Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Abessziniai háború

Az abesszíniai háborút Olaszország és Etiópia (Abesszínia) csapatai vívták 1935 októberétől 1936 májusáig.

A háború előzményei

Abesszíniát először 1895-ben, az első olasz–etióp háború során próbálta először elfoglalni az olasz hadsereg, a támadás azonban súlyos vereséggel végződött Adua mellett. Benito Mussolini 1934-ben úgy döntött, hogy a kiépítendő olasz gyarmatbirodalom számára megszerzi az országot. Tervét még 1935 januárjában jóváhagyták a franciák. A brit külpolitika – arra számítva, hogy az olaszok csak az ország egy részét kívánják megszállni – eleinte nem kifogásolta a támadási szándékot, Abesszínia egészének olasz kézre jutását azonban fenyegetőnek ítélte meg. Brit elemzések szerint a francia–olasz együttműködés földközi-tengeri, az olasz térnyerés egyiptomi pozíciójukat és a Vörös-tengeren át Indiába vezető út biztonságát veszélyeztette. Figyelmeztetésül a Földközi-tengerre vezényelték a brit flottát, ez az akció azonban hatástalan maradt.


A háború menete
Az olasz támadás és a Népszövetség reakciója

Mussolini 1935. október 2-án éjjel adta ki a parancsot a támadásra. Az időpontot elsősorban az indokolta, hogy ekkorra ért véget az esős évszak. A két olasz gyarmaton, Eritreában és Olasz Szomáliföldön addigra mintegy kétszázezer katona (részben olaszok, részben afrikaiak, főként szomálik és líbiaiak) gyűlt össze. Az olasz gyarmati hadsereg parancsnoka Emilio de Bono tábornok, Mussolini régi fasiszta harcostársa volt. Etiópiát két irányból támadták: északon de Bono vezetésével (Eritrea felől), míg délről, Olasz Szomália felől Rodolfo Graziani tábornok parancsnoklata alatt. A háború ténylegesen 1935. október 3-án, hajnali öt órakor kezdődött, amikor de Bono százezer katonája átlépte a Mareb-folyót, Etiópia és Eritrea határát. Néhány óra múlva bombatámadás érte Aduát és Adigratot.

Október 7-én a Népszövetség agresszornak minősítette Olaszországot, és gazdasági szankciókat vezetett be ellene. Az embargó azonban – elsősorban a brit kereskedelmi érdekek miatt – nem vonatkozott a háborúhoz elengedhetetlen szénre, vasra és kőolajra. Ráadásul a szankciókat megszavazó negyvenkilenc állam közül hiányzott az Amerikai Egyesült Államok, míg az olaszoknak szintén szállító Németország már korábban kilépett a Népszövetségből

A háború első szakasza

Az északi fronton az olaszok eleinte nem ütköztek heves ellenállásba, mert Hailé Szelasszié etióp császár felmérte a helyzetet, és a védekezés lehetőségét a tengerparttól távoli, döntő ütközetben vélte, amikorra az olaszok utánpótlási útvonala meglehetősen hosszúra nyúlik. A fasiszta csapatok így október 15-én könnyedén vonultak be Etiópia ősi egyházi székhelyére, Akszúmba. Délen Graziani ennél hevesebb ellenállásba ütközött, amelyet csak november elejére sikerült megtörnie, de ezután is súlyos veszteségeket szenvedett.

Északon Akszúm elfoglalása után az olasz előrenyomulás lendülete megtört. Ennek több oka volt. Egyrészt a vártnál több időbe telt az utánpótlási útvonalak kiépítése, másrészt az olaszok rájöttek, hogy az etiópok nem vállalnak fel nyílt ütközeteket, s ez óvatosságra intette de Bono tábornokot. Mussolini azonban elsősorban de Bonót hibáztatta a lassúságért, s arra próbálta rávenni, hogy harci gázok bevetésével próbálja megtörni a gerilla harcmodorra berendezkedett etiópokat. Mivel de Bono erre nem volt hajlandó (a harci gázok használatát már akkor is tiltották a nemzetközi egyezmények), de Bonót leváltották, és helyére Pietro Badoglio tábornokot nevezték ki.

A háború második szakasza

Az etióp uralkodó, aki Dessziében alakította ki főhadiszállását, 1935. december közepén döntött a Tembien-hegység körzetében megindítandó ellentámadásról. A támadás eleinte sikeres volt, azonban Badoglio harci gázok bevetésével szétzilálta az etióp harcvonalat. Nem sokkal később, 1936. január elején a déli fronton Graziani tábornok (ugyancsak mérges gázok segítségével) döntő ütközetet nyert. A legsúlyosabb harcok 1936. február 10. és április 4. között zajlottak az északi fronton. Ezekből Hailé Szelasszié tevőlegesen is kivette a részét egy légvédelmi gépágyú kezelésével, sőt meg is sérült a harci gázok következtében.

Forrás: Wiki, Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás, 1814–1945. Budapest, 1998, Osiris.