Ugrás a Főoldalra!

A kristályéjszaka

(németül Kristallnacht) egy Franciaországban szolgáló német diplomata, Ernst Eduard vom Rath meggyilkolása miatt megtorlásként elrendelt, központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám volt Németországban 1938. november 9-10-én. A zavargások során több tucat zsidót megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le, gyújtották fel, de a rendőrség nem avatkozott az eseményekbe. Nevét a betört kirakatokból szertehulló szilánkokról kapta. Történelmi előzményként megemlíthető, hogy az osztrák klerikofasiszta mozgalom már a XIX. század végén végén is használta a kifejezést, az általuk rendezett pogromokat Schönerer üdvözlettel fogadta.

File:Ernst-vom-Rath.jpgFile:Herschel Grynszpan nov 7 1938.jpg
Ernst Eduard vom Rath (bal oldali kép) Herschel Grynszpan (jobb oldali kép)


A nemzetiszocialisták ezen az éjszakán 267 zsinagógát raboltak ki és rongáltak meg, valamint romba döntöttek és felgyújtottak közel 7500 zsidó üzletet. További zsidó házak és lakások százait fosztották ki és rongálták meg Ausztriában és Németországban. Meglincseltek közel száz zsidót, és 30 ezer körülire tehető azok száma, akiket ekkor hurcoltak különböző koncentrációs táborokba. 1938 júliusa és októbere között számos olyan rendelkezés született, amely a zsidó vagyon kisajátítása szolgálta. A rendelkezések tehát előbb készültek el, mint ahogy a kristallnacht megtörtént. 1938. novemberében bekövetkezett eseményekre vonatkozóan nincs olyan dokumentum, amely olyan parancsot tartalmazna, hogy egy a zsidó tulajdon elleni támadást kell végrehajtani. Göringnek jó ürügyül szolgált, hogy pozícióit javítsa. Párizsban egy Herschel Grynspan nevű fiatalember rálőtt Ernst vom Rath követségi tanácsosra a német nagykövetségen. A fiatalember tettét az indította be, hogy egy akcióban sok zsidó családot - így az övét is - átkergettek Lengyelországba. Hitler pedig elővette az 1933-as a zsidók elbocsátásáról szóló rendeletet (133 ilyen rendelet, törvény született 1938-ig, az 1935-ös nürnbergit is beleértve aminek mintájára készült el a furcsa ellentmondásokkal terhelt magyar 1941/ XV tc., ismertebb nevén III. zsidótörvény. Vagyis zsidó férfi tehát börtönbe került, ha keresztény nővel létesített kapcsolatot de egy keresztény férfinak azonban lehetett viszonya zsidó nővel). Az 1933-as német zsidók kiszorítását szolgáló rendelet mindig alkalmasabb volt hatalomtechnikai manőverekre, hiszen a köztársági időkben készült közvetlenül azután, hogy 1933 március 5-én az NSDAP 230 mandátumot szerezett a Reichstag választásokon. Másrészt Hindenburg 1934. augusztus 2.-i halála előtt készült. Így a nyugati hatalmak nem állíthatták azt, hogy a törvény nem egy polgári demokráciában született. Goebbels aki akkor éppen akkoriban farkasszemet nézett Hitlerrel engedélyt kért tőle, hogy hadjáratot folytasson a zsidók ellen. Goebbels tehát saját pozícióinak megerősítésén fáradozott Göring ellenében. Az SA és az SS beindult, miután Goebbels Münchenben a marienplatzi Öreg Tanácsban elmondott beszédét a zsidók elleni pogromra való felszólításként értelmezték. Az események ennek hatására az utcán folytak tovább, annak ellenére, hogy a vezetés hamar belátta, hogy sok haszna nincs a népnyelv által kristályéjszakának nevezett eseményeknek. Göring felhívta Hitlert, hogy népgazdasági szempontból káros az ami történik. Az üzletek ugyanis biztosítva voltak, a károk megtérítése pedig sok milliárd márkát tettek ki. Göring, aki ekkor már Schacht ellenében a gazdasági kérdésekért felelt, jobbnak látta, ha nem keverednek a biztosítók anyagilag nehéz helyzetbe: Göring a Légügyi Minisztériumban kifejtette (november 12.), hogy ezt a kérdést (vagyis a zsidók kárpótlásának a kérdését) rendezni kell. A javakban tett károkat megfizetette Göring a biztosítókkal, de nem a zsidók, hanem az államkassza kapta a jövedelmet. Göring megjegyezte a tanácskozáson, hogy „nem szeretnék zsidó lenni Németországban.” Az SS magánakcióját Göring a saját hasznára tudta fordítani. Göringnek a javak (és nem az emberek) védelméhez személyes érdeke is fűződött, hiszen a kohóipar (Hermann Göring Művek) az ő tulajdonát képezte, minden ami ezzel ellentétes volt, az a haditermelés „ágyú és vaj politikájának” (vagyis az általa 1936 októberében meghirdetett első négyéves terv meghiúsulását) aláásását jelentette.

A merénylet későbbi következménye volt a zsidókra kivetett vagyonadó.

A zsidó adó vagy a zsidók vagyonadója egy önkényes különadó volt, melyet a német zsidóknak kellett fizetniük a németországi nemzetiszocializmus időszaka alatt.

A német követségi titkár Ernst Eduard vom Rath elleni merényletet és az 1938-as novemberi pogromokat követően Hermann Göring 1 milliárd RM (Reichsmark = birodalmi márka) összegű illeték fizetését követelte a zsidóktól mint „bűnhődés-fizetést” „a német nép elleni ellenséges magatartás miatt”. A „Rendelet a német állampolgárságú zsidók büntetésfizetéséről (RGB1. I., 1579)” című jogszabályt 1938. november 12-én Hermann Göring írta alá, aki 1936-ban általános felhatalmazást kapott rendeletek alkotására a négyéves tervek végrehajtása miatt.

Létrejötte

Adolf Hitler már 1936-ban, a Wilhelm Gustloff (az NSDAP svájci vezetője) elleni gyilkos merénylet – amit David Frankfurter, egy zsidó rabbi fia követte el Davosban – után mérlegelte egy hasonló adó kivetését, de „egy zsidó különadó kivetésének tervét alapjában helyeselte”. Mérlegelte egy ide vonatkozó törvény kidolgozását, melynek azonnal a Gustloff-per lezárását követően kihirdetésre kellett volna kerülnie. Egy a négyéves tervhez adott titkos feljegyzésben Hitler 1936 augusztusában meghirdette, hogy Németország katonapolitikai céljainak elérése érdekében többek közt egy törvényt kellene alkotni, „mely az egész zsidóságot felelőssé tenné minden olyan kárért, mely e bűnszövetkezethez tartozó bármely személy által a német gazdaságban és így a német nép életkörülményeiben keletkezik” Ez év december 18-án a Birodalmi Belügyminisztérium államtitkára, Wilhelm Stuckart bizalmasan közölte a birodalmi gazdasági miniszterrel Hjalmar Schachttal, hogy Hitler „a zsidó adó kivetésével alapjában véve egyetértett“ és elrendelte „a megfelelő törvénytervezet előkészítésének felgyorsítását ezzel lehetővé tette a törvény kiadását már a Gustloff-per végére.” Míg ezek a tervek készültek az 1937-es adóévre már hatályba lépett egy törvényjavaslat, mely minden zsidót külön adótételekkel sújtott a jövedelemadónál és a vagyonadónál. Hitler azonban mind külpolitikai okokból, mind a minisztériumok meggondolásai alapján ekkor még eltekintett a törvény megalkotásától, „nyilvánvalóan egy kedvezőbb alkalomra várva”.

1938. november 10-én Walther Funk gazdasági miniszter megtudta Joseph Goebbelstől, hogy Adolf Hitler megparancsolta a továbbiakban minden zsidónak a német gazdasági életből való kizárását. Még aznap felkereste Göring és Goebbels Hitlert és Goebbels javasolta a zsidókra egy külön adó kivetését. Hitler is támogatta az ezek után kibocsátott törvényeket, mint azt Göring a nemzetközi katonai bíróság előtti tárgyalások során megerősítette:

„ Szeretném kihangsúlyozni, hogy bár írásos megbízást és parancsokat kaptam szóban és írásban a Führertől ezeknek a törvényeknek a kibocsátására és végrehajtatására, mégis a teljes felelősséget vállalom ezért, mert én bocsátottam ki őket és emiatt felelős vagyok értük és semmiképp sem kívánok a Führer parancsa mögé bújni”

Egy többórás „a zsidó kérdésről” szóló „megbeszélés” során, 1938. november 12-én Göring körvonalazta több mint száz résztvevő előtt a célt, a zsidó kérdésben egy „egészen világos, a birodalom számára nyereséget hozó akciót elérni.” .A pogrom során keletkezett károkat maguknak a zsidóknak kellene eltüntetniük; a kifizetett biztosítási összegeket elkobozzák. Zsidó gazdasági egységeket értékük alatt kellene kisajátítani és forgalmi értéken német vevők kezébe adni. Részvényeiket és értékpapírjaikat be kellene váltaniuk birodalmi kötvényekre. Göring e megbeszélés során így nyilatkozott:

„ A következő megfogalmazást választanám: a német zsidóknak - a maguk egészében - az aljas bűneik stb.stb. miatt egy milliárd pénzbüntetést kapnak. Ennek sikere lesz. A disznók nem fognak oly gyorsan egy második gyilkosságot elkövetni. Egyébként ismét le kell szögeznem: magam nem szeretnék Németországban zsidó lenni.”

Végrehajtása

Már 1938 tavaszán kibocsátottak egy rendelkezést arról, hogy a zsidók kötelesek vagyoni helyzetüket bevallani.( Verordnung über die Anmeldung des Vermögens von Juden). A zsidóknak július végéig deklarálniuk kellett a vagyonukat, ha az 5000 RM értéken felüli volt. Egy végrehajtási rendelet követte ezt a zsidók adófizetéséről és meghatározta, hogy az 5000 RM vagyonnál többel bíró zsidóknak a vagyonuk értékének 20%-át négy részletben be kell fizetniük az adóhatóságoknak 1939. augusztus 15-éig. A rendeletben kifejezetten fenntartották annak lehetőségét, hogy ha e módon nem jönne össze a teljes egymilliárd RM összeg, akkor további befizetéseket is megkövetelhetnek. Valóban kijött egy ilyen rendelet, mely egy ötödik részletet követelt befizetni 1939. november 15-ig. „Zweite Durchführungsverordnung über die Sühneleistung der Juden (Második rendelet a zsidók adójáról)”. A teljes összeg végül 1.126.612.495,00 RM lett

Pénzpolitikai háttere

A birodalom pénzügyi helyzete – köszönhetően a Wehrmacht felfegyverzésének – nagyon bizonytalan lett. Devizahiány lépett fel és hiányzottak a külföldről kapott hitelek is. 1939-ben esedékessé vált a Mefo-váltók beváltása. Az államháztartásban jelentős hiány volt: a fizetési mérleg hiánya elérte a kétmilliárd RM-et. Walther Bayrhoffer, a pénzügyminisztérium részéről 1938 november közepén annak a félelmének adott hangot, hogy „a birodalom esetleg fizetésképtelenné válik”. Göringnek egy belső megbeszélésén elhangzott beszédéből a külügyminisztérium egyik képviselője a következőket jegyzetelte le 1938. november 18-án:

„ Nagyon kritikus pénzügyi helyzetben a birodalom. Segítséget előbb a zsidóságra kirótt milliárd ad és a zsidó vállalatok árjává tétele (Arisierung) útján elért nyereség hozhat.”

Hogy milyen szorult helyzetben volt a német állam novemberben, azáltal válik láthatóvá, hogy a zsidó adóból befolyó, sürgősen igényelt pénzeszközöket a német nagybankok előre meghitelezték neki. Egy csapásra megnövekedtek a birodalom bevételei 16-ról 17 milliárd márkára, azaz majdnem 6 százalékkal.

Reakciók a zsidó adóra

Victor Klemperer írta a naplójában 1938. november 13-án és december 6-án:

„Lipcsében értesültünk a milliárdot kitevő büntetés jellegű adóról, mellyel a német nép a zsidóit sújtja[…] A vagyon leadásakor, úgy látszik, hasznunkra lesz a szegénységünk[…] Valószínűleg az 5000 márkás határ alá kerülök, mert az életbiztosításom visszavásárlásával csak néhány száz márkát kapok, és a ház jelenlegi értéke alig 17 000, amiből 12 000 hitel.”

Tényleg így volt, a Németországban maradó zsidóknak csak egy töredéke fizette ezt a büntetőadót. Hamburgban például csak 16 százalékuknak kellett leadnia egy vagyonbevallást, mely ennek az adónak az alapjául szolgált. A „zsidók gazdagságáról” szóló elképzelések legendának bizonyultak.

A Sicherheitsdienst Reichsführer-SS (A birodalmi vezér biztonsági szolgálata ) a titkos belpolitikai hangulatjelentésekben közli, hogy a nép egy része kritikusan áll szemben a dologi értékeknek a novemberi pogrom, a kristályéjszaka során való értelmetlen elpusztításával. Viszont a zsidókra általában kivetett pénzbüntetést a nép igazságosnak tartotta. A Bamberger Volksblatt vázolta a zsidók állítólagos gazdagságát és így igazolta a büntető adót: „Ezt a német néptől csalárd módon elvett vagyont ezzel a pénzbüntetéssel most egy kis részében ismét visszaadják a német népnek.”