Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Hindenburg újraválasztása

Paul Ludwig Hans Anton von Beneckendorff und von Hindenburg (Posen (ma: Poznań), 1847. október 2. – Neudeck, 1934. augusztus 2.) német tábornok és nemzeti hős, majd az első világháború után a weimari köztársaság birodalmi elnöke. Polgárháborútól tartva 1933. január 30-án kinevezte Adolf Hitlert kancellárrá. Az idős államfő nem tudott ellenállni a nemzetiszocialisták egyre nagyobb befolyásának, azonban olyannyira tisztelt nemzeti hős volt, hogy még Hitler sem merte eltávolítani. 1934. augusztus 2-án bekövetkező halálával teljesen megszűnt az alkotmányos kormányzás Németországban, melyet Adolf Hitler korlátlan hatalma követett.

Köztársasági elnökként

1925 áprilisában, Friedrich Ebert halála után Hindenburg a weimari köztársaság elnöke lett és ezt a posztot haláláig töltötte be. Saját monarchista beállítottsága ellenére betartotta a köztársaság alkotmányát. Bizalmasai, köztük Kurt von Schleicher vezérőrnagy azonban egy új, tekintélyelvű rendszer megteremtésében reménykedtek és arra biztatták, hogy használja fel a tekintélyét a parlament kormány feletti ellenőrzésének fellazítására. Bár Hindenburg belefáradt a gyakori kormányválságokba, de a weimari alkotmány megsértésétől való félelme és újabb járulékos felelősségei miatt egyre halogatta a döntést
A nagy gazdasági világválság beköszöntekor olyan kormányt nevezett ki, amely inkább neki, mint a Reichstagnak tartozott felelősséggel. Engedélyezte Heinrich Brüning kancellárnak a Reichstag feloszlatását abban az esetben, ha az nem tanúsít kellő szándékot az együttműködésre. Emellett ígéretet tett, hogy a Reichstag helyett megteszi a kellő szükségintézkedéseket. A Reichstag feloszlatására 1930 júliusában került sor. Az új választások azonban egy még kevésbé kompromisszumkész helyzetet teremtettek. A küzdelmekben a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a második legerősebb párttá vált. Brüning ekkor már kizárólag rendeletek útján kormányzott, azonban a gyakorlatban Hindenburg vétójoggal rendelkezett, mivel a rendeletek érvénybe léptetéséhez az ő aláírására volt szükség.
Hindenburgot azonban elhagyta az ereje és egyre kiszámíthatatlanabb lett. Katona és földbirtokos barátai hatására nyomást gyakorolt a kormányra, mely az alapvető szükségletek helyett a hadseregre és a haditengerészetre költött nagy összegeket. Ugyanakkor Brüning deflációs politikája súlyosbította a gazdasági helyzetet. A nyugtalanságot tovább szították a nemzetiszocialisták is. Mikor Hindenburg elnöki megbízatása 1932 áprilisában lejárt, ő volt az egyetlen jelölt, akinek esélye volt Adolf Hitler legyőzésére. Újbóli megválasztását leginkább Brüning katolikus középpártjának és a szociáldemokratáknak köszönhette. Hindenburg bizalmasai a nemzetiszocialistákat kellemetlenek, de egyben hasznosnak ítélték, akikkel megegyezésre lehet jutni. Mivel ennek a megegyezésnek akadályát Brüningben látták, ezért rávették Hindenburgot, hogy váltsa le a kancellárt.

Az elkövetkező két kormány, melyeket előbb Franz von Papen, majd Kurt von Schleicher vezetett nem nyerte el a nemzetiszocialisták támogatását. Hitler a saját kancellárrá választását szerette volna elérni, de Hindenburg nem bízott benne. Azonban 1932 novemberében, amikor a nemzetiszocialisták elvesztették szavazóik 10%-át a birodalmi gyűlési választások alkalmával, Papen és Hitler megegyezett egy közös kormány megalakításában, Hitler kancellárrá, Papen alkancellárrá való kinevezésében. A többi posztot többségében nem a nemzetiszocialista párt tagjai töltötték volna be. Papen arról biztosította Hindenburgot, hogy Adolf Hitler könnyen irányítható lesz. Mikor Schleicher nem tudta megszerezni a parlament támogatását kormánya megalakításához, a megfáradt Hindenburg le akart mondani. Polgárháborútól tartva 1933. január 30-án kinevezte Hitlert kancellárrá, azonban az új kormánynak csak két nemzetiszocialista tagja volt Wilhelm Frick és Hermann Göring személyében.
Papen tévedett Hitlert illetően, aki gyorsan szinte korlátlan hatalmat szerzett, melyet hamis ígéretekkel, terrorral és manipuláció útján ért el. Hindenburg, akin a szenilitás jelei voltak felfedezhetőek, nem tudott ellenállni a nemzetiszocialisták egyre nagyobb befolyásának, azonban olyannyira tisztelt nemzeti hős volt, hogy még Hitler sem merte eltávolítani. 1934. augusztus 2-án bekövetkező halálával megszűnt az alkotmányos kormány hatalma Németországban.