Ugrás a Főoldalra!

A holokauszt és előzményei

Halálmenetek Ausztrián át Mauthausenbe


1945. március végén, a védelmi vonal tartományfőnökei, Hugo Jury és Siegfried Uiberreither, Himmler utasítására, parancsba adta a kényszermunkások evakuálását Mauthausenbe. Az evakuáltaknak, az Alpokon átkelve, az út döntő részét gyalog kellett megtenniük, többnyire a szabadban aludtak, élelmet sokszor napokig nem kaptak. Az evakuálási útvonalakon tömegsírlánc emlékeztet a magyarországi zsidók szenvedésteli útjára.
Már a táborok kiürítése áldozatokkal járt, a menetképtelen betegeket lemészárolták. A stájerországi Klöchben a tábor kiürítésekor (június 30.) a tífuszos betegeket az iskola beszögezett ajtai mögött hátrahagyták, a helyiek szabadították ki és ápolták őket. Öt nappal később SS-erők jelentek meg a településen, és a hátramaradt betegeket egy közeli erdőben agyonlőtték.

A magyarországi munkatáborok kiürítésének utolsó napja március 23-a volt. Ekkor még mintegy tízezer munkaszolgálatos volt Sopron, Bucsu és Kőszeg környékén. A Sopron környéki tíz táborból (Harka, Balf, Sopronbánfalva, Sopron, Ágfalva, Fertőrákos, Kópháza, Nagycenk, Hidegség, Ilonamajor) Alsó-Ausztria, Kőszeg és Bucsu környékéről Stájerország felé evakuálták őket. Stájerországban az első gyűjtőpont Rohonc volt. A Felső-Ausztriában menetelők a Fertő-tó mellett haladtak Fertőszéleskút érintésével az első gyűjtőpontig, Szentmargitbányáig.


A határ menti táborok evakuálásakor a menetképeseket kísérő őrök – a Hitlerjugend, az SS, a Waffen-SS, a Volkssturm emberei, német egyenruhába öltöztetett magyar csendőrök – parancsot kaptak, hogy lőjenek agyon mindenkit, aki szökésre készül és aki menetképtelen. Tömeges vérfürdőkre is sor került. Szentmargitbányán az SS-ek köveket görgettek a hegyekről a pihenő munkaszolgálatosokra. Tizennyolc áldozata volt az akciónak, holttestüket elégették, maradványaikat később Kismartonban temették el. Szentmargitbányától Kismarton, Lajtaszék, Lorettom útvonalon haladtak tovább. Lorettomnál SS-ek verték és gyilkolták őket. Seibersdorfon át érkeztek Gramatneusiedlig, az elcsigázott menetet bevagonírozták és Mauthausenbe hurcolták. Az út három-hat napig tartott.


A Kőszeg és Bucsu környékéről evakuáltak többsége Burgenlandon, Stájerországon és Felső-Ausztrián keresztül gyalog tette meg az utat Mauthausenig. A kőszegi és a Bucsu környéki csoport legyengült tagjait március 25-én hajnalban Rohonc mellett agyonlőtték. A halálmenet Rohoncnál néhány napot pihent, majd az útvonal többfelé vált, de Gleisdorfot és Grazot valamennyien érintették. Az útvonalakat gyilkosságok sora jelzi Pokolfaluban, Pinkakertesben, Abdalócban.
Március 25-én, húsvét előtti vasárnap (virágvasárnap), Pinkaóvárról érkezett, eredetileg ezerfős csoport vonult át Pinkakertesen. A megerőltető menetelés után sokan lerogytak pihenni a falu melletti magaslaton, ahol Burgenland egyik ismert búcsújáróhelye, Maria Weinberg van. Schiller Hitlerjugend-Bannführer parancsára a kísérők agyonlőtték őket. Ugyanez a sors várt aznap más Magyarországról érkező csoportokra is a búcsújáró templom közvetlen közelében.
Grazban öt különböző táborban helyezték el a volt munkaszolgálatosokat – Graz-Liebenau, Graz-Andritz, Graz-Steinfeld, Graz-Wetzelsdorf, Graz-Süd –, de pontosan nem tudjuk, melyekbe osztották szét a Magyarországról érkezőket. A Grazban töltött egy-két pihenőnap alatt újracsoportosították a menetoszlopokat.
Április 4-én indult el Grazból az első csoport, hat-nyolcezer fő. Április 7-én, Eisenerz mellett, a Präbichl-hágónál, SS-ek támadtak rájuk, több mint kétszáz áldozata volt a vérengzésnek.


A harmadik birodlom koncentrációs táborai

A következő napokban kisebb csoportokban indították útnak a többieket Grazból Mauthausen felé. A csoportok útvonalát gyilkosságok sora jelzi, aki szökni próbált, aki beteg vagy menetképtelen volt, megölték.

A gyalogos menetoszlopok két-három hét alatt érkeztek Mauthausenbe. Azok a csoportok, amelyeket a Bécsújhely melletti Felixdorfnál vagy Gramatneusiedlben vagoníroztak be, szintén Mauthausenbe érkeztek. A felixdorfi Angyalmalomban január elejétől mintegy kétezer magyarországi zsidó deportált volt, közülük ezerhétszázötven pusztult el. A Mauthausenbe tartó túlzsúfolt vagonokban, a napokig tartó úton élelmet egyáltalán nem kaptak.


Egyes források szerint áprilisban hatvanezren érkeztek Mauthausenbe. Március 30. és április 18. között számolták fel az osztrák hadiüzemekben és gazdaságokban dolgoztatott foglyok melléktáborait, köztük a Strasshof környékieket is. Mauthausenhez negyvennyolc melléktábor tartozott. A menetképeseket Mauthausenbe, Gusenbe, Ebenseebe vitték. A betegeket a melléktáborokban – kivéve a Saurer-műveket és Loiblpass tábort – agyonlőtték, vagy szívinjekcióval ölték meg. Az evakuált üzemek munkásai nyolc-tizenkét nap alatt, gyalog tették meg a kétszáz kilométeres utat.


A magyarországi zsidókat Mauthausenben csak esetenként regisztrálták. A táboron kívül állítottak sátortábort (Zeltlager) számukra, ahol április 29-ig nyolcezer ötszázöt (köztük kétszázkilencvenhét nő) deportált volt. Az április közepén érkezett utolsó magyarországi csoportnak már a sátortáborban sem volt hely, ott is a szabad ég alatt maradtak, ahogy végig, az Alpokon át vezető úton.


Áprilisban a túlzsúfolt Mauthausenből evakuált csoportokat a Günskirchenben újonnan felépített, félkész táborba vitték.

forrás: A magyar nyelvterületről származó zsidóság emlékmúzeuma