Ugrás a Főoldalra!

<< A holokauszt és előzményei

Ellenállás, cionisták

A holokauszt áldozatait gyakran éri a vád, hogy hagyták magukat lemészárolni, mint "a vágóhídra menő birkák", és nem fordultak szembe gyilkosaikkal. Magyarországon 1944-1945-ben nem álltak fenn egy zsidó fegyveres ellenállási mozgalom feltételei: a potenciális harcosok többsége hiányzott, nem volt idő a mozgalom megszervezésére, nem voltak fegyverek, sem a zsidókat támogatni tudó, nem zsidó ellenállási szervezetek. A szervezett ellenállást kifejtő cionisták sem ragadtak fegyvert, hanem a megvesztegetés, bujkálás, hamisítás, embermentés taktikáját választották a magyar és német nácikkal szemben.

A magyar holokauszt történetét lásd itt

A hadra fogható életkorban, jó fizikai kondícióban lévő férfiak jelentős része munkaszolgálatát töltötte erős katonai felügyelet alatt. Gyermekek, öregek, lányok, asszonyok és betegek nem lehettek képesek fegyveres akciók megszervezésére és végrehajtására


A fegyverre fogható fiatal férfiak munkaszolgálatot teljesítettek

A magyar holokauszt volt az Endlösung történetének leggyorsabban lebonyolított "zsidótlanítási" akciója, amelynek során az események rendkívüli gyorsasággal követték egymást. A zsidók jogfosztása, kirablása néhány héten belül lezajlott, a gettósítás már a német megszállást követő 29. napon megkezdődött, a tömeges deportálások ezután négy héttel indultak, és további 56 nap alatt be is fejeződtek. A varsói gettófelkelés kirobbantói (összesen körülbelül 700-1000 jó fizikai állapotban lévő, fiatal férfi és nő) a gettó fennállásának harmadik évében ragadtak fegyvert, míg a leghosszabb ideig működő magyarországi gettó - a budapesti - sem létezett hét hétnél tovább.

A lázadó zsidók Európában mindenütt kisebb-nagyobb mértékben számíthattak a helyi ellenállási mozgalmak támogatására, Magyarországon viszont nem volt számottevő nem zsidó fegyveres ellenállás, amelyre egy esetleges zsidó felkelés támaszkodhatott volna. A jugoszláv, a francia vagy a lengyel hadseregekkel ellentétben a reguláris magyar haderő nem bomlott fel, és így nem hagyott maga után mennyiségű fegyvert, hadianyagot, amelyet az ellenállási mozgalom felhasználhatott, egy esetleges magyar zsidó ellenállás pedig nem támaszkodhatott olyan anyagi háttérbázis segítségére, mint amilyet a megszállt szovjet területeken működő irreguláris alakulatok kaptak Moszkvától.

A magyar zsidók túlnyomó része törvénytisztelő állampolgár volt. Legtöbbjükben fel sem merült, hogy ne engedelmeskedjen hazája hatóságainak, az aktív ellenállásról nem is beszélve. Ráadásul az 1944 végére egyedüliként megmaradt fővárosi zsidóság helyzete lényegesen különbözött a kelet-európai területeken élőkétől. A keleti városi felkelések mindig olyan szituációban robbantak ki, amikor a nácik megkezdték az adott gettó felszámolását (például Varsó 1943. április 19., Bialystok 1943. augusztus 16., Czestochowa 1943. január és június 25., Bedzin 1943 augusztus 1.). A felkelők tudatában voltak, hogy mindenképpen elpusztulnak, a kérdés csak az volt, hogy fegyverrel a kézben, vagy a haláltáborokba deportálva. 1944-45 fordulóján a Vörös Hadsereg már a fővárost ostromolta, a nácik és nyilasok veresége biztos volt, azaz a kérdés másként vetődött fel: meghalni vagy időt nyerve életben maradni?

A magyarországi cionista ellenállás

Mindennek megfelelően azok a zsidó csoportok, amely szervezetten szembe szálltak a népirtás programjával, az ellenállás más útját választották: a tárgyalás, megvesztegetés, papírhamisítás, bujkálás és bujtatás módszereit alkalmazták. Ezeket a csoportokat túlnyomó részt a cionisták alkották.

A cionizmus a két világháború közötti Magyarországon jelentéktelen, befolyással nem rendelkező, alig néhány ezer embert vonzó politikai és eszmei irányzat volt. 1938-tól kezdve a magyar cionista csoportok két forrásból kaptak jelentős erősítést. Az 1938 és 1941 között visszacsatolt területek egy részén (például Észak-Erdélyben) erős cionista mozgalmak léteztek, amelyeknek tagjai közül sokan magyar állampolgársághoz jutva Budapestre költöztek. Másrészt 1939 és 1944 között sok ezer szlovák és lengyel zsidó szökött illegálisan Magyarországra. A menekülthullámmal érkező sok száz fiatal, de már tapasztalt cionista gyorsan átvette az irányítást a munkaszolgálatos behívások miatt meggyengült magyar csoportokban. Ez a két "vérfrissítés" ugyan nem járt jelentős létszámnövekedéssel, az újonnan érkezettek mégis revitalizálták a hazai cionista mozgalmat. Precíz információik voltak, illúzióik viszont egyáltalán nem: pontosan tudták, hogy mire számíthatnak a német megszállás után. Mentalitásuk eltért az átlagos magyar zsidókétól, azaz eszükbe sem jutott engedelmeskedni a parancsoknak.


Kasztner Rezső

A cionista csoportok két nagyobb egységre oszthatók: a nemzetközi cionista szervezetekkel (például Jewish Agency for Palestine) jó kapcsolatot ápoló, bizonyos szempontból azok meghosszabbított karjaként működő "felnőttek" és az ifjúsági szervezetekhez tartozó, öntörvényűbb és függetlenebb "fiatalok" ("halucok"). E két nagy csoportot számos személyes és intézményes kapcsolat kötötte össze, és sok ellentét választotta el. A "felnőttek" legprominensebb képviselője Kasztner Rezső volt, aki előbb az Eichmannkommandóval, majd Himmler SS-vezér megbízottjával, Kurt Becherrel folytatott hosszú, és azóta is vitatott tárgyalásokat. Ezek eredményeként több mint 2 millió dollárnyi érték ellenében, június végén mintegy 1700 magyar zsidó került a bergen-belseni lágeren keresztül a biztonságos Svájcba.

Az Elefánt Márton, Friedl Rafael, Révész Perec, Grósz Endre, Teichmann Ernő és mások vezette ifjú cionisták a már fent említett okok miatt elvetették a reménytelen fegyveres ellenállás gondolatát. Ahogy egyikük fogalmazott: "Nem az a vágyam, hogy egy palesztinai kibuc névadója legyek, én magam szeretnék ott élni". Ennek ellenére egyes csoportjaik néhányszor mégis tűzpárbajba keveredtek a nyilasokkal, az ilyen esetek száma és jelentősége azonban elenyésző volt. Lényegesen eredményesebb volt a halucok fegyvertelen mentési tevékenysége. A német megszállás után elsősorban saját barátaikat, családtagjaikat mentették és juttatták át Szlovákiába, Romániába és az egykori jugoszláv területekre. A fiatal cionisták hatalmas mennyiségben és általában igen jó minőségben hamisították az életben maradáshoz szükséges hivatalos papírokat. A nyilas időszak a cionista ellenállás legfontosabb periódusa volt: a halucok magyar és német katonai egyenruhákban, felfegyverkezve, hamis parancsokat lobogtatva mentették az embereket a nyilasok keze közül, tömegesen bujtatták az üldözötteket, jelentősen hozzájárultak a Nemzetközi Vöröskereszt gyermekmentési akcióihoz és részük volt a pesti "nagy" gettó élelmezésében is.


Grósz Dávid cionista ellenálló nyilas álruhában

A halucok főhadiszállása július vége és a felszabadulás között a budapesti Vadász utcában álló ún. "Üvegház" volt. Az épület megnyitásának előzményei a június 26-án tartott koronatanácsi ülésre nyúlnak vissza, amikor a kormány és a kormányzó a nemzetközi nyomás hatására áldását adta mintegy 7000 magyar zsidó kivándorlására. A kvóta nagy részét a Magyarországgal hadban álló országokat is képviselő, semleges Svájc kapta. Carl Lutz svájci alkonzul feladata volt az utasok listájának összeállítása, a munkához Weiss Artúr üvegkereskedő felajánlotta Vadász utcai ingatlanát. Július végén itt nyílt meg a svájci követség kivándorlási osztálya, amely - Lutz tudtával és támogatásával - hónapokon belül az ifjú cionisták búvóhelye, illegális tevékenységük központja lett, ahonnan a hamis papírok elosztását is irányították. A kivándorlási listára felkerülő zsidók igazolást (védlevelet) kaptak arról, hogy szerepelnek az ún. "kollektív útlevélben", és ezzel elvileg mentesültek a diszkriminatív jogszabályok - végső soron a deportálás - alól. "A hír úgy terjedt el, mint a tűz." - emlékezett Elefánt Márton (Mose Pill) - "Emberek ezrei, talán tízezrei által a Vadász utca 29. számú ház bejárata előtt, valamikor az egész Vadász utcát elfoglalva és annak forgalmát lehetetlenné téve, hogy megkapják a védlevelet. Nagyon sokan, vagy legtöbben tulajdonképpen életüket tették kockára, mert olyan órákban is eljártak, amikor zsidóknak tilos volt a kijárás és sokszor csillag nélkül álltak a kapu előtt."
Mivel a Szálasi-kormány egyik legfontosabb külpolitikai célja hatalmának nemzetközi elismertetése volt, a karhatalmisták egy ideig elismerték az Üvegház területen kívüli státuszát. Az épület előtti várakozás ennek ellenére veszélyes volt. V. R. női szabó november elején éppen sorban állt, hogy védlevélhez jusson, amikor "a nyilasok észrevétlenül bekerítettek, nem soknak sikerült a gyűrűből kicsúszni. Hajtottak, mint a barmokat, és ilyeneket kiabáltak: 'most végzünk veletek, büdös zsidók!'." V. R. előbb az óbudai téglagyárba, majd a kauferingi koncentrációs táborba került.

A cionisták egyre nagyobb mennyiségben állították elő a hamis védleveleket. Elefánt visszaemlékezése szerint "úgy csináltuk a dolgot, hogy a hamisítványokat behoztuk a követségre, és ott adtuk ki azoknak, akik a 7800-as listán nem voltak rajta, vagy másképpen nem tudtak hozzájutni. Később ez nem volt elég és így kénytelenek voltunk a blöffnek a blöffjét felállítani. Perczell Mór utca 4. szám alatt felállítottunk egy teljesen hamis követséget, ahol most már jó hamisítványokat adtunk a jelentkezőknek." Weiss Artúr felesége szerint "A Vadász utca azonban nemcsak mint Schutzpassz-gyár működött, de asyluma [menedéke] volt a tisztviselők és hozzátartozóiknak, továbbá szökött munkatáborosok nagy tömege is itt talált menedéket, ezenkívül sok politikai üldözött, vezető szociáldemokrata, kommunista".


Tömeg a Vadász utcai Üvegház előtt

Mindez nem maradhatott sokáig titokban. "Állandó rettegésben éltünk, mert hiszen csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a ház nemcsak követség, hanem tömegek búvóhelye." - mondta Weissné 1945-ben - "A sok kijáró ember közül sokan lebuktak, a hatóságok figyelme csakhamar a követség épületére terelődött." Salamon Mihály szerint "Nagy meglepetés tehát nem érte a vezetőséget december 31-én, mikor egy nyilas különítmény géppisztolyok sortüze és kézigránátok dobálása közben az épületbe behatolt. Ennek a betörésnek három halottja és 17 sebesült áldozata volt s nagy szerencsénk volt mondható, hogy az utcára lesorakoztatott tömeget az elhurcolástól a városparancsnokság és a főkapitányság megmozgatásával meg tudtuk menteni." A nyilasok másnap azonban ismét visszatértek, magukkal vitték és meggyilkolták Weiss Artúrt, az Üvegház tulajdonosát, vezetőjét. Ennek ellenére az épület legtöbb lakója megérte a felszabadulást.

A cionista ellenállás külön fejezetét írta az a három magyar származású és anyanyelvű palesztinai zsidó fiatal, akik a brit hadsereg ejtőernyőseiként júniusban azért érkeztek Magyarországra, hogy megszervezzék a maradék magyar zsidóság védelmét, és hírekkel lássák el a szövetségeseket. A minden elemében kilátástalan, ám kétségkívül hősies vállalkozás kettejük életét követelte. Szenes Hannát rögtön a déli határ átlépésekor letartóztatták, majd novemberben kivégezték a nyilasok. Két társát, Nussbacher Emilt és Goldstein Ferencet szintén elfogták. Nussbachernek sikerült megszöknie a fogságból, Goldstein egy náci lágerben vesztette életét.

Ahogy a túlélők látták

Itt gyártottuk és itt adtuk át a keresztény papírokat

Jegyzőkönyv: 3615
Név: E. E.
Neme: nő
Születési hely: Budapest
Születési idő: 1921
Utolsó lakóhely: Budapest
Foglalkozás: okl. tanárnő

Fent nevezett előadja a következőket:


1944. június közepe táján két szlovák fiú megszökött Auschwitzból. Ezek itt Budapesten egy 24 oldalas és egy 16 oldalas jegyzőkönyvet adtak le, amelyek úgyszólván az első hiteles leírások voltak az auschwitzi és birkenaui megsemmisítő táboroknak. Ezeket a jegyzőkönyveket egyesítve lefordítottuk angol, német , francia és olasz nyelvre, majd a Somér Hacajir itteni vezetői kijuttatták azokat részben Sztambulon, részben pedig Svájcon keresztül a pápához, az angol és svéd királyhoz, Roosevelthez és Erec Jiszroelbe. A jegyzőkönyvek magyar szövegét sokszorosítottuk és eljuttattuk a kormányzóhoz, a kormány tagjaihoz, valamint a magyar politikai élet prominens egyéniségeihez. Eközben már Kaszner Rezső megkezdte a németekkel való olyirányú tárgyalásait, amely szerint a külföldi zsidók pénzt és háborús nyersanyagot adnak minden olyan zsidóért, aki nem megsemmisítő táborba, hanem Németországon keresztül semleges országba kerül. (Ez volt az un. első alia előkészítése, aminek eredménye a strasshofi 24.000 és a bergenbelseni 1750 kedvezményezett Häftling).Krausz Miklós, a Palestina Hivatal titkára, aki összeköttetései révén a svájci követség Szabadság-téri "Idegen Érdekek Képviselete" osztályán bújt el - Lutz konsullal és baráti kapcsolatai alapján Batiszfalvy rendőrkapitánnyal kedzett meg kivándorlásra irányuló tárgyalásokat.1944. június 30-án elment az 1750 bergenbelseni. Másnap a Síp utca 12-ben Komoly Ottó és Kaszner Rezső vezetésével megkezdtük a további transzportok regisztrálását. Ezek a transzportok július 17-ig nem jöttek létre, illetve Eichmannék nem adták meg az engedélyt. Július 17-én este Krausz Miklós bizalmas megbeszélésre hívott össze bennünket. Ezen a megbeszélésen résztvettek: Komoly Ottó, Rafi, Pill, Geier Albert, Salamon Mihály, dr. Herskovits Fábián és én is. A megbeszélésen Krausz Miklós előadta a következőket:A június hó végén kijuttatott jegyzőkönyvek megérkeztek rendeltetési helyükre. Ezeknek eredményeképpen Roosevelt jegyzéket küldött a magyar kormányhoz, amelyben követeli, hogy mindazon zsidóknak, akik palestinai beutazási engedéllyel rendelkeznek, a kivándorlást tegyék lehetővé. Ebbe a kérdésbe Stójay akkori miniszterelnök belement és fel fognak állítani egy irodát a svájci követség égisze alatt, amely iroda a kivándorlási akciót fogja lebonyolítani. Ehhez járult hozzá az a tény is, hogy június végén Krausz Miklósnak sikerült Ferenczyt meggyőzni arról, hogy Auschwitzben mi történik és egy találkozást fog létrehozni Ferenczy, ennek segédje Lullay, Batiszfalvy, Stern Samu, Wilhelm Károly és Pető Ernő között Stern Samu lakásán. Ezek a találkozón megállapodtak abban, hogy amennyiben a kormányzó, mint legfelsőbb hadúr felrendeli Budapestre a vidéki csendőrséget, azok szembe fognak szállni a németekkel, még akkor is, ha azok erőszakkal akarnák a budapesti zsidóság július 5-re tervezett deportálását végrehajtani. Ilyen körülmények között nyílt meg július 24-én a Vadász utcai hivatal. Lutz konzulnak az volt a kérése, hogy az új hivatal lehetőleg közel feküdjön a svájci követség Szabadság-téri hivatalához. Így esett a választás a Weiss cég Vadász utca 29.sz. alatti irodájára. Ezt a helyiséget Weiss Artur előzetes beleegyezésével a lakásügyi kormánybiztosságtól igényeltük ki. Weiss Arthur ekkor azt kérte, hogy miután a konkurrencia amúgy is ki akarta igényelni házát, lehetőleg gyorsan bonyolítsuk le ezt az ügyet és ugyancsak presztizsének a konkurrencia felé való megőrzése végett kérte, hogy ő ott vezető állást tölthessen be. Krausz Miklós, mint az iroda legfelsőbb vezetője, megbízta őt az adminisztráció vezetésével. Július 24-én tehát megnyílt a hivatal. Az első napon megjelentek ott Ferenczy és Batiszfalvy, dokumentálni akarván, hogy az iroda létesítése az akkori magyar kormány intenciói szerint történt.Ennek az irodának feladata volt mindazokat regisztrálni, akik Palestinába való kivándorlásra jelentkeznek. Már az első napokban, sőt az iroda megnyílása előtt, arról volt szó, hogy néhány hét alatt 2000-es transzportokban, személykocsikban, kollektív útlevéllel többezres zsidó menjen Palesztinába, Románián keresztül. Ferency és Krausz ki is jelölték a Pozsonyi úti Palatinus-házakat, ahol a transzportokban résztvevőket összegyűjtik, hogy azután kollektive onnan induljanak. Ez volt a védett házak magva.A Vadász utcai iroda kimondottan cionista intézmény volt, vagy legalábbis annak indult. Az útlevélbe való felvételnél elsősorban cionistákat vettünk tekintetbe. Augusztus elején el is készült az első kollektív útlevél. Két kötetből állott és azonnal megkaptuk a magyar kiutazási és a román átutazási engedélyt. A német kiutazási engedélyt nem akarták kiadni, mert azt akarták, hogyha az első 2000 ember elmegy, a többi zsidókat, ha nem is deoprtálják, de legalább koncentrálják Magyarország nyugati részében. Októberben azonban mégis csak kiadták a német kiutazást, amely 1945. január 1-ig volt érvényes.Ez volt a Vadász utca legális munkája. Már ezen munka miatt is súlyos támadások érték a Vadász utcát a lapokban, így a "Déli Magyar Szó" augusztusban kétszer is felhívta ránk a figyelmet. Nagyon fontos volt azonban, hogy az illegális munkához egy teljesen semleges helyet találjunk, ahol semmiesetre sem fenyegethet a lebukás veszélye. Erre a célra kiválóan alkalmas volt egy követség, amely természetesen területenkívüliséget élvez. Evidens tehát, hogy már az első napon a Vadász utcába helyeztük át illegális munkánk központját. Részben itt gyártottuk és itt adtuk át a keresztény papírokat. De ami még ennél is fontosabb volt, innen bonyolítottuk le a Romániába és Csehszlovákiába való illegális tömeges tijuljainkat. Sikerült elérnünk azt, hogy jól megszervezett csempészekkel simán juttattunk át a Szabadság-tértől Aradig, úgyszólván háztól-házig többezer embert. Itt meg kell említeni, hogy sem Weisz Arthur, sem Krausz Miklós nem támogattak bennünket ebben az illegális munkában, sőt megtörtént az is, hogy Rafit, Mimist, Pillt és Efrát kitiltották a Vadász utcából. (természetesen továbbra is bejártak.)Még egy nagyon fontos munkát végeztünk a Vadász utcában. Több chaverunk volt internáló táborban, vagy fogházban, nem annyira zsidó voltuk, mint inkább pl. okirathamisítás miatt, még azokból az időkből, amikor Szlovákiából és máshonnan tömegesen jöttek át emberek a határon és azokat el kellett bújtatni. Ezeket az embereket valódi amerikai védlevelekkel (amelyeket a Szabadság téren loptuk, illetve loptam) hoztuk ki.Ilyen körülmények között következett be október 15. Ezen a napon délelőtt a Horthy-proklamációt még a Vadász utcából hallgattuk és másnap már nagyon sokan bementünk a Vadász utcába azzal a tudattal, hogy ott mindaddig bent leszünk, amíg a nyilas uralom elmúlik. Az első napon csak hatvanan voltunk. A svájci követség, mint felettes hatóságunk kijelentette, hogy ebben a házban a sürgős munka ürügye alatt bentlehetnek a tisztviselők és azoknak legszorosabb hozzátartozói, de végül is a felszabadulás napjáig a bentlakók száma 2750-re emelkedett.A zsidóházak le voltak zárva és már vitték is az embereket. A Vadász utcából indultak el a nyilas egyenruhába öltözött cionista ifjak, akik letartóztatás ürügye alatt tömegesen hozták be a zsidókat. Már a harmadik napon 500-an voltunk.A helyszűke, az egészségügyi berendezés és az élelmezési helyzet napról-napra nehezebbé vált. Szerencsénkre a Nemzetközi Vöröskereszt augusztusban megalakult Mérleg utcai irodájában, ahol Komoly Ottó volt a vezető, chaverjaink voltak a tisztviselők, így Efra a gazdasági főnök, aki az élelmezési nehézségek leküzdésében segítségünkre volt mindaddig, amíg a Vadász utca maga is fel nem állította saját gazdasági hivatalát és konyháját, önellátásra rendezkedve be.Október 17-én kaptuk az első nyilas attakot. Sikerült azonban a konsulátus helyettesét, Steiner urat azonnal mozgósítani, aki a nyilas banditákat nyomban leszerelte.Október 20-án elvitték a férfiakat 14-60 éves korig, majd megjelent a 23-ra szóló bevonulási parancs a nők részére a KISOK pályára. Ekkor fogalmaztuk meg október 23-iki dátummal a Schutzpasst és megkezdtük annak kiadását éjjel-nappali munkával, 16 gépen, mindenkinek, aki a zsidó felekezet tagja volt és ezt kérte. Mivel a Schutzpasson aláírás nem volt, azonnal megkezdték annak hamisítását és sajnálatos körülmények folytán a Vadász utcába bemenekült egyének között is akadtak olyanok, akik pénzért árulták az ellopott Schutzpassokat.Miután a kivándorlási engedély 7800 certifikát alapján adatott ki, a kormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy csak 7800 egyén kaphasson Schutzpasst. Ezt a számot azonban úgyszólván az első napon kimerítettük és így ahhoz a cselhez folyamodtunk, mely szerint kijelentettük, hogy 7800 certifikat 7800 családnak szól, ami legalább is 60.000 embert jelent. Amikor a deportáltak szomorú menete elindult a bécsi országúton, a svájci követségtől sem autót, sem tisztviselőt nem kaptunk, hogy a svédek mintájára utánuk mehessünk és visszahozhassuk őket. Saját erőnkre támaszkodva vettünk egy autót, amelyet elláttunk diplomáciai rendszámmal és magunk gyártotta papírokkal mentek a mi chaverjaink Hegyeshalomig téglagyárba és mindenhová, ahonnan vissza kellett hozni embereket. A férfiakat Budapest környékén sétáltatták és számtalan esetben sikerült ezeket is hasonló módon hazahozni.November elején kijelölték a védett házakat, kezdetben olyan kevés házat kaptunk svájci védettek részére, hogy még a 7800 sem fért volna bele. Ekkor sikerült elérnünk Ferenczy révén további házak kijelölését. Összesen mintegy 35-40.000 embert helyeztünk el védett házakban. Közben a kormány gyakran kérte a 7800-as listát és mi gyártottuk.Közben felállították a Szent István park 14.szám alatt és Pozsonyi út 32.szám alatt a lakáshivatalokat. Az előbbinek dr. Waldrapfel tanár, utóbbinak pedig Hirsch Márton voltak a vezetői.Ugyancsak november elején, amikor a Vadász utcában a helyzet már szinte tarthatatlan volt, dr. Mezei Rezső, volt bankhivatalnok, aki Weiss Arthur barátjaként került a Vadász utcába és akinek egyetlen érdeme az volt, hogy azok október 17-iki nyilas támadáskor rendkívüli bőbeszédűsége folytán megmentette a helyzetet - úgy találta, hogy ő és családja már nincsen biztonságban a Vadász utcában és ezért egy másik, un. fiókirodát akartak nyitni, amihez a kvöetség meg is adta az engedélyt. Így nyílt meg november 15-ike körül a Wekerle Sándor utcai hivatal, hol az un. "elit", vagyis a kapitalisták helyezkedtek el látszólagos biztonságban.Dr. Mezei jellemzéséhez tartozik, hogy a Wekerle Sándor utcának mindvégig nem volt meg a területenkívülisége, de sok pénzzel és gyanús összeköttetések révén mégis csak sikerült az ottlévő mintegy 500 embert megmenteni.November 23-án, hajnali 5 órakor a csendőrök vertek fel bennünket a Vadász utcában. Weiss Arthur, aki a ráháruló feladatok súlya alatt kézzel foghatóan megváltozott, a legerélyesebben lépett fel és szemem láttára, fülem hallatára mondotta a csendőrök vezetőjének, egy főhadnagynak a következőket: "Legjobb lesz, ha 3 percen belül a csendőrségtől megtisztítják a házat, mert ellenkező esetben beláthatatlan következményei lesznek az attrocitásnak, minthogy a csendőrség súlyosan megsértette a területenkívüliség jogát." Erre a csendőrség valóban le is vonult az utcára, anélkül, hogy az általuk tervbevett fegyverek után való házkutatást végrehajtották volna.Ezután, nem beszélve arról, hogy napokig detektivek igazoltatták a házba ki- és bemenőket, hogy továbbá a ház előtt nyilasok fogdosták össze a Schutzpassokért tömegesen jelentkezőket - viszonylag mégis csak nyugalomban élt a Vadász utca 2500-2700 embere. A pincék, padlások, raktárak mind megteltek emberekkel. Az egészségügyi helyzet ilyenformán napról-napra romlott, már a tetű is felvetette a fejét, úgy hogy kénytelenek voltunk a tömeg egy részét a szomszédos Magyar Labdarúgó Szövetség székházába lecsapolni. Ezt a kérdést úgy oldottuk meg, hogy a két ház közötti falat egy helyen áttörtük, az M.L.Sz. ház Vadász utcai bejáratát eltorlaszoltuk, úgy hogy a két ház egy ház benyomásást keltette és a nyilasok mindvégig nem tudták, hogy ki tartózkodik az M.L.Sz épületében.December 31-ig - noha rendszeres munka már alig volt lehetséges - még egyre a Vadász utcából láttuk el a védett házak lakóit élelmiszerrel. A Tátra utcában felállítottunk egy kórházat, amelyet felszereltünk gyógy- és kötszerrel. Vártuk, egyre vártuk a felszabadulást. December 31-én du. 1/2 3 órakor arra lettünk figyelmesek, hogy az udvar felől gépfegyverropogás hallatszik. Az első pillanatban azt hittük, hogy fedélzeti fegyverekkel harcoló gépek járnak felettünk, azonban néhány perc múlva ez a feltevésünk megdőlt, mert az utcáról zsidógyalázó szitkozódás és trágár kiabálás hallatszott. Mint kiderült, egy 9 nyilas suhancból álló banda tört be az udvar felé vezető kapun. Balog testvér vezetésével az első ténykedésük az volt, hogy az óvóhelynek használt legnagyobb pincébe az ottlévő kb. 1000 főnyi tömeg közé a sötétben egy sorozat gépfegyverlövést adjanak le. Ugyanide dobtak egy kézigránátot, majd egy másodikat az udvarba, ahol a latrina volt és természetesen állandó tömeg körülötte. A házba behatolva, az utcára hajtottak mintegy 1500 embert. Nem találták azonban meg a jól álcázott un. Somér-pincét, a Mizrahi-padlás feljáratát és az M.L.Sz. feljáratát. Ez alatt az idő alatt Weisz Arthur, miután a megelőző napokban tüdőgyulladásban feküdt, szülei lakásán tartózkodott, ahonnan állandóan telefonált a Szabadság térnek, a városparancsnokságnak, a rendőrkapitányságnak és a külügyminisztériumnak. Ugyanezeket a szerveket hívtuk az un.tanácsteremből, ahová a nyilasok legutoljára jöttek be. Nekem ekkor már birtokomban volt egy a német vezénylő tábornok által aláírt területenkívüliséget igazoló levél és mivel az üvegház garázsában a svájci követség román osztályának autói voltak elhelyezve, ott a garázsban egy ellenállási mozgalomban résztvevő karpaszományosokból álló őrség tartózkodott. Meg kell azonban állapítani, hogy sem ez az őrség, sem a ház előtt posztoló rendőrség a legcsekélyebb ellenállást nem mutatta, amikor a nyilasok a házba betörtek. Álltunk az utcán és tudtuk, hogy utunk egyenesen a Dunához vezet. Weisz Arthur ekkor a bátorság és kiállás legszebb példáját mutatta. Noha felesége, gyermeke, két öreg szülője és testvérei is ott állottak az utcán, egy pillanatra sem rettent meg és miközben a nyilasok mellének szegezték a fegyvert, nyugodtan és erélyesen hangoztatta, hogy ez a ház a svájci követség, ezek a tisztviselők és hozzátartozóik, akiket a svájci állam véd és hogyha így fognak elbánni velük, akkor Svájcban az ottani magyar állampolgárokat hasonló elbánásban fogják részesíteni.Itt most meg kell állnunk egy pillanatra ! El kell mondanom, hogy a védett házakkal kapcsolatosan összeköttetésbe kerültünk egy Medgyesi és egy Bodor nevű nyilassal, továbbá Tarpataky rendőrfőfelügyelővel, akik bizonyos megvesztegetés ellenében hajlandók voltak valamelyes engedményre a védett házakkal szemben. Bodor különösen szíves volt velünk és amikor értesítettük őt a nyilas atrocitásról, nyomban a helyszínre jött automata gépfegyverével és soraink előtt felé és alá járva, megnyugtatott bennünket, hogy nem lesz semmi baj. Valóban meg is érkezett a segítség, úgy, hogy mindannyian visszamehettünk a házba.A nyilas lövöldözésnek négy halálos áldozata volt: Dr. Scheiber Vilmosné, Fenákel Jónás, Schwartz Ármin és továbbá sok súlyos sebesültünk is volt.Másnap du. úgy 1/2 2 óra tájban megjelent az előző napról jól ismert Balog testvér, aki a kapuban egy nyílt parancsot mutatott fel, amely szerint a Vadász utca 29. számú ház köteles 50 ember számára 3 napi élelmet kiadni. Weisz Arthur ekkor felhívta Krausz Miklóst, aki azt mondotta, hogy adja ki a kívánt dolgokat. Le is számoltunk 50 kenyeret és 35 doboz konzervet, valamint 7 üveg vörösbort. Én ez alatt az idő alatt a kapuban álltam, Balog a kapun kívül, Weisz Arthur pedig mellettem. Egyszerre megjelent Fábry László főhadnagy, aki a Wekerle Sándor utca és Vadász utca védelmére kirendelt un. VÁP-osztag parancsnoka volt és elkezdett beszélgetni Weisz Arthurral. Hogy a beszélgetés miről szólott, nem tudom, mert a kenyerek és konzervek számolásával voltam elfoglalva - csak arra lettem figyelmes, amikor Fábry azt mondotta Weisz Arthurnak: "jöjjön velem nyugodtan Weiss úr", mire én héberül odaszóltam Weisz Arthurnak, hogy ne menjen. Erre ő fölényesen legyintett. Fábry ezután beültette Weiss Arthurt autójába, Balog pedig ellenkező irányban távozott. Tíz perc múlva már visszajött azzal, hogy tiszt becsületszavára kijelenti, miszerint Weiss Arthur 5 órakor odahaz lesz. Mint később kiderült, átadta Balognak, aki a Városház utca 14-be vitte, onnan pedig valószínűleg a Dunába. Amikor Fábry állítólag értement a Városház utcába, ott azt mondották neki, hogy elengedték Weiss Arthurt.Ezzel a Vadász utcában napról-napra fokozódott a pánik, ami két nap alatt elérte tetőpontját és azután az ostrom egyéb izgalmai miatt teljesen el is múlt. Ezután a nyilasok még vagy kétszer jöttek élelmiszerekért, minden alkalommal azonban már a kapuban kiabálták, hogy egy zsidónak sem lesz semmi baja, csupán ennivalóért jöttek. Természetes, hogy készséggel adtunk nekik enni, mintsem, hogy bajunk történjék.Január 6-án délután történt, hogy Fränkl Jenő valamiért egy futárt küldött ki, akit a ház előtt Pálóczy színészből lett nyilas detektív igazoltatott és miközben igazoltatták, a fiú kiabált, hogy innen jött ki a Vadász utcából, futár vagyok - ebben a pillanatban futott a követség elé a követség autója, amelyből Gedeon Andor és Szemere Tibor tisztviselők szálltak ki, míg Hunwald Szimcha chavér, aki Kühne János néven volt a követség tisztviselője, a kocsiban maradt. Gedeon bejött a kapun, ebben a pillanatban Szemere észrevette már a kapuban állva, hogy a futár szalad a követség felé. Egy lövés dördült el és a fiú "meglőttek" felkiáltással zuhant Szemere karjaiba. Erre a nyilas detektiv már az autónál állva, ahonnan a sofőr ki tudott még idejében jönni, Kühnét, Szemerét magukkal vitték előbb a főkapitányságra, majd onnan átadva a németeknek, a királyi palota pincéjébe. Szemere Tibor nyelvtudásának köszönhette, hogy mint tolmácsot használták és a vár felszabadulásakor 40 napi fogság után kiszabadult, Hunwald Szimchát azonban a belügyminisztérium pincéjében agyonlőtték.Természetes, hogy ezt az esetet követően is pánikhangulat uralkodott a Vadász utcában, de a felszabadulásig bekövetkező 12 nap alatt nem fordult már elő több nyilas atrocitás a házban, vagy a ház előtt, kivéve egy esetet, amikor Dénes Iván futárunkat a védett házaknál teljesített szolgálata közben agyonlőtték.

Az emberek idegszálai a végsőkig feszültek [szkennelt verzió]

Egy nyilas különítmény géppisztolyok sortüze és kézigránátok dobálása közben az épületbe behatolt [szkennelt verzió]

Nem lehet tétlenül nézni, hogy zsidóság vérzik [szkennelt verzió]

forrás: degob.hu, wiki