Ugrás a Főoldalra!

<< A holokauszt és előzményei

Koncentrációs Táborok Története

A mai ember azt gondolná, hogy a koncentrációs táborok a 20. századi német fasizmus találmánya, de ez nem felel meg a valóságnak. Az első elkülönítő tábort az USA területén hozták létre 1838-ban a cseroki indiánok részére – rezervátumok voltak, amelyeket még számos követett. A 20. század legnagyobb gaztette: a holokauszt. Kárpátaljai zsidók érkezése az auschwitzi koncentrációs táborba. Az időseket és a kisgyerekeket egyenest a gázkamrába terelték (ČTK/AP)


 
Hilberg
Bauer
YVEH
Madajczyk
Weiss
       
maximum
minimum
maximum
minimum
Auschwitz
1 millió
1,5–3,5 millió
1,6 milló
4 millió
2 millió
2,5 millió
1,2 millió
Treblinka
750 000
840 000
870 000
900 000
700 000
900 000
700 000
Belzec
550 000
500 000
600 000
600 000
500 000
600 000
600 000
Sobibór
200 000
250 000
250 000
250 000
150 000
250 000
250 000
Chelmno
150 000
több tízezer
320 000
330 000
260 000
310 000
152 000
Majdanek
50 000
200 000
360 000
   
200 000
120 000
Összesen
2 700 000
3 290 000 – 
5 290 000
4 000 000
6 080 000
3 610 000
4 760 000
3 222 000

SIDÓ ZSOLT írása

Szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy koncentrációs táborokat először a Brit Birodalom hozott létre, mégpedig Dél-Afrikában, a búrok ellen vezetett háborúban. A búrok holland telepesek leszármazottai voltak, és a Búr Köztársaság területén található hatalmas arany- és gyémántlelőhelyekre a brit impérium is fente a fogát. A brit hadsereg támadást intézett egy szuverén ország ellen, de nem tudta megtörni az ellenállást. A hadsereg vezetése a hátország megsemmisítésével akarta letörni az ellenállást, és ebből kifolyólag a civil lakosság terrorizálását, lakóhelyeik pusztítását, a termény és állatállomány pusztítását kezdte el. A nőket és gyermekeket ún. „önkéntes menekülttáborokba” hurcolta, ahol 1900 októberében már százezernél is többen sínylődtek. A táborok elhelyezése úgy történt, hogy a lehető legkevesebben éljék túl: mocsaras, az időjárás viszontagságainak kitett helyeken építették fel őket. Az élelmezés is siralmas volt, még a csecsemőktől is megvonták a tejadagot. 1899 és 1902 között 22 000-nél több 16 éven aluli búr halt meg a brit táborokban és kb. 4500 nő. A búrok Vereenigingben kapituláltak és alávetették magukat a birodalom akaratának.

A koncentrációs táborok következő alkalmazója a Szovjetunió volt. Ide kerültek a Lenin és Sztálin politikáját ellenzők, de a politikai perek áldozatainak családtagjai is. Az első 1921-ben épült a CSEKA (politikai rendőrség) felügyelete alatt a Szolovki-szigeteken. A foglyokat könyörtelenül dolgoztatták. Több hasonló tábort is létrehoztak, ahol is a 20-as évek végére már kb. 60 000 volt a foglyok száma. Sztálin 1930-ban hozta létre a GULAG (Glavnoje Upravlenyije Lagerej – Lágerek Főparancsnoksága) intézményét, amely már a köztörvényes bűnözők „foglakoztatását” is ellátta. Eleinte a politikai átnevelés volt a cél, de később már az olcsó munkaerő léte éltette a táborokat. A legnagyobb építmény, melyet a foglyokkal építettek meg, a Balti-tengert és a Fehér-tengert összekötő csatorna volt, ennek létrehozásában 300 000 rab vett részt és 50 000 haltak meg. Az egyik legkegyetlenebb Kolima volt, ahol télen akár -72 fokos hidegben is bányászták az aranyat: 1937 és 1953 között mintegy hárommillió rab pusztult el ebben a táborrendszerben. 1945-ben a Szovjetunió területén 53 központ létezett 667 táborral és 475 mezőgazdasági kolónia. A szovjet munkatáborokban 1950-ben 2 560 000-en raboskodtak. Felszámolásukra 1956-ban, Hruscsov Sztálint elítélő beszéde után került sor.

A következő a sorban a Hitler által vezetett Harmadik Birodalom volt. Az első tábor 1933-ban, Dachauban kezdte meg működését. A náci rémuralom alatt Európában 49 tábort hoztak létre. A leghírhedtebbek Auschwitz-Birkenau (Oswiecim – Lengyelország), Bozen, Belzec, Bergen-Belsen, Chelmno, Jesenovac, Kaunas, Lwów, Majdanek, Mauthausen-Gusen, Rawensbrück, Sachsenhausen, Sobibór, Terezín (Csehország), Varsó, Treblinka. Ezenfelül még voltak ifjúsági táborok is Moringenben – fiúk számára, KZ Uckermark, Berlin mellett lányok és fiatal nők számára, Litzmannstadt (Łodź – Lengyelország) lengyel és cseh gyerekek számára. A német táborokban több millió ember halt meg, ki gázkamrában, ki betegségben, ki az orvosi kísérletek során, ki pedig az embertelen bánásmód és a rossz ellátásból kifolyólag fizikai elgyengülésben. A náci haláltáborokban a politikai ellenzéken kívül elsősorban zsidók – egész Európa területéről, lengyelek, csehek, oroszok, szlovákok, magyarok – és nem utolsósorban cigányok pusztultak el embertelen körülmények között.

Olaszországban is létesítettek táborokat Benito Mussolini diktatúrája ideje alatt, de ezek inkább munkatáborok voltak a politikai ellenzék számára; 1943-ban megszüntették őket.

Az USA területén is voltak fenntartva koncentrációs táborok a japán származású személyek számára 1941, tehát a japán támadás után. Az USA hivatalai 70 000 japán származású amerikai állampolgárt és 42 000 tartózkodási engedéllyel rendelkező japán személyt internáltak. A családtagokat nem választották el egymástól, volt orvosi ellátás, játszóterek is, de a szögesdróton belül. Az USA területén 10 ilyen tábor létezett, az utolsót 1946-ban számolták fel.

A háború befejezése után is létesültek táborok Európában, ha nem is olyan drasztikusak, mint a német koncentrációs táborok.

Jugoszláviában Tito marsall kommunista rendszere is hozott létre táborokat politikai ellenfelei és a háborúban a németekkel kollaboráló személyek részére. A Vajdaságban Tiszaistvánfalván, Szávaszentdemeteren, Rőzseházán, Mozsoron, Gádoron és Körtésen voltak táborok, ahova is a horvát usztasákat, csetnikeket, királypártiakat és a délvidéki németeket internálták.

Csehszlovákia területén is jöttek létre táborok: 1946 és 1950 között Jáchymov és Příbram környékén volt fogolytábor a német katonák részére. Az 1948-ban elfogadott 247-es törvény alapján öt munkatábort létesítettek Jáchymov és Příbram környékén, ahol kb. 5 000 ember raboskodott. A rabok az uránbányákban dolgoztak, az uránra a szovjet atombomba elkészítéséhez is szükség volt. A kommunista rezsim nem bánt kesztyűs kézzel politikai ellenfeleivel sem: 18 nevelőtábort hoztak létre Jáchymov, Horní Slavkov és Příbram környékén, ahol is a rabok uránt bányásztak, mivel hadifoglyokkal a bányászat már nem volt megoldható. 1953-ban Jáchymovban 12 000 politikai fogoly volt elhelyezve. További munkatáborok voltak még Vojnában és Bytízen, ahol kb. 3 500 politikailag nem megbízható egyén raboskodott. A munkatáborokat Csehszlovákiában kb. 70 000 ember járta meg, és sokukkal a radioaktív sugárzás következtében fellépő rákos megbetegedés végzett. A táborok létezése alatt 31 embert lőttek le szökés közben (MUKL – muž určený k likvidacii – likvidációra szánt ember) és 439 ember halt meg különféle balesetekben. Az utolsó csehszlovák munkatábort 1961. június 1-jén zárták be.

A fentiekből is láthatjuk, hogy az emberi kegyetlenség határtalan. Faji, politikai vagy világnézeti meggyőződés alapján internálni emberek ezreit – erre is csak az ember képes. A fenti tények tudatában az embernek Titus Maccius Plautus mondása jut az eszébe: Lupus est homo homini – Ember embernek farkasa.

forrás: ujszo.com

 

Fájl:Boercamp1.jpg

 

A koncentrációs táborok (angolul Concentration camp, németül Konzentrationslager, rövidítve KL, vagy KZ) főleg a totalitárius berendezkedésű államok egyik különösen kegyetlen, elrettentő büntetés-végrehajtási eszköze, lényegében börtöne. Sokszor háborúk idején állítják fel az ország hatalmi rendszerének fenntartására. Békeidőben is felállításra kerülhet, ahol a legfőbb cél a politikai ellenfelek megtörése, megsemmisítése. A történelem folyamán először a britek állítottak fel koncentrációs táborokat az angol–búr háborúk idején, bár azt megelőzően évezredekre visszatekintve is találhatunk forrásokat megsemmisítő, vagy büntető táborokról. Később még számos más állam is követte példájukat, a 20. században igen elterjedt büntetési forma volt.

Első táborok

Első felállításra még más néven az amerikai-indián háborúk során került sor, mikor is 1838-ban az USA hadserege jelölt ki rezervátumokat a cseroki indiánok számára, amik lényegében a koncentrációs táborok egyik előképének is tekinthetők. Később az a kubai-spanyol háborúban is alkalmazták ezt a büntetési módot. Első ténylegesen ilyen használatára az angol-búr háborúban került sor, amikor is ezzel a névvel (Concentration camp) az angolok összeterelték a civil búr lakosságot, főket gyerekeket és nőket, hogy így kényszerítsék megadásra a búr harcosokat. A táborokban 26 000, főleg asszony és gyerek halt meg.

Különböző államokban

Az angolok után a sztálini Szovjetunióban alkalmazták másodjára a koncentrációs táborokat, ezek Gulag néven voltak ismertek. Általában szörnyűek voltak a munkakörülmények, és ide is rengeteg politikai fogoly, rendszerellenes került, de szállítottak ide köztörvényes bűnözőket is. A Gulag-rendszert csak az 1950-es évek legvégén számolták fel.

Rögtön az Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra jutása után a Harmadik Birodalomban felállították az első, úgynevezett „vad táborokat”, ezek lettek a későbbi koncentrációs táborok elődei. A hitleri Németországban nagyon sok ilyen tábor létezett, a háború idején milliószámra deportáltak ide embereket egész Európából, főleg zsidókat, kommunistákat, a rendszer ellenségeit, megszállt országok lakóit, de nagyon sok németet is. Az európai Holokauszt is a koncentrációs-, illetve megsemmisítő táborokban zajlott le. A táborok 1933 és 1945 között léteztek.

Benito Mussolini Olaszországában is léteztek táborok, de ezek inkább munkatáborok voltak, semmint megsemmisítőtáborok. A táborok többségét már 1943-ban bezárták.

Az Amerikai Egyesült Államokban a japán támadás, 1941 után állították fel a hadba lépést követően koncentrációs táborokat. A táborokban japán, német és olasz származású amerikai állampolgárokat tartottak fogva. Sok esetben már másod-, illetve harmadik generációs japán-, német-és olasz-amerikaiakat vetettek fogságba, nem is nézve azt, hogy az illető szimpatizált-e a tengelyhatalmakkal. Pusztán a származás volt a döntő, így több tízezer ember sínylődött ezekben az internálólágerekben a háború folyamán. A táborokat 1946-ra számolták fel.

A második világháború utáni Csehszlovákiában is felállítottak többféle tábort, de itt - hasonlóan Jugoszláviához - igen erős etnikai színezetet is kapott az oda deportált emberek száma. Táborokba, majd menekülésre kényszerítettek rengeteg szudétanémetet, illetve a benesi dekrétumok alapján a felvidéki magyarok közül is sokakat Cseh-és Morvaország területére hurcoltak, ottani munkákra. Az itteni táborokat az 1950-es évek elejére megszüntették. Az áldozatoktól való bocsánatkérés, valamint a pontos szám megállapítása a mai napig sem történt meg.

Orvosi kísérletek a német koncentrációs táborokban

A közvélemény legfeljebb Mengele nevét ismeri, vagy az ikerkutatásokról hallott, holott ezek a kísérletek legfeljebb egy kis részét képezik a történteknek - mondta a Los Angeles-i szülész-nőgyógyász professzor.

Alfred Pasternak különösen megdöbbentőnek nevezte, hogy hány neves orvosprofesszor vállalt annak idején tevékeny szerepet az embertelen kísérletekben.

Mint mondta, azt könyvelné el sikerként, ha a fiatalok minél nagyobb számban forgatnák a művet, tudnák, hogy mi történt a múltban, mert csak így kerülhető el, hogy azok az események megismétlődjenek.

A könyv foglalkozik a német orvostudomány „náciasításával". Mint Alfred Pasternak írja, a német orvosok először azzal segítették a náci szándékokat, hogy nem álltak ki a hivatásuktól eltiltott zsidó kollégáik mellett, majd azzal, hogy elfogadták azt a nézetet, miszerint a társadalomban vannak olyan emberek - sérültek, fogyatékosok - akik nem méltók az életre.

A sterilizációs programnak 400 ezren estek áldozatul. Az eutanázia-program keretében - amely egyes elmegyógyintézetekben titokban már 1933-tól folyt, de komoly mértékben 1939-től, Lengyelország lerohanása után indult meg - 70 ezer elmebeteget, fejlődésben visszamaradott gyermeket, felnőttet öltek meg. Itt fejlesztették ki a halálos injekciókat és a gázkamrákat. 1941-ben, az eutanázia-program leállítása után e technológiát a Keleten létesített megsemmisítő táborokban honosították meg.

Alfred Pasternak az orvosi kísérleteket három csoportra osztja. Az elsőbe a német hadsereg megrendelésére végzett kísérletek tartoznak, amikor először a világtörténelem során élő embereken próbáltak ki különféle betegségek elleni oltóanyagokat. Ide tartoznak azok a kísérletek, amelyekben a foglyok alsó végtagján különböző mélységű bemetszéseket végeztek, hogy kitapasztalják, hogyan gyógyul, ha egyáltalán beheged a seb, amelybe szemetet, üvegszilánkokat dörzsöltek.

A második kategóriába a német faj felsőbbrendűségét „bizonyító" kísérleteket sorolta a professzor. Antropológiai tárgyú volt Mengele összes kísérlete, de végeztek csontvázvizsgálatokat is, amelyekhez megölték a foglyokat, hogy az izmoktól és minden egyébtől megszabadított csontjaikon különféle méréseket végezzenek.

A harmadik kategóriába a tábori orvosok által végzett kísérletek tartoznak, akik - mint Alfred Pasternak fogalmazott - a legőrültebb ötleteiket próbálták ki a foglyokon. Végeztek homoszexualitás-elleni műtéteket, vizsgálták, hogy mekkora adag fájdalomcsillapító lehet halálos, vagy azt, hogy a meztelen foglyok meddig bírják étel-ital nélkül a tűző napon.

A könyv utolsó fejezete 184 olyan német orvos életrajzát tartalmazza, akik részt vettek a kísérletekben.

A mű angol nyelvű kiadása tavaly jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában, a magyar nyelvű változat a kiadó idei könyvheti újdonságai között szerepel.

forrás: wiki - művész világ

Lásd még: Karsai László Táborok, haláltáborok