Ugrás a Főoldalra!

Magyar kormányok 1919-1945

2016-02-21 17:37

Friedrich István - Friedrich-kormány 1919. augusztus 6. - 1919. november 24.

A Friedrich-kormány 1919. augusztus 15. - november 24. között állt Magyarország élén. A Peidl-kormány megbuktatása után, a román megszállás idején került a kormány hatalomra, József főherceg megbízása alapján. A kormány mandátuma idején érvénytelenítette a Tanácsköztársaság rendeleteinek nagy részét, valamint bevezettek egy új választójogi rendeletet, ami 1922-ig maradt hatályban. Az Antant és a román megszálló csapatok nyomására, azonban a kormány 1919. november 24-én lemondott.

Friedrich-kormány 

  • Friedrich István: miniszterelnök, keresk.ügyi és belügym. is: Keresztény Ellenzék
  • Baloghy György: igazságügym.
  • Benitzky Ödön: belügym. IX.11-tõl
  • Bleyer Jakab: a nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli minisztere
  • Csilléry András: népegézségügyi m.: Keresztény Községi Párt
  • Ereky Károly: élelmezésügyi m.
  • Grünn János: pénzügym.
  • Haller István: tárca nélküli propagandam.: Katolikus Népszövetség
  • Hegyeshalmy Lajos: kerekedelemügyi m. IX.17-tõl
  • Heinrich Ferenc: kereskedelemügyi m. IX.17-ig
  • Huszár Károly: vallás- és közoktatásügyi m.: Néppárt
  • Korányi Frigyes: pénzügym.
  • Lovászy Márton: külügym.: Károlyi Párt
  • Mayer János: tárca nélküli kisgazda m.
  • Oláh Dániel: tárca nélküli m. az ipari munkásság képviseletére: Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP)
  • Pekár Gyula:tárca nélküli m. az antanttal folyó tárgyalások vezetésére: KNEP
  • Perényi Zsigmond: belügym. VIII.27-ig
  • Rubinek Gyula: földmûvelésügyi m.: Kisgazdapárt
  • Schnetzer Ferenc: hadügym.: ellenforradalmi Fehér Ház
  • Somssich József: külügym.( IX.11-tõl)
    Nagyatádi Szabó István: Földmûv.ügyi m. VIII.27-ig: Kisgazdapárt
  • Sokorópátkai Szabó István: tárca nélküli kisgazda m. VIII.27-tõl: Kisgazdapárt
  • Zoltán Béla: igazságügym. IX.22-tõl
  • Térfi Béla: helyettes államtitkár

Huszár Károly - Huszár-kormány 1919. november 24 - 1920. március 15.

Fájl:Huszar Karoly.jpg

A Huszár-kormány 1919. november 24. és 1920. március 15. között vezette Magyarországot. A Friedrich-kormányt váltotta, melynek több tagját - köztük az előző miniszterelnök Friedrich Istvánt is - átvette.

Huszár-kormány 

  • Huszár Károly: min.elnök, munkaügyi és népjóléti min.: KNEP
  • Bárczy István: igazságügym.: Demokrata Párt
  • Benitzky Ödön: belügym.: KNEP
  • Bleyer Jakab: a nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli m-e: KNEP
  • Friedrich István: hadügym.: KNEP
  • Haller István: vallás- és közoktatásügyi m.: KNEP
  • Heinrich Ferenc: kereskedelemügyi m.: Nemzeti Liberális Párt
  • Korányi Frigyes: pénzügym.: Kisgazdapárt
  • Peyer Károly: népjóléti és munkaügyi m.: Nemzetközi Szociáldemokrata Párt
  • Rubinek Gyula: földmûvelésügyi m.: Agrárpárt
  • Somssich József: külügym.: pártonkívüli
  • Nagyatádi Nagyatádi Szabó István: közélelmezésügyi tárca nélküli m.: Kisgazdapárt
  • Sokorópátkai Szabó István: tárca nélküli kisgazda m.: Agrárpárt


Simonyi-Semadam Sándor - Simonyi-Semadam kormány 1920. március 15. - 1920. július 19.

A Simonyi-Semadam-kormány 1920. március 15. és 1920. július 19. között volt hivatalban. A Horthy által kinevezett kormány megalakítására Simonyi-Semadam Sándor nemzetgyűlési alelnök kapott megbízást. Megtartotta az előző kormány hat tagját, a belügyminisztériumot és a külügyminisztériumot egy hónapig ő maga vezette, azután Dömötör Mihály, illetve Teleki Pál gróf vette át a tárcák vezetését. Szürke kabinetjének egyetlen kiemelkedő tagja Teleki Pál külügyminiszter volt, aki utána alakított kormányt.

 

Simonyi-Semadam-kormány 

  • Simonyi-Semadam Sándor: min.elnök, külügy- és belügym. IV.19-ig
  • Benárd Ágost: népjóléti és munkaügyi m.
  • Bleyer Jakab: a nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli m-e: KNEP
  • Dömötör Mihály: belügym.
  • Emich Gusztáv: kereskedelemügyi m.
  • Ferdinandy Gyula: igazságügym.
  • Haller István: vallás- és közoktatásügyi m.: KNEP
  • Korányi Frigyes: pénzügym.:
  • Rubinek Gyula: földmûvelésügyi m.: Agrárpárt
  • Soós Károly: honvédelmi m.
  • Nagyatádi Nagyatádi Szabó István: közélelmezésügyi tárca nélküli m.: Kisgazdapárt
  • Sokorópátkai Szabó István: tárca nélküli kisgazda m.: Agrárpárt
  • Teleki Pál: külügym.

 

Teleki Pál - 1.-2. Teleki kormány 1920.07.19-1921.04.14, 1939.02.16-1941.04.03

Fájl:Teleki.jpg

Dr. nemes széki gróf Teleki Pál (római szent birodalmi gróf, teljes nevén: Teleki Pál János Ede) (Budapest, 1879. november 1. – Budapest, Várnegyed, 1941. április 3.) miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, erdélyi földbirtokos, politikus, tiszteletbeli főcserkész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a SZEFHE Rabonbánja.

 Az elsõ Teleki-kormány (1920.VII.19-1921.IV.14.)

  • Teleki Pál: min.elnök, külügym., nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli m-e
  • Belitska Sándor: honvédelmi m.
  • Benárd Ágost: népjóléti és munkaügyi m.
  • Bleyer Jakab: a nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli m-e
  • Csáky Imre: külügym. IX.22-XII.16.
  • Ferdinandy Gyula: belügym.
  • Gratz Gusztáv: külügym., nemzetiségi kisebbségek tárca nélküli m-e (1921)
  • Haller István: vallás- és közoktatásügyi m.
  • Hegedûs Lóránt: pénzügym.
  • Hegyeshalmy Lajos: kereskedelemügyi m.
  • Korányi Frigyes: pénzügym.
  • Rubinek Gyula: földmûvelésügyi m.
  • Sréter István: honvédelmi m.
  •  Nagyatádi Szabó István: közélelmezésügyi tárca nélküli m.
  • Sokorópátkai Szabó István: tárca nélküli kisgazda m.
  • Tomcsányi Vilmos Pál: igazságügym., belügym.
  • Vass József: közélelmezési, vallás- és közoktatásügyi m.

A 2. Teleki-kormány

Név Hivatal kezdete Hivatal vége Párt  
Miniszterelnök
Teleki Pál 1939. február 16. 1941. április 3.
MÉP
Belügyminiszter
Keresztes-Fischer Ferenc 1939. február 16. 1941. április 3.
MÉP
Külügyminiszter
Csáky István 1939. február 16. 1941. január 27.
MÉP
Teleki Pál 1941. január 27 1941. február 4.
MÉP
Bárdossy László 1941. február 4. 1941. április 3.
Pénzügyminiszter
Reményi-Schneller Lajos 1939. február 16. 1941. április 3.
MÉP
Honvédelmi miniszter
Bartha Károly 1939. február 16. 1941. április 3.
Igazságügy-miniszter
Tasnádi Nagy András 1939. február 16. 1939. november 9.
MÉP
Radocsay László 1939.november 9. 1941. április 3.
MÉP
Földművelésügyi miniszter
gróf Teleki Mihály 1939. február 16. 1940. december 30.
MÉP
báró Bánffy Dániel 1940. december 30. 1941. április 3.
MÉP
Vallás- és közoktatásügyi miniszter
Hóman Bálint 1939. február 16. 1941. április 3.
MÉP
Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
Kunder Antal 1939. február 16. 1939. október 27.
MÉP
Varga József 1939. október 27. 1941. április 3.
Iparügyi miniszter
Kunder Antal 1939. február 16. 1939. október 25.
MÉP
Varga József 1939. október 25. 1941. április 3.
közellátásügyi tárca nélküli miniszter
Laky Dezső 1940. december 17. 1941. április 3.
MÉP
felvidéki tárca nélküli miniszter
Jaross Andor 1939. február 16. 1940. április 1.
EMP
gazdasági csúcsminiszter
Reményi-Schneller Lajos 1940. február 17. 1941. április 3.
MÉP

Családja

Édesapja Teleki Géza (1844–1913) író és politikus, aki rövid ideig belügyminiszter volt Tisza Kálmán kormányában. Édesanyja Muráty (Muratisz) Irén (1852–1941), egy jómódú pesti görög kereskedő leánya.

Tanulmányai

Elemi iskoláit magántanulóként végezte a budapesti evangélikus elemi népiskolában (ma: Deák tér) (1885–1889), majd a pesti piarista gimnáziumban (1889-1897) folytatta tanulmányait, szintén magántanulóként.

1897 szeptemberében beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem jog- és államtudományi karára. A természettudományi karon földrajzi előadásokat hallgatott, publikált a Földrajzi Közleményekben és előadást tartott a Földrajzi Társaságban az ázsiai felfedezőutak történetéről. A Természettudományos Társulat 1898. december 15-ei, nyilvános ülésén mutatta be dolgozatát. Egyetemi évei alatt részt vett az erdélyi társaság jeles, évente ismétlődő eseményein, a zsuki falkavadászatokon és a kolozsvári jótékonysági bazáron. 1901-ben szerezte egyetemi végbizonyítványát: ekkor első államtudományi szigorlatán magyar közjogból, politikából, egyházi jogból és nemzetközi jogból vizsgázott. A következő tanévre vendéghallgatóként beiratkozott a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára, a kétéves képzés második évére. 1902 áprilisában a bizottság nem találta elégségesnek tudását, majd a következő évben megismételt szigorlaton közigazgatási jogból ismét megbukott. Végül 1903. decemberben, „Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez” címmel benyújtott dolgozata alapján az államtudományok doktorává nyilvánították.

A földrajztudós

Fájl:Ethnographic map of hungary 1910 by teleki carte rouge.jpg
Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós híres "vörös térkép"-e, Magyarország 1910-es népességének nemzetiségek szerinti eloszlásáról.
A világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták.

1902-től Lóczy Lajos (1849-1920) földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1904-től szolgabíróként tevékenykedett Szatmárban. 1905. január 26-án a szatmári nagysomkúti választókerület országgyűlési képviselővé választotta. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1908. november 24-én Budapesten házasságot kötött Bissingen-Nippenburg Johanna (1889-1942) grófnővel (gróf Bissingen Nippenburg Rezső Antal Gábor és foeni Mocsonyi Georgina lányával), kitől két gyermeke született: Mária (1910-1962) és Géza (1911-1983). (Utóbb Teleki Géza (1911-1983) geológus, politikus, tudós, egyetemi tanár lett Kolozsvárott 1940-'44 között, majd vallás-és közoktatási miniszter 1944-'45-ben. 1949-ben Amerikába emigrált. Unokái: Pál, Géza geológus, jelenleg Amerikában élnek.)

1910-ben, amikor a koalíciós kormány megbukott, nem vállalt újabb mandátumot. 1909-1913 között a Földrajzi Intézet nevű kiadóvállalat tudományos igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebből az útból született 1922-ben az Amerika gazdaság földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, azonban székfoglalóját a háború miatt csak 1917-ben mondhatta el. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmiiskolai Tanárképző tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. Az első világháborúban önkéntesként harcolt. Egy ideig főhadnagyként szolgált a szerb, majd az olasz fronton. Itt született (nemegyszer a lövészárokban írva) korai jelentős műve: A földrajzi gondolat története. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott.

Első miniszterelnöksége

Fájl:Pál Teleki 01.jpg
1921-ben, lemondása után fél évvel

1920. július 25-én Horthy Miklós kormányzó kinevezte miniszterelnökké. Emellett ő volt a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere és ő vezette a külügyi tárcát is. IV. Károly király visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én lemondott a miniszterelnökségről. 1925-ben részt vett a török-iraki határ megállapítása előtti felmérésben, mint a Népszövetség által kiküldött Moszul-bizottság tagja. A korszak tudományos életében meghatározó szerepet töltött be: professzor, és több ízben dékán volt a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán, illetve rektor a jogutód József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Műegyetem elődjén. Az Eötvös-kollégiumnak is kurátora ebben az időben. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el.

Teleki első kormányzásának egyik máig leginkább ellentmondásos kérdése a "numerus clausus"- törvény. A numerus clausus tulajdonképpen az 1920. évi XXV. törvény ("a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról"), nevének jelentése: "lezárt (értsd: meghatározott, állandó) szám". A parlament elé a vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette, 1920 szeptemberében fogadták el. A törvény elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta az ország vélt vagy valós szükségleteihez igazítani, korlátozni kívánta a felsőoktatásba bekerülők számát. A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban tükrözniük kellett a Magyarországon élő "népfajok" arányszámát. A törvény fő célja elsősorban az volt, hogy biztosítsa a magyaroknak a lakosságon belüli arányuknak megfelelő részvételt az egyetemeken. A törvényt sokan az első zsidótörvénynek tekintik, mivel a zsidóságot korlátozta leginkább, amelyet az addigi joggyakorlattól eltérően felekezet helyett nemzetiségként kezelt.

A cserkészet élén

Fájl:Pál Teleki Papp Antal Kisbarnaki Ferenc Farkas 4th World Scout Jamboree Gödöllő.jpg
Teleki Pál (balra) az 1933-as 4. Cserkész Világtalálkozón

1922. június 10-ével Horthy Miklós kormányzó Teleki Pált nevezte ki az ország főcserkészévé. Népszerű és nagy hatású szereplője az ifjúsági mozgalom történetének. Teleki azonban nem viselte hosszú ideig a címet, ugyanis 1923 márciusában egészségi állapotára hivatkozva benyújtotta lemondását, és főcserkészi tisztsége alól a kormányzó felmentette, és tiszteletbeli főcserkésszé nevezte ki. E szerepében volt az 1933-as cserkész világtalálkozó (Jamboree) szervezője és irányítója: Gödöllőn, a Királyi Kastély parkjában a világ számos országából érkező 30.000 cserkész táborozott.

Második miniszterelnöksége

1938-ban visszatér a politikába, először kultuszminiszterként. Az első bécsi döntés tárgyalásánál a magyar delegáció egyik vezetője volt. Az elvesztett területek visszaszerzése érdekében Németország és Olaszország, más szóval a tengelyhatalmak felé forduló Imrédy-kormánnyal szemben a meggyőződéses angolbarát volt. 1939. IV tc.-t, azaz a II. zsidótörvényt az ő kormányzása alatt fogadta el a parlament. Kormányzása alatt zajlott le Kárpátalja (1939. március) és Észak-Erdély ( II. bécsi döntés, 1940. augusztus 30.) visszacsatolása. Miniszterelnöksége alatt nagyszabású infrastrukturális beruházások és szociális reformok indultak el (pl.az Országos Nép- és Családvédelmi Alap). Az 1939-es, ún. pünkösdi választásokon a vezetése alatt álló kormánypárt, a Magyar Élet Pártja a Horthy-korszak legnagyobb sikerét aratta, ugyanakkor mind a kormánypárton belül, mind azon kívül előretörtek a szélsőjobboldali erők.

Teleki Pál második kormányának külpolitikájának kétségtelen sikere, hogy 1939. szeptemberében a magyar kormány megtagadta azt a német kérést, amely a Nagyszalánc-Velejte vasútvonal magyar területen húzódó szakaszának használatát kérte, hogy azon a lengyel frontról német sebesülteket és utánpótlást szállító szerelvények haladhassanak át. Lengyelország szeptemberi kudarca után a magyar kormány megnyitotta a határt a lengyel menekülők előtt, és megadta az összes lehetséges segítséget számukra: az 1944. márciusi német megszállásig lengyel iskolák és szervezetek működtek Magyarországon. Ugyancsak Teleki Pál utasítására szerveztek meg és szereltek fel titokban magyar légiót, hogy a Téli háborúban a finn oldalon harcoljanak a szovjet csapatok ellen. 1940. szeptember 26-án elsőként kapta meg Horthy kormányzótól a Magyar Királyi Szent István-rend nagykeresztjét.

Teleki külpolitikájának, s kormánya mozgásterének végzetes szűkülését jelentette, hogy 1940. november 20-án a magyar kormány csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez (Németország, Olaszország és Japán), elismerve a fasiszta Olaszország és a náci Németország európai hegemóniáját. Az egyezmény értelmében ha a világháborúban addig részt nem vevő állam támadná meg a tengelyhatalmakat, Magyarország szolidaritást vállal a megtámadottal.

Háború

A magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az ottani katonai puccs – mely egyúttal németellenes élű volt – után azonban a berlini vezetés bejelentette igényét arra, hogy német csapatok Magyarországon áthaladhassanak. Telekinek választania kellett a revíziót lehetővé tevő és addig győztes helyzetben levő Németország, és a térséget minden szempontból feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező angolszász hatalmak és a velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között.

Teleki tartani akarta magát a barátsági szerződéshez, Németország ellenében. Április 2-án a londoni nagykövet tájékoztatta arról, hogy Magyarország hadüzenetre számíthat angol részről Jugoszlávia megtámadása esetén. A német hadsereg Jugoszlávia elleni felvonulásának másnapján 1941. április 3-án reggel Telekit holtan találták a Sándor-palotában lévő lakosztályában, fejlövés végzett vele. Íróasztalán drámai hangú levelet találtak nála a kormányzónak címezve, melyben erős szavakkal ítélte el a Jugoszlávia elleni agressziót. A német csapatok már a halálhír előtt elindultak Jugoszlávia ellen.

Halálát – bár körülményei sok vitát váltottak ki – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a történettudomány öngyilkosságként értékeli. Öngyilkossága morális síkra emelt egy merőben politikai kérdést.

Fájl:Statue of Pál Teleki.jpg
Teleki Pál szobra Balatonbogláron, Rieger Tibor alkotása

Emléke

Első köztéri szobrát Gödöllőn állították fel 2001-ben. 2004-ben magyar értelmiségiek egy csoportja mellett lengyel üzletemberek is részt vettek abban, hogy a budapesti szoborállítás meghiúsulása után Balatonbogláron emlékművet állítottak Telekinek, továbbá Varsóban utca viseli a nevét.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium egykori alapítója. A jelenlegi iskola filmvetítő termének neve őrzi emlékét.

Fontosabb művei

Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez (1904)
A földrajzi gondolat története (1917)
Amerika gazdasági földrajza(1922)
The Evolution of Hungary and its Place in European History (1923)
Európáról és Magyarországról (1934)
A gazdasági élet földrajzi alapjai I-II. (1936)
Beszédek 1939 (1939)
Magyar politikai gondolatok (1941)
Teleki Pál országgyűlési beszédei I-II. (1944)
Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek (2000)

Gróf Bethlen István - Bethlen kormány 1921.04.14-1931.08.24


Fájl:Bethlen.jpg

bethleni gróf Bethlen István (Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október 5.) jogász, mezőgazdász, politikus. 1921 és 1931 között Magyarország miniszterelnöke.

Fájl:Bethlen-kormány 1921-8.JPG

Név hivatal kezdete hivatal vége párt megjegyzés
Miniszterelnök
Bethlen István 1921. április 14. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
Belügyminiszter
Ráday Gedeon 1921. április 14. 1921december 3.
KNEP
Klebelsberg Kuno 1921. december 3. 1922június 6.
Egységes Párt
Rakovszky Iván 1922. június 6. 1926október 15.
Egységes Párt
Scitovszky Béla 1926. október 15. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
Külügyminiszter
Bánffy Miklós 1921. április 14. 1922december 19.
pártonkívüli
Daruváry Géza 1922. december 19. 1924október 7.
pártonkívüli
Bethlen István 1924. október 7. 1924november 15.
Egységes Párt
miniszterelnökként, ideiglenesen
Scitovszky Tibor 1924. november 15. 1925március 17.
Egységes Párt
Walko Lajos 1925. március 5. 1930december 9.
Egységes Párt
Károlyi Gyula 1930. december 9. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
honvédelmi miniszter
Belitska Sándor 1921. április 14. 1923június 8.
pártonkívüli
Csáky Károly 1923. június 28. 1929október 10.
pártonkívüli
Gömbös Gyula 1929. november 10. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
pénzügyminiszter
Hegedüs Lóránt 1921április 14. 1921szeptember 27.
Hegyeshalmy Lajos 1921szeptember 27. 1921október 4.
KNEP
Bethlen István 1921október 4. 1921december 3. miniszterelnökként, ideiglenesen
Kállay Tibor 1921december 3. 1924február 20.
Egységes Párt
Walko Lajos 1924február 20. 1924március 25.
Egységes Párt
Korányi Frigyes 1924március 25. 1924november 15.
Egységes Párt
Bud János 1924november 15. 1928szeptember 5.
Egységes Párt
ifj. Wekerle Sándor 1928szeptember 5. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
vallás és közoktatásügyi miniszter
Vass József 1921április 14. 1922június 16.
Egységes Párt
Klebelsberg Kuno 1922június 16. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
földművelésügyi miniszter
Nagyatádi Szabó István 1921április 14. 1921december 3.
Országos Kisgazdapárt
Mayer János 1921december 3. 1922június 16.
Országos Kisgazdapárt
Nagyatádi Szabó István 1922június 16. 1924október 14.
Egységes Párt
Bethlen István 1924október 14. 1924november 15. miniszterelnökként, ideiglenesen
Mayer János 1924november 15. 1931augusztus 24.
Egységes Párt
népjóléti miniszter
Bernolák Nándor 1921április 14. 1922.
Vass József 1922. 1930.
Egységes Párt
Ernszt Sándor 1930. 1931augusztus 24.
KGSZP
igazságügyi miniszter
Tomcsányi Vilmos Pál 1921április 14. 1922június 16.
Daruváry Géza 1922június 16. 1923június 11.
pártonkívüli
Nagy Emil 1923június 11. 1924február 21.
Egységes Párt
Bethlen István 1924február 21. 1924március 13.
Egységes Párt
Pesthy Pál 1924március 13. 1929január 8.
Egységes Párt
Bethlen István 1929január 8. 1929február 4.
Zsitvay Tibor 1929február 4. 1931augusztus 24.
Egységes Párt


Fiatalkora

Édesapja Bethlen István (1839–1881) gróf, édesanyja széki Teleki Ilona (1849–1914) grófnő volt. 1870. január 5-én, Mezősámsodon kötöttek egymással házasságot, melyből három gyermek, Klementina (gr. Mikes Árminné), Ilona és István fogant. Ifjabb Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen, Marosvásárhelytől északra, Maros-Torda vármegyében. A bécsi Theresianumban (1883–1893) tanult, majd 1893–1896-ban a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta. 1897–1900-ban Pesten jogász, ezután 1897–1898-ban egy évig katona volt. 1898–1900 között a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vendéghallgatója, ahol mezőgazdasági oklevelet szerzett. Már 1898–1899-ben részt vett a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. 1939-ig – az 1919–21-es időszakot kivéve – folyamatosan parlamenti képviselő, majd ezt követően felsőházi tag volt. 1900-tól erdélyi birtokán, Mezősámsondon gazdálkodott. 1901. június 27-én vette feleségül az író Bethlen Margit (1882–1970) grófnőt, akitől három gyermeke született: András, István és Gábor.

Karrierje

Politikai pályafutásának kezdete

1901–1903-ban szabadelvű párti, 1904–13-ban függetlenségi párti, 1913–18-ban alkotmánypárti képviselő volt. 1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1905-ben az OMGE igazgatósági tagjává, 1906-ban a szervezet közgazdasági szakosztályának alelnökévé választották. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914–18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 1918 őszén bírálta a Károlyi Mihály-kormány intézkedéseit. 1918–19-ben az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője, 1919 őszén "titkos erdélyi miniszter". 1919 februárjában létrehozta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját (KNEP), majd a Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte után Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője lett.

Miniszterelnökként

Fájl:Bundesarchiv Bild 102-00009B, Genf, Völkerbund, Ungarische Delegation.jpg
Bethlen (középen) és a magyar delegáció néhány tagja 1926 márciusában Genfben, Németország felvételekor a népszövetségbe

1920-ban a trianoni békeszerződést előkészítő párizsi békekongresszus magyar delegációjának tagja volt. A Horthy-korszakban tíz éven keresztül, (1921. április 14. – 1931. augusztus 24.) Magyarország miniszterelnöke. Saját kormányában, 1921. október 4-étől december 3-áig pénzügyminiszter, 1924. február 21-étől 1924. március 13-áig, majd 1929. január 8-ától február 4-éig igazságügyminiszter, 1924. október 7-étől november 15-éig külügyminiszter, 1924. október 14-étől november 15-éig pedig földművelésügyi miniszter volt.

Keresztény–nemzetinek nevezett kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1921 októberében legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatában meghiúsította IV. Károly király második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását. A szerb megszállás alatt állt déli területek visszatértével és a soproni népszavazás révén sikerült csökkentenie a területi veszteségeket. A Bethlen–Peyer paktummal kevésbé ellenséges ellenzékké tette a szociáldemokrata pártot. A Kisgazdapártra építve 1922-ben létrehozta az ún. Egységes Pártot, majd rendeleti úton leszűkítette a választójogot, és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezzel kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó párt számára. 1923-ra kiszorította pártjából a Gömbös Gyula féle nemzeti és szociális irányzatú politikusokat.

Belpolitikája

Politikája sokat tett a gazdasági stabilitásért. 1924-ben létrehozta a Nemzeti Bankot és 250 millió korona népszövetségi hitelt szerzett. Rendbe hozta az állam veszteségeit, 1927-ben bevezette a pengőt, és új vámrendszert dolgozott ki. Helyzete 1926-ban megingott a frankhamisítási ügy miatt; felajánlotta, de Horthy nem fogadta el lemondását. Kormánya ezután egy új kultúr- és szociális politikába kezdett, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, a népiskolai hálózat és a közegészségügy fejlesztéséhez látott. 1928-ban a szülők foglalkozása szerinti besorolást vezetett be az egyetemi felvételeket szabályozó numerus clausus törvény rendelkezéseinél. Az oktatási, kutatási és kulturális közintézmények megreformálásában és fejlesztésében nagy segítségére volt kultuszminisztere, Gróf dr. Klebelsberg Kunó. Gróf Bethlen István és Gróf Klebelsberg Kunó a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett két világháború közti időszak legkiválóbb államférfijai voltak, Bethlen az ő gazdasági konszolidációjával, Klebelsberg az ő kultúrpolitikájával.

Külpolitikája

Külpolitikája Trianon revíziójára, valamint a német és orosz befolyás minimalizálására irányult. Tervei szerint népszavazás nélkül kell visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, autonómiát kell adni a ruszinoknak és szlovákoknak, akik dönthetnek hovatartozásukról, autonómiát akart Erdélyben a népek egyenjogúsága alapján, és népszavazást javasolt a Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt. Együttműködési tervei a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután Angliára és főleg Olaszországra próbált támaszkodni. 1927-ben magyar–olasz barátsági szerződést kötött, majd közeledett Németországhoz is. A gazdasági világválság hatásait megpróbálta lecsökkenteni, hiteleket vett fel, de megszorító intézkedésekre kényszerült.

Politikai tanácsadóként

1931 augusztusában lemondott, de a politikában a kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe volt. 1935-ben Gömbös Gyulával a német-politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból. Külföldön előadókörutakat tartott a magyar ügyről, 1939-ben a felsőház örökös tagja lett. A részleges revíziót hozó bécsi döntések után tovább ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását az angolszász országokkal. Hibának tartotta a belépést a II. világháborúba, elítélte a zsidótörvényeket. 1943–44-ben a háborúból való kiugrást támogatta, s angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett.

1944. március 19-e után, azaz a német megszállás idején illegalitásba vonult, bujkálása idején kétszer szenvedett agyvérzést. 1944 decemberében az oroszok elfogták, felajánlotta együttműködését, de házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, nehogy megkísérelje a kommunistaellenes erők összefogását. Moszkvában, a Butirszkaja-börtön kórházában halt meg szívbénulásban, 1946. október 5-én. 1994 júniusa óta jelképes hamvai hazai földben nyugszanak a Kerepesi temetőben.

Fájl:Bethlen István emléksírja.jpg
Bethlen István emléksírja Budapesten. (Szimbolikus síremlék, urnájában a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjéből hozott földdel). Kerepesi temető: 12/2-közép.

Díjak, elismerések

Esztergom díszpolgára (1926)
Makó város díszpolgári címmel ismerte el munkásságát.


Főbb művei

A magyar birtokpolitika feladatai Erdélyben (1913)
Magyarország az új Európában (1925)
Bethlen István titkos iratai (1972)
Válogatott politikai írások és beszédek (2000

Károlyi Gyula - Károlyi kormány 1931.08.24-1932.10.01

Fájl:Karolyi Gyula.jpg

Nagykárolyi gróf Károlyi Gyula (Nyírbakta, 1871. május 7. – Budapest, 1947. április 23.) politikus, Magyarország miniszterelnöke volt.

Fájl:KarolyiN.jpg

Tisztség Név Párt
Miniszterelnök Károlyi Gyula Egységes Párt
Kereskedelemügyi miniszter Kenéz Béla Egységes Párt
Igazságügyminiszter Zsitvay Tibor Egységes Párt
Honvédelmi miniszter Gömbös Gyula Egységes Párt
Népjóléti és munkaügyi miniszter
A minisztériumot 1932. június 30-án megszüntették
Ernszt Sándor – 1931. december 16-ig
Károlyi Gyula – 1932. június 30-ig
KGSZP
Egységes Párt
Földművelődésügyi miniszter Ivády Béla – 1932. február 4-ig
Purgly Emil
Egységes Párt
Egységes Párt
Pénzügyminiszter Károlyi Gyula – 1931. december 16-ig
ifjabb Korányi Frigyes
Egységes Párt
Egységes Párt
Vallás- és közoktatásügyi miniszter Ernszt Sándor – 1931. december 16-ig
Karafiáth Jenő
KGSZP
Egységes Párt
Külügyminiszter Walko Lajos Egységes Párt
Belügyminiszter Keresztes-Fischer Ferenc Egységes Párt
Tárca nélküli kisgazda miniszter Mayer János – 1931. december 16-ig Egységes Párt
( kisgazda frakció )
Pénzügyminisztériumi államtitkár, miniszteri hatáskörrel
1931. augusztus 24. – december 16. között
Vargha Imre Egységes Párt

 


Család, tanulmányok, politika

Régi arisztokrata család sarjaként, a Szabolcs vármegyei Nyírbaktán látta meg a napvilágot. Édesapja, Károlyi Tibor (1843–1904), a kiegyezés után politikusként tevékenykedett: az 1870-es évektől szabadelvű képviselőként, majd titkos tanácsosként működött, 1898–1900 között pedig a főrendiház elnökének tisztét töltötte be. Édesanyja Degenfeld-Schomburg Emma grófnő (1844–1901) volt.

Az ifjú Károlyi a budapesti piarista gimnázium elvégzése után a fővárosi állam- és jogtudományi karra járt. Ezt követően a bonni és a berlini tudományegyetemeken volt hallgató. Hazatérése után, 1905-ben a felsőház tagjaként bekapcsolódott a politikai életbe. 1906–1910-ig Arad vármegye, valamint Arad város főispánja volt, majd 1910 után visszavonult a politikától és a család több ezer holdas Arad vármegyei birtokain gazdálkodott. 1915-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.

Az ellenforradalom élén

Az I. világháború kitörése után jelentkezett önkéntesnek, és tartalékos huszárhadnagyként az orosz fronton teljesített szolgálatot. A háború után Arad melletti birtokaira tért vissza, itthon azonban kaotikus állapotok fogadták. Unokatestvére, Károlyi Mihály 1918 őszén az őszirózsás forradalom élére állt. Az új vezetés békés szándékait jelzendő a hadsereg létszámát erősen lecsökkentették, amit a szomszédos államok, Románia és Csehszlovákia kihasználtak, hogy érvényt szerezzenek területi igényeiknek. 1919 tavaszára a románok megszerezték Erdélyt, és április közepére a Partiumot is elfoglalták. Közben 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és kezdetét vette a kommunisták 133 napig tartó uralma.

A forradalom majd a proletárdiktatúra elől a vezető magyar politikusok egy része Bécsbe menekült, és gróf Bethlen István vezetésével megkezdődött a szervezkedés a bolsevik hatalom felszámolására (Antibolsevista Comité). Ezzel párhuzamosan 1919 tavaszán Károlyi Gyula Aradon alakított ellenkormányt a proletárdiktatúra megdöntése érdekében. Május elején román csapatok megszállták Aradot, és Károlyit kormányának több tagjával együtt internálták. Kiszabadulása után a franciák által megszállt Szegedre ment, és itt alakította meg 1919. május 30-án az új kormányát. A két ellenforradalmi gócpont, Bécs és Szeged hamarosan összehangolta a munkát a közös célok elérése érdekében.

Károlyi Szegeden kérte fel Horthy Miklóst, hogy vállalja el az új Nemzeti Hadsereg felállítását az ellenforradalmi kormány hadügyminisztereként. Itt szövődött az a barátság, amely (rokoni szálakkal is megerősítve) életük végéig kitartott, s miután nagybányai Horthy Miklós az ország kormányzója lett, Károlyi Gyula mellette állt az egész korszakban, bizalmasaként és tanácsadóként.

A miniszterelnöki székben

Passzivitástól a kormányalakításig

Károlyi Gyula 1919 után majdnem egy évtizedre teljesen visszavonult a politikától. Trianon után a család Szabolcs és Szatmár vármegyei 12 ezer holdas uradalmára tért vissza gazdálkodni, és csak az évtized végén hallatta ismét a hangját. 1927-ben a felsőház tagja lett, 1928-ban pedig a koronaőri címet kapta meg. A nagy gazdasági világválság hatására 1930 decemberétől aktívabb politikai szerepet vállalt és a Bethlen-kormányban rövid időre külügyminiszter lett. Walko Lajos utódaként 1930. december 9-én nevezték ki külügyminiszternek. E minőségében járt Rómában Mussolininél 1931 márciusában. 1931 augusztus elején tett kijelentése, miszerint "(...) Magyarországot az érzelmek, az ész, és az érdek szálai fűzik együvé Franciaországgal" - nagy port kavart idehaza, és feltűnést keltett a francia sajtóban is.

1931. augusztus 19-én, amikor Bethlen benyújtotta lemondását, a kormányzó gróf Károlyi Gyulát bízta meg kormányalakítással. 1931. augusztus 24-én alakult meg az új kormány, melynek személyi összetétele alig különbözött az előzőétől.

Takarékossági intézkedések

Magyarországon a gazdasági katasztrófa elhúzódó agrár- és hitelválságként jelentkezett. Mivel a magyar export nagy részét a mezőgazdasági termékek jelentették, melyek ára a világpiacon elérte a 50-70%-os mélyrepülést, a hazai mezőgazdaság és a parasztság helyzete katasztrofálissá vált, de az ipar és kereskedelem is megszenvedte a válság hatásait.

Károlyi nagyszabású takarékossági programmal akarta csökkenteni az állami kiadásokat. Az 1931. augusztus 31-én kiadott kormányrendelet értelmében csökkentették az állami alkalmazottak (vasutasok, postások, tisztviselők, a honvédség, csendőrség, a folyamőrség és a vámőrség) fizetését. Tovább szűkítették a szociális juttatásokat és mérsékelték a nyugdíjakat is. A súlyos gazdasági problémákra azonban ez nem volt megoldás. Az sem segített sokat, hogy Károlyi önmagát és minisztertársait sem kímélte, és megvonta az állami gépkocsik használatának jogát, ami azt jelentette, hogy neki, miniszterelnökként, távoli pesti lakásából gyalog kellett feljárnia a budai várban lévő hivatalába.

A statárium

Az 1931-es biatorbágyi vasúti merénylet után a Károlyi-kormány 1931. szeptember 19-én kelt rendeletével elrendelte a statáriumot, korlátozta a gyülekezési jogot, betiltott minden politikai jellegű népgyűlést, felvonulást, körmenetet. A szervezkedő kommunista mozgalom vezetőit (Fürst Sándor, Sallai Imre) elfogták és 1932-ben kivégezték. A szükségállapot azonban nem javított a helyzeten, amellett nem volt olyan tömegmozgalom, amely reális fenyegetést jelenthetett a fennálló rendszerre nézve.

Károlyi Gyula bukása

A gazdasági válság közepette, melyet a miniszterelnök megszorító intézkedései továbbra sem tudtak enyhíteni, fokozódott az elégedetlenség mind a társadalom széles rétegeiben, mind a hatalmi elit berkein belül is. Az ellenzék a szabadságjogok kiterjesztését, az általános és titkos választójog bevezetését és a bérből élők kézzelfogható, hatásosabb védelmét, míg az agrárlobbi az agrárválság csökkentésére „gazdavédelmet” és piacok szerzését követelte. Miután itt sem születtek konkrét eredmények, ez a csoport is a miniszterelnök ellen fordult.

A kormánypártban döntő befolyással bíró Bethlen, látva Károlyi kormányzásának csődjét, 1932 szeptemberében nyílt levélben szólította fel a lemondásra. Károlyi Gyula, aki a kormányzást kezdettől fogva vonakodva vette át, ennek mondhatni örömmel tett eleget (már 1931 végén beadta lemondását Horthynak, aki akkor még maradásra bírta). 1932. szeptember 21-én lemondott és ismét visszavonult Szatmár vármegyei birtokaira gazdálkodni. A miniszterelnöki székben Gömbös Gyula követte.

Utóélete

Bár Horthy 1936-ban titkos tanácsossá nevezte ki, az aktív politikai szerepvállalástól már távol tartotta magát, és csak arra szorítkozott, hogy a kormányzó legbelső tanácsadói köréhez tartozva a lényeges kérdésekben véleményt alkosson. A II. világháború idején támogatta a Kállay Miklós nevével fémjelzett, kiugrást megcélzó politikát. 75 évesen halt meg Budapesten.

Gömbös Gyula Gömbös - kormány 1932.10.01-1936.10.06

Fájl:GyulaGombosByTiborPolya.jpg

Vitéz jákfai Gömbös Gyula (Murga, 1886. december 26. – München, 1936. október 6.), császári és királyi (K. u. k.) vezérkari tiszt, magyar királyi szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok, politikus, országgyűlési képviselő, titkos tanácsos, honvédelmi miniszter, Magyarország miniszterelnöke.

Gömbös Gvula
altábornagy, (1936. IX. 2-tõl gyalogsági tábornok) miniszterelnök 1936. X. 6-ig (haláláig) 
    honvédelmi miniszter is 1936. IX. 2-ig 
    külügyminiszter is 1933. I. 7.-1933. II. 4. 
Darányi Kálmán
földmûvelésügyi miniszter 1935. I. 9-tõl 
    a miniszterelnöki teendõket ellátja 1936. V. 14.-1936. VIII. 7. 
    a miniszterelnöki teendõket önálló jogkörrel látja el 1936. IX. 2.-1936. X. 10. (miniszterelnökké történt kinevezéséig) 
Bornemisza Géza
kereskedelemügyi miniszter 1935. III. 4.-1935. VIII. 1. 
    iparügyi miniszter 1935. VIII. 1-tõl 
    kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter is 1935. VIII. 1.-1935. IX. 2. 
Fabinyi Tihamér
kereskedelemügyi miniszter 1935 . III. 4-ig pénzügyminiszter 1935. I. 6-tól 
Hóman Bálint
vallás- és közoktatásügyi miniszter 
Imrédy Béla
pénzügyminiszter 1935. I. 6-ig 
Kállay Miklós
földmûvelésügyi miniszter 1935 . I. 9-ig 
Kánya Kálmán
külügyminiszter 1933. II. 4-tõl 
Keresztes-Fischer Ferenc
bélügyminiszter 1935. III. 4-ig 
Kozma Miklós
belügyminiszter 1935. III. 4-tõl 
    a honvédelmi miniszteri teendõket ellátja 1936. V. 14.-1936. VIII. 7. 
Lázár Andor
igazságügy-miniszter 
Puky Endre
külügyminiszter 1933. I. 7-ig (közigazgatási bírósági elnöki kinevezéséig) 
Somkuthy József
honvédelmi miniszter 1936. IX. 2-tõl 
Winchkler István
kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter


Ifjúsága, út a politikába

Gömbös Gyula 1886. december 26-án született a Tolna vármegyei Murgán evangélikus tanítói családban. Édesapja idősebb Gömbös Gyula, a falu elemi iskolájának evangélikus felekezetű tanítója, édesanyja Weitzel Mária volt. Ősei főként németek voltak, ám magyar nemesi felmenőkkel is büszkélkedhetett. Az elemi iskolát Murgán végezte (1893-1897), majd családjával Sopronba költözött, ahol az evangélikus líceumban (1897-1901) folytatta tanulmányait. 1901-től a pécsi honvéd hadapród iskola növendéke lett. 1905-ben zászlóssá avatták, első állomáshelye a zágrábi 25. honvéd gyalogezred volt. 1912-ben főhadnagyként vonult be a bécsi hadiiskolába, ahol vezérkari tiszti képzésben vett részt. Az I. világháború végére már vezérkari százados volt. 1918-ban Budapestre sietett és a harmadik Wekerle-kormány hadügyminisztériumában vállalt tisztséget: egy ideig katonai attasé volt Zágrábban, illetve a balkáni hadműveletekért felelős csoportot vezette.

Gömbös még 1918 végén sem akarta feladni a háborút. Wekerle Sándornak írt emlékiratában a magyar hadsereg újjászervezésével, a tartalékosok és a „fölöslegessé vált” haderő mozgósításával magyar szempontból még megmenthetőnek tartotta a helyzetet. Még az őszirózsás forradalom után is tett kísérletet megmenteni történelmi magyar területeket; ezen lépések egyike vezetett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalakulásához 1919. január 19-én, a Gólyavárban.

Politikai pályafutása

Károlyi Mihály, majd Berinkey Dénes polgári demokratikus kormánya felismerte, hogy a fegyveres MOVE potenciális veszélyforrás a forradalmi berendezkedésre nézve. Gömbös a letartóztatást elkerülendő Bécsbe emigrált, ahol a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után csatlakozott a Bethlen István vezette ellenforradalmi Anti Bolsevista Comitéhez (ABC), mely legfőbb feladatának a proletárdiktatúra megdöntését tartotta. Az ABC megbízásából Belgrádban tárgyalt a megszálló francia erőkkel, majd Szegedre ment Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányához. Egyes források szerint Károlyi az ő javaslatára hívta Aradra Horthy Miklóst, hogy kormánya honvédelmi minisztere legyen. (Horthy a kormány Aradra költözése után a franciák nyomására kilépett a kormányból és a szerveződő Nemzeti Hadsereg fővezére lett.) Az időközben szegedi ellenkormány által bécsi megbízottnak kinevezett Gömbös a kormánytól függetlenedő fővezért mindvégig támogatta.

A Tanácsköztársaság bukása után belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Kisgazdapártba, amelynek színeiben 1920-ban Törökszentmiklós nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Támogatta Horthy kormányzóvá választását. 1921 októberében a király második visszatérési kísérlete idején fontos szerepet játszott a visszatérő IV. Károly király csapataival szembeszálló kormányhű erők (elsősorban az egyetemi zászlóaljak és a budapesti helyőrség) mozgósításában, és a budaörsi csatában.

A fajvédelemtől a miniszterségig

A kormánypárt és a kisgazdák fúziója révén 1922 februárjában Bethlen vezetésével létrejött Egységes Pártban ügyvezető alelnöki funkciót töltött be. 1924-ben néhány elvbarátjával (pl. Eckhardt Tibor, Bajcsy-Zsilinszky Endre) kilépett az EP-ből, mert szembekerült Bethlennel a bethleni konszolidáció, a Népszövetséghez való csatlakozás és a népszövetségi kölcsön ügyében. Ekkor megalakította a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot, mely ezután a kormánypárt jobboldali ellenzékeként volt jelen a Nemzetgyűlésben. Továbbra is vezető szerepet játszott a MOVE-ben és más, a korra jellemző titkos szervezetekben, így például az Etelközi Vérszövetségben (EX). Szoros kapcsolatot tartott németországi szélsőjobboldali mozgalmakkal, jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarországon menedéket kaptak a müncheni Kapp-puccs vezetői, például Wolfgang Kapp, Erich Ludendorff és Trebitsch-Lincoln.

1928-ban, látva az EP megingathatatlan fölényét, Gömbös feloszlatta a Fajvédő Pártot, hivatalosan is bejelentve, hogy szakít addigi nézeteivel. Ismét belépett az Egységes Pártba. 1928. szeptember 5-étől 1929. november 10-éig honvédelmi államtitkár, majd 1932. november 1-jéig honvédelmi miniszter volt. 1929-ben Horthy szolgálaton kívüli tábornokká nevezte ki és felvételt nyert Vitézi Rendbe (innentől teljes neve vitéz jákfai Gömbös Gyula). Hadügyminiszterként tartózkodott a politizálástól, és sokat tett a hadseregfejlesztés érdekében. Miután a nagy gazdasági világválság hatására Bethlen István lemondott, majd Károlyi Gyula kormánya megbukott, 1932. október 1-jén a határozott programmal fellépő Gömbös lett a miniszterelnök.

Miniszterelnöksége

Kormányra lépését követően kidolgozta kormányprogramját, a 95 pontos Nemzeti Munkatervet (kritikusai elnevezésével „Álmoskönyv”-et), amit publikált is. A Nemzeti Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági, kulturális stb. berendezkedés átalakítását, racionalizálását és korszerűsítését hirdette meg, szociális, és a parasztság helyzetét javító intézkedéseket helyezett kilátásba, egyben lépéseket tett a tekintélyuralmi állam kialakítására (elsősorban olasz mintára). Törekvései egy részének – legalábbis átmenetileg – sikerült megnyernie a harmincas években meginduló falukutató mozgalom sok reprezentánsát, szélsőjobboldali csoportok mellett az ún. népi baloldal egy részét is. A részben Mussolini ihlette program nagyrészt nem valósult meg, azonban kezdeti támogatást biztosított Gömbös számára a néptömegek körében.

Kül- és belpolitikája

Gömbös igyekezett a befolyását továbbra is megtartó Bethlen-csoporttal együttműködve kiutat találni a válságból, közben a bázisát is növelni próbálta. Egyik első lépése a Károlyi Gyula miniszterelnöksége alatt bevezetett statárium felszámolása volt, mivel helyesen ismerte fel, hogy a szükségállapot felesleges, hiszen nem alakult ki tömegmozgalom a fennálló rendszer ellen.

A gazdaság helyzetén protekcionizmussal és exportösztönzéssel kívánt javítani, amiben nagy segítségére voltak tehetséges szakminiszterei, a gazdasági tárcát vezető Imrédy Béla és a külügyek élén álló Kánya Kálmán. Első külföldi útja Rómába vezetett, ahol nemcsak Mussolini, de XI. Piusz pápa rokonszenvét is sikerült elnyernie. 1933-ban kereskedelmi egyezmény született Ausztriával, 1934-ben pedig a római jegyzőkönyvek révén megszületett az osztrák-olasz–magyar hármas szövetség.

Adolf Hitler hatalomra kerülésekor a miniszterelnök sietett gratulálni az újdonsült kancellárnak, majd 1933 júniusában elsőként a vezető európai politikusok közül Berlinbe utazott, ahol kereskedelmi egyezményt kötött Németországgal. Piacszerzés reményében a közép-európai térségben elsőként a magyar állam felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval 1934. április 12-én, miután ezt Magyarország előtt 1933. november 16-án az Egyesült Államok, a nagyhatalmak közt utolsóként, megtette. Erre azért nyílhatott lehetőség, mert a Szovjetunió mérsékelte a versailles-i békék elleni kritikáját, és Németország sakkban tartása végett ki akart törni diplomáciai elszigeteltségéből. A kezdődő magyar-szovjet barátkozás azonban szinte azonnal megrekedt, az 1935-ös szovjet-francia szövetség és az 1936-os Antikomintern Paktum létrejöttével a két állam hamar szembekerült egymással egészen 1939. augusztus 23-áig, a német-szovjet viszony rendezéséig.

Az osztrák, olasz és német piac megnyílása segített a magyar gazdaságnak kilábalnia a válságból. Ennek kézzelfogható eredményei voltak a megindult beruházások, a kommunális és szociális fejlődés, a lakosság életkörülményeinek javulása, a külpolitikai sikerek pedig részben enyhítették a trianoni kudarcélményt. Érdekes módon Gömbös a revízió ügyét csak kevéssé használta fel politikájában. Ilyen irányú elképzelései meglepően enyhék voltak a korabeli elképzelésekhez képest: mindössze a nagyrészt magyarok lakta határmenti területekre szorítkoztak igényei.

Az átalakítási kísérlet

Miután Gömbös helyzete konszolidálódott, hozzálátott a kezdettől fogva tervezett szerkezetváltás megvalósításához. Az addigi konzervatív-liberális bethleni szisztémához képest irányvonalát a jobbra nyitás, a modernizáció és az autokratizmus jellemezte. Egy új, keresztény-nemzeti tekintélyuralmi állam létrehozására törekedett.

Már 1932-ben átalakította az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Pártjává (NEP), amiben fokozatosan háttérbe szorította Bethlent és konzervatív-liberális csoportját. Szándéka szerint modern tömegpártot hozott volna létre. 1933-ban keresztülvitte a kormányzói jogkör kiszélesítését, így megszerezte Horthy támogatását, 1934-ben pedig titkos paktumot kötött a kisgazdákkal, akik támogatásukról biztosították a Bethlen-klikkel szemben – cserébe a titkos választások bevezetését kérték.

Az 1935-ös választás

1935-ben átalakította kormányát, ahova saját híveit (például Kozma Miklós, Darányi Kálmán, Bornemisza Géza) ültette. Elérte, hogy Horthy 22 tábornokot nyugdíjaztatott, így a hadsereg fiatal, Gömbössel rokonszenvező tisztekkel töltődött fel.


Gömbös Gyula és felesége síremléke a Kerepesi temetőben

Márciusban Horthy feloszlatta az Országgyűlést, mire Bethlen és csoportja kilépett a NEP-ből. Gömbös elérte Horthynál, hogy politikai céljai (Bethlen híveinek és az FKGP-nek a visszaszorítása) érdekében még a titkos szavazás bevezetése előtt írja ki a választásokat, amin igen durva, erőszakos eszközökkel (endrődi sortűz) pártja és támogatói elsöprő győzelmet arattak mind a konzervatív, mind a baloldali erők felett.

A kormánypárt 171 mandátumával megerősödve került ki a küzdelemből. Az eredmény kialakításában a szokásos választási csalások és kormányprivilégiumok felhasználása – az ellenzék ajánlási íveinek visszautasítása, a választók közvetlen befolyásolása, a hatalmas kampánypénzek, a rádiónak, mint propagandaeszköznek a monopolizálása – jelentős szerepet játszott. Az ellenzék szinte minden árnyalata egyetértett abban, hogy ezen a választáson történt a legtöbb törvénysértés és csalás. A legdurvább eset Tarpán történt, ahol Gömbös a hozzá csatlakozni nem akaró Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenében olyan személyt választatott meg képviselőnek, akiről utóbb kiderült, hogy nemcsak a neve hamis, hanem még választójoggal sem lett volna szabad rendelkeznie. Minden addiginál nagyobb számban, összesen 38 mandátumot támadtak meg petícióval, s ebből 17-nél a Közigazgatási Bíróság az eredményt megsemmisítette.

Bukása

Úgy tűnt, hogy Gömbös kísérlete végül sikerrel jár: a parlamentet és a fejlődő hadsereg vezetését is támogatóival, híveivel töltötte fel, és az adminisztrációs rendszer modernizációja is folytatódott. Azonban az átalakítás összességében nem hozta meg a várt eredményt. Hagyományos eszközökkel a magyar politikai rendszerben nem lehetett a totális uralom kialakításának zálogául szolgáló tömegpártot létrehozni a NEP-ből. Ráadásul a tekintélyuralmi állam kialakítását Horthy és a hagyományos vezetőréteg is ellenezte.

1936 elején Gömbös Gyula már bukott politikus volt. Menesztését Horthy csak a miniszterelnök halálos betegségére való tekintettel halogatta. A krónikussá váló hererák végül 1936. október 6-án végzett vele, amikor éppen Münchenben tartózkodott kezelésen. Bár Gömbösnek nem sikerült kialakítania a tekintélyuralmi államot, az általa véghezvitt intézkedések nagyban befolyásolták a későbbi eseményeket, így a magyar–német viszony alakulását és a szerepvállalást a II. világháborúban.

Emlékezete

1932-ben, már miniszterelnökként Orosháza díszpolgárává választották.

1934-ben Esztergom díszpolgárává választotta, de az oklevelet Gömbös nem vette át.

1935-ben Szeged díszpolgárává választotta.

Darányi Kálmán - Darányi kormány 1936.10.12 - 1938.0514


 

Fájl:Daranyi.jpg

Pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Kálmán (Budapest, 1886. március 22. – Budapest, 1939. november 1.) politikus, miniszterelnök.

forrás: Szegedi Egyetemi Könyvtár

Darányi Kálmán
miniszterelnök 1936. X. 10-tól 
    földmûvelésügyi miniszter is 1938. III. 9-ig 
    belügyminiszter is 1937. II. 3.-1937. IV. 10. 
Bornemisza Géza
iparügyi miniszter 
    kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter is 
Fabinyi Tihamér
pénzügyminiszter 1938. III. 9-ig 
Hóman Bálint
vallás- és közoktatásügyi miniszter 
Imrédy Béla
gazdasági csúcsminiszter 1938. III. 9-tõl 
Kánya Kálmán
külügyminiszter 
Kozma Miklós
belügyminiszter 1937. II. 3-ig 
LázárAndor
igazságügy-miniszter 1938. III. 9-ig 
Marschall Ferenc
földmûvelésügyi miniszter 1938. III. 9-tõl 
Mikecz Ödön
igazságügy-miniszter 1938. III. 9-tõl 
Reményi-Schneller Lajos
pénzügyminiszter 1938.III. 9-tõl 
Rõder Vilmos
honvédelmi miniszter 
Széll József
belügyminiszter 1937. IV. 10-tõl 

Élete

Darányi Béla és Nagy Antónia gyermekeként látta meg a napvilágot. Nagybátyja, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter volt. Közszolgálati tevékenységét 1909-ben kezdte Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében. A forradalmak után 1920-ban Győr és Komárom vármegyék és Győr város kormánybiztosa, majd 1923-tól főispánja. Ebben az évben Moson vármegye főispánjává is kinevezték, majd 1924-től kezdve az 1923-as megyerendezés során létrehozott Győr, Moson és Pozsony k.e.e. vármegye főispánjaként folytatta munkáját Az 1926-os választásokig. Mivel ott mandátumot szerzett az Egységes Párt színeiben, főispáni tisztségéről lemondott. 1935-től földművelésügyi miniszter. Politikai tevékenysége mellett mindig irányító szerepet játszott a gazdatársadalmi mozgalmakban. Emellett a református egyházi életben is szerepet játszott, mint az egyetemes konvent és zsinat tagja. 1936-ban titkos tanácsosi címet kapott. Felesége Szemere Márta volt.

Miniszterelnökké választása és programja

Gömbös Gyula halála után, akit a betegsége alatt helyettesített, Horthy 1936. október 12-én őt nevezte ki miniszterelnöknek. Darányi az alkotmányos rend megőrzésének programjával úgy akart visszatérni a bethleni alapokhoz, hogy nem fordult élesen szembe Gömbös "politikai végrendeletével" sem. Fenntartotta a titkos választójog ígéretét, de előbb a kormányzói jogkört és a felsőház szerepét akarta növelni.

Korai bel- és külpolitikája

Miniszterelnöksége kezdeti időszakában elhatárolta magát a jobb- és baloldali szélsőségektől egyaránt. 1937 áprilisában betiltotta a Nemzet Akaratának Pártját és ugyanebben a hónapban a bíróság Szálasi Ferencet 3 éves börtönbüntetésre ítélte. Ugyanakkor nem tudott számottevő befolyást szerezni a paraszt-polgári demokráciát megteremteni kívánó, 1937. március 15-én zászlót bontott Márciusi Front sem.

Németország fokozódó nyomásának ellensúlyozására Darányi és Kánya Kálmán külügyminiszter kísérletet tettek a Londonhoz és Párizshoz fűződő kapcsolatok erősítésére. (A nyugati hatalmak e törekvések iránt nem mutattak nagy fogadókészséget.) Ugyanakkor a magyar külpolitika nagy gonddal ápolta a magyar–olasz barátságot, főleg mivel Rómában ebben az időszakban ismét felújították a Róma-Belgrád-Budapest-Varsó együttműködés gondolatát.

A Darányi-kormány működése alatt negyedik alkalommal bővült a kormányzói jogkör (1937:XIX. tc.). A kormányzó innentől egy évvel késleltethette a törvényjavaslatokat, valamint az országgyűlés nem vonhatta őt felelősségre többé. A kormányzói szék megüresedése esetére pedig a törvény az Országtanács felállításáról rendelkezett. Emellett a felsőház jogköre is bővült: kétszer küldhette vissza a törvényeket újratárgyalásra.

1938-ban elfogadtatta - a még Gömbös által előkészített - választójogi törvényt. Ez két vonatkozásban változtatta ameg a korábbi rendelkezést: megszüntette a nyílt szavazást, viszont szűkítette a választójogot - 250-300 000 fővel csökkentette a választásra jogosultak számát. Ezt úgy érte el, hogy az egyhelyben lakás követelményét kettőről hat évre növelte, a férfiak választójogosultságát 26 (lajstromos) illetve 30 (egyéni választókerület), míg a nőkét egységesen 30 évre emelte.

Darányi Kálmán kormánya bevezette a 44 órás munkahetet a köztisztviselőknél és a 48 órásat az ipar egyes területein. 1938 tavaszától bevezette a mezőgazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosítását.

A győri program

Bővebben: Győri program

A magyar haderő tarthatatlan állapotára reflektálva 1938 márciusában, Darányi Győrben meghirdette az Imrédy Béla által kidolgozott egymilliárd pengős fegyverkezési programot. Ez az összeg öt évre volt előirányozva, de két év alatt felhasználták. A program költségvetésének 60%-a hadsereg (míg a maradék 40% infrastrukturális) fejlesztésére lett felhasználva, ennek ellenére a győri programnak nem a katonai, hanem a gazdaságélénkítő hatása az igazán jelentős.

Darányi jobbratolódása és miniszterelnökségének vége

A fordulat politikájában az Anschluss után következett be. Magyarország 1938. március közepén a Német Birodalom szomszédjává vált és ezzel egy időben megindult az országban az erőteljes náci propaganda. Ezen fenyegetések hatására Darányi a jobbratolódást választotta, a kormányba németbarát politikusokat vett be és innentől rendszeresen hangoztatta a német kapcsolatok fontosságát. Darányi a hazai szélsőjobb megosztásának szándékával titkos tárgyalásokat kezdett Hubay Kálmánnal, akivel megállapodott, hogy a törvényes út tiszteletben tartásáért cserébe a "nyilasok" parlamenti mandátumokhoz juthatnak. Ezt a kétes értékű egyezséget és a politikai eltolódását bizalmatlanul fogadták a parlament konzervatív erői, s miután Horthy is kifejezte elégedetlenségét, Darányi 1938. május 11-én lemondott.

Az első zsidótörvény

Darányi nevéhez fűződik még az első zsidótörvény szorgalmazása és előkészítése. Ennek törvényjavaslatát még miniszterelnöksége alatt nyújtották be a parlamentnek, de az már csak a helyére lépő Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt emelkedett törvényerőre május 28-án.

Győri program

A győri program egy egymilliárd pengős hadseregfejlesztési program volt, amelyet Darányi Kálmán 1938. március 5-én Győrött, a kormányzópárt, a Nemzeti Egység Pártja nagygyűlésén jelentett be. A program kidolgozója Imrédy Béla volt.

Leírása

A program nem volt más, mint a február 3-i Huba elnevezésű hadfejlesztési terv gazdasági megalapozása. Ebből 600 milliót közvetlenül a fegyverkezésre, 400 milliót közvetett védelmi fejlesztésre szántak. Az ütemezését 5 évben határozták meg, az első lépcsőt 1940 végéig tervezték végrehajtani (ez a legszükségesebb fejlesztéseket foglalta magában). Ez jelentette a katonai célú kutatások megindítását, a magyar ipar egy részének a hadigazdálkodásra való átállítását, a hadsereg legalapvetőbb fegyverekkel való ellátását. A második lépcsőben már egy megalapozott hadsereg minőségi és mennyiségi továbbfejlesztését tűzte ki célul. A változást tükrözte, hogy a bledi konferencián 1938. augusztus 2-3. között a kisantant államok elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát.

A 400 millióból finanszírozták a mezőgazdaság, közlekedés, infrastruktúra és a bányászat fejlesztését is. A program egyik célja volt, hogy öt év alatt elő is teremtsék az elosztani szánt 1 milliárd pengőt. Ennek finanszírozását hosszú, illetve rövid lejáratú kölcsönök, valamint egyszeri vagyonadó kombinációjaként akarták megoldani. A 400 milliót kölcsönből, a 600 milliót pedig az egyszeri vagyonadóból.

A közvetett kiadásokra szánt 400 millió elosztása az alábbiak szerint alakult: 210 millió pengőt fordítottak az infrastruktúra fejlesztésére, 20 milliót a mezőgazdaság fejlesztésére, 19 milliót a mezőgazdasági értékesítés fejlesztésére, illetve a szolgáltatások fejlesztésére, 75 milliót mezőgazdasági hitelnyújtásra, valamint 30 milliót a népoktatásra, 36 milliót az ivóvíz ellátására és egyéb szociális fejlesztésre, a fennmaradó 10 milliót pedig a bányászat és a nyersanyagkutatás támogatására.

Nemzetközi kontextus

Az 1938-as győri program majdnem megkésettnek mondható, hisz a környező kisantant országok hadseregeit eleve nem sújtották korlátozások, és a korszerűsítés is évekkel korábban megkezdődött. Így például Románia már 1935 áprilisában beindította fegyverkezési programját, igaz új fegyvereinek kb. 70%-át Csehszlovákiából szerezte be.

Dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla - Imrédy kormány 1938. május 14. - 1939.február 16.

 

Dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla (Budapest, 1891. december 29. – Budapest, Lipótváros, 1946. február 28.) gazdasági szakember, politikus, pénzügyminiszter, miniszterelnök, Jászberény és Pécs országgyűlési képviselője.

forrás: Szegedi Egyetemi Könyvtár

Imrédy Béla
miniszterelnök 
    kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter is 1938. IX. 22-ig 
    külügyminiszter is 1938. XI. 28.-1938. XII. 10. 
Bartha Károly
honvédelmi miniszter 1938. XI. 15-tõl 
Bornemisza Géza
iparügyi miniszter 1938. XI. 15-ig 
Csáky Istvángróf
külügyminiszter 1938. XII. 10-tól 
Hóman Bálint
tárca nélküli miniszter 1938. VII. 11-ig 
Jaross Andor
felvidéki tárca nélküli miniszter 1938. XI. 15-tõl 
Kánya Kálmán
külügyminiszter 1938. XI. 28-ig 
Keresztes-Fischer Ferenc
belügyminiszter 
Kunder Antal
kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1938. IX. 22-tõl 
    iparügyi miniszter is 1938.XI.15-tõl 
Mikecz Ödön
igazságügy-miniszter 1938. XI. 15-ig 
Tasnádi Nagy András
igazságügy-miniszter 1938. XI. 15-tõl 
Rátz Jenõ
honvédelmi miniszter 1938. XI. 15-ig 
Remnényi Schneller Lajos
pénzügyminiszter 
Sztranyavszky Sándor
földmûvelésügyi miniszter 1938. XI . 15-ig 
Teleki Mihálygróf
földmûvelésügyi miniszter 1938. XI . 15-tõl 
Teleki Pálgróf
vallás- és közoktatásügyi miniszter (miniszterelnökké történt kinevezéséig)

Miniszterelnöksége

Politika keresztény alapokon

Imrédy Béla meggyőződéses katolikus volt. Ennek a ténynek valószínűleg szerepe volt abban, hogy a leköszönő református Darányi helyére a szintén református Horthy őt nevezte ki, tekintettel a közelgő nagy egyházi eseményre, a Budapesten megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra, illetve az ebből az alkalomból is meghirdetett Szent István-évre. A kortárs megfigyelők szerint a politikusok közül Imrédy miniszterelnök szereplése dominált a nagyívű májusi egyházi rendezvények során. A politikus ugyanis nem csak vallási, hanem politikai tekintetben is közel állt a Vatikánhoz: messzemenően helyeselte a XI. Piusz pápa által támogatott keresztényszociális – hivatásrendi elképzeléseket.
Miniszterelnöki tevékenységét 1938 májusa és szeptembere között a Darányi-kormány politikájának továbbvitele jellemezte: a szociális törvényalkotás folytatása, a rend megszilárdítására irányuló korlátozó intézkedések és végül az egyre hangosabbá váló nyilasok megfékezése.

A szélsőjobb ellen

Noha antiszemita volt, a különféle nemzetiszocialista mozgalmakat mindvégig elítélte, mivel azok nyíltan a társadalmi rend megdöntését hirdették. Szálasi Ferencet Imrédy miniszterelnöksége alatt harmadszor is letartóztatták, és háromévnyi fegyházra ítélték. A kormányfő elsősorban a keresztény szellemiségű csoportokat, egyesületeket támogatta (például KALOT, EMSZO, MDOH). A különféle szociális intézkedések (1938-ban vezették be a családi pótlékot, illetve emelkedett a közszolgálati alkalmazottak fizetése és a nyugdíjak értéke) nem csak az életszínvonalat javították, de a szélsőségesek vitorlájából is kifogták a szelet. Ugyanebből a célból fogadta el a parlament a Darányi idején kidolgozott választási törvényt, mely titkossá tette a szavazásokat, azonban emelkedett a vagyoni és műveltségi cenzus. Mintegy 300 000 fő szavazati jogát szüntették így meg, remélve, hogy ezzel megerősítik a kormánypárt pozícióit a népszerűségük csúcsán lévő nyilas mozgalmakkal szemben.

Az I. zsidótörvény

Imrédy antiszemita beállítottsága már 1937-ben bizonyosságot nyert, ugyanis az ilyen természetű politika egyik kezdeményezőjeként és kidolgozójaként lépett fel. 1938 májusának végén az országgyűlés elfogadta a Darányi idején beterjesztett első zsidótörvényt, mely szakított az állampolgári egyenlőség elvével, és az értelmiségi, szabadfoglalkozású pályákon korlátozta a vallási alapon megkülönböztetett zsidók jogait. Az egyes szakmákban maximum 20%-ot tehetett ki a zsidó származásúak száma.

Külpolitika

Imrédy külügyminisztere a tekintélyes, idős diplomata, Kánya Kálmán maradt, azonban több dolog változott a korábbi külpolitikai vonulathoz képest. Példának okáért Imrédy első, római – és vatikáni – bemutatkozó látogatása (1938 júliusa) alkalmával meggyőződött arról, hogy a fasiszta Olaszországgal nézetkülönbségek állnak fenn, és hogy Benito Mussolini állama nem hajlandó garantálni Magyarország és Jugoszlávia jó viszonyát.
1938 augusztusában Horthy Miklós, Imrédy Béla, Kánya Kálmán és a honvédelmi miniszter, Rátz Jenő Németországba látogatott, ugyanekkor a kisantanttal is tárgyalások kezdődtek a jugoszláviai Bledben. Bledben engedélyezték a fegyverkezést Magyarország számára, azzal a kitétellel, hogy nem a szomszédai ellen irányul, illetve ígéretet tettek a környező területek magyar kisebbségeivel való jobb bánásmódra.
Ugyan a konzervatív, Kánya-féle vonal kivívta a németek ellenszenvét, szeptemberben megbeszélések kezdődtek Berlinben Keresztes-Fischer Lajos vezérkari főnök és Andorka Rudolf, a katonai hírszerzés vezetője részvételével Csehszlovákia lehetséges megtámadásáról. (Ezt az tette lehetővé, hogy Pál herceg, a németbarát jugoszláv régens előzőleg titkos paktumot kötött Hermann Göringgel arról, hogy nem avatkozik be egy esetleges csehszlovák-német–magyar konfliktusba.) Ezek után rendszeresen tárgyalások folytak Németországgal a csehszlovák kérdésben. Kánya bejelentette, hogy amennyiben a német revíziós igényeket teljesítik, úgy Magyarország is érvényesíteni fogja a sajátjait. Hitler folyamatosan a tevőleges magyar fellépést kívánta kiharcolni, ám erre sem Imrédy, sem külügyminisztere nem vállalkozott. Mindazonáltal mozgósítás és csapatösszevonás kezdődött az északi határon, illetve Prágát is fokozott diplomáciai nyomás alá vették.
Az 1938. szeptember 29-i müncheni négyhatalmi konferencia Németországnak ítélte a szudétanémetek lakta csehszlovák területeket, a magyar (és lengyel) követelések tekintetében pedig közvetlen tárgyalásokat javasoltak Csehszlovákiával. Sorozatos jegyzékváltások után október 9-én kezdődtek meg a tárgyalások Komáromban (a minisztertanács előző nap hozott döntése értelmében etnikai, nem pedig történelmi alapon), de azok október 13-án megszakadtak, mert Csehszlovákia mindössze a magyarlakta területek autonómiáját volt hajlandó elfogadni. Darányi Kálmán Horthy megbízottjaként Berlinbe utazott, ahol elnyerte a német fél jóindulatát azzal, hogy felajánlotta az antikomintern paktumhoz való csatlakozást, illetve a kilépést a Népszövetségből. Október 18-án Imrédy nyilatkozatot tett a tengelyhatalmak politikájához való szorosabb kapcsolódásról.
Miután a közvetlen tárgyalások a meddő vita szintjén maradtak, a felek elfogadták a nagyhatalmi bíráskodást. Nagy-Britannia és Franciaország nem vett részt a bizottság munkájában. November 2-án a Galeazzo Ciano és Joachim von Ribbentrop által vezetett konferencia meghozta az első bécsi döntést, amelynek eredményeként november 5-én megkezdődött a magyar csapatok bevonulása a Felvidékre és Kárpátalja déli övezetébe. November 13-án kihirdették az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről. A magyar politika elégedetlen volt a kárpátaljai revízióval, ezért katonai akciót szerveztek a teljes terület megszerzésére, ezt azonban mind a német, mind az olasz fél határozottan elutasította, így az akciót végül leállították.
A német irányba történő orientáció Imrédy egész miniszterelnöksége alatt jellemző volt. Ennek jele volt például, hogy a november 28-án lemondó Kánya Kálmán helyett gróf Csáky István, a korábbi külügyi kabinetfőnök került a tárca élére december 10-én. Csáky kinevezése a tengelyhatalmakkal való határozottabb együttműködés jele volt, és ez igazolódott be Ciano decemberi budapesti, illetve Csáky januári, Berlinbe tett látogatásán. A konkrét lépések megtételére azonban már csak Imrédy lemondása után került sor: februárban Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz és megszüntette a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval, áprilisban pedig kilépett a Népszövetségből.


Imrédy pálfordulása és bukása


A külpolitikai sikerek és az erős szövetséges, Németország eredményei láttán Imrédy mindinkább a szélsőjobboldali, diktatórikus irányvonal hívévé vált. A hatalom által megszédített pénzügyi szakember 1938 szeptemberében hirdette meg kaposvári beszédében a „csodás forradalmat”, azaz a diktatórikus fordulatot, mely hite szerint megoldást kínált a földkérdésre, valamint olasz mintára kamarák felállításával javított volna a munkásság helyzetén. Egyúttal a szigorúbb zsidóellenes intézkedések mellett foglalt állást – 1938 decemberében be is nyújtotta a később II. zsidótörvény néven elhíresült, Teleki Pál miniszterelnöksége alatt elfogadott javaslatát. Ez az antiparlamentáris elképzelés természetszerűleg kiváltotta a még mindig konzervatív többségű országgyűlés ellenszenvét, és Imrédyt az I. bécsi döntés óriási sikere is csak ideiglenesen tudta megmenteni.
A miniszterelnök olyan felhatalmazási törvényt akart életbe léptetni, amely a kormányt függetlenítette volna a parlamenttől, azonban ettől az elképzelésétől elállt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter határozott tiltakozására. Ezután – hasonló szándékkal – a házszabály módosítását tervezte véghezvinni. Ekkor azonban példa nélkül álló dolog történt. 1938. november végén 62 képviselő kilépett a kormánypártból, és az ellenzékkel összefogva, 115:94 arányban leszavazták Imrédy javaslatát a házszabály módosításáról. A megrendült miniszterelnök azonnal benyújtotta lemondását a kormányzónak, Horthy és köre azonban az ellenzéket sem akarta hatalomra juttatni, így inkább nem fogadták el. Imrédy mögött a hátralevő alig négy hónapjában kisebbség állt, mely egyre gyengült.
Imrédy azt a következtetést vonta le a történtekből, hogy a kormányzó valójában támogatja őt, de más módon: külső erők bevonásával kell letörnie a parlamenti ellenállást. Ezért egységes jobboldali radikális mozgalmat szándékozott létrehozni, mely a Magyar Élet Mozgalomban realizálódott 1939. január 6-án, a Pesti Vigadóban tartott nagygyűlésen. A MÉM a csodás forradalom megvalósításán szorgoskodott, jelképe, a csodaszarvas is erre utalt. Német nyomásra a nyíltan náciszimpatizáns Volksbund működését is engedélyezték.
A kissé nyilasok ellenében is politizáló, „úri fasiszta” szervezkedést Horthy és környezete is gyanakodva szemlélte, emellett a többi szélsőjobboldali szervezet aktivitása is fokozódott (a nyilasok februárban robbantásos merényletet követtek el a Dohány utcai zsinagóga ellen, mely 13 halálos áldozatot követelt). Lemondatására végül kiváló ürügyül szolgált, hogy Rassay Károly és Bethlen István kiderítette egyik dédszülőjéről, hogy zsidó származású volt. Imrédyt így saját zsidópolitikája buktatta meg.

A szélsőjobb ellenzék élén

A bukott miniszterelnök nem tűnt el nyomtalanul a magyar politikai életből. Imrédynek minden közegben voltak támogatói: a keresztény nagyvállalkozóréteg még pénzügyi pályafutásának, a tábornoki kar a győri programnak, a szélsőjobboldal pedig a hőn áhított egység megteremtése irányába tett lépéseknek köszönhetően támogatta. Az 1939 márciusától Magyar Élet Pártja néven működő kormánypárt berkein belül mintegy 20-25 fős állandó táborral rendelkezett, és több kormánylap (Függetlenség, Új Magyarság) valójában az ő pártján állt.
Imrédy tudatában volt annak, hogy kizárólag német segítséggel léphet hatalomra. Ennek érdekében kilépett a kormánypártból (1940. október) és létrehozta a Magyar Megújulás Pártját, amely a Magyar Nemzeti Szocialista Párttal lépett szövetségre, és egyértelműen Berlin támogatását élvezte. Kifinomult, az alkotmányosság leple mögé bújtatott módszereivel a politikus és mozgalma igyekezett elhatárolódni a nyilasoktól, miközben folyamatosan támadta a kormányt. 1943 végére a német vezetés egyértelműen őt tekintette a szalonképes vezetőnek, akit a megszállás után kinevezhettek a magyar bábkormány élére.

Valóra nem váló ambíciók

Hogy a német csapatok bevonulása, 1944. március 19. után mégsem így történt, az egyfelől Horthy kitartó ellenállásának, másfelől az úri középosztály berkein belül szerveződő, a szélsőjobboldalt egységesítő törekvéseinek kudarcával volt magyarázható. A nagyobb bázis nélküli Imrédy így május 23-án ismét a tárca nélküli gazdasági csúcsminiszteri posztot foglalhatta el, igaz, pártja jelentős minisztériumokat szerzett meg. Miniszterként nagy erőfeszítéseket tett a totális háború igényeinek totális kielégítésére, miközben a volt miniszterelnök megpróbálta a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségét – melynek elnöke volt – a saját céljai érdekében felhasználni, azonban nem járt sikerrel. A német megszállókkal is konfliktusba került, mivel azok igyekeztek a zsidó vagyont kivinni az országból, és a magyar gazdaságot teljesen hatalmukba kerítették.
A háborús helyzet alakulása és a belpolitikai események egyre inkább meggyőzték a Harmadik Birodalom vezetőit arról, hogy a saját érdekeit előtérbe helyező úri középosztály helyett az alsóbb rétegekből kikerülő nyilas szélsőjobboldalra kellene támaszkodnia. Szálasi és csoportja ekkor került előtérbe. Ezzel párhuzamosan Imrédy és köre mind kevesebb befolyással bírt: a politikus 1944. augusztus 7-én lemondott, és végleg elvonult a politikától. 1944 őszén az országgyűlésből alakult Törvényhozók Nemzeti Szövetsége tagjaként még támogatta a nyilas hatalomátvételt és a háború folytatását.

Végjáték

1945 tavaszán Ausztriába, Salzkammergut üdülőövezetébe menekült családjával. Nem használt álnevet, azaz valószínűleg nem félt az elfogatástól, ami mégis hamarosan bekövetkezett. Az amerikai hadsereg május 29-én elfogta, október 3-án pedig Magyarországra szállították. Miként a többi fővádlottal, vele szemben sem alkalmaztak semmiféle kényszerítő eszközt. Sőt a fogságban még arra is maradt ideje és energiája, hogy kidolgozzon egy elaborátumot „Az infláció elleni küzdelem elvei és eszközei” címmel. Feltehetően ennek kapcsán jelentette ki utóbb a perében népügyészi szerepet betöltő Sulyok Dezső, miszerint Imrédynek köszönhető az 1946-os stabilizáció és a forint bevezetése.
A politikus a per folyamán nyugodtan viselkedett, és igyekezett részleteiben megcáfolni az ellene felhozott vádakat. Ellentétben Szálasival és Bárdossyval elismerte politikai felelősségét, viszont – csakúgy, mint Bárdossy – tagadta a népbíróság illetékességét az ügyében. Imrédyt november 23-án a népbírósági tárgyalás során első fokon kötél általi halálra ítélték, 1946. február 4-én pedig másodfokon golyó általi halálra módosították az ítéletet. Fellebbezését a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) nem fogadta el, és másnap, 1946. február 28-án kivégzőosztag végzett vele sortűzzel a Markó utcai börtön udvarán. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek.

Bárdosi dr. Bárdossy László - Bárdossy kormány 1941. április 3 - 1942. március 7.

 

Bundesarchiv Bild 146-1984-018-35A, Laszlo von Bardossy.jpg

Bárdosi dr. Bárdossy László (Szombathely, 1890. december 10. – Budapest, Lipótváros, 1946. január 10.) diplomata, politikus, magyar miniszterelnök.

Miniszterelnöksége

Első miniszterelnöki feladata a Délvidék megszállása volt, amit általában a Jugoszláviával kötött örökbéke szerződés megszegésével hoznak kapcsolatba. Valójában Bárdossy nem szegte meg a Teleki-féle szerződést, mivel a Jugoszláv határon 1941. április 6-án felvonuló magyar-német haderőből csak a német kontingens hatolt be Jugoszláviába, és Bárdossy még akkor sem üzent hadat Jugoszláviának, amikor április 6-a és 10-e között a jugoszláv légierő több alkalommal bombázott magyar területeket. Április 10-én azonban az önálló horvát állam kikiáltásával Jugoszlávia de facto megszűnt létezni, és a magyar csapatok 11-én léptek a Délvidék területére.
Júniusban terjesztette be a parlamentben a „harmadik zsidótörvény” javaslatát, amelyet a parlament az 1941. évi XV. törvénycikként fogadott el. A törvény faji alapon határozta meg a „zsidó” fogalmát, megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát és házasságon kívüli nemi érintkezését, melyet „fajgyalázás”-nak minősített; és bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot.
A háborúban való magyar részvétel kérdésében szemben állt Werth Henrikkel, a honvéd vezérkar főnökével, Bartha Károly honvédelmi miniszterrel, közös platformot alkotva Horthy Miklóssal és Szombathelyi Ferenccel. A kassai bombázás (melynek körülményei máig vitatottak) után egy nappal, 1941. június 27-én, végül maga is javasolta annak kinyilvánítását, hogy hadiállapotban állunk a Szovjetunióval.
1941. december 11-én, Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül, német és olasz nyomásra bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Amerikai Egyesült Államokkal.
1942 januárjában kormánya a kellő felhatalmazásokat megszerezve, német kérésre hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításához és kiküldéséhez a keleti frontra, ezenkívül engedélyezte húszezer magyarországi német besorozását a Waffen-SS-be.
1942. március 7-én Horthy kívánságára lemondott a miniszterelnökségről. Helyére a kormányzó Kállay Miklóst nevezte ki.

Élete 1945-ig

1943-ban könyvet jelentetett meg „Magyar politika a mohácsi vész után” címmel. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke lett. 1944 májusában Szombathely országgyűlési képviselővé választotta. Októberben részt vett a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének megalakításában, melynek egyik vezetője lett. 1945 elején Németországba menekült. Április 25-én beutazási vízumot kapott Svájcba. Itt egy vidéki gyűjtőtáborba került, ám diplomata útlevelére tekintettel szabad mozgást követelt magának és családjának, így ügye az igazságügyi és rendőrségi miniszterhez került. Május 4-én visszatoloncolták Németországba, ahol a megszálló amerikaiak letartóztatták, és október 3-án másokkal együtt Budapestre szállították.

Keresztes-Fischer Ferenc - ideiglenes kormányfő 1942. március 7 - 1942. március 8

 

Keresztes-Fischer Ferenc (Pécs, 1881. február 18. – Bécs, 1948. március 3.) magyar politikus, miniszter.

Életpályája

A budapesti egyetemen végzett jogi tanulmányokat. A Pécsi Takarékpénztár Rt. jogtanácsosa volt. 1919-ben a szerbek által megszállt Pécsett a nacionalista és ellenforradalmi mozgalmak egyik szervezője. 1921-től Baranya vármegye és Pécs, 1925-től egyúttal Somogy vármegye főispánja. 1931. augusztus 24-től 1935. március 4-ig belügyminiszter a Gömbös-kormányban, közben országgyűlési képviselő. 1936 januárjában felsőházi tag lett. Elnöke volt a Pénzintézeti Központnak. 1938. május 24-től 1944. március 22-ig ismét belügyminiszter az Imrédy-, Teleki-, Bárdossy-, majd a Kállay-kormányban. A politikai rendőrséget közvetlenül ellenőrzése alatt tartotta és személyesen irányította a bal- és jobboldali szélsőségesek (kommunisták, hungaristák) elleni rendőri fellépést. A II. világháború idején, mint Horthy személyes környezetének tagja a Bethlen-Kállay-féle konzervatív csoporthoz tartozott, az angolszász orientáció képviselője volt. A német megszállás idején a Gestapo elfogta és németországi koncentrációs táborba vitte. A háború után, habár a magyar kormány kikérte, mint háborús bűnöst, nem adták ki. Bécsben halt meg 1948. március 3-án.

Dr. nagykállói Kállay - Miklós Kállay kormány 1942. március 9 - 1944. március 22.

 

Dr. nagykállói Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. január 23. – New York, 1967. január 14.) magyar politikus, 1942–44 között Magyarország miniszterelnöke.

 

Életpályája

Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Végzettségét tekintve jogász volt. 1920-tól különböző politikai tisztségeket töltött be, 1932 és 1935 között ő volt a földművelésügyi miniszter. 1931-1935 között az Egységes Párt, illetve a Nemzeti Egység Pártja, majd 1935-1939 között pártonkívüli programmal volt országgyűlési képviselő. Az angolbarát politikus Horthy Miklós bizalmasának számított. Nem kétséges, hogy Bethlen István ajánlotta maga helyett Kállayt Horthynak. Kállayval egy második Bethlen került a miniszterelnöki székbe. Nemcsak személyes jóbarátok voltak, hanem teljesen azonos politikai felfogásúak is. Mindketten a konzervatív nagybirtokosi réteget képviselték. Amikor Bethlen István kilépett a Nemzeti Egység Pártjából, egyedül Kállay követte. Kállayban tehát úgy bízhatott meg Horthy, mint Bethlenben, és az a nagy előnye volt vele, hogy a belpolitikában addig nem játszott szerepet. Nem csak a németek, de még a kormánypárti körök sem igen ismerték.
Horthy Miklós csak meglehetősen hosszú kapacitálással tudta rávenni Kállayt, hogy elfogadja a miniszterelnökséget. Kállay 1942. március 10-én lett miniszterelnök és egyúttal a kormánypárt tagja. Beiktatása politikai változást is jelentett. Az addigi időkben hol angolbarát, hol németbarát kormányok vezették az ország politikáját. A németek szövetségeseként az angolok felé kacsintgattunk. Kállayval ez a politika már csak külsőleg maradt meg, tartalmában egyértelművé vált: szembefordulni a németekkel, átállani az angolokhoz, abbahagyni a szovjetellenes háborút. Fokozatosan feladta elődje, Bárdossy László tengelyhatalmak felé irányuló vonalát, arra számítva, hogy a győzelem az angolszász szövetségeseké lesz, titkos tárgyalásokat kezdeményezett ezekkel. Hamarosan hozzálátott, hogy angol orientációját gyakorlatilag érvényesítse. A Kállay-kormány jóváhagyásával először Törökországban történtek béketapogatózások, majd Stockholmban, Bernben és Lisszabonban is aktívvá vált a magyar diplomácia. Lisszabonban a magyarok az emigráns lengyel kormány katonai attaséján keresztül léptek félhivatalos érintkezésbe az angolszászokkal, majd később az amerikaiakkal is. Az olasz kapituláció után, 1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti egyezmény született Anglia és Magyarország között, amelynek értelmében Magyarország feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angol-amerikai csapatok előtt.

Olaszország átállását követően a német vezérkar elkészítette a Margaréta tervet (Operation Margarethe) Magyarország megszállására, amelyet a keleti front közeledtével, 1944 márciusában valósítottak meg. A hadművelet egyik fontos célja a Kállay kormány leváltása és nyugati kapcsolatok felszámolása volt. Az ország német megszállásának másnapján Kállay (1944. március 20-án) a török követségre menekült. November közepen távozott onnan; letartóztatták, később Mauthausenbe, majd Dachauba került. Innen érkezett egy nemzetközi fogolyszállítmánnyal Dél-Tirolba, ami ismert személyekböl, ellenállókból ill. azok családtagjaiból lett összeállítva. 1945. május 4-én kalandos körülmények közt szabadult ki a fogságból. 1953-ig Olaszországban élt, majd haláláig az Amerikai Egyesült Államokban lakott, az emigráció aktív személyiségeként.


Kállay többször hangsúlyozta emlékirataiban, hogy a magyar külpolitika irányváltoztatását nem a katonai helyzet miatt, hanem elvi okokból vitte véghez. Amikor ő miniszterelnök lett, a német katonai erőt még nem érte vereség, de ő gyűlölte a nácizmust és angolbarát volt mindig.
Hamvait 1993-ban hozták haza Rómából és Kállósemjénben, a családi kriptában temették újra.
Mellszobrát a nyíregyházi megyeháza előtt 2000. augusztus 20-án leplezték le.
Legidősebb fia, dr. Kállay Kristóf, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete kezdeményezte és alapította a nyíregyházi Kállay Gyűjteményt.
Alakja jelentős szerepet kapott Kondor Vilmos 2010-ben megjelent A budapesti kém című bűnügyi regényében.

Sztójay Döme - Sztójay kormány 1944. március 22 - 1944. augusztus 29.

 

Sztójay Döme (szül. Dimitrije Sztojakovich) (Versec, 1883. január 5. – Budapest, Lipótváros, 1946. augusztus 22.)[1] szerb származású magyar politikus, rövid ideig miniszterelnök és külügyminiszter.

Név hivatal kezdete hivatal vége párt/szervezet megjegyzés
Miniszterelnök és külügyminiszter
Sztójay Döme 1944március 22. 1944augusztus 29.
pártonkívüli
katona, altábornagy
Miniszterelnök-helyettes
Rátz Jenő 1944március 22. 1944augusztus 29.
Magyar Megújulás Pártja
Sztójay szívbetegsége miatt lett kinevezve
Belügyminiszter
Jaross Andor 1944március 22. 1944augusztus 7.
Magyar Megújulás Pártja
Bonczos Miklós 1944augusztus 7. 1944augusztus 29.
Magyar Élet Pártja
Pénzügyminiszter
Reményi-Schneller Lajos 1944március 22. 1944augusztus 29.
Magyar Élet Pártja
Igazságügy-miniszter és vallás- és közoktatásügyi miniszter
Antal István 1944március 22. 1944augusztus 29.
Magyar Élet Pártja
Honvédelmi miniszter
Csatay Lajos 1944március 22. 1944augusztus 29.
pártonkívüli
Földművelésügyi miniszter és közellátásügyi tárca nélküli miniszter
Jurcsek Béla 1944március 22. 1944augusztus 29.
Magyar Élet Pártja
Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
Kunder Antal 1944március 22. 1944augusztus 7.
Magyar Élet Pártja
Szász Lajos 1944augusztus 7. 1944augusztus 29.
Magyar Élet Pártja
iparügyi miniszterként, ideiglenesen
Iparügyi miniszter
Szász Lajos 1944március 22. 1944augusztus 29.
Magyar Élet Pártja
Közgazdasági miniszter
Imrédy Béla 1944május 23. 1944augusztus 7.
Magyar Megújulás Pártja
a pozíció a kinevezésével született és a leváltásával szűnt meg

Családja

Szülei id. Sztójay Döme és Küstel Ludmilla, felesége Landgráf Jozefa volt

Pályafutása

A magyar nemzeti hadsereg kémelhárító osztályán dolgozott mint vezérkari ezredes, majd tábornok. 1927-től katonai attasé volt Berlinben. 1933-ban a honvédelmi miniszter elnöki osztályának vezetője. 1935-ben altábornaggyá nevezik ki.
1936–1944 között Magyarország berlini követeként teljesít szolgálatot. 1944. március 22. és augusztus 29. között miniszterelnök és külügyminiszter.
1946-ban a népbíróság mint háborús bűnöst halálra ítélte, és 1946. augusztus 22-én kivégezték.

Lakatos Géza - Lakatos kormány 1944. augusztus 29. - 1944. október 16.

 

Lakatos Géza (Budapest, 1890. április 30. – Adelaide, Ausztrália, 1967. május 21.) m. kir. honvéd vezérezredes, 1944. augusztus – október között miniszterelnök.

Élete

Pályájának kezdete

1910-ben végezte el a Ludovika Akadémiát, és ez évben hadnaggyá avatták. Először a budapesti 1. honvéd gyalogezrednél majd a linzi gyalogezrednél szolgált. 1914-ben felvették a bécsi vezérkari Hadiakadémiára (Kriegsschule), amely az I. világháború kitörése után megszűnt.

I. világháború

Az orosz frontra került, majd 1915 decemberétől 1916 novemberéig az osztrák-magyar hadsereg egyik dandárjának vezérkari tisztjeként szolgált. 1917-18-ban az olasz fronton, a Tanácsköztársaság idején – 1919 májusában – a Magyar Vörös Hadsereg gödöllői főparancsnokságán szolgált, végül beállt Horthy Miklós nemzeti hadseregébe.

Katonai karrier

A Hadiakadémia elvégzése után 1921-től hadseregszervezést és harcászatot tanított a Ludovika Akadémián. A Vezérkari Főnökség (VKF) hírszerző és felderítő osztályán dolgozott 1923-tól. 1925-ben vitézzé avatták, majd 1928-ban a prágai követség katonai attaséja lett. 1934-től ezredparancsnok, 1935-től vezérkari főnök, majd 1939-ben tábornokká, 1941-ben altábornaggyá, 1943-ban vezérezredessé léptették elő. 1943-ban a keleti fronton a magyar megszálló csapatokat irányította, 1944 tavaszán az 1. hadsereg parancsnokává nevezték ki.

Politikai szerep

A Sztójay-kormányt követően 1944. augusztus 29-én Horthy miniszterelnökké nevezte ki, és titokban megbízta a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Eltávolították a szélsőjobboldali politikusokat és leváltották a zsidók deportálásáért felelős államtitkárokat. Október elején a németek közölték, hogy Hitler Szálasit szánja Magyarország következő miniszterelnökének. Az október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlet után Lakatos Géza is a németek fogságába esett. 1945. január 2-án letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe zárták, ahonnan január 28-án szabadon engedték, de Sopronba internálták.

A második világháború után

1945 áprilisában a szovjet csapatok bevonulása után Kiskőrösre vitték és folyamatos kihallgatásoknak vetették alá. 1946 januárjában helyezték szabadlábra, számos népbírósági perben hallgatták ki tanúként. 1949-ben megvonták a nyugdíját, elvették a földreform után megmaradt birtokát is, így visszaköltözött Budapestre, ahol selyemkendőfestésből és könyvillusztrálásból tartotta fenn családját. A magyar hatóságok engedélyével 1965-ben Adelaide-be utazott az 1957 óta Ausztráliában élő leányához, és ott halt meg 1967-ben.

Szálasi Ferenc - Szálasi kormány 1944. október 16. - 1945. március 28.

 

Szálasi Ferenc (Kassa, 1897. január 6. – Budapest, Lipótváros, 1946. március 12.) a budapesti népbíróság által háborús bűnösként elítélt hungarista politikus, több nyilaskeresztes és hungarista párt és mozgalom megalapítója, Magyarország nemzetvezetője volt 1944 és 1945 között.

Fájl:Nyilaskormány.jpg

Név hivatal kezdete hivatal vége párt megjegyzés
Miniszterelnök
Szálasi Ferenc 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Miniszterelnök-helyettes
Szöllősi Jenő 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Belügyminiszter
Vajna Gábor 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Külügyminiszter
Kemény Gábor 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Pénzügyminiszter
Reményi-Schneller Lajos 1944október 15. 1945március 28.
pártonkívüli
(az MMP-ből)
Igazságügy-miniszter
Budinszky László 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Honvédelmi miniszter
Beregfy Károly 1944október 15. 1945március 28.
pártonkívüli
Vallás- és közoktatásügyi miniszter
Rajniss Ferenc 1944október 15. 1945március 7.
Magyar Megújulás Pártja
Szálasi Ferenc 1945március 7. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
miniszterelnökként, ideiglenesen
Földművelésügyi miniszter
Pálffy Fidél 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
Szász Lajos 1944október 15. 1945március 28.
pártonkívüli
(az MMP-ből)
Iparügyi miniszter
Szakváry Emil 1944október 15. 1945március 28.
pártonkívüli
Közellátásügyi miniszter
Jurcsek Béla 1944október 15. 1945március 28.
pártonkívüli (?)
Tárca nélküli (a nemzet totális mozgósításával és harcba állításával megbízott) miniszter
Kovarcz Emil 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Tárca nélküli (nemzetvédelmi és propaganda-) miniszter
Kassai-Schallmayer Ferenc 1944október 15. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt
Tárca nélküli (a termelés folyamatos vezetésével megbízott) miniszter
Hellebronth Vilmos 1944október 15. 1945március 28.
pártonkívüli
A nemzetvezető munkatörzsének országos munkarendvezetője és a személye körüli tárca nélküli miniszter
Henney Árpád 1945január 4. 1945március 28.
Nyilaskeresztes Párt

Származása

Apai ágon Szálasi ősei örmények voltak, akiket még Apafi Mihály telepített le a Kis-Küküllő vármegyei Ebesfalván (ma Erzsébetváros, románul Dumbrăveni). Dédapja még a Szálosján vezetéknevet használta, fia azonban már magyarra fordította a nevét. Az 1848–49-es szabadságharcban küzdő nagyapa bécsi német nőt vett feleségül, fiuk – idősebb Szálasi Ferenc – pedig Pozsonyba járt katonai iskolába, majd a hadseregnél lett tisztviselő. Mind a négy fia követte példáját: Béla, Károly és Ferenc tényleges tiszt, Rezső pedig tüzérszertári tisztviselő lett.
Szálasi anyja, Szakmár Erzsébet – akinek ereiben szlovák és ruszin vér is csörgedezett – mélyen vallásos görög katolikus nő volt. Ifjabb Szálasi Ferenc, aki egészen 1944-ig édesanyjával egy háztartásban élt, tőle kapta erőteljes hitét. Mint maga Szálasi mondta: „Az istenhit erejét és meggyőződését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel.”

Tanulmányok és az I. világháború

Szálasi Ferenc a családi hagyományokat követve (és szülei nehéz anyagi körülményeire való tekintettel is) katonai pályára lépett. Az elemi iskoláit szülőhelyén, Kassán végezte, majd katonai alreáliskolába került Kőszegre és Marosvásárhelyre. A mindvégig jól teljesítő ifjú tanulmányait a kismartoni katonai főreálban folytatta, és a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián fejezte be 1915-ben, hadnagyi rendfokozatban. Ekkor már javában dúlt az I. világháború. Szálasi rögtön a frontra került és 36 hónapon át teljesített frontszolgálatot. A háború végén az elit tiroli császárvadászok 2. ezredébe nyert beosztást mint főhadnagy. Alakulatával Merano és a Garda-tó környékén állomásozott, de 1918-ban már Verduntől északra rohamzászlóaljat vezetett. Szolgálataiért megkapta a Vaskorona Rend III. osztályát, amely kitüntetésben szinte kizárólag törzstisztek részesültek.

A honvédség kötelékében

1918 őszén Magyarországra költözött, és az őszirózsás forradalom idején futárszolgálatot teljesített a külügyminisztérium számára. A Tanácsköztársaság – saját bevallása szerint – Miskolcon érte, ám, mint mondta: „a proletárdiktatúra és a Horthy bevonulásával kapcsolatos események mellettem mentek el, anélkül, hogy az általános érdeklődésen kívül közelebbről érintettek volna ezek az események”. Szálasi különben sem a gyors döntések embere volt.
1920–21-ben elvégezte a hajmáskéri alantos tiszti tanfolyamot, Miskolcon szolgált a 13. honvéd gyalogezrednél, majd 1923-ban jelentkezett a vezérkari tiszteket képző tanfolyamra a Ludovikán. Kiváló eredményeit 1924-ben soron kívüli századosi előléptetéssel jutalmazták, majd 1925-ben a vezérkar tagja lett. Kötelező csapattiszti szolgálatát 1929-ben teljesítette a debreceni 11. honvéd gyalogezrednél mint századparancsnok. Beosztottjai a visszaemlékezések alapján különösen szerették. Képességeit és olvasottságát tiszttársai is elismerték, ám többen öntörvényűnek, tudálékosnak tartották. Majdani hadügyminisztere, Beregfy Károly vezérezredes a népbíróság előtt így beszélt róla: „Szálasi neve a vezérkarban fogalom volt mint kiváló hadász és harcász, de fogalom volt a becsületesség, a puritánság és az igazmondás tekintetében is.”
1926 februárjától 1929-ig a Vezérkari Főnökség (VKF) tábornoki és vezérkari továbbképzés és a vezérkari személyügyek osztályán szolgált, közben külföldi tanulmányutakon vett részt. Itt kötötte politikai pályafutása szempontjából igencsak hasznosnak bizonyuló ismeretségeit a vele egy véleményen lévő főtiszt-bajtársaival. Csapattiszti szolgálata után Budapestre helyezték vissza, az 1. honvéd vegyesdandár-parancsnokság vezérkari osztályának élére. Ebben az időszakban kezdett el politikai természetű írásokat készíteni, melyeket az akkori hadügyminiszter, Gömbös Gyula is méltatott, sőt Szálasiról mint lehetséges utódjáról beszélt. Úgy tűnt, fényes pálya áll előtte: 1933. május 1-jén, 36 évesen vezérkari őrnagy lett.

Nemzetmentő messiástudat – Szálasi a politika porondján

Előléptetésének évében Szálasi megjelentette 46 oldalas könyvecskéjét, mely A magyar állam felépítésének terve címet viselte. Az eset hatalmas vihart kavart, mivel egy katonatiszt nem politizálhatott, ennek ellenére Szálasi több közéleti személyiségnek elküldte munkáját. Büntetése 20 napi állomásfogság lett, és a vezérkarból is kizárták. Egerbe került, a 14. honvéd gyalogezredhez, ahol előbb lő- és fegyvertörzstisztként, majd első ezredsegédtisztként szolgált. 1934 októberében kérte nyugdíjazását, 1935. március 1-jei hatállyal helyezték nyugállományba.
Szálasi számára a nyugdíjazás jelentette a politikai szerepvállalás kezdetét. Kibontakozásának első színtere a Taby Árpád nyugalmazott testőrőrnagy által alapított szélsőjobboldali, fajvédő Magyar Élet Szövetség volt, amelybe még tiszt korában lépett be, és hamarosan hangadója lett. Talán itt tömörülő tiszttársai bátorítására kezdett nyíltan politizálni. Erre az időre már kiforrtak nézetei: meggyőződése volt, hogy saját elképzelései – melyek együttese alkotta a hungarizmusnak elnevezett eszmerendszert – az abszolút igazságot képviselik, melyek megoldást jelentenek a jövő minden problémájára.
„Én nem vagyok fanatikus. Én több vagyok ennél. Bennem igazság van, melyben hiszek… Arról nem tehetek, hogy a hungarizmus alapigazsága bennem és nemzetünkben született meg.” – írta saját szerepéről 1945-ben, börtönnaplójában.
Téziseinek lényege – saját megfogalmazása szerint – hogy az istenhit, a bajtársiasság és a hazaszeretet az egész nemzetre kiterjedjen, így azt egységbe forrassza. Ezzel az elképzeléssel a nemzetiségek között fennálló problémákat is át lehetne hidalni a Hungária Egyesült Földeken, mely a Trianon előtti Magyarország területeit foglalná magába. Elképzeléseinek foglalata a Cél és követelések című mű, melyet nyugdíjazása után nem sokkal írt meg. A hungarizmus fontos vonása a kizárólag zsidók (és kisebb részt cigányok) ellen irányuló, mind vallási, mind faji színezetű gyűlölet. (Más források szerint elfogadta a fajelméletet, azonban a „turáni fajba” tartozó magyarokat egyenrangúnak ítélte az „árja fajjal”.)

A hungarista párt és mozgalom

1935. március 4-én bejelentette a Nemzeti Akarat Pártjának (NAP) megalakulását, melyet május 1-jén a belügyminisztériumban is bejegyeztetett. Pártprogamja a Cél és követelések, szimbóluma a magyar szélsőjobb berkein belül egy ideje használatban levő nyilaskereszt volt. Ez volt Szálasi és a hungarizmus első pártalapítása.
A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés időszaka követte. Szálasi a korszakban megszokottól eltérően centralizált pártot szervezett, egyúttal mozgalmat is indított. Erre azért is szükség volt, mert az állami hivatalnokok 1940-ig nem lehettek párttagok. A mozgalom tagjai csak közvetlen feletteseiket és beosztottjaikat ismerték, és a titkos tagság elnyeréséhez hűségpróbán kellett átesniük. Szakmai csoportokat alkottak, de „rendvédelmi” és egyéb alakulatokat is létrehoztak. Akkoriban szokatlan módon a hungaristák közé nőket is bevettek. A mozgalom felett álltak a csak Szálasinak felelő „hűséggyűrűsök”.
A nyilvános pártszervezet szakmai székekre oszlott, és az egész országban kiépítette hálózatát: 1941-ben 19 főkerület létezett az országban. A párt mintegy 100 000 személyről vezetett kartotékot, és a mozgalom híveit mintegy 2000 kisebb-nagyobb vállalkozásba sikerült bejuttatnia.
A NAP teljes, forradalmi rendszerváltást hirdetett, amelyet a totális hatalom elnyerésével kívánt biztosítani. 1937 tavaszán indult meg a párt első lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálták a kormányzatot, a nemzetközi nagytőkét, a liberális világszemléletet és a kommunista internacionálét. A vezető körök természetesen tudtak minderről, és tisztában voltak vele, hogy potenciális veszélyforrást jelenthetnek a hungaristák, ezért Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1937. április 16-án rendeletileg feloszlatta a Nemzeti Akarat Pártját. Szálasit egy nappal előtte előzetes letartóztatásba helyezték.
Érdekesség, hogy 1936-ban, Gömbös halála után Szálasit éppen a belügyminiszter fivére, Keresztes-Fischer Lajos, Horthy katonai irodájának főnöke egy országos helyzetjelentés megírására kérte, amit ő meg is alkotott Emlékeztető címmel. Ebben kihallgatást kért a kormányzótól, ami azonban 1944-ig nem jött létre.

Újabb próbálkozások – Szálasi börtönben

Szálasit tíz napig tartották őrizetben, majd szabadlábon védekezhetett. Egyidejűleg több per folyt ellene, melyek összegző ítélete 1938-ban született meg. A hungarizmus atyja azonban nem tétlenkedett: 1937. október 24-én a budai Vigadóban rendezett gyűlésen nyilvánosan is deklarálták a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) megalakulását, amely hét kisebb-nagyobb frakció – többek között az Endre László által vezetett Fajvédő Szocialista Párt – egyesüléséből jött létre. Ezt Szálasi hatalmas sikerként könyvelhette el, és nagy terveket szőtt: úgy tűnt, hogy a nemzetközi konstelláció – a hitleri Németország sikerei és a nyugati demokráciák meghátrálása – is kedvez a hungarizmusnak.

Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt a kormány közeledett a nyilasokhoz, hogy engedményekkel lecsillapíthassa a hungaristákat, akik Szálasit ebben az időben már egyértelműen vezérüknek tekintették. Mindemellett Szálasi pártjait többször feloszlatták, de azok más néven mindig újraalakultak. 1938. február 21-én a belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot – arra hivatkozva, hogy azonos a betiltott Nemzeti Akarat Pártjával – feloszlatta. Szálasit és 72 társát rendőri felügyelet alá helyezték. Áprilisban Szálasi Nemzeti Szocialista Magyar Párt néven alakította újra pártját, ám ezt 1939. február 23-án ismét feloszlatták. A „vezér” ekkor kezdte meg az eszmerendszerét írásba foglalni Út és cél címmel. Március 15-én alakult meg a Hubay Kálmán vezette Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom, amely a választásokon kitűnően szerepelt: 31 képviselői mandátumot szerzett, így a legnagyobb ellenzéki párt lett a parlamentben. Ekkor érte el a párt a népszerűségének csúcspontját: a szavazatok negyedét gyűjtötte össze, és 250-300 000 tagja volt.
Mindez azonban nem Szálasi érdeme volt. Ő már 1938. július 6. óta a szegedi Csillag börtönben töltötte büntetését, amit 1940 februárjában 3 év, 1 hónap és 23 nap időtartamban véglegesítettek. A „vezér” emlékezetére augusztus 30-án Málnási Ödön főszéktartó mozgalmi gyászt rendelt el. Szálasi kiszabadulásáig színpadias körülmények között gyászolták vezérüket, akiről így a fogoly mártír képe alakult ki. Közben kevésbé fanatikus, reálisabban gondolkodó politikusok – jelesül Hubay Kálmán és Ruszkay Jenő – irányították a pártot és a mozgalmat, így az nagyobb bázisra tett szert, mint addig bármikor.

Szabadulás a börtönből

A második bécsi döntést követően Horthy Miklós amnesztiát hirdetett, így Szálasi is büntetése letöltése előtt szabadult. Hívei óriási lelkesedéssel fogadták. Mindez azonban nem gátolta meg a Nyilaskeresztes Párt népszerűségének hanyatlását. Ennek több oka is volt: a háborús konjunktúra (győri program) felszívta a munkanélküliséget, ráadásul a II. világháború idejére bevezetett különleges hatalom is csökkentette a nyilasok mozgásterét. A párt maga is erodálódni kezdett: 1941 szeptemberében Baky László és Pálffy Fidél csoportja kilépett a Nyilaskeresztes Pártból, és újfent létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, majd szövetségre lépett Imrédy Béla pártjával (a „csodás forradalmat” hirdető Magyar Élet Mozgalommal), megalkotva a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetséget. Szálasi agitációs körutakat szervezett, járta az országot, azonban 1943 végére pártjának tagsága 100 000 fő alá esett. Szálasi végig bízott a tengelyhatalmak háborús győzelmében, és ehhez elengedhetetlennek tartotta a nemzet totális háborúra való megszervezését – német minta szerint.

Hungarizmus és hitlerizmus

Szálasi Ferenc önálló eszmerendszert alkotott, mely jelentősen különbözött a német nácizmustól. Annak fő ideológusát, Alfred Rosenberget és fő művét, a Mythos-t messzemenően elítélte. Szálasi nem hitt a nácik fajelméletében, mindössze az antiszemitizmusuk volt közös. Ennek ellenére mindvégig hitt Hitler győzelmében és csodafegyvereiben, és meg volt róla győződve, hogy a Führer valójában nem osztja Rosenberg véleményét.
A németek nem is a megbízhatatlannak tartott Szálasi mozgalmát támogatták, helyette a vezető körökben szerveződött szélsőjobboldallal igyekeztek együttműködni. Nem volt ez másként 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után sem. Edmund Veesenmayer, az ország élére kinevezett birodalmi biztos a szélsőjobboldali pártok összefogását, egységét kívánta elérni, ebbe azonban Szálasiék nem voltak hajlandóak beleegyezni, mivel nem ők kapták volna meg a vezető szerepet. Így történhetett, hogy a nyilasok eleinte kiszorultak a hatalomból.

Szálasi, a nemzetvezető

A német megszállók csak 1944 augusztusában, a román kiugrás és Horthy hasonló irányba tett lépései hatására álltak végül Szálasiék mögé. Hitler külön parancsára szeptember folyamán a nyilasok megkezdték a hatalomátvétel megszervezését. Ez október 15-én történt meg: a kormányzó kiugrási kísérletét követően a német és nyilas csapatok megszállták a főváros stratégiai fontosságú pontjait, este pedig Szálasi bejelentette a rádióban a hatalomátvételt és a háború folytatását.
Nemzetvezetőként november 4-én felesküdött a Szent Koronára, és másnap megalakította a Nemzeti Összefogás Kormányát. Szálasi elvileg totális diktatúrát vezetett be. A nyilas kormányzat elrendelte a magyar társadalom hivatásrendi átalakítását, és minden erőforrást az előrenyomuló szovjetek elleni harc folytatására rendeltek. Szálasi és köre rendületlenül hitt a német csodafegyverek erejében, és meghirdette a totális háborút, amivel hatalmas károkat okozott Magyarországnak mind anyagiak, mind emberéletek tekintetében.


Ráadásul az egyre kisebb, nyilasok és németek által ellenőrzött területen anarchia és terror tombolt. A Harmadik Birodalomba munkakölcsönzés címén indítottak útnak zsidókat, ezek nagy része valójában a koncentrációs táborokba menetelt. Ezeket a köznyelv halálmeneteknek nevezte. Mindennaposak voltak az egész területén végrehajtott kivégzések (ezt azzal indokolták, hogy az egész ország hadi terület, ami nem volt igaz), a tömeges vérengzések (így a kb. 3600 áldozatot követelő Duna-parti kivégzések), melyek keretében összességében mintegy 65 000–70 000 budapesti zsidó veszett oda a halálmenetekben, a gettó embertelen körülményei közepette, illetve a kivégzések során alig négy hónap alatt (a vidékieket ekkora már nagyrészt deportálták), miközben a Vörös Hadsereg körbevette a fővárost.
A nyilas vezetőség – miközben jelentős erőket hagyott Budapesten, hogy a német ígéretekben bízva egy ellentámadást indítva visszaveszik a főváros környékét – a nyugati országrészbe tette át székhelyét 1944 végén. Szálasi először Farkasgyepűn (Gyepű I.), majd Brennbergbányán, végül Kőszegen (Gyepű II.) állította fel főhadiszállását. A fellegekben járó Szálasi ekkor még hétkötetes könyvet készült írni a dicsőséges hungarizmusról. Munkáját nem fejezhette be: a szovjetek elől Ausztriába, Mattseebe menekült 1945. március 27-én, ahol április 29-én feleségül vette Lutz Gizella tisztviselőnőt, akivel 1927 óta jegyben járt. Május 5-én esett amerikai fogságba.

A háború után

Az amerikaiak október 3-án adták ki Magyarországnak Szálasit, hasonlóan a nyilas vezérkar zöméhez. Ellene 1946. február 5-én népbírósági eljárás indult, amelynek keretében végül március 1-jén halálra ítélte a Jankó Péter által vezetett bíróság emberiesség elleni és háborús bűntettekért. Szálasit március 12-én 15:24-kor akasztották fel, egy napon Vajna Gábor nyilas belügyminiszterrel, Beregfy Károly hadügyminiszterrel, Rajniss Ferenc nyilas vallás- és közoktatási miniszterrel és dr. Gera József ideológussal és propagandistával, nem várva meg a kegyelmi kérvényük elbírálását.
Szálasi Ferenc és társai kegyelmi kérvényét a Népbíróságok Országos Tanácsa március 13-án (tehát már egy nappal a kivégzésük után!) tárgyalta, és az igazságügyminiszternek javasolta elutasítását. Dr. Ries István igazságügyminiszter, Tildy Zoltán köztársasági elnöknek 1946. március 14-én küldött előterjesztésében nem javasolta a kegyelmet, egyben megjegyezte, hogy 4 elítéltet – az élen Szálasival – a népbíróság kegyelemre méltónak nem találta, így esetükben a halálos ítéletet már végrehajtották. Tildy Zoltán az előterjesztésre 1946. március 15-én írta rá a halálos ítélet végrehajtását megengedő döntését.
A volt nyilas vezért ismeretlen helyen temették el. 2008-ban egy történész azt állította, hogy 1946-ban a rendőrség politikai osztálya meghamisította a nevét és halotti anyakönyvi kivonatát, s valójában „Lukács Ferenc” álnéven a Rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában nyugszik. A felvetést a történésztársadalom megütközve fogadta, arra semmilyen forrást eddig nem leltek fel, és a felvetés eddig nem nyert kétséget kizáróan igazolást.

Megítélése

Szálasi Ferenc neve mai is fájó emlékeket idéz. Regnálása idején indították a halálmeneteket, végeztek ki sokakat Duna-parton, valamint Magyarország második világháborúban tartása a Harmadik Birodalom utolsó európai szövetségeseként.
Karsai László történész véleménye szerint azonban a Szálasi Ferencről kialakult kép némi átértékelésre szorul. Szálasit politikai ellenfelei gyakran dilettáns kalandornak, vallási hóborttól szenvedő vagy tébolyodott személynek tartották. A holokausztról tudott, és Sztójay Dömével szemben ő vonakodva deportálta a magyar zsidóságot. Ugyan antiszemitizmusa vitathatatlan, de a németek erőteljes nyomása ellenére 1944 novemberében létrehozatta a védett pesti gettót. A német fél felhívta Szálasi figyelmét a védlevelek nemzetközi jog szerinti érvénytelenségére, ő azonban mégis elfogadta azokat.
Karsai szerint Szálasi állítólagos elmebetegségének, melyet a háború utáni marxista történetírás erőteljesen hangoztatott, az is ellentmond, hogy az 1939-es képviselőházi választáson 900 ezer fő szavazott rá. Mozgalma főleg Horthy Miklós kormányzó és a Horthy-rendszer számos vezető politikusának köszönhetően szorult háttérbe. Ennélfogva Szálasi személyisége és programja még további elemzésre szorul. Annál is inkább, mert Szálasi sokakra vitathatatlanul nagy hatást gyakorolt. Tette ezt annak ellenére, hogy kortársaival (Hitlerrel vagy Mussolinivel) szemben sem jó szónoki képességekkel, sem választékos írásmóddal nem rendelkezett.
Karsai szerint Szálasi nem volt sem művelt, sem intelligens. Fantaszta volt és nemzetvezetői szerepét egyfajta krisztusi áldozatvállalásnak tartotta. Ebben megszállottan hitt. A második világháborúban bekövetkezett sztálingrádi fordulat után sem tudta elhinni a Harmadik Birodalom bukását. A társadalomról alkotott képe meglehetősen egyszerű volt. Az árak és bérek megállapítása után az azt el nem fogadókkal szembeni kemény fellépés híve volt. Programja bizonyos hasonlóságot mutatott az 1917-es bolsevik programmal. Szálasit és követőit az úri Magyarország vezetői „zöldinges bolsevikoknak” nevezték. Horthy Miklós 1944 májusáig nem fogadta személyes kihallgatáson. A nyilas propaganda Horthyt, családját és körét nap mint nap lezsidóbérencezte. Az általuk terjesztett röplapokon ilyenek álltak, hogy „Rebecca, ki a várból!”. Ez célzás volt Horthy feleségére, Purgly Magdolnára akiről valótlanul azt híresztelték, hogy zsidó származású. A másik oldalon az állt: „Éljen Szálasi!”. Szálasi azonban dühösen tagadta, hogy ehhez neki köze lett volna, és „piszkos hamisítványnak” nevezte a röplapot. Ezek a támadások is jelentősen hozzájárultak a Horthy és Szálasi között fennálló rendkívül feszült viszonyhoz. Szálasi állítását látszik alátámasztani az, hogy a hatalmat csak kormányzói elismeréssel akarta átvenni. Ezért 1941 elejétől kezdve a kormányzói audiencia és Horthy elismerése életkérdéssé vált számára. Ezt mind Ormos Mária, mind C. A. Macartney történészek is megerősítik.
Szálasi zsidókkal kapcsolatos politikája jelentősen jobb volt, mint a német megszállás után a Sztójay-kormányé. Szálasi nem akarta megölni a zsidókat, hanem inkább a dolgoztatásuk híve volt. A megnyert háború után pedig a zsidóságot ki akarta telepíteni Magyarországról. Ezt megerősíti C. A. Macartney történész is, aki szerint Szálasi a zsidókérdés megoldását tömeges kivándorlásukban látta. Emellett antiszemitizmusa ellenére Szálasiban nyoma sem volt a Hitlerre, Streicherre vagy Endrére jellemző vad zsidógyűlöletnek. A hungarizmust magasabb rendűnek tartotta Hitler nácizmusánál vagy Mussolini fasizmusánál. Munkatársai sokszor figyelmeztették arra, hogy nem lehet érteni az általa írt szövegeket. Erre a következőket válaszolta:

„ Nem baj, ha nem értenek, a lényeg, hogy higgyenek nekem. ”

Karsai László szerint a nyilasok kényelmes bűnbaknak bizonyultak a háború után és árnyaltabb Szálasi-képre van szükség ahhoz, hogy az 1930-as és 40-es évek történéseit megérthessük.

Szálasi Ferenc utódai, mozgalma jelenünkben

Szálasi Ferenc kivégzésével nem halt meg a mozgalma. Emigrációból tovább irányították a Hungarista mozgalmat. A Nemzetvezető Henney Árpádra ruházta át a tisztséget, illetve megbízta a szervezési feladatokkal. Henney 1980-ban, a Németországban élő Tatár Imrét – aki egykor a Korona Tanács tagja volt – bízta meg az emigráció irányításával. Tatár az egyre öregedő, belviszályoktól nem mentes mozgalmat nem tudta egységesíteni, így 1989 után nem maradt más választása, minthogy itthoni szélsőjobboldali politikusnak adja át a jogot a Szálasi nevéhez fűződő Hungarista Mozgalom szervezésére és irányítására. Feladatként határozta meg, hogy tegyék a politikát módosító tényezővé a hungarizmust Magyarországon. Tatár Imre végül – több személy megvizsgálása után – Györköst találta a legalkalmasabbnak, és nevezte ki utódjául. 1995-ben meghalt Tatár Imre, és ezzel a hungarista emigráció történetét lezártnak tekintjük.
Györkös István 1956-ban börtönbe került, ahol megismerkedett nyilasokkal. 1989-ben a Nemzetiszocialista Akciócsoport életre hívásával igyekezett Szálasi örökébe lépni. A hungarista jellegű szerveződést a kilencvenes évek elején azonban betiltották, így az mozgalmi formává átalakulva Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) néven kísérli meg folytatni működését.

Vitéz lófő dálnoki Miklós Béla - Ideiglenes Nemzeti kormány 1944. december 22. - 1945. november 15.

 

Vitéz lófő dálnoki Miklós Béla (Budapest, 1890. június 11. – Budapest, 1948. november 21.) magyar katonatiszt, politikus, miniszterelnök.

Név Hivatal kezdete Hivatal vége Párt
miniszterelnök
dálnoki Miklós Béla 1944. december 22. 1945. november 15.
pártonkívüli
belügyminiszter
Erdei Ferenc 1944. december 22. 1945. november 15.
NPP
földművelésügyi miniszter
Nagy Imre 1944. december 22. 1945. november 15.
MKP
honvédelmi miniszter
Vörös János 1944. december 22. 1945. november 15.
pártonkívüli
igazságügy-miniszter
Valentiny Ágoston 1944. december 22. 1945. július 21.
SZDP
Ries István 1945. július 21. 1945. november 15.
SZDP
iparügyi miniszter
Takács Ferenc 1944. december 22. 1945. július 1.
SZDP
Bán Antal 1945. július 1. 1945. november 15.
SZDP
kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
Gábor József 1944. december 22. 1945. május 11.
MKP
Gerő Ernő 1945. május 11. 1945. november 15.
MKP
közellátásügyi miniszter
Faragho Gábor 1944. december 22. 1945. július 21.
pártonkívüli
Rónai Sándor 1945. július 21. 1945. november 15.
SZDP
külügyminiszter
Gyöngyösi János 1944. december 22. 1945. november 15.
FKGP
népjóléti miniszter
Molnár Erik 1944. december 22. 1945. november 15.
MKP
pénzügyminiszter
Vásáry István 1944. december 22. 1945. július 21.
FKGP
Oltványi Imre 1945. július 21. 1945. november 15.
FKGP
újjáépítési miniszter
Nagy Ferenc 1945. május 11. 1945. november 15.
FKGP
vallás- és közoktatásügyi miniszter
Teleki Géza 1944. december 22. 1945. november 13.
pártonkívüli,
átmenetileg PDP

 

Élete és pályafutása

Miklós Béla néven született 1890. június 11-én Budapesten. Ősi székely lófő családból származott. Szülei Dálnoki Miklós Gergely és Traviczky Janka. Tizenhét éves korától kezdve használta hivatalosan a tanító édesapja szülőfalujára utaló Dálnoki nemesi előnevet. Felesége Csákány Éva volt.
1907-ben érettségizett a soproni honvéd főreáliskolában. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1910-ben huszárhadnaggyá avatták. Az első világháborúban több fronton is szolgált. Hazatérve a városparancsnokságra osztották be. A vezérkari akadémiát 1920-21-ben végezte el, ezután a honvédelmi minisztériumban dolgozott. 1929-ben vitézi címet kapott, ugyanebben az évben lett Horthy kormányzó katonai irodájának főnökhelyettese, 1933-1936 között Berlinben katonai attasé. 1938-ban kinevezték a 2. lovasdandár parancsnokává, a következő évben tábornok lett. 1940-től mint az I. gyorshadtest parancsnoka részt vett Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni hadjáratokban. 1942. október végétől Horthy Miklós Katonai Irodájának főnöke, főhadsegéd, 1943-ban vezérezredessé léptették elő, 1944. augusztus 1-jén vette át az Északkeleti Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg vezetését.
Magyarország német megszállása után Horthy Miklós rákényszerült, hogy felvegye a kapcsolatot mind a szovjetekkel, mind a magyar ellenállási mozgalom vezetőivel. Adolf Hitler külön parancsára szeptember folyamán a magyar Nyilaskeresztes Párt megkezdte a hatalomátvétel megszervezését. Horthy 1944. október 15-én fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól és a hitleri Németországgal való szembefordulásra szánta el magát. Ennek lebonyolításával az 1. hadsereg parancsnokát, Dálnoki Miklós Bélát bízta meg néhány más katonai és civil személlyel együtt. A kiugrási kísérlet azonban, a nem megfelelő előkészítettség miatt megbukott. Veesenmayer német nagykövet jóváhagyásával és Szálasi Ferenc nyilas vezető irányításával a nyilasok fegyveres puccsal még aznap átvették a hatalmat, amelyet Horthy kénytelen volt jóváhagyni. Dálnoki Miklós Béla a hungarista hatalomátvétel után átállt a szovjet csapatokhoz. Egységeit hadiparancsban utasította a szovjetekkel való ellenségeskedés azonnali beszüntetésére, és a németekkel való szembefordulásra. A felhívásnak engedelmeskedve az 1. magyar hadsereg állományából mintegy húszezer tiszt és katona állt át a Vörös Hadsereg oldalára.

Ideiglenes nemzetgyűlés

1944. december 21-én Debrecenben, a református kollégiumban ült össze az Ideiglenes Nemzetgyűlés. A Nemzetgyűlés 230 tagja közül 39% kommunista, 24% kisgazdapárti, 18% szociáldemokrata, 7% parasztpárti és 6% polgári demokrata és ugyanennyi párton kívüli volt. December 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amelynek elnöke Dálnoki Miklós Béla vezérezredes lett, s összetételéről Moszkvában döntöttek. Tagjai lettek magas rangú katonatisztek, valamint 4 kommunista, illetve 2-2 szociáldemokrata és kisgazda politikus. A debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-én Magyarország miniszterelnökévé választotta Dálnoki Miklós Bélát; az 1945. november 15-ei választásokig töltötte be ezt a posztot.
Az új parlamentbe – mivel a választásokon nem indult – külön törvény alapján került be (másokkal együtt), mint közéleti személyiség, miniszterelnöki munkássága elismerése gyanánt.

Későbbi sorsa

Az 1947. évi kékcédulás választások előtt lépett be a Magyar Függetlenségi Pártba, amelynek vezetőségi ta|gja volt. A parlamentbe ugyan bejutott, de mandátumától törvénytelenül megfosztották. Eztán visszavonult a közélettől, politikailag teljesen elszigetelődött, családját zaklatni kezdték, fiát kitelepítették. Ő 1956-ban egészen Új-Zélandig menekült, leánya azonban Magyarországon élte le az életét.
Dálnoki Miklós Béla 1948. november 21-én hunyt el Budapesten, temetése sem katonai tiszteletadás mellett történt.

Tildy Zoltán - (a köztársaságot 1946. február 1-jén kiáltották ki) - Tildy-kormány 1945. november 15. - 1946. február 4.

 

Tildy Zoltán miniszterelnök 1945. augusztus.jpg

Tildy Zoltán (Losonc, 1889. november 18. – Budapest, 1961. augusztus 4.) református lelkész, politikus, miniszterelnök, majd köztársasági elnök.

Élete

Értelmiségi családban született a felvidéki Losoncon. Elemi és középiskoláit Balassagyarmaton, Léván és Selmecbányán végezte. Itt érettségizett. 1910-ben a Pápai Református Teológiai Akadémia elvégzése után egy évig az írországi Belfastban tanult teológiát ösztöndíjasként, majd a Somogy megyei Szennán, később 1920 és 1930 között Tahitótfalun, illetve 1932-től 1946-ig Szeghalmon volt lelkész. 1924-ben alapító tulajdonosa a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt.-nek, amely egyházi kiadványokat, szakkönyveket jelentetett meg. Fia, ifj. Tildy Zoltán egyebek mellett szintén kisgazdapárti politikus, országgyűlési képviselő (az 1945–1947-es ciklusban), valamint a természetvédelem országos szervezetének vezetője volt 1950 és 1974 között. Felesége, Gyenis Erzsébet 1945-től férje államfői kinevezéséig szintén FKGP-s országgyűlési képviselő volt. Veje, Csornoky Viktor szintén bejutott a törvényhozásba 1945-ben.

Politikai pályája

1917-ben lépett be a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártba, majd követte Nagyatádit az Egységes Pártba. 1929-ben Nagy Ferenccel együtt szervezte meg a Független Kisgazdapártot, melyben ügyvezető alelnöki tisztséget vállalt, s 1945-től lett országos pártelnök. Az 1931-es választásokon indult először, de alulmaradt a kormánypárti ellenjelölttel szemben. Az 1935-ös választásokon csalással ütötték el a mandátumától, ami ellen sikeres petíciót nyújtott be. A megismételt voksoláson aztán 1936-ban országgyűlési képviselővé választották. Az 1939-es választásokon ismét sikerült mandátumot szereznie, így egészen Magyarország német megszállásáig (1944 március 19.) országgyűlési képviselő volt, majd Zoltán fia segítségével illegalitásba vonult és csatlakozott az antifasiszta Magyar Fronthoz.
A háború után beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd az 1945-ös választásokon is sikerült országgyűlési mandátumot szereznie Zoltán fiával és feleségével (Gyenis Erzsébet) egyetemben (mindannyian a Kisgazdapárt színeiben). 1945. november 15-étől 1946. február 1-jéig miniszterelnök volt, kormányának tagja volt többek közt Nagy Imre is mint belügyminiszter – igaz, ennek a kormánynak az összetétele kapcsán már szovjet szempontokat is figyelembe kellett venni.
1946. február 1-jén szűnt meg a királyság mint államforma, mivel az Országgyűlés kikiáltotta a köztársaságot. A II. köztársaság első államfője köztársasági elnökként Tildy Zoltán lett, a korábbi kormányfői posztot Nagy Ferenc kapta meg, aki új kormányt alakított. Noha az 1945-ös választások során a választók több mint 50%-a a kisgazdákat szerette volna kormányon látni, a kommunisták kihagyása nélkül nem lehetett kormányt alakítani. A szovjet befolyás egyre nőtt, s Tildynek is azt tanácsolták brit és amerikai politikusok, hogy igyekezzen szívélyes viszonyt kialakítani a Szovjetunióval.
Tildy elnöksége alatt folytak a háború utáni népbírósági perek a Bethlen- és Szálasi-kormányok egykori tagjai, többek közt Bárdossy László ellen. A halálos ítéleteket államelnökként Tildy írta alá, melynek nyomán jobboldali politikai ellenfelei a „palástos hóhér”-nak nevezték el.
1946-ban a kommunisták belső ellentétek szításával szétrombolták a kisgazdapártot (szalámitaktika), Nagy Ferenc miniszterelnök pedig az ellene felhozott koholt vádak hatására nem jött haza Svájcból. Tildyvel a kommunisták 1947-ben feloszlattatták a parlamentet, és augusztus 31-ére új választásokat írattak ki, amelyet az ún. kék cédulákkal elcsaltak. Tildyt 1948. július 31-én mondatták le veje, Csornoky Viktor hazaárulás vádjával való letartóztatása miatt (Tildy köztársasági elnöki tisztsége formálisan csak augusztus 4-én szűnt meg). Ezután a volt köztársasági elnököt egészen 1956 májusáig – közel nyolc évig – házi őrizetben tartották.
1956. október 26. és november 4. között a Nagy Imre-kormányban miniszterelnök-helyettes, ám a forradalom bukása után, 1958-ban hat év börtönre ítélték. 1959 áprilisában betegségére való tekintettel kiengedték, ettől kezdve teljes visszavonultságban élt 1961. augusztus 4-én bekövetkezett haláláig.
1989. július 6-án – az 1956-os forradalom mártírjaival együtt – a Legfelsőbb Bíróság kimondta a korábbi vádpontok és az ítélet törvénysértő voltát, és hatályon kívül helyezte őket. Halála után 28 évvel rehabilitálták.

Emlékezete

Tildy Zoltán nevét kapta 2008-ban a tahitótfalui Duna-híd és a szeghalmi általános iskola is. Tildy Zoltán Általános iskola és Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat. És a szeghalmi fő utca is.

Összefoglaló 1918 - 1945

Az első (nép)köztársaság alatt

Károlyi Mihály

1918. október 31.

1919. január 11.

Függetlenségi és 48-as
(Károlyi) Párt

Károlyi Mihály-kormány

Berinkey Dénes

1919. január 11./ 19.

1919. március 21.

Polgári Radikális Párt

hét napig (január 11-19.), mint ügyvezető miniszterelnök, majd Berinkey-kormány

Coa Hungary Country History Kossuth.svg

A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt

Garbai Sándor

1919. március 21.

1919. augusztus 1.

Magyarországi Szocialista Párt

Forradalmi Kormányzótanács elnöke

Peidl Gyula

1919. augusztus 1.

1919. augusztus 6.

MSZDP

Peidl-kormány

Az ellenforradalmi kormányok vezetői (hivatalosan sosem voltak az ország kormányfői)

Károlyi Gyula

1919. május 31.

1919. július 12.

pártonkívüli

az Aradi, valamint az első és a második Szegedi kormány vezetője. Később hivatalosan is kormányfő lett, mely tisztségben Bethlen Istvánt váltotta (lásd alább)

P. Ábrahám Dezső

1919. július 12.

1919. augusztus 12.

Nemzeti Kormány

A harmadik szegedi kormány, azaz a Nemzeti Kormány miniszterelnöke volt. Kormánya nevezte ki Horthy Miklóst a Nemzeti Hadsereg fővezérévé. A kormány az ellenforradalom sikerét követő tárgyalásokon a már megalakult Friedrich-kormány javára lemondott

Coat of Arms of Hungary.svg

A (második) Magyar Királyság alatt

Friedrich István

1919. augusztus 6.

1919. november 24.

pártonkívüli →
KNP  KNEP

kezdetben a Fehérház Bajtársi Egyesület vezetőjeként, aug. 30-tól a Keresztény Nemzeti Párt, majd okt. 30-tól a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben; Friedrich-kormány

Huszár Károly

1919. november 24.

1920. március 15.

KNEP

Huszár-kormány

Simonyi-Semadam Sándor

1920. március 15.

1920. július 19.

KNEP

Simonyi-Semadam-kormány

Teleki Pál

1920. július 19.

1921. április 14.

KNEP

első Teleki-kormány

Bethlen István

1921. április 14.

1931. augusztus 24.

KNEP/Egységes Párt

Bethlen-kormány

Károlyi Gyula

1931. augusztus 24.

1932. október 1.

Egységes Párt

Károlyi Gyula-kormány

Gömbös Gyula

1932. október 1.

1936. október 6.

Nemzeti Egység Pártja

Gömbös-kormány

Darányi Kálmán

1936. október 12.

1938. május 14.

Nemzeti Egység Pártja

Darányi-kormány

Imrédy Béla

1938. május 14.

1939. február 16.

Nemzeti Egység Pártja

Imrédy-kormány

Teleki Pál

1939. február 16.

1941. április 3.

Magyar Élet Pártja

második Teleki-kormány

Bárdossy László

1941. április 3.

1942. március 7.

Magyar Élet Pártja

Bárdossy-kormány

Keresztes-Fischer Ferenc

1942. március 7.

1942. március 9.

Magyar Élet Pártja

ideiglenesen

Kállay Miklós

1942. március 9.

1944. március 22.

Magyar Élet Pártja

Kállay-kormány

Sztójay Döme

1944. március 22.

1944. augusztus 29.

pártonkívüli

a megszálló németek ültették a posztra, Sztójay-kormány

Lakatos Géza

1944. augusztus 29.

1944. október 16.

pártonkívüli

feladata a háborúból való kiugrás levezénylése lett volna; Lakatos-kormány

Szálasi Ferenc

1944. október 16.

1945. március 28.

Nyilaskeresztes Párt

mint „nemzetvezető”, puccsal kerül hatalomra; Szálasi-kormány

Dálnoki Miklós Béla

1944. december 22.

1945. november 15.

pártonkívüli

Ideiglenes Nemzeti Kormány

Tildy Zoltán

1945. november 15.

1946. február 4.

FKGP

a köztársaságot 1946.február 1-jén kiáltották ki; Tildy-kormány