Ugrás a Főoldalra!

Kronológia

Németek feltárják a katyni tömegsírokat


 

A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését végrehajtva követték el a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek ellen. Az áldozatok számát a különböző becslések 15 000 és 22 000 fő közé teszik.

A gyilkosságok áldozatait a Szmolenszk melletti Katinyban, a Tver melletti Mednojében és a ma Harkov elővárosát képező Pjatyihatka[2] erdeiben tömegsírokban hantolták el. Mind a gyilkosságokat, mind pedig az áldozatok eltüntetését nagy titokban végezték, de a németek már 1943-ban felfedezték az első tömegsírokat a Harmadik Birodalom által megszállt területeken, Katiny erdeiben. (A több helyszínen végrehajtott tömeggyilkosság ezért kapta a nevét Katinyról.) Szintén ehhez az eseményhez kapcsolják annak a 7000 személynek a meggyilkolását, akiket az oroszok Nyugat-Fehéroroszország és Nyugat-Ukrajna börtöneiben tartottak fogva hadifogolystátusz nélkül, jóllehet közel 1000 lengyel tiszt is volt köztük. A vérengzéseknek magyar áldozata is volt, Korompay Emánuel tartalékos százados, a Varsói Egyetem magyar lektora.

A lengyel parlament 2007-es döntése alapján április 13-a a Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja.

A számszerű adatokat itt és később főként az Ośrodka KARTA – Indeks represjonowanych című kiadvány alapján közöljük, melyet 2002-ben adtak ki Stanisław Ciesielski, Wojciech Materski és Andrzej Paczkowski professzorok szerkesztésében – e kiadvány adatai eltérnek a más kiadványokban megjelentektől.

A katyńi tömegsírok felfedezése

A helyi orosz lakosság információja nyomán a katyńi tömegsírok helyét egy pályafenntartó vonat lengyel kényszermunkásai találták meg 1942-ben. Önálló kutatásokba kezdtek, és a lengyel egyenruhát viselő holttestek megtalálása után azonnal értesítették a német hatóságokat, amelyek eleinte nem mutattak érdeklődést az ügy iránt, de 1943 telének végén visszatértek rá. Az exhumációs munkákat a németek február 18-án kezdték el, és április 13-áig mintegy 400 holttestet hantoltak ki. A berlini rádió ezen a napon közölte a hírt arról, hogy a katyńi erdőkben 12 000 meggyilkolt lengyel tiszt holttestét találták meg.

A németek igyekeztek propaganda célokra felhasználni a nyilvánosságra került tényeket, ezért április 16-án meghívták az exhumálásra és a vizsgálatokra a Nemzetközi Vöröskeresztet és a lengyel társadalom képviselőit a németek által megszállt Lengyel Főkormányzóságból, valamint hadifoglyokat, köztük lengyel tiszteket. Władysław Sikorski tábornok lengyel emigráns kormánya ettől függetlenül április 17-én szintén felkérte a Nemzetközi Vöröskeresztet az ügy kivizsgálására. Hat nap eltelte után a Vöröskereszt kijelentette, hogy hajlandó együttműködni az ügy kivizsgálása érdekében, de azzal a feltétellel, ha valamennyi érdekelt féltől, tehát az oroszoktól is kap erre felkérést. De facto ez Sztálinnak szabad kezet adott arra, hogy a Vöröskeresztet eszközéül használva megakadályozza a nyomozást az ügyben.

Fájl:Katyn massacre 2.jpg

A J. Piłsudski I. lovasezred törzstisztjének holtteste

Ennek nyomán a német hatóságok nemzetközi bizottságot hoztak létre egy megfigyelővel. E bizottság tagjai között 12 a Harmadik Birodalomtól függő ország képviselője, valamint egy svájci küldött kapott helyet. Ez a bizottság április 28. és április 30. között tartózkodott Katyńban. Német nyomásra, de a lengyel emigrációs és földalatti szervek tudtával tízegynéhány lengyel is elutazott Katyńba (többek között Ferdynand Goetel és Józef Mackiewicz írók, dr. Marian Wodziński a Lengyel Vöröskereszttől, az egyház részéről pedig Stanisław Jasiński atya, a krakkói főegyházmegye káptalanjának kanonokja). A vizsgálatok helyszínén angol, amerikai és lengyel tisztek is megjelentek – hadifoglyok a német oflagokból; utóbbiakat akaratuk ellenére vitték oda (ezt állította a háború befejezése után Stefan Mossor ezredes).

A Szovjetunió Kommunista Pártja legfelsőbb politikai vezetésének döntése
a lengyel hadifoglyok meggyilkolásáról

Az exhumálást nyolc tömegsírban végezték el. A kiemelt holttestek között két tábornok: Bronisław Bohatyrewicz és Mieczysław Smorawiński holttestét is megtalálták, amelyeket ezt követően külön sírba temették. 1943. június 3-áig összesen több mint 4100 holttestet emeltek ki, dr. Wodziński pedig ez idő alatt 2800 azonosítást végzett el. A munkát nagy alapossággal dokumentálták. A gyilkosságok elkövetésének módját és a gyilkosok által használt fegyverek típusát is megállapították.

A vizsgálat során 7,65 mm kaliberű német muníció és fegyverek használatát is feljegyezték, ami gyakorlatilag az egyetlen ellenérv volt és marad az a NKVD gyanúsítása ellen. Jóllehet ismeretes, hogy a szovjet operatív egységek nagyobb megbízhatóságuk miatt német fegyvereket és muníciót használtak. Ugyanakkor az is az oroszok bűnössége mellett szóló érv, hogy a meggyilkoltak tetemei mellett talált, a szeretteikkel folytatott levelezés 1940 végével véget ér. A gyilkosság időpontját pontosan meg lehetett határozni a sírok fölé ültetett fák kora alapján, valamint a holttesteken keletkező különleges anatomopatológiai képződmények alapján is.

A fronthelyzetre való tekintettel és a nyári évszak miatt a német felügyelettel végzett munkálatokat június 3-án félbeszakították, még mielőtt az összes sírban nyugvó holttest exhumálására sor került volna – az utolsó, nyolcadik vizsgált tömegsírból körülbelül 200 meggyilkolt holttestét emelték ki. A terület rövidesen ismét szovjet ellenőrzés alá került.

A kutatások dokumentációja a háború idején a krakkói igazságügyi orvosszakértői intézetbe került, ahonnan a háború végén eltűnt. A kutatások német jegyzőkönyvei – amelyeket a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői is aláírtak – 4143 exhumált holttest megvizsgálásáról szólnak. Az aláírók közül ketten (prof. dr. František Hajek Csehországból és prof. dr. Marko Antonov Markov Bulgáriából) a háború utáni években szovjet nyomásra írásos nyilatkozatban vonták vissza aláírásukat. A szovjet befolyási övezeten kívüli kutatók (például a svájci prof. dr. François Neville) közül senki sem tette meg ugyanezt. A dr. Aleksander Wodziński vezette bizottság tevékenysége alapján készült el a Kazimierz Skarżyński által elkészített lengyel vöröskeresztes jelentés (Párizsban 1955-ben, Lengyelországban 1989-ben tették közzé), amely a kihantolt holttestek esetében 4243-as számot említ (100-zal több a német jegyzőkönyvben foglaltaknál). Egyben úgy vélekedtek, hogy a katyńi tömegsírokban mintegy 11 000 lengyel katonatiszt maradványai nyugszanak, azaz az eltűntek többsége. Ez a szám később a hamis szovjet jelentésekben is felbukkant.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/c/c4/Katy%C5%84_03_%E2%80%93_rangjelz%C3%A9sek%2C_p%C3%A9nzek.jpg

A sírokban talált papírpénzek és rangjelzések

Magyar vonatkozások

A vérengzés magyar áldozata Korompay Emánuel Aladár volt, a lengyel hadsereg tartalékos századosa, akivel 1940 tavaszán Harkovban végzett a tarkólövés. A mártírok között található még a magyar családból származó, de már Lengyelországban született Oskar Rudolf Kuehnel (1897-1940) hivatásos tüzér tiszt, akinek később megtalált naplójában az utolsó bejegyzés dátuma 1940. április 7-e volt.

A tömegsírok vizsgálatában a magyar Orsós Ferenc (1879–1962) patológus is részt vett. Ez ügyben adott szakértői véleményéért háborús főbűnösnek nyilvánították. Az igazság azóta kiderült, bár egyes hazai források tekintetében ennek elismerése még mindig várat magára.

Fájl:KatynWroclaw.jpg Fájl:Katyn Massacre - Mass Graves.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/82/1959-03-03_shelep1.pnghttp://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5a/1959-03-03_shelep2.png

 

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/98/1959-03-03_shelep3.png