Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

A terményadó bevezetése Szovjet-Oroszországban, a NEP kezdete

A forradalom után a hatalomra került bolsevik pártnak nem volt a szocializmusra vagy az átmeneti időszakra kidolgozott gazdaságpolitikája, intézményrendszere és apparátusa. A Kommunista Kiáltványban leírt átmeneti lépések kevéssé voltak alkalmasak arra, hogy azokat közvetlenül felhasználhassák Oroszországban, és a párizsi kommün gazdasági intézkedéseit sem lehetett többnek tekinteni mint általános alap. Lenin Állam és forradalom című munkája elsősorban az állam politikai és szervező szerepével, valamint az önigazgató társadalomhoz való viszonyával foglalkozott.

Az orosz háborús gazdaságban az állami beavatkozás számos formája már létezett (jegyrendszer, állami megrendelések, stb.). Ezen kívül a munkásönigazgatás különféle formái működtek, amelyek főként a gyári vezetés ellenőrzésével, néhány helyen pedig a gyár vezetésével foglalkoztak. Ilyen módon, leszámítva a bankmonopólium létrehozását, néhány nagyvállalat államosítását és a már meglévő állami beavatkozási formákat, a bolsevik párt nem nyúlt a gazdasági folyamatokba, bár támogatta a munkásigazgatást és vidéken a szegényparasztok mozgalmait. 1918 elejéig (a német támadásig) egy új gazdaságpolitika kidolgozása folyt, amelynek fő vonásai megegyeznek a NEP-pel, és a NEP „első kiadásának” lehetne tekinteni, azonban bevezetését az intervenció levette a napirendről. 1918 tavaszán a gazdaságpolitikában éles fordulatra került sor, amelynek lényege a hadikommunizmus bevezetése volt.

A hadikommunizmus intézménye, bár a gondolat nem volt idegen a bolsevik párt néhány vezetője számára, alapvetően abból a követelményből nőtt ki, hogy az intervenció és a polgárháború miatt nagylétszámú hadsereget kellett élelmiszerrel ellátni, miközben a mezőgazdaság, részben a világháborús vérveszteség, részben a mozgósítás miatt munkaerőhiánnyal küzdött, valamint azért, mert az ország infrastruktúrája összeomlott a fűtőanyag-hiány miatt. Lényegében egy teljesen központosított, bár fokozatosan kiépülő gazdasági (kötelező munkavégzés az államosított iparban, kötelező termény-beszolgáltatás a mezőgazdaságban) és elosztási rendszer (fejadagok a munkavégzés és a munka típusa szerint) jellemezte az országot 1918-1921. között, amelyben abszolút elsőbbséget kapott a hadsereg és a dolgozók ellátása.

Az intervenció és a polgárháború, majd a Lengyelországgal való háború után a bolsevik párt kísérletet tett arra, hogy a hadikommunizmus intézményei (központi elosztás, fogyasztási kommunák) fenntartásával térjenek át a békeidőszakra. Trockij és hívei a szakszervezetek gazdasági vezető szerepével kiegészítve akarták ezt elérni, de vereségük a VIII. Összoroszországi Szovjetkongresszuson, valamint a politikai helyzet radikális megváltozása 1921-ben gyökeres fordulatot eredményezett a gazdaságpolitikában.

A hadikommunizmus megtartása politikai okokból lehetetlennek bizonyult. A parasztság lázadozott a kötelező beszolgáltatás ellen, a kronstadti felkelés azzal fenyegetett, hogy lázadások lehetnek az alapvetően paraszti hadseregben és hogy a mensevik és eszer program („szovjeteket bolsevikok nélkül”) hatásos lehet. Gazdaságilag is lehetetlennek bizonyult a hadikommunizmus fenntartása az infrastruktúra szétzilálódása miatti ipari összeomlás és a pusztító éhínség, valamint a nagyarányú és növekvő munkanélküliség miatt, amelyet várhatóan tovább növelt volna a hadsereg nagy részének leszerelése.

Ebben a helyzetben, részben fokozatosan, részben döntő lépéseken keresztül vezette be a Népbiztosok Tanácsa a NEP-et. Lenin személyes tekintélyét felhasználva és néhány vezető támogatásával sikerült a párttal elfogadtatni az átállást a X. pártkongresszuson.