Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Teljes kollektivizálás és a kulákság likvidálása

Az első ötéves terv, kollektivizálás (1928–36)

Az első ötéves terv a látványos szovjet ipari fejlődés és modernizálódás időszaka, de ezért a lakosság nagyon súlyos árat fizetett. Mivel a szocialista típusú szovjet gazdaságba egyáltalán nem érkezett működőtőke, ezért csak a mezőgazdaságtól lehetett elvonni a forrásokat az ipar, és a sokszor felesleges, megalomániás állami építkezések számára. A kollektivizálással (a gazdákat megfosztották földjeiktől és állatállományuktól, kolhozokba és szovhozokba kellett belépniük, aki nem volt hajlandó belépni arra kényszermunkatábor várt) megkezdődött az osztályellenségnek tekintett kulákok (zsírosparasztok, gazdagparasztok) megtörése. Ennek következtében 1932-33-ban közel tízmillió paraszt éhen halt, mivel a takarmányt az utolsó szemig begyűjtötték és exportálták. Az áldozatok többsége ukrán volt, de nagy számban kerültek ki áldozatok az orosz parasztság köreiből is

Holodomor

A holodomor név az „éhség” jelentésű ukrán 'голод', illetve a szintén „éhség”, illetve „kitörés” (például járványé) jelentésű 'мор' szavak összetétele. Származhat egyenesen a 'Морити голодом' szókapcsolatból is, ami azt jelenti: „éhség által meghal”.


Harkov

A holodomor okait részben a szovjet felülről szervezett társadalmi forradalom sajátosságai magyarázzák. Az 1920-as években az újonnan született Szovjetuniónak a széthúzó erők kavalkádjával kellett szembenéznie. A szovjet birodalomban élő népek szimpátiáját az új kommunista hatalom olyan etnikai politikával próbálta megnyerni, amely a szovjetköztársaságok címzetes nemzetei képviselőit, illetve a közigazgatás minden szintjén a nemzeti kisebbségeket segítette. Ukrajnában, sőt más tagköztársaságok ukránok lakta területein is, a szovjet korenizációs politika helyi változatává az ukránosítás vált. Ez az évtized az ukrán nemzeti kultúra és öntudat felívelését hozta. Az 1930-as évekre ez a folyamat a szovjet rezsim számára egyre riasztóbb méreteket öltött, és attól kezdtek el tartani, hogy a nemzeti kötelék erősebbnek bizonyulhat a kommunista ideológiához (illetve a szovjet birodalomhoz) való ragaszkodásnál. Az ukránosítási politikának ezért hirtelen véget vetettek, a helyébe oroszosítási politikát állítottak, ami az ukránok lakta területeken jelentős szociális, kulturális és politikai konfliktusokhoz vezetett.

Nagyjából ugyanekkor gyorsították fel a mezőgazdaságban a kollektivizálás politikáját. 1932 elejére már a gazdaságok 69%-át kollektivizálták. Voltak a Szovjetuniónak olyan területei, ahol a kollektivizálás ennél is előrébb haladt, a kampány mégis az ukrán mezőgazdaságot érintette a legkomolyabban. A vidéki népesség körében rendkívül népszerűtlen volt: amíg nem volt kötelező belépni a termelőszövetkezetekbe, alig csatlakozott valaki. A szovjet rezsim ezért egyre fokozódó nyomást helyezett a parasztokra. A folyamat felgyorsítására 1929-ben és 1930-ban szovjet hivatalnokok tízezreit küldték vidékre.

Ekkortájt küldték vidékre a téeszek működtetéséhez a Huszonötezreket, az elkötelezetten bolsevik ipari munkások légióját. Ugyanakkor a kollektivizálás ellen növekvő passzív és aktív ellenállás letörésére meghirdették a „kuláktalanítást”. Letartóztatták, majd az Urál-hegységbe és Közép-Ázsiába telepítették ki a kulákokat (például famunkásnak), azokat a parasztokat, akiket azzal vádoltak meg, hogy jómódúak, gabonát rejtegetnek, a rendszer ellenségei stb. Valójában így félemlítették meg mindazokat, akik ellenezték a szövetkezetesítést. Egyes adatok szerint a kuláküldözés 1930-ban és 1931-ben a teljes ukrán lakosság egy százalékát, mintegy 300 ezer főt érintett, ami a Szovjetuniószerte kitelepített 1,8 millió „kulák” mintegy 15%-át tette ki.

A kollektivizálás mindenhol negatívan érintette a mezőgazdasági termelést, különösen Ukrajnában, ahonnan a század elején például az Orosz Birodalom teljes búzatermésének több, mint fele származott. 1932-re például az volt a terv, hogy 90,7 millió tonna gabonát termelnek, amiből 29,5 millió tonnát gyűjt be az állam. A termés valójában katasztrofális, 55-60 millió tonna lett és az állam végül csak 18,5 millió tonnát tudott begyűjteni, az 1930-as és 1931-es mintegy 22 millió tonnával szemben

1932. augusztus 7-én a szovjet kormány rendeletet hozott, amely halálbüntetést írt elő bármely köztulajdon ellopására. A törvény „rugalmasan” alkalmazható volt a gabonarejtegetőkkel szemben is, illetve azokkal szemben, akiket ilyennel vádoltak.

Az SZKP Politikai Bizottságának dokumentumai szerint az eredeti rendeletet titkos utasításokkal később enyhítették. 1932. szeptember 16-án a Politikai Bizottság az apró lopásokat kivette a halállal büntetendő körből, bár azt fenntartotta, hogy „az olyan szervezetek és csoportosulások tagjait, amelyek szervezetten pusztítják az állami, társadalami és szövetkezeti tulajdont tüzekkel, robbantásokkal és tömeges mértekben, továbbra is halálbüntetéssel sújtandók”, és felsorolt olyan eseteket is, amelyekben „a kulákok, korábbi kereskedők és társadalmilag idegen személyek” halálbüntetést kell hogy kapjanak. A kulákokat, akár tagjai voltak a kolhoznak, akár nem, halálra kellett ítélni, ha kolhoztulajdon vagy gabona ellopásában vettek részt. A nem kulák dolgozó parasztokat ugyanezért 10 év börtönre kellett ítélni és halálra csak a gabona, cukorrépa, állatok stb. rendszeres ellopásáért.

Amikor kiderült, hogy az 1932-es termés elmarad a kormányzati várakozástól, ezért a kulákokat, a „nacionalistákat” és a petljuristákat nevezték ki bűnbaknak. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelentése szerint 1933. január 15-éig 103 000 embert ítéltek el az augusztus 7-ei rendelet alapján. A 79 000 esetben, amelyeknek ítéletét ismerte a Legfelsőbb Bíróság, 4880 volt a halálos ítélet, 26 086 tíz évre börtön és 48 094 egyéb ítélet. A halálra ítélteket többnyire a kulák kategóriába sorolták be, a tíz évre ítéltek pedig többnyire egyéni parasztok voltak, nem kulákok.

A párt Vjacseszlav Molotovot küldte Ukrajnába, hogy begyűjtse a gabonát. November 9-én titkos rendelet sürgette meg a szovjet titkosügynökségeket, hogy növeljék a begyűjtés „hatékonyságát”. Molotov azt is elrendelte, hogy ha egy ukrán faluban már nem maradt gabona, vigyék el a burgonyát, zöldségeket és az egyéb megtalált élelmet.

December 6-án új rendszabályokat hoztak az ukrán falvak ellen, amelyek alulteljesítették a gabonabegyűjtési tervet: nem kaphattak ellátást sem élelemből, sem egyéb árukból, a helyszínen talált élelmet és gabonát elrekvirálták, betiltották a kereskedelmet, majd mindezek után a pénzt is elvették. Büntetőintézkedéseket foganatosítottak a gabona rejtegetése vagy eladása ellen. A rendszabályok végrehajtásában gyakran rohambrigádokat használtak, amelyek gabona után kutatva lerohanták a parasztházakat. Nem törődtek azzal sem, a parasztoknak maradt-e élelmük a saját ellátásukra és magjuk a következő vetéshez.

Az éhség főképp a vidéki lakosságot sújtotta, és nem aszály okozta, mint 1921-1922-ben, sem a háború pusztításai, mint 1947-ben, hanem szándékos, politikai és adminisztratív döntések. Az eredmény katasztrofális volt. Az ukrán vidéket, a világ egyik legtermékenyebb mezőgazdasági területét, néhány hónapon belül általános éhínség sújtotta.

A szovjet kormány cáfolta az éhínségről szóló jelentéseket. A külföldi újságíróknak megtiltották, hogy a régióba utazzanak. A Politikai Bizottság és a helyi pártszervek ugyan segélyezést sürgettek, a segélyek azonban, ha érkeztek is, vajmi keveset segítettek. 1933 februárja és júliusa között legalább 35 határozatot hozott a Politikai Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa, amelyek összesen 320 000 tonna gabonát juttattak volna az éhező 30 millió embernek. A szovjet levéltári adatok szerint azonban a segítség szelektív volt és célja csak a mezőgazdasági munkaerő életben tartása volt. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága arra adott különleges utasítást, hogy a kórházakban ápolt disztrófiás parasztokat osszák fel lábadozókra és gyengélkedőkre. Az utasítás szerint a lehetőségekhez mérten az előbbi csoport táplálását kellett javítani, hogy mielőbb kimehessenek a mezőkre elvetni az új vetést. Az élelmet kormányszervek speciális rendelkezései alapján, és egyenesen a mezőkön dolgozóknak osztották.

A gabonaexport, bár csökkenő méretekben, az éhezés ellenére folytatódott. Az 1930-31-es idényben 5,832 millió tonna gabonát exportáltak, a rákövetkező szezonban 4,782 millió tonnát, 1932/1933-ban 1,607 millió tonnát, egy évvel később 1,441 millió tonnát.

Hogy megelőzzék az éhínségről szóló hírek terjedését, 1933. január 22-én és január 23-án újabb direktívákat bocsátottak ki (Molotov és Sztálin, illetve a Központi Bizottság és a Szovnarkom), amelyek megtiltották a kiutazást Ukrajnából és Don környéki területekről. A direktívák szerint az ezekből a régiókból történő "kenyérutazásokat" a szovjethatalom ellenségei szervezték, hogy az északabbra fekvő területeken a kolhozok ellen izgassanak. Vasúti jegyeket csak speciális, "iszpolkom" (azaz végrehajtó bizottsági) engedélyekkel adhattak el, akiknek pedig mégis ezek nélkül sikerült északra utazni, azokat a rendeletek szerint letartóztatták.