Ugrás a Főoldalra!

A doni katasztrófa, a 2. magyar hadsereg pusztulása

Magyarország a második világháborúban >>

Frissítve: 2016-03-05 19:25

A hadsereg létrehozása, felszerelése, kivonulása, ellátása
A hadsereg kivonuló alakulatai és parancsnokai

**III. szombathelyi hadtest
**IV. pécsi hadtest
**VII. miskolci hadtest

1. magyar páncéloshadosztály
1. repülőcsoport
Kiegészítés, felszerelés
Ellátás
Kivonulás, az első harcok
Tyimtől a Donig
Hídfőcsaták
Első urivi csata
A korotjaki hídfő felszámolása
Második és harmadik urivi csata
A Don partján
A védővonal
Ellátási problémák
Felváltó csapatok
Kísérletek a védelem megerősítésére
Az összeomlás
A IV. hadtest arcvonalának átszakadása
A scsucsjei kitörés
Felbomlás
Utóvédharcok
A III. hadtest sorsa
Veszteségek, hazaszállítás
Az újjáalakult hadsereg

„Hova tűnt a sok vitéz, ki oly büszkén lépdelt, Hova tűnt a sok vitéz, velük mi lett?
Hova tűnt a sok vitéz, minden ház egy sírra néz...
Ó, mondd, ki érti ezt, ó, mondd ki érti ezt?”



Jány gusztáv vezérezredes

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A hadsereg 1943. januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében Magyarország katonai alakulatait, egységeit, létszámát a szerződés határozta meg. A szerződésben foglaltak betartását a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte. A gazdasági helyzet és Bizottság jelenléte (1927. március 31-éig) nem tette lehetővé a hadsereg fejlesztését. 1927. december 23-án viszont határozat született a hadsereg három lépcsős fejlesztéséről. Az 1930-as évek gazdasági válsága a fejlesztések megtorpanását okozta.

1938-ra a tengelyhatalmak európai politikai előtérbe helyeződése Magyarország számára lehetőséget biztosított a fegyverkezési egyenjogúságra (1938. augusztus 23-i bledi egyezmény). A lehetőséget a gazdaság növekedése is biztosította. Ezek alapján életbe lépett a Huba hadrend, melyet (1943-ig, a Szabolcs hadrend kialakításáig) többször változtattak.

1940. március 1-jén a hadrendben 3 hadsereg-parancsnokság került felállításra:

1. Szolnok (később Kolozsvár): a debreceni VI., a kassai VIII. és a kolozsvári IX. hadtestből,
2. Budapest: a budapesti I., a székesfehérvári II. és a miskolci VII. hadtestből,
3. Pécs: a szombathelyi III., a pécsi IV. és a szegedi V. hadtestből.

A megalakult három hadsereg egyike sem került eredeti szervezetében bevetésre. A megalakult hadtestekben a rövid idő alatt nem sikerült jelentős mennyiségi fejlesztést végrehajtani, ezért megmaradt a két gyalogezredes kialakítás. Ezt a formációt 1942.február 12.-től kis átalakítással könnyű hadosztálynak (rövidítve: k.ho) keresztelték. Állományukba olyan ezredközvetlen alosztályok is bekerültek, amelyek eddig a gyalogdandárok hadrendjében nem szerepeltek, nevezetesen: egy-egy kerékpáros- és huszárszakasz, illetve egy kísérő könnyűágyús üteg.

1942 januárban Magyarország német követelésre (mely 15 harcoló és 8 megszálló hadosztály vezetésének német részre történő átengedését tűzte ki célul) megbízta a 2. magyar hadsereg-parancsnokságot egy három hadtestből (9 könnyű hadosztályból), egy páncélos hadtestből és egy repülődandárból álló hadsereg összeállítására. A hadsereget teljes egészében német irányítás alá helyezték, alkalmazásának módját, területi és időbeli hatályát nem korlátozták. A hadsereg a német Déli Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) alárendeltségébe került.

 

A hadsereg létrehozása, felszerelése, kivonulása, ellátása


Szervezet

A mozgósításra a a III. szombathelyi, IV. pécsi és VII. miskolci hadtestet jelölték ki. Saját hadrendi alakulatából csak kettőt vehett igénybe, a harmadikat idegen alakulattól kapták.

A hadsereg kialakításánál a következő elveket alkalmazták:

-Az ország egész területéről egyenletesen hívtak be katonákat, az egyébként szokásos területi kiegészítés helyett. (egyenletes terhelés)
-A mozgósítottak a honvédség sorállományának 20%-t nem haladhatták meg.
-A mozgósított alakulatok tartalékállományuk felét igényelhették.
-A hiányzó hányadot a 35-40 éves póttartalékosokkal egészítették ki.

A kivonuló csapatok kb. 20%-volt nem magyar nemzetiségű (elsősorban erdélyi román és ruszinok a munkaszolgálatra kötelezett zsidók és a baloldali mozgalmakban résztvevők aránya 10% volt, őket igyekeztek nem harcoló beosztásban alkalmazni, például fogatosok), ami nagyjából megfelelt a lakosság etnikai összetételének.

Az összeállításnál az elveket nem lehetett teljes egészében végrehajtani, mert figyelembe kellett venni, hogy 1941. októberétől 5 megszálló gyalogdandár (10 gyalogezred 30 zászlóalj) működött.

A kivonuló alakulatokat több alkalommal átszervezték (néha új is alakult) a hadi helyzet vagy a feltöltések következtében.

A hadsereg kivonuló alakulatai és parancsnokai



III. szombathelyi hadtest

hadtest könnyűhadosztály gyalogezred zászlóalj megjegyzés

 

A doni 2.hds. III.hadtestének a parancsnoka 1942. július 15-től 1943.február 1-ig vitéz Dömötör János altábornagy volt. Betegsége miatt utódja, gr. Stomm Marcell altábornagy 1942.december 5-én átvette a parancsnokságot.

forrás:
http://genealogiakolthay.hupont.hu/18/vitez-domotor-janos-tabornok#ixzz3yGmbDyLw

(Köszönet, Kolthay István úrnak!)

 

hadtestközvetlen alakulatok VI. kerékpáros-zászlóalj (kiállította: nagyszöllősi VIII. kerékpáros-zászlóalj)
6. komáromi Gödry János ezredes (-1942. augusztus 8.) vitéz Szabó László vezérőrnagy (1942. augusztus 8. – 1942. augusztus 20.) hadosztályközvetlen alakulatok
6. tábori tüzérezred (Manhold Ede ezredes)
6. híradószázad
6. huszárszázad
6. légvédelmi gépágyús üteg
6. fogatolt vonatoszlop
22. komáromi (vitéz Haynal Alajos)(kivonulás-1942. szeptember 16.) Farkas Zoltán ezredes (1942. szeptember 16.-végig) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
 ??
22/II. (Komárom)
22/III. (Léva)
52. komáromi Temesy Béla ezredes ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
52/I. (Komárom)
52/II. (Komárom)
53/III. (Léva) Marosfalvi alezredes
7. soproni ( Mező Endre vezérőrnagy (-1942.11), Vitéz Szabó László vezérőrnagy(1942.11.-1943. január 18.) Lécz József vk. százados hadosztályközvetlen alakulatok
7. tábori tüzérezred
7. híradószázad
7. huszárszázad
7. légvédelmi gépágyús üteg
7. fogatolt vonatoszlop
4. soproni (Molnár László ezredes) (Csoknyai Pál ezredes) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
4/I. (Sopron-csornai)nemes ófalvi Kosztka Vilmos százados
4/II. (Sopron-pápai) Hegymeghy László százados
4/III. (veszprémi)Cicatricis Miklós őrnagy
35. szombathelyi Vécsey Béla alezredes ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
35/I. (Szombathely) Mátray százados
35/II. (Körmend)
34/III. (veszprémi) Bokor alezredes
9. (nagykanizsai) Újlaky Jenő vezérőrnagy (1942. május 1. – 1942. május 1.) Oszlányi Kornél ezredes (1942. november 15. – 1943. augusztus 10.) hadosztályközvetlen alakulatok
9. tábori tüzérezred Gothay Artúr ezredes Krassay Pál alezredes (1942. augusztus 9. – 1943. [?])
9. híradószázad
9. huszárszázad
9. légvédelmi gépágyús üteg
III/l. fogatolt seregvonatcsoport parancsnokság
17. (nagykanizsai) Kozderka László ezredes (1940. augusztus 2. – 1942. június 22.) Dittrich Géza alezredes (1942. június 22. – 1942. július 4.) Szávai Sándor vezérkari alezredes (1942. július 4. – 1942. július 10.) Szakáts Zoltán ezredes (1942. július 10. – 1943. augusztus 1.) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
17/I. (nagykanizsai) Farkas Ödön alezredes (1940. december 1. – 1943. augusztus 1.) Gombos József alezredes (1943. augusztus 1. – 1944. július 30.elesett) Az alakulatot 1942 augusztusban feloszlatásra került.
17/II. (csáktornyai) Kaltróy Antal alezredes (1941. április 1. – 1943. április 7. meghalt)
17/III. (zalaegerszegi)
47. (nagykanizsai) Major Ottó ezredes (1942. május 2. – 1942. szeptember 10.) Mártsa Sándor ezredes (1942. szeptember 10. – 1943. április 28.) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
47/I. (naygkanizsai) Böszörményi Géza alezredes (1942. május 1. – 1942. augusztus 10.)
47/II. (csáktornyai) Hunyadváry József alezredes (1942. május 2. – 1943. január 7.) Solty Ernő százados (1943. január 7. – 1943.02. [?]) Hunyadváry József alezredes (1943. 02. [?] - 1943. március 15.)
34/I. (soproni)


IV. pécsi hadtest

hadtest könnyűhadosztály gyalogezred zászlóalj megjegyzés
IV. (pécsi) Csatay Lajos altábornagy (-1942. november 15.), Heszlényi József altábornagy (1942. november 15. – 1943.06) hadtestközvetlen alakulatok VI. kerékpáros-zászlóalj Püspökladány(?)
10. (kaposvári)vitéz Tanító Béla (1942. április 17. – 1942. november 15.) vitéz Molnár László I ezredes,vezérőrnagy (1942. november 15. – 1943. augusztus 1.)vezérkari főnök: Boróczy Dénes vezérkari századost (-1942. november 3.)Zsigmondy László vezérkari alezredes(1942. november 3. – 1943.02.xx) hadosztályközvetlen alakulatok
10. tábori tüzérezred Márton Károly (- 1942. október 26.) Kassai Albert (1942. október 26. –)
10. híradószázad
10. huszárszázad
10. légvédelmi gépágyús üteg
10. fogatolt vonatoszlop
6.(kaposvári) Ákosy Károly ezredes (1942. 03.-1942.10.) Ludányi Antal ezredes (1942. október 26. –) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
6/1. zászlóalj (Kaposvár) Krisanich Andor őrnagy, majd alezredes (1937. július 1. – 1940. 01. Ludányi Antal ezredes (1940. 03.-1942.10.) Fazekas Géza őrnagy (1942.10.-1943. január 14.) Pallay Jenő alezredes (1943. január 14. –)
6/II. zászlóalj (Kaposvár) Bakay Árpád őrnagy, majd alezredes (1939. október 1. – 1942. május 15.) Pallay Jenő alezredes (1942. május 15. – 1944. augusztus 15.) Pachner Róbert százados (1942.12.-1943.01.) ideiglenesen Sikotay József százados (1943.01.-1943. január 17.)
6/III. (Nagyatád) Pallós Ödön őrnagy, alezredes, majd ezredes (1939. január 28. – 1943. január 28.) Fonyó Jenő százados (1942.12.-1943. január 14.)
36.(kaposvári) Krisanich Andor ezredes (1942. 04.-1943. január 23.) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
36/I. zászlóalj (Kaposvár) Korompay Virgil őrnagy (1942. 04.-1942. 12.)

Móré Andor alezredes (1942. 12.-1943. január 12.) Fonyó Jenő százados (1943. január 12.-

38/II. zászlóalj (pálmonostor) Fogarassy Béla alezredes 1943. augusztus 6. megszünt
36/III. zászlóalj (Nagyatád) Variházy Oszkár alezredes (1942. 04.-1942. augusztus 9.) Magda Pál őrnagy (1942. augusztus 9.-
12. (szekszárdi)Illésházy Gábor vezérőrnagy,Solymossy Ulászló vőrgy Lészay ezredes(?) 18. gyalogezred (szekszárdi) 18/I. --194208.15-én feloszlatták
38/I. --194208.15-én feloszlatták
48. (szekszárdi)
13. (kecskeméti) Grassy József vezérőrgy (-1942. augusztus 24.), Hollósy-Kuthy László (1942. augusztus 24. –) hadosztályközvetlen alakulatok
13. tábori tüzérezred Blassmann Mátyás alezredes 13/I. tábori (fogatolt) tüzérosztály Trux László őrnagy (alezredes?) (1942. június 26. – 1943. április 4.)
13/II. tábori (fogatolt) tüzérosztály Misits István alezredes (-1943.01) Ostorharits-Horváth Endre százados (1943. január 1. – 1943. január 20.)
13. híradószázad
13. huszárszázad
13. légvédelmi gépágyús üteg (Huszár Győző százados55)
13. hadosztály közvetlen páncéltörő század Homonnai-Perczel László főhadnagy (1942. 09-1943. május 1.)
13. fogatolt vonatoszlop Damaszlovszky (Dezsényi) Pál százados (1942. június 21. – 1943. július 25.)
7. kecskeméti (vitéz Vasváry Frigyes) Tormássy Szávits Sándor ezredes) (Pilisy István alezredes 1943. január 16. – 1943. január 16.) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
14/1. kísérő könnyű ágyús üteg
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
7/1. zászlóalj Tormássy Szávits Sándor ezredes (-1942. július 31.) (Bagi százados39) leváltása: 1943. január 12. budapesti 1/1. (Szűcs István alezredes 1942. november 2. – 1943. május 15.)
7/II. zászlóalj (Kalmár Béla százados 1943. január 9. – 1943. január 18.)
7/III. zászlóalj (Szörényi Árpád alezredes 1942. szeptember 16. – 1943. január 16.) leváltotta:ungvári 24/1. (Pilisy István alezredes 1942. november 2. – 1943. január 16.)
31. budapesti ( Rumy Lajos ezredes) ezred közvetlen alakulatok
aknavető század
gépkocsizó géppuskás század
tábori kísérő üteg Homonnai-Perczel László főhadnagy (1942. június 29. – 1942.09)
páncéltörő ágyús század
árkász század
híradó szakasz
kerékpáros és lovas szakasz
37/I. (Labancz Árpád főhadnagy 1942.11-1943. február 28.)
31/II. (Pálfi Sándor 1942.10-1943. január 17.)
37/III. zászlóalj (Ködmön főhadnagy), (Duska László százados 1943.01-1943. január 20.) 1943 januárban ismét felállították!

 


VII. (miskolci) hadtest

hadtest könnyűhadosztály gyalogezred zászlóalj megjegyzés
VII. (miskolci) Gyimessy Ernő altábornagy Legeza János vezérőrnagy (1943. január 2. – 1943. január 18.) Gyimessy Ernő altábornagy hadtestközvetlen alakulatok IX. kerékpáros-zászlóalj (kiállította: nagyszöllősi VIII. kerékpáros-zászlóalj)
120. útkarbantartó-század (Balassagyarmat)
19. (miskolci) Deák László ezredes Asztalossy Aladár vezérőrnagy (-1942. december 14.) Lóskay Ferenc ezredes (1942. december 14. – 1943. január 14.) Asztalossy Aladár vezérőrnagy (1943. január 14. –) hadosztályközvetlen alakulatok
x. tábori tüzérezred
x. híradószázad
x. huszárszázad
x. légvédelmi gépágyús üteg
x. fogatolt vonatoszlop
13.(miskolci) Pálos Ferenc ezds ( -1943.01 eltűnt)
Ezredközvetlenek
13/I. (Rozsnyó) vitéz Gáll Sándor alezredes
13/II. (Miskolc) Medlits Rezső alez. zlj .pk.
13/III. (Tornalja) Felcsiky Gábor örgy
43.(miskolci) Szügyi Zoltán ezredes
Ezredközvetlenek
43/I. zászlóalj (Rozsnyó) Bohus alezredes 1943. január 8.:leváltotta a 12/I zászlóalj
53/I. (Losonc)
16/III. (Magyaróvár)
20. (egri) Kovács Károly vezérőrnagy hadosztályközvetlen alakulatok
x. tábori tüzérezred
x. híradószázad
x. huszárszázad
x. légvédelmi gépágyús üteg
x. fogatolt vonatoszlop
14. (egri) Mike József (-1942. október 3.)

Nickl Károly (1942. október 3. –)

Ezredközvetlenek
14/I (Eger) Miksey Zoltán (-1943. január 14.)

Kelemeny Alajos (1942. szeptember 10. – 09.24)

14/II (Eger) Nickl Károly (-1942. október 3.)

Lukács (Kézdi) Sándor (1942. október 3. – ? Berkő Endre (1942. október 3. – 1943. január 15.)

14/III (Gyöngyös) Róna Miklós (-1942. október 30./1942. november 12.)

Kass László II. ((1942. október 30./1942. november 12. –)

23. (losonci) Nagy Géza ezredes (-1942. augusztus 11.) Lászay János alezredes (1942. augusztus 11. – 1942. november 11.) Benkő Sándor vezérezredes (1942. november 11. – 1942. november 22.) Lászay János ezredes (1942. november 11. –)
Ezredközvetlenek árkász század
kerékpáros szakasz
pct. á. szd.
ko. gp. szd
av. szd.
23/I (Losonc)
23/II (Balassagyarmat) Lászay János alezredes (-1942. augusztus 11.)

Tóth Sándor százados (1942. augusztus 11. – 1942. augusztus 31.) Padusiczky László századost (1942. augusztus 31. – 1942. szeptember 9.) Csurgay Ferenc főhadnagy (1942. szeptember 9. – 1942. szeptember 11.) Hárs László százados (1943. szeptember 11. – 1942. november 11.) Lászay János ezredes(1942. november 11. – 1942. november 22.) Hárs László százados (1943. szeptember 22. –)

53/III (Salgótarján) Várnagy Károly őrnagy
23. (Kassai) Kiss István vezérőrnagy Vargyassy Gyula Vezérőrnagy hadosztályközvetlen alakulatok
x. tábori tüzérezred
x. híradószázad
x. huszárszázad
27/2. könnyű ágyús üteg
x. fogatolt vonatoszlop
21. (kassai) -
Ezredközvetlenek
32/I. (Pilisvörösvár)
32/III. (Jászberény) Márton Ferenc alezredes (1942. január 19 - 1943. február 1.)
21/III. (Kassa)
51. (kassai)
Ezredközvetlenek
12/I. (Nyírbátor) Váltás!
54/III. ()
31/III. (Aszód)

 

1. magyar páncéloshadosztály

 

A hadsereghez tartozott még az 1. magyar páncéloshadosztály (parancsnoka Dálnoki Veress Lajos altábornagy), és az 1. repülőcsoport (parancsnoka András Sándor vezérkari alezredes).

A páncéloshadosztály alakulatai (közvetlenek nélkül):

1. gépkocsizó lövészdandár (parancsnoka Sáska Elemér vezérkari ezredes)
1. gépkocsizó lövészzászlóalj (pk. Vastagh György alezredes)
2. gépkocsizó lövészzászlóalj (pk. Bodolay Lóránt alezredes)
3. gépkocsizó lövészzászlóalj (pk. Lovay Ferenc alezredes)
30. harckocsiezred (parancsnoka Zádor Endre alezredes)
30/I. harckocsizászlóalj (pk. Resch Rudolf alezredes)
30/II. harckocsizászlóalj (pk. Bokor Árpád alezredes)

1. repülőcsoport

 

A hadsereghez vezényelt 1. repülőcsoport feltöltését nem sikerült teljes mértékben megoldani, ezért többszöri átszervezésen esett át. Az 1942. július 3-i állapot szerint (zárójelben az akkor rendelkezésre álló gépállomány):

-1. Távolfederítő-osztály (TF.o.), parancsnoka Keksz Edgár rep. alezredes
-1/1 TF. század, (3db Heinkel He-111)
-3/2 KF. (közelfelderítő) szd., pk. Trón Zoltán rep. szds. (12db He-46)
-1. Vadászrepülő-osztály (V.o.)
-1/1 V. szd., pk. Csukás Kálmán rep. vk. őrnagy (11db Re-2000 Héja)
-4. Bombázóosztály(B.o.), pk. Mocsáry István rep. őrnagy
-4/1 B. szd. (12 Ca-135bis)

A repülőcsoportnál szolgált vadászpilótaként Horthy István kormányzóhelyettes, Horthy Miklós kormányzó fia valamint parancsnoka Csukás Kálmán vezérkari alezredes.

A hadsereg kivonuló létszáma 207 000 fő. Ebből 17 000 munkaszolgálatos.

Kiegészítés, felszerelés


A hadsereg összlétszáma kb. 200 000 főt tett ki, parancsnoka vitéz Jány Gusztáv vezérezredes voltA hadsereg anyagi felszereltsége, fegyverzete tekintetében viszont arra törekedtek, hogy a "rendelkezésre álló hadianyag közül … a legjobbat kell adni". Sajnálatos azonban, hogy – az ország szűkös anyagi lehetőségeinek és a már ismertetett történelmi előzményeknek megfelelően – ez a "legjobb" így is elmaradt a korabeli nemzetközi színvonaltól.

A hadsereg kiegészítésénél és felszerelésénél a Főparancsnokságot valószínűleg az az elgondolás vezérelte, hogy (a korábban német alárendeltségben harcolt Gyorshadtesthez hasonlóan) a csapatok hadműveleti alkalmazása rövid ideig fog tartani, és közben a korszerű német fegyverzet szállítása Magyarországnak folytatódni fog. Átadták ugyan a Honvédség teljes fegyverállományának szinte a felét, de gondosan ügyeltek arra, hogy a legnagyobb harcértékű csapatok és korosztályok itthon maradjanak, és arra számítottak, ezeket a későbbiekben beérkező német fegyverekkel szerelik fel.

Ez alól kivételt a páncélos- és repülőerők jelentettek: itt nem volt lehetőség szelektálásra, a legjobb erők kerültek kiszállításra a hadsereggel.

Különösen rossz volt a helyzet páncéltörő fegyverzet terén:

-244 db teljesen elavult 37 mm-es páncéltörő ágyú
-kb. 245-300 db belga zsákmányból származó, a németek által átadott, szintén korszerűtlen 47mm-es páncéltörő ágyú
kivonulás után, a fronton kapott a hadsereg a németektől 77 db 50 mm-es "PaK 38" típusú páncéltörő ágyút
-szintén a fronton kapott még a hadsereg a németektől 50 db 75 mm-es francia konstrukciójú pct. löveget

Ezek közül csak a kivonulás után kapott 50 és 75 mm-es lövegek voltak alkalmazhatók a szovjet T-34-esek ellen, de 1942-ben már ezek sem számítottak korszerűnek. További probléma volt – és az uralkodó állapotokat jól jellemezte – hogy például az 50 mm-es ágyúkat kezelő tüzérek kiképzése hiányos volt, sokuk még életében nem adott le éles lövést a gondjaira bízott fegyverrel.

Minden könnyű hadosztály 8 tüzérüteggel rendelkezett, amelyek főleg kisebb űrméretű (és lőtávolságú) lövegekkel voltak ellátva:

-12 db 10 cm-es ágyú
-8 db 10 cm-es, 4 db 10,5 cm-es és 8 db 15 cm-es tarack

Ezeken felül hadtestenként még be volt osztva egy közvetlen tüzérosztály, 16 db 15 cm-es tarackkal. A tüzérségi eszközök közül csak a 10,5 cm-es tarackok számítottak modernnek. Az ütegek túlnyomó része fogatolt vontatású volt, ami súlyosan korlátozta a mozgékonyságot. A téli, takarmányhiányos időszakban a tüzérség teljesen mozgásképtelenné vált.

1943 január elején (5-én) beérkezett az erősítésül küldött 153. és 154. mozsárágyús üteg, az ekkor már muzeálisnak számító 30,5 cm-es Skoda mozsarakkal. Az erődök ostromára kifejlesztett, az I. világháború során jobb napokat látott mozsarakat anélkül ejtették zsákmányul a szovjetek, hogy azok egyetlen lövést le tudtak volna adni.

A légvédelmet hadosztályonként 6-6 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú szolgáltatta, ehhez jött hadtestenként egy-egy 8 löveges légvédelmi tüzérüteg, ami összességében teljesen elégtelennek bizonyult. A repülőterek légvédelmét a repülőalakulatok saját légv. gépágyús egységei alkották.

A magyar hadsereg elitjének számító páncéloshadosztály jórészt a németektől átadott, csehszlovák zsákmányból származó harckocsikkal volt ellátva, amelyek jó része nem vehette fel a versenyt a korszerű szovjet T-34-esekkel:

-108 db csehszlovák zsákmányból származó, korszerűsített T-38-as,
-18 Csaba páncélgépkocsi
-19 Nimród páncélvadász
-17 Toldi könnyű harckocsi
-22 modern német Pz-IV páncélos

A repülőcsapatok kiszállítása több hetes késedelmet szenvedett az eredetileg tervezett július 10-hez képest, és szeptemberre sem sikerült a tervezett létszámot teljes mértékben elérni. A kiszállítás lezárultával az 1. repülőcsoport hadrendje a következő képet mutatta:

*Távolfelderítő: 4 He-111P (tervezett: 12 gép)
*Közelfelderítő: 12 He-46 (tervezett állomány)
*Vadászrepülő: 22 MÁVAG Héja, 4 Bü-131 (tervezett: 24 Héja)
*Bombázórepülő: 14 Ca-135bis, 3 Bü-131, 1 FW-58 (tervezett: 24 Ca-135bis)
*Szállítórepülő: 3 Ju-86, 3 Ca-101 (tervezett állomány)
Futárrepülő: 2 FW-58 (tervezett: 10 gép)

Műszakilag itt is hasonló volt a helyzet, mint a páncélosoknál: kevés volt a modern eszköz, és a sok különféle típus karbantartása nehézségeket okozott.

A közelfelderítő He-46-osok ekkorra már reménytelenül elavultak voltak, hasonlóan a kétfedeles Bü-131-esekhez. A modern, de nehezen kezelhető Héják nem bizonyultak igazán megbízhatónak, sok volt a meghibásodás. A típusra sebtében képezték át a pilótákat (akik előtte teljesen más konstrukciójú gépeket repültek), így nagyon sok volt a kisebb-nagyobb baleset.

A Caproni bombázógépek repülési tulajdonságai (terhelhetőség, sebesség, hatótávolság) elmaradtak a nemzetközi színvonaltól, azonban a jól kiképzett bombázócsapatok a rájuk bízott feladatokat megbízhatóan ellátták, és hatékonyan támogatták a harccselekményeket. A későbbi hídfőcsaták során gyakran lett volna szükség precíziós bombázásra (pl. hidak ellen), ezt a feladatot azonban a magyar repülőcsapatok (zuhanóbombázók híján) nem tudták ellátni. Ilyenkor a németektől kértek támogatást, amit gyakran nem kaptak meg.

Szállítórepülő-kapacitásból mindig hiány volt, a folyamatosan igénybe vett gépek gyakran meghibásodtak.

A hadsereg csekély motorizált szállítókapacitással rendelkezett, annak ellenére, hogy a teljes honvédségi gépkocsipark kb. felét megkapták. 1942-ben egy német fronthadosztály kb. 400 tehergépkocsival és vontatóval rendelkezett, ezzel szemben egy magyar könnyű hadosztály csak kb. 25-30-cal). Szinte a teljes ellátás fogatokkal történt, ez azonban az orosz útviszonyok között inkább előny volt, mint hátrány.

A hadsereg összlétszáma kb. 200 000 főt tett ki, parancsnoka vitéz Jány Gusztáv vezérezredes volt, vezérkari főnöke Rakovszky György vezérőrnagy, majd később Kovács Gyula vezérkari ezredes.

Ellátás

A hadsereg élelmezését (mivel német alárendeltségben, az országtól távol harcolt) a német központi parancsnokság látta el, cserébe a magyar kormány Németországnak szállított élelmiszert. Bár a honvédek ugyanazt és ugyanolyan mennyiségben kapták, mint a német frontcsapatok, a katonák olyannyira elégedetlenek voltak a "nem magyar gyomornak való" ételekkel, hogy a hadsereg-parancsnokság kénytelen volt Magyarországról kiküldeni elsősorban bort, pálinkát, szalonnát és hagymát tartalmazó élelmiszer-szállítmányokat. Ezek azonban a csekély szállító-kapacitás és a partizánok támadásai miatt ritkán és sok esetben romlottan érkeztek meg.

A katonai vezetés tisztában volt a felszerelés problémáival, azonban mindenki gyors német győzelemre, könnyű hadjáratra számított, illetve a szövetséges német hadvezetés ígéretet tett arra, hogy szükség esetén a hadsereget ellátja a legjobban hiányzó korszerű fegyverzettel. Ez utóbbira történtek is német erőfeszítések (pl. a leginkább hiányzó páncéltörő eszközök átadása). Elsősorban szállítási problémák miatt a németek saját csapataik ellátását sem tudták kielégítően megoldani, így érthető, hogy – a legjobb szándék mellett is – a szövetségesek támogatása megoldatlan maradt.

További sajnálatos tény az is, hogy a magyar hadvezetés amennyire támogatta a hadsereg "lehető legjobb" felszerelését a kivonulás előtt, annyira "megfeledkezett" a hadsereg további ellátásáról az 1942-es év második felében. Az elhasználódott, nem megfelelő felszerelést nem pótolták, téli ruha nem érkezett megfelelő mennyiségben, a (javarészt tartalékos) katonákat, tiszteket bizonytalanságban tartották felváltásuk idejét illetően. Úgy tűnik, a magyar hadvezetés minden ellátási és harcászati probléma megoldását a németektől várta, és a 2. magyar hadsereg vezérkarának ismételt segélykérései süket fülekre találtak.

Kivonulás, az első harcok

A hadsereg 1942. április 17. és június 27. között került kiszállításra a keleti arcvonalra, a művelethez 822 száztíz tengelyes katonavonatra volt szükség. A kivonulás során partizántámadások következtében 19 szerelvény sérült meg, 27 honvéd esett el és 83 sebesült meg, ami – hasonló német műveletekhez képest – csekély veszteség volt.

Elsőként a szombathelyi III. hadtest érkezett meg Orjol körzetébe, amelynek két könnyű hadosztálya a Tyim előtti védőállásokat vette át a németektől, a harmadik, a komáromi 6. k.ho. a brjanszki erdőségekben harcolt a partizánok ellen. Jány Gusztáv és a hadseregtörzs május 20-án érkezett meg Kurszkba. A csapatok többségének kirakása szintén Kurszk körzetében történt.

A hadsereg a 2. és 6. német, valamint a 8. olasz és 3. román hadseregekkel és a 4. német páncéloshadsereggel együtt a Maximilian von Weichs vezérezredes parancsnoksága alá tartozó „B” hadseregcsoport alárendeltségébe került, amely a „Dél” hadseregcsoport átszervezésével alakult meg.

Tyimtől a Donig

A III. hadtest 7. és 9. könnyű hadosztályai kezdettől fogva bekapcsolódtak a június 28-án meginduló 1942-es nyári nagy német offenzívába (Fall Blau). Július 2-án, 4 napos kemény harc után, 20%-os saját veszteség mellett a 9. k.ho. elfoglalta Tyim városát. Július 6-án a honvédek megérkeztek a Don folyóhoz, sőt át is keltek rajta és a túlparton ideiglenes hídfőt építettek ki.

A kezdeti harcok során a szembenálló csekély szovjet erők komoly ellenállást nem fejtettek ki (kivétel ez alól Tyim védelme). A Vörös Hadsereg fegyelmezett visszavonuló, elszakadó hadműveleteket hajtott végre, kerülve a nagyobb csatákat. Már a korai harcok során kiütköztek a magyar hadsereg korszerűtlenségből fakadó hátrányok. A megfelelő páncéloserők hiánya és az elavult (lassú) tüzérség miatt minden jelentősebb ellenállási gócpontot gyalogsági támadással kellett bevenni, ami indokolatlan emberveszteségeket eredményezett. Az is problémát okozott, hogy Tyim elfoglalása után a magyar gyalogoscsapatok nem voltak képesek lépést tartani a szovjet visszavonulás ütemével. Ennek orvoslására egy 6 (gépkocsizó, kerékpáros és lovas) századból álló "gyors lépcsőt" hoztak létre, amelyet több nap lemaradással tudott csak követni a gyalogság.

A hadsereg másik két hadteste (IV. és VII.) május-június során érkezett ki a hadműveleti területre (Kurszk és Gomel körzetébe). A folyamatban lévő támadás olyannyira leterhelte a szállítási vonalakat, hogy sok alakulatot csak a front mögött több száz, sőt 1000 km-re sikerült kirakodni. Így a honvédek hosszú, kimerítő gyalogmenetben voltak kénytelenek felzárkózni a júliusi hőségben. Az I. páncéloshadosztály július 10-ére érkezett ki Kurszk és Sztarij Oszkol körzetébe, és kezdte meg a felzárkózást.

Hídfőcsaták

 

A nyári visszavonulás után három jelentős hídfő maradt szovjet kézen a Don nyugati partján (Scsucsje, Korotjak és Uriv falvak körül). Ezeket a német-magyar hadvezetés értelemszerűen felszámolni igyekezett, hogy a Don folyó mint természetes védővonal előnyeit maradéktalanul ki tudják használni, és megnehezítsék esetleges szovjet ellentámadás indítását. A hadvezetést különösen a korotjaki hídfő aggasztotta, mert kb. 20 km-re volt Osztrogrozsg várostól, melyben több (magyar és német) alakulat ellátóbázisa került elhelyezésre.

Az urivi és a korotjaki hídfők között található a Potudany folyó torkolata, mely a csapatmozgásokat nehezítette, mocsaras és horhosokkal tagolt jellege a védelem kiépíthetőségét ellehetetlenítette.

Első urivi csata

 

Az urivi hídfő elleni első nagyobb támadásra már július 18-án sor került, amit a 7. k.ho. hajtott végre a rendelkezésre álló legjobban felszerelt egységek támogatásával (30. harckocsiezred, 51. páncélvadász-zászlóalj, 1. gépkocsizó lövészzászlóalj és 1. gépvontatású tüzérosztály, az ún. Zádor-csoport). A támadás kezdetben sikerrel járt, a hídfőt jelentős szovjet veszteségek mellett sikerült csaknem teljesen felszámolni. Az éjszaka folyamán a szovjet fél azonban erősítéseket kapott, és a 7. k.ho. további térnyerése elakadt, a hídfő szovjet kézen maradt.

A korotjaki hídfő felszámolása

 

Augusztus 5-én a szovjetek támadást indítottak a korotjaki hídfőből az itt védekező 10. k.ho ellen, amelyet vissza is szorítottak. Az ellentámadásra sietve bevetették az éppen beérkezett 12. k.ho-t, amely 1000 km-es gyalogmenet után aug. 6-án éjjel egykor ért a térségbe. A támadást ilyen körülmények között nem vállaló hadosztályparancsnokot (Illésházy Gábor vezérőrnagy) a helyszínen tartózkodó Jány leváltotta, és támadásra küldte a hadosztályt. A tolnai honvédek kiszorították a szovjeteket az égő faluból, de a teljes hídfőt itt sem sikerült elfoglalni. A 12. k.ho. két nap alatt több, mint 30%-os veszteséget szenvedett, a további harcokból ki kellett vonni.

A német hadvezetés a támadás folytatását szorgalmazta, és a 10. és 13. k.ho, és az erősítésként bevetett a 386. német gyalogezred az 1. páncéloshadosztály egy különítményének támogatásával végül szeptember 3-ra felszámolta a korotjaki szovjet hídfőt.

Második és harmadik urivi csata

 

Augusztus 10-én az Urivnál lévő 7. és 20. k.ho. az 1. pc.ho. támogatásával újabb támadást indított, amely súlyos, több ezer fős magyar veszteség árán kudarcot vallott.

Mivel a német hadvezetés mindenképpen fel akarta számolni ezt a hídfőt is, az itt lévő magyar alakulatokat (7., 13. 20. k.ho. és 1. pc. ho. zöme) jelentős német kötelékekkel (elsősorban tüzérség, valamint a 168. német hadosztály és egy rohamlövegosztály) erősítették meg. Szeptember 9-én megindult a támadás, és a következő 2 nap során sikerült a hídfő felét elfoglalni. A támadásban részt vevő magyar egységek itt is jelentős veszteségeket szenvedtek (pl. a 13. k.ho. minden századparancsnoka elesett már az első nap).

Német részről kritikák is érkeztek: elsősorban a honvédek elégtelen kiképzését és a fegyvernemek közti összhang hiányát kifogásolták, dicsérték viszont a csapatok harci szellemét.

Szeptember 15-én helyi szovjet ellentámadás bontakozott ki, a német és magyar csapatokat kiindulási vonalaik mögé szorították vissza, a támadás folytatására gondolni sem lehetett. A hadműveletek 6 napja alatt a német-magyar veszteségek nagysága megközelítette a 10 ezer főt.

A nyári hadműveletek vége, veszteségek

Időszak

III. hdt.

IV. hdt.

VII. hdt.

1. pc.ho.

hds. közv

csapat vonat

2. hds. veszteségei összesen

júl. 28-aug. 31

7789

3289

2600

1165

113

13

637(tiszt) 14332(legénység)

szept. 1-szept. 15

2219

2255

447

503

13

-

229(tiszt) 5208(legénység)

 

A teljes 2. magyar hadsereg előrevonása a Don vonalához 1942. augusztus 25-ére fejeződött be. A hídfőcsatákban részt nem vevő egységek a Sztálingrádba irányított német egységek helyét vették át. A hadsereg feladata – a többi szövetséges hadsereggel együtt – a Don vonalának védelme és a Sztálingrádi csatát vívó német egységek szárnyának biztosítása lett.

A hadsereg már a nyári csaták során súlyos veszteségeket szenvedett (különösen az elsőnként harcba vetett III. hadtest), a hídfőcsaták pedig további súlyos áldozatokat követeltek

1942. augusztus 20-án, a scsucsje-i hídfő térségébe küldött közelfelderítő géppár kísérése közben vadászgépével lezuhant és hősi halált halt Horthy István kormányzóhelyettes.

Az 1942-es év folyamán a hadsereg összvesztesége halottakban, sebesültekben és eltűntekben 33 763 fő volt

A Don partján

 

1942 szeptemberében a hadsereg legyengülve, élőerőben alaposan megfogyatkozva rendezkedett be védelemre a Don partján. Lajtos Árpádnak, a hadsereg vezérkari tisztjének szavaival:

1942 szeptember végével leharcolt, létszám és anyag tekintetében erősen megfogyatkozott, önbizalmában legalábbis megrendült magyar hadsereg állt a Don partján, vele szemben már minden vonatkozásban fölényes ellenfél. Mind ez ideig elmaradtak azok a kiegészítések, amelyeket induláskor kilátásba helyeztek, és az eddigi események során nélkülözhetetlennek is bizonyultak. A doni magyar hadsereg mindinkább úgy érezte, hogy otthon már "leírták". A tél küszöbén áll, de az ehhez szükséges segítségből eddig semmit nem látott. Mindenki a váltást várja.

Mivel ekkor a németek már minden erőforrásukat Sztálingrádra összpontosították, a hadsereg ellátása egyre hiányosabbá vált, a veszteségeket nem pótolták.

A védővonal

A hadsereg védelmi állások kiépítésébe kezdett, ami az anyagi erőforrások hiánya miatt vontatottan haladt. A felszerelés, ruházat elhasználódott, a legénységet demoralizálta az arcvonalban felváltás nélkül töltött hosszú idő.

A védendő arcvonal hossza jóval meghaladta a hadsereg létszáma által indokoltat: az ekkorra már jelentősen meggyengült hadseregnek (kb. 80-90e harcoló létszám) kb. 200 km-nyi frontot kellett védenie, amelyen 2 erős szovjet hídfő is volt. Ennek következtében a kiépült magyar védővonal papírvékony volt, tartalékok, mélység nélkül (több szakaszon a védelem helyett gyakorlatilag csak folyammegfigyelést sikerült megvalósítani). Hiányoztak az eredményes védekezéshez szükséges (elsősorban páncéltörő) fegyverek. A védővonal gyengesége nem írható azonban kizárólag a rossz felszereltség számlájára: ilyen hosszú arcvonal merev védelme ilyen létszámú hadsereggel még jól felszerelt csapatok esetén is irreális lett volna. A védelem azon a feltételezésen alapult, hogy a szovjet erőket leköti a Sztálingrádi csata, és nem lesznek képesek támadó hadműveletekre.

Ellátási problémák

 

A németek minden meglévő szállítási kapacitást Sztálingrád ellátására vetettek be, a magyar hadsereghez szinte semmi nem érkezett. A hadseregcsoport nem tudott elegendő mennyiségű takarmányt szállítani, ezért a hadsereg már szeptember végén kénytelen volt a lóállomány nagy részét ún. "lóteleltető állomásokra" visszavonni a front mögé 150–200 km-re. Ennek következtében gyakorlatilag megbénult a hadsereg belső ellátóhálózata. Az arcvonalban lévő csapatok alig-alig kaptak fűtő- és építőanyagot, szakadozott az utánpótlás.

Ezzel egyidőben a szembenálló szovjet csapatok minőségében és felszereltségében jelentős javulás volt megfigyelhető: a fogságba esett szovjet katonáknál amerikai húskonzervet, vadonatúj fegyvereket és egyenruhát találtak. Egyre aktívabbá vált a szovjet tüzérség is.

Az orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémákat okoztak. A téli felszerelés hiánya miatt sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és fűtés tömeges megbetegedésekhez vezetett. A -30-40 fokos hideg és a felszerelésbeli hiányosságok harccselekmények nélkül is súlyos veszteségeket eredményeztek.

Mint már említettük, az ellátási problémák oka kettős volt: egyrészt nem kapott a hadsereg a németektől elegendő harceszközt és bizonyos, az anyaországból kiszállítandó készletek (pl. téli ruházat) kijuttatása a túlterhelt vasútvonalak miatt lassan történt. Ugyanakkor például élelmiszer, fűtő- és építőanyag bőségesen volt a hadsereg ellátó körzetében, de a belső ellátóhálózat problémái miatt (ló- és takarmányhiány, rossz utak) nem tudták azt a harcoló csapatoknak kijuttatni. Sok katona, aki a front mögött járt (pl. szabadságból átutazóban vagy orvosi kezelésen), és látta a teli raktárakat, de nem ismerte az ellátóhálózat problémáit, nagyon felháborodott. Gyorsan terjedtek a pletykák a vezetés alkalmatlanságáról, szervezetlenségről, korrupcióról, ami hozzájárult a morál további romlásához.

Felváltó csapatok

 

A Főparancsnokság törekedett arra, hogy minél több aktív tiszt szerezzen harci tapasztalatot, ezért – főképpen a magasabb beosztású tiszteket – gyakran cserélték. Így az ezred- és hadosztályparancsnokok jó része mindig „friss” volt, akik egyrészt nem voltak tisztában az orosz viszonyokkal, másrészt a szomszédos alakulatok parancsnokságai nem "szoktak össze".

A veszteségek pótlására és a harcoló legénység egy részének felváltására a magyar hadvezetés 1942 végén új egységek kiküldését határozta el. November végén és december elején már kb. 35 ezer főnyi felváltó alakulat állomásozott a frontvonal mögött 100–200 km-es távolságra. A felváltásra 1943. január 13. és 20. között került volna sor. A honi csapatok készleteit kímélendő, a felváltó csapatok kiküldése csökkentett fegyverzettel és felszereléssel történt. A terv szerint a felváltandó csapatok adták volna át fegyverzetüket (beleértve az egyes katonák puskáit is!) a helyükre érkezőknek.

Kísérletek a védelem megerősítésére

 

1942 végén a sztálingrádi helyzettel összhangban várható volt egy szovjet támadás. Ennek veszélyét a hadsereg vezetése helyesen mérte fel, és intézkedéseket sürgetett először a szövetséges német parancsnokság részéről, majd mivel semmi nem történt, a magyar főparancsnokságtól. Végül Horthy Miklóshoz fordultak, eredménytelenül. Horthy ez ügyben személyesen Hitlerrel is felvette a kapcsolatot, de nem ért el gyakorlatilag semmit.

Jánynak mindössze annyit sikerült kijárnia, hogy az 1. páncéloshadosztályból és további német páncélosegységekből erős köteléket szerveztek. Ez az ún. Cramer-csoport az esetleges szovjet támadás ellen gyorsan bevethető hadseregtartalékot képezett.

Az összeomlás


A szovjet hadsereg hosszas előkészítés után 1943. január 12-én indította meg az Osztrogrozsg-Roszos hadműveletet. A hadművelet a sztorozsevói (urivi) hídfőből indította el a 40-edik szovjet hadsereg. A túlerő mértéke: zászlóaljak 2,7:1, tüzérség 5:1, páncélosok 1,3:1. A hadművelet célja az Osztrogrozsg–Roszos-vasútvonal fennhatóságának megszerzése volt.

A IV. hadtest arcvonalának átszakadása

1943. január 12-én, −30°C fokos hidegben, (a hadtest naplója –42 fokot rögzít) erős harckocsitámogatással megindult a szovjet támadás az arcvonal északi részén (az urivi hídfőből kitörve déli irányban). A kezdeti eseményekről a források eltérően számolnak be. A hivatalos magyar jelentés szerint az itt védekező 7. könnyű hadosztály 4. gyalogezrede a nagy hideg ellenére hősiesen harcolt, az első támadásokat visszaverte, de nagy veszteségeket szenvedett. A hadsereg egyik vezérkari tisztjének visszaemlékezése szerint ugyanakkor a védelem meglepetésszerűen összeomlott, a 4. gyalogezred megfutamodott, az arcvonal mögött lévő tüzérségi eszközök harc nélkül kerültek szovjet kézre. (Ismét más, szovjet forrásokra hivatkozó beszámolók szerint a szovjet fél a támadás során 5 halott és 42 sebesült saját veszteség mellett 1000 hadifoglyot ejtett.)

A hadseregparancsnokság kérte az arcvonal legdélebbi részén (az urivi hídfőtől távol) állomásozó Cramer-csoport bevetését.

A németek ezt megtagadták (von Weichs azt gondolta, ez még nem az „igazi” támadás), és a Cramer-csoportból csak a német 700. páncélosköteléknek (27 elavult T-38-as és 9 rohamlöveg -szovjet források 60 páncélos és 60 lövegről tudnak) adott parancsot az ellentámadásra. Az urivi hídfőtől északra védekező III. hadtest is küldött erősítéseket, de ezek a nagy hó és hideg miatt nem értek oda időben. A páncélosok szintén elakadtak a behavazott utakon.

Másnap a szovjetek további erőket vetettek be, és 10 km-es fronton teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A havas, nyílt terepen a kiépített állások hiánya miatt az első vonalból kiszorított honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, és visszavonulásba, helyenként menekülésbe kezdtek. Ezen a résen özönlöttek át a szovjet egységek, és északra kanyarodva a III. hadtest hátába kerültek.

A scsucsjei kitörés

 

Január 14-én a scsucsjei hídfőből is kitörtek a szovjet csapatok, ezzel egyidejűleg a hadsereg déli szomszédja, a 8. olasz hds. ellen is megindult a támadás, amely gyorsan tért nyert, és az áttörő szovjet csapatok észak felé fordultak, a magyar arcvonal mögé.

Don-kanyar

Ekkor került sor a támadó szovjet T-34-esek és a 700. pc. csoport T-38-as harckocsijai közötti ütközetre, amely a német páncélosok súlyos vereségével végződött, a 36-ból 3 harckocsi és 3 rohamlöveg tudott visszavonulni.


T-34 (bal) T-38 (jobb)

Súlyos veszteségeket szenvedtek a támadók is: január 15-ig az urivi hídfőből támadó 132 páncélos közül 83-t vesztettek el a szovjetek, tehát – ekkor még – a magyar csapatok és a sebtében bevetett német erősítések minden hiányosság ellenére képesek voltak a kemény ellenállásra.

A német felső hadvezetés megtiltotta a Cramer-csoport bevetését (az egész sztálingrádi arcvonalon ez volt a német hadsereg egyetlen tartaléka), ugyanakkor ismételten megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást („az utolsó emberig kitartani a Donon”).

Január 15-re az arcvonal több darabra szakadt, több alakulatot teljesen bekerítettek (köztük a teljes III. hadtestet). A súlyos helyzet kialakulásában kulcsszerepe volt annak is, hogy Jány Gusztáv parancsnoksága betű szerint ragaszkodott a visszavonulást megtiltó hitleri parancshoz. Tették ezt még akkor is, amikor a német összekötő törzs vezetője (von Witzleben tábornok) egyértelműen célzott arra, hogy ő a visszavonulásra engedélyt parancs szerint nem adhat, de Jány ezt megteheti, mert ő nem a német hadsereg tisztje.

Több helyen (pl. Scsucsjétól délre,a 19. és 23. k.ho. körzetében) a támadás felváltás közben lévő csapatokat ért . Pánik tört ki, a menekülő csapatok összekeveredtek a fegyvertelen felváltó alakulatokkal. Az arcvonal órák alatt felbomlott, a katonák rendezetlen tömegben menekültek hátra.

Máshol a védekezést irányító parancsnokok rendelték el, hogy a fegyvertelen felváltó csapatok azonnal vonuljanak hátra. Ennek hatására sok reményvesztett honvéd eldobta fegyverét, és csatlakozott a visszavonulókhoz.

Felbomlás

Január 17-ére a hadsereg már felbomlóban volt. Hiába vetették most már be a Cramer-csoportot, a szovjetek megállíthatatlanul törtek előre, és már a hadsereg-főparancsnokságot fenyegették. A német összekötő törzs továbbra is a visszavonulást megtiltó parancsokat adott át, de szóban jelezték, hogy a
„parancsokat a helyzetnek megfelelően kell kezelni”.

Ekkorra azonban már nem volt kinek továbbítani a parancsokat: aki még nem esett el vagy nem fagyott meg, menekült vissza nyugat felé, ahogy tudott.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál.

A gyorsan mozgó szovjet ékek (harckocsik és sígyalogság) mélyen benyomultak a vonalak mögé, a fegyveres ellenállást megkísérlő csoportosulásokat megsemmisítették, az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, de utána hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket nem bántották. Ennek hatására még többen dobálták el fegyvereiket, és vánszorogtak a hómezőkön keresztül nyugat felé.

A felbomlott alakulatok a rendes utakat elkerülve vonultak vissza, egyrészt szovjet légitámadásoktól, másrészt saját tisztjeiktől és tábori csendőrségüktől való félelmükben. Több összecsapásra került sor a szintén visszavonuló, de rendezettebb és jobban felszerelt német csapatokkal, akik a honvédek maradék felszerelését erőszakkal elvették, illetve nem engedték őket az általuk megszállt falvakban éjszakázni.

A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ették.

Utóvédharcok

 

A késve bevetett Cramer-hadtest a szovjet előrenyomulást megakadályozni már nem tudta és maga is felmorzsolódott. A visszavonulást fedező 1. magyar páncéloshadosztálynak 10 nap után 500 katonája, 1 páncélosa és 1 rohamlövege maradt.

A repülőcsapatokat az ilovszkojei reptéren bekerítették, ezek eszközeik felrobbantása után január 20-án gyalogharcban, súlyos veszteségek árán törtek ki nyugat felé. Csukás Kálmán rep. őrnagy, a repülők parancsnoka hősi halált halt, a kitörést helyettese, Heppes Aladár százados vezette. Visszavonulás közben kb. 1000 lemaradt sebesültet mentettek meg a fagyhaláltól.

A III. hadtest sorsa

 

A hadseregtől elvágott és bekerített III. hadtestet az északról szomszédos 2. német hadsereg kötelékébe rendelték. A hadtestet a német csapatok visszavonulásának fedezésére utasították, ugyanakkor felszerelést, ellátást nem kapott. A németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak a honvédekkel, megtiltották, hogy azok az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba.

A visszavonuló német csapatok inkább felrobbantották készleteiket, mintsem átadják azt az utóvédet tartó honvédeknek. Február 1-jén gróf Stomm Marcel vezérőrnagy hadtestparancsnok utasítást kapott, hogy a hadtest törjön ki északnyugati irányban, miközben a németek nyugat-délnyugat felé vonultak vissza. A III. hadtestnek ekkorra már nem volt élelmiszere, nehézfegyverzete, és puskánként alig 10 tölténye maradt.

Ilyen körülmények között – meglehetősen szokatlan módon – a parancsnok a hadtestet feloszlatta: „Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni a jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.”. A III. hadtest katonái kisebb csoportokban, ki a visszavonuló németeket követve, ki saját maga által talált úton próbált nyugat felé jutni. A február eleji létszámból (kb. 10-12000 fő) nagyjából 7000 honvéd jutott ki a gyűrűből. Stomm tábornok és törzse szovjet fogságba esett.

Veszteségek, hazaszállítás

 

A hadsereg maradékát kb. 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január 22-ig kb. 17.000 olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, a legtöbben sebesülten, fagysérülten. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza. Az egész hadseregnek 6 db lövege maradt meg.

A zöm február elején érkezett meg, de még márciusban is érkeztek katonák, voltak akik majd' 300 km-t gyalogoltak. Március 3-ig 2913 tiszt és 61 116 fő legénység érkezett be.

Elveszett mintegy 100-120 ezer ember. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok fent említett harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.

Január 24-én Jány vezérezredes kiadta hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és drasztikus fegyelmező intézkedéseket rendelt el. A parancs osztatlan felháborodást keltett. Horthy márciusban a parancs visszavonására utasította Jányt.

Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik:

"Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel."

A hadsereg maradványait április végén hazaszállították, a hadseregparancsnokság működését 1943. április 30-án beszüntette.

Az újjáalakult hadsereg

1944. augusztus 28-án újra létrehozták a 2. magyar hadsereget, amelynek kötelékébe az Erdélyben állomásozó magyar erők tartoztak. A parancsnok vitéz Dálnoki Veress Lajos lett és az anyagi mozgósítási osztály főnöke Boldogfai Farkas Endre lett, akit Dálnoki Veress személyesen kért fel az akkori híres és kiváló szolgálata miatt. A sereghez tartozott a II. Hadtest (7. és 9. tábori póthadosztály, 25. gyaloghadosztály, 2. páncéloshadosztály, 1. és 2. hegyi pótdandár), valamint a IX. Hadtest (2. tábori póthadosztály, 9. határvadász dandár, Székely Határőrség). A sereg első feladata a Dél-erdélyi szorosok birtokba vétele volt, amely érdekében szeptember 5-én támadást indítottak a románok ellen, de a szovjet csapatok Erdélybe érkezése miatt az akció kudarcba fulladt, a sereget pedig visszarendelték az Aranyos és Maros folyók vonalára (Dél-erdélyi hadjárat (1944)). A szovjet 2. Ukrán Front támadása idején a tordai csatában közel egy hónapon keresztül feltartoztatták a szovjeteket, csak október 8.-án voltak kénytelenek visszavonulni a Kis-Szamos vonaláig, végül aztán a szovjetek alföldi előretörése miatt október 11-én kénytelenek voltak feladni Kolozsvárt is és visszavonulni a Meszes-hegységbe. Nagyvárad eleste után a Nyírségbe vonult vissza a sereg, majd átkeltek a Tiszán és Kocsordos tanya közelébe kerültek, ahogy tervezte Boldogfai Farkas, Dálnoki Veress parancsa után. Időközben, október 16-án lezajlott a nyilas hatalomátvétel, amiért a Horthyhoz hű Veress altábornagyot menesztették a hadsereg éléről és helyére Major Jenő altábornagyot nevezték ki.

A nyilasok a hadsereg parancsnokságát október 20-án a Dunántúlra szállították, ahol a védelem megszervezésével foglalkoztak. November 13-án a seregparancsnokságot kivonták az arcvonalból, hogy a Németországban kiképzésben levő magyar alakulatok felett átvegye a vezetést. December 1-jén a hadseregparancsnokságot hivatalosan is megszüntették, a sereg részei más csapattestekhez csatolva folytatták a harcot a háború végéig.