Ugrás a Főoldalra!

Antik görög kronológia

!! SZERKESZTÉS ALATT!!

Frissítve: 2018-06-25 13:46

3000

a krétai bronzkor kezdete

 

2000

az első krétai államok kialakulása

 

1900 körül

akháj törzsek bevándorlása északról

 

1700 után

Knósszosz vezető szerepe Krétán, a mükénéi civilizáció kialakulása

A mükénéi kultúra a görög szárazföld késő bronzkori kultúrája (Kr. e. 16–12. sz.); a helladikus kultúra utolsó szakasza. Nevét egyik legjelentősebb lelőhelyéről, Mükénéről kapta. Rajta kívül fontos központok és lelőhelyek voltak Pülosz, Spárta és Tirünsz is.

Kr. e. 2200-1900 között a görög szárazföldre indoeurópai néptörzsek vándoroltak be, akiket később akhájoknak, iónoknak neveztek. A Kr. e. 16. században ezek a görög törzsek benyomultak a Peloponnészoszra. Katonailag jól megszervezett társadalmukba beolvadtak a félszigeten élő kisebb népek, ettől művészetük paraszti jellegűvé vált. Kultúrájukból és a minószi kultúra összeolvadásából Kr. e. 1600 körül keletkezett és hirtelen kivirágzott a mükénéi kultúra, melyben anatóliai és egyiptomi hatások is érvényre jutottak. Kr. e. 1450-től a mükénéi törzsi vezérek elfoglalták a Szantorini vulkán kitörése (kb. Kr. e. 1500 vagy 1470 körül) által elpusztított Krétát, amely a krétaiak földközi-tengeri uralmának végét jelentette, és a Kr. e. 14. századtól a mükénéi befolyás kiterjesztéséhez vezetett a Földközi-tenger keleti térsége felett. A mükénéi kultúra az égei népvándorlások, a tengeri népek vándorlásának viharaiban a Kr. e. 13–12. században pusztult el, mivel elvágták külső nyersanyagforrásaitól. E korszak emléke Homérosz eposzaiban él tovább. Az akhájok kapcsolatban álltak a Peloponnészoszon virágzó prehellén kultúrákkal (pl. Lerna) is.

A mükénéi művészet első korszakát aknasírok alapján ismerjük. Az aknasírokból előkerült leletek krétai import dísztárgyak, kardvégek, tőrvégek. A helyi és krétai hagyományok ötvöződését mutatták ki harci jeleneteket ábrázolós sztéléken, halotti maszkokon. Itt már megfigyelhetők a mükénéi művészet alapelemei, a geometrikus minták, lineáris felosztás. A mükénéi kultúra felfedezését Heinrich Schliemannak köszönhetjük, aki a mükéneiek által kifosztott Tróját is feltárta.

A mükénéi civilizációról részleteiben - ami eredetét, kialakulását, a társadalomszerkezetet, a gazdaságot, a vallást, a többi civilizációval való kapcsolatot stb. illeti - meglehetősen kevés biztosat tudunk; az újabb ásatások nyomán előkerült régészeti leletek és újabb (a kilencvenes évekig kialakult), interdiszciplináris alapú történészi elméletek a történelemkönyvekben szereplő „palotagazdaságok” képét részleteiben inkább bizonytalanabbá, semmint árnyaltabbá tették

1450 körül

az akháj uralom kezdete Krétán

 

15-14. század

a trójai háború

A trójai háború fegyveres konfliktus volt az ókorban az akhájok és a kisázsiai Trója között. A történet szerint a háború azután tört ki, miután Parisz, Trója hercege elrabolta Helenét, Menelaosz spártai király feleségét. Homérosz műve, az Iliasz a csata meghatározó momentumait mutatja be, melynek célja Trója városának (görögül Ilion) elfoglalása volt a görög csapatok által. A görögök az akhájok vezetésével törzsenként reprezentálják magukat. A történetben csupán 51 napját élhetjük át a 10 éves ostromnak.

13-12. század

az égei vándorlás „tengeri népek” támadják Egyiptomot, Szíriát, Palesztinát;
trák törzsek kisázsiai területeken (frígek)

Égei vándorlás: a Kr. e. II. évezred végén meginduló népvándorlási folyam >at, amelynek során új mépcsoportok tűnnek fel az Égei-tenger és a Földkozi-tenger keleti medencéjében, s ezáltal megváltozik a térség etnikai-politikai arculata.

Trákok, a mai Bulgária területének kihalt, ókori őslakói. Jóval nagyobb területei népesítettek be, mint a ma Trákiának nevezett országrész. Harcias lovasnép volt. Bizonyára indogermán nyelvükre csak az ókori irodalomban és feliratos kőemlékeken fennmaradt személynevekből. Istennevekből és helynevekből, valamint egy aranygyűrű írásjegyeiből, (a szófiai Nemzeti Múzeumban) lehet némileg következtetni. Vallásuk is kevésbé ismeretes, legtöbb bulgáriai ókori domborművön egy lovas istenséget találunk kivésve, pedig állítólag az antik görögségre is hatottak vallási képzeteikkel, (Dionysos, Orpheus). A T. átmeneti idegen, (perzsa majd makedón) uralmaktól eltekintve saját királyaik alatt a római birodalom balkáni hódító fellépéséig megtartották függetlenségüket. Kr. u. 9-ben az É.-i T. területe, Moesia, Kr. u. 46-ban a D.-i T.-é Thracia név alatt vált az ókori világbirodalom tartományává. A T. beolvadása más betelepült népekbe a római uralom népkohójában ment végbe.

az ókori Frígiának (azaz Kisázsia északnyugati részének) indoeurópai nyelvű lakossága

12. század

a dór felemelkedés kezdete, a mükénéi civilizáció lehanyatlása

 

12-8. század a görög átmeneti kor
1194-1184

a trójai háború hagyományos időpontja

A trójai háború fegyveres konfliktus volt az ókorban az akhájok és a kisázsiai Trója között. A történet szerint a háború azután tört ki, miután Parisz, Trója hercege elrabolta Helenét, Menelaosz spártai király feleségét. Homérosz műve, az Iliasz a csata meghatározó momentumait mutatja be, melynek célja Trója városának (görögül Ilion) elfoglalása volt a görög csapatok által. A görögök az akhájok vezetésével törzsenként reprezentálták magukat. A történetben csupán 51 napját élhetjük át a 10 éves ostromnak.

1100 k a vaskorszak kezdete „Görögországban”
1050 körül

az első gyarmatosítás, görög telepek kisázsia nyugati partján (aiolok, iónok, dórok észak-déli-i vándorlása)

 

10. század

Spárta alapítása

A polisz története az i. e. 10. században a dór vándorlással kezdődik, amikor a dórok meghódították a korábban a mükénéi korban itt lakó akhájokat. A kettős királyságot is ebből a korból szokás eredeztetni, de hogy hogyan, arra már több verzió is létezik. Az egyik szerint a tulajdonképpeni két dór törzs (phülé), a Hülleisz és a Dümanesz vezetőiről van szó, a harmadik dór törzs neve (Pamphüloi) ugyanis "mindenféle törzsből valót" jelent, azaz afféle utólagos kreációra utal. A másik változat szerint a hódító dórok és az alávetett akhájok vezetőiről van szó egyféle kiegyezés útján, ahol az akhájok vezető rétegét egyenlőnek ismerték el a dórokkal. De ezentúl ennél későbbi fejlemény is lehet a két király intézménye. A két király teljesen egyenrangú volt, az egyik nem tehetett semmit a másik vétója ellen. Ugyanakkor az Agiada királynak egy kicsit nagyobb tisztelet járt, mint az Eurüpóntidának, mert családja a hagyomány szerint ősibb volt. Egy spártai legenda Arisztodémosz király ikerfiaira vezeti vissza a kettős királyságot. Egyes kutatók viszont az abszolutizmus elkerülésének igényére, ahogy Róma két consulja esetén. Bár ez is egy bizonyos fejlődés eredménye. Rómában a király hivatalonoka volt az egyetlen konzul, aki csak később kapott kollégát a korai köztársaság idején. A két karthágói suffes is példa a kettős hatalomra.

8. század

Athénban megszűnik a királyi hatalom, a társadalom élére a nemzetiségi arisztokrácia kerül

 

776

az első olümpiai verseny, amelyről írásos feljegyzés maradt; később a görög időszámítás támpontja

 

770 körül a nagy (második) görög gyarmatosítás a 6. század közepéig;
Itáliában (Kümé) és a Fekete-tenger partján (Szinope, Trapezunt)
754 a spártai ephoroszok listájának kezdete
8. század második fele Spárta első messzéniai háborúja; a meghódítottakból helóták lesznek
700 körül Tarentosz (Tarentum)
7. század a görög városok első pénzérméi (lüdiai mintára)
683 az arkhónok választásának kezdetei Athénban az arisztokrácia köréből
650 körül a démosz aktív színre lépése; a korinthoszi és a sziküoni türannisz létrejötte;
helótafelkelés Spárta ellen (második messzéniai háború)
621 Drakón arkhón működése, az athéni jog rögzítése írásban
594 Szolón arkhónsága, az adósrabszolgák felszabadítása, teherlerázás
560-510 a türannisz Athénban (Peiszisztratosz 527-ig, majd elűzéséig fia, Hippiász a türannosz)
530 Spárta létrehozza a peloponnészoszi szövetséget
508 Kleiszthenész reformjainak kezdete;
szerződés Athén és Perzsia között
500/499-494/493 az ión városok fölkelése
492-449/448 a görög-perzsa háborúk
495-452 körül I.Alexandrosz uralma Makedóniában
492 Mardoniosz perzs hadvezér sikertelen hadjárata Hellasz ellen, de meghódítja Trákiát
490 a marathóni csata
483/482 Themisztoklész arkhónsága
480 I. Xerxész vesztes hadjárata; csata Thermopülainál és Szalamisznál tengeri ütközet
478/477 a déloszi (attikai-tengeri) szövetség kialakulása
471 Themisztoklészt cserépszavazással száműzték;
Kimón arisztokrata pártja került hatalomra Athénban
468 körül Kimón győzelme az Eurümedón folyónál
464 földrengés Spártában; nagy helóta felkelés, a harmadik messzéniai háború (458-ig)
462 a radikális demokraták győzelme Athénban; alkotmányreform
461 Ephialtészt meggyilkolják politikai ellenfelei
457 nyílt harc kezdődik Athén és Spárta között; az athéni „hosszú falak” építésének kezdete
454 az athéni flotta megsemmisülése Egyiptomnál;
a déloszi szövetség pénztárát Athénba helyezik
449/448 békekötés a perzsák és a görögök között, a Kalliász-féle béke
5. század közepe a periklészi virágkor Athénban
445 Athén és Spárta között harmincéves (Periklész-féle) béke
431-404 a peloponnészoszi háború
429 a többször leváltott, majd rehabilitált, újraválasztott Periklész pestishalála
421 Nikiász-féle béke Athén és Spárta között ötven évre (de 414-re véget ér)
412 Spárta pénzügyi segítséget kapott a perzsáktól
411 oligarchikus államcsíny Athénban
405-367 I.Dionüszosz Szirakúza türannosza a szicíliai görögök egyesítésére törekszik;
Szicília birtoklásáért harcol a karthágóiak ellen
404 Athén kapitulációja
404-403 a harminc zsarnok uralma Athénban
403-401 a demokrácia visszaállítása Attikában
401-400 az ifjabb Kürosz lázadása
399 Szókratészt halálra ítélik
395 a korinthoszi háború kezdete (Spárta ellen perzsa támogatással Athén, Théba, Korinthosz, Argosz)
387 békekötés Spárta és Perzsia között
378 Athén létrehozza a második tengeri szövetségét
371 a leuktrai csata
362 a matineiai ütközet
357-355 háború Athén és szövetségesei között
359-336 II.Philipposz uralma Makedóniában
338 a khairóneiai ütközet
337 a korinthoszi (pánhellén) szövetség megalakulása
336-323 Nagy Sándor (III.Alexandrosz) uralkodása
334 a granikoszi csata
333 ütközet Isszosznál
332 Nagy Sándor meghódítja Szíriát, Föníciát és Egyiptomot
331 a gaugamélai csata, Nagy Sándor felveszi az Ázsia királya címet
314

a szúzai menyegző

A szúzai menyegző egy Nagy Sándor makedón király által szervezett tömeges esküvő volt i. e. 324-ben. Ez volt a leghíresebb kísérlete a birodalom egységének megteremtésére.

Az isszoszi csatában elfogott perzsa hercegnőket Nagy Sándor Szúzában hagyta, amikor i. e. 331-ben tovább folytatta keleti terjeszkedését. Megígérte a hercegnőknek, hogy amikor visszatér, gazdag hozománnyal férjhez adja őket, majd elrendelte, hogy – az asszimilációt megkönnyítendő – tanítsák meg őket a görög nyelvre. I. e. 324-re legyőzte III. Dareiosz perzsa királyt, a trónkövetelő Besszoszt pedig kivégeztette, így – immár egész Perzsia uraként – visszatérhetett Szúzába. Azonban mind a perzsák, mind honfitársai között voltak, akik elégedetlenek voltak vele: a birodalmon belül kisebb ellenállásokkal kellett szembenéznie, saját haderején belül pedig lázadásokkal, amiért egyre inkább úgy viselkedett, mint egy keleti despota. I. e. 324 februárjában tehát alattvalóinak kibékítésére a világ egyik legnagyobb szabású tömeges esküvőjének megszervezése mellett döntött. Elképzelése szerint a vegyes házasságokból születendő kevert arisztokrácia a birodalmának jövőbeli alapját jelenthette volna. Az a tény pedig, hogy Szúzában tartották a menyegzőt, arra enged következtetni, hogy Sándor úgy gondolta, hogy innen fogja igazgatni birodalmát.

4-3. század

a diadokhoszok (utódok) háborúinak kora

A diadokhoszok (latinul: diadochus, görögül Διάδοχοι, diadokhoi; „utód”) azok a hadvezérek voltak, akik Nagy Sándor halála után a birodalma egyes részein királyként uralkodtak. A diadokhoszok háborúi során kezdett el terjedni a hellenizmus, amikor más népek is magukévá tették a görög filozófiát, életstílust, és a vallást.

3. század eleje a hellenisztikus államok megszilárdulásának kora
215

Róma-ellenes szövetség a karthágói Hannibál és a makedón V.Philipposz (Fülöp) között

A cannaei ütközet után több római város, köztük Capua is behódolt Hannibalnak, aki így szinte Róma kapujáig jutott el. Hannibal kezére került egész Dél-Itália, így Tarentum és Syracusae városa is. Becslések szerint az itáliai lakosság egyharmada elpártolt Rómától, és átlállt Hannibal oldalára. Győzelmeinek hírére a makedónok királya, V. Philipposz szerződést kötött Hanniballal, miszerint segítséget nyújt neki a Róma elleni hadjáratban.

215-205

az első makedón háború

V. Philipposzt az Itáliából érkező hírek is a békekötésre sarkallták. A nemrég kitört II. pun háborúban a Római Köztársaság több vereséget szenvedett Hannibal hadaitól. A makedón király eddigre nagyrészt leszámolt elődjétől örökölt, hatalmaskodó, Aratosz befolyására féltékeny és intrikus tanácsadóival, és helyettük Pharoszi Démétriosz vált legfőbb bizalmasává. Démétrioszt nemrég, a II. illír háború során űzték el illíriai birtokairól a rómaiak, és nagy szerepe volt abban, hogy Philipposz az adriai térség és Itália felé kezdett komoly érdeklődést mutatni. Eleinte a balkáni partvidékkel foglalkozott, Szkerdilaidasz illír király ugyanis távollétében több határ menti települést elfoglalt tőle. Ezeket Kr. e. 217-ben visszavette, ám Kr. e. 216-ban kénytelen volt visszavonulni Kephalléniára hajóhadával, mivel úgy értesült, hogy a rómaiak megindultak ellene. Ez nem bizonyult igaznak, és ugyanebben az évben értesült Philipposz a cannae-i katasztrófa híréről, ami végleg meggyőzte őt a Róma elleni fellépés hasznosságáról. Xenophanész vezetésével követséget küldött Hannibalhoz, azonban a rómaiak elfogták a hazainduló makedónokat, és értesültek Philipposz terveiről. Mire Kr. e. 215-ben hivatalosan is sikerült megkötni a pun–makedón szövetséget, Róma már flottát küldött Brundisiumba, hogy megakadályozza a makedónok esetleges partra szállását. Ezzel kitört az I. makedón háború.

205/4-192

Nábisz türannisza Spártában; a helóták és egyenjogúvá tétele a spártaiakkal

Nabisz (görög betűkkel: Νάβις), (Kr. e. 230 k. – Kr. e. 192) Spárta királya Kr. e. 206 és Kr. e. 192 között.

A régensi poszton elődje. Makhanidasz lényegében szinte türannoszként uralta Spártát. Az Eurüpóntidák nemzetségéhez tartozó Nabisz, aki zsoldosai segítségével lett a tényleges hatalom birtokosa, királyi stílusban kormányzó türannosz volt. Belpolitikáját társadalmi reformok övezték, amelyek III. Kleomenész törekvéseit folytatták. Sok helótát felszabadított, konzervatív spártaiakat száműzött, az utóbbiak földjeit elkobozta, és szétosztotta. Amíg a helyzet megengedte aktív külpolitikát folytatott.

Mint a rómaiak barátja, nagy hasznát látta a makedóniai Fülöppel kötött békének a Kr. e. 205-ös phoinikéi békeszerződés Róma szövetségesének ismerte el.

Kr. e. 204-ben az akhájok, Kr. e. 201-ben Messzéné ellen intézett támadást, és a krétai kalózokkal, valamint a környező perioikosz-városokkal összefogva hajóhadat hozott létre.

A Kr. e. 200-tól, Kr. e. 197-ig tartó második makedón háború során előbb V. Philipposz mellé áll (miután az akhájok Rómához pártoltak), majd ismét Róma szövetségese lett.

Kr. e. 196-ban Flamininus római proconsul az iszthmoszi játékokon kihirdette Hellász szabadságát, és a Róma-barát, akháj szövetség hatására hadjáratot indított Nabisz ellen. Flaminius arra kényszerítette, hogy adja vissza Argosz és perioikosz városok szabadságát, szerelje le hadiflottáját, fizessen hadisarcot, és fiát adja át túszként. A Spártai hatalmat azonban nem vette el tőle. A római had visszavonulása után, Nabisz fallal vette körül Spártát.

Kr. e. 193-ban és Kr. e. 192-ben Spárta számára újabb területeket szerzett Lakóniában, de ezeket el is veszítette amikor Philopoimén, az akháj szövetség fővezére vereséget mért rá. Nabisz életét és uralmát csak Flaminius közbelépése mentette meg, mivel a rómaiak azt akarták, hogy a velük szövetséges akhájok se erősödjenek meg túlságosan.

Kr. e. 192-ben kitört az úgynevezett szíriai háború Róma, és III. Antiokhosz között. Nabisz Szelukida király mellé állt, azonban Aitól szövetségesei cselt szőttek ellene, és vezérük, a seregével Spártába érkezett Alexamenosz, és megölte őt. Ezzel Spárta önállósága is véget ért. A város az akháj szövetség tagjává kényszerült válni.

200-197

a második makedón háború

A második makedón háború (200-196) kirobbanásában a diplomáciának volt nagy szerepe, amely szoros összefüggésben állt a hellenisztikus világra jellemző bizonytalan erőegyensúlyi helyzettel.
A nagyobb befolyásra vágyó Rhodos, valamint I. Attalos Sótér pergamoni király, aki már az első háborúban is együttműködött Rómával, arra biztatta a római senatust, hogy indítson újabb háborút Philippos ellen. Ez meg is történt, bár a comitia centuriata ehhez nem mindjárt járult hozzá. Ezt a fellépést az is előmozdította, hogy Róma sikeresen befejezte a második pun háborút, s így felszabadult erőit ide tudta összpontosítani.

(forrás: romaikor.hu)

2. század

a római hódítások kora

Kr. e 287-től a népgyűlés határozatai az egész római népre kiterjedtek, így lehetővé téve egy új társadalmi csoport, a nemesség kialakulását, a gazdag plebejusok és a patríciusok összeolvadása révén.

Ezzel egy időben bontakoztak ki a hódítások. A korábbi védekező állásmóddal szemben területszerzés lett a cél. Az első győzelmeket Közép-Itália területén aratták. Az „Oszd meg és uralkodj!”Divide et impera! elvét megvalósítva elfoglalták Campaniát és Etruriát, majd a területeken coloniakat létrehozva, biztosították a római fennhatóságot.

Kr. e. 272-re Róma lett Itália ura, ami kiváltotta az észak-afrikai kereskedő város, Karthágó ellenállását.

Az első római-pun háború (Kr. e 264-241) érdekkonfliktusa Szicília megszerzése volt. Eleinte tengeren a punok fölénye érvényesült, de egy technikai újítással, a csapóhíd feltalálásával végül a rómaiak győztek. Karthágó kénytelen volt hadisarcot fizetni és lemondani a szigetről.

Szicília lett Róma első provinciája, ami azt jelentette, hogy adófizetésre kényszerült, hivatalnokait Róma nevezte ki és nem lehetett független külpolitikája sem.

Ezt követte Szardínia és Korzika megszerzése. (A nyugati irányú terjeszkedést segítette, hogy ebbe az irányba voltak római kikötők és hellenisztikus államok sem akadályozták őket.)

A második pun háború (Kr. e 218- 201) idején Karthágó ereje még nem tört meg. Kiemelkedő hadvezére, Hannibál váratlanul akart Rómára törni, ezért az Alpokon keresztül közelítette meg a birodalmat.”Hannibal ante portas!”Hannibál a kapuk előtt! Cannae-nál (Kr. e. 216) megsemmisítette a római sereget, de Róma szövetségesei kitartottak. A fordulatot az hozta, hogy római részről is egy jelentős hadvezér került hatalomra Cornelius Scipio személyében, aki átkelt Afrikába, így Hannibál kénytelen volt visszarendelni seregeit.

Kr. e. 202-ben Zamánál súlyos vereséget szenvedtek a punok. A békediktátumban kötelezték őket a flottájuk leszerelésére, jelentős jóvátétel fizetésre és hogy Róma engedélye nélkül nem kezdhet háborút. Róma ez által a Fölközi-tenger nyugati medencéjének legjelentősebb birodalma lett.

Az utolsó tétel adott ürügyet a harmadik pun háborúhoz (Kr. e. 149-146), mert Karthágó egy szomszédos afrikai törzzsel háborút kezdett, ezért a római seregek földig rombolták a várost, helyén pedig létrehozták Africa provinciát.

Keleten ezzel egy időben megszerezték Macedonia provinciát, a görög területet Achaia néven, majd végrendeleti úton Kis-Ázsiát Asia provincia néven.

A gyarmatosításnak azonban negatív hatásai is voltak. Megkezdődött a társadalom szétcsúszása. A provinciák jövedelmeit elsősorban a kereskedők fölözték le, akik adóbérlettel foglalkoztak és a bérleti díj többszörösét hajtották be, viszont Róma törvényeinek értelmében le kellett mondaniuk politikai jogaikról. Így jött létre egy új réteg, a lovagrend.

A vezető réteg a nagybirtokos arisztokrácia lett, akik a főhivatalnokokat, a senatus tagjait adták. Innen származik nevük is, a senatori rend. Az ager publicusból/közös földek/ nagy területeket szereztek meg, amiket magántulajdonként kezeltek, ezek voltak a latifundiumok/nagybirtokok/. Ezeken a birtokokon megindult a modernizálás; a belterjes termelésre való áttérés, a zöldség-és gyümölcstermesztés. Ezenkívül az olcsó rabszolgák munkaerőkként való alkalmazása.

Nőtt a rabszolgák száma. Árukat szaktudásuk határozta meg; külön kasztot képviseltek a gladiátorok.

A kisbirtokosoknak nem volt elég vagyona a modernizációhoz, így tömegesen szegényedtek el a parasztcsaládok. A háború idején nem tudták művelni földjüket, a felperzselt föld taktikája miatt birtokaik elpusztultak. Ők alkották a plebset. Egy részük ingyenélő tömeggé vélt, amely pénzért árulta politikai szavazatait. Ők voltak a proletárok/nincstelenek/, akiket a Panem et circenses! Kenyeret és cirkuszt! megszerzése motivált.

A városállami hivatalszervezet nem tudott birodalmi szintű problémákat ellátni. A katonaságban utánpótlás válság alakultak ki, hiszen nőttek a határok és a belső rendfenntartásra szükséges erők. A néphadseregben csak a vagyonosok szolgáltak. A helyzet igényelte a változtatást.

(forrás: http://erettsegi.com)

171-168

a harmadik makedón háború

Előrmények:

Kr. e. 171 elején egy római követség ellenőrző körútra indult Keletre, a szigetekre és
Kis-Ázsiába, hogy felmérje a görög államokban uralkodó hangulatot és tájékozódjon, hogy közülük kik lojálisak Rómához. Tehát megkezdődött az erőviszonyok felmérése. A követek mindenkit arra kértek, hogy a Perseus elleni háborúban maradjanak Róma oldalán.

A rhodosiak kijelentették: Róma számíthat a támogatásukra. Polybiosszal ellentétben Livius egészen másképp írja le a történteket:
„Asiából visszatértek a szövetséges királyokat sorra meglátogató követek, s jelentették, hogy ... felkeresték a szövetséges városokat is: többségükben eléggé meg lehet bízni, s úgy találták, hogy csupán a rhodosiak ingadoznak, akiket Perseus beavatott terveibe.”
Livius itt úgy tűnik, kissé elferdítette a tényeket Róma javára. Liviusnál több esetben tetten érhető a Rhodos-ellenes propaganda, ami kétségkívül jó szolgálatot tett a későbbiekben a rómaiaknak, amikor a sziget elleni fellépésüket indokolni kellett.

Egészen eddig semmi jele Róma-ellenes pártnak a szigeten. Természetesen Rhodos nem örült a küszöbön álló Róma és Makedónia közötti háborúnak, hiszen a sziget mindkét hatalommal barátságos viszonyt kívánt fenntartani.

A Kr. e. 170-es években is ez a törekvés jellemezte a sziget külpolitikai törekvéseit. Rhodos részéről ez logikus volt, hiszen egy, a Meditarráneum térségében kibontakozó nagyobb konfliktus a legkevésbé sem szolgálta a sziget gazdasági érdekeit.

Róma átadta Perseus követeinek a hadüzenetet.

Ilyen körülmények között robbant ki a harmadik makedón háború (i. e. 171-167). Ebben pedig sok görög állam, amely 25 évvel azelőtt még lelkesen ünnepelte, hogy Róma fölszabadította őket a makedón járom alól, most már azt várta, hogy a makedónok szabadítsák meg őket a rómaiaktól. A rómaiak püdnai győzelme azonban (i. e. 168) semmivé foszlatta mind Perszeusz, a makedón király, mind pedig a görögök álmait. Vége lett ezúttal már forma szerint is a makedón királyságnak.
Róma Makedóniát ezúttal négy egymástól független kerületre osztotta, amelyeknek még érintkezniük sem volt szabad egymással. De még ekkor sem vezették be a római közigazgatást az új területen. Csak arra volt jó alkalom ez a háború, hogy Róma tovább csökkentse a „szövetségesek" önállóságát. Rhodosz pl. elveszítette korábban Rómától kapott szárazföldi területeit; kegyvesztett lett az addig erősen támogatott pergamoni király, Eumenész is; az volt a vád ellene, hogy összejátszott Perszeusszal. A továbbterjeszkedő római politika ettől kezdve Eumenész kis-ázsiai ellenségeit vette pártfogásába.

(forrás: romaikor.hu)

168

a püdnai csatában a rómaiak megsemmisítik a makedón birodalmat

Kr. e. 168. június 22-én ütköztek meg Perzeusz makedón király (ur. Kr. e. 179-168) és a római Lucius Aemilius Paullus seregei Püdna mellett, ahol a köztársasági legiók elsöprő győzelmet arattak a hagyományos falanxban harcoló hellének felett. A thesszáliai síkon vívott csata végül nem csak hadászati szempontból bizonyult sorsfordítónak: veresége következtében Perzeusz kapitulációra kényszerült, így a harmadik makedón háború a Nagy Sándor (ur. Kr. e. 334-323) halála óta fennálló Antigonida-dinasztia bukásával ért véget. Több>>

30 az utolsó hellenisztikus monarchia, Egyiptom bukása, a hellenisztikus korszak vége.