Ugrás a Főoldalra!

Anzio és Monte Cassino

Január 22-én az amerikai 1. páncélos és 3 gyaloghadosztálya partraszállt a Rómától 50 kilométerre lévő Anzió mellett, hogy a Gustav-vonalat megkerülve indítson támadást Róma irányába. A németeket ugyan meglepetésként érte az újabb amerikai partraszállás, de villámgyors csapatátcsoportosításokkal sikerült elszigetelniük a kialakított, viszonylag szűk hídfőt. Az amerikaiak január 30-án megindított támadása így kudarcba fulladt, sőt, a következő hónapokban súlyos elhárító harcokra kényszerültek a német 14. hadsereggel szemben. A partraszállás így, ha nem is hiusúlt meg, lényegében nem segített a Monte Cassino előtt álló főerőknek, sőt megosztotta az olasz hadszíntéren levő szövetséges csapatokat.

Az amerikai 34. hadosztály 1944. február 12-én indította meg az első rohamot Monte Cassino ellen, amit azonban az azt védő 1. német ejtőernyős hadosztály súlyos veszteségeket okozva könnyedén visszavert. Február 15-én a 2. új-zélandi és a 4. indiai hadosztály próbálkozott a kolostor és a hegy lábánál fekvő kisváros bevételével sikertelenül. Ez annak ellenére sem sikerült, hogy a támadást 135 B 17-es repülőerődnek a bevetése vezette be, ami romba döntötte a kolostort (ez a légitámadás gyakorlatilag felesleges volt, a német hadosztály parancsnoka ugyanis megtiltotta, hogy a kolostorban katonái védelemre rendezkedjenek be. A kolostort végül májusban súlyos veszteségek árán az ide vezényelt II. lengyel dandár vette be, miközben tőle délről a Szabad Francia Erők marokkói alakulatai áttörtek a hegyeken. Május 23-án a part mentén támadásba mentek át az amerikai-brit páncélos-erők, és ezzel egyidejűleg az Anziói hídfőből is kitörtek a szövetségesek, és megindultak a nyílt várossá nyilvánított Róma felé, amit június 4-én értek el. A német 10. és 14. hadsereg, hogy elkerülje a fenyegető bekerítést, kemény utóvédharcokat folytatva a Pisa és Rimini között kiépített új védőállásookba, a Gót-vonalra húzódtak vissza.