Ugrás a Főoldalra!
Az I. világháború Vázlatosan >>

Isonzói - csaták

Olasz front (első világháború)

I. isonzói csata (1915. június 23-július 7)
II. isonzói csata (1915. július 18-augusztus 10)
III. isonzói csata (1915. október 18-november 4)
IV. isonzói csata (1915. november 10-december 14)
V. isonzói csata (1916. március 9-17)
VI. isonzói csata (1916. augusztus 4-14)
VII. isonzói csata (1916. szeptember 14-18)
VIII. isonzói csata (1916. október 9-12)
IX. isonzói csata (1916. október 31-november 4)
X. isonzói csata (1917. május 12-június 5)
XI. isonzói csata (1917. augusztus 18-szeptember 12)
XII. isonzói csata (Caporettói áttörés
1917. október 24-november 9 avagy az I. Piave-i csata)
Az olasz front az első világháború egyik frontvonala volt, ahol 1915-től 1918-ig Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai, illetve 1918-ban más antant csapatok és német segédcsapatok is küzdöttek egymással. Olaszország - felbontva a Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával kötött hármasszövetséget - az antant oldalán lépett be az első világháborúba 1915. május 23-án. Az antant - a londoni egyezmény alapján - a háborúba lépésért cserébe Olaszországnak juttatta volna Trentinót (Dél-Tirolt), Triesztet és az isztriai partvidéket, egyes kisebb szigeteket Dalmáciában és az Albánia fölötti protektorátust. Olaszország azt remélte, hogy egy gyors, mindent elsöprő támadással a Monarchia hátországába fog vonulni és nem kell berendezkednie egy nyugati fronthoz hasonló állóháborúba. Ám az 1915-ben támadó olasz csapatokat a Monarchia seregei visszaverték és ennek következtében Olaszországnak egy több évig tartó állóháborúval kellett szembenéznie.

I. isonzói csata (1915. június 23-július 7) ^^

Az I. isonzói csata egyike volt az első világháború folyamán az olaszországi Isonzó folyó mellett vívott tizenegy csatának.

Olaszország az antant oldalán 1915. május 23-án hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. A hadüzenet idején Tiroltól az Adriai-tengerig csak 6 hadosztály állt készen - a támadó 35 olasz hadosztály ellen. A térségben állomásozó monarchiabeli hadosztályok kb. fele magyar katonákból állt. Az olasz hadüzenet után a térségbe irányították a magyar VII. hadtestet (főképp alföldi csapatok), a XV. és a XVI. hadtestet (5 hadosztály) a szerb határról, a keleti hadszíntérről 1 és fél osztrák hadosztályt, továbbá a németek egy bajor hadosztályt küldtek a nyugati frontról. Összesen 220 000 puskányi haderőt (ebből azonban közel 100.000 fő volt a várak és erődök őrsége) tudtak összegyűjteni az olasz határon. A haderőt három részre osztották: Tirolban Viktor Dankl von Kraśnik, a Karni-Alpokban Rohr, az Isonzó mentén Svetozar Borojević vezette a csapatokat.

Cadorna megindította az „Első ugrás”-t (Primo Sbalzo),mely során a mozgósított olasz hadsereg jelentős túlerővel támadást indított az Adriai-tenger északi partvidékén. A tengerparti területek és Caporetto térségnek elfoglalása elfoglalása után elérték az Isonzó folyót. Cadorna nem rohanta meg azonnal az Isonzó-vonal gyenge védőcsapatát, így Boroevič haderői időt nyertek és felvonulhattak az első nagyobb csata előtt. Az olasz hadvezetés azt tervezte, hogy az Isonzó folyó átlépése után a csapatok egy része dél felé, Trieszt irányába fordul, míg a főerő észak felé, a Dráva irányába, Ljubljana felé támad. A 35 olasz hadosztályból két sereget (14 hadosztályt) az Isonzó felé, 2 hadosztályt pedig Karintia felé irányított. Tirol térségébe 2 sereget (12 hadosztályt) rendelt, ezeknek védelmi feladatot adott. Az olasz haderő a számbeli fölényét nem használta ki, többnyire csak tapogatózott, ahelyett, hogy frontális támadást indított volna a gyengén felszerelt, ám folyamatosan a térségbe érkező monarchiabeli seregek ellen. Június 22-ig az olaszok megszállták az Isonzóig elterülő térséget, csupán Görz, Tolmein előtt épült hídfők nyúltak át a nyugati partra. Június 11 és 17. között egy kisebb olasz támadás indult az Isonzó középső szakaszánál, mely során hídfőállást akartak létesíteni, ez azonban nem sikerült. Az olasz hadsereg kb. 11 000 főnyi veszteséget szenvedett el az előrenyomulás első hónapjában. A frontvonal északi részén az olaszok az Isonzó forrásvidékénél elfoglalták a Krn sziklatömb tetejét, melyet a hegyi harcban járatlan VII. magyar hadtest nem tudott visszafoglalni.

A csata

1915. június 23-án megkezdődött az első isonzói csata. A harc 1915. július 7-éig tartott. Egy olasz sereg a doberdói fennsíkon és a görzi hídfőnél, míg egy másik a tolmeini hídfőnél harcolt. A cél Trieszt elfoglalása lett volna. Hét napon át az olasz nehéztüzérség lőtte a frontvonalat, majd megindult a gyalogság meglehetősen tervszerűtlen rohama. A Monarchia erőinek a kétszeres túlerő ellenére sikerült az olasz hadsereget megállítani. A Monarchia csapatai előnyös pozícióban harcoltak, a szögesdrót akadályok lelassították az olasz támadást. Július elején a Monarchia parancsnoka, Svetozar Borojević két hadosztályt küldött az Isonzó folyóhoz, melyekkel együtt a Monarchia csapatainak sikerült stabilizálniuk védelmi vonalaikat. Cadorna július 7-én leállította a támadást, az olaszok szinte semmilyen eredményt nem értek el, veszteségük 16 000 fő volt, a Monarchia vesztesége 10 000 fő. A VII. magyar hadtestet a Krn sziklatömbtől az Isonzó-vonalra helyezték át, így a csata végén részt vettek a doberdói fennsík védelmében. A csata során Jenő főherceg parancsnokként sorra látogatta a harcoló csapatokat, többször kiment a frontvonalakra, bátorította a katonákat, így erősítve a védők morálját.

II. isonzói csata (1915. július 18-augusztus 10) ^^

A II. isonzói-csatára 1915-ben július 18-ától augusztus 3-áig került sor az Osztrák-Magyar Monarhcia és Olaszország csapatai között. A korábbi első isonzói csata nem hozott áttörést a támadó olasz csapatoknak, így főparancsnokuk, Luigi Cadorna egy újabb támadást tervezett, melyet már a nehéztüzérség is támogatott, az olasz gyalogság egységesen rohamozott.

A csata

Cadorna tábornok öngyilkos stratégiát dolgozott ki: a létszámfölényben lévő olasz csapatoknak frontális támadást kellett intézniük a Monarchia lövészárkai ellen, és míg egyes katonák harcolnak, addig más katonáknak a szögesdrótoktól kellett volna megtisztítani a területet, így segítve az előrenyomulást. A támadás során azonban nem sikerült a szögesdrót-kerítéseket semlegesíteni, és a létszámfölényben lévő olasz csapatokat a Monarchia hadserege visszakényszerítette a saját lövészárkukba. A támadás főként Doberdo ellen irányult, de jelentős harcok dúltak Görz és Tolmein hídfőknél is.

Az olasz támadás nagyrészt a Karszt-fennsíkon folyt, ahol kilátástalan körülményekkel kellett megküzdeniük a harcoló feleknek. Az olasz támadás Görz (Gorizia) bekerítését célozta. A kimerítő kézitusát az olasz 2. és 3. hadsereg vívta, rendkívül sok áldozattal, többek között a magyar 20. hadosztály ellen is. A Monarchia a csata alatt folyamatosan szállított a térségbe a balkáni frontról utánpótlás csapatokat. A Száva-Drina mentén már csak népfölkelő egységek maradtak, azonban még ennek egy részét – egy magyar népfölkelő dandárt – is átszállítottak az Isonzó vonalára. A csata végén ért be még a keleti frontról a gráci hadtest.

III. isonzói csata (1915. október 18-november 4) ^^

A III. isonzói csata a második isonzói csata után 2 és fél hónap múlva kezdődött meg, 1915. október 18-1915. november 3. között. Cadorna olasz parancsnok okulva az I. és a II. isonzói csata tapasztalataiból, belátta, hogy a gyalogság nyílt, frontális támadása az ellenséges vonalak ellen nem lehetséges kellő nehéztüzérségi támogatás nélkül. Így tehát növelték az ágyúk, nehéztüzérség számát a térségben.

A csata

A harc főképp a doberdói-fennsíkon folyt, ahol Jenő főherceg a temesvári és a gráci hadtesttel szállt szembe az olasz támadással. A Monarchia állásait csak nagy vérveszteséggel tudta megvédeni, a küzdelemben a nagyváradi honvéd hadosztály újból elvérzett.

Az őszi időjárás a frontvonalon is éreztette a hatását: a nehéztüzérség lövegei gyakran elakadtak szállítás közben a sárban, a célzások pontossága csökkent. A csata újból Görz (Gorizia) megszerzéséért zajlott, itt akartak hídfőállást kiépíteni az Isonzón az olasz csapatok további átkeléséhez. A Görzért zajló harc mellett Cadorna igyekezett a frontvonal távolabbi részein (Tolmin, Plezzo/Bovec) más-más hídfőket is kiépíteni, megalapozva ezzel a későbbi továbbnyomulást. Kisebb csaták zajlottak a Karszt-fennsíkon Monte San Michele közelében, csakúgy mint a Monte Sei Busin.

A Monarchia taktikája

A Monarchia védekezési stratégiája miatt az olasz támadás még gyorsabban kifulladt, mit az első kettő isonzói csata során. A parancsnokok a magas hegyeken felderítő állásokat létesítettek, így az olasz csapatmozgások soha nem érték váratlanul a Moanarchia hadseregét. A védekezés nem korlátozódott egy adott állandó frontvonalhoz, a parancsnokok a gyors átcsoportosításoknak köszönhetően az előrenyomuló olasz csapatokat a frontvonal minden szakaszán rövid időn belül megállították. A létszámfölényben lévő olasz támadást Svetozar Borojević taktikája állította meg, aki az egyszerű frontvonalbeli védekezést a felderítéssel és a csapatok átcsoportosításával ötvözte. Az olasz támadás kifulladása után Boroevic támadást indított a Mount San Michele ellen, nagy veszteségeket okozva ezzel a kifáradt olasz csapatoknak.

IV. isonzói csata (1915. november 10-december 14) ^^

A IV. isonzói-csata 1915. november 10-én vette kezdetét és december 2-áig tartott. Csakúgy mint a III. isonzói csatában, a harc most is főleg Görz térségében összpontosult. Mindkét fél egyre több hadosztályt, ágyút küldött a térségbe, ám az olasz csapatoknak hiába volt kétszer annyi lövegük, mit a Monarhia csapatainak, a munícióhiány és az időjárási viszonyok, terepadottságok miatt létszámfölényüket nem tudták kihasználni.

A csata

A csata főleg Görz térségében zajlott, kisebb, de eredményesebb olasz hadmozdulatok történtek az Isonzó folyó felső és alsó folyásánál is. Az olasz 2. hadsereg elfoglalta Oslaviát, a harmadik hadsereg pedig a tengerpart irányába nyomult előre, itt néhány kilométerre vonultak be a Monarchia területére. Boroevic – a Monarchia térségbeli parancsnoka új védelmi vonalakat hozott létre az olasz támadás megállítására, ám nem ezek, hanem legfőképpen az időjárás, a tél beállta állította le az offenzívát.

Eredmények

Az olasz csapatok – bár megállították előrenyomulásukat – fontos stratégiai pozíciókat szereztek meg az Isonzó mentén, így felkészülhettek egy nagy tavaszi offenziára. A monarchia csapatai kibővültek, több hadosztályt vezényeltek át a keleti frontról és egyre nagyobb számban jelentenek meg németországi hegyi vadász századok is.

V. isonzói csata (1916. március 9-17) ^^

Az V. isonzói csatára 1916-ban, március 9. és március 17. között került sor. A támadást Joseph Joffre francia vezérkari főnök sürgette, mivel a német csapatok Verdun körül nyomás alatt tartották a francia csapatokat és az olasz támadással feltételezték, hogy német csapatokat tudnak elvonni a térségből. Az új olasz csapatok még felkészületlenek voltak a harchoz, ám a szövetséges – antant – érdek megkívánta a támadást.

A csata

Az 1916. március 9-én megindult offenziva során az olasz csapatoknak sikerült elfoglalniuk Görzöt (Goriziát). A bátortalan próbálkozás és a rossz időjárás ellenére elért sikereket azonban az olaszok nem tudták kiaknázni, mivel Trentino térségében a Monarchia hadereje váratlan csapást mért az olasz védőállásokra és előrenyomulásba kezdett (Asiagoi csata). Cardona kénytelen volt március 17-én leállítnai az isonzói offenzívát és átcsoportosítani az erőit az Alpok térségébe. Görzöt a Monarchia csapatai március végére visszafoglalták.

Eredmények

Az V. isonzói csata az olasz csapatok számára, bár felkészületlenek és fáradtak voltak, meglepően jó eredményt produkálhatott volna. A Monarchia csapatainak támadása azonban a front távoli szakaszán felborította az olasz stratégiát, és a támadást lefújták. Az Isonzó mentén elfoglalt stratégiai pontokat nagyrészt sikerült megőrizniük az olasz csapatoknak, ám a további előrenyomulás elől a jövőben elzárta az utat az, hogy a Monarchia csapatainak elegendő ideje volt egy újabb frontvonal kiépítéséhez. Görz visszafoglalása pedig újabb akadályt jelentett a jövőben előrenyomuló olasz hadsereg számára.

VI. isonzói csata (1916. augusztus 4-14) ^^

A VI. isonzói csata 1916. augusztus 6-ától augusztus 17-éig tartott és az olasz fronton először sikerült jelentős területi és stratégiai győzelmet aratniuk az olaszoknak.

A tervek

Az ötödik isonzói csata után az olasz hadvezetés nem kezdett vakmerő akcókba az Isonzó mentén, elsősorban a még tapasztalatlan, új besorozottak és a Trentino térségében megindult monarciabeli támadás miatt. Miután a Monarchia támadása leállt Asiagonál, az olasz hadvezetés először Trentinonál támadt, mely támadás során nagyrészt visszafoglalták a Monarchia által elfoglalt területeket. Olaszország északnyugati területein fekvő vasútvonalakat kihasználva az Alpoknál, Asiago térségében lévő olasz hadosztályokat néhány hét alatt az Isonzóhoz telepítették vissza, felkészülve az offenzivára. A támadás sikerrel kecsegtetett: egyrészt a Bruszilov-offenzíva a keleti fronton egyre nagyobb számú monarchiabeli haderőt vont el az olasz hadszintérről, másrészt az olasz fronton lévő monarchiabeli erők nagy része Tirolban összpontosult az Asiago támadás óta. Ezeket az erőket a Monarchia hadvezetése lassabban juttatta vissza az Isonzó frontszakaszra, mint az olaszok.

A csata

A csaknem háromszoros létszámfölényben lévő olasz csapatok frontális támadást indítottak Görz térségében az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai ellen. A támadás kezdete utáni harmadik napon bevonultak Görzbe, és megkezdték az átvonulást az Isonzón. A frontvonal másik részén Doberdónál, vonultak előre az olaszok, egyre nagyobb területeket megszerezve. Az olasz csapatok mintegy 5 km-t vonultak előre egy közel 20 km-es frontszakaszon. Boroevic a csapataival visszavonult és egy újabb frontvonal létrehozásába kezdett. A támadást augusztus 17-én állították le, miután a térségbe egyre nagyobb számban érkeztek meg a Monarchia hadosztályai Tirolból.

VII. isonzói csata (1916. szeptember 14-18) ^^

A VII. isonzói csatára 1916. szeptember 14. és szeptember 18. között került sor. A támadás Görz városából indult és igyekeztek minél nagyobb területet megszerezni. A sikeres hatodik isonzói csata után az olasz hadvezetés szerette volna learatni a korábbi előrenyomulásának eredményét: igyekezett minél nagyobb területet megszállás alá vonni. Nem volt kitűzve meghatározott stratégiai cél, város, magaslat elfoglalása, egyrészt mivel a közelgő tél miatt azt amúgy is nehéz lenne megtartani, másrészt a térségben egyre jobban kiegyensúlyozódtak az erők, már német hadosztályok ellen is kellett harcolniuk az olasz csapatoknak.

A csata

A harc a nagy létszámú olasz katonaság előrenyomulásával kezdődött, akik azonban elakadtak a Monarchia frontvonalán, nem tudták megismételni a hatodik isonzói csata győzelmét. A támadás rendkívül nagy vesztességel zárult – tekintve, hogy mindössze 3 napig tartott – az olasz hadvezetés szeptember 17-én elrendelte a visszavonulást.


Eredmények

A VII. isonzói csata az olaszok szempontjából nézve gyakorlatilag semmilyen eredménnyel nem járt, a felőrlő harcokban a sebesültek száma igen nagy volt, területi nyereségekre szintén nem tudtak szert tenni. Az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai kiegészülve német expedíciós csapatokkal sikeresen védték meg a hatodik isonzói csata után kialakult frontvonalukat, elhárították az olasz támadást. Az olasz hadvezetés nem mondott le a kezdeményezésről, a háború folytatódott, októberben megindult a nyolcadik isonzói csata.

VIII. isonzói csata (1916. október 9-12) ^^

A VIII. isonzói csata 1916. október 9-én kezdődött és október 12-éig tartott. A sikertelen hetedik isonzói csata után az olasz hadvezetés még a tél beállta előtt szeretett volna döntő győzelmet aratni a Monarchia és Németország térségben harcoló csapatai fölött, ezért igyekezett az ősz folyamán több felőrlő harcban kierőszakolni az áttörést.

A csata

Luigi Cadorna, az olasz csapatok főparancsnoka Görzben vonta össze erőit, hogy a VII. isonzói csatához hasonlóan stratégiai cél nélküli támadást kezdjen a Monarchia frontvonalai ellen. A cél egy felőrlő harc volt, melynek eredményeképpen az olasz hadvezetés azt várta, hogy a Monarchia csapati olyannyira meggyöngülnek, hogy egy újabb hatodik isonzói csata szerinti győzelmet tudnak kiharcolni. A Görzből indított támadás, csakúgy mint a hetedik isonzói csata során néhány napon belül kifulladt. Az olasz csapatok területnyereség nélkül visszavonultak Görzbe.

IX. isonzói csata (1916. október 31-november 4) ^^

A IX. isonzói csatára 1916. október 31. és november 4. között került sor Olaszország és a Monarchia csapatai között. A IX. isonzói csata, hasonlóan a VII. és a VIII. isonzói csatához egy olyan felörlő és győzelmet kierőszakoló támadás-sorozat része volt, melyeknek olasz célja a háború eldöntése a tél beállta előtt. Az olasz hadvezetés tudta, hogy a Monarchia nem képes támadni létszámhiánya miatt és igyekszik egy hosszú állóháborúra berendezkedni, így elnyújtva a háborút 1917-re. Az olaszoknak tehát gyorsan kellett cselekedniük, és e gyors cselekvésekben a veszteségek óriásiak voltak.

A Monarchia védekezési stratégiája

A hatodik isonzói csata után a Monarchia frontvonala keletebbre húzódott, mint annak előtte, a magas hegyláncok eleve természetes védelmi vonalat képeztek, melyet az olaszok hiába próbáltak elfoglalni. A Monarchia erős védelmi vonalat épített ki, melynek megvalósításán a nyugati frontról érkezett német hadmérnökök is segédkeztek. A védelem igyekezett rugalmas lenni: a magas hegycsúcsokon figyelőállásokat építettek ki, így az olaszok hadmozdulatait végig szemmel tudták tartani, és az erősítés megszervezése is könnyebben működött.

A csata

Maga a támadás Görz térségéből indult meg, az olasz támadás csakúgy mint a VII. és a VIII. isonzói csata során megint kifulladt, a Monarchia csapatainak állásait még megközelíteni sem sikerült. Az olaszok 4 napos csata után visszavonultak és berendezkedtek a frontvonalukban az 1916-os télre.

X. isonzói csata (1917. május 12-június 5) ^^

A X. isonzói csatára 1917. május 12. és június 5. között került sor az olasz és a Monarchia és német expedíciós csapatok között. A X. isonzói csata az olasz front megnyítása óta a legnagyobb véráldozatot hozta, rengeteg sebesült, halott maradt a hadszintéren, tömegesen szöktek meg a katonák a harc elől mindkét oldalon.

Előzmények

Nagy-Britanniában 1917-ben miniszterelnök-váltás történt. Az új miniszterelnök, David Lloyd George meg volt győződve arról, hogy a nyugati fronton a háború megnyerhetetlen, a győzelem kikényszeríthetetlen. Ezért szorgalmazta új frontvonalak megnyitását a Központi hatalmak ellen, így támogatta, hogy antant erők érkezzenek az olasz frontra, az Isonzóhoz is. Az antant 1917-ben dűlőre szerette volna vinni a világháborút, és ezt egy döntő, nyári offenzív sorozattal érték volna el. A terv lényege az volt, hogy a Központi hatalmakat harapófogóba zárják, egyszerre induljon meg támadás a nyugati, a keleti, a mezopotámiai, a palesztin, a balkáni és az olasz fronton, ezáltal felőrölve a Központi hatalmak seregeit.

Az Osztrák–Magyar Monarchia szerette volna elérni, hogy Németország támogasson 1917 első felében egy közös támadást Olaszország ellen, ezáltal kikapcsolva az olasz frontszakaszt. A német hadvezetés a terveket nem látta kivitelezhetőnek és későbbre halasztotta. Az Osztrák–Magyar Monarchia elkezdte Olaszország 1917 végi megtámadásának terveinek kidolgozását.

Az antant erőknek sikerült megállapodniuk egy olasz támadás szükségességében, habár a terveket az angol hadvezetés ellenezte. Így jelentős számú hadianyagot szállítottak át a nyugati frontról az Isonzó térségébe, 16 új olasz hadosztályt állítottak csatasorba és további 6 hadosztály állt kiképzés alatt. Az olasz nehéztüzérség mintegy négyszeresére nőtt.

A csata

Az 1917. május 12-én megindult olasz támadás óriási létszámfölényt mutatott: több mint kétszer több hadosztály indult meg olasz oldalról, mint amennyi a Monarchiának a térségben volt. Cadorna tábornok Görzből indította a támadást, északra és délre vonultak az olasz csapatok, ahol kisebb területeket foglaltak el. A támadó vonal 40 km hosszan húzodott a mai Szlovénia területének nyugati részén. Május végére az olasz hadsereg 15 km-re megközelítette Triesztet. A monarchiabeli térségben tartózkodó kisebb számú csapatok keményen védekeztek, míg május végére új csapatok érkeztek a Monarchiából, akik június 4-én ellentámadást kezdtek és előrenyomultak. Az olasz csapatok hátráltak, majd az egyre fokozódó nyomás miatt feladva az addig elfoglalt területeket visszatértek a kiinduló frontvonalukra. Cadorna június 8-án leállította az olasz offenzívát és visszavonta az olasz csapatokat.

XI. isonzói csata (1917. augusztus 18-szeptember 12) ^^

A XI. isonzói csata 1917. augusztus 18-ától szeptember 12-éig tartott az előrenyomuló olasz és a védekező Osztrák–Magyar Monarchia csapatai között. Cadorna az elvesztett tizedik isonzói csata után egy utolsó nagy rohamra készült az olasz csapatokkal, hogy elfoglalja a Monarchia frontvonalát és benyomuljon a hátországba. 5200 löveget és 600 zászlóaljat vezényelt a térségbe, hogy a Monarchia 250 zászlóalja és mindössze 2200 lövege ellen döntő csapást mérjen.

A csata

Az olasz támadás a Monarchia teljes frontszakaszára összpontosult, szemben a korábbi támadásokkal, amikor az olasz csapatok csak a frontvonal egyes részeit támadták meg. Az olasz hadvezetés úgy számolt, hogy egy döntő, totális támadás során a Monarchia nem tudja átcsoportosítania az erőit egyik frontszakaszról a másikra, így a létszámfölény miatt elsöpörhetik a teljes frontvonalat és döntő győzelmet arathatnak. A támadás a Tolmin és az Adriai-tenger közti frontvonalon indult meg, az olaszok több ideiglenes hidat létesítettek, így megkönnyítve az előrenyomulásukat. Északon, a Bainsizza-fennsíkon Capello tábornok vezette 2. olasz hadsereg áttörte a Boroevic vezette monarchiabeli erők frontvonalát, elválaszották egymástól a Monarchia csapatait. Az olaszok kezére jutott Mount Santo erődje is. Az olaszok északon aratott győzelmének azonban stratégiai jelentősége nem volt, a XI. isonzói csata kitűzött célját, Trieszt elfoglalását nem sikerült megvalósítani. Az olaszok szeptember 12-én leállították az offenzívát, az ideiglenesen elfoglalt területekről nagyrészt kivonultak.

XII. isonzói csata (Caporettói áttörés 1917. október 24-november 9 avagy az I. Piave-i csata) ^^

A caporettói áttörés hadműveletre (más néven XII. isonzói csatára) 1917. október 24. és november 19. között került sor a szövetséges Osztrák–Magyar Monarchia és Német Birodalom, valamint Olaszország erői között. Az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország csapatai Caporettónál áttörték az olasz frontvonalat és megindultak Olaszország belseje felé. Az I. piavei csatára 1917. november 12. és december 2. között került sor.

Előzmények

A keleti fronton a Kerenszkij-offenzíva összeomlása után már nem kellett orosz támadástól tartani, így jelentős létszámú haderőt voltak képesek a központi hatalmak az olasz frontra szállítani. Az 1917. szeptember 12-én leállt XI. isonzói csata után a Monarchiának több mint egy hónapnyi felkészülési ideje volt egy átfogó, Olaszország elleni döntő támadás kivitelezéséhez. A támadásban német expedíciós erők is részt vettek. A támadást az Isonzó mentén, annak fölső folyásánál tervezték, így jelentős erőket csoportosítottak Bovec és Tolmin városa közé. A támadás vezetője Otto von Below német tábornok lett. Az Isonzó déli folyásán Svetozar Borojević foglalt helyet az 1. Isonzo-hadsereggel. Az Isonzó frontszakaszon október közepéig 44 hadosztályt és több mint 3540 löveget állítottak fel. Az áttörés központi helyének az addigi isonzói csaták egyik mellékhadszínterét, Caporetto környékét, Caporetto völgyét választották, melyen keresztül a Pó-síkságra könnyen be tudtak nyomulni. Caporetto térségében nem az olasz főerő, csupán egy-két, addig csatában részt nem vett hadosztály tartózkodott, a terepviszonyok kedveztek a gyors előrenyomulásnak, és Caporettónál az Isonzó mentén gyenge volt az olasz frontvonal védelmi rendszere.

Taktika

A támadás nagymértékben különbözött az addigi isonzói csaták taktikai elképzeléseivel, új stratégiát vetettek be a központi hatalmak. A caporettói áttörésnél használt és megvalósított háborús taktika kidolgozója Oskar von Hutier volt, aki rohamcsapatokkal képzelte el a támadást, az ellenséges vonalak mögé beszivárogva. A rohamcsapatok egyik századát a későbbi második világháború egyik fő katonai stratégája, Erwin Rommel vezette. A rohamcsapatoknak el kellett foglalni a stratégiailag legfontosabbnak minősülő harctéri pontokat és állandó tűz alatt tartva az ellenséget be kellett várni az előrenyomuló főcsapatokat, akik könnyen elsöpörték az előzőleg legyengített ellenséges haderőt. A beszivárgás célja az ellenséges vonalak mögé jutás volt, így elvágva a kommunikációt és a felderítés, visszavonulás lehetőségét.

A csata

1917. október 24-én heves tüzérségi tűz alá vették a Caporettónál védekező 2. olasz hadsereget, akik a kilátástalan védekezést látva elmenekültek a frontvonalról. A nagy létszámban előrenyomuló monarchiabeli és német csapatok feszített, gyors tempóban haladtak előre, elkezdve az olasz frontszakasz bekerítését. Luigi Cadorna a bekerítés előtti utolsó pillanatban, október 27-én rendelte el az olasz csapatok visszavonulását a teljes isonzói frontszakaszon. A visszavonuló olasz csapatok a Tagliamentonál készültek fel a védekezésre, de az előrenyomuló monarchiabeli és német csapatokat itt sem tudták megállítani.

Az I. piavei csata

Az Osztrák–Magyar Monarchia csapatainak az előrenyomulása a Piave vonaláig tartott, itt november 10-én már eredményesen védekeztek az olasz és más antant csapatok, akik az olasz front összeomlását látva érkeztek a térségbe. November 12-én a 11. osztrák-magyar hadsereg, miután az olaszok által feladott Asiagóba bevonult, ismét mozgásba hozta a támadást, az olasz és az antant csapatok bekerítését célozták meg az új hadműveletek. Az új olasz főparancsnok, Armando Diaz azonban 5 angol és 6 francia hadosztályt irányított át Trentótól délkeletre, Asiago–Bassano térségébe, ezáltal megállította a Piave felső folyásánál a központi hatalmak támadását. A Brenta és a Piave közti Grappa hegységben indított újabb áttörési kísérleteket az olasz hadvezetés már könnyedén verte vissza. A dél-tiroli, a Piave felső folyásánál történő támadásokat a központi hatalmak 1917. december 2-án leállították, és megkezdték a Piavénél egy védelmi frontvonal kiépítését.

^^ ^^ ^^