Ugrás a Főoldalra!

A Millenáris sportpálya

A Millenáris Sportpálya eredeti formájában a millenniumi ünnepségsorozat alkalmából Bláthy Ottó Titusz villamosmérnök tervei szerint épült, 1896. május 14-én adták át. Ekkor a kerékpárpálya egy 500 méteres sík aszfaltút volt.

A sporttelep mai formáját lényegében az 1927-28-ban történt átalakításkor nyerte el, amelyet Hajós Alfréd és Mattyók Aladár tervei szerint végeztek. Az új pályát 1928. június 8-án adták át. Az átalakítást a XXXI. kerékpáros világbajnokságra való felkészülésként végezték. A pálya hossza 415 méter lett és a kanyarokban 36 fokban döntött.

A pályán az 1928-as világbajnokságon kívül 1949-ben és 1954-ben főiskolai világbajnokságot, és számos egyéb hazai és nemzetközi kerékpárversenyt rendeztek.

A pálya nem csak a kerékpársport fellegvára, hanem az első nyilvános magyarországi labdarúgó mérkőzést is itt rendezték 1897. október 31-én, ezen kívül szép számmal rendeztek itt atlétikai versenyeket. 1949-ben pedig tenisz Davis-kupa mérkőzés színhelye volt. Télen jégpályaként is funkcionált (1956 és 1986 között, majd 2009-től ismét). Ez volt az ország második műjégpályája.

Egy medence is tartozik az épülethez (az 1928-as átalakítás során a pályán kívülre került), amelyben a második világháború előtt versenyeket is tartottak.

A fentiek alapján a pályát a magyar versenysport bölcsőjének tekinthetjük, és a mai napig az egyetlen országos felnőtt kerékpáros pályaversenyek megrendezésére alkalmas létesítmény.

forrás: Wikipedia