Ugrás a Főoldalra!

Magyar párttörténet a 20. század közepéig
1900 - 1945

frissítve: 2016-03-05 19:31

Pártok listája

48-as Alkotmánypárt
Egyesült Nemzeti Szocialista Párt

Egységes Párt
Nemzeti Egység Pártja
Magyar Élet Pártja
Függetlenségi és 48-as (Justh) Párt
Katolikus Néppárt
Keresztény Községi Párt
Keresztény Nemzeti Egység Pártja
Függetlenségi 48-as és Kossuth Párt
Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja
Egységes Községi Polgári Párt
Keresztény Női Tábor (KNT)
Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP)
Magyar Kommunista Párt (MKP)

Magyar Fajvédő Párt (MFVP)
Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF)
Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (MNFP)
Magyar Nemzeti Szocialista Párt

Magyar Radikális Párt (MRP)
Magyarországi Szocialista Párt
Nemzet Akaratának Pártja (avagy Nemzeti Akarat Pártja, röviden NAP)
Nemzeti Front (NF)
Nemzeti Munkapárt
Nemzeti Parasztpárt
Nemzeti Polgári Párt (avagy Magyar Polgári Párt, néhol Heinrich-párt)
Nemzeti Szabadelvű Párt, majd 1935-től Polgári Szabadságpárt
Nemzetiszocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom (NSZMP – HM)
Nyilaskeresztes Párt (NYKP)
Országos Alkotmánypárt vagy röviden Alkotmánypárt
Országos Kisgazda- és Földmíves Párt (avagy Országos Kisgazdapárt, OKGFP)
Polgári Demokrata Párt (PDP)
(Országos) Polgári Radikális Párt
Szabadelvű Párt egy magyarországi liberális párt
Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék
Szlovén Néppárt néhol Vend Néppárt (vendül Slovenska lüdska stranka)
szövetkezett ellenzék vagy Koalíció (olykor szövetkezett balpárt)
Új Párt
 

A 48-as Alkotmánypárt egy rövid életű választási párt volt Magyarországon 1918-ban.

Története

Wekerle Sándor hozta létre harmadik miniszterelnöki kinevezése után, hogy egy stabil kormánypártot alakítson az elvesztett első világháború utáni zűrzavarban egy a háború miatt addig halasztgatott választásokra.

Tradícionális konzervatív értékrendszer alapján építette fel pártját, amibe mind a „67-esek” (azaz kiegyezés-párti), mind a „48-asok” (azaz a kiegyezés ellenzői, elvetői) különböző, de egymással összeegyeztethető célkitűzéseit is átvette (pl. általános választójog bevezetése, német helyett magyar, mint vezényleti nyelv a hadseregben, stb.), ugyanakkor viszont udvarhű is maradt. Hivatalosan 1918. január 25-én alakult a Keresztényszociális Néppárt, az Országos Alkotmánypárt egy része és az Egyesült Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt egyesüléséből.

A kormányzó Nemzeti Munkapárt nem csatlakozott a kezdeményezéshez, így az gyakorlatilag csak az ellenzéki pártok többségét foglalta magába. A helyzeten végül az őszirózsás forradalom győzelme, illetve Tisza István meggyilkolása változtatott, amit követően október 31-én a Munkapárt is beolvadt a 48-as Alkotmánypártba, de már túl későn; alig egy héttel később, november 7-én a párt az új Károlyi-kabinet köztársasági törekvései miatt feloszlott, a zavaros politikai helyzetben pedig a Wekerle által remélt választás is elmaradt.

^^


Az Egyesült Nemzeti Szocialista Párt

Egy rövid életű magyarországi nemzetiszocialista párt volt 1933 – 1940 között.
Olykor Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt, vagy Egyesült Nemzeti Szocialista Párt – Nyilaskeresztes Front, vagy Nyilaskeresztes Front, vagy ezek gyakorlatilag tetszőleges kombinációja.

Története

A pártot Pálffy Fidél alapította 1933 végén Egyesült Nemzeti Szocialista Párt néven, miután kilépett a Meskó Zoltán féle Nemzeti Szocialista Földmíves- és Munkáspártból. A párt deklaráltan alkotmányos irányelvek mentén kívánt működni, Pálffy a Gömbös-kormány szimpatizánsaként próbált együttműködni a hatalommal, aminek Gömbös 1936-os halála vetett véget. Az 1939-es választásokat követően az ENSZP 11 parlamenti székhez jutott.

Még a választások előtt betiltották a Szálasi féle Nemzeti Szocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalmat, aminek eredményeként Baky László csatlakozott Matolcsy Mátyás és Matolcsy Tamás Nyilaskeresztes Front nevű pártjához, mely a választások előtt egyesült az ENSZP-vel, a parlamentben pedig közös frakciót hoztak létre.

Ugyan Szálasiék Nyilaskeresztes Párt néven még a választások előtt újjáalakultak, a két párt csak 1940-ben egyesült.

^^

Egységes Párt

Története:

Az Egységes Párt az első világháborút követő politikai zűrzavar (őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság, trianoni sokk, restaurációk stb.) konszolidálása érdekében az 1921. április 14-e óta kormányzó Bethlen István miniszterelnök által tett számos lépés (pl. Bethlen–Peyer-paktum) egyikeként jött létre. A Bethlen vezette Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) 1922-re jelentősen meggyengült, mivel tagjainak többsége nyíltan és fegyveresen támogatta IV. Károly rendre kudarcba fulladt visszatérési kísérleteit. Az 1920-as választások két legsikeresebb pártja, a Nagyatádi-Szabó István vezette Országos Kisgazda- és Földműves Párt és a kormányon levő KNEP 1922. február 2-án Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt néven egyesült. (A KNEP részben beolvadt az FKGP-be, de 1922-ben még néhol önállóan is indult) Az így létrejött új párt (népszerűbb nevén Egységes Párt) agrárpártból széles gyűjtőpárttá válva megnyerte az 1922-es választásokat és folytathatta konszolidációs politikáját. Az új párt elnöke névleg Nagyatádi-Szabó István maradt, és hivatalos irányvonala a kisgazdákéhoz állt közelebb, a valóságban azonban az idő haladtával egyre inkább távolodott attól. A Bethlen politikájával kevésbé szimpatizáló, illetve azt nem támogató kisgazdák végül 1930. október 12-én kiváltak és Békésen egy új, tisztán kisgazda pártot alapítottak Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt néven, melynek elnökévé Szijj Bálintot, alelnökévé Tildy Zoltánt, országos főtitkárává pedig Nagy Ferencet választották.

A parlamentben jelen lévő keresztény pártok támogatásával mindvégig biztos többséggel kormányzó párt sikerei csúcsára 1926-ban ért; ekkor a választásokon egymaga kétharmados többséget szerzett az akkor 245 fős parlamentben. Bethlen és vele együtt az Egységes Párt politikájának bukását végül a gazdasági világválság okozta. Bethlen lemondása (1931) után a helyére lépő Károlyi Gyula-kormány sem tudott úrrá lenni a gazdasági világválság okozta problémákon, hiába lepleztek le egy szélsőjobboldali puccskísérletet novemberben, illetve végezték ki a hazai kommunista mozgalom két vezetőjét 1932 júliusában, a kényszerű megszorításokba belebukott a kormány. A pártban ebből adódóan kialakult belső ellentétekből és csatározásokból az akkor már ismét alelnök Gömbös Gyula került ki győztesen, miután Bethlen elutasította az újbóli megkeresést, így a Gömbös-kormány feladata lett az ország kivezetése a (világ)válságból. Habár Bethlen névleg nem, a színfalak mögött azonban továbbra is kontrollt gyakorolt a parlament felett, s bár Gömbös nagyobb teret kapott, a miniszterelnökségért cserébe Bethlennel kötött kompromisszum értelmében le kellett mondania reformelképzelései többségéről és miniszterei kiválasztásába sem szólhatott bele. Gömbös programját 95 pontban, „Nemzeti Munkaterv” néven fogalmazta meg. Noha számos hozzáértő ember segített a program megírásában, meglehetősen demagóg és önellentmondásoktól sem mentes lett, ennek ellenére sikerült elérnie a kormány iránti bizalom erősödését. A kormány, programját támogatandó, 1933-ban Függetlenség címmel új bulvárlapot, 1934-ben Új Magyarság címmel az igényesebb középrétegeknek szóló újságot indított. Szintén az újítást és az elhivatottságot bizonyítandó, a pártot 1932. október 27-én hivatalosan is átkeresztelték a Nemzeti Egység Pártja névre.

^^

Nemzeti Egység Pártja

Gömbös Gyula miniszterelnöki kinevezése után a reformok iránti elkötelezettséget demonstrálandó 1932. október 27-én az Egységes Párt az addig hivatalos Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt megnevezést a Nemzeti Egység Pártja (NEP) névvel váltotta fel. Az „új” párt azonnal nekilátott tömegbázisa kiépítéséhez és szerves egységgé alakulásához, addig szokatlan módon fizetett pártszervezőkkel, erős propagandatámogatás mellett. A reklámhadjárat során a „Nemzeti Munkaterv” erősen demagóg volta, illetve belső ellentmondásai ismét felszínre kerültek. Ezeket Gömbös többnyire látszatintézkedésekkel, illetve figyelemeltereléssel (például a horogkeresztes jelvények használatának betiltása) igyekezett elleplezni, mivel a Bethlennel kötött kompromisszumot és vele a kötöttségeket nem tudta érdemben lerázni. Gömbös ügyes manőverezései révén a párt (és vele ő sem) bukott bele a világválságba, sem az I. Sándor jugoszláv király elleni 1934-es, marseilles-i merénylet vizsgálataiba, mely során kiderült, hogy az eseményt kitervelő és végrehajtó horvát usztasák rövid ideig Jankapusztán is tartózkodtak. Noha Olaszország részvétele a gyilkosságban sokkal valószínűsíthetőbb volt, mégis Magyarországot tette meg a kisantant bűnbaknak az ügyben. A sikeres magyar diplomácia révén azonban nem sikerült súlyosan elmarasztaló ítéletet kicsikarniuk a Népszövetség Tanácsától; az Magyarországra bízta az esetleges felelősök, résztvevők felkutatását és megbüntetését.

Gömbös az 1930-ban kivált, ellenzéki kisgazdák (Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt) növekvő népszerűsége láttán 1934 elején titkos választási paktumot ajánlott Eckhardt Tiboréknak. Az 1934 májusában megkötött egyezség értelmében Eckhardt, a kisgazdák elnöke lett Magyarország népszövetségi megbízottja (előtte soha ellenzéki politikus nem töltötte be ezt a tisztséget), cserébe a Bethlent a párton belülről támadó Gömböst segítették a parlamentben, valamint az esedékes, 1935-ös választásokon minimalizálták az egymás közti versengést.

Az így két tűz közé került Bethlen kénytelen volt engedni Gömbösnek, aki immár saját elképzelései szerint alakíthatta át kormányát. A bethlenista miniszterek leváltása, illetve a hadsereg vezetőjének és több magas rangú tisztnek a nyugdíjazása, pontosabban a helyükre németbarát, Gömbös-párti tisztek kinevezése ellen tiltakozásul Bethlen és köre, valamint több leváltott miniszter is kilépett a pártból.

A NEP-et gyűjtőpárttá szervező intézkedések eközben lassan beértek az 1935-ös választásokra – ekkorra már szinte minden településen működött helyi pártszervezet, összesen mintegy 70 ezer pártaktivistával, ami meghozta a várt választási sikert is: az 1931-es választásokhoz képest 13 mandátummal többet, 171-et sikerült begyűjteniük. Választási sikerei ellenére antidemokratikus intézkedései és törekvései, a diktatúra bevezetése érdekében tett lépései (pl. korporációs rendszer kiépítésének megkezdése) gyakorlatilag egy tömbbe kovácsolták Gömbös ellen a párt belső ellenzékétől a szociáldemokratákig az összes parlamenti szereplőt. Támadásaikat semlegesítendő, a kormány számos szociálpolitikai intézkedést vezetett be, köztük a 48 órás munkahetet, valamint elhangzott egy átfogó földreform ígérete, a tömegek azonban ezt már nem hitték el. A párton, illetve a parlamenten, sőt a kormányon belül is komoly nézeteltérések, kemény politikai harcok kezdődtek, melyek lezárására 1936-ra már Horthy is Gömbös elmozdítását látta a legjobb megoldásnak; ezt azonban Gömbös súlyosbodó betegsége, majd október 6-i halála miatt már nem kellett megtennie.

A helyébe lépő Darányi Kálmán feladata a Gömbössel előretört jobboldali radikalizmus visszaszorítása lett. A várakozásoknak megfelelően leépítette a pártapparátust, a vezető pozíciókba mérsékelt konzervatívokat ültetett, betiltotta a Nemzet Akaratának Pártját, illetve a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, vezetőiket (Szálasi Ferencet és Böszörményi Zoltánt) pedig börtönbe csukatta, valamint komoly szankciókat léptetett életbe a MOVE ellen is. Kezdeti határozott fellépése azonban 1937-38-ra teljesen elolvadt; Hitler sikerei, valamint a szélsőjobb erőteljes térnyerése az intézkedések ellenére teljesen elbizonytalanították. Betiltásuk helyett egyes követeléseik teljesítésével (pl zsidótörvény-javaslatok) igyekezett lecsillapítani őket, azonban ez csak olaj volt a tűzre. Az Anschluss után teljesen feladta a küzdelmet: engedélyezte Szálasi újabb pártjának megalapítását, és leült velük tárgyalni, hogy esetleges pozíciókért cserébe alkotmányos ellenzéki szerepbe erőltesse a nyilasokat.

Az események láttán a konzervatívok, Bethlen Istvánnal és Károlyi Gyulával az élen megvonták bizalmukat a kormányfőtől. A kialakult párton belüli viták és az azon kívüli kaotikus állapotok (Horthy már rádióbeszédben próbálta nyugtatni a kedélyeket: „(…) a rendet és a nyugalmat ebben az országban büntetlenül nem fogja zavarni senki”) láttán Darányi 1938. május 12-én benyújtotta lemondását. Helyét a sokkal karizmatikusabb Imrédy Béla foglalta el. Imrédy rendpárti intézkedései nyomán ismét számos szélsőjobboldali, illetve szélsőbaloldali, vagy annak tartott pártot és egyéb szervezetet, lapot tiltottak be, valamint Szálasit ismét lecsukták és ezúttal három évnyi börtönre ítélték.

Az első bécsi döntés úgy tűnt, Imrédyt megerősíti pozíciójában, azonban mikor a németek jelezték, hogy Magyarország provokatívabb fellépéssel Kárpátalját is visszakaphatta volna, a párton belüli ellentétek ismét felszínre kerültek, amin már a kormányátalakítás sem segített. A házszabály-revízió kapcsán (mely a parlamentet látszatszereplővé süllyesztette volna) 58 képviselő kilépett a pártból, így történelme során először a kormánypárt kisebbségbe került a parlamentben. Az események hatására Imrédy benyújtotta lemondását, azt azonban a kormányzó nem fogadta el.

Az újjáalakult vezetést segítette a visszacsatolt területekről érkező 16 képviselő, akik mind a NEP-pel szimpatizáltak. A párt erősítése érdekében Imrédy 1939. január 6-án elindította a Magyar Élet Mozgalmat, melynek célja a legkülönfélébb társadalmi rétegek egyesítése volt a nemzeti egység jelszava alatt, hogy így kerülhesse meg a parlamentet. Az eseményeket övező belpolitikai válság megoldására Imrédy elmozdítása volt az egyetlen lehetőség, melyhez a segítséget az ellenzék szolgáltatta. Nekik sikerült kideríteniük, hogy Imrédy egyik dédanyja zsidó volt. Az ezt igazoló bizonyítékok hatására február 15-én beadta lemondását, helyét Teleki Pál vette át.

^^

Magyar Élet Pártja

 

A Magyar Élet Mozgalom és Teleki megegyezése nyomán a mozgalom beolvadt a pártba. Az újraegyesített kormánypárt 1939 február 2-án felvette a Magyar Élet Pártja nevet, miközben a németek jóváhagyásával Magyarország önálló akció során Kárpátalja teljes egészét elfoglalta és területét a Magyar Királysághoz csatolta, melyért „cserébe” beiktatták a „második zsidótörvényt”, az 1939. évi IV. törvénycikket. A viszonylag stabilizált belpolitikai légkörben a revízió újabb sikerével a háta mögött Teleki javaslatára Horthy feloszlatta az országgyűlést, és kiírta az újabb választásokat.

Az eredmények minden elvárást felülmúltak, a két választás közötti területi gyarapodás révén 245-ről 260 fősre növekedett parlamentben a MÉP 187 helyett szerzett meg, mellyel kényelmes, kétharmados többséghez jutott az új törvényhozásban.

^^

A Függetlenségi és 48-as (Justh) Párt (röviden: Justh-párt)

a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt egy részét jelölte, amit Justh Gyula vezetett és két különböző időpontban is „létezett”; Egyszer a kettészakadt Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt „maradékának” megkülönböztetésére 1893–1895 között, majd egy újraegyesülést és az azt követő újabb szakadást követően 1909–1913 között.

^^

Az első Justh-párt

 

Az 1892-es választásokat követően kibontakozó egyházpolitikai vitában a Függetlenségi Párt hivatalosan ugyan Wekerle Sándor liberális programja mellett volt, tagjainak azonban nem tiltotta meg, hogy ne szavazzanak a kormányprogram ellen. Ennek hatására Eötvös Károly és további huszonkét párttag 1893. május 19-én kilépett a pártból és létrehozta a Függetlenségi Néppártot, míg a frakció többi tagja azonnal kettéoszlott egy Ugron Gábor-párti többségre és egy Justh Gyula-párti kisebbségre. Mivel mindkét rész magának követelte a Függetlenségi és 48-as Párt nevet, így őket a vezetőik után Függetlenségi és 48-as (Justh) illetve ~ (Ugron) Pártnak nevezték a korabeli sajtóban. A Justh-féle pártrész rövidesen egyesült a Függetlenségi Néppárttal és elnökének az 1895-ben hazatért Kossuth Ferencet választotta meg. Az 1896-os választásokon a párt szavazótábora a Justh–Kossuth-féle vonalat támogatta, Ugronék kis híján kiestek a parlamentből. Ezután jellemzően a Justh–Kossuth féle vonalat nevezték „egyszerűen” Függetlenségi Pártnak. (önelnevezése mindvégig Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt maradt).

Fájl:Károly Eötvös.jpg

A két frakció végül az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság során újraegyesült és mind az 1905-ös, mind az 1906-os választásokat megnyerték. A belső ellentétek ennek ellenére nem csitultak, sőt újabb szakadáshoz vezettek.

^^

A második Justh-párt

 

A koalíció győzelmével Magyarországon először polgári-radikális kormány alakult, megtörve a Szabadelvű Párt addigi, 1875 óta tartó hegemóniáját. Az ismét felszínre törő 67-es-48-as ellentét (a kiegyezés hívei és elvetői) az ellenzéken belül a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártot sem hagyták érintetlenül. Az önálló Magyar Nemzeti Bank felállításának kérdése körül kibontakozott vita hatására rövid egymásutánban először 1907. október 19-én 17 képviselő lépett ki, ők 1908. március 10-én megalapították a Függetlenségi és 48-as Balpártot, majd 1909. november 11-én Justh Gyula és köre, a Justh Párt távozott. Justh ellenfele, Kossuth Ferenc és köre a párt „maradékából” megszervezte a Kossuth Pártot (Függetlenségi és 48-as (Kossuth) Párt).

A második Wekerle-kormány mandátumának lejártával (1910. január 17.) az 1910-es választásokon vereséget szenvedett és ismét ellenzékbe szorult az összes, a belső szakadások ellenére a szövetkezett ellenzékben maradt negyvennyolcas párt, köztük Justhék is.

A párt az akkoriban felvetődött választójogi reform kapcsán a nőkre is kiterjedő általános választójog mellett foglalt állást, amivel a lehető legradikálisabb álláspontot képviselte a korban, hasonlatosan a Szociáldemokrata Párthoz. Mivel ebbéli nézeteik egyeztek, 1911-ben a választójog kérdésében szövetséget is kötöttek a szociáldemokratákkal.

1912. június 7-én a Justh-párt egyik tagja, Kovács Gyula az ellenzéket ért politikai sérelmek megtorlása végett merényletet kísérelt meg elkövetni Tisza István ellen, ám lövései célt tévesztettek és önmagával sem sikerült végeznie (miután felépült sérüléseiből bíróság elé állították, ahol „mélyebb öntudatzavarra” hivatkozva végül felmentették).

Fájl:Kovács Gyula politikus.JPEG

A tulajdonképpen önálló Justh-párt a többi függetlenségi frakcióval (és azok is egymással) 1913-ra sikeresen elsimították nézeteltéréseiket és a megbeszélések, valamint a háttéralkuk révén végül 1913. június 14-én Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Párt néven újraegyesültek.

A Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt (vagy Függetlenségi és 48-as Párt, vagy egyik jogelődje ismertebb, rövidebb nevén Függetlenségi Párt) egy magyarországi politikai párt volt.

1884. szeptember 29-én a Mocsáry Lajos vezette Függetlenségi Párt és az Irányi Dániel vezette Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egyesült, Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt néven. Az új párt értékrendje átvette a 48-as párt nacionalista, polgári radikális felfogását, míg Ausztria és Magyarország kapcsolatában nézeteik valamelyest enyhültek, a teljes függetlenség helyett a perszonáluniót is elfogadták volna, mely azonban éles belső ellentétekhez és a párt későbbi teljes széteséséhez vezetett.

^^

Pártszakadás, újraegyesülés, újra pártszakadás

Egy időben előfordult, hogy a párt több platformja is külön-külön, akár egymással szemben is indult az aktuális választásokon. Ezeket az egymáshoz roppant hasonló (nem egyszer azonos) önelnevezésük miatt jellemzően vezetőik alapján különböztettek meg egymástól (pl. Ugron Párt, Justh Párt, stb.). Közülük a legismertebb az Ugron Gábor vezette platform volt, mely a tiszaeszlári pert körülvevő hisztéria és antiszemitizmus hatására alakult 1884-ben. A csoport legfőbb célja, az volt, hogy visszaszorítsa a függetlenségi mozgalom radikálisabb elemeit, s így kormányképessé tegye magát a pártot. Ugron és köre az erős Kossuth-kultuszt is igyekezett visszaszorítani, mindhiába. Mivel erőfeszítéseik kudarcot vallottak, 1890-ben kiléptek és teljesen önálló pártot alakítottak, ugyanilyen névvel. A Függetlenségi és 48-as (Ugron) Párt hamarosan visszatért az anyapártba, hogy aztán onnét 1894 noveberében újra kiszakadjon és egészen 1905-ig önálló politikai erőként működjön. 1905. január 4-én olvadt be ismét a Függetlenségi és 48-as pártba, hogy aztán együtt az 1905-ös választásokon győztes Koalíció részévé váljanak.

Az 1892-es választásokat követően kibontakozó egyházpolitikai vitában a Függetlenségi Párt hivatalosan ugyan Wekerle Sándor liberális programja mellett volt, tagjainak azonban nem tiltotta meg, hogy ne szavazzanak a kormányprogram ellen. Ennek hatására Eötvös Károly és további huszonkét párttag 1893. május 19-én kilépett a pártból és létrehozta a Függetlenségi Néppártot, míg a frakció többi tagja azonnal kettéoszlott egy Ugron-párti többségre és egy Justh-párti kisebbségre. Mindkét rész magának követelte a Függetlenségi és 48-as Párt nevet, így őket a vezetőik után Függetlenségi és 48-as (Justh) illetve ~ (Ugron) Pártnak nevezték a korabeli sajtóban. A Justh-féle pártrész rövidesen egyesült a Függetlenségi Néppárttal és elnökének az 1895-ben hazatért Kossuth Ferencet választotta meg. Az 1896-os választásokon a párt szavazótábora a Justh illetve Kossuth-féle vonalat támogatta, Ugronék kis híján kiestek a parlamentből.

Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság hatására az újból egyesült párt tagja lett a szövetkezett ellenzéknek, mely Wekerle Sándort támogatta a választásokon. A koalíció győzelmével Magyarországon először polgári-radikális kormány alakult, megtörve a Szabadelvű Párt addigi, 1875 óta tartó hegemóniáját. Az ismét felszínre törő 67-es-48-as ellentét (a kiegyezés hívei és elvetői) az ellenzéken belül a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártot sem hagyták érintetlenül. Az önálló Magyar Nemzeti Bank felállításának kérdése körül kibontakozott vita hatására rövid egymásutánban először 1907. október 19-én 17 képviselő lépett ki, ők 1908. március 10-én megalapították a Függetlenségi és 48-as Balpártot, majd 1909. november 11-én Justh Gyula és köre, a Justh Párt (Függetlenségi és 48-as (Justh) Párt). Justh ellenfele, Kossuth Ferenc és köre a párt „maradékából” megszervezte a Kossuth Pártot (Függetlenségi és 48-as (Kossuth) Párt). A második Wekerle-kormány mandátumának lejártával (1910. január 17.) az 1910-es választásokon vereséget szenvedett és ismét ellenzékbe szorult az összes, a belső szakadások ellenére a szövetkezett ellenzékben maradt negyvennyolcas párt.

1912. június 4-én Tisza István gróf házelnökként erőszakos módon letörte az ellenzéki obstrukciót, és elfogadtatta a véderőtörvényeket. Három nappal később Kovács Gyula, az országgyűlés Justh-párti képviselője a képviselőházi ülésen háromszor rálőtt Tiszára, de fegyvere rövid (8-10 méteres) hatótávolsága miatt a merénylet-kísérlet sikertelen volt.

^^

Ismételt újraegyesülés, feloszlatás, újraalapítás

A Koalíció szétesése, a 48-as függetlenségiek közti (belső) ellentétek elsimulása és a háttéralkuk révén végül 1913. június 14-én a különböző negyvennyolcas függetlenségi frakciók és pártok újból összeálltak Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Párt néven, mely 1918 elején csatlakozott a politikai stabilitás megteremtése érdekében alakított 48-as Alkotmánypárthoz. A Tanácsköztársaság során ezt betiltották és felszámolták, ezen formájában újjá pedig már nem alakult, országgyűlési választásokon - mivel 1910 és 1920 között nem rendeztek - sosem indult.

A Tanácsköztársaság bukása után, 1922-ben Batthyány Tivadar gróf és Nagy Vince megalapította a Függetlenségi 48-as és Kossuth Pártot, mely az Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Párt folytatásának vallotta magát. A régi függetlenségi ellentétek újbóli, szinte azonnali kiéleződése miatt hamar Távozott Batthyány és a régi függetlenségi párti képviselők. Az így gyakorlatilag az elődpárt szavazóbázisát vesztett formációnak fennállása során, 1922 és 1945 között (1945-ben beolvadt az FKGP-be) egyetlen tagot sem sikerült delegálnia az országgyűlésbe.

^^

A Katolikus Néppárt (avagy Katholikus Néppárt)

 

egy politikai párt volt a dualizmus-kori Magyarországon. Célja a katolikus egyház értékeinek, érdekeinek és szociális tanításainak képviselete, érvényre juttatása volt.

A pártot Prohászka Ottokár kezdeményezésére alapította gróf Zichy Nándor és gróf Esterházy Miklós Móric 1894. november 14-én (más forrásban 1895. január 28-án). Életre hívásának oka az 1890-es évek állam és egyház szétválasztására irányuló jogi reformjai, s közülük is kiemelten a polgári házasság intézményének bevezetése (1894. évi XXXI. törvénycikk) volt, melyeket élesen elutasítottak, elleneztek.

Fennállása alatt öt választáson (1896-os, 1901-es, 1905-ös, 1906-os és 1910-es) indult. 1905-ben csatlakozott a szövetkezett ellenzékhez, mely az 1905-ös választásokon történelmi győzelmet aratott az elődszervezeteivel együtt 1867, azaz a Kiegyezés óta kormányzó Szabadelvű Párt ellenében, súlyos belpolitikai válságot robbantva ki. A válság megoldásával az 1906-os választásokon megerősítést nyert Koalíció tagjaként a Második Wekerle-kormányban a Néppártot Zichy Aladár képviselte, mint a a király személye körüli miniszter.

1910-re a Koalíció szétesett, az önállóan induló Katolikus Néppárt pedig ismét ellenzéki szerepbe szorult. Az 1914-ben kirobbant első világháború miatt egészen 1920-ig nem tartottak újabb választást.

A Katolikus Néppárt Zichy Aladár vezetésével (aki 1903 óta volt elnöke) 1918. február 3-án egyesült az Országos Keresztényszocialista Párttal az Országos Keresztény Szocialista Szövetség hathatós támogatása mellett, s megalakították a Keresztényszociális Néppártot. Utóbbit a Magyarországi Tanácsköztársaság idején feloszlatták, majd betiltották, s csak 1920-ban alakult újjá, Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja néven.

A Katolikus Néppárthoz köthető, vagy általa üzemeltetett lap volt a Magyar Állam (1868-1908), az Alkotmány (1895-1919), a Néppárt (1899-1909) illetve a Népújság (1910-44).

A pártnak fennállása alatt három elnöke volt; az alapító Zichy Nándor (1894-?), Zichy János (?-1903) és végül Zichy Aladár (1903-1918).

^^

A Keresztény Községi Párt (avagy Wolff-párt)

 

egy helyi, budapesti politikai párt volt a két világháború közötti Magyarországon 1920 és 1939 között. Fennállása alatt mindvégig vezető, vagy meghatározó szerepet töltött be Budapest önkormányzati (és) politikai életében. Létezése során csak önkormányzati választásokon indult, az országgyűlési választásokon mindenkor a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártot támogatta.

Története

A párt 1920. júlis 14-én alakult az 1920-as önkormányzati választásokra Wolff Károly vezetésével. Célcsoportjának a budapesti keresztény nemesi középosztályt és kispolgárokat határozta meg, s Budapesten kívül a közvetlen agglomerációt (az 1950 előtti Nagy-Budapest) leszámítva sem 1920-ban sem későbbi fennálása során nem is indított jelölteket. A párt első alelnöke Raffai Sándor evangélikus püspök lett.

Wolff Károly

A párt az 1920-as önkormányzati választásokat elsöprő többséggel nyerte meg; a Fővárosi Önkormányzat akkor 240 tagú tanácsából 167-et, azaz a mandátumok 69,9%-át söpörte be. Ennek eredményeként saját jelöljüket, Sipőcz Jenőt tették meg Budapest főpolgármesterévé, illetve egyben Budapest polgármesterévé is. (Budapestnek 1873–1950 között volt egy külön főpolgármestere és egy külön polgármestere is).

Wolffék erős antiszemitizmusa és radikális jobboldali politikája hamar szembefordította őket az 1921-ben alakult Bethlen-kormánnyal, különösen miután az meghirdette a konszolidáció politikáját. A kormány és a főváros ellentéte rövid úton elmérgesedett, aminek eredményeként a kormány 1924-ben életre hívta az Egységes Párttól ugyan névleg független, de valójában annak "alpártjaként" működött Egységes Községi Polgári Pártot, valamint felfüggesztették Budapest autonómiáját, a főváros élére pedig Sipka Ferencet nevezték ki, mint kormánybizost. Az intézkedések során elkövetett törvénysértéseket (pl a felfüggesztés napjától számított két hónapon belül választásokat kellett volna tartani) az 1924. évi XXVI. törvénnyel visszamenőleg „legalizálták” és egyben lehetővé tették a fővárosi önkormányzati választás kiírását. A törvény alapján számtalan nem válaszott, hanem pozíciója folytán bejutott (elsöprő többségében kormánypárti) képviselő került a közgyűlésbe, azonban az 1925-ös (időközi) önkormányzati választásokon még így is csak épphogy sikerült a kormánytöbbséget kicsikarni. Wolffék a 250 megszerezhető szék 36,4%-át foglalhatták el, azaz 91 helyet. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a szocialisták és a liberálisok együttesen 54,4%-ot kaptak. A szituációból a jobboldal kényszerszövetsége született, aminek eredményeként Sipőcz Jenő helyett Ripka Ferenc („a kormány embere”) lett a főpolgármester, azonban Sipőcz megtarthatta polgármesteri székét. Wolffékat az 1925-ös választásokon többek között Schlachta Margit keresztény nőszövetsége (Keresztény Magyar Asszonyok Pártszövetsége) is támogatta.

^^

Az ily módon háttérbe szorított Keresztény Községi Párt ennek ellenére jelentős erő maradt, s a polgármesteri széket is megtarthatta. A párt erős emberei közé tartozott ekkoriban Ernszt Sándor, Usetty Ferenc, Csilléry András, Szmercsányi György és Bednárz Róbert voltak. Csilléry még a Friedrich-kormányban volt népjóléti miniszter, míg Ernszt később eltávolodott a párttól épp a Bethlen-kormányban, annak utolsó évében (1931) lett népjóléti és munkaügyi miniszter. Szmrecsányi 1920-1921-ben az Országgyűlés alelnöke volt, s egyben a legitimisták (IV. Károly visszatérését támogatók) egyik legaktívabb tagja volt. Részt vett az 1921-es királypuccsban is, ezért is fosztották meg alelnöki tisztségétől. Usetty Ferenc 1920 és 1927 között országgyűlési képviselő is volt egy másik keresztény párt színeiben (testvére, Usetty Béla az Egységes Községi Polgári Pártban politizált).

1930-ban Bethlenék a főváros autonómiáját erősen megnyírbáló törvényt léptettek életbe az esedékes önkormányzati választásokra, amit újfent a Wolff-párt nyert meg, vagyis a 150-re csökkentett (250-ről) elnyerhető helyből 46-ot, azaz a mandátumok 30,6%-át szerezték meg.

1932-ben hivatalba lépett a Gömbös-kormány. Gömbös egy egységes jobboldali pártot akart létrehozni, amihez az Egységes Párt átkeresztelésén (Nemzeti Egység Pártjává) kívül megpróbálta beolvasztani a Keresztény Községi Pártot, illetve az (egyébként abszolút kormánypárti, de bethlenista) Egységes Községi Polgári Pártot is. Mivel a kormánypártot ekkoriban a Bethlen-Gömbös ellentét határozta meg, az egységesek és a keresztény községiek egyaránt mindent megtettek ennek megakadályozására. Gömbös erre Ripka Ferenc nyugdíjazásakor (1932) ismét felfüggesztette a főváros autonómiáját és Huszár Aladárt nevezte ki az élére, valamint kidolgozott és elfogatatott egy újabb, a fővárosi autonómiát ismét jelentősen megnyírbáló törvényt, mielőtt 1934-ben visszaállította azt. Az új reguláció értelmében a főpolgármestert a kormány egyszerű kinevezéssel jelölhette ki. Mivel ezzel Huszár nem értett egyet, lemondott. A helyére kinevezett Borvendég Ferenc (az egyik korábbi alpolgármester) került.

Mivel Gömbös irányvonala közelebb állt Wolffékhoz, mint az egységes községieké, akik Bethlenhez húztak, a fővárosi politikában érdekes fordulat következett be; a Keresztény Községi Párt "üldözöttből" kvázi szövetséges lett, így történhetett meg az, hogy a kinevezése után pár hónappal váratlanul elhunyt Borvendég helyére Sipőcz Jenőt nevezték ki főpolgármesterré, viszont a polgármesteri tisztségről (amit Sipőcz 1920 óta vitt) le kellett mondania, oda a kormány embere, Szendy Károly került.

1936. július 23-án elhunyt a párt alapító elnöke és motorja, Wolff Károly, akivel a leginkább azonosították addig a pártot. Helyére Csilléry András került. Miután október elején Gömbös is meghalt, a kvázi együttműködésük a kormánnyal rövid úton megszakadt. A párt helyzetét tovább súlyosbította, hogy 1936 végén Sipőcz Jenő is ágynak esett, majd 1937. január 1-jén ő is elhunyt; helyére pedig az egységespárti (bethlenista) Karafiáth Jenő került. Ezért a párt pozícióit erősítendő 1937. január 26-án a Nemzeti Néppárttal, a Keresztény Ellenzékkel és a Keresztény Gazdasági és Szociális Párttal közösen megalakították az Egyesült Keresztény Pártot, aminek Csilléry alelnöke lett, a fővárosi önkormányzatban ennek ellenére gyakorlatilag változatlan néven és formában működtek tovább.

^^

1938-1939-ben az Imrédy-kormány mindent elkövetett a fővárosi frakciója (az egykori Egységes Községi Polgári Párt) és a Keresztény Községi Párt egyesítése (és ezzel a kormánypártba olvasztása) érdekében, ami végül 1939. februárjában sikerült. Miután Imrédy bejelentette pártja új nevét (Magyar Élet Pártja, korábban Nemzeti Egység Pártja, azelőtt pedig Egységes Párt volt) a Keresztény Községi Párt egyesült a kormánypárti frakcióval és Magyar Élet Keresztény Községi Pártja néven a MÉP fővárosi frakciója lett.

^^

A Keresztény Nemzeti Egység Pártja

 

(sokhelyütt Huszár-Ernszt Párt, röviden KNEP) egy rövid életű politikai párt volt Magyarországon 1922-1926 között.

Előzmények

A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja 1922. február 2-án egyesült a Nagyatádi Szabó István vezette Kisgazdapárttal, létrehozva az Egységes Pártot. Az ebből eredő belső feszültségek hatására többen is kiváltak a pártból és vagy máshova csatlakoztak, vagy új pártot alakítottak. Ezen új pártok egyike volt az eredetitől csupán egyetlen szóban különböző Keresztény Nemzeti Egység Pártja. (Egyesülés helyett Egység)

Fennállása

A Huszár Károly és Ernszt Sándor vezette csoport a kormányt támogatta önálló pártként, melynek megbízható koalíciós partnere maradt. A kormányban a 11 tárca közül 3 az övék volt. Az Egységes Párttal (EP) választási együttműködést kötöttek. Jórészt olyan vidéki helyeken indultak, ahol az EP nem állított ellenjelöltet, és a fővárosban, és környékén a 4 titkos kerületben Keresztény Egység Tábora néven ők indultak kettőjük közül. A választás kudarc volt, a képviselői helyeknek csak 6,15%-át szerezték meg. A korábban Friedrich István vezetésével kivált csoport se járt jobban, 30 képviselői helyéből csak 11-et (4,51%) tudott megőrizni (Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Párt néven). A párt gyorsan erodálódott, csak a Keresztény Szociális és Gazdasági Pártban tudott újraegyesülni 1926. február 18-án.

^^

A Függetlenségi 48-as és Kossuth Párt

 

1922-ben alakult Batthyány Tivadar gróf (Zalaszentgrót, Zala vm., 1859. febr. 23. - Budapest, 1931. febr. 2.) és Nagy Vince vezetésével. Önmagukat a Tanácsköztársaság alatt betiltott és feloszlatott Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Párt folytatásaként definiálták.

Normál kép az alsó keretben   Normal size picture in the frame below

Története

A Függetlenségi 48-as Párt néven indult szervezet, ami önmagát az Egyesült Negyvennyolcas és Függetlenségi Párt folytatásaként definiálta a Trianon utáni politikai zűrzavarban az elődjével kapcsolatos negatív asszociációk elkerülése végett (sok függetlenségi párti támogatta IV. Károly magyar király visszatérési kísérleteit) felvette Kossuth nevét is, jelezvén a demokratikus és függetlenségi („48-as”) hagyományokat kívánják továbbvinni. A hamar kiéleződő belső ellentétek hatására 1923-ban – a régi, függetlenségi párti képviselőkkel együtt, mint pl. P. Ábrahám Dezső – távozott Batthyány Tivadar, mely után jelentős szavazótáborra már nem számíthattak. A párt az 1926-os választásokon csupán öt, az 1935-ös választásokon csupán két önálló jelöltet tudott indítani.

Habár alkalmi helyi választási szövetségek révén ennél több jelöltjük is indulhatott, többek között a párt elnöke is, fennállása során választásonként egy-egy tagot sikerült delegálniuk az Országgyűlésbe. Az 1931-es választások kivételével 1922-ben, 1926-ban és 1935-ben is bejutott egy-egy képviselőjük. 1924-ben egy helyi időközi választáson Nagy Vince is bekerült, ő azonban 1926-ban elbukott.

Az 1935-ös választásokra a párt meglehetősen szétesett állapotban volt; két legnagyobb tagszervezete más-més néven állított jelölteket, igaz zárójelben megadták a Kossuth Párt címkét is. A sikeresebb a Kun Béla vezette, nem sokkal korábban az FKGP-ből kivált Nemzeti Agrár Ellenzék volt, ami egy tagot (Kunt) juttatta a parlamentbe, míg a párt hivatalos jelöltjei közül is bejutott egy képviselő, Országos Függetlenségi Kossuth Párt néven, a Nemzeti Radikális Párttal választási szövetségben.

Az 1939-es választásokon önálló listát már nem tudtak állítani. A párt egykor volt elnöke és korábbi parlamenti képviselője, Rupert Rezső feljutott a Polgári Szabadságpárt listájára, illetve egyéniben is indult Polgári Agrárpárt megjelöléssel a devecseri választókörzetben. Ugyan egyéniben elbukott, a PSZP listáján mandátumhoz jutott, amit követően a parlamentben is a PSZP frakcióhoz csatlakozott.

A Kossuth párt és teljes tagsága – a pártot 1928 óta elnöklő Nagy Vince vezetésével – 1945. április 13-án beolvadt az FKGP-be.

^^

A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP)

 

egy rövid életű politikai párt volt Magyarországon. Fennálása alatt egyetlen választáson indult, melyet megnyert. A belső feszültségek miatt a trianoni békeszerződés után a párt gyorsan meggyengült és majdnem szétesett, hogy aztán az Országos Kisgazdapárttal egyesülve létrehozza a két világháború között a nyilasok hatalomátvételéig folyamatosan kormányzó és minden választást megnyerő Egységes Pártot.

Története

A Keresztény Nemzeti Párt és a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt egyesülésével jött létre 1919. október 24-én, Friedrich István vezetésével. Az 1920-as választásokon (január 25-26.) 72 mandátumot szerzett, majd a kiegészítő választások után övé lett a legnagyobb frakció 84 fővel. A kisgazdákkal alakítottak koalíciós kormányt, a miniszterelnöki széket Bethlen foglalhatta el, míg a házelnöki tisztséget ifj. Rakovszky István. Bethlen miniszterelnöki kinevezésével a párt megürült elnöki tisztségébe Prohászka Ottokár került, aki egészen az Egységes Párt megalakításáig viselte a tisztséget.

1920 nyarán a párt jelentősen meggyengült. Friedrich István, és képviselőtársai április 12-én kiléptek, és újjáalapították a Keresztény Nemzeti Pártot, majd 17-én 22 képviselő felhívta a KNEP-t és a kisgazdapártot, hogy hozzanak létre egységes kormánypártot, majd elhagyták a frakciót, hogy az összekötő kapocs szerepét töltsék be. A koalíció felbomlásakor gróf Bethlen miniszterelnök felkarolta a kezdeményezést. Eredetileg a KNEP-ből akart kiindulni, de a második királypuccs, és a trónfosztás miatt megromlott viszonya a párt legitimistáival, ezért híveivel együtt belépett a kisgazdákhoz. 1922. február 2-án aztán megalapították az Egységes Pártot. Ezzel a kereszténypárt nehéz helyzetbe került. Nyilvánvalóvá vált, hogy neki csak alárendelt szerep juthat. Néhány képviselő követte Bethlent az Egységes Pártba, de ez pártszakadást okozott.

A Haller István vezette szárny ellenzékbe vonult, míg a Huszár Károly és Ernszt Sándor vezette csoport Keresztény Nemzeti Egység Pártja néven a kormányt támogatta önálló pártként, ami megbízható koalíciós partner maradt, mígnem 1926 elejére olyannyira szétesett, hogy a maradéka végül február 18-án beolvadt a Keresztény Szociális és Gazdasági Pártba.

^^

Az Egységes Községi Polgári Párt

 

egy 1924 és 1935 között létezett formailag független, gyakorlatilag azonban a kormányzó Egységes Párt budapesti önkormányzati szervezeteként működött politikai párt volt Magyarországon.

Előzmények

A pártot a Bethlen-kormány hívta életre a bethleni konszolidáció jegyében 1924-ben, hogy Budapesten megerősítsék a kormánypárt pozícióit a „Wolff-párttal” (Keresztény Községi Párt) szemben a Fővárosi Önkormányzatban és rajtuk keresztül átvegyék a városháza (a főváros) irányítását az azt még 1920-ban megszerző antiszemita, radikális jobboldali Wolfféktól.

Budapest megalakulásától kezdve autonómiát élvezett Magyarországon belül egészen Magyarország német megszállásáig (1944 tavasza), amikor is azt fokozatosan felszámolták. Ezt az autonómiát a két háború közt többször is felfüggesztették. A második alkalommal a bethleni konszolidáció jegyében 1924. január 1-je és 1925. június 26-a között, hogy a Wolff-párt hatalmát megtörjék (Először még a Horthy-rendszer kiépülésének kezdetén 1919–1920-ban a „bűnös Budapest” megrendszabályozására volt). A bethleni felfüggesztés oka a kormány és Wolffék szembenállásából adódott, indoka pedig egy 1920-as, deklaráltan ideiglenesnek szánt szabályozás volt, ami szerint az 1920-ban választott közgyűlésnek 1923. december 31-én jár le mandátuma. Ezt kihasználva másnap, január 1-jén az ex lex állapotra hivatkozva a főváros autonómiáját a Bethlen-kormány „ideiglenesen hatályon kívül helyezte” és a város vezetésével egy kormánybiztost (Ripka Ferencet) és a hozzá tartozó testületet bízta meg. A törvényben szabott két hónapon belül kiírandó választásokra vonatkozó passzust azonban figyelmen kívül hagyta. Ezt a törvénysértést az 1925. január 1-jével életbe lépett 1924. évi XXVI. törvény visszamenőleg „legalizálta” és egyben lehetővé tette a fővárosi önkormányzati választás kiírását. Erre a választásra alakult az Egységes Községi Polgári Párt.

A Fővárosi Közgyűlésben

Az 1925-ös (időközi) fővárosi önkormányzati választásokat ugyan Wolffék nyerték, a szocialista, liberális frakció összességében 54%-ot szerzett. Hogy mégsem lett baloldali vezetés, az új szabályozásnak volt köszönhető, ami rengeteg nem választott, hanem tisztsége alapján delegált tagot küldött a közgyűlésbe, amivel az jobboldali többségű lett, de nem kormánypárti; az egységesek csupán 9,2%-ot hoztak, így hathatós támogatásra szorultak a kormányzat részéről, hogy az eredményeikhez képest jelentősen nagyobb hatalmukat megtarthassák.

Az új törvényhatóság a fővárost addig kormánybiztosként vezető Ripka Ferencet tette meg Budapest főpolgármesterévé július 11-én. Az autonómia felfüggesztése két héttel korábban, június 26-án az új közgyűlés felállásának napján szűnt meg (lévén a kormány céljainak végül is megfelelő állapot született).

A közvetlen irányításból csak részben szorultak ki Wolffék; a Keresztény Községi Párt a fővárosi közgyűlésben továbbra is jelentős befolyással és erővel rendelkezett, valamint a legnagyobb frakció volt (36,6%); Budapest polgármesterét is ők adták Sipőcz Jenő személyében. (Budapestnek 1873-1945 között volt egy külön polgármesteri és egy külön főpolgármesteri tisztsége is) Az 1926-os választások önkormányzati fordulójában az erőviszonyoknak megfelelően a három polgármester-jelölt közül a regnáló kormánypárti főpolgármester, Ripka Ferenc kapta a legkevesebb szavazatot (a polgármestert a közgyűlés választotta). A második fordulóban így a baloldali, liberális (demokrata párti) volt polgár- és főpolgármester Bárczy István és a wolff-párti, hivatalban lévő budapesti polgármester Sipőcz Jenő közül a baloldallal szemben született kényszerszövetség eredményeként utóbbi került ki győztesen.

A fővárosi közigazgatás egyébként szükséges reformja is Bethlenék érdekeinek megfelelő szellemben készült el; az önkormányzatok (köztük a polgármesterek, pl. Budapest polgármestere) jogköreinek és lehetőségeinek jelentős megnyirbálását hozta (mivel azok főleg baloldaliak, liberálisok, vagy Wolff-pártiak voltak). Az autonómiát megnyirbáló törvény 1930-ban lépett életbe, amivel az addig halasztgatott önkormányzati választásokra is sor kerülhetett. Ezt is a Kereszténypártiak nyerték, az egységesek 14%-ot gyűjtöttek.

^^

1932-ben hivatalba lépett a Gömbös-kormány. Az ekkor (1932) nyugdíjba vonuló Ripka helyére Huszár Aladárt nevezték ki. Miután Gömbös átnevezte az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Pártjává (NEP), az általa elképzelt nemzeti egységet a gyakorlatban is meg akarta valósítani, s kísérletet tett a két községi párt beolvasztására a NEP-be. Mivel azok sikeresen akadályozták ennek beteljesülését, Gömbösék a korábbi formulát követve az autonómiát ismét felfüggesztették. A rend csak két év múlva, 1934-ben állt helyre, ekkora készült el és lépett életbe a legújabb, az autonómiát újfent erőteljesen megnyirbáló törvény. Az új reguláció lehetőséget adott a mindenkori belügyminiszternek a közgyűlés akár indoklás nélküli feloszlatására is, illetve az aktuális főpolgármestert hivatalai ideje első két évében kormánybiztosi jogkörökkel ruházta fel. Mivel ezekkel nem értett egyet, Huszár lemondott főpolgármesteri megbízatásáról. Helyére Borvendég Ferencet tették meg, az egyik korábbi alpolgármestert, választás helyett az új törvény értelmében egyszerű kinevezés útján.

Szintén 1934-ben érdekes fordulat következett be; mivel az Egységes Községi Párt inkább bethlenistákból állt össze, a NEP belső harcait pedig a Bethlen-Gömbös ellentét határozta meg, Gömbös Wolffékkal szövetkezve igyekezett megerősíteni fővárosi pozícióit. Ennek eredményeképp az azévben váratlanul meghalt Borvendég helyére Sipőcz Jenőt nevezték ki főpolgármesterré, viszont az így megürült polgármesteri székbe a kormánypárti Szendy Károly került. Ezután az Egységes Községi Pártot különböző fenyegetések (pl az autonómia ismételt felfüggesztése), illetve alkuk révén sikeresen beolvasztották a Nemzeti Egység Pártjába, aminek budapesti alapszervezete lett. A beolvasztásakor Kozma Jenő által vezetett párt végül 1935 elején csatlakozott (politikai kényszerűségből) véglegesen Gömbösékhez, hogy az 1935-ös választások önkormányzati fordulójában a NEP részéről már főleg csak gömbös-pártiakat indítsanak.

A Keresztény Községi Párt négy évvel később, 1939-ben adta csak fel önállóságát és olvadt be az addigra újfent átnevezett kormánypártba (Magyar Élet Pártja).

^^

A Keresztény Női Tábor (KNT)

 

egy magyarországi feminista politikai tagozat, majd rövid ideig - eltérő néven - kétszer is önálló párt volt az első világháború vége és a kommunista hatalomátvétel között.

Története

Országos Keresztényszociális Női Párt

Országos Keresztényszociális Női Párt néven működött budapesti központtal 1918 és 1922 között. A pártot Slachta Margit alapította azzal a szándékkal, hogy a katolikus nők politikai összefogása megvalósuljon. Ő az alapítást követően nagyjából két évvel, 1920-ban vált ki a Szociális Missziótársulatból. Nagy eredménye volt munkájának a női választójog megszerzése.

margit

Schlachta - a KNEP-pel kötött választási szövetség révén, a magyar országgyűlés első női képviselőjeként - a KNEP és ezen párt színeiben 1920-1922 között tagja volt az országgyűlésnek.

Keresztény Női Tábor

Második korszakában már Keresztény Női Tábor néven indult újra a keresztény szociális mozgalom, melynek időszaka 1922-től 1944-ig tartott. A német megszállás, 1944. március 19. után a párt munkáját ismét ellehetetlenítették, majd a Sztójay-kormány 1944 júliusában betiltotta.

1944 végétől 1945 elejéig a Keresztény Demokrata Néppárton belül tevékenykedett a szervezet Keresztény Női Tábor néven, a velük és a Polgári Demokrata Párttal kötött választási megállapodás révén pedig névleg bejutott a parlamentbe, noha a DNP az FKGP-vel lépett szövetségre. 1947 júliusában önálló párttá szerveződött, az 1947-es választásokon polgári pártként indult és négy mandátumot szerzett. Egészen betiltásáig, 1949 februárjáig önálló pártként a magyar országgyűlés tagja volt. Vezetői ekkoriban Slachta Margit, Grüner Tivadarné, Palágyi Natália, Hudomél Hilda, Veress Anna, Bozsik Pál, Balázs Benedicta voltak.


A Grősz-per tárgyalása: Grősz József, Bozsik Pál, dr. Farkas Endre és dr. Hérey László 

1947. október 30-án Slachta Margitot ideiglenesen kizárták a nemzetgyűlésből, majd ezt a határozatot 1948. június 16-én újabb egy évvel megtoldották. Ezt követően, 1949 februárjában az erősödő politikai nyomás miatt a párt megszűnt.

^^

Választási eredmények

A párt - női tagozat formájában - a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP), majd annak belépésével az Egységes Pártba (EP) az EP, illetve annak jogutódjai (Nemzeti Egység Pártja majd Magyar Élet Pártja) részeként 1922 és 1944 között a kormánypárt részét képezte, annak teljes széteséséig.

A II. világháború után, 1945-ben Demokrata Néppártton belül szerveződött újjá és velük, valamint a Polgári Demokrata Párttal (PDP) kötött szövetség részeként az 1945-ös választásokon bejutott a parlamentbe. 1947-ben önállósult, a választásokon a nagyarányú csalások ellenére négy mandátumhoz jutott. 1949-ben betiltották, sohasem szerveződött újjá.

^^

A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) volt az első magyarországi leninista kommunista párt.

A párt az őszirózsás forradalmat követően jött létre 1918. november 24-én. Alapítói voltak az akkor ellenzékben lévő szociáldemokrata politikusok, a forradalmi szocialisták valamint a Szovjet-Oroszországból hazatérő kommunista hadifoglyok.

1919 februárjában a párt vezetőinek nagy részét letartóztatták, ennek ellenére tömegbefolyása folyamatosan növekedett. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), egyedül nem tudván úrrá lenni a kialakult politikai válságon, a gyűjtőfogházban lévő kommunista vezetők segítségét kérték. A két párt, vezetőik döntése nyomán, 1919. március 21-én egyesült, és kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Az egyesült párt neve a júniusban megtartott kongresszuson először Magyarországi Szocialista Párt lett, de ezzel a kommunisták nem értettek egyet (Kun Béla szerint, ez nem fejezi ki, hogy a Kommunista Internacionáléhoz tartozik a Magyar Tanácsköztársaság), végül a közös név a Magyar Szocialista-Kommunista Párt lett.



A Tanácsköztársaság bukását követő fehérterror idején a két párt szétvált, a KMP tagjainak jelentős része illegalitásba, emigrációba kényszerült. Nagyszámú pártaktivistát azonban letartóztattak. Az ebben az időszakban megalakuló Szovjetunió több hullámban ajánlott fel fogolycserét a magyar vezetésnek, amelyek során mintegy három év leforgása alatt kb. 400 kommunista aktivista került a Szovjetunióba. Ezek jelentős része az 1930-as sztálini terror áldozatává vált.

Az illegális KMP 1922-ben újjászerveződött, 1925-ben Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP) fedőnéven legális pártot alapított, és Bécsben megtartotta I. kongresszusát. A párt ideológiájának középpontjában a proletárdiktatúra teljes megvalósítása állt, de a letartóztatások nem tették lehetővé a rendszerrel szemben való fellépést.

Az MSZMP-t 1928-ban betiltották, vezetőit bebörtönözték, kivégezték.

A KMP végül 1936-ra alakította ki ideológiai célját, a munkásegységre épülő antifasiszta ellenállás megszervezését. A II. világháborúig terjedő időszakban és a háború idején is vezető szerepet töltött be a fasizmus ellen.

Békepárt

1943-ban névleg feloszlatta magát és Békepárt néven alakult újjá, amely a párt felvett, legális elnevezése volt, és 1944-ig volt használatban. Az új név felvételére azért került sor, hogy így a KMP védekezni tudjon az egyre szélesebb körű kommunista-ellenes akciókkal szemben és hatékonyabbá válhasson az antifasiszta egységfront szervezésében. A Békepárt rövidesen bekapcsolódott az antifasiszta erőket összefogó, fegyveres ellenállást szervező Magyar Front tevékenységébe.

Újjászerveződés

A KMP 1944-ben az ország szovjet megszállás alatt álló területein visszanyerte legalitását, és Magyar Kommunista Párt (MKP) néven hirdette meg az ország háború utáni helyreállításának saját elképzelései szerinti programját.

^^

A Magyar Kommunista Párt (MKP)

1944 októberében, a szovjet csapatok bevonulását követően újjáalakult kommunista párt volt.

Alapítók

A pártot a Szovjetunióból hazatérő kommunisták által megalakított Központi Vezetőség hozta létre, ennek tagjai voltak Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József. 1945 februárjának végén, Budapest felszabadulása után a Magyarországon illegalitásban működő Központi Bizottság is csatlakozott a kezdeményezőkhöz, és a párt főtitkára Rákosi Mátyás lett.

A párt programja

Az MKP az ország újjáépítését és demokratikus átalakítását tűzte ki célul, földreformot ígért és a vasút teljes helyreállítását. A kommunisták minden, a náci Németországgal együttműködő háborús bűnöst felelősségre kívántak vonni.

1946 tavaszán, a Baloldali Blokk elnevezésű tömörülésre támaszkodva elérte, hogy közös harc induljon a munkásegység megteremtésére, a polgári pártok visszaszorítására. Még ebben az évben államosították a bányákat és törvényerőre emeltették a hároméves terveket.

1947-ben államosították az ország jelentős bankjait és a 100 főnél többet foglalkoztató ipari üzemeket.

A hatalom megszerzése

Az 1945. évi országgyűlési választásokon a szavazatok 16,96%-át szerezte meg, 1947-ben pedig 22,25%-át, ezzel a Parlament legnagyobb pártjává vált. Az 1947-es választásokat nevezték „kékcédulás választás”-nak: aki a választás napján nem tartózkodott a lakóhelyén, az a választási bizottságtól elkért kék színű névjegyzék-kivonat segítségével bárhol szavazhatott az országban. Az MKP vezetése, felhasználva a Belügyminisztériumot és a Gazdasági Főtanács forrásait, nagyszámú hamis cédulát nyomtatott ki, majd ezeket kiképzett aktivisták segítségével – egy ember általában 10-20 szavazatot adott le – fel is használta a választások napján.

Gazdasági és társadalmi aktivitása, az elért gazdasági eredmények miatt 1948-ban lehetőség adódott a politikai paletta átrendezésére: az MKP magába olvasztotta a Nemzeti Parasztpártot, majd az MSZDP-vel való egyesülés eredményeként megalakította a Magyar Dolgozók Pártját.

A folyamat során Magyarország polgári pártjai olyan veszteségeket szenvedtek, hogy nem voltak képesek komoly ellenállást kifejteni az újonnan létrejött MDP-vel szemben, így az a politikai hatalom egyedüli birtokosává vált, s megteremtette a proletárdiktatúrát.

^^

A Magyar Fajvédő Párt (MFVP)

egy fajvédő párt volt, mely 1938 és 1945 között működött.

Története, nézetrendszere

Alapjait a Magyar Fajvédő Szövetség tagjai alkották, akik főleg a Magyar Élet Pártja és a Független Kisgazdapárt színeiben indultak korábban. A párt alapítója és vezetője Héjjas Iván, az ellenforradalom idején elhíresült „Rongyos Gárda” vezetője volt.

Nézetrendszere szerint antikommunista, antiliberális, tőkeellenes és erősen xenofób, melyen belül külön hangsúly volt az antiszemitizmuson.

^^

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF)

egy 1944. december 2-án, Szegeden alakult pártszövetség volt.

Története

A pártszövetséget azért hozták létre, hogy a második világháborút követően leváltsák az országot addig uraló politikai erőket. A szövetség tagjai a háború után egy évig uralták a magyar belpolitikát, ekkor azonban felgyorsult a Front bomlása, amit a szovjet megszállók, illetve az általuk pártfogolt kommunisták egyeduralmi törekvései siettettek.

Öt tagja volt: a Független Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt. A pártok egyszerre képviselték a múlttal való szakítás és a folytonosság elemeit. A kommunisták által alkalmazott szalámitaktika sikeresen zilálta szét a szövetséget (melynek maguk is tagjai voltak) illetve annak tagjait, egyenként. Felbomlása után, 1949. február 2-án Magyar Függetlenségi Népfront néven újjászerveződött, melybe az akkor még működő összes demokratikus pártot belekényszerítették és ott csakhamar felmorzsolták.

^^

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (MNFP), vagy rövidebb nevén Fajvédő Párt egy szélsőjobboldali magyarországi párt volt. Önmagát „fajvédő pártként” definiálta és a kortársak is így nevezték. 1924. november 13. és 1928. szeptember eleje között működött.

Története

Az Egységes Párt szélsőjobboldali szekciója Gömbös Gyula vezetésével 1923 augusztusában kilépett a pártból és 1924. november 13-án, hét képviselővel megalakítota az MNFP-t. Programjuk a „magyar faj” állami eszközökkel és társadalmi összefogással történő erősítését célozta meg, amely hol kimondva, hol kimondatlanul a magyarországi zsidóság adminisztratív korlátozását is magában foglalta.

A Fajvédő Párt főleg Budapesten és környékén tudott jelölteket állítani, néhány vidéki kivételtől eltekintve. Gömbös az abádszalóki választókörzetből az 1926-os választásokon az MNFP színeiben jutott be az Országgyűlésbe. Előtte (1921) és utána (1931) is az Egységes Párt jelöltjeként nyert ugyanitt parlamenti mandátumot, mindahányszor egyhangú szavazással.

Gömbös, nyilvánosan szakítva addigi politikai irányvonalával, 1928. szeptember elején feloszlatta az MNFP-t, és újra visszaült az Egységes Pártba. Bár az MNFP ezzel megszűnt, a Fajvédő Párt maradéka más-más pártok színeiben, vagy párton kívüli fajvédőként, de tovább működött, több korábbi jelöltjük is indult későbbi választásokon. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik prominens tagja volt az annak ideológiai alapját adó Fajvédő kiáltvány (1924) szövegezője, Bajcsy-Zsilinszky Endre is.

^^

A Magyar Nemzeti Szocialista Párt

egy rövid életű nemzetiszocialista párt volt Magyarországon, melyben a történelem során először egyesült szinte az összes magyarországi nemzetiszocialista politikai kezdeményezés (párt, frakció, mozgalom, egyéb).

Története

A párt 1937. október 24-én jött létre Szálasi Ferenc vezérletével az általa vezetett (ám ekkorra már betiltott) Nemzet Akaratának Pártja, az Endre László vezette Magyar Fajvédő Szocialista Párt és még öt másik szélsőjobboldali párt és frakció egyesüléséből. Az eseményt az ezen a napon a Budai Vigadóban rendezett gyűlésen nyilvánosan is deklarálták Ezt Szálasi hatalmas sikerként könyvelhette el, és nagy terveket szőtt: úgy tűnt, hogy a nemzetközi konstelláció – a hitleri Németország sikerei és a nyugati demokráciák meghátrálása – is kedvez a hungarizmusnak.

Az MNSZP még 1937-ben rendezte be központját az Andrássy út 60-ban (Az épület egyébként a pesti izraelita hitközség tulajdonában volt, haszonélvezője pedig a korábbi tulajdonos Perlmutter Izsák festő özvegye és leánya voltak; ők kapták a bérleti díjat)

A Darányi-kormány ekkoriban engedményekkel igyekezett csillapítani és a parlamentarizmus keretei közé szorítani a hungaristákat, akik Szálasit ekkor már egyértelműen vezérüknek tekintették. Mivel ez nem nagyon vált be és a kormánypárton belül is mély ellenszenvet váltott ki, 1938. február 21-én a belügyminiszter, Széll József rendeletben tiltotta be a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, arra hivatkozva, hogy az azonos a már betiltott Nemzeti Akarat Pártjával, majd Szálasit és 72 társát rendőri felügyelet alá helyeztette. Áprilisban Szálasi Nemzeti Szocialista Magyar Párt néven alakította újra pártját.

^^

A Magyar Radikális Párt (MRP)

egy rövid életű radikális baloldali párt volt a II. világháború utáni Magyarországon, 1945 és 1949 között. Rövid fennálása alatt két választáson is indult; 1945-ben nem sikerül bejutnia, 1947-ben azonban hat képviselőt tudott az országgyűlésbe delegálni, nagyrészt az azévben a Szociáldemokrata Pártból az MRP-be átült Peyer Károly és híveinek ismertsége illetve azok támogatói bázisa révén.

Története

A pártot 1944 novemberében, a nyilas uralom alatt kezdte el szervezni majdani első elnöke, Csécsy Imre, a Jászi Oszkár vezette (Országos) Polgári Radikális Párt mintájára, de Jászi akarata ellenére, hisz ő egy lazább szövetséget képzelt el, ami ténylegesen nem szól bele Magyarország belpolitikájába. Az MRP 1945. március 3-án tartotta alakuló ülését, elnökének Csécsyt választották, 1945 októberében pedig elindult a párt lapja, a Haladás, az akkoriban ismert és sikeres svájci Weltwoche c. lap mintájára. A lap első főszerkesztője Csécsy lett, azonban ezt a posztot a – Csécsytől idegen – agresszív, harcias, támadó stílust megütő Zsolt Béla „elragadta” és rövid idő alatt az újságot saját képére formálta. Zsolt Béla publicistaként ismertségével egyfelől használt a pártnak, másfelől azonban izgága, gyűlölködő természetével, össze-vissza vagdalkozásaival, gyakorta bántó, durva megfogalmazásaival ártott is annak.

^^

Magyarországi Szocialista Párt

A pártot 1919. március 21-én hozták létre a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja vezető politikusai a két párt egyesítésével. Az első magyar "állampártként" tartjuk számon, ugyanis a Tanácsköztársaság idején e párt nevében gyakorolta a Forradalmi Kormányzótanács a diktatórikus hatalmat.

Az 1919. júniusi pártkongresszuson a párt neve Szocialista Kommunista Munkások Magyarországi Pártja lett.

A Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 1925-ben alakult legális forradalmi munkáspárt volt, amelyet elsősorban kommunisták és baloldali szociáldemokraták hoztak létre. A párt valójában az akkoriban illegalitásba kényszerült KMP fedőszerveként működött.

Programja

A párt ideológiája az ország demokratikus átalakításának kiteljesítését célozta, amely folyamatnak a végén a szocializmus gazdasági-társadalmi bevezetését kívánta elérni.

Szervezőmunkáját legfőképpen a parasztság és az ifjúság körében folytatta, és erőfeszítéseit a munkásegység megteremtésére irányította.

A párt elnöke Vági István volt.

Vági István

Kongresszus

A párt 1925-ben tartotta meg I. kongresszusát Bécsben, amely tulajdonképpen a KMP kongresszusa volt.

Bukása

A párt helytelen stratégiát választott a proletárdiktatúra teljes megvalósítására, valamint a szervezet és tagsága ellenségesen viszonyult a MSZDP-hez. A párt tagjai az ellenséges környezetben számos konspirációs hibát követtek el, és a megnövekvő támadási felület miatt a letartóztatások száma a pártfunkcionáriusok körében megnövekedett. A sorozatos letartóztatások és az ideológiai tévutak miatt a párt elveszítette működőképességét, tevékenységét a hatalom 1928-ban betiltotta.

A párt vezetőit bebörtönözték, Fürst Sándort és Sallai Imrét 1932-ben kivégezték.

^^

A Nemzet Akaratának Pártja (avagy Nemzeti Akarat Pártja, röviden NAP)

egy rövid ideig létezett szélsőjobboldali párt volt Magyarországon.

Története

Szálasi Ferenc magyar hungarista politikus 1935. március 4-én jelentette be a Hollán Ernő u. 10. szám alatti lakásán megtartott értekezleten első önálló pártja, a NAP megalakítását. A pártot Szálasi kezdettől centralizált, mozgalmi pártként kívánta megszervezni a nemzetiszocializmus eszmei alapjain. A NAP-ot központosított struktúra, katonai jellegű utasítási rendszer és a feltétlen engedelmesség kívánalma jellemezte, amiből az első ilyen jellegű párt volt Magyarországon. A másik újdonság a Szálasi-féle pártpolitikában az ún. „kettős szervezés” volt; azaz a legális és az illegális tevékenység párhuzamos szervezése. A nyíltan fellépő NAP mellett egy titkos mozgalom, a Hungarista Mozgalom is útjára indult . A pártot az 1936-os időközi választásokon elszenvedett csúfos kudarcát követően betiltották. A NAP utódjának tekinthető Szálasi következő legális pártja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP).

^^

A Nemzeti Front (NF)

egy rövid életű magyarországi nemzetiszocialista párt volt.

Története

A párt Salló János és Rajniss Ferenc vezetésével alakult 1936 októberének elején. 1939 elején egyesült a Keresztény Nemzeti Szocialista Fronttal, Keresztény Nemzeti Szocialista Front - Nemzeti Front néven. Az egyesült párt két része azonban ennek ellenére önállóan indult az 1939-es választásokon, illetve néhány helyi választáson, csupán egymással szemben nem állítottak jelölteket. Az NF a fővároson és annak környékén kívül Hódmezővásárhelyen, valamint Bács-Bodrog vármegye és Baja város listáján indult. Az 1939-es választásokon egyéni választókerületekben a párt öt jelöltje nyert mandátumot, akik közül ketten közös jelöléssel (KNSZF-NF) jutottak a parlamentbe (utóbbi kettő a KNSZF színeiben politizált). Hozzájuk még egy képviselő csatlakozhatott listás helyről, vagyis közösen összesen hat képviselőt delegálhattak a parlamentbe.

Rajniss 1939-ben még a választások előtt elhagyta a pártot, mert ekkor még társaival ellentétben élesen elutasította az együttműködést Szálasiékkal. A Nemzeti Front röviddel ez után teljesen beolvadt a KNSZF-be, ami pedig 1940-ben beolvadt a Nyilaskeresztes Pártba.

^^

A Nemzeti Munkapárt

egy rövid ideig létezett politikai párt volt a dualizmus-kori Magyarországon. Az 1906-ban jogutód nélkül megszűnt Szabadelvű Párt egykori tagjaiból alakult és nagyjából ugyanazt a politikát folytatta.

Történelme

A párt 1910. február 19-én az egykori Szabadelvű Párt tagjainak többségét összefogó Nemzeti Társaskör és az Országos Alkotmánypárt egyesüléséből alakult. Elnevezését Berzeviczy Albert javaslatára választotta, első (és egyetlen) elnöke pedig a Nemzeti Társaskör addigi elnöke, Lukács László lett.

A Szabadelvű Párt egykori tagjainak szinte mindegyike csatlakozott az új párthoz, köztük például Tisza István, vagy Khuen-Héderváry Károly is. A kifejezetten az 1910-es választásokra szerveződött Munkapárt közel kétharmados többséget nyert a választásokon (a parlamenti mandátumok 61,98%-át), így rövid belső csatározást követően Khuen-Héderváry alakíthatta meg második kormányát, mely egészen 1912-ig volt hatalmon. Őt még két munkapárti kormány (a Lukács-kormány és Tisza István második kormánya) követte.

Khuen-Héderváry Károly.jpg

1913-ban az egyre fokozódó belső feszültségek (főleg Tisza István erőszakos politizálási „módszerei”) hatására az egykori Országos Alkotmánypárt több régi tagja kivált a Munkapártból és ifj. Andrássy Gyula vezérletével azonos néven újjáalakították egykori szervezetüket, majd ellenzékbe vonultak.

Tisza lemondása után, 1917. június 15-én a politikai stabilitás megteremtése érdekében szinte az összes parlamenti párt bevonásával alakult meg az Esterházy-kormány. Mivel a munkapárt továbbra is abszolút parlamenti többséggel bírt, az új kormány bukása gyakorlatilag biztos volt, hiába volt egy munkapárti minisztere is, ami alakulása után alig két hónappal, augusztusban be is következett.

Az utánuk alakult harmadik Wekerle-kormány tanulva az esetből a politikai stabilitás érdekében Wekerle Sándor vezetésével 48-as Alkotmánypárt néven megpróbálkozott egy új kormánypárt létrehozásával, amibe több más párt mellett a Nemzeti Munkapárt is beolvadt 1918. október 22-én, de ez sem vezetett a kívánt eredményre. A Wekerle 1918. október 30-i lemondása után kinevezett Hadik-kormány már meg sem alakulhatott; még aznap este elsodorta az őszirózsás forradalom.

^^

A Nemzeti Parasztpárt

magyar agrárpárt volt, amelyet 1939-ben alapítottak népi írók és paraszt-politikusok. Bázisa hagyományosan az ország keleti részében volt, főleg az Alföld szegényparasztjai.

A magyar kommunista diktatúra megszületésével 1949-től több másik párthoz hasonlóan beszüntette tevékenységét, bár hivatalosan nem szűnt meg és például irodája is volt Budapesten. Az 1956-os forradalom idején Petőfi Párt néven alakult újjá, de a Kádár-rezsim újra felszámolta.

A kommunista rendszer bukásakor a párt ismét újjáalakult, ezúttal Magyar Néppárt-Nemzeti Parasztpárt néven, de az 1990-es és 1994-es országgyűlési választásokon nem érték el a Parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, az önkormányzati választásokon csak néhány településen szereztek pozíciókat, és a párt az 1998-as választások idejére gyakorlatilag széthullott.

A háború éveiben

Alapításában fontos szerepet vittek a korábban működő antifasiszta, nagybirtokellenes Márciusi Fronthoz tartozó népi írók. Vezetői közt ott volt Illyés Gyula, a háttérben Németh László és Bibó István.

A párt balszárnya együttműködött az illegális kommunista párttal. Baloldali vezetői részt vettek az antifasiszta egységfront létrehozását célzó törekvésekben. A párt alapítója és tagja lett az 1944 májusában alakult Magyar Frontnak (a Független Kisgazdapárttal, a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal és a Békepárttal együtt).

1944 decemberében a szovjetek által már akkor megszállt magyar területekről összeszedett küldöttekből Ideiglenes Nemzetgyűlést alakítottak, amelyben részt vettek a Parasztpárt képviselői. A Dálnoki Miklós Béla tábornok vezetésével felállított (valójában Moszkvában összeállított Ideiglenes Nemzeti Kormányban a kulcsfontosságú belügyi posztot a kommunistákhoz húzó parasztpárti politikus, Erdei Ferenc kapta. (A földművelésügyi posztot viszont sem a Parasztpárt sem a Kisgazdapárt nem kaphatta meg – a kommunista Nagy Imrének juttatták, aki hamarosan földreformot jelentett be.)

^^

A Nemzeti Polgári Párt (avagy Magyar Polgári Párt, néhol Heinrich-párt)

egy rövid életű nemzeti liberális párt volt Magyarországon az 1920-as évek elején-közepén.

Története

A pártot Heinrich Ferenc és hívei alakították az 1922-es választásokra a gyenge korábbi eredményei miatt csakhamar szétesett Nemzeti Középpárt maradékából. A párt a nemzeti liberális elvek mentén politizált, s 1922-ben olyan tagjai voltak, mint Aich György, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója, Báthory István építész, Glück Frigyes vendéglátó-nagyiparos, vagy Chorin Ferenc, a Horthy-korszak egyik legismertebb és legbefolyásosabb üzletembere.


Ülõ sor: balról jobbra: Rubinek Gyula, Heinrich Ferenc, Friedrich István, Baloghy György, Grünn János 
Álló sor: Beniczky Ödön, Csilléry András, Bleyer Jakab, Pekár Gyula, Schnetzer Ferenc, Ereky Károly, Haller István, Oláh Dániel, Sokorópátkai Szabó István

Neves, ismert, főleg zsidó származású tagságát annak köszönhette, hogy 1922-ben élénk vita alakult ki a budapesti zsidóság körében, hogy a politikában vegyenek-e részt és ha igen, milyen formában. Ennek egyik fejezeteként Székely Ferenc, a budapesti izraelita hitközség elnöke belépett a Nemzeti Polgári Pártba, s hozta magával hívei egy részét is. Ebből kifolyólag a Polgári Párt részben ellentétbe került a Vázsonyi Vilmos vezette, hasonlóképp (nemzeti) liberális Nemzeti Demokrata Polgári Párttal, amibe a politizáló zsidóság másik része helyezte a bizalmát.

Az 1922-es választásokon két mandátumot szereztek; egyik képviselőjük (1925-ös haláláig) Heinrich Ferenc, a másik pedig Szentpáli István, Miskolc korábbi polgármestere lett (ő szintén elhunyt a ciklus közben, 1924-ben). Noha a parlamentben ellenzéki szerepkörben voltak, míg jelen voltak, mindvégig támogatták a Bethlen-kormány politikáját (szemben Vázsonyiékkal, akik nem).

A Szentpáli helyére kiírt 1924-es időközi választást Huska Vilmos, a Vázsonyi-féle demokrata párt jelöltje nyerte, míg Heinrich mandátumát 1925-ben az egységes párti jelölt, Kálmán Jenő tölthette be. Miután a párt ilyetén módon 1925 nyarán kiesett a parlamentből, illetve vezető nélkül maradt, rövid úton szétszéledt; az 1926-os választásokon már nem is indított jelöltet.

^^

A Nemzeti Szabadelvű Párt, majd 1935-től Polgári Szabadságpárt

egy magyarországi polgári liberális párt volt a két világháború között.

Története

A Rassay Károly-féle Független Kisgazda, Földműves és Polgári Párt 1926-ban Vázsonyi Vilmos halála után egyesült az addig Vázsonyi vezette Nemzeti Demokrata Polgári Párttal és megalakította a Független Nemzeti Demokrata Pártot (FNDP - avagy Egyesült Balpárt). Rövid idő múltán a párton belüli politikai ellentétek szakadáshoz vezetettek. Rassay ugyanis kormányképes ellenzéki pártot akart szervezni az FNDP-ből a kormánypártból akkor (1928) kilépett Kállay Tibor volt pénzügyminiszterrel szövetkezve, amit a párt egy része nem nézett jó szemmel. Erre válaszul Rassay 1928-ban híveivel kivált és megalakította a Nemzeti Szabadelvű Pártot. A választásokra próbáltak szövetséget kötni az FNDP "maradékával", akik még a szakadáskor (1928) visszavették a Nemzeti Demokrata Polgári Párt (NDPP) nevet, de mivel Rassayék csak a listák esélytelen helyeire tettek volna NDPP-s jelölteket, ekkor nem sikerült megegyezni; az 1931-es választásokon külön indultak.

A Nemzeti Szabadelvű Párt által indított jelöltek ekkor roppant változatos pártmegjelöléseket használtak: Egységes Szabadelvű Demokrata Párt volt a főváros 3 különböző kerületében, míg Budapest-környéken Nemzeti Szabadelvű Demokratikus Ellenzék (Monoron Egyesült Ellenzék), Szegeden Független Balpárt, Debrecenben pedig Hegymegi Kiss Pál korábbi kormánypárti képviselő vezetésével Független Polgári (Bal)Párt; utóbbi rövid úton kivált és csatlakozott az FKGP-hez. Az öt elnyert mandátumból négy az Egységes Szabadelvű Demokrata Párt megjelöléssel jutott a parlamentbe, egy pedig (Pakots József) Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék néven, bár Monoron is ő indult Egyesült Ellenzék címkével.

Választási szövetség, új név

Az 1935-ös választásokra az NSZP felvette a Polgári Szabadságpárt (PSZ) nevet, mondván az jobban kifejezi a párt érték- és nézetrendszerét. Egyúttal sikerült közös listát állítani az NDPP-vel Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék (SZDE) néven. Az SZDE jelölésében bejutott hét képviselőből öt volt szabadságpárti.

Az 1939-es választásokon már a Polgári Szabadságpárt volt az egyetlen liberális párt, mivel a Vázsonyi János vezette Nemzeti Demokrata Párt a zsidótörvények elleni tiltakozásul távolmaradt a szavazástól. A PSZ ezúttal is öt mandátumhoz jutott, mint 1931-ben, vagy 1935-ben, azonban az első bécsi döntés egyik folyományaként a parlament 245-ről 260 fősre duzzadt, így mandátumaik száma ugyan nem, de parlamenti aránya csökkent.

A párt Rassay vezetésével mindvégig ellenállt a jobboldali és a baloldali radikalizálódásnak is. 1943-ban Rassay részt vett a „kiugrási kabinet” előkészítésében az addig általa egyaránt bírált szocdemekkel, legitimistákkal, illetve Bethlennel. Ez, illetve a radikalizálódás elutasítása vezettek ahhoz, hogy Gratz Gusztávval és Peyer Károllyal együtt tartóztatta le a Gestapo Magyarország német megszállása után, majd a Mauthauseni koncentrációs táborba deportálta. A szabadságpárt a háború végére szétszéledt. Rassay ugyan visszatért, de pártját nem szervezte, később pedig már nem szervezhette újra.

A rendszerváltás után a két háború között létezett pártok többségéhez hasonlóan ezt is megpróbálták újjáéleszteni, de nem sikerült.

^^

A Nemzetiszocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom (NSZMP – HM)

egy rövid életű nemzetiszocialista, hungarista párt volt Magyarországon Szálasi Ferenc illetve Hubay Kálmán vezetésével 1938-1939-ben.

Története

A párt a Magyar Nemzeti Szocialista Párt betiltása után egy hónappal alakult, 1938. március 27-én Hubay Kálmán és az ekkor még előzetesben ülő Szálasi Ferenc vezérletével. A pártvezetésben Szálasi ekkor már inkább a háttérbe húzódott, onnét irányított, kerülte a feltűnést. Központjuk az elődpárthoz hasonlóan az Andrássy út 60-ban volt, ahol a bérleti díjat többszöri felszólítás ellenére is csak akadozva fizették. (Az épület egyébként a pesti izraelita hitközség tulajdonában volt, haszonélvezője pedig Perlmutter Izsák festő özvegye és leánya voltak; ők kapták a bérleti díjat)

A párt vezetését Szálasi 1938. július 6-i fegyházba kerülése után Hubay Kálmán vette át. A vezérkarhoz tartozott még többek között Széchenyi Lajos is.

A második Teleki-kormány az 1939. február eleji dohány utcai zsinagóga ellen elkövetett kézigránátos merényletre hivatkozva (melyben többek közt ezen párt tagjai, szimpatizánsai is voltak gyanúsítottak) föloszlatta az 1939-es választások előtt, hogy indulását ellehetetlenítsék. A próbálkozás kudarcot vallott, alig egy hónappal a február 23-i betiltásuk után, március 15-én Nyilaskeresztes Párt néven megint újjáalakultak és indulni tudtak a választásokon, melyen bejutottak a parlamentbe is.

^^

A Nyilaskeresztes Párt (NYKP)

egy magyarországi totalitárius, hungarista párt volt, Szálasi Ferenc harmadik pártja, mely ezen a néven 1939. március 15. és 1944. augusztus 24-e, majd a nyilas hatalomátvételt követően 1944. október 16-a és 1945. május 1-je között működött. A szovjetek uralta területen a hivatalos (de jure) betiltására 1945. február 26-án került sor.

Története

Szálasi Ferenc 1935. március 4-én megalapított és a Darányi-kormány által 1937. április 16-án rendeletileg feloszlatott Nemzeti Akarat Pártja (NAP) után, 1937. október 24-én a budai Vigadóban rendezett gyűlésen nyilvánosan is deklarálta a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) megalakítását. 1938. február 21-én a belügyminiszter az MNSZP-t – arra való hivatkozással, hogy azonos a betiltott Nemzeti Akarat Pártjával – szintén feloszlatta, egyben Szálasit letartóztatta. A börtönből való szabadulás után Szálasi 1938 áprilisában Nemzeti Szocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom (NSZMP – HM) néven újjáalakította pártját, melyet 1939. február 23-án ismét betiltottak, azonban egy hónapon belül, 1939. március 15-én Nyilaskeresztes Párt néven megint újjáalakult, s így részt vehetett az 1939. május 25-26-án, pünkösdkor tartott (és ebből kifolyólag pünkösdi választásnak nevezett) országgyűlési választásokon. A párt neve a magyar szélsőjobb berkein belül egy ideje már használatban levő nyilaskeresztből jött.

1939-es választások

A Nyilaskeresztes Párt az 1939. május 25-26-án, pünkösdkor tartott (és ebből kifolyólag pünkösdi választásnak nevezett) országgyűlési választásokon a szavazatok 15,41%-át (338 049 szavazat) szerezte meg, és 29 mandátumhoz jutott az akkor 260 tagú Országgyűlésben. 1939 nyarára kb. 300 000 tagja lett a pártnak, annak ellenére, hogy sajtóját folyamatosan betiltották, vezetőit rendszeresen internálták.

1940-ben több kisebb nemzetiszocialista párt is beolvadt a Nyilaskeresztes Pártba, mint például a Keresztény Nemzeti Szocialista Front, vagy a Pálffy Fidél vezette Nyilaskeresztes Front (hivatalos nevén Egyesült Nemzeti Szocialista Párt).

A párt 1942. február 24-én fölvette a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom nevet.

Hatalomátvétel, Szálasi-kormány

Nyilaskeresztes honvédtisztek 1944. október 16-án Budapesten. Háttérben egy őrséget adó német ejtőernyős Bővebben: Nyilas hatalomátvétel és Szálasi-kormány

A Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalmat 1944. augusztus 24-én a Sztójay-kormány betiltotta. Ezután „Hungarista Mozgalom” néven két hónapig illegálisan működtek, mígnem 1944. október 15-én este, nem sokkal Horthy Miklós lemondatása, majd letartóztatása után újjáalakult és puccsal magához ragadta a hatalmat. A nyilas karhatalmisták még aznap este a Dunába lőttek munkaszolgálatos zsidókat a budapesti Lánchídnál és Margit-hídnál.

A 170 napnyi nyilas uralom során a Horthy által július 7-én leállíttatott deportálások újraindultak Adolf Eichmann vezetésével, és a nyilas kormány hozzájárulásával és támogatásával zsidók és romák tízezreit hurcolták kényszermunkára illetve haláltáborokba. A Budapesten maradt zsidók túlnyomó részének vagyonát és lakásait a nyilas kormány elkobozta, az embereket gettóba zsúfolta. A fegyveres nyilasok zsidók ezreit gyilkolták meg a budapesti gettóban illetve a város egyéb pontjain.[6] A nyilas kormány alapvető stratégiája volt a szovjet csapatokkal szembeni feltétlen ellenállás. Ennek nyomán az ország egész területe hadszíntérré vált, hetekig tartó ostrom alá került Budapest és megsemmisültek a főváros Duna-hídjai.

A háború utáni időszak

1946-ban Henney altábornagy (Szálasi "személye körüli miniszter"), dr. Tarnói László és Nyisztor Zoltán Caracasban /Venezuela/ alapította meg - a náci ODESSA mintájára - a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata nevű szervezetet, azzal a céllal, hogy összefogja a világ minden részére szétszóródott nyilas párttagokat, hungaristákat. Az 1998-ban megszűnt organizáció utolsó vezetője az illegalitásban működő Hungarista Mozgalom hírfőnöke Szemenyei-Kiss Tamás volt.

A háborút követően az új, kommunista vezetésű Magyarország karhatalmának, az ÁVH-nak a működésében sok egykori nyilas is (gúnynevükön „kisnyilasok”) részt vett, akik egy része önkéntesen, míg más része valamilyen külső „ösztönzés” hatására csatlakozott.

A rendszerváltás után Szabó Albert a hungarista elvek nyomán létrehozta a nyilaskeresztesek utódpártját Világnemzeti Népuralmista Párt néven 1993-ban. A pártot még abban az évben betiltották utódszervezeteivel együtt, de különböző formális vagy informális csoportosulások (pl. Vér és Becsület, Pax Hungarica Mozgalom, stb.) formájában ma is léteznek.

^^

Az Országos Alkotmánypárt vagy röviden Alkotmánypárt

egy politikai párt volt a dualizmus-kori Magyarországon.

Története

A párt 1905. november 18-án alakult a Szabadelvű Pártból kilépett úgynevezett „disszidensek” csoportjából, ifjabb Andrássy Gyula vezetésével. Kilépésük apropóját az aznap korábban lezajlott „zsebkendőszavazás” szolgáltatta. A csoport azonnal csatlakozott a szövetkezett ellenzékhez, melynek tagjaként az 1905-ös választásokon (még „disszidensek” néven) az országgyűlési mandátumok 6,54%-át nyerte el. A választásokat megelőző és követő súlyos belpolitikai válság alatt formálódott párttá és vette fel az Országos Alkotmánypárt nevet, elnökének pedig megválasztotta az azt addig is irányító ifjabb Andrássy Gyulát.

A párt a válság végét lezáró 1906-os választásokon jelentősen megerősítette pozícióját a szövetkezett ellenzéken belül. Hiába szerzett a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt majdnem kétszer annyi mandátumot, az udvarral kötött paktum értelmében mégis a 67-es alapokon nyugvó volt szabadelvűekből (vagyis az 1875-től 1905-ig kormányzó Szabadelvű Párt frissen kilépett tagjaiból) álló Alkotmánypárt adta a szövetkezett ellenzék kormányának gerincét és egyben többségét. Ifjabb Andrássy a belügyi, Darányi Ignác a földművelésügyi, Jekelfalussy Lajos pedig a honvédelmi tárcát kapta meg. A második kormányát alakító Wekerle Sándor szintén az Országos Alkotmánypárthoz csatlakozott hivatalba lépése előtt.

A koalíciós kormány mandátumának lejárta után, még 1910-ben Andrássy vezetésével a párt egyesült az egykori Szabadelvű Párt maradékát tömörítő Nemzeti Társaskörel és Nemzeti Munkapárt néven indult az 1910-es választásokon, melyet meg is nyert.

Andrássy egy kisebb csoporttal karöltve a belső feszültségek hatására 1913 szeptemberében kilépett a Nemzeti Munkapártból és újjáalapította az Országos Alkotmánypártot. Az újjászervezett párt elnöke Hadik János lett, aki 1918. október 29-én (meglepetésre, Károlyi Mihály helyett) miniszterelnöki megbízatást kapott. Az új kormány azonban szinte még fel sem állt, az őszirózsás forradalom október 31-én már meg is buktatta. Az Országos Alkotmánypártot nem sokkal később sok másikkal egyetemben betiltották; a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után újjá már nem alakult.

^^

Az Országos Kisgazda- és Földmíves Párt (avagy Országos Kisgazdapárt, OKGFP)

egy rövid életű agrárpárt volt Magyarországon az 1920-as években.

Története

Az OKGFP először 1919 januárjában alakult meg a Nagyatádi Szabó István vezette Országos 48-as Függetlenségi Gazdapárt (Országos Kisgazdapárt) és az Országos Földmíves Párt egyesüléséből. Az OKGFP működése a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt csakhamar ellehetetlenült, így annak bukása után (mivel mindenki külön-külön kezdett az újraszervezésbe) Nagyatádi és pártja ugyanezen a néven, de egy másik elnevezésű párttal (Egyesült Kisgazda- és Földmíves Párt) egyesült 1919. november 29-én.

A párt nevét Nagyatádiék hozták magukkal, akik még 1918 őszén vették fel az Országos Kisgazdapárt megnevezést. A trianoni béke és következményei miatt bonyolult és zavaros 1920-as választások lezárultával (ami több részletben egészen 1921 végéig, vagyis majdnem két évig tartott) összességében (1922-re) végül 75 mandátumhoz jutottak, amivel a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) mögött a második legnagyobb parlamenti párt lettek. Igaz, ettől függetlenül az OKGFP már a Tanácsköztársaság bukása óta egy, vagy több taggal, de folyamatosan része volt a mindenkori kormánynak, így az „új” koalíció tulajdonképp az addigi együttműködés folytatása volt (a Huszár-kormányban és utódaiban). A pártból 1921-ben kivált a Rassay Károly vezette, liberális agrár vonalat képviselő csoport, akik Független Kisgazda, Földműves és Polgári Párt néven alakítottak új politikai szervezetet

Az OKGFP a bethleni konszolidáció jegyében, annak egyik lépéseként 1922. február 2-án egyesült a Bethlen István szellemi vezérlete alatt álló Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával (KNEP) Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt néven. A bonyolult neve miatt inkább csak Egységes Párt néven emlegetett szervezet megnyerte az 1922-es választásokat és az azt követő összes többit is, így egészen a nyilas hatalomátvételig (1944. október) hatalmon maradt, igaz ezalatt kétszer is nevet változtatott.

Az új párt elnöke (névleg) Nagyatádi lett, s formálisan a KNEP olvadt be az OKGFP-be, de a politikai irányvonalat mégsem a kisgazdák határozhatták meg. Emiatt egy részük még 1922-ben távozott az Egységes Pártból és 48-as Kisgazda Párt néven tömörültek. Az új írányvonalat elfogadó kisgazdák jó része végül 1930-ban távozott a pártból Bethlen akkori politizálása elleni tiltakozásul és alakították meg a Független Kisgazdapártot

^^

A Polgári Demokrata Párt (PDP)

egy rövid életű, kis magyar nemzeti liberális párt volt az 1940-es évek közepén-végén.

Története

1944. december 2-án Szegeden a PDP egyike lett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot megalapító öt pártnak, amelyek már a hatalom megszerzésére készültek, mihelyt végetérnek a harcok. Ebben az időben az egyetlen olyan párt volt, amely az egyéni emberi szabadságjogok liberális programjának alapján állt (olyan elődökkel, mint Vázsonyi Vilmos Polgári Demokrata Pártja a század elején vagy a Rassay Károly-féle liberális párt). Első elnöke Teleki Géza gróf volt (Teleki Pál gróf fia, a Horthy Miklós kormányzó által korábban Moszkvába küldött – sikertelen – háromtagú fegyverszüneti bizottság egyik tagja Szentiványi Domokossal és Faragho Gáborral). A párt valódi operatív vezetője Szent-Iványi Sándor unitárius püspöki helynök volt.

A párt 1945 nyarára tudott országosan számottevő erővé szerveződni, de taglétszáma ekkor sem érte el az ötvenezret. Mivel tagjai egy része a nagytőkét képviselte, a kommunisták ekkoriban, tehát már az 1945-ös választások előtt úgy kezelték őket, mint a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronton kívüli pártokat, holott a PDP a Front alapító tagja volt, s mint ilyen, az akkor még hivatalban lévő Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik tagja Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszteren keresztül.

A pártnak Supka Géza vezetésével balszárnya is volt, programja miatt azonban a párt elszigetelt maradt. A korábbi politikai elit tagjai, főleg Teleki hamar a kommunisták politikai támadásainak kereszttüzébe kerültek. Teleki emiatt még 1945 nyarán elhagyni kényszerült a pártot, a kommunistáknak azonban ez sem volt elég, és a PDP-t még az őszi választások előtt kiközösíttették a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontból (ami egyúttal azt is jelentette, hogy a választások után felálló kormányzó nagykoalícióba nem kerülhettek be).

A PDP-ből váltak ki azok a radikális, baloldali polgári politikusok, akik megalakították a Magyar Radikális Pártot, melyet Csécsy Imre, Kende Zsigmond és Zsolt Béla vezetett, és amely önállóan indult az 1945-ös, majd az 1947-es választásokon. A két pártot a kommunisták kezdeményezésére, részben Bilkei Gorzó Nándor PDP-politikus közbenjárásával később összevonták (de ez már a vég előjátéka volt számukra a kommunista egyeduralom korszakának kezdetén).

Az 1945-ös novemberi választásokon a párt 76 393 szavazatot, 1,62%-ot kapott. Ezzel két képviselőt juttathatott a 409 tagú országgyűlésbe és az egyetlen ellenzéki párt lett.

Az 1947-es választásokon kevesebb, 49 740 szavazatot (1%) szerzett, ami akkor három országgyűlési mandátumot jelentett (a PDP a hat ellenzéki párt közül ezzel a legkisebb lett).

A PDP lapja a párt befolyásához képest igen nagy, nyolcvanezres példányszámú napilap, a polgári radikálisokhoz közelálló Világ volt, amelyet a 1945-től 1949-ig a pártalapító Supka Géza szerkesztett (a párt országgyűlési képviselője, ugyanakkor a magyarországi szabadkőművesek nagymestere).

A németek kitelepítésének ügyében a kollektív felelősséget hangsúlyozó Magyar Kommunista Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal szemben a PDP a nemzetiségi hovatartozás és a politikai felelősség éles elválasztása mellett érvelt (a szociáldemokraták ugyancsak elutasították a kollektív felelősséget).

A kommunista nyomás alatt egyre inkább balra sodródó formációtól végül a magyar polgári politika doyenje, az ekkor már régóta Amerikában élő Jászi Oszkár is elhatárolta magát.

Vezetői

Elnöke 1945 áprilisa és júliusa között Teleki Géza, ezután 1947-ig Szent-Iványi Sándor (ő még 1946-ban külföldre távozott és sohasem térhetett vissza). 1947-ben 8 alelnököt válaszottak, köztük volt Bródy Ernő, Örley Zoltán, Rupert Rezső és Supka Géza is. Az országos szervező Vészy Mátyás volt. Szent-Iványi emigrálása után Bródy Ernő lett az elnök. A pártot vezetői és tagsága alapján liberálisnak tartották, bár egységes álláspontot ezen belül a vezetés heterogenitása miatt (sokan a Horthy-korszak másod-, vagy harmadvonalbeli liberális politikusai voltak, néhány pedig a nagytőkét képviselték) sohasem tudtak elfoglalni.

^^

Az (Országos) Polgári Radikális Párt

egy rövid életű polgári radikális (liberális) politikai párt volt Magyarországon 1914 és 1919 között, amit a különböző szabadkőműves páholyok összefogásából alapítottak Jászi Oszkár vezetésével.

Története

A párt ideológiai alapját Jászi Oszkár fektette le a Huszadik Század című folyóirat 1907. januári számának élére írt, Az új Magyarország felé című cikkében. Ebben egy olyan radikális függetlenségi politikát körvonalazott, amely megteremti a (Monarchiával szembeni) gazdasági önállóságot, az önkormányzatokat, a közoktatási reformot, az egyházi birtokok szekularizációját, a teljes gondolat-, sajtó-, gyülekezési és sztrájkszabadságot, továbbá szakít a kisebbségek magyarosításával és azon lesz, hogy lehetetlenné tegyen minden nacionalista izgatást. Ezt a radikálisan liberális irányvonalat, mivel Jászi emellett a polgárság megszervezésének szükségessége mellett is sokszor érvelt, rövid idő alatt polgári radikalizmusnak keresztelték el.

1913-ra a szabadkőműves páholyok egyik állandó vitatémája lett, hogy alapítsanak-e egy pártot a polgári radikalizmus képviseletére. Megalapítása mellett leginkább Jászi Oszkár harcolt, s jórészt neki is köszönhető, hogy a párt 1914. június 6-án megtarthatta alakuló ülését Nagyváradon. Mivel a pártot jórészt szabadkőművesek alapították, a többi párt és a közvélemény egy része is erős ellenszenvvel fogadta őket.

A PRP leginkább a liberális értelmiségieket fogta össze, egyúttal pedig éles különbséget teremtett az értelmiségi elitben korábban összefonódni látszó (liberális) polgári radikalizmus és a szocializmus között; utóbbitól élesen elhatárolódtak. A párt vezetésében foglalt helyet például Ady Endre, vagy Polányi Károly is. A párt az első világháború kitörése miatt egyetlen választáson sem vett részt (mivel a hadiállapot miatt mindet elhalasztották), így a parlamentbe sem juthatott be, különösebb politikai tevékenységet sem nagyon fejtett ki egészen 1918-ig. A párt a Tisza István háborús vereséget beismerő nyilatkozata hatására alakult Magyar Nemzeti Tanács egyik alapító tagja lett, ami alig egy héttel később, október 31-én az őszirózsás forradalom győzelmével utat nyitott számukra a hatalomba is.

A miniszterelnökké kinevezett Károlyi Mihály meghívta őket a kormányába is, amiben alakuláskor három (igaz ebből kettő tárca nélküli) bársonyszéket kaptak; Jászi Oszkár lett a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter, Nagy Ferenc a tárca nélküli közélelmezésügyi miniszter, míg Berinkey Dénes az igazságügy-miniszter. Nem sokkal később Szende Pál lett a negyedik polgári radikális miniszter, aki a hadügyi tárcát vette át az azt kormánya alakítása óta ideiglenes jelleggel vezető Károlyitól. A Magyar Nemzeti Tanács a forradalom győzelme óta a rengeteg lemondás és távolmaradás miatt működésképtelenné lett Országgyűlés szerepét is átvette, amivel a párt kvázi a törvényhozásba is „bejutott”.

A párt történelme csúcspontját 1919. január 19-én érte el, mikor a köztársasági elnökké megválasztott Károlyi Mihály (és kormánya) lemondása hivatalosan is érvénybe lépett és Berinkey Dénes alakíthatta meg kormányát. A Berinkey-kormány alig két hónapig lehetett hatalmon, március 21-én a Vix-jegyzék hatására lemondott (mintsem elfogadja azt). A kommunisták ekkor váratlan, puccsszerű művelettel magukhoz ragadták a hatalmat és kikiáltották a polgári demokratikus forradalom bukását jelentő Magyarországi Tanácsköztársaságot, aminek hatására a rákövetkező napokban a Polgári Radikális Párt feloszlatta magát.

Újjá ugyan sohasem alakult, de kísérlet volt rá (mármint az egykori PRP körül kialakult értelmiségi körök összefogására) a második világháború végén. Még a nyilas uralom alatt, 1944-ben Csécsy Béla elkezdte megszervezni a Magyar Radikális Pártot (MRP), amit a Polgári Radikális Párt folytatásaként definiált még azután is, hogy Jászi (akivel már a Polgári Radikális Párt létezése alatt is ismeretségben állt) egyértelműen elutasította és helytelenítette azt. Az MRP 1945-től 1949-es de facto megszűnéséig vett részt a politikai életben, de érdemi szerephez nem jutott sosem.

^^

A Szabadelvű Párt

egy magyarországi liberális párt volt a dualizmus korában.

Fennállása során az 1905-öst kivéve minden választást megnyert, kereken 30 évig kormányozta az országot. Bukása majd másfél évig húzódó súlyos belpolitikai válságot, illetve saját megszűnését eredményezte.

Kezdetek

1875. március 1-jén alakult a korábbi, Deák Ferenc vezette Felirati Párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép fúziójából. Első elnöke is Tisza Kálmán lett. Politikáját értelemszerűen a kiegyezés szelleme és értékrendszere hatotta át.

A kormánypárt

Az 1875-ös választások nyerteseként a párt Wenckheim Béla vezetésével megalakíthatta első kormányát, ami azonban nem volt hosszú életű, még azon év októberében lemondott. Helyette az addig pártelnök Tisza Kálmán alakította meg saját kormányát, ami azóta is a legsikeresebb ilyen volt; négy egymást követő választást nyerve megszakítás nélkül 1875 és 1890 között volt hatalmon. Tiszát kinevezésekor Gorove István váltotta a pártelnöki tisztségben. Tisza egyfelől a kompromisszumok embere volt, másfelől azonban párttársaitól vasfegyelmet követelt, illetve mindent és mindenkit az irányítása alatt akart tudni (ezért kapta a gúnynevét is: „generális”) ami hamar szakadáshoz vezetett; Simonyi Lajos, Tisza kormányának addigi földmívelés-, ipar-, és kereskedelemügyi minisztere 1876. augusztus 21-én lemondott és a még tavasszal, illetve azóta a főleg a kiegyezés értelmében tízévente kötelezően megújítandó gazdasági kiegyezés körüli viták miatt kilépett, összesen mintegy 70 képviselőtársával együtt megszervezte a Független Szabadelvű Pártot, aminek első elnöke lett. A viták indulatosságát jól jellemezte, hogy egy ízben, 1877. február 7-én Tisza a lemondását is benyújtotta, amit a király el is fogadott, azonban február 25-én végül is megegyezés született és a miniszterelnök kormányával együtt a helyén maradt.

Szintén 1876-ban került sor a történelmi Magyarország átfogó közigazgatási újraszervezésére; az 1876-os vármegyerendezés során az ország teljes területét 65 vármegyébe szervezték át, felszámolva minden korábbi (régiók, székek, kerületek, stb.) közigazgatási egységet, formát és szokást, egyúttal egységesítve is azokat. Ez a rendszer Abaúj és Torna vármegyék 1881-es egyesülésével elnyerte végső (de facto 1918-ig, de jure 1923-ig tartó) formáját. A közigazgatási reform Királyföld addigi kvázi-egységének felszabdalásával és határai megszüntetésével (gyakorlatilag területi és kulturális autonómiájának felszámolásával) kiváltotta az erdélyi szászok haragját, egyúttal pedig beindította önálló politikai mozgalmukat, ami a Szász Néppárt megalakításában csúcsosodott ki.

1878-ban a kiegyezés értelmében tízévente kötelezően megújítandó gazdasági kiegyezés Magyarország számára kedvezőtlenebb megújítása, valamint Bosznia és Hercegovina okkupációja ismét számos tagot távolított el a párttól, illetve késztetett kilépésre. Utóbbiak Szilágyi Dezső vezetésével a pártot korábban elhagyókkal (Független Szabadelvű Párt), illetve még a Deák Párt és a Balközép Párt fúziójakor főleg a Deák Pártból kiváltak egy részével (a Jobboldali Ellenzékkel) egyesülve Egyesült Ellenzék néven új formációt alakítottak az Országgyűlésben, amit Szilágyiék csatlakozásával országos párttá szerveztek és csakhamar Mérsékelt Ellenzékre változtatták a nevüket.

1880-ban a további közigazgatási reformok körüli viták hevében Grünwald Béla, a Szabadelvű Párt egyik legnagyobb tekintélyű jogász képviselője is kilépett és a Mérsékelt Ellenzékhez csatlakozott.

A tiszaeszlári perrel kapcsolatban a párt elítélte az antiszemita vádakat, a kormány pedig a karhatalmat is bevetette a kedélyek csillapítására, illetve féken tartására. A per (pontosabban a felmentő ítélet) hatására 1883 végén alakult Országos Antiszemita Párthoz más pártokhoz hasonlóan néhány szabadelvű párti is csatlakozott a parlamentben, illetve azon kívül. A kormány 1884-ben kidolgozta és elfogadtatta a parlamenttel a zsidók és keresztények közötti házasságot engedélyező törvényt.

Az 1879. évi állampolgársági törvény értelmében 1889. december 20-án magyar állampolgárságát elvesztő Kossuth Lajos (és köre), illetve a csakhamar a teljes dualizmuskori Magyarország egyik legneuralgikusabb pontjává vált, évente megújítandó véderőtörvény körüli viták miatt kezdődött utcai tüntetések lenyugtatása végett a Tisza kabinet lemondani kényszerült, amit részben sikerült úgy beállítani, mintha az Kossuth állampolgárságának megvonásával szembeni tiltakozásul történt volna (a kabinetet valójában nem foglalkoztatta a kérdés).

A helyébe alakult Szapáry-kormány 1890-ben egyezségre jutott a Szász Néppárttal, ami a(z erdélyi) németajkú lakossággal szembeni magyarosítás leállításáért, a magyarosítás emblematikus figuráinak (Bánffy Dezső, Bethlen Gábor) hivatalukból elmozdításáért, valamint Fogaras és Szeben vármegye (utóbbi egyben a szászok ispánja is) élére, illetve egyéb, a szászok számára fontos pozíciókba szász politikusok kinevezéséért cserébe 1890. június 17-én beolvadt a Szabadelvű Pártba. (keménymagjuk továbbra is kormány-, illetve Monarchia-ellenes maradt, ők később Erdély Romániához csatolása mellett voksoltak 1918-ban Királyföld egyesítésének reményében, ám az sosem történt meg)

Az 1890-es években kezdődött meg az állam és az egyház szétválasztása. Wekerle Sándor első kormányának nevéhez fűződik a (kötelező) polgári házasság intézményének bevezetése (1894. évi XXXI. törvénycikk), az izraelita vallás törvényes elismerése (1895. évi XLII. törvénycikk) a szabad vallásgyakorlás megerősítése és törvénybe foglalása és még számos egyéb vallási reform. Az intézkedések a magyar katolikus egyház, illetve a mélyen hívő politikusok és emberek körében komoly tiltakozást váltottak ki, többek között ennek hatására alakult Prohászka Ottokár kezdeményezésére 1894 végén, vagy 1895 elején a Katolikus Néppárt is, illetve lépett ki a Szabadelvű Pártból Atzél Béla és Tibád Antal vezetésével összesen 38 képviselő, az úgynevezett „púroszok” (a latin purus szó jelentése „tiszta, becsületes”).

1898-ban a kaotikus bécsi politikai állapotok miatt (az ellenzék obstrukciója gyakorlatilag megbénította nemcsak a törvényhozást, de egész Ausztriát) a tízévente kötelezően megújítandó gazdasági kiegyezés aláírása és beiktatása osztrák részről lehetetlennek tűnt. Az ekkor hivatalban lévő Bánffy-kormány a pénzügyminiszter Lukács László vezetésével kidolgozott egy törvényjavaslatot, aminek 5. §-a a kiegyezés egyik paragrafusára hivatkozva kimondta az osztrák-magyar gazdasági kiegyezés egyoldalú, ideiglenes meghosszabbítását 1903-ig az addig elfogadott módosításokkal, de újítás nélkül. A királyi és császári család népszerű üdülőhelye, Ischl után ischli klauzula néven gúnyolt és elhíresült paragrafus, illetve a pártkérdéssé tett Tisza István féle véderőjavaslat, amik ellen az ellenzék sikeresen szervezett országos sztrájkokat és demonstrációkat, együttesen megbuktatták Bánffyt, illetve kisebb szakadáshoz vezettek a párton belül, ahonnét mintegy harminc képviselő távozott, köztük például Csáky Albin és Szilágyi Dezső.

Még 1889-ben választották meg Podmaniczky Frigyest a Szabadelvű Párt elnökévé, aki a tisztséget pártja megszűnéséig viselte.

A Bánffy György bukását kiváltó közhangulatot és a kormány-ellenzék kapcsolatokat jól jellemezte, hogy 1899 decemberében a még hivatalban lévő miniszterelnök és az ellenzéki Nemzeti Párt elnöke, Horánszky Nándor kis híján párbajt is vívtak egymással, ami csak azért maradt el, mert annak megnevezésében sem tudtak megegyezni. Bánffy 1899-es távozását a kormány éléről, majd a pártból Széll Kálmán kormányzása követte, aki ügyes manőverei révén több korábban kilépett politikust is visszacsábított, mi több a Nemzeti Párt is teljes egészében beolvadt a Szabadelvű Pártba 1900-ban. Őket a Széllt váltó Tisza István extrém erőszakos politikája 1903 novemberében kilépésre és a Nemzeti Párt újjáalakítására késztette.

Bukás és megszűnés

Tisza István az országgyűlés addigi elnöke 1903. november 3-án megalakíthatta első kormányát. A parlamentet addig nem egyszer erőszakos módon irányító Tisza országos hatalomra jutásával példátlan módon polarizálta a korabeli közvéleményt. Erőszakos módon oszlatta fel az 1904-es országos vasúti sztrájokat, majd szűkebb hazájában, Bihar vármegyében brutálisan szétveretett egy szocialisták által szervezett gazdagyűlést, ami harminchárom halálos áldozatot és több, mint száz sebesültet hagyott maga után. Szintén ebben az évben (de nem először) erőszakkal letörette az ellenzéki obstrukciót. A Daniel Gábor által benyújtott házszabály-módosító javaslat mellett Tisza mondott beszédet, majd Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – azonnali szavazást rendelt el és állítólag egy zsebkendő meglengetésével adott jelet párttársainak arra, hogy mikor szavazzanak. A „zsebkendőszavazásként” elhíresült eset hatására verekedés tört ki a teremben, aminek keretében az ellenzéki képviselők szétverték a tisztelt ház bútorzatának egy részét. A jelenet láttán, hallatán számos prominens politikus hagyta el a szabadelvűeket, mint például Széll Kálmán, vagy ifj. Andrássy Gyula, egyúttal pedig az addig tagolt ellenzéket tökéletes egységfrontba tömörítette.

Az ily módon szövetkezett ellenzékkel szemben a szabadelvűek 1905-ös választásokon elszenvedett veresége súlyos belpolitikai válságot eredményezett, aminek egyik következményeként a Szabadelvű Párt 1906. április 11-én, alig két héttel az 1906-os választások előtt jogutód nélkül feloszlott.

Korábbi tagjainak egy része Tisza István vezetésével Nemzeti Társaskör néven alapított politikai szervezetet, mely az Országos Alkotmánypárttal egyesülve 1910-ben párttá alakult és (Berzeviczy Albert javaslatára) felvette a Nemzeti Munkapárt nevet. Az új formáció megnyerte – az első világháború kitörése miatt – utolsó dualista magyarországi, 1910-es választásokat és egészen Tisza István második kormányának lemondásáig (1917) irányította az országot, noha abszolút parlamenti többsége az őszirózsás forradalomig (1918) megmaradt.

^^

A Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék

egy liberális választási szövetség volt az 1935-ös választásokon. Tagjai a Nemzeti Szabadelvű Párt (NSZP) és a Nemzeti Demokrata Polgári Párt (NDPP) voltak.

Története

A szövetséget alkotó két szervezet korábban már alkotott egy pártot Független Nemzeti Demokrata Párt (FNDP - avagy Egyesült Balpárt) néven 1926 és 1928 között, de már 1921-től kezdve együttműködtek. Az NSZP vezetője Rassay Károly volt, akinek pártja 1921 és 1926 között a Független Kisgazda, Földműves és Polgári Párt nevet viselte (az Országos Kisgazdapártból váltak ki, liberális agrár irányultságúak voltak). AZ NDPP vezetője pedig 1926-os haláláig Vázsonyi Vilmos volt, utána pedig fia, Vázsonyi János.

Az Egyesült Balpárt szétesésével a két szervezet egy ideig külön utakat járt, Rassay Nemzeti Szabadelvű Párt, míg Vázsonyiék a korábbi, Nemzeti Demokrata Polgári Párt néven. Az 1931-es választásokra ha (újra)egyesülni nem is, de választási szövetséget próbáltak kötni Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék (SZDE) néven, ám mivel Rassay a közös listán csak az esélytelen helyekre tett volna NDPP-seket, az együttműködés végül meghiúsult. Ettől függetlenül Pakots József szabadelvű párti az SZDE pártmegjelöléssel indult és jutott be a parlamentbe.

A tényleges szövetséget végül az 1935-ös választásokra sikerült felállítani ezen a néven. A listavezető Fábián Béla demokratapárti politikus lett. Mivel legjobb eredményeiket rendre akkor érték el, mikor együttműködtek, ez most sem alakult másként; hét képviselőt delegálhattak a parlamentbe, amiből öten voltak szabadelvűek, ketten pedig demokratapártiak.

^^

A Szlovén Néppárt néhol Vend Néppárt (vendül Slovenska lüdska stranka)

regionális szlovén nemzetiségi párt Magyarországon, amelyet Ivanóczy Ferenc hozott létre 1895-ben. A párt célkitűzései között volt, hogy a magyarországi szlovének számára autonómiát biztosítson az Osztrák–Magyar Monarchián belül, vagy pedig a teljes függetlenséget megszerezze.

A párt története

Ivanóczy Ferenc, muraszombati esperes és Borovnyák József a szlovénség másik fontos politikai vezetője a fokozódó magyarosítások miatt kapcsolatokat kerestek az osztrák örökös tartományokban (Stájerország, Krajna, Karintia) működő szlovén politikusokkal. 1892-ben a krajnai frakciók hozták létre a Szlovén Katolikus Néppártot. Ennek mintájára Ivanóczy – aki ekkor már vitathatatlanul a muramenti kisebbség vezetőjének számított –, hozott létre egy magyarországi szárnyat, amely nem állt közvetlen irányítása alatt a katolikus néppártnak, de végig szoros kapcsolatban állt vele.

1895-ben Ivanóczy két vendre lefordított brosúrában a Sztranka lüdsztvá-ban (Néppárt) és a Kascsé (!) lüsztva sztrán-ban (Mit kíván a Néppárt) deklarálta a frakció elveit.
A pártot Anton Korošec is támogatta, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy a magyarországi szlovének külön államot alkothatnak a krajnaiak és stájerek mellett.

Ivanóczy Borovnyák 1909-ben bekövetkezett halálát követően már teljesen egyedül írányította a Szlovén Néppártot. Az ő halála után (1913) Klekl József vette át a párt vezetését és 1914-ben Novine egy részben radikális újságot indított, amely a párt elveinek egyik fő terjesztője lett (hivatalosan nem volt a párt lapja).


A nemzetiségi követelések és az elszakadási szándékok a Monarchia összeomlásával erősödtek. Klekl határozotabban lépett fel a szélesebb autonómia érdekében, amelybe az új miniszterelnök Károlyi Mihály és a nemzetiségek megértően kezelő Jászi Oszkár készséggel belement. Bár Klekl elsődlegesen az újonnan létrejött Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban látta a nemzetiség jövőjét (először úgy, hogy külön tagköztársaságot alakít ki a Mura mellett), de a lakosság egyelőre idegenkedett az egyesüléstől, mert nem volt ismerete az új állam berendezkedéséről.

A magyar fél először egy kulturálisan egységes Mura megye létrehozását terjesztette elő, ahol teljesen ki van zárva a magyarosítás lehetősége és az iskolai oktatás döntően vendül szólna. Ezzel viszont Klekl nem elégedett meg. A párt többi tagjával, Szakovics Józseffel, Csárics Józseffel, Kühár Istvánnal és Bassa Ivánnal egy külön programot dolgozott ki, amely egy entitást hozott volna létre Szlovenszka krajina néven. A szlovén oldalról viszont azt szerették volna, ha a program tervbe venné a teljes függetlenséget és Szlovenszka krajina csatlakozna a délszláv államhoz. A Belatincon tartott gyűlésen ennek lehetősége felvetődött, de Klekl valamilyen oknál fogva nem tette meg, pedig lehetősége adva volt rá. Később Klekl, ha nem teljes önállóságot, de bizonyos fokú autonómiát akart szerezni a vidéknek Szlovénián belül.

1920-ban a trianoni békeszerződés elvette a Vendvidék nagy részét Magyarországtól és a Szlovén tagköztársasághoz csatolta. A párt ezután is működött tovább a Korošec-féle frakció részeként és Klekl a jugoszláviai politikai életben hallatta tovább a szavát.

1941-ben, a Muravidék átmeneti visszacsatolásakor a magyar kormány betiltotta a Szlovén Néppártot.

^^

A szövetkezett ellenzék vagy Koalíció (olykor szövetkezett balpárt)

Tisza István erőszakos házszabályreformja, az ellenzéki obstrukció házszabályellenes letörése és az ún. „zsebkendőszavazás” hatására az 1904-es esztendő során egységbe tömörült parlamenti ellenzék elnevezése volt. Formális megalakulása 1904. november 19-én történt az ellenzék közös „vezérlőbizottságának” felállításával.

A pártszövetség tagjai

A Koalíció egyik alapítója és egyben legnagyobb pártja, vezetője a Függetlenségi és 48-as Párt (rövidebb nevén Függetlenségi Párt) volt Kossuth Ferenccel az élén, melybe az 1905-ös választásokat megelőzően visszatért a korábban kivált Ugron-frakció. További alapítók voltak a Bánffy Dezső vezette Új Párt és az ifj. Andrássy Gyula vezette disszidensek. Utóbbiak azok, akik Tisza István intézkedéseinek, de legfőképp a „zsebkendőszavazás” hatására kiléptek a Szabadelvű Pártból és később, 1905 novemberében, már a koalíción belül, Andrássy vezetésével megszervezték az Országos Alkotmánypártot. A Koalícióhoz csatlakozott még az Apponyi Albert vezette Nemzeti Párt (amelynek tagjai 1899 és 1903 között kormányon voltak), a Katolikus Néppárt, valamint a Vázsonyi Vilmos alapította és elnökölte Polgári Demokrata Párt is. A három új belépő közül a Nemzeti Párt 1905 januárjában beolvadt a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártba, míg a másik kettő megőrizte önállóságát a szerveződésen belül.

Az így létrejött Koalíció politikailag rendkívül színes volt keveredtek benne a függetlenségi (48-as) és 67-es tradíciók, részt vettek benne a három évtizedes szabadelvű kormányzás képviselői, tagjai között egyaránt megtalálhatóak voltak liberálisok és konzervatívok. Az ellenzéki választási együttműködés megalakulása abból szempontból is új helyzetet teremtett, hogy míg eddig a kormánnyal szemben álló erőknek legfeljebb parlamenten belüli súlyuk növelésére és ennek révén a kormánypárt mozgásterének korlátozására volt esélyük, most valódi kormányképes alternatíva jött létre. A Koalíció célja ugyanakkor nem a parlamenti váltógazdaság elindítása, hanem a Szabadelvű Párt végleges legyőzése volt, ugyanis az ellenfelet illegitimnek tekintették az 1904. november 18-i „zsebkendőszavazás” miatt.

Története

1905-ös választások, belpolitikai válság

A Koalíció az 1905-ös választásokon abszolút többséget szerzett, azonban nyílt szembenállásuk az akkori, dualista rendszerrel és államberendezkedéssel az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válsághoz vezetett. A parlamenti többséget negligálva Ferenc József egy gyakorlatilag parlamenten kívüli tagokból álló, átmeneti kormány alakítására adott megbízást. Az így született Fejérváry-kormány ellenében a Koalíció tagjai „nemzeti ellenállást” hirdettek, melynek eredményeként az mindvégig cselekvésképtelen maradt. A válság megoldására végül kompromisszumot kötöttek az udvarral, az önálló hadsereg felállításának elvetéséért és Wekerle Sándor miniszterelnökké kinevezéséért cserébe, 1906. április 11-én a koalíciós pártok kerültek hatalomra. Ezt az április 29-ére kiírt újabb országgyűlési választások megerősítették, a koalíció ismét győzelmet aratott, a Szabadelvű Párt szétesésével gyakorlatilag politikai ellenfél nélkül, 90,31%-os eredményt ért el.

^^

Az Új Párt

egy rövid életű kiegyezés-párti (azaz korabeli szóhasználattal „67-es”) nemzeti radikális politikai párt volt a dualista Magyarországon a 20. század legelején Bánffy Dezső vezetésével.

Története

Bánffy Dezső kormányfői bukása után alig egy héttel, 1899. március 2-án képviselői mandátumáról is lemondott. Ezután főudvarmesteri kinevezése miatt egy időre visszavonult az aktív politizálástól is, habár a főrendi ház tagjaként továbbra is a politikai életben maradt. Főudvarmesteri tisztségéről 1904 márciusában mondott le, hogy újra aktivizálhassa magát a politikában. Még abban a hónapban megalakította a (korabeli értelemben vett) nemzeti radikális, de 67-es alapokon nyugvó Új Pártot, aminek színeiben egy azévi szegedi (első választókerületi) időközi választáson parlamenti mandátumhoz is jutott.

A párt, lévén a „legsovinisztább magyar”, Bánffy Dezső alapította ideológiáját tekintve radikális nemzeti nézeteket vallott, azaz egyebek mellett a nemzetiségek mindenáron történő magyarosítását, Ausztria és Magyarország viszonyának újragondolását is sürgette, viszont a többi hasonló párttal ellentétben az Osztrák-Magyar Monarchián belüli keretek közt, azaz korabeli szóhasználattal 67-es alapokon. (a szám 1867-re, a kiegyezés évére, a Monarchia születésére utal)

Bánffy amint ismét bejutott a képviselőházba hamar szóváltásba került a regnáló miniszterelnökkel, Tisza Istvánnal, akinek új házszabály-tervezete ellen a leghangosabban kelt ki. A „zsebkendőszavazás” hatására (1904. november 18.) több képviselő is átlépett a kormányzó Szabadelvű Pártból az Új Pártba, ami másnap csatlakozott a szövetkezett ellenzékhez. Utóbbinak vezérkarába Bánffyt és párttársát, Eötvös Károlyt (a tiszaeszlári vérvád védőügyvédjét) is beválasztották. Az 1905-ös választások a szövetség győzelmét hozták, az Új Párt 13 képviselőt delegálhatott a parlamentbe (Bartha Ignác, Bánffy Miklós, Bene István, Dániel László, Eötvös Károly, Gyárfás Endre, Hock János, Óvári Ferenc, Pisztóry Mór, Szabó Kálmán, Szakáts Zoltán, Wesselényi Miklós) A tömörüléshez tartozott még sokak mellett Apáthy István zoológus is, aki vezérszerepet vitt a párt programjának részletes kidolgozásában.

Mikor Bánffy a katonai kérdések mellőzését sürgette a kampányában ellentétbe került a szövetkezett ellenzék többi részével, akik 1906 márciusában kitették a szövetségből. Erre pártja ahelyett, hogy követte volna, inkább feloszlatta magát, tagsága pedig nagyrészt a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párthoz, illetve páran más pártokhoz csatlakoztak.

forrás: Wiki
^^