Ugrás a Főoldalra!

Kronológia

A varsói felkelés a náci Németország által megszállt lengyel fővárosban 1944. augusztus 1-jén kitört általános felkelés volt, melyet az Armia Krajowa (Honi Hadsereg) irányított a német megszálló csapatok ellen. A felkelés kirobbantását arra az időpontra időzítették, amikor a szovjet csapatok megközelítették Varsót. A Honi Hadsereg célja az volt, hogy még a szovjetek előtt felszabadítsák a fővárost és megerősítsék a lengyel függetlenséget a háború végéig működő Lengyel Földalatti Állam kormányának hatalomra juttatásával.

Fájl:Warszawa Powstanie 1944-08-04.jpg
A Honi Hadsereg ellenőrzése alatt álló varsói területek 1944. augusztus 4-én, a felkelés kezdetekor

A fegyveres felkelés azonban kudarcot vallott, bukásában számos tényező játszott szerepet. A szovjet csapatok elérték ugyan a Visztulát, a fővárostól 30 kilométerre azonban hadtesteik megálltak, és tétlenül szemlélték a városban folyó harcokat. A várakozásnak kettős oka volt: egyrészről a soron következő támadó hadművelet előkészítése érdekében teljesen feltöltötték készleteiket, másrészt a szovjet vezetés úgy ítélte meg, hogy a felkelés sikertelensége esetén a háború után csekélyebb erőfeszítések árán sikerülhet hatalmi pozícióba juttatni Lengyelországban a szovjetbarát politikai erőket. A Vörös Hadsereg parancsnoksága azt sem engedélyezte, hogy a segélycsomagokat szállító szövetséges repülőgépek a visszaútra üzemanyagot vételezzenek a szovjetek által megszállt repülőtereken.

A lengyel megadást követően a németek az egész várost kiürítették. Mintegy 550 ezer főt a pruszkówi átmeneti táborba internáltak, 150 ezer főt pedig németországi kényszermunkára vagy koncentrációs táborokba hurcoltak. Német tűzszerész-alakulatok módszeresen felrobbantották a városban épen maradt összes, még álló házat. A Vörös Hadsereg majd csak 1945. január 17-én vonult be a teljesen elnéptelenedett romvárosba.

Előzmények

1944 júniusa végén, majdnem öt évig tartó német megszállás után, úgy látszott, hogy a III. Birodalom romba dől. A német hadsereg vereségeket szenvedett minden fronton és július 20-án egy sikertelen Hitler elleni merénylet történt. Ekkoriban magában Varsóban pánik terjedt el: a városon túli területeket a Fehéroroszországban szétzúzott német alakulatok visszavonuló maradékai lepték el, a civil németek tömegesen menekültek nyugat felé, a közigazgatási hivatalok és rendőrkapitányságok evakuálva vonultak vissza. Ebben a helyzetben a Honi Hadsereg sok tisztje úgy vélte, hogy egy felkelés könnyen kiszorítaná a megszállókat Varsóból. Sőt, 1944 elejétől a szovjet hadsereg már a háború előtti Lengyelország területén volt és fokozatosan nyomult nyugat felé, majd július végén már a Visztulát is elérte. Az általuk elfoglalt területeken a szovjet hatóságok igyekeztek a hatáskörüket kiszélesíteni. Július 21-én Chełmben megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság (Polski Komitet Wyzwolenia Narodowego, PKWN), a szovjetek által kinevezett ideiglenes lengyel kormány, amelyben a kommunisták határozott fölényben voltak és amely Sztálinnak teljesen alá volt rendelve. A Londonban székelő lengyel emigráns kormány, és a Lengyel Földalatti Állam vezetői tisztában voltak azzal, hogy a Szovjetunió saját kommunista rendszerét próbálja majd rákényszeríteni az újonnan megalakuló Lengyelországra.

1944 nyarán a keleti front már közel volt Varsóhoz. Június 21-én a Honi Hadsereg főparancsnoka, Tadeusz Bór-Komorowski tábornok beleegyezését adta a felkelés megkezdéséhez, majd július 31-én meghatározta a pontos időpontját: augusztus 1. 17 óra. Egyetértését az emigráns kormány képviselője (lásd: Kormány Országos Képviselete), Jan Jankowski is kinyilvánította, azonban a főparancsnok, Kazimierz Sosnkowski tábornok ezzel nem értett egyet, de az ő véleményét nem vették figyelembe.

Eközben a katonai helyzet Varsó környékén kezdett a németek előnyére változni. Kézben tartották a rendet a városban, július 31-én pedig elkezdődött a varsói páncélos csata. Ez augusztus 5-én német győzelemmel végződött, ami lelassította a szovjet előrenyomulást a lengyel főváros felé.

Sztálin ellenezte a független Lengyelország gondolatát, ezért az emigráns lengyel kormány parancsot adott a Honi Hadseregnek, hogy kísérelje meg megszerezni a németektől az ellenőrzést Varsó felett, mielőtt a szovjetek elérnék a várost. Ily módon a Szovjetunió elvesztette volna a jogalapját az ország megszállására. 1944. augusztus 1-jén a Honi Hadsereg és a lakosság kirobbantotta a varsói felkelést.


A harcoló felek

A felkelők erői körülbelül 50 ezer katonát tettek ki, de majdnem kizárólag csak kézi fegyvereik voltak. Nagyon hiányoztak a jó hatásfokú páncéltörő fegyverek. Ezek szerepét az úgynevezett Molotov-koktélok vették át, melyeket páncéltörő kézigránátok és a kevés zsákmányolt Panzerschreck és Panzerfaust egészített ki. A gyenge előkészület következtében a felkelés kitörésekor csak körülbelül 3000 katona volt valóban harcképes, azaz alig tizede a rendelkezésre álló állománynak. A parancsnokok ezért baltákkal vagy csákányokkal is felszereltették a katonákat. A felkelők tényleges főparancsnoka Antoni Chruściel tábornok volt, bár formálisan a Honi Hadsereg főparancsnoka, Tadeusz Bór-Komorowski tábornok parancsolt.

A német csapatok létszáma ennek alig fele, körülbelül 16 ezer fő volt, de sokkal jobban felfegyverezve. Rögtön a felkelés kitörése után pedig erősítést kaptak:

rendőri alakulatok Warthegautól (Nagy-Lengyelország) Heinz Reinefarth parancsnoksága alatt,
a Dirlewanger-SS-különítmény Oskar Dirlewanger parancsnoksága alatt – ez az alakulat korábban brutális tisztogatásokat hajtott végre a keleti front hátországában, katonái többségét börtönökből és gyűjtőtáborokból kiengedett német köztörvényes bűnözők alkották,
SS RONA gránátos hadosztály (RONA – Русская освободительная народная армия, Orosz Felszabadító Néphadsereg) – többségében az oroszokból és fehéroroszokból álló, a németekkel együttműködő hadosztály Bronisław Kaminski parancsnoksága alatt.

A felkelőkhöz néhány száz külföldi is csatlakozott – magyarok, szlovákok, franciák, belgák, hollandok, görögök, britek, olaszok, oroszok (főleg az ezekből az országokból származó zsidók). A szlovákok, a Honi Hadsereg vezetésének egyetértésével, saját szakaszt alakítottak. A felkelőkkel együtt harcoltak német katonaszökevények is.

Tadeusz Bór-Komorowski Antoni Chruściel Erich von dem Bach-Zelewski Heinz Reinefarth Oskar Dirlewanger Bronisław Kamiński
Warszawa Powstanie 1944-08-04.jpgWarszawa Powstanie 1944-09-10.jpg


A felkelők által elfoglalt területek: A) augusztus 4., B) szeptember 9. Fontos helyek: 1 - Citadela, 2 - Powiślei erőmű, 3 - nagy egyenruha- és élelmiszerraktár, 4 - Városháza, 5 - Okęciei repülőtér, 6 - Kierbedź-híd, 7 - Poniatowski-híd, 8 - vasúti főhíd, 9 - Citadela-melletti híd, 10 - Főpályaudvar, 11 - Gdański-pályaudvar, 12 - Gestapo székhelye, 13 - helytartó székhelye, 14 - Szejm épületei, 15 - Főposta, 16 - Varsói Egyetem, 17 - Rendőr-főkapitányság, 18, 19 - telefonközpontok, 20 - SS laktanyák, 21, 22 - börtönök, 23, 24, 25 - erődök, 26 - Czerniakówi hídfő (ahol szeptember 16-án partra szálltak a Sztálin által a Berling-hadseregtől küldött lengyel csapatok). KL - varsói gyűjtőtábor (KL Warschau), amelyet a németek hoztak létre a gettó felszámolása után


A felkelés augusztus 1-jén, 17 órakor tört ki. Az időzítés nem sikerült a legjobban, sok ellenálló nem ért időben a gyülekezőhelyére és felvonulási területére. A lengyel csapatoknak nem voltak nehéz fegyvereik, amelyek nélkül nem sikerült hathatósan támadni az erősen erődített német épületeket. Ezenkívül, túl sok célt támadva, a felkelők nagyon szétszórták a csapataikat, a fölényt kivívni sok esetben nem tudták. A fontosabb épületekből többek közt csak a Powiślei erőművet, az egyenruha- és élelmiszerraktárat és a városházát sikerült elfoglalniuk. Nem sikerült bevenni az okęciei repülőteret, egyetlen hidat és vasúti pályaudvart sem , a Gestapo és a helytartó székhelyeit, a Citadélát, a Szejm épületeit, a Főpostát, az Egyetemet, a Rendőr-főkapitányság épületét, a telefonközpontokat, az SS-laktanyákat, a börtönöket és erődöket sem.

Augusztus 4-éig a felkelők mindössze a Belváros északi kerületeinek nagy részét (az Óvárost is beleszámítva) tudták elfoglalni és a Belváros déli részét, Powiślét, Żoliborzot, Kelet-Wolát, Ochota egyes részeit, Felső-Mokotówot, valamint Czerniakówot. A felkelés elfojtását Erich von dem Bach-Zelewski német tábornok vezényelte. A Reinefarth- és Dirlewanger-csapatok és RONA csapatai rendkívüli kegyetlenséggel gyilkolták a civil lakosságot is. A német védőket hadvezetésük gyakran alkohollal is ellátta, hogy a felkelőkkel szemben minél kisebb könyörületet tanúsítsanak. Augusztus 11-én Wola és Ochota ellenállói megadták magukat. Már augusztus 7-én elkezdődött az óvárosi csata, amely augusztus végéig tartott és házról-házra folyt. Szeptember 1-jén a felkelés parancsnokai úgy döntöttek, visszavonulnak a csatornarendszeren át a Belváros közepére.

Szeptember 11-én a németek megtámadták Powiślét, hogy elvágják a felkelőket egy esetleges szovjet segítségtől: a felkelők azt tervezték, hogy Powiśle lesz a hídfő, ahová a szovjet csapatok majd át tudnának kelni. A lengyelek bíztak abban, hogy a Vörös Hadsereg segíteni fogja őket a közös német ellenség elleni harcban, de nem így lett. Annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg már megközelítette Varsó jobb partját (augusztus 14-én elfoglalta Pragát), a felkelés hírére a szovjet offenzíva megtorpant. A Vörös Hadsereg nem szándékozott nagyobb létszámú csapatokat küldeni, hogy segítsenek a felkelőknek. Sztálin küldött két gyalogezrednyi katonát a Berling-hadseregből, amely eljutott a bal partra, de nekik nem volt tapasztalatuk a városi harcban és nem sikerült megtartani pozícióikat. Miután küldött ugyan, de tapasztalatlan katonákat, ezért Sztálin később elutasította a vádakat, hogy nem segített a felkelőknek. Powiśle szeptember 23-án adta meg magát.

Szeptember 16-án a németek elfoglalták Marymontot (Żoliborz északi részét) és Czerniakówot, 26-án Felső-Mokotówot, 30-án Dél-Żoliborzot. A felkelők kezében csak a Belváros központi része maradt, ezért Bór-Komorowski tábornok, nem látva értelmét a további harcoknak, október 2-án aláírta a kapitulációt.

A harcolókat szovjet légvédelmi támogatás nélkül a Brit Királyi Légierő, a Dél-Afrikai Légierő és a brit felső irányítással működő Lengyel Légierő támogatta: több mint kétszáz alkalommal dobtak le ellátmányt a harcoló csapatoknak. Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje a szovjet légitámogatás elnyerését követően egyetlen nagyszabású akciót hajtott végre.

A német védőkkel együtt harcolt néhány olyan alakulat is, amely volt szovjet állampolgárokból állt. A RONA csapatokon kívül volt egy ukrán század (Petro Gyacsenko parancsnoksága alatt) és két azerbajdzsáni zászlóalj is. A németek magyar erőket is bevetettek a felkelők ellen, de amikor rájöttek, hogy a magyar alakulatok nyíltan rokonszenveznek a lengyelekkel, visszavonták őket.

Hitlerista bűntények

Hitler tudomást szerezve felkelés kitöréséről, parancsot adott Varsó földdel egyenlővé tételére és a lakosság teljes kiirtására. Von dem Bach-Zelewski szerint, minden varsóit meg kellett ölni, nem volt szabad foglyot ejteni. Varsó lerombolása elrettentő példaként kellett, hogy szolgáljon egész Európa számára. Végeredmény: 170 ezer civil varsói meghalt a felkelésben , közűlük kb. 60 ezren a németek által végrehajtott kivégzések áldozatai voltak. A fogságba esett felkelőket rendszeresen megölték, annak ellenére, hogy azok nyíltan harcoltak és a hágai egyezményeknek megfelelő katonai jelzéseket viseltek.

A németek már a felkelés első napjaitól kezdve nem kímélték a foglyok és a polgári lakosság életét. A helyzet romlott, amikor megérkeztek a németeket felmentő csapatok. Wolában a Reinefarth- és Dirlewanger-egységek néhány nap alatt (különféle források szerint) 38-tól 65-ig ezer embert gyilkoltak meg. Ochotában pedig a RONA katonái emberek ezreit ölték meg és rabolták ki.

Von dem Bach-Zelewski Hitler parancsával szemben, megtiltotta a nők és gyerekek megölését-, később megtiltotta a lengyel civilek lelövését is. Ennek ellenére a németek módszeresen kiemelték a menekülők tömegéből azokat az embereket, amelyeket a felkelésben való részvétellel, vagy zsidó származással gyanúsították, valamint az idős és beteg (azaz, munkaképtelen) embereket, majd kivégezték azokat. Az Óváros eleste után a Reinefarth-csapatok lemészárolták a felkelők kórházaiban ápoltakat, 3000 embert. A fogságba esett felkelőket a felkelés utolsó napjáig kivégezték.

A harcok idején a német tüzérség és a légierő civil és katonai épületeket egyaránt támadott – a Vörös Kereszt jelével jól láthatóan megjelölt kórházakat beleértve. Egész kerületek felégetését a harc bevett módszerének tartották. A német csapatok lengyel civileket használtak élő pajzsként (nőket és gyerekeket egyaránt)[20]. Már augusztus 6-ától kezdve, maradéktalanul kiűzték a lakosságot az elfoglalt kerületekből. A felkelés idején kb. 550 ezer varsóit és 100 ezer Varsó környéki lakost kényszerítettek lakóhelyének elhagyására.. Kb. 550 ezer elűzött került a Varsó melletti menekülttáborokba, legtöbben a Durchgangslager-Pruszkówba.

Következmények

Bár a felkelés hadműveleteit csak pár naposra tervezték, a felkelők 63 napig, október 2-ig kitartottak. Himmler figyelmen kívül hagyva a megadás feltételeit, parancsot adott a város teljes lerombolására és a könyvtárak, múzeumok és azok gyűjteményeinek elégetésére. Amikor végül 1945. január 17-én a szovjetek átkeltek a Visztulán és behatoltak a bal parti városrészbe, a város 85%-a romokban hevert a történelmi Óvárossal és a királyi várral együtt. A belváros (Śródmieście) majdnem 100%-át lerombolták. A német megszállás alatt (1939–45) kb. 700 ezer varsói halt meg, azaz többen, mint az amerikaiak és britek összesen a második világháborúban. Az anyagi veszteségek értéke 45 milliárd dollárt tett ki. A Honi Hadsereg életben maradt katonáit a szovjet titkosszolgálat (NKVD) begyűjtötte és megölte vagy Szibériába deportálta.

Miután a nyugati szövetségesek segítségének hiányában a felkelés elbukott, Kazimierz Sosnkowski tábornok lemondott a fővezéri posztról. Utódja Tadeusz Bór-Komorowski lett, annak ellenére, hogy október 2-ától 1945. május 5-éig a német fogságban tartózkodott (a Fővezér tisztét akkor Władysław Raczkiewicz elnök töltötte be). A Honi Hadsereg főparancsnoka Komorowski helyett Leopold Okulicki tábornok lett.

Fájl:Destroyed Warsaw, capital of Poland, January 1945.jpg

Von dem Bach-Zelewskit 1944 októberében átvezényelték Budapestre. 1945 augusztusában az amerikaiak letartoztatták és azért cserébe, hogy tanúskodott a nürnbergi perben, megtagadták kiadatását Lengyelországnak vagy a Szovjetuniónak. Később német bíróság ítélte börtönre egy a háború előtti bűncselekményért, de a varsói felkelés vérbe fojtásáért soha nem felelt.

Hasonlóan, Reinefarth-ot le is letartoztatták a háború után és nem adták ki vallomásaiért cserébe. Még Westerland polgármestere és Schleswig-Holstein tartományi gyűlésének képviselője is volt, NSZK hatósága elutasította kiadatását Lengyelországnak. Soha nem felelt semmilyen bűntényért (nemcsak a háborúsokért).

Dirlewanger 1944 végén a szlovák felkelést is elfojtotta. 1945 júniusában a franciák tartoztatták le, hamarosan titokzatos körülmények között meghalt (valószínű, hogy halálra verték a francia hadseregben szolgaló lengyel katonák).

Kamińskit a németek függelemsértésért halálra ítélték nem sokkal azután, hogy visszarendelték Varsóból.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/79/Tadeusz_Bor_Komorowski_and_Erich_von_dem_Bach_in_Ozarow.jpg