Ugrás a Főoldalra!

Hadműveletek >>

Barbarossa hadművelet

A breszti erőd védelme • Białystok–minszki csata • Raseiniai csata • Brodi csata • Szmolenszki csata • Umanyi csata • Az 1. kijevi csata • Jelnya offenzíva • Az odesszai erőd bevétele • Leningrád ostroma • Az 1. harkovi csata • A krími német hadjárat • Az 1. rosztovi csata • Moszkvai csata • Wotan hadművelet => Rzsev menti csaták

A moszkvai csata a második világháború keleti frontjának egy 600 km-es szakaszán, illetve Moszkva térségében lezajlott ütközetsorozatainak szovjet eredetű összefoglaló neve. Az 1941. október elején németek által indított hadászati jelentőségű műveletsorozat fő célja az volt, hogy bevegye Moszkvát, a Szovjetunió fő- és egyben legnagyobb városát, mely a német invázió óta elsődleges politikai és katonai célpont volt.

Az Adolf Hitler által nagyban támogatott Taifun hadművelet két átkaroló műveletsorozatra bontható. Az első Moszkvát észak felől kerülte volna meg a Kalinyin front irányába, melyben a fő áttörő erőt a 3. és a 4. Páncélos csoportok alkották (Panzergruppe 3 és 4). Ezzel a Moszkva–Leningrád vasútvonalat is kettévágták volna, ami az „északi főváros” körülzárását és feltételezett feladását is elősegítette volna. A másik műveletsorozat a Moszkvai terület déli részén át vezetett, melyet a 2. Páncélos-hadsereg (2. Panzerarmee) Tulától délre kezdeményezett, miközben a német 4. hadsereg (Deutsche 4. Armee) közvetlenül Moszkva ellen tört előre nyugati irányból. Önálló harckocsi-hadműveletnek tervezték a Wotan hadműveletet, amely az offenzíva utolsó szakasza lett volna, később azonban lefújtak.

A szovjetek a Moszkvai területen három védelmi vonalat alakítottak ki, ahová pihentebb, a szibériai és a Távol-keleti katonai körzetekből érkezett csapatokat telepítettek. Mivel Japánnal 1941. április 13-án megnemtámadási szerződést kötöttek, onnan már nem kellett támadástól tartaniuk. Miután a német támadásokat megállították, a szovjetek ellentámadásba kezdtek, és a német csapatokat Orjol, Vjazma és Vicebszk térségébe szorították vissza. Kisebb létszámú egységeket sikerült bekeríteniük és megadásra kényszeríteniük.

A szovjet katonai történelemben ez volt a Vörös Hadsereg első befejezett offenzívája, mely jelentős áldozatokkal járt ugyan, viszont a győzelemnek és a propagandának köszönhetően valóságos szimbólummá emelte a szovjet fővárost. Ebből kifolyólag a német kapituláció huszadik évfordulóján, 1965-ben a város megkapta a „Hős város” címet is.

A náci Németország 1941. június 22-én hadat üzent a Szovjetuniónak. A németek vezetői (Hitler, Hermann Göring, Joachim von Ribbentrop) biztosra vették a győzelmet. Azt ígérték a német népnek, hogy mindössze nyolc hét leforgása alatt döntő csapást mérnek a Vörös Hadseregre. Egy német katona naplójában azt írta, hogy mindenki hitt a Führerben, hiszen addig mindig igaza volt. A tudatlan emberek úgy gondolták, hogy nyolc hetet két fronton is el lehet viselni. A németek mellett szólt a kitűnő hadvezetés (Erwin Rommel, Heinz Guderian, Erich von Manstein, Eduard Dietl, Erich Hoepner, Gotthard Heinrici, Hermann Hoth, Friedrich Paulus, Fedor von Bock, Göring, Erich Raeder, Karl Dönitz, Hans-Ulrich Rudel, Albert Kesserling, Wolfram von Richthofen), a német katonák állóképessége és a meglepetés ereje. A szovjeteknek az orosz tél és a számbeli fölény kedvezett.

Angol katonai szakértők szerint Németországnak 1941 június-júliusában komoly esélye lett volna a keleti fronton a győzelemre. Ezt a német hadsereg előrenyomulásának ütemére és a szovjet veszteségekre hivatkozva állítják. Miután azonban az eredeti haditervet megváltoztatták 1941 júliusában, azzal, hogy délkelet felé is támadtak, a győzelem esélyét egyértelműen elvesztették, időt adtak a Szovjetuniónak a tartalékok felvonultatására és az ipar áttelepítésére.

A német előrenyomulás

A németek északon 1941 novemberére elfoglalták a balti országokat, Lengyelországot, körülzárták Leningrádot és elfoglalták Moszkva elővárosait. Délen 1942 nyarára bejutottak Sztálingrádba, elfoglalták a Krímet, Rosztovot és a Kaukázus északi részét. Céljuk Irán (akkori nevén Perzsia) olajmezeinek elfoglalása volt.

A moszkvai csata

Fájl:Map Operation Typhoon.jpg
Többek között a Taifun hadműveletet is ábrázoló térkép

Fájl:Map Soviet 1941 Winter counteroffensive.jpg
A szovjet ellenoffenzíva térképe

Október végére a szívós orosz ellenállás és a kilátástalan küzdelem a sárral kimerítette a német csapatokat. A nemét hadvezetés leállította a Tájfun hadműveletet, és megkezdte a felkészülést a végső rohamra Moszkva ellen. A szovjetek kihasználták a lélegzetvételnyi időt, és szintén rendezték soraikat. Sőt november elején Sztálin kémei jelentették, hogy a japánok figyelme dél felé fordult, így a Szovjetuniót nem fenyegeti támadás Mandzsúriában. Ezek után a szovjet vezér engedélyezte, hogy a Távol-Keletről 30 kiváló, téli felszereléssel rendelkező hadosztályt átcsoportosítanak Moszkva védelmére. November közepére a korai fagyok újra járhatóvá tették az utakat, és mintegy 1500 páncélos támogatásával megindult a végsőnek szánt német támadás. Ismét sikerült több ponton áttörni a szovjet védelmet, és kemény harcok árán november végére északon elérték a Moszkva-csatornát. A harapófogó másik szára délen eközben Tulát megkerülve közeledett Moszkva felé. December elején az időjárás azonban ismét közbeszólt. Beköszöntött az igazi orosz tél. A németek, bízva a gyors győzelemben, nem készültek fel a téli hadviselésre. Az éjszakánként mínusz negyven Celsius-fok közeli hőmérséklet hatására rengeteg katona szenvedett fagyási sérülést, és a fegyvereik a nagy hidegtől egyszerűen tönkrementek. A júniusban oly félelmetes Wehrmacht decemberre már csak árnyéka volt önmagának. Hiába látták az első vonalban harcolók távcsövön keresztül a Kreml kupoláit, a hősies szovjet ellenállásnak és a hidegnek köszönhetően a teljesen elcsigázott németek az utolsó pár kilométert képtelenek voltak leküzdeni.

A német támadás ugyan kifulladt, de a hadvezetés a hírszerzés adataira támaszkodva abban a hitben élt, hogy a szovjetek sem képesek jelentős támadó hadmozdulatokra. Ez azonban óriási tévedés volt. December elejére az újonnan felállított és a Távol-Keletről átvezényelt hadosztályok csak a támadási parancsra vártak. Az ellentámadás december 5-én indult meg, és teljesen megdöbbentette a végletekig kimerült németeket. A támadást második napon Hitler megtiltotta a visszavonulást, és elrendelte, hogy a katonák egy talpalatnyi területet sem adhatnak fel. A fanatikus védekezés ellenére a friss és jól felszerelt szovjetek folyamatosan szorították vissza a sokszor még nyári ruhában harcoló németeket. Az év végére súlyos harcok árán a Vörös Hadsereg 100–250 km-re vetette vissza az ellenséget. A Wehrmacht rengeteg katonáját vesztette el, ráadásul jelentős mennyiségű hadianyagot és a mozgás képtelen járműveket is kénytelen volt hátrahagyni. Január elején az ellentámadás más szakaszokon is megindult, és a németeknek csak 1942 tavaszán sikerült stabilizálni a frontot.

Következmények


Fájl:Medal Defense of Moscow.jpg
1944. május 1-jétől 1 028 600 főnek adományozták a Moszkva védője érdemérmet

A II. világháború során először bukott meg a villámháborús elképzelés. A német szárazföldi hadsereg Moszkva alatt elszenvedte első vereségét. Ez a vereség ugyan nem volt végzetes, de a legyőzhetetlenség nimbusza szertefoszlott. Mivel Németország nem tudta kivívni a Szovjetunió feletti gyors győzelmet, egy olyan anyagcsatába keveredett, amelyre nem volt felkészülve. Figyelembe véve az ellenfél hatalmas ipari potenciálját, nyersanyagbeli és emberi erőforrásait, számára ez a harc csak végzetes következményekkel járhatott.

További fontos következménye a moszkvai kudarcnak hogy Hitler elvesztette bizalmát az addigi katonai vezetésben. Leváltotta tehetséges parancsnokait, és mivel magát katonai géniusznak tekintette, átvette a hadsereg vezetését, Így az elkövetkező három és fél évben megszámlálhatatlan német katona, "köszönhette" halálát Hitler "katonai zsenialitásának"