Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

III. Viktor Emánuel Mussolinit miniszterelnöknek kinevezi

Hatalomátvétel

1921-ben Mussolini a fenyegető szocializmusra és a fasiszták fontos rendfenntartó szerepére hivatkozva belépett a többségében polgári pártokat tömörítő Nemzeti Blokkba. Ekkor már rengeteg híve volt: fascióiban vagy 200-250 ezer ember tömörült. A közelgő választások kampányidőszakában a squadrák rászabadultak a nagyobb városokra, ahol példátlan, 105 halálos áldozatot követelő erőszakhullámot indítottak a szocialisták ellen. A választásokat a Nemzeti Blokk megnyerte, a parlamentbe pedig 35 fasiszta képviselő került – épp annyi, amivel sakkban lehetett tartani a kormányt (ha a fasiszták kivonultak volna a Blokkból, a kormánypárt fölénye megszűnt volna). Minden eshetőségre felkészülve Mussolini megbékélési paktumot kötött a PSI-vel, azonban miután az végleg elhatárolódott a kormányban való részvételtől, ezt semmisnek tekintette. Az eset zavart keltett a fasiszták soraiban, ám a helyzet rendeződött az 1921 novemberében tartott pártkongresszuson, ahol bejelentették, hogy a Fascio di Combattimento párttá (Nemzeti Fasiszta Párt, PNF) szerveződik Mussolini irányítása alatt. Ekkor deklarálták a jobboldali diktatúra kiépítésének célját. Erre azonban még egy évet kellett várni.

1921 végén a PNF 320000 taggal rendelkezett, ez azonban édeskevés volt a baloldali szervezetek mintegy kétmilliós táborához képest. A parlamenti képviselet is csekély volt ahhoz, hogy arra alapozva át lehessen venni a hatalmat. Mussolini kettős játszmába kezdett: egyfelől továbbra is fenntartotta a PNF „vörösverő” imázsát, másfelől pedig pedig igyekezett megszerezni a társadalom vezető rétegeinek (nagytőke, hadsereg, egyház) rokonszenvét is. Csak 1922 októberében került sor cselekvésre, amikor Luigi Facta miniszterelnök tervbe vette a szocialisták bevonását a kormányba. A fasiszta vezetők előzetes megbeszélések után – a kormány tudtával – október 27-én mozgósították fegyvereseiket, ám konkrétan kidolgozott tervük nem volt. Mindenesetre több nagyvárosban (Perugia, Milánó, Bologna) átvették a hatalmat, miközben nem ütköztek számottevő ellenállásba. A Róma felé induló fasiszta fegyveresek pánikot keltettek a fővárosban, ám a király megakadályozta az ostromállapot kihirdetését. Mussolini október 29-én Rómába sietett, és kiharcolta, hogy kormányt alakíthasson. Mindehhez nem volt szükség erőszakra – a Marcia su Roma mégis megvalósult október 31-én egy demonstratív fasiszta díszfelvonulás formájában. Mussolini így különösebb erőszak nélkül, végeredményben törvényes eszközökkel lett Olaszország miniszterelnöke, hiszen a fasisztáknak volt parlamenti képviseletük.