Ugrás a Főoldalra!

Az I. világháború Vázlatosan >>

Verduni - csata

A verduni csata az első világháború egyik fontosabb csatája volt a nyugati fronton. A csata a német és a francia csapatok közt zajlott, 1916. február 21-étől december 18-áig, Verdun-sur-Meuse közelében, északkelet Franciaországban. A csata durván 10 hónapig tartott, így a világ leghosszabb csatái közt emlegetik.

A csata több mint negyedmillió halottat és körülbelül félmillió sebesültet eredményezett. Ez volt az I. világháború leghosszabb és második legvéresebb csatája a Somme-i csata után. A csatában a német és francia oldal is megtapasztalta a háború borzalmait.

Története

A Meuse folyó partján fekvő Verdun évszázadok óta fontos szerepet játszott a hátország védelmében, stratégiai elhelyezkedése miatt. Többek közt Attila is megpróbálta bevenni a várost az V. században, de nem járt sikerrel. Nagy Károly birodalmának szétesésekor, a 843-ban kötött Verduni szerződés értelmében a város a Német-római Birodalomhoz került. 1648-ban, a harmincéves háborút lezáró Münsteri béke következtében, a város Franciaország részévé vált. Verdun, a porosz–francia háborút követően, a franciák által kiépített védelmi vonal fontos erődítménye volt. A német fenyegetés miatt Franciaország keleti határán erős védelmi vonalat alakítottak ki, Verdun és Toul, valamint Épinal és Belfort között. A verduni erőd volt Champagne, valamint a Párizshoz vezető útvonal legfőbb védelme.

1914-ben a város ellenállt a német rohamnak, pedig az erődöt még a híres Kövér Berta ágyúval is lőtték. A francia helyőrség Valuban városában, egy 17. századi várban tartózkodott, ahol a 19. század végén egy egész földalatti alagútrendszert építettek ki, kórházzal, fegyverraktárral, és a katonák lakhelyével.


A csata előzményei

Miután a németeknek nem sikerült gyors győzelmet aratniuk 1914-ben, patthelyzet alakult ki a nyugati fronton. Mindkét oldalon beásták magukat, így egyik oldalnak sem sikerült áttörést elérnie.

1915-ben minden áttörési kísérlet – a németek ypres-i, a britek Neuve Chapelle-i, a franciák champagne-i – meghiúsul, és a veszteségek óriásiak.

A német vezérkari főnök, Erich von Falkenhayn, úgy gondolta, hogy bár az áttörés nem lehetséges, a franciák legyőzhetők, ha jelentős veszteségeket szenvednek. Úgy tervezte, hogy ott támadja meg a franciákat, ahol azok nem tudnak visszavonulni, így az ellenséges sereg lemorzsolódik. Ennek stratégiai jelentősége is volt, valamint a nemzeti büszkeségre is jó hatással volt. A németek Verdun-sur-Meuse városát választották a francia csapatok kivéreztetésére. A város erődökkel volt körülvéve, így erős védelmi pontnak számított, mely a Párizsba vezető utat zárta el.

A csatamező megválasztásakor Falkenhayn olyan helyszínt keresett, ahol az utánpótlási körülmények a németeknek kedveztek. Verdun három oldalról elszigetelt volt, a franciák kommunikációja nem volt megfelelő, és a német vasútvonal mindössze 20 km-re volt, miközben a francia csapatok csak egyetlen utánpótlási vonallal, a Voie Sacrée-vel rendelkeztek. Falkenhayn kedvező veszteség arányra számított, mivel a franciák nem tudnak majd visszavonulni.

Hagyományos katonai győzelem helyett, a verduni csatát inkább a francia csapatok lemészárlásának tervezték. Falkenhayn ezt írta II. Vilmos császárnak:

"A franciákat egy hajszál választja el az összeomlástól. A tömeges áttörés – mivel az erőforrásaink sem elegendőek hozzá – felesleges. Amit viszont megtehetünk, az az, hogy kényszerítjük a francia vezérkart, hogy minden emberét bevesse. Ha ezt megteszik, a francia erők kivéreznek."

A csata

Verdun gyengén volt védve, mivel a legtöbb tüzérségi löveget eltávolították a közeli erődökből, de a jó hírszerzés, valamint a rossz időjárás miatt késő német támadás, időt adott a franciáknak, hogy a 30. alakulat 72. és 51. hadosztályát a helyszínre vezényeljék.

A csata 1916. február 21-én keződött, a németek 9 órán át tartó tüzérségi csapásával. Az ágyúzást a fronttól 10 km távolságból végezték. A csapás során 1200 löveget használtak és több mint egymillió lövedéket lőttek a franciákra. Ezt követően a 3. a 7. és a 18. német hadtest támadása következett. A németek itt használtak először lángszórókat a francia lövészárkok megtisztítására. Két francia zászlóalj, Émile Driant ezredes vezetése alatt, két napig feltartotta a német támadókat, de végül visszaszorultak Samogneux-ba, Beaumontba, és Ornesba. A németek február 23-ára több mint 4 km-t haladtak előre, majd elfoglalták Bois des Caures-t. A gyenge kommunikáció miatt a franciákban csak ezután tudatosult a támadás komolysága.

Február 24-én a 30. alakulat, második védelmi vonalából is kiszorult, de a teljes megsemmisüléstől megmenekültek, mikor megérkezett a Balfourier tábornok vezette 20.alakulat, mely azonnal be is kapcsolódott a harcokba. Aznap este a francia hadsereg vezérkari főnöke, de Castelnau tábornok azt tanácsolta Joseph Joffre főparancsnoknak, hogy a Philippe Pétain alatt szolgáló második francia hadsereget küldjék a verduni zónába. Február 25-én a 24. német gyalogezred elfoglalta az egyik védelmi állást, a Douaumont erődöt.

Castelnau, Philippe Pétain tábornokot nevezte ki a verduni körzet parancsnokává és a második francia hadsereget a területre rendelte. A német támadás üteme lelassult a Douaumont nevű falunál, a 33. francia gyalogezred kitartó védekezése és a kialakuló hóvihar miatt. Ez lehetővé tette a franciák számára, hogy 90 000 katonát és 23 000 tonna utánpótlást szállítsanak a Bar-le-Duc-i vasútállomástól Verdunba.

Mint a nyugati front hasonló offenziváinál, a németek itt is elvesztették tüzérségi fedezetüket az előrenyomulásuk miatt. A folyamatos ágyúzás miatt a csatamező valóságos sártengerré változott, így a tüzérségi ütegeket nagyon nehézkesen tudták csak előrébbvinni. Az előretörés miatt a németek ráadásul a Meuse nyugati partján elhelyezkedő francia tüzérség lőtávolságába is beértek. Ennek következtében a németek újabb előrenyomulásai egyre több áldozatot követeltek a negyedik német hadsereg soraiban. A francia tüzérek gyakran lőtték a folyó túlpartjáról a nagyobb német csoportokat, melyek leszakadtak a hadsereg szárnyaktól. 1916. március 2-ára a németek végleg elfoglalták Douaumontot, de gyakorlatilag négy német ezred semmisült meg addigra.

Mivel a németek nem tudtak további sikereket elérni a Verdun elleni frontális támadással, inkább a szárnyakra csoportosították erőiket. Március 6-án megtámadták a Le Mort Homme dombot, március 8-án pedig a Vaux erődöt. Három hónapnyi könyörtelen harc után a németek elfoglaltak két, Verduntól nyugatra fekvő falut, Cumièrest és Chattancourt-ot, valamint a június 2-án feladott Vaux erődöt. A veszteségek mindkét oldalon óriásiak voltak. Pétain úgy tervezte, hogy szétosztja megmaradt csapatait a védelmivonalon, de május 1-jén leváltotta őt a támadószelleműbb Robert Nivelle tábornok.

A németek következő célpontja a Souville erőd volt. 1916. június 22-én mérgesgázzal töltött lövedékekkel kezdték lőni a francia védőket, majd másnap 60 000 emberrel támadást indítottak. A támadással sikerült bevenni a Fleury nevű falut, valamint a Thiaumontban található tüzérségi löveget. Ennek ellenére, a szeptember 6-áig tartó harcokban a németeknek végül nem sikerült bevenni a Souville erődöt.

1916. július 1-jén megkezdődött a Somme-i csata, ami miatt a németeknek számos tüzérségi egységet kellett elvonniuk a verduni harctérről, hogy az északabbról támadó angol-francia csapatoknak ellen tudjanak állni.

1916 őszére a német csapatok kimerültek, Falkenhaynt pedig Paul von Hindenburg vezérkari főnök, és segédje Erich Ludendorff tábornok váltotta fel.

1916. október 21-én a franciák ellentámadást indítottak. A tervet Nivelle tábornok dolgozta ki. A tervben erős tüzérségi bombázás, majd gyors gyalogsági roham szerepelt. A franciák a Douaumont erődöt is bombázni kezdték az új, 400 mm-es ágyúikkal, majd október 24-én visszafoglalták az erődöt. November 2-án a németek elvesztették a Vaux erődöt is, majd visszavonulni kényszerültek. A végső francia támadás december 11-én kezdődött, mellyel a németeket egészen kezdőállásaikig szorították vissza.