Ugrás a Főoldalra!

1944 a Csendes-óceánon

1944-ben, Guam elfoglalása után megkezdődött a japán szigetek szisztematikus bombázása. Július 18-án a japánok elfoglalták Szaipan szigetét és megkezdték a további védállások kialakítását. 1944 májusában az amerikai vezetőség úgy döntött, hogy megkezdi az inváziót a Fülöp-szigetek ellen. Az amerikaiak a Mariana-szigetek felé támadtak. A szembenálló japán flotta négy repülőgép-hordozóból állt, melyről 326 gép szállt fel. A vesztükbe rohantak. Június 19-én az amerikai pilóták 219 gépet lőttek le, miközben ők csak 30 gépet vesztettek. Eközben a tengeralattjárók három japán hordozót is elsüllyesztettek. A csata végére Ozava tengernagynak egy hordozója, és 35 gépe maradt. A győztesek megindultak a Fülöp-szigetek felé. Októberben egy 700 hajóból, és 200 000 emberből álló amerikai flotta indult a Leyte-öböl felé. A japánoknak csak egy 70 000 főt számláló helyőrsége volt. Ha Japán elveszti ezt a csatát, akkor szinte biztos az ország veresége. Az öbölnél olyan nagy volt a tét, hogy a japán "kamikazék", vagyis öngyilkos pilóták életüket nem sajnálva amerikai hajókba vezették bele gépeiket. Ám ezzel sem tudták megnyerni a csatát. Megnyílt az út Japán felé.

Guam az Amerikai Egyesült Államok külbirtoka Óceániában A Mariana-szigetek lagnagyobb, legnépesebb és legdélibb fekvésű szigete Hawaiitól 5300 km-re nyugatra fekszik a Csendes-óceánban. Legmagasabb pontja: Mount Lamlam, 406 méter.

A spanyol király szolgálatában álló Magellán a Föld első körbehajózása közben 1521 -ben érte el a szigetet. A spanyolok 1668 -ban gyarmatosították, amikor San Vitores atya megalapította itt az első katolikus missziót. 1668 és 1815 között Guam fontos pihenőhely volt a Mexikó és Fülöp-szigetek közötti spanyol kereskedelmi úton. Guam a Mariana- és a Carolina-szigetekke l együtt Spanyolország Fülöp-szigeteki gyarmatának része volt. Az egyedülálló guami chamorro kultúrát erősen befolyásolta a spanyol kultúra és hagyomány.

Az Amerikai Egyesült Államok az 1898-as spanyol-amerikai háborúban szerezte meg a szigetet. Guam a Fülöp-szigetekre tartó amerikai hajók megállója lett, míg az északi Mariana-szigetek előbb német, majd japán kézre kerültek. A II. világháborúban, 1941. december 8-án Guamot megtámadták és elfoglalták a japánok. A támadás előtt az amerikai állampolgárok zömét evakuálták a szigetről. Az Északi-Mariana-szigetek a háború előtt japán védnökség volt. Az ottani chamorrók Guamon japán szolgálatban tolmácsok és más kisegítők lettek. A guami chamorrókat a japánok megszállt ellenségként kezelték. A sziget harmincegy hónapon át volt japán megszállás alatt. Ezalatt bennszülött lakossága kényszermunkától, a családok szétválasztásától, bebörtönzésektől, kivégzésektől, koncentrációs táboroktól és kényszerprostitúciótól szenvedett. Hozzávetőleg ezer ember halt meg a megszállás következtében.

Az Amerikai Egyesült Államok a guami csata során 1944. július 21-én foglalta vissza a szigetet. Máig Guam volt az Amerikai Egyesült Államok egyetlen olyan területe, ahol számottevő lakosság került idegen katonai megszállás alá. Az Egyesült Államok az Észak-Mariana-szigeteket is elfoglalta. A háború után, az 1950-es guami szervezeti törvény szerint Guam nem integráns része az Egyesült Államoknak, de rendelkezik saját polgári kormányzattal és lakói amerikai állampolgárok.
A sziget népessége 163 941 fő