Ugrás a Főoldalra!

Partizánháború a Szovjetunióban

A németek viselkedése a megszállt területeken még azokat is gyorsan ellenük fordította, akik – elsősorban Ukrajnában – kezdetben a sztálini uralom alóli felszabadítókat látták bennük. A német közigazgatás és az Einsatzgruppék azonban nem szövetségesként, hanem meghódítottként bántak a lakossággal. A német hozzáállás hamarosan egységbe forrasztotta a szovjet lakosságot, úgy, ahogy a kommunista vezetőik soha nem lettek volna képesek. A partizánmozgalom spontán kialakulását elősegítette, hogy 1941 júliusában Moszkvában megalakították a Partizánmozgalom Központi Törzsét, és népi háborúra hívtak fel a megszállók ellen. Ez némileg szervezetté tette a német vonalak mögötti ellenállást, amikor lehetett, kihasználta az ebből eredő hírszerzési lehetőségeket, igyekezett (inkább persze a későbbi időszakban) összehangolni a reguláris haderő hadműveleteivel a partizánakciókat, utasításokkal és – minimális mértékben ugyan, de – utánpótlással látta el az ellenállókat. Az ellenállás olyan méreteket öltött, hogy 1942-43-ra valóságos partizánhadtestek jöttek létre a megszállt területek hatalmas erdőségeiben. A partizánmozgalom nemcsak bizonytalanná tette a német utánpótlási vonalakat, hanem helyenként kifejezetten partizánvidékek jöttek létre (például ilyen volt a Brjanszki erdő egy része, illetve a Pripjaty-mocsárvidék).

A decemberre körülzárt (215a. térkép) Leningrád körzetében, Kelet- és Nyugat-Belorussziában, Szmolenszk vidékén, a brjanszki erdőben működő (összesen 120 ezer főnyi) helyi partizánerőket 1942 májusától a moszkvai Partizánmozgalom Központi Törzse irányítja. Az 1943 végére 350 ezer fehérorosz partizán Belorusszia felét ellenőrzi, az ukrajnai partizánok száma közel 200 ezer. A szovjet területek felszabadítása után 1944-ben az 1.933 ezres partizánhaderőt besorolják a Köztes-Európában támadó reguláris egységekbe.

Felszabadító harcok Köztes-Európában, 1941-1945

Forrás: Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület