Ugrás a Főoldalra!

A Napkelet megalapítása


Szerző: TÓTH-BARBALICS VERONIKA (részlet)

A Napkelet 1923 januárja és 1940 augusztusa között a Magyar Irodalmi Társaság kiadásában megjelenő, alcíme szerint irodalmi és kritikai folyóirat volt. 1923-tól 1937. április 2-án bekövetkezett haláláig Tormay Cecile, ezt követően a lap megszűnéséig Kállay Miklós töltötte be a szerkesztői tisztet.

A folyóirat történetének részletes feldolgozásával máig is adós a sajtótörténet. Azonban már a két világháború közötti sajtóban is találkozunk néhány olyan megállapítással, amelyek átkerülve a korszakot feldolgozó irodalom-, sajtó- és művelődéstörténeti munkákba, máig meghatározzák a Napkeletről az irodalmi köztudatban élő képet. Eszerint a Napkelet a hivatalos kultúrpolitika kezdeményezésére, illetve támogatásával, a Nyugat hatásának ellensúlyozására keresztény és nemzeti szellemben alapított folyóirat volt. Valamelyes értéket csak kritikai rovatai képviseltek, azok is inkább csak eleinte, szépirodalmi részében nem volt képes felmutatni maradandó alkotásokat. Nyugat-ellenessége dacára a Napkelet sokat átvett annak kritikai szempontjaiból, stílusában is „tett némi engedményt a modernebb irányzatok követelményeinek”, ugyanakkor ragaszkodott az „előkelő stílushoz”, a „társasági illem megtartásához”. A Napkelet később fokozatosan elszürkült, „a huszas évek végére már csak a konzervatív irodalom szűkülő körét képviselte”.

A folyóirat ilyen kategorikus minősítésével szemben óvatosságra int, hogy a Napkelet csaknem két – a szellemi és a politikai életet tekintve egyaránt igen eseménydús – évtizeden át volt a magyar irodalmi élet egyik orgánuma.

Szerkesztője, vezetői gárdája, munkatársai éppúgy kicserélődtek ez alatt a viszonylag hosszú idő alatt, ahogy a folyóirat rovatai is átalakultak és a bennük publikált művek műfajában és témájában is súlyponteltolódások következtek be. Némileg módosult a folyóirat programja, változáson ment keresztül a magyar szellemi életben saját maga által számára kijelölt szerepköre.

Az árnyaltabb Napkelet-kép kialakulásához jelen tanulmány a folyóirat megszületésével kapcsolatos kérdések tisztázásával kíván hozzájárulni.

Az 1920-as évek elején a háború és forradalmak után a magyar középosztályon elhatalmasodott szellemi (és egzisztenciális) kiúttalanság-érzésből kilábaláshoz, legalábbis a hivatalnok- és tisztviselőréteg számára kínált alternatívát a középosztály „konzervatív reform” névvel jelölt politikai programja. Követői elhatárolták magukat a forradalmaktól, ugyanakkor érzékelték az 1918 előtti állapotokhoz való visszatérés lehetetlenségét. Az elodázhatatlannak tartott reform „konzervatív” jelzője arra utalt, hogy a nemzeti hagyományokra építést hangsúlyozta, s a társadalmi struktúrából a már az első világháború előtt kialakult erőt, a művelt középosztályt kívánja hatalomra juttatni.

A „konzervatív reform” gondolatához szorosan kapcsolódik gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikai tevékenysége. Klebelsberg felfogása szerint a középosztály képezi az igazi nemzetfenntartó erőt, mivel az államot illetve a társadalom mindennapi életének kereteket adó intézményeket az ő tagjai működtetik. Regenerálása a politikai célok felett álló nemzeti cél, hiszen 1919 után fontos nemzeti feladatként jelentkezett az új állam gazdasági és politikai berendezése, valamint az egészségügyi és művelődési rendszer fejlesztése. Utóbbi feladat egy másik nemzeti célhoz, a szomszédos államokkal szemben létrehozandó magyar „kultúrfölény” megvalósításához is kapcsolódott.

A középosztály elitjének, amely a nemzet fenntartó ereje – hirdette Klebelsberg – ha meg akar felelni a felvállalt történelmi feladatnak, rendelkeznie kell „az új magyar embertípus” sajátosságaival: pozitívnak, aktívnak, konstruktívnak kell lennie.

Ennek az új embertípusnak és a „kultúrfölénynek” a kialakításában Klebelsberg fontos szerepet szánt a magyar irodalmi életbe és a kulturális szervezésbe való közvetett állami beavatkozásnak. Jól mutatják ezt az alábbi szavai:

„Az olvasóközönség megszervezése ma különösen fontos feladat – mondotta Klebelsberg a Magyar Történelmi Társulat 1921. december 31-i ülésén –, midőn [...] a Felvidék és Erdély művelt magyarságát elveszítettük. Az egyes évek irodalmi termésében valóban értékes munka nem túl nagy számban van. Ezeket a műveket bevinni a művelt nagyközönség széles rétegeibe – ez a feladat. [...] A jó magyar könyvnek be kell jutni minden igaz magyar házba. Ez nemcsak művelődésünknek, hanem nemzeti fennmaradásunknak is lét- vagy inkább nemlét kérdése.”

Forrás: OSZK