Ugrás a Főoldalra!

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt
(Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei NSDAP)

A náci párt német politikai párt volt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot, agresszív politikájával gyakorlatilag „kirobbantotta a második világháborút” és végrehajtotta a holokausztot.

A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik. A párt Adolf Hitler vezetésével jutott hatalomra 1933-ban, főleg a németek militarizmusára és az I. világháború utáni megaláztatások miatti revansvágyra apellálva. Az NSDAP hatalomra jutása után totális diktatúrát vezetett be, és megalapította a Harmadik Birodalmat. A NSDAP volt az egyetlen legális politikai erő a náci Németországban a Weimari Köztársaság bukása után (1933)-tól a II. világháború végéig, 1945-ig, amikor Németország elvesztette azt.

Az NSDAP elveiből és tetteiből egy új politikai ideológia, a nácizmus alakult ki. A világháború után a pártot betiltották, vezetőit pedig a nürnbergi perek keretében emberiségellenes bűntettekért ítélték el.

 

Előzmények

1918. nov.10-én II. Vilmos lemond, majd Hollandiába távozik. Ebert vezetésével mérsékelt szociáldemokratákból álló szocdem kormány alakult. Nov.11-én a franciaországi Compiegne-ban Németország fegyverszünetet kötött.

Az új állam nehézségei: a hatalom legalizálása.

1919 jan.-ban választások, majd febr.-ban Weimarban összeült az alkotmányozó nemzetgyűlés, amely 1919. júl.31-én elfogadja az alkotmányt, így létrejön a Weimari Németo. Az alkotmány főbb pontjai:

- Németország szövetségi köztársaság lett

- Az állam élére az elnök került, viszonylag tág jogkörrel /jogában állt kineveznie a kancellárt, rendkívüli helyzetekben figyelmen kívül hagyhatta a kormányt, ill. jogában állt rendeletekkel kormányozni /

- A szövetségi állam törvényhozó hatalma a Reichstag lett, ez volt a birodalmi gyűlés

- Deklarálták a demokráciát és az emberi és polgári szabadságjogokat.

A nyomorgás folyamatos szélsőjobboldali puccskísérletekhez vezetett. A puccsok Berlinben kezdődtek, majd Brémában folytatódtak.

1919. ápr.-ban azonban megalakult a Bajor Tanácsköztársaság is.

1923-Hamburg: utolsó munkásfölkelés.

1923. jan.11, Ruhr-válság:

francia és belga csapatok szállták meg a Ruhr-vidéket, hogy kikényszerítsék a jóvátételt. Mivel a németeknek sem diplomáciai, sem katonai ereje nem volt, céltalan sztrájkokba kezdtek. A német gazdaság ebbe belerokkant, és a franciáknak is ráfizetés volt a megszállás. (A válság alatt új kormány került hatalomra Gustav Stresemann vezetésével. Stresemann) teljesítési politikát képviselt: folyamatosan fizették a jóvátételt, ill. fel akarták számolni Németo. nemzetközi elszigeteltségét.

Eredeti neve Német Munkáspárt (DAP) volt. A bajorországi Münchenben alakult párt egyike volt az akkor létező számos szélsőjobboldali pártnak. A párt kiemelkedése a többi kis politikai csoport közül akkor kezdődött, mikor Adolf Hitler belépett a pártba, és tehetséges vezérszónoknak bizonyult. Hitler először hadsereg ügynökeként került kapcsolatba a DAP-val. Mikor megismerkedett annak politikai elképzeléseivel, eldöntötte, hogy belép (1919).

A DAP-t ekkor még Anton Drexler vezette. A párton belül Adolf Hitler felemelkedését a szónoklatai által szerzett népszerűsége és Ernst Röhm (müncheni szabadcsapatok századosa) „rohamcsapata” biztosította, aki ekkoriban még teljes mértékben támogatta Hitlert. Hitler szerepe olyan gyorsan nőtt, hogy 1920. február 24-én már ő terjesztette elő a párt programját, amiben már ekkor szerepel a zsidók állampolgári jogainak megvonása, és az ekkor szélsőjobboldali körökben általánosan elfogadott nézet, miszerint követelték a versailles-i békeszerződés felmondását.

Szerepének növekedését jelezte, hogy a DAP az ő kezdeményezésre vette fel a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt nevet. Ezután a párt szinte a párton belüli korlátlan jogkörrel ruházta fel, amivel a párt vezére (Führer) lett, így innentől nem tartottak szavazásokat, Hitler szava döntött minden kérdésben (1921. július 29.) Ekkor jött létre az SA (Sturmabteilung – Rohamosztag), ami a párt első fegyveres szervezete volt, bár ekkor még „Torna és Sportrészleg” fedőnévvel szerepelt. Vezetői az eddig is hasonló feladatokat ellátó Ernst Röhm és Hermann Göring voltak.

1923-tól a pártban már egyértelműen az a szemlélet uralkodott, hogy a hatalom megszerzésének módja a fegyveres puccs. Ennek jegyében innentől állandósultak az utcai provokációk, amik elsősorban a baloldali szervezetek, főleg a kommunisták ellen irányultak. A párt gyűlésein is mindennaposak voltak a verekedések. Közben Hitler támogatókat szerzett a vezető körökből, akik anyagi és politikai alapot biztosítottak a párt működéséhez.

Ez a folyamat novemberben érte el a végkifejletét egy sikertelen puccskísérletben (sörpuccs), amelynek célja a bajor kormány megbuktatása volt (az országban ekkor az állandó provokációk miatt rendkívüli állapot volt érvényben). A puccs során Hitler az SA segítségével letartóztatta Kahr bajor miniszterelnököt, de célját a hadsereg közbelépése miatt nem érte el.

Hitlert ezután hazaárulás vádjával bíróság elé állították, de az általános közhangulat és kapcsolatai miatt alig 13 hónapos börtönbüntetést kellett letöltenie. Ezalatt írta meg könyvét a Mein Kampf-ot, ami a párt ideológiai alapjait biztosította a továbbiakban.

A pártot betiltották, de a Weimari Köztársaság gyengesége miatt már az 1924-es választásokon is elindult. Ez jelezte a párt új irányvonalát is, miszerint a hatalmat a továbbiakban puccs helyett választások útján kívánták megszerezni. 1929-ig kiépítették országos szervezetüket és bár a 1924-es és 1928-as választásokon csak néhány százaléknyi szavazatot kaptak, a taglétszámuk egyre nőtt, és megalakult a másik fegyveres csoportjuk, ami elitalakulat jelleggel a párt és a Führer személyes védelmét látta el. Neve ennek megfelelően Schutzstaffel (SS; védőosztag) lett. Tovább növelte a párt erejét, hogy egyre jelentősebb tőkés csoportok támogatását élvezték. Bár a választási eredményei miatt ekkor még nem volt meghatározó politikai erő, de többen már ekkor felismerték a veszélyt, amit a náci párt a fennálló rendre jelentett, így a kommunisták is, akikkel továbbra is rendszeresek voltak az utcai összecsapásaik.

Az NSDAP elvei és programja

Az NSDAP szerkezete
Fájl:Organisation der NSDAP.gif

A nemzeti szocialista mint ideológiai rendszer a világtörténelem leghaladóbb és szociálisabb eszmerendszere. Az elvek részletesen elolvashatók Adolf Hitler Harcom c. művében, II. kötet. Legfőbb vezérelvei:

  • – Az emberi érték fontos mértéke a „vér szerinti” hovatartozás.
  • - Minden fajnak, így a fehérnek is joga van saját országra és annak irányítására.
  • - A nemzetek egymást kölcsönösen megbecsülik
  • - az állampolgárok (néptársak) egymást kölcsönösen megbecsülik
  • – A nemzeti szocialista ember elutasítja az álságos, csaló és parazita, nemzetromboló liberalizmust és kommunizmust.
  • – A kommunistákból és liberálisokból akit lehet, meg kell menteni a nemzet számára.
  • – A nemzet akarata a vezérben, a Führerben ölt testet, akinek feltétlen engedelmesség jár.
  • – Szociális népállamot kell teremteni, melyet az „elit” vezet.

 

1929 fordulópont volt a párt történetében is. A gazdasági válság és az állandósult utcai munkás összecsapások – amelyek egyik fő provokátora továbbra is az SA – és tüntetések miatt az elkeseredett, kiábrándult és megfélemlített tömegek egyre nagyobb számban álltak az NSDAP mögé.


Az NSDAP választási gyűlése egy berlini sportcsarnokban 1932-benA válság eredményeképpen 1930-ban megbukott a szociáldemokrata kormány. A helyzet stabilizálására bevezették az elnöki kormányzást, és választásokat tartottak, amin az NSDAP első jelentősebb eredményét érte el. A képviselői helyek 18%-át szerezte meg, ezzel a második legjelentősebb politikai erővé vált. Ezután Hitler és pártja szövetséget kötött a vezető tőkésekkel (Harzburgi Front; 1931). A válság elmélyülése miatt újabb választást tartottak. Bár a lakosság teljes létbizonytalanságban élt és a munkanélküliség tömeges méretűvé vált, a NSDAP mégis több tízmillió márkát volt képes költeni a választási kampányára a támogató vezető gazdasági elitnek köszönhetően. A programjuk nem változott nyíltan antiszemita, antikommunista volt, és a fennálló demokratikus rend megdöntését tűzte ki célul, ez egyben a versailles-i békeszerződés semmibe vételét is jelentette. Ezt további demagóg ígéretekkel egészítették ki.

Az eredmény nem maradt el: ekkor a képviselői helyek 38%-át szerezték meg, amellyel a legnagyobb párttá váltak. Viszont a győzelem nem volt egyértelmű, mivel a jelentős erővé érő kommunisták és a még mindig erős szociáldemokraták együtt képesek lettek volna ellenzékbe szorítani a náci pártot, de a munkáspártok összefogása elmaradt, így a politikai válság tovább tartott. Megoldásként az akkori miniszterelnök, Papen, akit Hindenburg köztársasági elnök nevezett ki, egy jobboldali koalíció tervét vázolta fel, ahol az NSDAP és a Centrumpárt alkotná a kormányzó erőt. Hindenburg végül, jobb meggyőződése ellenére, a kormányválság lezárásának érdekében, elfogadta ezt a javaslatot. Így 1933. január 30-án Hitler lett a kancellár és alakított kormányt, igaz, ekkor még a weimari alkotmány keretei között.

dátum

szavazatok száma (millió)

arány

képviselők száma

1924. május 4.
1,92
6,5%
32
1924. december 7.
0,91
3,0%
14
1928. május 20.
0,81
2,6%
12
1930. szeptember 14.
6,41
18,3%
107
1932. július 31.
13,75
37,4%
230
1932. november 6.
11,74
33,1%
196
1933. március 5.
17,28
43,9%
288

 

Az NSDAP Németország élén

Hatalmon a NSDAP továbbra is erőszakos politikát folytatott, és A Reichstag épületének felgyújtását alkotmányos rend elleni támadásként értékelve, ürügyként használták a polgári és szabadságjogok korlátozásához. Ezután politikai tisztogatások és leszámolások a kezdődtek Hitler belső és külső ellenfeleivel szemben.

Hitler viszonya Röhmmel eddigre megromlott. Ennek egyik oka volt, hogy Röhm szerette volna, ha a Birodalom hivatalos hadserege az SA lett volna, viszont ez a vezető katonai körök ellenkezését váltotta volna ki. Hitler nem kockáztatott egy esetleges puccsot, ezért ellentét alakult ki a pártvezetésen belül.

"Megoldásként" Hitler 1934. június 30-án éjszaka („hosszú kések éjszakája”) egy Rajna-vidéki épületben tartózkodó SA vezetőket álmukból felverte, Münchenbe szállíttatta és kivégeztette. Röhm „kegyelmet” kapott és saját kezével végezhetett magával. A külső politikai ellenfelekkel a különleges hatalommal felruházott Hitler gyorsan és igen erőszakosan bánt el, a NSDAP-n kívül minden pártot betiltott.

Azonban minél inkább behálózta a náci párt a német társadalom minden területét, a tényleges pártszervezet annál inkább elvesztette a jelentőségét a rezsim hatalmi struktúrájában. Hitler uralma erőteljesen személyközpontú maradt és alárendeltjei, mint például Himmler és Goebbels hatalma sokkal inkább az ő kegyeitől, szándékainak megfelelő értelmezésétől függött, mintsem a pártban elfoglalt pozíciójuktól. A sztálini idők Szovjet Kommunista Pártjától eltérően az NSDAP-nak nem volt tényleges vezető testülete vagy meghatározott döntéshozatali mechanizmusa, mint amilyen a kommunisták pártkongresszusa vagy központi bizottsága volt. Formálisan Hess által vezetett pártkancellária irányította a pártot, ám tényleges befolyása nem volt, mivel maga Hess is csekély jelentőségű figura maradt. Miután 1941-ben egy félresikerült békekötési kísérlet céljából Nagy-Britanniába repült, Martin Bormann követte tisztségében. Vele nyerte el a pártkancellária régebbi hatalmát, legfőképpen azért, mert maga Hitler támogatta és politikai titkáraként alkalmazta Bormannt. A rendszerben a tényleges hatalmat Hitler titkársága, a Himmler vezette SS és Goebbels propagandaminisztériuma gyakorolta.

A párt főbb vezetői

Kép
Név
Élt
Adolf Hitler
(1889–1945)
Heinrich Himmler
(1900–1945)
Joseph Goebbels
(1897–1945)
Rudolf Heß
(1894–1987)
Hermann Göring
(1893–1946)
Joachim von Ribbentrop
(1893–1946)
Martin Bormann
(1900–1945)
Baldur von Schirach
(1907–1974)
Hans Frank
(1900–1946)
Ernst Röhm
(1887–1934)
Erich Ludendorff
(1865–1937)