Ugrás a Főoldalra!

Fehéroroszországtól Budapestig


A „Közép” hadseregcsoport három hét alatt elveszítette Fehéroroszországot, Északkelet-Lengyelország felét, Litvánia egy részét és Vilnát. Model alakulatai olyan viharvertek voltak, hogy erős természetes védővonal híján képtelenek voltak megakadályozni, hogy a már lendületét vesztett szovjet offenzíva tovább terjedjen előre nyugat felé. Az „Észak” hadseregcsoport visszavonulási útját Bagramjan és Csernyahovszkij erői elvágták Litvánián át. Július 20-án Stauffenberg ezredes és összeesküvőtársai sikertelen kísérletet tettek Hitler megölésére és a náci rezsim megdöntésére.

A németek ekkor krízishelyzetbe kerültek. A főparancsnokságokon is több tagja volt az összeesküvésnek. A szövetségesek Rómától északra előrenyomultak, Patton nyugaton áttörte a németek arcvonalát. Az összeesküvők táviratban tudósították társaikat, hogy Hitler meghalt. A német rádió az ellenkezőjét közölte. A parancsnokok kezdetben nem tudták biztosan, él-e Hitler, az összeesküvők cinkosai a retorzióktól is tartottak.
Augusztus elején a németek váratlanul magukhoz tértek. Model, aki a merénylet után az elsők között nyilvánította ki a Führer iránti hűségét, Varsótól keletre megállította a szovjet előretörést. Augusztus 1-jén a Honi Hadsereg elfoglalta Varsót, ami így a polgárság kezére került. Értelemszerűen arra számítottak, hogy a szovjetek átkelnek a Visztulán és melléjük állnak, de egy hétig nem történt semmi. A következő héten a németek lecsaptak Bór-Komorowski tábornok csapataira, szétzilálták őket és három kisebb bekerítésben felszámolták. A felkelők összesen 20 000 embert vesztettek, 15 000-en estek fogságba. A civil áldozatok számra 150 000 és 200 000 között volt, 700 000-en elmenekültek. A lengyelek érthető módon vádolták a szovjeteket, hogy szándékosan álltak meg Varsó előtt. Sztálin, aki korábban Bolesław Bięrut vezetésével megbízható sztálinistákból lengyel kormányt hozott létre, nyilván nem akarta, hogy a várost a lakói foglalják vissza. Egy szovjetbarát kormány létrejöttének az volt a feltétele, hogy a szovjetek foglalják el Varsót.
Alighanem ez a második világháború történetének egyik leghomályosabb és legtragikusabb epizódja. A történészek különféle okokkal magyarázzák az eseményeket. Végeredményben három erős, nyugatról átdobott SS-páncéloshadosztály mért ellencsapást július 29-én (két nappal a felkelés kitörése előtt) Varsótól keletre és visszaszorította Rokosszovszkijt. A Sztavka augusztus eleji ülésén Sztálin (akit természetesen Molotov is támogatott) a Varsó elleni offenzíva felújítását követelte, amit Zsukov célszerűtlennek tartott. Az oroszok előrenyomulása nemcsak Varsónál, hanem délebbre, Sandomierznél is elakadt ekkor. Júniusban indított támadásuk már elveszítette lendületét, és miután másfél hónap alatt több mint 720 kilométert törtek előre, túlságosan elnyújtották összeköttetési vonalaikat. A túlerőltetés törvénye végül működésbe lépett, az oroszok hátrányára. Az sem véletlen, hogy Model korábban súlyos veszteségeket szenvedett hadosztályai épp egy erős természetes akadálynál állították meg a szovjeteket. Mindez azt támasztja alá, hogy az oroszok megállásában katonai tényezők nagyobb szerepet kaptak a politikai megfontolásoknál.
Korábban, július közepén a szovjetek a Pripjaty-mocsaraktól délre is offenzívát indítottak. Konyev alakulatai Rokosszovszkij balszárnyával együttműködésben több száz kilométert törtek előre két hét alatt, 27-én betörtek Lvovba, augusztus elejére pedig átkeltek a Visztulán. Az előrenyomulás azonban itt elakadt. Északon Manteuffel tábornok páncéloshadteste kivetette Bagramjan erőit júliusban megszerzett pozícióik egy részéből. Az „Észak” hadseregcsoport (most már Schörner) újabb lehetőséget kapott a menekülésre.
Délen épp ekkor ért véget a patthelyzet. Malinovszkij és Tolbuhin frontjai augusztus 20-án csapást mértek a Dél-Besszarábiában állomásozó német hadseregek frontjára és hátába. A támadás pár nap után meglehetősen felgyorsult. A teljes német 6. hadsereg (amelyet Sztálingrád után újjászerveztek) húsz hadosztálya megsemmisült. Ez a katasztrófa a számbeli veszteséget tekintve a sztálingrádihoz volt hasonlítható. A román kormány csaknem ugyanekkor bejelentette, hogy békét kér. A nácik szövetségesét, Antonescut letartóztatták, az új kormány pedig hadat üzent Németországnak. Az oroszok gyorsan elfoglalták a ploieşti olajmezőket, 31-én pedig bevonultak Bukarestbe. Az ősz azzal telt, hogy megpróbáltak áttörni a Kárpátokon át Magyarországra. Végül azok a hadseregek jutottak ki elsőnek az Alföldre, amelyek délről megkerülték a hegyláncot. További orosz seregtestek a Görögországban állomásozó német csapatokat próbálták meg elvágni, amelyeknek Hitler csak szeptemberben engedélyezte a visszavonulást.

Malinovszkij hadseregei október közepére elfoglalták Erdélyt, majd 130 kilométeres szakaszon felvonultak a Tisza mentén. Október 30-án közvetlen támadást indítottak Budapest felé, amelyet a leggyorsabb alakulatok november 4-re el is értek. A védő német és magyar haderőnek azonban volt ideje megerősíteni védelmi állásait, így a szovjetek decemberre sem tudták elfoglalni a várost, bár ekkorra Tolbuhin hadosztályai is előugrottak a a Dráva torkolata környékén foglalt hídfőállásukból.

Malinovszkij jobbszárnyán, Szlovákiában Petrov 4. Ukrán Frontja sem haladt előre jobban, sőt, január elején még Kassa vonalában harcolt, Budapesttől keletre.
Karácsonykor Tolbuhin és Malinovszkij frontjai közös erőfeszítéssel bekerítették Budapestet. A városban kemény utcai harcok folytak. A német és magyar védekezés elkeseredett volt, de végül sikertelen. A szovjetek komoly veszteségek árán csak február közepére foglalták el a magyar fővárost.