Ugrás a Főoldalra!

Soviet Navy
File:Naval Jack of the Soviet Union.svg

Az Orosz Haditengerészet az első világháborúban viszonylag passzív volt és csak igen mérsékelt sikereket aratott: a német flotta a Balti tengeren lényegében sikerrel szorította be az 1904-05-ös kudarcból talpra állni azóta sem igazán tudó flottát, míg a Fekete-tengeren ugyan többnyire felül tudott kerekedni a török erőkön, ám a Fekete-tengeri Flotta nagy része a kaukázusi hadműveletek támogatására kényszerült. Az orosz flotta (világ)politikai jelentősége azonban minden korábbinál nagyobb lett 1917-ben.

A szovjet flotta története (pdf) >>


szerény kezdetek, majd ismét nagyhatalmi magasságokba törekvés

Pétervár Nagy Péter kora óta tengerészvárosnak számított, a főváros köré épülő bázisok gyűrűje és a front közelsége miatt pedig 1917-ben még a szokásosnál is több katona és tengerész tartózkodott a városban. A háborúellenes hangulat tetőfokán a békét követelő bolsevikok értelemszerűen könnyedén szereztek befolyást a fővárosban és környékén lévő tengerészek, különösen a kronstadti egységek körében. A tengerészek alkották a bolsevik puccs Nagy Októberi Szocialista Forradalom fegyveres résztvevőinek jelentős részét is - az orosz-japán háborút is megjárt Auróra cirkálóról vaktölténnyel leadott lövés szimbolikus erejéről már nem is beszélünk.

A bolsevikok a polgárháborús helyzetben ugyan ellenőrzésük alatt tartották a Pétervár szempontjából legfontosabb Balti Flottát illetve a Kaszpi Flottillát (a Fekete-tengeri flotta végül a fehérek, a Csendes-óceáni Flotta pedig a fehéreket támogató Japán kezébe került), ám sokáig a hajók javítása is túl nagy feladat volt: ehelyett inkább a századfordulóról és az első világháborúból megörökölt hajók átkeresztelésével és az 1918-tól Munkás-Paraszt Vörös Flotta néven ismert szervezet szimbolikájának kialakításával voltak elfoglalva. A javítás, toldozgatás-foldozgatás egészen az 1930-as évek végéig eltartott. 1926-ban ugyan kisebb fejlesztési programok is indultak (például a Gyekabriszt-osztályú tengeralattjárók), ám a szovjet flotta alapvetően az erősen kiöregedőben lévő cári hajókra és a huszas évektől építeni kezdett kisebb tengeralattjárókra és torpedónaszádokra épült. 1932-ben ismét létrehozták a Csendes-óceáni Flottát, 1933-ban pedig a murmanszki központú Északi Flottát, ám az első új építésű nagyobb hadihajó, amivel a szovjet vezetés előrukkolt, az a Kirov volt 1936-ban, mely egy egész hajóosztály névadója és a szovjet flottaépítési program kvázi első eleme is lett. A flotta fejlesztése tehát lassan, de biztosan beindult.

A Kirov tervei az olasz Ansaldo-cégnél készültek. Összesen hat hajó, párosával épült három helyen. Ezek a Makszim Gorkij, Kirov, Molotov, Vorosilov, Kalinyin és a Kaganovics. A hajó sebességének növelésének érdekében csak minimális páncélzattal látták el. Eredetileg egy darab katapulttal és lét repülőgéppel szerelték fel, de ezeket 1941 után légvédelmi lövegeket építettek helyettük.
 
TECHNIKAI ADATOK
  • Vízkiszorítás: 8882 t, maximum 11 500 t

  • Hosszúság: 191 m

  • Szélesség: 18 m

  • Merülés: 6, 10 m

  • Üzemanyag: nyersolaj, 1250 t

  • Hatótáv: 850 tmf/34 cs, illetve 3000 tmf/18 cs

  • Személyzet: 734 fő

  • Páncélvastagság: vízvonal 75 mm, fedélzet: 50 mm, felépítmény: 75-50 mm, torony: 100 mm

  • Hajtómű: 6 db Yarrow-Normand típusú kazán, 2 db turbina, 2 db hajócsavar

  • Teljesítmény: 113 000 LE (83 000 kW)

  • Sebesség: 36 cs

  • Fegyverzet: 9 db 180 mm ágyú, 6 db 100 mm légvédelmi ágyú, 6 db 45 mm-es légvédelmi gépágyú, 4 db 12,7 mm-es légvédelmi géppuska, 6 db 533 mm-es torpedóvető-cső, 90 db akna


 


Szovjet Haditengerészet 1941-1945


A második világháborúban - a múzeumi tárlatban neki szentelt hellyel ellentétben - igencsak marginális szerepet játszott a szovjet haditengerészet. Ennek ellenére a kiállítás fele a háborús események hadszínterekre és évekre lebontott eseményeiről és a szovjet flotta egyes részeinek a Nagy Honvédő Háborúban (1941-45) nyújtott teljesítményéről szól. A Balti Flotta 1941-42-ben súlyos károkat szenvedett és aknazár szorította be Kornstadt és Leningrád közé. A Fekete-tengeri Flotta nemkülönben súlyos veszteségeket szenvedett. Az Északi Flotta viszont viszonylag sikerrel védelmezte az északi brit tengeri utánpótlási vonalat, ezért a múzeumban is kiemelten szerepel: külön sarkot szenteltek Szafonov alezredesnek, a Szovjetunió kétszeres Hősének, akinek I-16-os repülőgépét is kiállították .
Külön termet szentelnek a szovjet flotta (és pl a Dnyeperi vagy a Dunai Flotilla) 1944-es évben és a felszabadítás eseményeiben (országokra lebontva!) való részvételének. Az is igaz, hogy a Balti Flotta ütegei hatékonyan támogatták a leningrádi német ostromzár megtörését. A második világháború végén pedig a Csendes-óceáni Flotta is szerepet játszott Korea északi részének elfoglalásában.

Tengeralattjárók

Tengeralattjáró típusok

A szovjet L (Leninec) class




LClass

 

Amikor a szovjetek kiemelték azt az angol tengeralattjárót (L 55.), amelyet egy szovjet romboló süllyesztett el 1919-ben, annak alapján igen komolyan továbbfejlesztették az addigi D-osztályt. A tervezőmérnökök és a tengeralattjáró parancsnokok egy olyan erős, torpedókkal és ágyúval is felfegyverzett hajót kívántak létrehozni, amely képes aknák telepítésére is, azaz egy többcélúan bevethető, nagyhatósugarú aknarakó és támadó tengeralattjáróra merült fel az igény. A tervek végül is egy közepes méretű, részben duplafalú nyomásálló hajótesttel rendelkező egységről szóltak , kezdetben Leninec néven, később L-osztályként, ugyanis a szovjet vezetés a 30-as években úgy döntött, hogy a tengeralattjárókat nem névvel, hanem számokkal jelölik
Az L (Leninec) osztály egy hajója, az USSR L-2.

Az L-osztály jóval sikeresebb konstrukciónak bizonyult a korábbi D-osztálynál. 25 egység épült meg 1933 és 1942 között belőlük, ezeket a hajókat hat (533 mm-es) torpedóvető-csővel szerelték fel, és aknák telepítésére is képes volt. Az osztály négy szériában készült a gyártás ideje alatt - 1. csoport (Type II), 2. csoport (Type XI), 3. csoport (Type XIII), 4. csoport (Type XIII-mod.) - ahol csak kisebb különbségek voltak a különféle szériák között, elsősorban az elektromos meghajtás és a parancsnoki torony különbözött. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót 1941 nyarán, ezek a hajók a Balti-tengeren, a Fekete-tengeren és a Csendes- óceánon teljesítettek szolgálatot.

1942-ben két L-osztályú tengeralattjáró (az L-15 és az L-16) megpróbál Vlagyivosztokból áthajózni a Csendes-óceánon a szovjet északi vizekre, miközben érintettik San Francisco-t és áthaladnak a Panama-csatornán. Az L-16 azonban sohasem érte el célját, mert egy japán tengeralattjáró (az I-25) tévesen amerikai tengeralattjáróként azonosította és torpedóval elsüllyesztette.

Az osztály 25 hajójából a háború folyamán 6 pusztult el.

Technikai adatok

Vízkiszorítás
(tonna)
1040 (felszínen)
1335 (lemerülve)
Hossz: 80,9 m
Szélesség: 7,5 m
Merülés: 4,8 m
Magasság: - nincs adat -
Teljesítmény:
(LE)
2600 (felszínen)
1250 (lemerülve)
Sebesség:
(csomó)
14,05 (felszínen)
9,1 (lemerülve)
Hatótávolság:
(km/csomó)
7410/9 (felszínen)
154/3 (lemerülve)
Torpedó: 12 db
4/2 (orr/far-cső)
Akna: 14 db
Fedélzeti ágyú: 1 db 100 mm-es L/68 és egy 45 mm-es ágyú
Személyzet: 55 fő
Max merülés: 75 m

 A szovjet D (Dekabrist) class





DClass

 

Az első szovjet tengeralattjáró terveket a Bars Class alapján kezdték el tervezni és építeni, ez lett aDekabrist osztály, a későbbi D-osztály, miután a szovjet vezetés úgy döntött, hogy a tengeralattjárókat nem nevekkel, hanem számokkal jelölik. Ebből a közepes méretű tengeralattjárókból csak 6 db épült meg 1931 és 1932 között. Nem bizonyultak túlzottan sikeres konstrukciónak, komoly problémája volt a típusnak a rendkívül hosszú merülési idő, ami meglehetősen védtelenné tette a felszínen.

A megépült 6 hajóból három pusztult el a harcokban.

Technikai adatok

Vízkiszorítás
(tonna)
934 (felszínen)
1360 (lemerülve)
Hossz: 76,6 m
Szélesség: 6,5 m
Merülés: 3,8 m
Magasság: - nincs adat -
Teljesítmény:
(LE)
2200 (felszínen)
1050 (lemerülve)
Sebesség:
(csomó)
15 (felszínen)
8,4 (lemerülve)
Hatótávolság:
(km/csomó)
8000/9 (felszínen)
104/5 (lemerülve)
Torpedó: 14 db
8/0 (orr/far-cső)
Akna: - nincs -
Fedélzeti ágyú: 1 db 100 mm-es és egy 45 mm-es ágyú
Személyzet: 53 fő
Max merülés: 90 m

A szovjet SC (Scuka) class




ScClass

 

Az 1930-as években nagyarányú építési-program indult be a Szovjetunióban, hogy négy tengerre (Balti-tenger, Fekete-tenger, Csendes-óceán, Északi-tenger), négy tengeralattjáró-flottát állítsanak szolgálatba a határok mentén.

Az eredeti tervek 200 darab közepes méretű Scuka legyártását írták elő, több szériában (III, V, V-bis, V-bis-2, X, X-bis). Közvetlenül a II. világháború kitörése előtt azonban csak 86 egység állt szolgálatba a szovjet flottánál. Hét hajógyár dolgozott a program végrehajtásán - a 189, 190, és 194-es számú üzemek Leningrádban, a 112-es számú Gorkijban, a 200-as számú Nyikolajevben és végül a 202-es számú Vlagyivosztoki hajógyár.

A különböző változatok elsősorban hatótávban és a torony formájában különböztek egymástól. A végül is 90 darab szolgálatba állított tengeralattjáró közül 35 süllyedt el a háború folyamán.

Technikai adatok

Vízkiszorítás
(tonna)
577 (felszínen)
705 (lemerülve)
Hossz: 58,74 m
Szélesség: 6,4 m
Merülés: 4,1 m
Magasság: - nincs adat -
Teljesítmény:
(LE)
1600 (felszínen)
800 (lemerülve)
Sebesség:
(csomó)
13,5 (felszínen)
8 (lemerülve)
Hatótávolság:
(km/csomó)
6500/8 (felszínen)
130/2,5
Torpedó: 10-12 db
4/2 (orr/far-cső)
Akna: - nincs -
Fedélzeti ágyú: 2 db 45 mm-es automata ágyú
Személyzet: 38 fő
Max merülés: 90 m

forrás: http://katpol.blog.hu