Ugrás a Főoldalra!

A háború befejezése Ázsiában (1945)

A Nagaszakira 1945. augusztus 9-én ledobott atombomba 18 km magas gombafelhője

Mivel Japán már teljességgel vesztésre állt, az amerikaiak könyörtelenül újabb támadást indítottak a japánok ellen. 1945 februárjában a Hawaiiról induló inváziós flotta 800 hajóval, és 110 000 emberrel indult meg Ivo Dzsima, az alig huszonkettő négyzetkilométernyi vulkanikus sziget ellen, amit 21 000 rosszul felszerelt japán katona védett. Az amerikai hadvezetés a harcok idejét öt napra becsülte, ám igen nagyot tévedtek. 1945 február 19-én indult meg a partraszállás. Alig szálltak ki a tengerészgyalogosok a rohamcsónakokból, máris pusztító erejű géppuska- és ágyútűz érte őket. A következő hónapban az amerikaiaknak, még így is, hogy többszörös fölényben voltak, teljes légi és tengeri támogatással, minden négyzetméterért meg kellett küzdeniük. A japánok sok száz bunkert építettek a föld alá, és kiválóan rejtőzködtek, így az amerikaiak legtöbbször csak holtan látták őket. Március 26-án, 36 nap kemény harc után a maradék védők nagy része egy végső rohamra indult, ahol többségük meghalt. Mindössze 216 adta magát, ők is főleg azért, mert sebesülésük miatt nem tudták folytatni a harcot. A támadók 6821 embert vesztettek, a védősereg pedig szinte teljesen megsemmisült. A japánok közül többen még a háború vége után is kitartottak a szigeten. Az utolsó két japán katona 1949. január 6-án, négy évvel a sziget eleste után adta meg magát.

A Japán elleni bombázások intenzitását Curtis LeMay tábornok, a Mariana-szigeteken állomásozó 21-ik bombázóezred parancsnokának irányítása alatt tovább növelték. A március 9-én és 10-én 334 B–29-es bombázóval Tokió ellen végrehajtott gyújtóbomba támadásnak becslések szerint 100 000 halálos áldozata volt. Ez nagyobb veszteséget jelentett, mint a hirosimai és nagaszaki atombomba áldozatai együttvéve.

Ivo Dzsima után a szövetségesek következő célpontja Okinava volt. Ez a sziget mindössze 500 km-re feküdt Japántól. A Csendes-óceáni háború legvéresebb csatája volt ez. Április 1-jén megkezdődött a támadás. Ismét túlerőben voltak a támadók, de a japánok, ha lehet, még elszántabban harcoltak. A zuhogó esőben lángszórók segítségével űzték ki a védőket állásaikból, míg végül elfoglalták a szigetet. Végül 11 000 japán adta meg magát, de előtte 800 kamikaze repülőt küldtek a partoknál állomásozó amerikai flotta ellen. 32 hajót sikerült is elsüllyeszteniük. Az amerikaiak azonban megszerezték a szigetet, még ha magas árat is fizettek érte, mivel 5500 amerikai esett el.

1945. augusztus 8-án, a potsdami egyezmény megállapodásainak megfelelően a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. A Vasziljevszkij marsall vezette csapatok másnap, augusztus 9-én megtámadták a Mandzsúriában és Koreában állomásozó japán erőket. Augusztus 20-ra a szovjet és mongol erők teljes győzelmet arattak a Kvantung-hadsereg felett.

1945. augusztus 6-án, délelőtt 9 óra 15 perckor a Paul W. Tibbets ezredes által vezetett Enola Gay nevű B–29-es bombázó atombombát dobott Hirosimára, amit 9-én a Nagaszaki elleni újabb atomtámadás követett. A két támadás során több tízezren haltak meg azonnal – túlnyomórészt civilek. A nukleáris fegyverek bevetésének és a szovjet előrenyomulásnak döntő hatása volt abban, hogy augusztus 14-én Hirohito császár bejelentette, hogy Japán elfogadja a kapitulációs feltételeket. Az Egyesült Államokban az időzónából adódó eltérés miatt augusztus 15-én emlékeznek meg a Japán felett aratott győzelemről (V-J Day).

A fegyverletételről szóló parancs nem jutott el azonnal a Mandzsúriában lévő japán alakulatokhoz, akik egészen augusztus 19-éig harcoltak a szovjet hadsereggel. A fegyverletételről szóló egyezményt hivatalosan 1945. szeptember 2-án írták alá a tokiói-öbölben horgonyzó Missouri csatahajón.

A Kínában és Indokínában harcoló egymilliós japán hadsereg hivatalosan szeptember 9-én Nankingban kapitulált Csang Kaj-sek nemzeti erőinek. Alacsonyabb intenzitású harcok a japán fegyverletétel után – több esetben még évekkel később – is folytatódtak


Az Ivo Dzsima-i csata

(1945 február 19 - március 26 - Elkülönülés hadművelet) egy a második világháború alatt a csendes-óceáni hadszíntéren lezajlott ütközet volt az Amerikai Egyesült Államok és a Japán Birodalom között. A csata eredményeként az Egyesült Államok megszerezte az irányítást a sziget és a rajta található számos repülőtér-légibázis felett.

Ivo Dzsima szigetnek stratégiai jelentősége volt. A szigeten lévő radarállomás segítségével a japánok korábban értesültek az amerikai légitámadásról. Az amerikaiaknak szükségük volt egy Japán közeli légikikötőre.

A csata

Ivo Dzsima elhelyezkedéseA többi ütközethez képest itt az amerikai veszteségek nagyon magasak voltak a japán taktika miatt. A japánokat Kuribajasi Tadamicsi vezette. Átlátta, hogy győzni nem tud, ezért arra törekedett, hogy minél nagyobb veszteségeket okozzon az amerikaiaknak illetve elhúzza az ütközetet. Arra számított, hogy az amerikai veszteségek esetleg megváltoztatják az amerikai haditervet és nem rohanják le Japánt. Abban is bízott, hogy amíg az Ivo Dzsima-i csata tart, addig a Japán városokat nem fogják bombázni.

Az akkori japán taktika szerint az amerikaiak partraszállását kellett volna megakadályozni. Ez azonban a többi szigetnél nem működött, ezért Kuribajasi Tadamicsi szakított a japán taktikával. 10-15 méter mélyen a föld alá ásott bunkerokat ásattatott a katonáival, a bunkerokat pedig föld alatti folyosókkal köttette össze. Az amerikaiak bombázása így nem okozott veszteséget a japán csapatokban. Sőt, a bombázás alatt a japánok még bővíteni tudták a védműveket. Akkoriban a japánok öngyilkos banzájrohamokat is vezettek az ellenség ellen, a parancsnok ezt a is betiltotta. A katonáinak azt a parancsot adta, hogy rejtőzködjenek és jól célzott lövésekkel ritkítsák az ellenséget. Mielőtt meghalnak végezzenek legalább 10 amerikaival. A taktika eredményeként az egyik legvéresebb ütközet zajlott a szigeten. Az amerikaiak 5 napra tervezték a sziget elfoglalását, ezzel szemben 36 napig tudták tartani magukat a japánok. A harc után még mindig maradtak japánok föld alatti rejtekhelyeken, akik gerilla hadviseléssel harcoltak tovább.

A japánoknak több nehézséggel kellett megbirkózniuk. A szigeten nem volt édesvíz. Sem kút, sem forrás. Az esővizet gyűjtötték össze és napi egy kulacs vizet ihatott egy katona. A szomjúság talán az egyik legnagyobb próbatétel volt. A zavaros víz terjesztette a betegségeket. A sziget védői nem kaptak elegendő építőanyagot a bunkerek építésére. Fegyvereknek és lőszereknek is szűkében voltak. A sziget egy aktív vulkáni sziget. A föld meleg volt, a levegő kénes, a bunkerásás ezért nagyon nehéz volt.

Az amerikaiak hosszan tartó bombázással készítették elő a partraszállást. Meglepődve tapasztalták a felderítő gépek, hogy a japán katonák sértetlenek. A föld alatti bunkerok ellen lángszórókat vetettek be.

A sziget megközelítőleg 20 000 védőjéből kb. 18 000 halt meg.

Zászlókitűzés Ivo Dzsimán

 

Joe Rosenthal amerikai fotográfus az Associated Press (AP) tudosítója 1945. február 23-án készítette – azóta már ikonná vált – fotóját hat amerikai tengerészgyalogosról (Franklin Sousley, Harlon Block, Michael Strank, John Bradley, Rene Gagnon, és Ira Hayes), akik éppen kitűzik az amerikai zászlót Ivo Dzsima szigetén a Szuribacsi hegyen. Sousley, Block és Strank még aznap életét vesztette. A fotóért Rosenthal Pulitzer-díjat kapott. A fotó alapján készült el Felix de Weldon híressé vált szobra a Tengerészgyalogosok emlékműve, mely az Arlington Nemzeti Temetőben található.

Fájl:Iwo jima location map.png