Ugrás a Főoldalra!

Fegyverek:

Lewis Gun >>
Luger P08 >>

M1911 >>

M1917 revolver >>

Osztrák–magyar páncélgép >>ik

Webley Revolver >>

Winchester M1897 >>

Kézifegyverek:

Első világháborús kézifegyverek >>
(összefoglaló táblázat)

Harckocsik:

A7V >>
A7VU
>>

Big Willie >>

Cár-harckocsi >>
Char 2C >>
Char B1 >>
Char Citroën >>

Fiat 2000 >>
Fiat 3000
>>
Flying Elephant >>

Holt Gas-Electric Tank >>

K-Wagen >>

Little Willie >>
LK–I >>
LK–II >>

M1918 Ford >>
Mark I
>>
Mark II >>
Mark III
>>
Mark IV >>
Mark IX >>
Mark V
>>
Mark VII >>
Mark VIII
>>

Medium Mark A >>
Medium Mark B >>
Medium Mark C
>>
Medium Mark D >>

Renault FT–17 >>

Schneider B16 Saint Chamondn>>
Schneider M16 CA >>
Skeleton tank >>
Steam tank >>
Steam Wheel Tank >>
Sturmpanzerwagen Oberschlesien
>>

Tüzérségi fegyverek:

10 cm Kanone 04 >>
10 cm Kanone 17 >>
7,5 cm Kanon m/02 >>

21 cm Mörser 16>>

Puteaux SA 18 >>

15 cm schwere Feldhaubitze 02 >>
15 cm schwere Feldhaubitze 13 >>
15 cm schwere Feldhaubitze M. 14 >>
15 cm schwere Feldhaubitze M. 15 >>
Škoda 30.5 cm Mörser M. 11 >>
Škoda 7,5 cm Gebirgskanone M.15 >>

7,7 cm Feldkanone 96 neuer Art >>
10,4 cm Feldkanone M. 15 >>
8 cm Feldkanone M. 17 >>
8 cm Feldkanone M. 18 >>
9 cm Feldkanone M 75/96 >>
8 cm Feldkanone M. 5 >>

37 mm-es 1915 mintájú ároklöveg >>

28 cm Haubitze L/12 >>

15 cm Autokanone M. 15/16 >>

Cannone da 75/27 Modello 1906 >>
Cannone da 75/27 Modello 1911 >>
Canon de 76 mm Montagne modèle 1909 Schneider >>
Canon de 155 mm C modèle 1915 St. Chamond >>

10,5 cm Feldhaubitze 98/09 >>
7,7 cm Feldkanone 16
>>


37 mm-es 1915 mintájú ároklöveg ^

37 mm K 15 Rosenberg

Műszaki adatok
Űrméret 37 mm
Lőszer 37×94 mm R
Tömeg 180 kg t
Fegyver hossza 1600 mm
Csőhossz L/19 mm
Csőtorkolati sebesség 442,1 m/s
Hatásos lőtávolság 1600 m
Max. lőtávolság 3200 m
Oldalirányzás 90°
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 15°

A 37 mm-es 1915 mintájú ároklöveg (oroszul 37-мм траншейная пушка образца 1915 года) egy orosz gyártmányú löveg volt, melyet az első világháború alatt vetettek be.

Az első világháború 1914-es kitörésével megjelent a lövészárok-hadviselés, amely egy olyan könnyen mozgatható tüzérségi eszköz létrehozását igényelte, melynek segítségével könnyen meg lehet semmisíteni az ellenség géppuskafészkeit és megerősített állásait. 1915-ben M. F. Rosenberg ezredes, a tüzérségi bizottság egyik tagja, kifejlesztett egy ilyen löveget. A fegyver elég kompakt volt ahhoz, hogy elférjen egy géppuskafészekben. Súlya mindössze 180 kg volt, és szét lehetett szerelni három részre, - löveg (nagyjából 74 kg), lövegtalp (82 kg) és kerekek (25 kg) - így megkönnyítve mozgathatóságát. A személyzetet 6–8 mm vastag lövegpajzs védte az ellenséges tűztől. A lövegcső 620 mm hosszan huzagolt volt. Irányzéka nagyon egyszerű nyílt irányzék volt, melyet 0-5400 arschen (régi mértékegység volt az Orosz Birodalomban, 1 arschen = 0,71 méter) között lehetett állítani. A lövegtalpat részben fából készítették, a hátrasiklás csökkentésére gumigyűrűket használtak. A fegyver kielégítően pontos volt 1,6 km-en belül. A korra jellemző lóvontatású lövegekhez hasonlóan lövegmozdonyt is használtak hozzá.

Az 1918-as finn polgárháború során a finnek zsákmányoltak a lövegből, melyeket később hadrendbe állítottak. Az 1930-as években úgy gondolták, a löveg megfelel páncélelhárítási feladatokra is. A téli háború kitörésekor hamar rájöttek, hogy a fegyver teljesen alkalmatlan erre a feladatkörre, így gyorsan kivonták a frontvonalból.


28 cm Haubitze L/12 ^

Műszaki adatok
Tömeg 50,3 t
Csőhossz 3390 mm
Vízszintes emelkedés 360°
Függőleges emelkedés 0° plusz 65°
Gyakorlati tűzgyorsaság 1lövés/ 4 perc lövés/perc
Max. lőtávolság 10 400 m

A 28 cm Haubitze L/12 német ostromtarack, melyet a Krupp tervezett az első világháború előtt, majd pedig az első és a második világháborúban is bevetettek a német erők. Feltételezhetően Szevasztopol ostrománál is alkalmazásra került.


15 cm Autokanone M. 15/16 ^


15 cm těžký kanón vz. 15.jpg

Műszaki adatok
Tömeg 11,900 t
Csőhossz 6000 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 1 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 692 m/s
Hatásos lőtávolság 16000 m
Max. lőtávolság 21840 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 6° plusz 45°

A 15 cm Autokanone M. 15/16 az Osztrák–Magyar Monarchia nehéz tábori lövege volt I. világháború idején. A háború után az ágyúk egy részét kárpótlásul Olaszországnak ítéltték, ahol Canone da 152/37 jelzéssel állították őket szolgálatba. Az Anschluss és Csehszlovákia német megszállása után az osztrák és cseh ütegek a Wehrmacht tulajdonába kerültek, ahol a 15,2 cm K 15/16(t) jelzést kapták. Az Olaszország kapitulációja után, 1943-ban, a Harmadik Birodalomhoz került lövegeket 15,2 cm K 410(i) jelzéssel látták el. A németek, az ágyúk különleges lövedékei miatt csak ritkán használták őket, elsősorban a tengerpart védelmére.


Cannone da 75/27 Modello 1906 ^


27 modello 06 IWM Duxford Flickr 5781716950.jpg

 

Műszaki adatok
Űrméret 75 mm
Lőszer 6,35 kg
Tömeg 1,080 t
Csőhossz 2250 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 4-6 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 502 m/s
Max. lőtávolság 6800 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 10° plusz 16°

A Cannone da 75/27 Modello 1906 egy tábori löveg volt, melyet az Olasz Királyság használt az első és a második világháború alatt. Az ágyú a Krupp által tervezett Kanone M 1906 löveg licenc által gyártott változata. Lövegpajzzsa mögött két főnyi kezelőszemélyzet számára üléseket rögzítettek a lövegtalpra, amely megszokott volt abban az időben. A második világháború folyamán a Wehrmacht által zsákmányolt példányokat 7,5 cm Feldkanone 237(i) jelöléssel látták el. A fegyvernek erődítményekbe építhető változatai is készültek. Ezek eltérő lövegtalppal készültek, melyek a statikus használathoz feleltek meg.

Tervezete hagyományosnak mondható hidrorugós rekuperátorral, 4 mm vastag lövegpajzzsal és 1 tonnás súllyal. 6,4 kilogrammos nagy robbanóerejű lövedékét nagyjából 6,8 kilométerre volt képes kilőni. Srapnel lövedékének súlya 6,5 kilogramm volt.

Több löveget is modernizáltak a gépesített vontatáshoz préselt acélkerekekkel és gumiabronccsal. Ezek súlya 65 kilogrammal többet nyomott az eredeti faküllős változatokénál.

A Cannone de 75/27 Modello 1912 a Mod. 06 módosított változata volt nagyobb magassági irányzással (mínusz 12° plusz 18° 30') és könnyebb össztömeggel (mindössze 900 kilogramm). A rendelkezésre álló adatok szerint csak kis számban készült a típus. A németek által zsákmányolt lövegek jelölése a 7,5 cm Feldkanone 245(i) volt.

A lent felsorolt források szerint a lövegek lőtávolsága 10 000 méter fölött volt, azonban ez valószínűtlennek tűnik a korlátozott magassági irányzás miatt.


Cannone da 75/27 Modello 1911 ^


Cannone da 75 modello 11 Hameenlinna 1.jpg

 

Műszaki adatok
Űrméret 75 mm
Lőszer 6,35 kg
Tömeg 1,015 t
Csőhossz 2130 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 4-6 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 510 m/s
Max. lőtávolság 10 240 m
Oldalirányzás 52° 9'
Magassági irányzás mínusz 15° plusz 65°

A Cannone da 75/27 Modello 1911 egy francia tervezésű tábori löveg volt, melyet az Olasz Királyság gyártott az első világháború előtt. 1912-ben rendszeresítették, tervezését Déport ezredes végezte. Az Olasz Királyság alpesi és lovassági egységeihez osztotta a löveget. A löveg tervezete két egyedi tulajdonságot birtokol. Az egyik, hogy ez a típus volt az első tüzérségi eszköz, amelynél bevezették a szétterpeszthető szárú lövegtalpakat, a másik, hogy ez volt az egyetlen és utolsó amelynél a kettős hátrasiklási rendszert alkalmazták. Az első tulajdonsága kedveltté vált, elterjedt és a mai napig ezt a típusú lövegtalpelrendezést használják. A másik tulajdonsága működőképes volt ugyan, de bonyolultsága miatt nem terjedt el.

A lövegek egy részénél alkalmazták a korra jellemző üléseket, melyeket a lövegpajzs előtt helyeztek el a kezelőszemélyzet számára.

A löveget az olasz hadsereg használta az első világháború alatt, de még a második világháborúban is bevetették. Többet zsákmányoltak közülük a német erők, majd az 1943-as észak-olaszországi harcok során vetettek be. Jelölésük a 7,5 cm Feldkanone 244(i) volt. Utódja a jól megtervezett Cannone da 75/32 Modello 1937 lett, amelyet csőszájféke miatt páncéltörő feladatkörbe is használhattak.


Canon de 76 mm Montagne modèle 1909 Schneider ^


Model 1909 76mm Mountain Gun 1.jpg

 

Műszaki adatok
Űrméret 76,2 mm
Lőszer 76,2×191 mm R
Tömeg vontatási: 1,225 t
harci: 0,627 t
Csőtorkolati sebesség 387 m/s
Max. lőtávolság 8550 m
Oldalirányzás 50°
Magassági irányzás mínusz 6° plusz 28°

A Canon de 76 mm Montagne modèle 1909 Schneider egy hegyiágyú volt, melyet a francia Schneider cég gyártott. Korábbi változatát, a 75 mm Schneider-Danglis 06/09 ágyút 1906-ban tervezte egy görög tiszt (Danglis ezredes). Ezt a típust a görög hadsereg használta, emellett 1939-re jó néhány darabot adtak el Finnországnak, ahol 75 LK 13 vagy 76 LK 10/13 jelöléssel rendszeresítették.

1909-ben egy javított 76,2 mm-es változatot kezdtek gyártani Oroszország számára, ahol 76 mm-es 1909 mintájú hegyiágyú (76–09) néven állt hadrendbe. 1941-ben a németek többet is zsákmányoltak az ágyúkból, majd 7,62 cm GebK 293(r) néven helyezték őket hadrendbe. Egyes lövegeket lövegpajzzsal is elláttak.


Canon de 155 mm C modèle 1915 St. Chamond ^


Canon de 155 C Mle 1915 St. Chamond.155mm howitzer.1915.20060602.16 18 52 EEST.ojp.jpg

Műszaki adatok
Űrméret 155 mm
Tömeg 3,04 t
Csőhossz 2517 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 2-3 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 367 m/s
Max. lőtávolság 10 600 m
Oldalirányzás 5° 40'
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 40°

A Canon de 155 mm C modèle 1915 St. Chamond egy francia gyártmányú tarack volt, melyet az első világháború folyamán használtak. A világháború alatt csak a franciák használták, leváltására a Canon de 155 mm C modèle 1917 Schneider löveget rendszeresítették, habár még a második világháború kitörésekor is hadrendben volt. Finnország 24 darabot vásárolt a lövegből a téli háború alatt, de ezeket nem szállították le időben, így már csak a folytatólagos háborúban vettek részt. A németek a franciaországi hadjárat után zsákmányul ejtették a raktárkészleten lévő példányokat, majd 15,5 cm sFH 415(f) jelöléssel rendszeresítették őket, és partvédelmi feladatkörbe osztották valamennyit.

Harctéri alkalmazás

A franciák végigharcolták a löveggel az első világháborút, és a második világháború kezdetén is még megtalálható volt a raktárakban. A németek által zsákmányolt példányokat bevetették a Franciaországban állomásozó egységeiknél.

A Finnország által vásárolt 24 darab löveg 1940 március elején érkezett, majd a 8. nehéz tüzérségi üteghez kerültek, de a háború befejeződött mielőtt az egység elérte a frontot. A folytatólagos háború alatt a 27. és 29. nehéz tüzérségi zászlóaljak használták a lövegeket.


10,5 cm Feldhaubitze 98/09 ^


9809front.jpg

Műszaki adatok
Űrméret 10,5 cm
Lőszer osztott lőszer
Tömeg 1,145 t
Csőhossz 1625 mm
Csőtorkolati sebesség 302 m/s
Hatásos lőtávolság 6300 m
Max. lőtávolság 7000 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 13° plusz 40°

A 10,5 cm Feldhaubitze 98/09 (rövidítve 10,5 cm F.H. 98/09 vagy 10,5 cm FH 98/09, magyarul 10,5 cm-es tábori tarack 98/09) egy tarack volt, melyet a Német Birodalom használt az első világháború alatt.

A löveget eredetileg a Rheinmetall gyártotta 10,5 cm Feldhaubitze 98 jelöléssel, amely régi kialakítású, merev hátrasiklású fegyver volt, de a Krupp 1902 és 1904 között újratervezte új hátrasikló mechanizmussal és új lövegtalppal. Azonban a típust egészen 1909-ig nem rendszeresítették. A meglévő lövegeket újraépítették az új szabványnak megfelelően.

A löveget ellátták a lövegpajzshoz rögzített ülésekkel.

A világháború kitörésekor 1260 darab állt hadrendben.

Lőszer

* Feldhaubitzgranate 98 – Egy 15,8 kilogrammos repesz-romboló lövedék.
* Feldhaubitzgranate 05 – Egy 15,7 kilogrammos repesz-romboló lövedék.
* Feldhaubitzschrapnel 98 – Egy 12,8 kilogrammos srapnel lövedék.

Eredetileg 7 hajtótöltetet használtak, de a háború alatt ezt 9-re növelték a lőtávolság kitolása érdekében.


7,7 cm Feldkanone 16 ^


7.7 cm FK 16 CMHM Brantford 3.JPG

Műszaki adatok
Űrméret 7,7 cm
Lőszer osztott lőszer
Tömeg 1,318 t
Csőhossz 2695 mm
Csőtorkolati sebesség 545 m/s
Hatásos lőtávolság 9100 m
Max. lőtávolság 10 700 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 10° plusz 40°

A 7,7 cm Feldkanone 16 (rövidítve 7,7 cm F.K. 16 vagy 7,7 cm FK 16, magyarul 7,7 cm-es tábori löveg 16) egy tábori löveg volt, melyet a Német Birodalom használt az első világháború alatt. A háborút túlélő példányokat a németek ellátták új lövegcsővel, majd 7,5 cm Feldkanone 16 neuer Art (új minta) jelöléssel a második világháborúban is bevetettek.

A korábbi 7,7 cm FK 96 nA tábori löveg igen mozgékony volt, de miután a háború megakadt, és kezdetét vette a lövészárok hadviselés, rövid lőtávolsága igen komoly hátrányt jelentett. Az FK 16 volt a megoldás a problémára. A lövegcsövet meghosszabbították, lövegtalpját kiszélesítették, hogy magasabb szögtartományban lehessen célozni vele. Osztott lőszert használtak hozzá, hogy csökkentsék a lőpor fogyasztást és kíméljék a lövegcsövet rövid lőtávolságon való tüzelésnél, habár hátránya a tűzgyorsaság csökkenése volt.

A löveget túl hamar sorozatgyártásba helyezték, így több problémával is küszködött, a stratégiailag fontos fémekkel való spórolás érdekében pedig helyettesítő anyagokat használtak a gyártáshoz. Az 1916-os év folyamán gyakran előfordult a lövedékek korai robbanása is. Ez a lövedékek gyenge minőségére vezethető vissza, melyek átmérője gyakran túl nagy volt, töltetük pedig TNT helyett pikrinsav volt. A pikrinsav nagyon érzékeny a rázkódásra, így könnyen felrobbanhat.

A löveg csövét a 10,5 cm Feldhaubitze 98/09 lövegtalpjára helyezve létrehozták a 7,7 cm Kanone is Haubitzelafette löveget, ezzel egy nagyobb lőtávolsággal bíró fegyvert létrehozva. A háború után Belgium a megszerzett lövegeket módosította, majd a Canon de 75 mle GP11 és a Canon de 75 mle GP111 jelöléssel látta el őket. A németeknél maradt lövegeket új, 7,5 cm-es lövegcsővel látták el, majd 7,5 cm Feldkanone 16 neuer Art jelöléssel a második világháború alatt is bevetették őket.

A 7,7 cm Feldkanone 16 (rövidítve 7,7 cm F.K. 16 vagy 7,7 cm FK 16, magyarul 7,7 cm-es tábori löveg 16) egy tábori löveg volt, melyet a Német Birodalom használt az első világháború alatt. A háborút túlélő példányokat a németek ellátták új lövegcsővel, majd 7,5 cm Feldkanone 16 neuer Art (új minta) jelöléssel a második világháborúban is bevetettek.

A korábbi 7,7 cm FK 96 nA tábori löveg igen mozgékony volt, de miután a háború megakadt, és kezdetét vette a lövészárok hadviselés, rövid lőtávolsága igen komoly hátrányt jelentett. Az FK 16 volt a megoldás a problémára. A lövegcsövet meghosszabbították, lövegtalpját kiszélesítették, hogy magasabb szögtartományban lehessen célozni vele. Osztott lőszert használtak hozzá, hogy csökkentsék a lőpor fogyasztást és kíméljék a lövegcsövet rövid lőtávolságon való tüzelésnél, habár hátránya a tűzgyorsaság csökkenése volt.

A löveget túl hamar sorozatgyártásba helyezték, így több problémával is küszködött, a stratégiailag fontos fémekkel való spórolás érdekében pedig helyettesítő anyagokat használtak a gyártáshoz. Az 1916-os év folyamán gyakran előfordult a lövedékek korai robbanása is. Ez a lövedékek gyenge minőségére vezethető vissza, melyek átmérője gyakran túl nagy volt, töltetük pedig TNT helyett pikrinsav volt. A pikrinsav nagyon érzékeny a rázkódásra, így könnyen felrobbanhat.

A löveg csövét a 10,5 cm Feldhaubitze 98/09 lövegtalpjára helyezve létrehozták a 7,7 cm Kanone is Haubitzelafette löveget, ezzel egy nagyobb lőtávolsággal bíró fegyvert létrehozva. A háború után Belgium a megszerzett lövegeket módosította, majd a Canon de 75 mle GP11 és a Canon de 75 mle GP111 jelöléssel látta el őket. A németeknél maradt lövegeket új, 7,5 cm-es lövegcsővel látták el, majd 7,5 cm Feldkanone 16 neuer Art jelöléssel a második világháború alatt is bevetették őket.

Fegyverek

Lewis Gun ^

A Lewis golyószórót az amerikai hadsereg ezredese, Newton Lewis tervezte 1911-ben. Miután Lewis évekig hiába próbálta eladni a hadseregnek a fegyvert, 1913-ban gondolt egyet és Európába hajózott, egész pontosan Belgiumba. A belgák hamar felismerték a fegyver előnyeit és gyorsan rendszerbe is állították. A németek először 1914-ben ismerkedtek meg a fegyverrel és csak a „belga csörgőkígyó”-ként emlegették. A háború kitörése után, az angolok is rendszerbe állították 1915-ben. Az amerikaiak is rendszeresítették 1917-ben, de hamar leváltotta a BAR golyószóró. A fegyver csövét egy speciális alumínium borítással vették körbe, ami a torkolattüzet kihasználva hideg levegőt juttatott a szerkezetbe. Mivel a fegyver léghűtéses, ezért aránylag könnyű, egy ember elég volt a mozgatásához és a működtetéséhez is. Előszeretettel alkalmazták repülőkön, ahol a menetszél miatt, még az alumínium köpenyre sem volt szükség a cső hűtéséhez. A Lewis egy 47 lőszer befogadására alkalmas dobtárral rendelkezett, amit a fegyver tetején helyeztek el. Később bevezettek egy 97 db-os tárat is, repülőfedélzeti használatra.

Műszaki adatok
Űrméret .303, .30 (7,7 mm)
Lőszer .303 British
(7,7 × 57 mm R)
.30-06 Springfield
(7,62 × 63 mm)
Tárkapacitás 47 vagy 97 db
Működési elv önműködő, gázelvezetéses
Tömeg 11,8 kg kg
Fegyver hossza 1283 mm mm
Csőhossz 666 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 550 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 746 m/s


Luger P08 ^

DWM 4 inch Navy Luger 859.jpg

A Luger P08 (Parabellum) pisztolyt Georg Luger tervezte 1898 körül. A neve a latin „Si vis pacem, para bellum” (Ha békét akarsz, készülj a háborúra) közmondásból származik. Először Svájcban vezették be, de még a 7,65 mm-es változatában. A német haditengerészet kérésére a német DWM gyár és Luger kifejlesztette az újfajta 9 mm-es lőszert, ami mára Parabellum néven az egyik legelterjedtebb pisztolylőszerré vált.

Az immár 9 mm-es űrméretűre áttervezett pisztolyt 1908-ban rendszeresítette a német hadsereg és haditengerészet. Egészen az 1950-es évekig volt szolgálatban. A Luger egy csuklós-karos reteszelésű, rövid csőhátrasiklásos rendszert használ.

A Luger összes variánsa pontos, különösen a régebbi fejlesztésűek. Bár sokszor szorult be a legrosszabb pillanatban, de megbízhatóbb volt, mint a Walther P38-as.

Műszaki adatok
Űrméret 9x19 mm
Lőszer 7,65×21 mm Parabellum
9×19 mm Parabellum
Tárkapacitás 8 db. lőszer
Működési elv csuklós-karos reteszelésű, rövid csőhátrasiklásos rendszer
Tömeg 0,87 kg kg
Fegyver hossza 230 mm mm
Csőhossz 98 mm–203 mm
Irányzék típusa vas

 

M1911 ^

Colt M1911 1688.jpg

Az 1900-as évek legelején az amerikai hadsereg úgy döntött, hogy a rendszeresített .38-as kaliberű pisztolyok teljesítménye nem elegendő és ezért egy hatásosabb lőszerre, illetve pisztolyra van szüksége. Ezért 1906-ban pályázatot írtak ki egy új, .45-ös kaliberű hadipisztolyra. A pályázatot végül a John M. Browning által tervezett fegyver nyerte meg, amit végül kisebb módosítások után 1911-ben állítottak hadrendbe, innen jön az M1911 típusjelzés. A fegyver tulajdonságairól mi sem árulkodik jobban, minthogy több mint 70 éven át volt az amerikai fegyveres csapatoknál rendszeresített hadipisztoly. Az M1911 normál elsütőszerkezettel szerelt, öntöltő pisztoly.

Műszaki adatok
Űrméret 11,430 mm
Lőszer .45 ACP
Tárkapacitás 7 db .45 ACP töltény
Működési elv egyszeres feszítésű, félautomata, egylövetű
Tömeg 1,130 kg
Fegyver hossza 219 mm
Csőhossz 128 mm
Csőtorkolati sebesség 253 m/s
Pontos lőtávolság 62 m


M1917 revolver ^

Smith-et-Wesson-1917-p1030108.jpg

A Colt Model 1917 (Colt M1917) amerikai gyártmányú hatlövetű revolver. Az első világháború alatt az amerikai hadsereg hiányában volt a rendszeresített Colt M1911 öntöltő pisztolynak, így felkérte a Coltot (és a Smith and Wessont), hogy készítsenek katonai revolvert a .45 ACP öntöltőpisztoly lőszerre. Ez a fegyver nem más, mint a Colt, New Service típusának rövidebb-dobos változata. A perem nélküli hüvelyű .45 ACP lőszert befogadó, félhold alakú acéltárcsával (half-moon clip) lehet betölteni és üríteni. A fegyvert a második világháború alatt újra elkezdték gyártani.

Műszaki adatok
Űrméret 11,430 mm
Lőszer .45 ACP
Tárkapacitás 6
Működési elv Kifordítható dobos, félhold alakú acéltárcsával. Passzív ütőszeges biztosítás
Tömeg 1132 g kg
Fegyver hossza 273 mm mm
Csőhossz 140 mm mm
Csőtorkolati sebesség 231,7 m/s
Irányzék típusa nyílt, penge a cső elején

 

Osztrák–magyar páncélgépkocsik ^

Austro-daimler-AFV2.jpg

Az Austro-Daimler Panzerwagen Osztrák-Magyar Monarchia hadserege által készített páncélozott gépkocsi volt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege viszonylag korán, a többi nagyhatalommal egyidejűleg lépett a motorizáció útjára. A páncélkocsik építése terén sem volt lemaradva a birodalom, mivel már 1904-ben épült ilyen fegyver, másodikként Európában. Elmondható, hogy a későbbiekben megjelenő típusok minden jegyét magán viselte: a forgatható toronyba helyezték a géppuskát és ez volt az első négykerék-meghajtású páncélgépkocsi is. Részt vett az 1905-ös Német és az 1906-os Osztrák-Magyar hadgyakorlaton is. Végül egyik ország sem rendszeresítette, mivel a motorizáció az elején járt ahhoz, hogy egy páncélozott, felfegyverzett gépkocsi sikeres lehessen.

Rendszeresített típusok

Saját gyártmány

* ROMFELL


- Mercedes alvázon (1 db)
- Fiat 18/C alvázon(1 db)


* Junovicz P.A.


- Austro-Fiat alvázon (3 db)
- Büssing III. A alvázon (1 db)
- Barna-Pearl alvázon (1 db)
- Sauer alvázon (1 db)
- Rába (Prága) V. alvázon (1 db)


* Büssing-Fross (min. 2 db)

Zsákmányanyag

Austin-Putilov Series 1
Autoblindata Bianchi (1 db 1917 végén)
Izsorszkij-FIAT
Jeffery-Quad
Lancaster (Admirality pattern)
Lancia 1Z (1 db 1917 végén)

Műszaki adatok
Motor Daimler
Teljesítmény 35 LE (25,74 kW)
Sebesség 45 km/h
Fajlagos teljesítmény 15 LE/t
Hatótávolság 250 km


Webley Revolver ^

Webley-Mk-IV-p1030100.jpg

Az első Webley által gyártott revolvert 1887-ben rendszeresítették a brit hadseregben és haditengerészetnél. A revolver csöve a dobbal együtt előre lebillenthető, ilyenkor az ejektor automatikusan kilöki az elhasznált töltényhüvelyeket, ami után a töltés kézzel elvégezhető. A szolgálati fegyverek a Mark V-ig 4”-es csővel készültek, a Mark VI-ost már 6”-es csővel gyártották. A Mark V-ös dobját meg kellett erősíteni, hogy kibírja a füst nélküli lőpor nyomását, ugyanis az előző változatokat még fekete lőporos lőszerhez tervezték. A Mark VI-os a 6”-es csövön kívül az áttervezett, kicsit szögletesebb markolatban, és a leszerelhető elülső irányzékban különbözött a Mark V-től. Bár elméletileg a brit hadseregben már 1932-től leváltotta a .38-as lőszert tüzelő Enfield No. 2. revolver, még a második világháborúban is széles körben használták a brit katonák.

Műszaki adatok
Űrméret 11,5 mm
Lőszer .455 Webley Mk II
Tárkapacitás 6
Tömeg 995 g (Mark 1 - Mark 5); 1100 g (Mark 6) kg
Fegyver hossza 260 mm (Mark 1 - Mark 5); 286 mm (Mark 6) mm
Csőhossz 101 mm Mark 1 - Mark 5
125 mm (Mark 3 és Mark 4) mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 20–30 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 190 m/s
Max. lőtávolság 328 m
Irányzék típusa rögzített elülső és hátsó irányzék, később leszerelhető


Winchester M1897 ^

Winchester Model 1897 1490.jpg

A Fülöp-szigeteki hadjárat dzsungelbéli ismeretei alapján az amerikai hadsereg felismerte, hogy a sörétes puska a lövészárkokban igen hasznos fegyver. A hadseregnél rendszeresített fegyveren apró módosításokat hajtottak végre: a csőre egy perforált hűtőköpenyt raktak, aminek az elejére lehetett felerősíteni az M1917-es szuronyt. Az aránylag rövid cső miatt a fegyver hatótávolsága kicsi lett, viszont a lövészárkok szűk és keskeny járataiban félelmetes hatékonysággal működött. A németek egyenesen gyűlölték a „trench gun”-t, sőt még hivatalos panaszt is tettek miatta Genfben. A fegyver gyenge pontja a töltény volt, ami egészen a háború végéig kartonborítású volt. Ezek a töltények nem viselték jól az időjárás viszontagságait és lövészárkok mostoha körülményeit. Az átnedvesedett lőszerek mindig a legrosszabb pillanatban tehették használhatatlanná a fegyvert. A második világháborúban a japánok elleni dzsungelharcban vetették be.

Műszaki adatok
Űrméret 18.53mm(12), 16,83mm(16)
Lőszer 12ga sörétes
Tárkapacitás 5+1 a csőben
Működési elv előágyszán-ismétlő
Tömeg 3,6 kg
Fegyver hossza 1003 mm
Csőhossz 508 mm

 

Harckocsik:

A7V ^

A7v-wotan-diorama.jpg

Az A7V a német hadsereg első sorozatban gyártott harckocsija volt első világháború során. A harckocsit 1917 májusára fejlesztették ki, az egyre növekvő brit és francia páncélos veszély ellensúlyozására. Az új Sturmpanzerwagen (magyarul páncélozott rohamkocsi) azonban ormótlan konstrukciónak bizonyult, nagy magassága miatt könnyen instabillá válhatott. A járművet 18 fős személyzet üzemeltette, egy darab ágyút és 6 géppuskát szállított. Az A7V-ből mindössze 21 darabot gyártottak a háború során, ez részben a harckocsi rossz teljesítményének tudható be, részben pedig a már addigra túlterhelté váló német hadipar nem volt képes fedezni a gyártás anyag szükségletét. A német hadvezetés a zsákmányolt szövetséges harckocsik használatát részesítette előnyben. A hadtörténelem első páncélos csatáját 1918. április 24-én, Villeres-Bretonneux térségében a brit Mark IV-esek és a német A7V-k vívták.


A7VU ^

A7V-U.jpg

Az A7V harctéri tapasztalatai és a zsákmányolt angol harckocsik tanulmányozása alapján tervezett második generációs német harcjármű. A motorok külön hajtották a kétoldali lánctalpakat, így helyben fordulásra is képes volt. A típus sorozatgyártására már nem került sor a háború vége miatt.

Big Willie ^

Bundesarchiv Bild 104-0754, Zerstörter britischer Panzer Mark I.jpg

A Big Willie a Little Willie tesztjármű tapasztalatai alapján újratervezett harckocsi-prototípus. A legtitkosabban kezelt tervezés során több fedőnévvel látták el: Water Carrier, amely név a W.C. rövidítés miatt átalakult Water Tank névvé, és ennek rövidítése a harckocsik ma is általánosan elterjedt tank megnevezése.

Cár-harckocsi ^

Tsar tank.jpg

A Cár-harckocsi, vagy Nyetopir (oroszul: Нетопырь), további ismert nevén Lebegyenko-harckocsi, egy rendhagyó formájú orosz harckocsi volt, amit Nyikolaj Lebegyenko, Nyikolaj Zsukovszkij, Borisz Sztyecskin és Alekszandr Mikulin terveztek 1914 és 1915 között. A nagy első kerekek ilyen alkalmazásával az árokáthidalási képességet akarták megoldani, ill. növelni. Az 1915 augusztusában elvégzett tesztek tapasztalatai azonban felfedték, hogy a harckocsi meghajtása gyenge, nagy első kerekei miatt viszont rendkívül sérülékeny volt a tüzérségi tűzzel szemben. A jármű rossz súlypontelosztása miatt rendszerint a hátsó kerekek elsüllyedtek a laza talajban, amit a nagyméretű első kerekek nem tudtak kihúzni. Lebegyenkóék felajánlották a terveket a cári hadseregnek, de ott nem voltak hajlandók hadrendbe állítani, egyrészt a konzervatív katonai vezetők ellenálása, másrészt műszaki alkalmatlansága miatt. A megépített példányt 1923-ban szétbontották.


Char 2C ^

A Char 2C (FCM 2Citroen) a francia hadsereg szuper nehéz harckocsija volt, az első világháború során fejlesztették ki, azonban bevetésére nem került sor. Estienne tábornok már 1917-ben megtervezte a Char 2 jelű járművet, a megvalósítás során felmerülő problémák miatt már tervszinten olyan módosításokat kellett végrehajtani, amely indokolta az altípus jelzést. A végeredmény a Char 2C, amely feltűnően hasonlít az angol Vickers Independentre.

A Char 2C-t áttörő harckocsinak tervezték, alakja klasszikus első világháborús kialakítás, lánctalpai a harckocsitest egészén futnak körbe, fegyverzetét tizenkét darab 8 mm-es Hotchkiss géppuska és egy forgatható toronyba szerelt 155 mm-es (egyes példányokban 75 mm-es) löveg képezte. Személyzete tizennégy-tizenhat fő volt, 1921-től egészen 1940-ig állt szolgálatban, de a második világháborúban már nem tudták bevetni, mert a németek még a szállítás során lebombázták őket.


Char B1 ^

B1 bis 'Téméraire' Mourmelon.JPG

A Char B1 (bis) harckocsi az utolsó első világháborús mintára épített jármű. Feltűnően hasonlít az angol Vickers Independentre.

Felépítése

1921 és 1924 között tervezték, de prototípusa csak 1929-ben állt készen a tesztelésre. Futóműve a harckocsitesten körbefutó lánctalpat hajtotta. Forgatható tornyába 47 mm-es löveget építettek, amelyet a páncéltesten elöl mereven rögzített 75 mm-es löveg egészített ki. Mindkét géppuskája a lövegekkel párhuzamosított volt. Mozgékonyságát nem találták kielégítőnek.

A rossz teszteredmények ellenére rendszerbe állították, és egészen 1940-ig szolgáltak a francia hadseregben. Erős toronypáncélzatuk leküzdésére a Pz III harckocsik sem voltak alkalmasak (sokszor még a Pz IVC változat rövid csövű 75 mm-es lövegei sem), ugyanakkor a Char B1 75 mm-es lövege hatékony volt az összes német páncélossal szemben. Hátránya viszont a gyenge manőverező képesség miatt a merev rögzítésű löveg körülményes célzási lehetősége volt.

A tankot egy hathengeres 307 lóerő csúcsteljesítményű Renault motor hajtotta. A jármű vastag páncélzata miatt nőtt a fogyasztása, ezzel csökkent a hatótávolsága. E problémát a személyzet alapos kiképzésével és páncélozott üzemanyag-szállítókkal orvosolták.

A 47 mm-es löveg 670m/s-os sebességével a kor összes német harckocsi páncélját képes volt átütni. Másodfegyverzetét két a toronnyal párhuzamosított Riebel géppuska képezte. A toronyban elhelyezkedő fegyvereket a parancsnok kezelte. A homlokpáncélzatba épített 75mm-es, L/17-es kaliberhosszúságú ágyút csak fel-le lehetett mozgatni. Ha oldalra akartak lőni az egész járművet el kellett forgatni. Hátrány volt, hogy éles helyzetben a vezetőnek a tankon kívül ezt is irányítania kellett.

A tank páncélzatát 60mm-es acéllemezek alkották, amely e korszakban igen vastagnak számított. A lemezeket szegecseléssel rögzítették, de a tornyot öntéssel készítették. A motor páncélzata vékony volt, ha a motortért oldalról érte találat, akár fel is robbanhatott a motor.

Változatai

A paraméterek kicsiny változtatásával jött létre a Char B2 változat, amelyben leglényegesebb eltérésként a 47 mm-es toronylöveg hosszú csövűre cserélése említhető.

A Char B1 Bis "char de bataille" (Harci tank) 15 év fejlesztés után állt hadrendbe.

Egyéb adatai

Árokáthidaló képesség: 2,75 m
Lépcsőmászó képesség: 0,93 m
Lőszerjavadalmazás: 74 db 75 mm-es, 50 db 47 mm-es, 5100 db GPU


Char Citroën ^

Image

A francia harckocsigyártás az első világháborúban a Citroën, a Renault és a Schneider cégek közti rivalizálás során fejlődött ki.

A Char harckocsik a Citroen gyár tervezésében és kivitelezésében készültek. Ez az alapmodell kísérleti jármű volt, melyre alapozva jött létre többek közt a Char 2 és a de Bataille Char B1bis. Különlegessége, hogy az eredeti Holt-traktorhoz hasonló gumiheveder helyettesítette a lánctalpat. Ez a korban nem volt egészen egyedi elképzelés, de meglehetősen ritka.

Egyéb adatok

Lőszerjavadalmazás: 220 db gránát, 20 repeszgránát, 4800 db GPU-lőszer
Mászóképesség: 45°
Árokáthidaló képesség: 2,0 m (előtétkerekekkel)
Gázlóképesség: 0,7 m

Fiat 2000 ^

Fiat2000szerkezeti rajz.jpg

A Fiat 2000 az olasz hadsereg nehéz harckocsija volt az első világháború után. Korának egyik legmodernebb és legnehezebb tankjának számított. Tervezését 1915-ben Luigi Caselli kezdte, az első példányok legyártására azonban 1918-ig kellett várni, így a harcokban már nem vehettek részt.

A harckocsi körkörös védelmét hat darabb Fiat típusú géppuska biztosította, forgatható tornyában pedig egy 65 mm-es ágyút helyeztek el, melynek forgatását a lövész önerőből végezte. A toronyforgatáshoz nem volt külön hajtókar vagy kapaszkodó, hanem a lövegnek támaszkodva kellett azt mozgatni. A futóművet önálló páncélzat védte, így a küzdőtér tulajdonképpen kettős páncéllal rendelkezett.


Egyéb adatai

Üzemanyagfogyasztás: 800 l/100 km
Üzemanyagtartály: 600 l
Mászóképesség: 40°
Árokáthidaló képesség: 3 m
Lépcsőmászó képesség: 0,9 m
Gázlóképesség: 1 m


Fiat 3000 ^

Fiat3000 1.jpg

A Fiat 3000 az olasz hadsereg könnyűharckocsija volt az első világháború során. A Fiat 3000 és Renault FT–17 között szemmel látható különbség nincs, de erősebb motorja miatt gyorsabb és mozgékonyabb volt. A két típus még abban is megegyezett, hogy ágyús és géppuskás változatban egyaránt gyártották.

Magyar vonatkozása

1930-ban a magyar honvédség öt darab fegyver nélküli ágyús változatot rendelt tanulmányozás céljából. Fegyverzetét Schwarzlose géppuskával pótolták. A sikeres csapatpróbák után licencvásárlást és 150 darabos széria gyártását tervezték, amely végül nem valósult meg, mivel másik olasz kisharckocsi, a modernebb CV35 Ansaldo mellett döntöttek.

Egyéb adatok

Mászóképesség: 35° (csak hátramenetben)
Gázlóképesség: 0,9 m
Árokáthidaló képesség: 1,8 m
Lőszerjavadalmazás: 120 db ágyú- vagy 4000 db géppuskalőszer
Üzemanyagtartály: 95 l


Flying Elephant ^

Flying Elephant - Bovington - 1.jpg

A Flying Elephant (repülő elefánt) az első világháború brit kísérlet szuper-nehéz harckocsija volt, a jármű csak a tervezés fázisáig jutott el, soha sem gyártották. A harckocsit közel 100 tonnásra tervezték 75 mm-es páncéllemezeivel ellenált volna az akkor rendszerben álló páncéltörő fegyverek bármelykének, meghajtásáról két darab Daimler benzin motor gondoskodott volna, amelyek megközelítőleg 200-210 lóerőt adtak volna le, ez a hatalmas tömeg mozgatásához azonban valószínűleg nem lett volna elegendő, a tervezők 3,4 km/h körül határozták meg a jármű haladási sebességét.

Holt Gas-Electric Tank ^

Holt Gas Electric Tank.jpg

A Holt Gas-Electric Tank az USA harckocsi tervezési munkáinak kezdeti terméke volt. A fejlesztést a Holt traktorokat gyártó Holt Manufacturing Company (ma a Caterpillar Inc.) és a U.S. General Electric Company végezte. Ez volt az első valódi amerikai harckocsi konstrukció. A jármű meghajtásáról egy Holt féle négyhengeres benzin motor és meghajtó kerekekként egy GEC elektromos generátor gondoskodott.

K-Wagen ^

German K Panzerkampfwagen 1918.jpg

A K-Wagen vagy Großkampfwagen (nagyharckocsi) a német hadsereg szupernehéz-harckocsi konstrukciója volt az első világháború során. A járműből két prototípus is részlegesen elkészült, de az antant győzelme minden további német harckocsi tervezési munka végét jelentette.

Little Willie ^

Little Willie1915.jpg

A Little Willie az Egyesült Királyság és egyben a világ legelső működőképes páncélos harcjárműve.

Története

A páncélos harcjárművek gondolata már Leonardo da Vinci óta foglalkoztatta a katonák képzeletét. Az 1900-as évek első évtizedében került elérhető közelségbe a megvalósítás: németek, amerikaiak és oroszok is dolgoztak a megoldáson. A mai értelemben vett első angol harckocsi az 1916-ban megjelent Mark I-es volt. Már 1914-ben is készültek kezdetleges páncélozott járművek, de ezek képtelenek voltak a nyugati-front árkokkal szabdalt területein mozogni.

A felmerülő katonai nehézségekre válaszolva az Angol Védelmi Minisztérium felállította a Landship (szárazföldi hajó) Bizottságot. E projektnek olyan jelentős támogatói is akadtak, mint Ernest Dunlop Swinton vagy Winston Churchill. Egy nagy teherbírású alapjárműre volt szükségük, ami ugyanakkor jó terepjáró képességgel rendelkezik. Erre a célra az amerikai gyártmányú Bullock, valamint Holt traktor[1] volt alkalmas, amit a brit szárazföldi haderő a lövegek vontatására használt. A traktor átépítésével Sir William Trittont bízták meg, aki megépítette a Linkol 1. típusjelű gépet.

A jármű igéretesnek bizonyult de a lánctalpai túl keskenyek voltak és gyakran meghibásodott. A javítások 1915-ben a Little Willie néven ismerté vált modell kialakításához vezettek. Ez volt az első brit harckocsi. 1915 februárjában még mozgásképtelen volt, első nyilvános bemutatkozására szeptember 19-én került sor. A bemutatón néhány méter után leesett az egyik lánctalpa, a javítás után viszont elszakadt a másik.

A lánc leesése lett a leggyakoribb hibaok, amelyet e típusnál egyáltalán nem, csak később Wilson hadnagy ötletével a Big Willie típusnál sikerült kiküszöbölni. Az ötlet lényege az, hogy a lánctalpat körbevezette a páncéltesten, így kerülte el a lánc leesésének lehetőségét. A Little Willie jelentősége abban áll, hogy ezzel győződött meg a Brit Admiralitás a harckocsi realitásáról.

A Little Willie nem felelt meg az Admiralitás eredetileg kiírt követelményei közül a 45°-os mászóképességnek. Az 1,5 méteres árokáthidaló-képességet elérte, és a kívánt 10 főnyi kezelőszemélyzet helyett 4 is elegendő volt. (Később a Mark-sorozat harckocsijai is csak 8 fős személyzetet igényeltek.)

Egyéb adatok

Mászóképesség: 27°
Árokáthidaló képesség: 1,5 m
Lépcsőmászó képesség: 0,3 m


LK–I ^

Bundesarchiv Bild 146-1971-092-26, Leichter Kampfpanzer.jpg

Az LK I, feloldva Leichter Kampfwagen I (magyarul: könnyű harcjármű) a német hadsereg első könnyű harckocsi konstrukciója volt az első világháború során. Az LK I tervezési munkálatait Joseph Vollmer mérnök 1917 szeptemberében végezte, az ő vezetésével épült az első német harckocsi az A7V is. A jármű Daimler bázisra épült, az angolok Whippet harckocsijához hasonlóan a motor és az erőátvitel a jármű elejében helyezték el. Fegyverzete mindössze egy darab MG 08 géppuska (lőszerjavadalmazása 120 db), vagy egy darab 57 mm-es löveg. A prototípusok 1918-ra készültek el, gyors tesztelés után nagyszériás gyártásra került. 800 darabot terveztek legyártani, de a háború végével ez nem valósult meg.

Az LK I a kor páncélos járművei között kiemelkedően mozgékony volt, és merev tornyába hatékony fegyvert építettek. A koncepció továbbfejlesztésével jött létre az LK II.


LK–II ^

LKII-prototype.jpg

Története

Mivel a német hadvezetés a páncélos eszközök fontosságának tudatára ébredt, mindjárt nagy darabszámú szériát rendeltek belőle. A háború véget ért a sorozatgyártás megindulása előtt, de jó néhány darabot összeszereltek még a békediktátum aláírása előtt, melyben Németországnak megtiltották a páncélos járművek gyártását.

A háború után a svéd kormány 100 000 svéd koronát fizetett az LK II terveiért, így a legyártott harckocsik egy része (10 darab) Svédországba került, ahol átalakítva Stridsvagn m/21 néven gyártották. Fegyverzete egy 6,5 mm-es géppuska volt.

Több példányba 1929-ben 37 mm-es ágyút építettek és két géppuskával szerelték fel, a motort Scania-Vabis gyártámányúra cserélték. Új típusjele Stridsvagn m/21–29 lett. Egyiküket Heinz Guderian is vezette 1929-es svédországi látogatása során.

A németek később szerződést kötöttek az AB Landsverk gépgyárral, és Joseph Vollmer járműtervező segítségével 1931-re módosították az Strv m/21–29 terveit. Stridsvagn m/31 (később L–10) néven kezdték meg a gyártását Svédországban, mint az első német tervezésű harckocsit a világháború után.

A Stridsvagn m/21–29 1938-ig szolgálatban maradt. A két fennmaradt példány közül az egyik a münsteri Deutsches Panzermuseum-ban, a másik az Axvall Tank Museum-ban Svédországban látható.

Egyéb adatok

Mászóképesség: 45°
Árokáthidaló képesség: 2,0 m
Lőszerjavadalmazás: 100 db lőszer a löveghez

M1918 Ford ^

M1918-ford-3-ton-tank.jpg

Az első rendszerbeállított amerikai harckocsik 1918-ban készültek el, ezek egyike az M1918 Ford is. A lánctalpas Holt-traktorokat tüzérségi vontatóknak használták, majd valamennyi amerikai fejlesztésű harckocsi a Holt Gas-Electric Tank fejlesztésén alapult.

Ez a prototípus szinte teljesen megegyezik az angol Little Willie kivitelezésével. Az amerikai fejlesztők teljesen más irányba indultak, mint az angolok, annak ellenére, hogy az első saját gyártású járművek még az angol Mk V és Mk VIII másolatai. Ez nagyrészt J. Walter Christie közreműködésének köszönhető, aki a legkülönfélébb megoldásokat próbálta ki már az első harckocsi-sorozatoknál.

Jellemzői

A harckocsi jellegzetessége, hogy tulajdonképpen nem is tekinthető harckocsinak a későbbiekben meghonosodott terminológia szerint, hiszen lövege mereven került beépítésre. Futóművének kialakítása egyedi: a nagyméretű lánchajtókerék az egész jármű arculatát meghatározta. Ez az első olyan futómű-konstrukció, ahol a láncot támasztógörgők (láncvezetők) védték a leeséstől.

Egyéb adatai

Üzemanyagtartály: 57 l
Mászóképesség: 25°
Árokáthidaló képesség: 1,8 m
Lépcsőmászó képesség: 0,8 m
Gázlóképesség: 0,6 m


Mark I ^

British Mark I male tank Somme 25 September 1916.jpg

A Mark I-es nehézharckocsi, a világ első igazi harckocsija volt. A brit hadsereg fejlesztette ki az Első világháború állóháborújának áttörésére. A Mk I a Big Willie (Mother) néven ismert prototípusból kifejlesztett harckocsi, melyet a Holt traktor alvázára terveztek.

Az Mk I-es harckocsi prototípusa a Big Willie volt, 1916 februárjától megkezdődött a harckocsik tömeggyártása és ezzel a "harckocsik korszaka". A brit Mark harckocsikat a háború végéig fejlesztették és számos változatban készült. Első bevetésükre 1916. szeptember 15-én a somme-i fronton, Martinpuich és Combles települések között került sor. A bevagonírozott 59 darab harckocsiból ide csak 49 érkezett meg, a megindulási körzetet 35 darab érte el meghibásodás nélkül. A német arcvonalat 31 darab közelítette meg.

Gömbölyített rombusz alakú, amelyre azért volt szükség, mert a lánctalpakat a teljes harckocsitesten végigvezették. A korai harckocsik lánctalp- és görgőszerkezete, valamint a feszítőgörgők hiánya miatt más megoldást nem találtak a lánc leesése elleni védekezésre. A lánctalpat a feszített oldalakon 26 darab futógörgő vezette körbe. A lánchajtókerék nem közvetlen, vagy kardános meghajtást kapott a motortól, hanem láncáttételes volt. A botkormányok kezeléséhez egyidejűleg 4 kezelő munkája kellett.

A fegyverek elhelyezése a harckocsitestre függesztett gondolákban történt. A fegyverzetben két altípust különböztettek meg:

male: két darab 57 mm-es löveg mellett négy darab Vickers géppuska
female: hat darab Hotchkiss géppuska.

A motort a test első részének közepén helyezték el, jobb oldalán a vezető, bal oldalán a parancsnok foglalt helyet. A motorzaj miatt színes jelzőlámpás kommunikációs rendszerrel látták el.


Egyéb adatok

Mászóképesség: 20°
Árokáthidaló képesség: 3,45 m (kiegészítő kerekekkel)
Lépcsőmászó képesség: 1,35 m
Gázlóképesség: 1,0 m


Mark II ^

German photo with English Tank.jpg

A Mark II a Brit Szárazföldi Erők harckocsija volt az Első világháború során. A járművet 1916 decemberétől 1917 januáráig gyártották. Kiképző verziónak szánták, 1917 áprilisában mégis bevetették az arrasi offenzívában, mert a Mark I-ből még nem állt készen elegendő mennyiség. A Mark IV típusig lényeges szerkezeti változás nem volt.


Mark III ^

MarkIIITankInDitch1917.jpg

A Mark III a Brit Szárazföldi Erők harckocsija volt az Első világháború során. A Mark I és Mark II harckocsik továbbfejlesztett változata. Ötven darabot építettek belőle, csak kiképző verzió volt, nem vetették harcba. A Mark III fejlesztési eredményeit felhasználták az új Mark IV harckocsi megalkotásánál.


Mark IV ^

British Mark IV Tadpole tank.jpg

A Mark IV a Brit Szárazföldi Erők harckocsija volt az első világháború során.

A Mark IV-es volt az első jelentős szerkezeti módosítás. A Mark I-es átalakított változata volt, erősebb páncélzattal látták el, ami megnövelte a személyzet túlélőképességét. Az öntöttvas motorblokkot felváltotta az alumínium, a hűtőrendszert javították. Az erkélyek felfüggesztésén is változtattak, melyeket aztán könnyebb volt fel- és leszerelni a vasúti szállításhoz. A harckocsiágyút ugyanolyan űrméretű, de rövidebb lövegre cserélték, ami súlymegtakarítást eredményezett.

A harckocsigyártó részleg (Tank Supply Department) vezetője, Albert Gerald Stern új meghajtást és erőátviteli rendszert tervezett a harckocsinak. Azonban a tervezési munkák következtében a gyártást nem sikerült időben elkezdeni, és előállítani a megszabott 200 darabszámot az 1917. április 1-jén induló offenzívához. A Mark IV Male négy Lewis géppuskát és két QF 6 pounder Hotchkiss ágyút hordozott, a Female változat pedig hat géppuskát.

Összesen 1220 darab készült: 420 ágyúval és géppuskákkal ellátott Male, 595 géppuskákkal felszerelt Female és 205 műszaki harcjármű.

Egyéb adatai

Árokáthidaló képesség: 3,05 m
Lépcsőmászó képesség: 1,37 m
Gázlóképesség: 1,0 m


Mark IX ^

British Mark IX Armoured Personnel Carrier.jpg

Mark IX a Brit Szárazföldi Erők harckocsija volt az Első világháború során. A járművet egyedülálló módon páncélozott csapatszállítónak tervezték, így ez volt az első valódi páncélozott csapatszállító harcjármű.

50 katona fért el benne.

Egyéb adatok

Árokáthidaló képesség: 4,2 m
Lépcsőmászó képesség: 1,1 m
Gázlóképesség: 1,2 m
Üzemanyagtartály: 450 l


Mark V ^

British Mark V (male) tank.jpg

A Mark V a Brit Szárazföldi Erők harckocsija volt az Első világháború során. Négy különböző változatot fejlesztettek ki.

A Mark V teljesen új konstrukciónak számított. Az első példány 1917 decemberében készült el, új meghajtással és erőátviteli rendszerrel szerelték fel, kialakításában a Mark IV átalakított változata. Új erőforrást, egy hathengeres Ricardo motort kapott. Ezt úgy alakították ki, hogy csökkentse a harckocsi gázképzését és nagyobb hajtóerő leadására legyen képes, ami jelen estben 150 lóerőt jelentett. Átalakítottak a kormányzást[1], így a jármű vezetéséhez már csak egy ember szükségeltetett. A kisívű kanyarokhoz ezentúl a kisegítő kerekek sem kellettek, ezért azokat végleg elhagyták. A kerekek másik funkcióját (árokáthidalás) egyes példányoknál hídvetővel oldották meg. A harckocsitest elején kis figyelőtornyot alakítottak ki. Négyszáz darabot gyártottak, 200 Male és 200 Female változatot. Mindegyiket ellátták ágyúval is, ezért ezt nevezték hermafrodita, vagy Mark V Composite változatnak is.

Sir William Tritton 1917-ben olyan ebihal farokkal (Tadpole Tail), azaz megnyújtott hátsó résszel kialakított harckocsi kialakítását javasolta, ami képes a 3,5 méter széles árkok áthidalására is, mivel a Hindenburg-vonalat is ilyen árkokkal alakították ki. A javaslat hallatán a Philip Johnson a központi harckocsi ellátó részleg (Central Tank Corps Workshops) vezetője mérlegelve az elvárásokat, teljesen új harckocsi test megalkotását javasolta. A Mark IV harckocsit félbevágáták, majd 6 láb hosszan megnövelték a testet a toronynál. A jármű súlya 33 tonnára növekedett, ekkor kapta a 225 LE-s motort. Összesen 645 darabot gyártottak ebből a változatból.

Méretei ekkor:

Hossz: 9,877 m
Szélesség: 3,95 m
Magasság: 2,63 m

A harckocsit úgy akakították ki, hogy akár egy katonai alakulatott is szállíthatott, így tekinthetünk rá úgy is mint az első páncélozott szállító harcjármű.

Mivel a Mark V*-nél megnövelt hossz miatt, a hossz-szélesség arány felborult, 1918 májusában Major Willson újtra áttervezte a harckocsit. Megváltozott a vezető fülke kialakítása, egy tető kabinnal elválasztották a lövészt. 197 darabot gyártottak belőle.


Mark VII ^

MarkVIITankBovington1928.jpg

A Mark VII a Brit Szárazföldi Erők harckocsija volt az első világháború során.

Felépítése

Újdonsága az olajhűtő és az elektromos indítómotor, ezenkívül a mechanikus váltóművet hidraulikusra cserélték, ami a kezelhetőséget nagy mértékben javította.


Mark VIII ^

Mark VIIITankPrototype1918.jpg

A Mark VIII változat megerősített fegyverzettel és páncélvédettséggel, erős motorral szerelt típus, amelyet az Amerikai Egyesült Államok is gyártott licenc alapján

A korábbi típusoktól a megnövelt küzdőtér is megkülönbözteti, amelyet már elválasztottak a motortértől, így a zajterhelés sokkal alacsonyabbá vált. A lövegfészket átalakították, az erkélyből külön toronnyal nézett ki, így alkalmassá vált oldalirányú tüzelésre is.

Medium Mark A ^

Whippet.jpg

A Medium Mark A Whippet az első világháború brit közepes harckocsija volt. A konstrukció azzal a céllal készült, hogy relatíve jó mozgékonyságával kihasználja az angol nehéz páncélosok áttöréseit az ellensége frontvonalakon. A harckocsit 3 fő irányította, fegyverzetét pedig 4 darab 7,62 mm-es Hotchkiss géppuska alkotta. A test végében emelt toronyszeru építményben a géppuskák kezelői foglaltak helyet. A torony nem volt forgatható, a 4 db géppuska előrehátra és oldalirányokban csuklósan volt elmozgatható.

Ez az első olyan harckocsi, melynek irányításához és üzemeltetéséhez egy fő is elegendő volt. A másik két katona a torony géppuskáit kezelte.

1916. decemberében tervezte Tritton Chaser.

A Whippet képezte az alapját a német LK-II fejlesztésének 1918-ban, a háború alatt az eredetiből is több példányt elfogtak és üzemeltettek.

Egyéb adatok

Mászóképesség: 40°
Gázlóképesség: 0,9 m
Lépcsőmászó képesség: 0,8 m
Hasmagasság: 0,56 m
Üzemanyagtartály: 320 l


Medium Mark B ^

MediumMarkB3.jpg

A Medium Mark B a az első világháború brit közepes harckocsija volt. A Whippet harckocsi átalakított változata volt, de a gyártását a világháború végével beszüntették, mivel a Medium Mark C verzió gyártását kezdték meg.

A Whippet típushoz képest jelentős változás, hogy lánctalpait újra a harckocsitesten, rombuszalakban vezették át.

Egyéb adatok

Üzemanyagtartály: 380 l


Medium Mark C ^

1919 Battle of George Square - tanks and soldiers.jpg

A Medium Mark C az első világháború brit közepes harckocsija volt, de a gyártása túl későn indult meg ahhoz, hogy a harcokban résztvehessen. Alapvető jelentőségű a lánctalpszélesség növelése, ami a másfélszeresére növelt motorerővel a terepjáró képességet javította.

Egyéb adatok

Gázlóképesség: 0,8 m
Mászóképesség: 35°
Árokáthidaló képesség: 2,7 m
Lépcsőmászó képesség: 1,3 m
Üzemanyagtartály: 682 l


Medium Mark D ^

MediumMarkDModified.jpg

A Medium Mark D 1919-1920 folyamán készült, és viszonylag hosszú időre mintájává vált a könnyűharckocsiknak. Köszönhette ezt erős motorjából fakadó nagy sebességének és a lánctalp adta jó terepjáró képességének, valamint differenciált páncélzatának és nagy tűzerejének, amely élőerő és nem páncélozott célok ellen hatékony volt.

Egyéb adatok

Gázlóképesség: 0,8 m
Mászóképesség: 45°
Árokáthidaló képesség: 2,3 m
Lépcsőmászó képesség: 1,08 m
Üzemanyagtartály: 700 l
Hasmagasság: 0,6 m

Renault FT–17 ^

FT 17.jpg

A francia harckocsigyártás az első világháborúban a Renault, Citroen és Schneider cégek közti rivalizálás jegyében zajlott. Az FT–17 könnyűharckocsi a Renault gyártmánya.

Története

A Renault FT–17 a francia hadsereg egyik legsikeresebb harckocsija volt az első világháború során. Kétszemélyes könnyűharckocsi konstrukció volt, a vezető elöl, ülve foglalt helyet, a parancsnok pedig állva kezelte a fegyverzetet. Az FT–17 kialakítása meghatározó lett a harckocsik későbbi történelmében, ugyanis itt alkalmaztak első ízben forgatható tornyot, és az itt megvalósított hármas szerkezet (vezető-, küzdő- és motortér) kialakítása is hagyománnyá vált.

Az FT–17-et gyalogság támogatására tervezték, a háború végére közel háromezer állt hadrendben és egészen 1944-ig használták. 24 országban rendszeresítették, vagy használták, több ország gyártotta licenc alapján. Számos háborúban és helyi konfliktusban részt vett egészen a második világháborúig, mikor is a németek használták a francia felkelők ellen, Párizsban.


Változatai

A harckocsi változata az azonos kivitelezésű, de egy darab 7,92 mm-es Hotchkiss géppuskával ellátott Renault FT Char Mitrailleur.

Fegyverzet nélkül alakították ki a híradó harckocsit, amely három személyes volt.

Az FT–17BS változat csak a prototípusig jutott el, itt a tornyot merev felépítménnyel helyettesítették.

A T–18 szovjet másolat, melyet MSz-1-nek is jelöltek.

Egyéb adatok

Üzemanyagtartály: 90 l
Mászóképesség: 45°
Árokáthidaló képesség: 1,8 m
Lépcsőmászó képesség: 0,6 m

Schneider B16 Saint Chamond ^

Char St Chamond tank.jpg

A teljes nevén Schneider B16 Saint Chamond harckocsit Franciaországban 1916-1917 között gyártották. (A B16 jelzet a Schneider-féle harckocsik évszám-jelzéséből ered.)

Felépítése

Feltűnő és egyedi alakját annak köszönheti, hogy a küzdőtér a benne elhelyezett 75 mm-es löveggel és négy géppuskával elöl foglalt helyet. Sem sebessége, sem terepjáró képessége nem felelt meg a kor követelményeinek, mégis 1917 végéig 400 darabot gyártottak belőle.

Különleges hibridhajtással rendelkezett, mivel a beépített benzinmotor áramfejlesztőket hajtott, amely a közvetlenül a keréktengelyekre szerelt elektromotorokat látta el. Ez a hibrid-hajtás rendkívül rossz hatásfokú, egyetlen előnye a kétoldali láncok független meghajtása volt, aminek következtében akár helyben fordulásra is képes. Az ötlet a második világháborúban is előkerült, a Porsche-féle VK3001 eredeti tervei szerint ugyanilyen hajtásrendszert kapott volna.

Egyéb adatai

Üzemanyagtartály: 250 l
Lőszerjavadalmazás: löveghez 106 db, GPU-hoz 7500 db.


Schneider M16 CA ^

Schneider-CA-1.Saumur.0004es9x.jpg

A francia harckocsigyártás a Schneider, a Renault és a Citroen gyárak rivalizálásának jegyében zajlott.

A Schneider M16 CA a Schneider cég 1916-os gyártmánya, francia hadsereg első harckocsi típusa volt, az első világháború során. A Char d'Assault Schneidert a brit harckocsikhoz hasonlóan a Holt traktor alvázára tervezték. Célja az első világháború állóháborújának megtörése, tervezése kezdetben nehezen haladt, a Schneider mellett létrehozott Char d'Assault rohamkocsiból is csak 1917-re készült el használható mennyiség.

CA1 változat

A Schneider M16 CA nem volt sikeres konstrukció, az első bevetéseken az addig elkészült 132 példányból 57-et elvesztettek. A harctéri tapasztalatok alapján áttervezett típus az M16 CA1 jelzetet kapta.

Konstrukciója a nagyobb testvér, az M16 Saint Chamondhoz hasonló: motortere elöl, meghajtása középen, a páncéltest a futóműre szerelt hordzsámolyon nyugodott. A kihajtás kardántengelyen keresztül a hátsó lánchajtó-kereket forgatta. Fegyverzetét két darab Hotchkiss géppuska és egy 75 mm-es ágyú alkotta.

CA2 változat

A német páncéltörő arzenál fejlődésével a CA1 verzió védettsége is kevésnek bizonyult, ezért a következő generáció páncélzatát krómnikkel-acélból készítették. Ez a típus az első híradóeszközzel felszerelt harcjármű, komplett szikratávírót helyeztek el benne.


Skeleton tank ^

Skeleton Tank 02 - APG.jpg

A Skeleton Tank (csontváz harckocsi) egy amerikai kísérleti harcjármű volt az első világháború során. A prototípust a Minnesota állambeli Pioneer Tractor Company készítette el. Sajátos formáját csővázas merevítése adta, aminek célja a harckocsi súlyának lehető legkisebbre csökkentése volt. A konstrukció hibája az alulpáncélozottságból adódó sebezhetőség és az alulfegyverzettség volt. A harcokban nem vett részt.


Steam tank ^

Steam-Tank-Tracklaying-c.jpg

A Steam Tank lánctalpas gőzüzemű amerikai harckocsi, amelyet az első világháború végén fejlesztettek ki.

Története

A projekt John A. Johnson tábornok segítségével indult a Stanley Motor Company, a Watertown és a Massachusetts szakértelmével. Gőzerő alkalmazásának első oka az volt, hogy a kísérletek során kipróbált benzinmotorok még nem voltak elég erősek. A másik ok pedig az, hogy egy beépített lángszóró szerepelt az eredeti tervben, és ezt a fegyvert is gőzzel működtették volna. "Faltörő kosként" kívánták bevetni az ellenség megerősített állásai ellen.

A beépített két gőzgép együttes teljesítménye 500 LE (373 kW), a jármű maximális sebessége óránként 4 mérföld (6 km/h) volt. A gőzgépek üzemanyagaként kerozint használtak.

A lángszóró az utastérben elöl volt, ezenkívül a mozgó erődöt felszerelték négy 7,62 mm-es géppuskával. A jármű hossza 10,6 méter volt, a szélessége 3,8 m és a magassága 3,2 m. A tank súlya mintegy 50,8 tonna. A legénység feltételezett létszáma nyolc fő: a parancsnokon kívül egy gépjárművezető, egy katona, aki a lángszórót működtette, egy szerelő és négy tüzér tartózkodott egyszerre a járműben. A lángszórót később áthelyezték egy tetőkabinba egy forgó toronyba.

A Steam Tankot Bostonban 1918 áprilisában mutatták be a nyilvánosság számára. A prototípust júniusban szállították át Franciaországba, azonban a háború véget ért, mielőtt a nyugati fronton bevetették volna.

A harci jármű hibái közé tartozott, hogy a használat közben komoly hűtési problémák léptek fel, sebezhető volt a két gőzkazán és a nagy üzemanyag-tartályok miatt.


Steam Wheel Tank ^

Steamwheelstank.jpg

Hivatalos angol nevén a Steam Wheel Tank az Amerikai Hadsereg részére elsők között gyártott harckocsi, melyet a szakirodalomban más néven is említhetnek, mint 3 Wheeled Steam Tank, Holt Steam Tank vagy Holt 150 Ton Field Monitor.

Története

A Steam Wheel Tank magyarul „Gőzhenger Tank” egy a tankgyártás kezdeti éveiben a mezőgazdasági gépgyártó „Holt Manufacturing Company”, mai ismertebb nevén a Caterpillar Inc. által 1916-17-től fejlesztett modell. Ez volt a 3. megépített tank az Amerikai Hadsereg részére, melynek fejlesztése 1918-ban fejeződött be. A tank megalkotói a korai nagykerekű "szárazföldi hajót" formázó koncepciót követték, mely az angol konstruktőrök 1915-től és a németek, pedig 1917-től követtek.

Kinézete, meghajtása és fegyverzete

Két hatalmas két métert meghaladó átmérőjű kereke volt, majd egy méter széles futófelülettel az alapfelépítmény első részén. A kerekek több lapból hengerelt acélból készültek az akkor használatos mezőgazdasági gépekhez gyártottakhoz hasonlóan. A felfüggesztésen keresztül a hátsó kerék biztosította a kormányozhatóságot. Az első kerekeket egyéni erőátviteli rendszer segítségével hajtották meg a 2 x Doble Steam 2 hengeres motorral.

A harcjármű legerősebb fegyverét az alapfelépítmény elejének alsó felére felszerelt 75 mm-es ágyútarack adta. Rendelkezett még kettő 12,7 mm-es Browning típusú géppuskával is, melyet a páncélfelépítménybe építetek be. A szakirodalom 150 tonnásnak is nevezi azonban az igazság az, hogy súlya 17 tonna körüli volt. Nem tudni a nagyobb tömegű említés okát, lehet akár véletlenszerű elírás vagy az ellenség megtévesztése is. Szegecselt technológiával készült és páncélvastagsága 6–15 mm-es vastagság között mozgott.

Rövid pályafutása

Az első prototípusát 1918. februárban fejezték be és március és május között gyakorlópályán tesztelték. Jelentések alapján, a próbákon rövidtáv megtétele után elakad az amúgy sem szélsebesre tervezett harcjármű, ezért ez a végét jelenti a további fejlesztésének, Harci alkalmazásáról nincs említés.


Sturmpanzerwagen Oberschlesien ^

SO2.png

A Sturmpanzerwagen Oberschlesien ("Oberschlesien roham harckocsi") egy német harckocsi konstrukció volt az első világháború során. Tervezésénél a kedvező gyorsaságú, könnyen páncélozott roham jármű létrehozása volt a cél. Az Oberschlesien előremutató típus volt, fő fegyverzetét forgatható toronyban helyezték el, a jármű közelítőleges súlypontján, a küzdőteret, a motort és az erőátvitel pedig falakkal választották el egymástól. Két prototípus készült és tervezték az Oberschlesien II elkészítését is, de a háború végevel ezek nem valósulhattak meg.


10 cm Kanone 04 ^

Canonde105LSchneiderMle1936FortSillFront2005.jpg

 

A 10 cm Kanone 04 (rövidítve 10 cm K. 04 vagy 10 cm K 04, magyarul 10 cm-es tábori löveg 04) egy német gyártmányú tábori löveg volt, melyet az első világháború alatt alkalmaztak. A új löveget a 10 cm Kanone 99 és a Lang 15 cm Kanone 92 leváltására szánták. A szabvány változatot nem látták el lövegpajzzsal, de a 10 cm Kanone 04/12 löveg már rendelkezett egy speciális lövegpajzzsal és más kisebb módosítással. A háború kitörésekor mindössze 32 darab állt hadrendben.

A löveget hat lóval lehetett vontatni, vagy két részre is lehetett bontani az egyenetlenebb terepen történő szállításhoz. A fegyver egyik jellegzetessége a függőlegesen mozgó csúszó lövegzár. Súlya szállítás közben 3509 kg, bevetés közben 2800 kg.

Műszaki adatok
Űrméret 10 cm
Tömeg 2,428 t
Csőhossz 4725 mm
Csőtorkolati sebesség 551 m/s
Hatásos lőtávolság 10 398 m
Max. lőtávolság 7000 m
Oldalirányzás 3° 59'
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 30°



10 cm Kanone 17 ^


10 cm K 17 Niagara Falls 2009 8.jpg

A 10 cm Kanone 17 (rövidítve 10 cm K. 17 vagy 10 cm K 17, magyarul 10 cm-es tábori löveg 17) egy tábori löveg volt, melyet Németország használt az első és a második világháborúban.

Fejlesztés

Mivel a 10 cm K 14 löveg lőtávolságát elégtelennek vélték, ezért a Krupp tervezett egy új, hosszabb (L/45) lövegcsövet, melyet a K 14 kocsiszerkezetére szereltek. Ez az összeállítás túl nehézzé tette a löveget, hogy összeszerelt állapotban szállítsák, ezért a lövegcsövet leszerelték, és egy külön szállítókocsin vontatták. A képen jól látható rámpák a szállítókocsi pozícióba állítását segítették, hogy egy vonalba kerüljön a cső a hátrasikló rendszerrel, így az ütegbe csörlőzhették. Ezek a rámpák a lövegtalpakra voltak rögzítve, de el lehetett őket távolítani.

A K 17 hidropneumatikus vagy hidrorugós visszarúgásgátló rendszert használt, a gyártótól függően.

Légvédelmi feladatkör

Annak ellenére, hogy a K 17 löveget nem használták légvédelmi feladatkörre, a K 14 legtöbb nehéz és drága kiegészítő tartozékát, hogy képessé tegyék légelhárításra, meghagyták. Valószínűleg ez azért volt, mert siettették a K 17 löveg gyártását. A K 17 löveg egy egyszerűbb változatát 1917-ben tervezték meg, amely sok mindenben hasonlított a 10 cm K 04 löveghez. A teljes irányzó rendszer a 15 cm sFH 13 löveg irányzékán alapult, egy eltérő irányzék használatát elvetették és a löveget nem lehetett darabokra szedve szállítani. A löveg megjelölése a K 17/04 volt, melyből néhány százat rendeltek 1917 augusztusában.

Műszaki adatok
Űrméret 10,5 cm
Lőszer osztott lőszer
Tömeg 3,3 t
Fegyver hossza 4725 mm
Csőhossz 2036 mm
Csőtorkolati sebesség 650 m/s
Max. lőtávolság 16500 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 2° plusz 45°



7,5 cm Kanon m/02 ^


75 K 02 Hämeenlinna 1.JPG

A 7,5 cm Kanon m/02 egy svéd gyártmányú könnyű tábori löveg volt.

Történet

A löveget a Krupp tervezte, Svédország licenc alapján gyártotta. Ez a típus volt az első a svéd tábori lövegek közül, melyet modern hátrasikló rendszerrel gyártottak, amit a lövegcső alá helyeztek. A svéd hadseregnek szállított lövegeket a német Krupp (104 darab), a svéd Finspång (106 darab), Bofors (68 darab) és a stockholm-i Vapenfabrik (36 darab) gyártotta. Az első példányok 1903-ban érkeztek. A svédek nagy számban modernizálták a lövegeket, melyeket a 7,5 cm Kanon m/02–10 jelöléssel látták el, majd a későbbiekben ismét modernizált típusok a 7,5 cm Kanon m/02–33 jelölést kapták, ezeket már szétterpeszthető lövegtalpakkal készítették. Alapjában véve a löveg tipikus Krupp tervezet. Egyszárú lövegtalpa volt, lövegpajzsának felső része lehajtható, kerekei fából készültek és acélabronccsal voltak ellátva, Krupp tervezésű závárzata vízszintesen mozgó ék típusú. A fő célzórendszer egy számlapos irányzék, de egyszerű nyílt irányzékkal is ellátták a közvetlen tüzeléshez. A löveghez használt lőszer egy darabból áll, nem kell a hajtótöltetet külön betölteni. Habár az alkalmazott lőszer hossza megegyezik a norvég gyártmányú 75 K/01 löveghez használt lőszerével, a kettő nem teljesen csereszabatos. Az eredeti maximális lőtávolság (a korlátozott magassági irányzás miatt) mindössze 5,8 km, de a lövegtalp beásásával megnövelhető nagyjából 7 km-re.

Műszaki adatok
Űrméret 7,5 cm
Lőszer 75×278 mm R
Tömeg 1 t
Csőhossz L/30 mm
Csőtorkolati sebesség 800 m/s
Max. lőtávolság 8300-9300 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 3° plusz 15°

 


21 cm Mörser 16 ^


Langer 21 cm morser hameenlinna 4.jpg

A 21 cm Mörser 16 (rövidítve 21 cm Mrs. 16 vagy 21 cm Mrs 16, magyarul 21 cm-es mozsárágyú 16) egy német gyártmányú nehéz mozsár volt, melyet az első és a második világháború alatt használtak.

A mozsárágyú lövegtalpa egyszárú, közepén egy nagy lyukkal, amely lehetővé teszi a magasabb szögtartományban való célzást, kerekei tölgyfából és acélból készültek, a löveget ellátták egy nagy lövegpajzzsal is, amely leszerelhető, és nem került mindig alkalmazásra. Závárzata vízszintesen mozgó ékzár, hátrasikló rendszere a lövegcső fölé szerelt két hidraulikus bufferből és egy pneumatikus recuperátorból áll. A löveget eredetileg lóvontatáshoz tervezték, de az első világháború után járművontatáshoz alakították át őket. Vontatáskor a lövegcsövet leszerelték és külön szállították. A löveg minimális lőtávolsága 2,6 km, tűzgyorsasága percenként 1-2 lövés.

Harctéri alkalmazás

Német szolgálatban két típusú lövedéket használtak a mozsárhoz, az egyik a 21 cm Gr 18 (nagy robbanóerejű), melynek súlya 113 kg, a másik a 21 cm Gr 18 Be betonromboló lövedék 121,4 kg-os összsúllyal és 11,61 kg-nyi TNT töltettel.

A német hadseregnél első vonalbeli löveg maradt egészen 1940-ig, amikor is felváltották a 21 cm Mörser 18 löveggel. Ezt követően kiképzésre és másodvonalbeli tüzérségként használták.

A svédek egy tucatot vásároltak 1918-ban a németektől, majd egészen 1950-ig hadrendben tartották őket. A svédek saját betonromboló lövedéket használtak, a 210 tkrv 51/65-ps R-/33 jelűt, melynek súlya 120,75 kg volt, de szórásproblémával bírt, amelyre a finnek jöttek rá.

A finnek négy darab mozsárágyút vásároltak a svédektől a téli háború alatt, habár bevetni nem tudták őket, mert nem rendelkeztek a vontatásukhoz megfelelő járművel. Ezt a problémát a folytatólagos háború előtt sikerült megoldani, majd a finnek felszerelték a 10. önálló szupernehéz tüzérségi üteget a lövegekkel. A háború után a lövegek raktárkészletre kerültek, ahonnan az 1960-as években selejtezték le őket.

Műszaki adatok
Űrméret 21,1 cm
Lőszer 210×231 mm R
Tömeg 6,68 t
Csőhossz 2670 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 1-2 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 393 m/s
Max. lőtávolság 11 100 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 6° plusz 70°

 


Puteaux SA 18 ^


Canon de 37mm SA18 mg 7824.jpg

A Puteaux SA 18 egy francia gyártmányú egylövetű, hátultöltős ágyú, melyet az első világháborútól használtak elsősorban harcjárművekbe építve.

Egyszerű, megbízható fegyver volt, viszonylag nagy tűzgyorsasággal fél-önműködő závárzatának köszönhetően. Elsősorban a gyalogság és géppuskafészkek pusztítására tervezték, alacsony csőtorkolati sebessége miatt harckocsik ellen nem bizonyult hatékonynak. Bár páncélátütési képessége gyenge volt, de még az 1939-es évben is megfelelt kis távolságon (500 méterig) páncélautók ellen. Az ágyút egy fő kezelte, használata egyszerű volt, meghibásodásokra ritkán volt példa. Célzás a fegyver bal oldalára szerelt 1,5-szeres nagyítású távcsővel történt.

Leírás

A lövegcső hosszúsága 21 kaliber (L/21). Maximális tűzgyorsasága 15, hatékony tűzgyorsasága 10 lövés percenként.

A francia könnyű harckocsikban ez az ágyú volt a szabvány fegyverzet, először az első világháborúban kifejlesztett és bevetett Renault FT–17 típusú könnyű harckocsiban használták. A második világháborúban a Renault R35, Hotchkiss H35 és H38, FCM 36 harckocsikban és különféle francia páncélautókban, főleg a White-Laffly WL–50-ben használták.

A lengyel hadseregben wz.18 Puteaux jelöléssel rendszeresítették, majd a Renault FT, Renault R35 és Hotchkiss H35 harckocsikban, Peugeot páncélautókban, illetve a lengyel gyártmányú wz.28, wz.29 és wz.34 típusú páncélautókban használták. 1933-35-ben néhány kéttornyos Vickers E könnyű harckocsit is felszereltek az ágyúval. Emellett néhány lengyel gyártmányú folyami hajón és páncélvonaton is megtalálható volt.

A finn hadsereg 37 Psv.K/18 néven helyezte hadrendbe, és az FT–17 harckocsikban használta a löveget. 1919-ben 32 darabot vásároltak a franciáktól, melyek közül 14 rendelkezett a 37 mm-es ágyúkkal. A következő évben még két darabot szállított le Franciaország, melyekből csak egy volt ellátva ágyúval.

Lőszer

* Modéle 1892 - Páncéltörő lövedék. Csőtorkolati sebesség 388 m/s, tömege 500 g (15 g robbanóanyaggal), páncélátütési képessége 12 mm közvetlen közelről.


* Modéle 1916 - Nagy robbanóerejű lövedék. Csőtorkolati sebessége 367 m/s, tömege 555 g (30 g robbanóanyaggal), maximális lőtávolsága nagyjából 2500 méter.


* Modéle 1935 - Kemény magvas páncéltörő lövedék. Csőtorkolati sebessége 600 m/s, tömege 390 g, páncélátütő képessége 21 mm 400 méteres távolságból.


* Modéle 1939 - Nagy robbanóerejű lövedék. Csőtorkolati sebessége 440 m/s, tömege 555 g (56 g robbanóanyaggal).

Műszaki adatok
Űrméret 37 mm
Lőszer 37×94 mm R
Gyakorlati tűzgyorsaság 10 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 360-440 m/s
Max. lőtávolság 2500 m
Irányzék típusa 1,5-szeres nagyítású távcső

 


15 cm schwere Feldhaubitze 02 ^


15 cm sFH 02 CMHM Brantford 4.JPG

A 15 cm schwere Feldhaubitze 02 (rövidítve 15 cm s.F.H. 02 vagy 15 cm sFH 02, magyarul 15 cm-es nehéz tábori tarack 02) egy német gyártmányú nehéz tábori tarack volt, melyet 1903-ban rendszeresítettek, majd az első világháború alatt használtak.

A szabványos német tábori löveghez, az FK 96 n.A.-hoz hasonlóan a 15 cm sFH 02 is merev hátrasiklású lövegként kezdte pályafutását. A löveget 1893-ban mutatták be, de 1899-ben felmerült a kérdés, miszerint alkalmazni kellene a lövegeknél a modern hátrasikló rendszert. Az első ilyet a Krupp fejlesztette ki, ez volt a Versuchshaubitze 99, de végeredményében nehéznek bizonyult, a csapatpróbák után pedig újratervezték könnyebb alvázzal, az eredmény pedig a schwere Feldhaubitze 02 lett, az első löveg a német hadseregben, amelyet modern hátrasikló rendszerrel láttak el.

Hivatalosan 1903 júniusában állították hadrendbe. Minden katonai alakulat egy nehéz tüzérségi zászlóaljjal rendelkezett, zászlóaljanként négy századdal, századonként négy darab schwere Feldhaubitze 02 löveggel. Az első világháború 1914-es kitörésekor 416 darab nehéz tarack állt a német hadsereg rendelkezésére.

A löveg meglepően mozgékony, mozgékonyabb mint a kisebb 10,5 cm Feldhaubitze 98/09 löveg (melynek hátrányossága, hogy a löveg és a löveghez használt lövegmozdony tengelytávja eltérő). A fegyver modernizációja már a háború előtt elkezdődött, elsődleges szempont a lövegpajzzsal való ellátás és a rövid lőtávolság javítása volt. Az eredmény a 15 cm schwere Feldhaubitze 13 lett.

Műszaki adatok
Űrméret 15 cm
Tömeg 2,035 t
Csőhossz 1800 mm
Csőtorkolati sebesség 325 m/s
Max. lőtávolság 7450 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás 0° plusz 45°



15 cm schwere Feldhaubitze 13 ^


Brantford Ontario 15-cm-sFH-13-L14-1.jpg

A 15 cm schwere Feldhaubitze 13 (rövidítve 15 cm s. F.H. 13 vagy 15 cm sFH 13, magyarul 15 cm-es nehéz tábori tarack 13) egy nehéz tábori tarack volt, melyet Németország használt az első és a második világháborúban.

A löveget többféle változatban gyárották, az eredeti változat a „kurz”, azaz rövid csövű változat (L/14 űrmérethosszúságú); később az lg. sFH 13 hosszabb lövegcsővel; és az lg. sFH 13/02 a gyártást elősegítő módosításokkal.

A tarackok nagy előnye volt, hogy könnyen mozgathatóak voltak, ám nagy tűzerővel bírtak, így a németek komoly tűztámogatást biztosíthattak katonáiknak a frontvonalon, ráadásul az első világháború korai szakaszában sem a franciák, sem a britek nem rendelkeztek hasonló fegyverekkel. Ez az előny csupán az 1915-ös év végéig tartott, mikoris a britek elkezdték bevetni saját 6 inches 26 mázsás tarackjaikat.

A lövegek eljutottak Belgiumba és Hollandiába is a háború után jóvátétel gyanánt, ahonnan a Wehrmacht kezébe kerültek a második világháború során, majd 15 cm sFH 409(b) és 406(h) jelöléssel állították ismét hadrendbe őket.

Műszaki adatok
Űrméret 15 cm
Lőszer osztott lőszer
Tömeg 2,25 t
Fegyver hossza 2540 mm
Csőhossz 2096 (L/17) mm
Elméleti tűzgyorsaság 3 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 381 m/s
Hatásos lőtávolság 8600 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 4° plusz 45°



15 cm schwere Feldhaubitze M. 14 ^


Skoda 15 cm field howitzer M1914.jpg

A 15 cm schwere Feldhaubitze M. 14 az Osztrák–Magyar Monarchia nehézlövege volt I. világháború idején. Viszonylag rövid lőtávolsága ellenére a háború végéig hatásos fegyvernek bizonyult. A háborúban Olaszország az ágyúk egy részét zsákmányul ejtette, majd a háború után nekik ítélték a lövegeket az M. 14/16-os változatokkal együtt. Itt az Obice da 149/13 jelzést kapták. 1939-ben az olaszok még 490 ilyen üteggel rendelkeztek, de kapitulációjuk után, 1943-ban, a németek kezére kerültek a lövegek, ahol a 15 cm sFH 400(i) jelzéssel látták el őket. A csehszlovák szolgálatban álló ágyúk jelzése 15 cm hrubá houfnice vz. 14 és 14/16 volt. A megmaradt 15 cm sFH M. 14-esek a bécsi Heeresgeschichtliches Múzeumban tekinthetők meg.

Szállításkor két részre bontották szét. Az M. 14-es különböző módosításokon esett át, hogy megnöveljék a löveg hatótávolságát és a tűzerejét az M. 14/16-hoz hasonlóan. A háború után újabb változtatásokat eszközöltek az ágyún annak könnyebb mozgathatósága érdekében.

Műszaki adatok
Tömeg 2,765 t
Csőhossz 2090 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 1-2 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 336 m/s
Max. lőtávolság 8760 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 70



15 cm schwere Feldhaubitze M. 15 ^


150 H 15 Hämeenlinna 2.JPG

A 15 cm schwere Feldhaubitze M. 15 az Osztrák–Magyar Monarchia nehézlövege volt I. világháború idején. Az első ilyen típusú tarackok 1916-ban kerültek ki a frontra. A háború végéig összesen 57 ágyúcső és 56 lövegtalp készült el. A háború után az osztrák és csehszlovák hadseregekben szolgáltak, majd az Anschluss és Csehszlovákia német okkupációja után a Harmadik Birodalomba kerültek, ahol 15 cm schwere Feldhaubitze M. 15(t) és (ö) jelzésekkel látták el őket. A Téli háború után Finnország 20 darab ilyen löveget vásárolt, amelyek 1940 október 9-én érkeztek meg. A lövegek eleinte a 21., 22. és 28. Tüzér Zászlóaljban szolgáltak. Mivel túl nehezek voltak, és népszerűtlenné váltak a tüzérek körében, a Folytatólagos háború idején visszavonták őket a frontról.

Az M. 15-ös tulajdonképpen egy átalakított üteg. Az átalakítás célja az M. 14-esek lövedékeinek 3,5 km-el messzebbre való kilövése volt. Csak hegyvidéki szállításhoz bontották szét 4 darabra, síkvidéki szállításhoz nem kellett szétszerelni.

Műszaki adatok
Tömeg 5,560 t
Csőhossz 2990 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 2 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 508 m/s
Max. lőtávolság 11500 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 5° plusz 65°



Škoda 30.5 cm Mörser M. 11 ^


Skoda 305 mm Model 1911 side.jpg

A Škoda 30.5 cm Mörser M. 11 egy mozsár, melyet a Škoda Művek állított elő az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege számára.

A fejlesztési megállapodás 1906-ban jött létre az osztrák-magyar hadvezetőség és a pilseni Škoda Művek között. A cél egy olyan fegyver előállítása volt, amely képes leküzdeni a masszív belga és olasz beton erődöket. A fejlesztés 1909-ig tartott, az első prototípus megépítéséig. A kipróbálásra 1910-ben, titokban került sor Magyarországon.

A fegyver képes volt átütni a 2 méter vastag megerősített betont különleges páncéltörő lövedék segítségével. Ennek tömege 384 kg volt. Az első darabokkal volt néhány technikai probléma, de a hibák kijavítása után újabb próbalövészetet tartottak 1911-ben, ezúttal Felixdorfban és Tirol hegyei között. Ezt követően Moritz von Auffenberg tábornok, a hadügyminiszter megrendelt 24 darabot az új fegyverből.

A fegyvert három részre szedve szállították egy 100 LE-s, 15 tonnás M.12 Austro-Daimler közúti vontató segítségével. A daraboknak, mint a cső és a talpazat, saját szállító kocsija volt. Az összeállításhoz és a tűzkésszé tételhez elegendő volt kb. 50 perc.

A mozsár kétfajta lövedékkel tudott tüzelni. A nehéz páncéltörő lövedék késleltetett gyújtóval 384 kg súlyú volt, míg a könnyű lövedék csapódó gyújtóval 287 kg-ot nyomott. Az utóbbi lövedék becsapódásakor egy nyolc méter széles és nyolc méter mély kráter keletkezett továbbá minden embert megölt több, mint 400 méteres sugarú körben.

A fegyvernek 15-17 fő kellett a kiszolgáláshoz és így a tűzgyorsasága 10-12 lövés volt óránként. A tüzelés után a cső automatikusan visszaállt a vízszintes töltési helyzetbe,

Az M.11-es típust 1916-ban továbbfejlesztették és ezután már csak az M.11/16 típust gyártották. A különbség elsősorban az volt, hogy a talpazatot úgy módosították, hogy képesek legyenek a 360 fokos oldalirányzásra. Még ugyanebben az évben elkészült egy új változat (M.16), amelynek hosszabb csöve (L/12) és nagyobb lőtávolsága (12 300 m) volt.

Műszaki adatok
Űrméret 305 mm
Lőszer

könnyű gránát (287kg)

nehéz gránát (387kg)
Tömeg 20 830 kg, 20,83 t
Csőhossz 3050 mm
Csőtorkolati sebesség 334/407 m/s
Max. lőtávolság 9600m (nehéz gránát)
11300 (könnyű gránát) m
Oldalirányzás 120°
Magassági irányzás 40°-70°



Škoda 7,5 cm Gebirgskanone M.15 ^


War Museum Athens - Skoda mountain gun - 6751.jpg

A Škoda 7.5 cm Gebirgskanone M.15 egy 7.5 cm ürméretű, L/15 csőhosszúságú, könnyű hegyi ágyú. A pilseni Škoda művekben 1911 és 1914 között fejlesztették, hadrendbe 1915 áprilisától állították az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeiben.Azért, hogy az ágyú tömegén könnyíteni tudjanak, a lövegcső különleges felépítésű volt. Holt teher (ballaszt) alkalmazásával a hátrasikló tömeget növelték meg a stabilitás érdekében. A lövegcső fölé egy külön burokcsövet építettek be, hogy növeljék a tömeget. A löveg vízszintesen mozgó ékzárral, ismétlőfeszítő berendezéssel volt ellátva. A hátrasiklást hidraulikus fék, az előretolást rugós helyretoló végezte. A hátrasiklás hossza önműködően szabályozódott, köszönhetően az aránylag alacsony tüzelőmagasságnak és a nagy cső-emelkedésnek. A lövegtalp szekrényes szerkezetű volt és ugyanúgy egységekre lehetett bontani, mint a kétrészes lövegpajzsot.

Hét egységre lehetett szétszedni, de általában csak 4 darabra bontották. Az egyes darabok közel azonos súlyúak voltak: cső 106 kg, pajzs és szerelvények: 86 kg, bölcső 98 kg, kerekek 95 kg, lövegtalp eleje 110 kg, lövegtalp hátulja 52 kg. A szét- és összeszereléshez, valamint a kézi szállításhoz 23 katona kellett: a szétszedett lövegtalpat csak 7 fő tudta szállítani, míg a többi darabhoz 4-4 fő kellett. Amennyiben lovon vagy öszvéren szállították, úgy három rakományt alakítottak ki belőle és minden egyes rakományt egy-egy lóra málháztak fel. Tüzelés alatt 6 fő kellett a kiszolgáláshoz.

Lőszer

Az ágyúhoz négy fajta lőszert rendszeresítettek.

* Nagy rombolóerejű gránát: M14 vagy M14a típust használtak. Ezek súlya 6.3 kg volt és a robbanófej ekrazittal volt töltve.
* Srapnel gránát
* Nagy rombolóerejű srapnelgránát (súlya 6.5 kg)
* egyes vélekedések szerint a vegyiharc gránátot is ki tudta lőni

A hajító töltet három részre volt bontva (Teilladungen) és volt még egy kiegészítő töltet is (Zusatzladung) rendszeresítve. A több darabból álló hajítótöltetnek és a nagy magassági irányzásnak (+50°) köszönhetően tarackként is használható volt. A kiegészítő töltet a lőtávolságot kb. 1000 méterrel növelte meg.

Műszaki adatok
Űrméret 7.5 cm
Lőszer Nagy rombolóerejű gránát
Srapnel gránát
Nagy rombolóerejű srapnel gránát
Vegyiharc gránát
Tömeg 613,5 kg, 0,613 t
Csőhossz 1155 (L/15) mm
Elméleti tűzgyorsaság 20 lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság 6-8 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 350 m/s
Max. lőtávolság 8250 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 9° plusz 50°

 


7,7 cm Feldkanone 96 neuer Art ^


FK 96 Shelburne Ontario.jpg

A 7,7 cm Feldkanone 96 neuer Art (rövidítve 7,7 cm F.K. 96 n.A. vagy 7,7 cm FK 96 nA, magyarul 7,7 cm-es tábori löveg 96, új minta) egy tábori löveg volt, melyet a Német Birodalom használt az első világháború folyamán.

A löveg magában foglalta a korábbi 7,7 cm Feldkanone 96 lövegcsövét hátrasikló rendszerrel, egy új závárzatot és egy új lövegtalpat. A meglévő FK 96 lövegeket folyamatosan fejlesztették. Az FK 96 n.A. lőtávolsága rövidebb, de súlya könnyebb, mint a francia Canon de 75 modèle 1897 vagy a brit Ordnance QF 18 lövegeké, mivel a németek nagy hangsúlyt fektettek a mozgékonyságra, ami hasznukra is vált a világháború korai szakaszában. Azonban az állóháború beálltával a nagyobb tűzgyorsaságú francia lövegek és a nehezebb lövedékeket tüzelő birt lövegek ezt az előnyt háttérbe szorították. Ezt a németek a nagyobb lőtávolsággal bíró 7,7 cm Feldkanone 16 kifejlesztésével orvosolták.

A korra jellemzően az FK 96 n.A. lövegen elhelyeztek a kezelőszemélyzet számára két ülést. A háború után a lövegeket hadrendbe állította Lengyelország, Litvánia, Észtország és Lettország, miután 1919-ben kivívták függetlenségüket. A lövegek az 1930-as évekig szolgálták ezen országok haderejét.

Lőszer

* Feldgranate 96 – egy 6,8 kilogrammos repesz-romboló lövedék 0,19 kilogrammnyi TNT-vel töltve.
* FeldkanoneGeschoss 11 – egy 6,85 kilogrammos lövedék, amely a repesz-romboló és a srapnel hatást ötvözi. Tartalma 294 darab 10 grammos golyó és 0,25 kilogramm TNT.
* Egy 6,8 kilogrammos srapnel lövedék 300 darab golyóval töltve.
* Páncéltörő lövedék.
* Füstgránát.
* Gázlövedék.

Főleg a K.Z. 11 időzítős gyutacsot használták vagy későbbiekben az L.K.Z. gyutacsot.

Műszaki adatok
Űrméret 7,7 cm
Lőszer osztott lőszer
Tömeg 1,02 t
Csőhossz 2080 mm
Elméleti tűzgyorsaság 10 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 465 m/s
Hatásos lőtávolság 5500 m
Max. lőtávolság beásott lövegtalppal 8400 m
Oldalirányzás 7° 15'
Magassági irányzás mínusz 12° 56' plusz 15° 8'



10,4 cm Feldkanone M. 15 ^


HGM 10.4 cm Feldkanone M. 15.jpg

A 10.4 cm Feldkanone M. 15 az Osztrák–Magyar Monarchia nehéz tábori lövege volt I. világháború idején. A háborúban Olaszország az ágyúk egy részét zsákmányul ejtette, majd a háború után nekik ítélték a lövegeket. Itt a Cannone da 105/32 jelzést kapták, és átalakították őket 105 mm-essé, hogy megfeleljenek az olasz lőszereknek.

A II. világháború alatt ezek a lövegek váltak az olasz tüzérség gerincévé. Elsősorban az Észak-afrikai és az orosz fronton vetették be őket. Az a néhány löveg, amelyeket a németek zsákmányoltak az olaszoktól azok kapitulációja után 1943-ban a 10.5 cm Kanone 320(i) jelzést kapták. Az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban valószínűleg nem szolgáltak ilyen lövegek az I. világháború után.

Szállításkor általában két részre bontották szét.

Műszaki adatok
Tömeg 3,030 t
Csőhossz 3640 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság 3-4 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség 668 m/s
Max. lőtávolság 16,200 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 10° plusz 30°



8 cm Feldkanone M. 17 ^


8cmFKM17FortSillRightRearView2005.jpg

A 8 cm Feldkanone M. 17 (rövidítve 8 cm F.K. M. 17 vagy 8 cm FK M. 17, magyarul 1917-es mintájú 8 cm-es tábori löveg) egy kettős feladatú tábori és hegyi löveg volt, melyet az Osztrák–Magyar Monarchia használt az első világháború alatt. A két világháború között Ausztria, Jugoszlávia és Csehszlovákia alkalmazta. A Harmadik Birodalom a második világháború alatt zsákmányolt a típusból, melyeket 7,65 cm Feldkanone 17(ö) vagy (t) és 7,65 cm Feldkanone 303(j) jelöléssel állította hadrendbe.

Tervezete hagyományosnak mondható, viszont rendelkezett néhány egyedi jellemzővel. A lövegtalpat egy valamelyest ívelt, kétkaros tengelyre rögzítették, amely így közel került a talajhoz, ezzel lecsökkentve az észlelhetőséget és megnövelve a stabilitást. Az ívelt tengely lehetővé tette az oldalirányzást a kerekek mozgatása nélkül, habár az még mindig korlátozott volt annak érdekében, hogy a tüzelés után hátrasikló lövegcső meg ne üsse a lövegtalpat.

A tüzérek szállítás közben a lövegpajzs elejére szerelt lépcsőfokon álltak a lövegpajzshoz kapcsolt ülések helyett, melyek akkoriban megszokottak voltak. A löveget a lövegmozdonyhoz kapcsolva három pár ló vontatta. A lövegtalpat három részre lehetett bontani az egyenetlen terepen történő szállításhoz.

Műszaki adatok
Űrméret 8 cm (ténylegesen 7,65 cm)
Tömeg 1,319 t
Fegyver hossza 2297 mm
Csőhossz 2078 mm
Csőtorkolati sebesség 554 m/s
Hatásos lőtávolság 11 400 m
Oldalirányzás
Magassági irányzás mínusz 10° plusz 45°



8 cm Feldkanone M. 18 ^


8 cm Feldkanone M 18.jpg

A 8 cm Feldkanone M. 18 az Osztrák–Magyar Monarchia tábori lövege volt az I. világháború idején. Az eredetileg tervezett löveg kalibere hagyományosan 76,5 mm lett volna, de ezt a tesztelés közben 83,5 mm-re módosították. Az I. világháború végéig csupán hat ilyen típusú ágyú került a frontra. A löveg háború utáni sorsa nem tisztázott, de nagy valószínűséggel, ha csak kis számban is, de szolgált az osztrák hadseregben, habár közvetlenül az Anschluss után a németek nem állították őket szolgálatba. Valószínűleg azért, mert nem állt rendelkezésükre megfelelő lőszer. Habár Gander és Chamberlain nem említik meg újabb könyvükben, de egy régebbi műben, mint a német hadsereg lövegére találunk utalást 8 cm Feldkanone M. 18(ö) néven.

Külsőre sokkal modernebb volt, mint a 8 cm Feldkanone M. 17. A lövegtalpat egy hajlított tengelyre rögzítették, amely lehetővé tette az oldalirányzást a kerekek mozgatása nélkül. Szállításkor három darabra bontották szét.

Műszaki adatok
Tömeg 1,478 t
Csőhossz 2756 mm
Max. lőtávolság 12,078 m



9 cm Feldkanone M 75/96 ^


A 9 cm Feldkanone M 75/96 az Osztrák–Magyar Monarchia tábori lövege volt az első világháború idején. Az ágyú az M 75 tábori üteg modernizált változata. 1898-re gyakorlatilag az összes M 75-öst átalakították. Anyagi okokból ez a fegyver is a régi ágyúk bronz csövével rendelkezett, bár ezt is átalakították, hogy ellen tudjon állni az újabb és erősebb hajtóanyagnak. Egy rugóval felszerelt, földbe ásott fék segítségével az üteg visszarúgását sikerült 5–6 méterről 80 centiméterre lecsökkenteni. Sok ágyú védőlemezt is kapott az első világháború alatt.

Műszaki adatok
Tömeg 1,084 t
Csőhossz 2060 mm
Hatásos lőtávolság 5000 m
Max. lőtávolság 6000 m



8 cm Feldkanone M. 5 ^


Cannone77-28mod5.jpg

A 8 cm Feldkanone M. 5 (rövidítve 8 cm F.K. M. 5 vagy 8 cm FK M. 5, magyarul 1905-ös mintájú 8 cm-es tábori löveg) egy tábori löveg volt, melyet az Osztrák–Magyar Monarchia használt az első világháború alatt. Az olaszok által zsákmányolt lövegeket Cannone da 77/28 Modello 5 néven állították hadrendbe. Tervezete hagyományos, a leginkább szembetűnő tulajdonsága pedig az elavult bronz lövegcsöve volt, mivel az Osztrák–Magyar Monarchia nem tudott megfelelő minőségű acélt előállítani. Fejlesztése sok időt vett igénybe, mivel az osztrákoknak évekig tartott eldönteni, hogy milyen hátrasikló rendszert és závárzat-típust válasszanak. Gyártási nehézségei miatt csak 1907-ben került hadrendbe.

Az M. 5 lövegnek rendszeresítették egy, kifejezetten a szűk hegyi ösvényeken használt változatát, az M. 5/8-at, melyet három részre lehetett bontani az egyszerűbb szállíthatóság érdekében. A lövegcsövet emelőfogantyúkkal látták el, hogy gyorsabban leszerelhessék az alvázról, az alvázat pedig úgy módosították, hogy szétszerelhető legyen. Az eredeti változatból a háború után csak Olaszország tartott néhányat hadrendben. Ezek közül zsákmányoltak néhányat a németek a második világháború alatt, majd állították szolgálatba 7,65 cm Feldkanone(i) jelöléssel. Az M. 5/8 típust az első világháború után széles körben alkalmazták az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai, a zsákmányolt lövegeket pedig Olaszország Cannone da 77/28 Modello 5/8 jelöléssel használta. Az olaszoktól szerzett példányokat a németek 7,65 cm Feldkanone 5/8(ö) vagy (t) és 7,65 cm Feldkanone 300(j) jelöléssel használták.

Műszaki adatok
Űrméret 8 cm (ténylegesen 7,65 cm)
Tömeg 1,065 t
Csőhossz L/30 2285 mm
Csőtorkolati sebesség 433 m/s
Hatásos lőtávolság 6100 m
Max. lőtávolság 7000 m
Oldalirányzás 7° 52'
Magassági irányzás mínusz 7° 30' plusz 18°

 

Első világháborús kézifegyverek (összefoglaló táblázat)

Egyesült Királyság

Webley Revolver · Lee-Enfield · Lee-Metford · Pattern 1914 Enfield · Ross-puska · Vickers Machine Gun · Lewis Gun

Franciaország

Lebel M1892 · Ruby pistol · Lebel modèle 1886 · Berthier M1907-15 · Meunier rifle · St Etienne Mle1907 · Hotchkiss M1914 · Chauchat LMG

Németország

M1879 Reichsrevolver · Luger P08 · Mauser C96 · Beholla pistol · Gewehr 88 · Gewehr 98 · Maschinengewehr 08 · Bergmann MG15 nA Gun

Olaszország

Glisenti M1910 · Carcano · Beretta Model 1918

Belgium

FN Browning M1910 · Mauser Model 89 · Hotchkiss M1914 · Lewis Gun

Japán

Type 26 Revolver · Type 30 rifle · Arisaka 38 · Type 44 Cavalry Rifle

Osztrák–Magyar Monarchia

Steyr Mannlicher M1894 · Steyr-Mannlicher M1895 · Mannlicher-Schönauer · Schwazlose MG M.07/12 · Flammenwerfer M.16.

Oroszország

Nagant M1895 · Moszin–Nagant · Fjodorov öntöltő puska · M1910 Maxim géppuska

Amerikai Egyesült Államok

Colt M1911 · M1917 revolver · M1903 Springfield · M1917 Enfield · M1918 Browning Automatic Rifle · Chauchat Light Machine Gun · Lewis Gun · M1917 Browning Machine Gun · Hotchkiss M1909 Benet-Mercie machine gun · Winchester M1897 · Winchester M1912

Fel az oldal tetejére

Frissítve: 2014-05-29 21:10

forrás: Wikipedia, és más internetes források