Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Carta del Lavoro – Az olasz munkaalkotmány

1927. április 21.

[Nyugat-Európa és az Egyesült Államok 1918-1939. Új- és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény 2/1. kötet. Szerkesztette: Almási János, Girus Károly, Kis Aladár. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976. 129-130. p.]

(Részlet)

Korporatív állam
I. Az olasz nemzet olyan organizmus, amelynek céljai, élete és tevékenységi eszközei felsőbbrendűek, mint a nemzetet alkotó – megosztott vagy csoportokba foglalt – egyének céljai, élete vagy tevékenységi eszközei. A nemzet morális, gazdasági és politikai egység, amely teljességgel a fasiszta államban valósul meg.
II. A munka – valamennyi szellemi-technikai és kézműves formájában – társadalmi kötelezettség. Ilyen címen – de csakis ezen a címen – a munkát az állam védi.
A termelés komplexuma nemzeti szempontból egységes, céljai is egységesek, és ezek a termelők jólétében, valamint a nemzet hatalmának fejlődésében foglalhatók össze.
III. A hivatási és szakmai szervezkedés szabad. De csak az állam által törvényesen elismert és az állami ellenőrzés alá vont szakmai szervezetek képviselhetik törvényesen az adott kategória (amely számára e szervezetek létrejöttek) munkaadóit és munkavállalóit, csak ezeknek van joga az állammal vagy más szakmákkal szemben képviselni az adott kategóriák érdekeit, a kategória valamennyi dolgozójára érvényes kollektív munkaszerződést kötni, azokra hozzájárulást kivetni és gyakorolni a rájuk bízott közérdekű funkciókat.
IV. A kollektív munkaszerződésben kifejezésre jut a termelés különböző tényezőinek konkrét szolidaritása, ez a munkaadók és a munkavállalók ellentétes érdekeinek békés összeegyeztetésében és ezen érdekeknek a termelés magasabb érdekeinek való alárendelésében mutatkozik meg.
V. A munkaügyi bíróság olyan szerv, amellyel az állam részt vesz a munkaügyi viták szabályozásában, akár a megkötött szerződésekre, illetve más létező normákra vonatkoznak azok, akár új munkafeltételek meghatározására.
VI. A törvényesen elismert szakmai szervezetek biztosítják a munkaadók és munkavállalók jogi egyenlőségét, biztosítják a termelés és a munka rendjét, és elősegítik annak tökéletesítését.
A korporációk jelentik a termelés egységes szervezetét, és teljes mértékben képviselik annak érdekeit.
E teljes képviselet értelmében – minthogy a termelés érdekei egyúttal nemzeti érdekek is – a korporációkat a törvény állami szerveknek ismeri el.
Mint a termelés egységes érdekeinek képviselői, a korporációk a munkaviszonyok szabályozására vonatkozó kötelező normákat adhatnak ki, ezenkívül kiadhatnak a termelés koordinálására vonatkozó rendelkezéseket is, amennyiben a korporációba foglalt tagszervezetektől erre felhatalmazást kapnak.
VII. A korporatív állam a magánkezdeményezést a termelésben a nemzet érdekeinek megfelelő leghatékonyabb és leghasznosabb eszköznek tekinti.
Minthogy e termelés magánszervezetének nemzeti jelentőségű funkciói vannak, a vállalat vezetője felelős az állammal szemben a termelés irányáért. A termelőerők együttműködésének következménye a jogok és kötelességek kölcsönössége. A munkát szolgáltató személy –technikus, alkalmazott vagy munkás – a gazdasági vállalat aktív munkatársa, a vállalat irányítása viszont a munkaadó feladata, aki ezért felelős.
VIII. A munkaadók szakmai szervezetei kötelesek minden módon növelni és tökéletesíteni a termékeket és csökkenteni azok költségét. A szabad foglalkozások és mesterségek képviseletei és a közalkalmazottak szervezetei közreműködnek az adott mesterség, tudomány és művészet érdekeinek védelmében, a termelés tökéletesítésében és a korporációs rendszer erkölcsi céljainak elérésében.
IX. A gazdasági termelésbe az állam csak akkor avatkozhat be, ha hiányzik vagy nem kielégítő a magánkezdeményezés, vagy ha az állam politikai érdekei ezt megkövetelik. Az állami beavatkozás formái: ellenőrzés, támogatás és közvetlen irányítás.