Ugrás a Főoldalra!

Az Egységes Párt zászlóbontása

A rendszer szilárd támasza. Az Egységes Párt

Szerző: Barta Róbert (Rubicon online - részlet)

Bethlen pártja, az Egységes Párt, nevével ellentétben, valójában sohasem volt egységes, képviselői a társadalom különböző érdekcsoportjai közé tartoztak. A Bethlent követő konzervatívok mellett a jobboldali radikális fajvédők, illetve agrárdemokrata paraszti-kisgazdák is csoportot alkottak, sőt a húszas évek közepére még egy liberális tömörülés is kialakult. Mivel a törvény-előkészítés és a rendelethozatal folyamatában a különböző irányzatok által képviselt érdekekre a kormánynak tekintettel kellett lennie, az Egységes Párt egyfajta „előparlament” funkcióját is betöltötte.

A törvényhozásban a végrehajtó hatalom (a kormány) 1920–1944 között mindvégig megnyugtató többséggel rendelkezett, ez biztosította a kormányzati elképzelések zökkenőmentes megvalósítását. A miniszterelnök egyben a kormánypárt vezetője is volt, így magától értetődő, hogy gróf Bethlen István mint a végrehajtó hatalom feje ritkán került konfliktusba gróf Bethlen Istvánnal, az Egységes Párt vezérével. Amikor tehát a rendszer autoriter elemeiről, a parlamentáris demokrácia ”beépített stabilizátorairól” beszélünk, akkor ezek alatt többek között a törvényhozó és a végrehajtó hatalom jelentős mértékű intézményes, személyi összefonódását is értjük. Természetesen ennek megvalósulása korántsem tekinthető véletlennek, hiszen a dualizmuskori belpolitikát is mindvégig erős (nagy parlamenti többséggel rendelkező) kormánypártok uralták.

Az Egységes Párt, azaz hivatalosan a Keresztény-Keresztyén Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt nevében is magán viselte a háború és a forradalmak utáni magyar belpolitikai viszonyok minden jellemzőjét. A keresztény és polgári jelzők a párt mögött álló régi birtokos, nagytőkés csoportokat, az 1918 előtti politikai elit jelentős részét, valamint a komolyabb politikai pozíciókra áhítozó keresztény középosztály képviselőit jelentették. Gróf Bethlen István többek között azért válhatott e politikai erők vezérévé, mert a forradalmak alatt játszott szerepe miatt Horthyék ugyanúgy elfogadták, mint a kisgazdamozgalom vagy a szélsőjobboldali erők. Így Bethlen, aki a régi politikusgárda mérsékelt, konzervatív birtokoscsoportjához tartozott, megfelelő integráló tényezőnek tűnt.

Bethlen sokáig a keresztény pártokra kívánta alapozni hosszú távú politikai elképzeléseit, ám a két sikertelen királypuccs után a keresztény pártok királypárti politikusai (legitimisták) teljes mértékben kompromittálódtak, s a nagyhatalmak, valamint Horthy ellenállása miatt Bethlen többé nem támaszkodhatott rájuk. A Horthy-ellenes legitimisták bukása után a kisgazdák léptek elő a leendő kormánypárt bázisává. Az új kormánypárt létrehozásának kulcskérdése ettől kezdve az volt, hogy Bethlen hogyan és kiknek a segítségével tudja ellensúlyozni a kisgazdapárton belüli Nagyatádi-féle parasztdemokrata törekvéseket (földreform, választójogi kérdés). Bethlen mindenképpen számíthatott a kisgazdapárt földbirtokosokból, mezőgazdasági érdek-képviseleti vezetőkből álló csoportjára (Rubinek István, Schandl Károly, Őrffy Imre, Széchenyi Viktor), akiknek érdekükben állt Nagyatádi radikalizmusának mérséklése. Bethlen mögött állt a kormányzó csakúgy, mint a Gömbös-féle radikális jobboldal, valamint legalább féltucat kisebb keresztény és polgári párt és mozgalom (Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt, Nemzeti Középpárt, Magyar Rendpárt, Tisza István Társaskör, Magyar Nemzeti Szövetség stb.) is. Bár 1924-ben bekövetkezett haláláig Nagyatádinak mindig ”járt” a kisgazda miniszteri poszt, az úgynevezett Eskütt-üggyel Bethlen sikeres kísérletet tett Nagyatádi lejáratására és parasztdemokrata csoportjának elszigetelésére. (Eskütt Lajos Nagyatádi Szabó István személyi titkára volt a Földművelésügyi Minisztériumban, ahol irányításával a közélelmezési cikkek exportengedélyeit pénzért árusították.)

Bethlen nem a kisgazdapárt szétverésével hozta létre az új kormánypártot, hanem beépült a kisgazdapártba, jelentősen módosította, átalakította annak arculatát és programját, hozzáigazítva azt a konzervatív-keresztény politikai erők igényeihez, valamint saját konszolidációs elképzeléseihez.

Az Egységes Párt 1922. február 22-én tartotta hivatalos zászlóbontását. Választási propagandájában mindvégig az egyetlen olyan erőként tüntette fel magát, amely a nemzet valódi érdekeit képviseli s képes megoldani az ország problémáit. A párt propagandájában első helyen álltak az országos kérdések, ami a rendszer fenntartását, területi revíziót, Trianon elutasítását jelentette.


Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_rendszer_szilard_tamasza_az_egyseges_part/