Ugrás a Főoldalra!

<< Kronológia

Németország kapitulációja

A jaltai konferencián a szövetségesek megállapodnak abban, hogy egyikük sem kezd külön tárgyalásokba a náci Németországgal, valamint csak a feltétel nélküli megadást fogadják el.

1945. április 24-én Himmler megpróbálta kihasználni az amerikai és az angol politikában jelentkező szovjetellenességet, és külön békejavaslatot tett nekik. Ajánlatát – Jalta szellemében – az amerikaiak és a britek is elutasították.

Dönitz később azon fáradozott, hogy a német hadsereg ne a szovjetek előtt tegye le a fegyvert. Eisenhower közölte, hogy a német kapituláció csak egyidejűleg, valamennyi fronton történhet meg.

1945. május 7. A reimsi főhadiszálláson Alfred Jodl vezérezredes, Hitler vezető katonai tanácsadója, Hans-Georg Friedeburg tengernagy és Wilhelm Oxenius vezérőrnagy aláírt egy fegyverletételi dokumentumot. Eisenhower és angol légimarsall helyettese távol maradt a fegyverletétel reimsi aláírásától.

A német erők keleten még folytatták hadműveleteiket, de a nyugati szövetségesek tevékenységi sávjában minden német erő letette a fegyvert. Ezért a szovjetek ezt a dokumentumot nem fogadták el kapitulációnak.

Egy nappal később, 1945. május 8-án Berlinben éjfél után pár perccel írták alá a végleges fegyverletételi okmányt. Az aláírás helyszíne a karlshorsti katonai műszaki iskola nagyterme volt.

A győztes nagyhatalmakat Dwight Eisenhower tábornok helyettese, Carl Spaatz tábornok, az Egyesült Államok hadászati légi erejének parancsnoka, Arthur Tedder, a brit légierő marsallja, J. de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka és Georgij Zsukov marsall, a szovjet fegyveres erők legfelsőbb főparancsnokának helyettese írta alá.

A tényleges fegyverletétel viszont pár nappal később történt meg. Hiszen a német Közép Hadseregcsoport 1945. május 12-én Csehországban, míg Jugoszláviában május 14-én tették le a fegyvert a német csapatok.

A hágai egyezmények és a genfi egyezmények alapján létrejött
Nemzetközi Humanitáriánus Jog

A nemzetközi humanitárius jog (international humanitarian law - IHL) tág értelemben a nemzetközi jognak az a területe, amelyik a fegyveres konfliktusok, az azok során tanúsított magatartások szabályozásával foglalkozik (ius in bello). Szabályozási célja a fegyveres ellenségeskedések káros hatásainak csökkentése, elsődlegesen a nem harcolók, a sebesültek, a polgári személyek, a hadifoglyok védelme, illetve az okozott károknak az éppen még szükséges szintre szorítása.

Élesen el kell választani a nemzetközi jognak a fegyveres erő alkalmazásának jogszerűségével foglalkozó szabályaitól, amelyek azt állapítják meg, hogy egy állam mikor nyúlhat a fegyveres erő eszközéhez (ius ad bellum).

A nemzetközi humanitárius jog alapvető forrásai

A nemzetközi humanitárius jog alapvető forrásai az 1949-ben elfogadott Genfi Egyezmények és történelmileg az 1899-ben, illetve 1907-ben elfogadott Hágai Egyezmények. Ezek mellett még jóval több nemzetközi szerződés is hatályban van, amelyek egy-egy részterülettel foglalkoznak (pl. kulturális javak vagy a környezet védelme, egyes fegyvertípusok tiltása vagy korlátozása), illetve kiemelten jelentős szereppel bírnak a nemzetközi szokásjog által megteremtett kötelező jogi normák.

A nemzetközi humanitárius jog alapelvei

A legelterjedtebb szakirodalmi álláspont négy alapelvet azonosít a nemzetközi humanitárius jog területén:

Emberiesség elve
Katonai szükségesség elve
Megkülönböztetés elve
Arányosság elve

 

forrás: Wiki