Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Pilsudski marsall államcsínye Lengyelországban

Pilsudski marsall államcsínyt hajt végre. Józef Klemens Piłsudski lengyel marsallnak a hadsereg élén végrehajtott államcsínye véget vet a Lengyel Köztársaság belpolitikai zavarainak. Háromévi önként vállalt passzivitás után Piłsudski visszatér a politikai életbe. Vezetésével Lengyelországban létrejön a politikai s a gazdasági konszolidáció egyaránt. Anélkül, hogy teljesen hatályon kívül helyezte volna az alkotmányt, Piłsudski nem riadt vissza annak megszegésétől és politikai ellenfeleinek üldözésétől sem. Az 58 éves politikus és katona az Oroszország elleni háborút a "visztulai csodával" fejezte be.

Jozef Pilsudski igen bonyolult politikai személyiség volt, akinek élete bővelkedik a fordulatokban. Nevét hol felmagasztalták, hol elhallgatták. A lengyel államiság visszaállítása utána ideiglenes köztársasági elnök, a lengyel hadsereg megszervezője, marsall, aki fiatalkorában forradalmi tevékenységet folytatott, volt börtönben, száműzetésben, emigrációban.

1918 novemberében Jozef Pilsudski megkapta a hadsereg feletti teljhatalmat, majd november 23-án az ideiglenes köztársasági elnöki címet.

Varsóban hivatalos rezidenciája a Belvedere-palota volt. Általában itt ebédelt három órakor, a palotában ügyeletben levő tisztekkel. Pilsudski nem volt különösebben válogatós, de orvosai tanácsai ellenére sem kedvelte a zöldségég- és gyümölcsféléket. De mivel a doktorok nyomatékosan ajánlották, így adjutánsa tányérra vékonyan felszeletelt almát vagy körtét, amiből eszegetett.

1923-ban megpróbálta a hadsereget függetleníteni a kormánytól, lemondott. Ekkor átköltözött a Varsó melletti Sulejówek villába. Ekkor már reggel 10-kor kelt, és az ágyban reggelizett. Általában egy bögre forró tea, vajas, vagy néha mézes péksütemény volt a reggeli. Pilsudski ágya mellett mindig volt egy gyümölcsös tál és egy csomag cukorka. 12 órakor volt a „tízórai” ideje, majd három órakor a család megebédelt. A marsall az ebéd idején szívesen anekdotázott, mesélt érdekes históriákat, ezzel is ösztönözte lányai érdeklődését a történelem iránt.

Pilsudski nem volt ínyenc, de csak az általa kedvelt ételeket fogyasztotta. Nemcsak a zöldségeket és a gyümölcsöket nem kedvelte, de olyan hagyományos vilnói (Vilniusz) ételeket sem, mint a székelykáposztához hasonló bigoscs vagy a litván húsos táska. (Pedig gyermekkorában Vilnóban lakott.)

Az italok közül csak az erős, forró és nagyon édes teát kedvelte. Vodkát szinte soha nem ivott, olykor egy-egy pohár jó magyar bort engedélyezett magának. Nagyon szerette a süteményeket és az édes kétszersültet.

1926 májusában államcsíny következtében Pilsudski ismét az ország első embere lett. Politikája arra irányult, hogy fejlődjön Lengyelország ipara és mezőgazdasága. Ezt a Pilsudski nevével fémjelzett szanálási program tette lehetővé. De a marsall egészségi állapota is komoly gondoskodást kívánt. Az orvosok igen szigorú diétát írtak elő számára, amiben csak zöldségek és fehér húsok szerepeltek. Ebben a diétában nem volt helye az alkoholnak, de még az erős teának és kávénak sem. Naponta csak négy pohár folyadékot fogyaszthatott.

Jozef Pilsudski 1935-ben hunyt el.

forrás:

Jozef Pilsudski: a lengyel marsall spártai ízlése