Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Mudany-i fegyverszünet

Az angolok meghátrálnak

Miután Szmirna török kézre került, Kemal katonái Bursát is elfoglalták, majd a Gazi Konstantinápoly és Thrákia felé irányította a csapatait, hogy átvegye az ellenőrzést a Boszporusz felett, ahogy azt a Nemzeti Egyezmény szövege is megkövetelte. Lloyd George elfogadhatatlannak tartotta, hogy a törökök átkeljenek a semleges zónává nyilvánított szorosokon, miközben Kemal katonái rendületlenül meneteltek felfelé a Dardanellák ázsiai oldalán. Az eddig a miniszterelnök görögpárti politikáját ellenző Winston Churchill vesztét érezve átpártolt Lloyd George-hoz, és hivatalos közleményben kijelentette, hogy Kemalékat meg kell állítani, nem szállhatnak partra az európai oldalon. A hirtelen kiadott közleményről az ország külügyminisztere, Lord Curzon és a gyarmatok vezető politikusai is csak az újságokból értesültek. A felháborodott franciák és olaszok erre visszavonták a korábban Çanakkalénál, erődemonstráció végett állomásoztatott csapataikat, kijelentve, hogy ők nem akarnak háborút a törökökkel. Nemcsak a szövetségesek, az angol közvélemény is háborgott. Kemal, kihasználva a helyzetet és a kormányváltást Görögországban, gyors erődemonstrációba kezdett. Mintegy negyvenezer katonája tartott Çanakkale felé, ötvenezer vonult İzmit irányába, negyvenezer állomásozott Konstantinápoly közelében, újabb húszezer Thrákiában. Az angol kormány – Curzon heves tiltakozása ellenére – ultimátumot akart küldeni Angorának, aminek továbbítását az anatóliai angol erők parancsnoka, Harington tábornok bölcsen halogatta, míg Kemal el nem fogadta a meghívást a békekonferenciára, amelynek feltételéül a Gazi Kelet-Thrákia visszaszolgáltatását szabta. Az ultimátumot így Harington sosem továbbította.
A béketárgyalások előzetes megbeszéléseit Mudanyában tartották. A három napig tartó tárgyalásokat a török oldalról İsmet, a szövetséges oldalról Harington vezette. A tárgyalások végeztével a törökök megkapták, amit akartak: Kelet-Thrákiát. Az ott élő görögök felpakolták ingóságaikat és elkezdtek Nyugat felé vonulni. A brit konzervatív párt képviselője Andrew Bonar Law rávette pártját, hogy szakítson a koalícióval, mivel sokan úgy vélték, hogy Lloyd George és Churchill veszélyes külpolitikája újabb háború szélére sodorta az országot. Lloyd George lemondott, és Bonar Law lett az új miniszterelnök. A kemalisták megnyerték a háborút, hozzájárultak az angol kormány összeroppanásához, és győztes pozícióból várhatták a lausanne-i békekonferenciát.

Fájl:Mudanya 02.jpg
Az épület, ahol aláírták a mudanyai egyezményt

A szultanátus eltörlése

A békekonferencia előtt a szövetségesek elkövettek egy hibát, ami kiváló okot szolgáltatott Musztafa Kemalnak arra, hogy véglegesen megszabaduljon a szultántól. A szövetségesek ugyanis két meghívót küldtek a konferenciára: egyet Vahideddin szultánnak és egyet Angorának. Az angorai kormány képviselői heves tiltakozásba kezdtek, azzal vádolva a szultánt, hogy megosztja az országot és megszegi a mudanyai egyezményt. Az ellenzék meggyőzésére Kemal muszlim hodzsák, vallásjogi tudósok segítségét is igénybe vette, kijelentve, hogy volt már példa az iszlám történelmében a szultanátus és a kalifátus szétválasztására. Két rendeletet fogalmaztak meg, az egyik szövege szerint a szultanátus megszűnt 1920. március 16-án, Konstantinápoly angol megszállása idején; a másodikban pedig kihirdették, hogy a nemzetgyűlés fog a hithű muszlimok lelki vezetésére alkalmas kalifát választani az Oszmán-házból. A szultánt a hívei teljes titokban, Harington egyik hajóján, a HMS Malayán menekítették ki az országból Málta szigetére. A nemzetgyűlés II. Abdul-Medzsidet választotta kalifává, szultáni címet azonban már nem kapott, a szultanátust 1922. november 1-jén végleg eltörölték.

forrás: Wiki