Ugrás a Főoldalra!

Magyar védelmi rendszerek

Árpád-vonal

Hunyadi-állás

Margit-vonal

Solti hídfõ

Attila-vonal

Jenõ-állás

Olga-állás

Szent László állás

Budapest védelmi rendszere

Kapos-állás

Pesti hídfõ

Ursula-állás

Dorottya-állás

Karola-vonal

Prinz Eugen állás

Zsuzsanna-vonal

Gizella-állás

Klára-állás

Róza-állás

Árpád-vonal

Az Árpád-vonal a Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere volt a második világháború idején az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban

Elhelyezkedése és szerepe

A Vörös Hadsereg támadásával szemben a második világháborúban három kiépített vonal volt: a Kárpátok előhegyei között a helységtámaszpontok láncolatából kiépített Hunyadi-állás, az ezeréves országhatáron inkább csak kijelölt, de ki nem épített Szent László-állás, és a Magyarország belseje felé futó völgyekben kiépített Árpád-vonal.
Az Árpád-vonal a Keleti-Beszkidektől egészen a Berecki-havasokig terjedt. Légvonalban több mint 600 kilométerről volt szó. A vonal építkezése, elsősorban az infrastruktúra, a háttér megteremtésével, már 1940-ben megkezdődött. Természetesen a legnagyobb titoktartás mellett. 1943-ban, a sztálingrádi csata után felgyorsították a kiépítését. 1944 elején épült ki a Hunyadi- és a Szent László-állás.
A magyar határ előtt 30-40 kilométerre lévő előretolt védőöv, a Hunyadi-állás fő feladata a szovjet támadóerők lelassítása, szétbontakozásra kényszerítése, hogy túlerejével ne tudjon menetből azonnal teljes erővel a fő védőövre zúdulni, és az állások leküzdése során mind élőerőben, mind haditechnikában minél nagyobb veszteségeket szenvedjen. A Hunyadi-állás a támadás várható hadműveleteinek irányában épített, tábori erődítésekből álló támpontokból állt. Az utakat, völgyeket zárták le. A közbeeső védelmi sáv, a Szent László-állás, közvetlenül az ezeréves határ vonalát követve, mondhatni az utolsó hetekben és csak részlegesen épült ki. Kisebb támpontokkal, tüzelőállásokkal, géppuskafészkekkel zárták le az utakat, a magas hegyeken átvezető átjárókat. Fő feladata, az Árpád-vonal előtt közvetlenül ismételten szétbontakozásra, támadás szervezésére késztetni az ellenséget. És ezután következett csak a magyar határokon belül a védelem gerincét alkotó Árpád-vonal. Az Árpád-vonal a magas hegységek terepviszonyait messzemenően kihasználó, tábori erődrendszer volt, melyet vasbeton szerkezetű tüzelőállásokkal, védelmi létesítményekkel, figyelőkkel erősíttettek meg. A kiépített támpontok, megerődített körletek, völgyzárak valamennyi a hegyeken átvezető szorost, hágót, átjárót lezárták.

A körkörösen védhető völgyzár alapja a sejtszerűen elrendezett körvédőképes és körvédőköteles rajállás volt, melynek központja a közepes tüzérség ellen is biztos védelmet nyújtó bunker volt. A környezeti anyagok, levéltári források, szemtanúk visszaemlékezései, helyszíntanulmányok és fotók bizonyítják, hogy ezt az erődrendszert csak megkerülni lehetett, de áttörni nem.
A 4. Ukrán Front 1944 augusztusa és októbere között három nagy hadműveletben kísérletezett a védelem áttörésével - sikertelenül. Elfoglalni és áttörni csak ezután tudták, mert Románia átállt a szovjetek oldalára. Ezek után a szovjet 3. és 4. Ukrán front teljesen szabad utat kapott, így meg tudták kerülni a Kárpátokat délről és egy átkaroló hadművelettel a védelmi rendszer hátába kerülni. Az Erdélyben harcoló magyar és német csapatokat pedig ki kellett vonni, mielőtt katlanba zárják őket. Ezt megakadályozandó, egyetlen magyar hadosztály képes volt a tordai csatában 3 teljes hétig feltartóztatni a szovjet-román csapatok előrenyomulását és megakadályozni a katlan bezárását.

Attila-vonal

Az Attila-vonal egy Budapest keleti oldalán, 1944 őszén kiépített védelmi rendszer volt a szovjet előrenyomulás megakadályozására. Három sorból állt. Az első Alsógöd–Csomád–Veresegyház–Maglód–Ecser–Dunaharaszti vonalában, a második Dunakeszi–Mogyoród–Isaszeg–Pécel–Pestszentimre–Soroksár vonalában, a harmadik e mögött 5-10 kilométerre húzódott.
Az Attila-vonalat kényszermunkában építették férfi és női zsidó munkaszolgálatosok és leventéket is kivezényeltek az építésére. A vonal áttöréséért a szovjet csapatok nehéz harcokat vívtak 1944. november 4. és december 28. között.

Budapest védelmi rendszere

Az Attila-vonalon belül kiépített hat védõállás. Az elsõ reteszállás volt. Rákos vasútállomásnál vált el az Attila-III vonaltól, s a Rákos-patak déli partja mentén a Dunáig húzódott. A teljes félkört bezáró második jelentette a csökkentett területû pesti hídfõt, a külsõ körút (Könyves Kálmán - Hungária - Róbert Károly körút) vonalában építették ki. A harmadik ennek reteszállása volt, arccal északnak. A Józsefvárosi-Keleti pályaudvar elágazásánál vált ki a másodikból, a Kerepesi útig a vasút, onnan az Aréna (ma Dózsa György) út - Dráva utca vonalán húzódott a Dunáig. A teljes félkör negyedik védte a belsõ kerületeket, a Haller - Orczy - Fiumei - Rottenbiller - Szinyei-Merse út - Ferdinánd-híd - Csanády utca vonalán. Az ötödik a nagykörút, a hatodik a kiskörút mentén épült ki, a pesti hídfõ kiürítésének fedezésére. Megerõdített támpontokat rendeztek be a Népligetben, a Kerepesi-temetõben és a Városligetben.
A budai oldalon nem építették ki elõre védõvonalakat. Védõállásokat 1944. dec. végétõl a Margitszigeten, a Ferenc-hegyen, a Törökvészen, a Pasaréten, az Orbán-hegyen, a Farkasréti-temetõben, a Sas-hegyen és a Kelenföldi-pályaudvartól a déli összekötõ vasúti híd felé a vasúti töltésen létesítettek. A belsõ védõövet a Margit körút - Alkotás út - Kis-Gellért-hegy - Gellért-hegy vonalában alakították ki. Arccal északnyugatnak reteszállás húzódott a Kékgolyó utca - Németvölgyi út - Mártonhegyi út, illetve arccal délnyugatnak a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) mentén. Különösen megerõdítették a Mûszaki Egyetemet, a Gellért-hegyet (a Citadellát) és a Várat.

Dorottya-állás

A Margit-vonal nyugati szektora (Balaton - Dráva) mögött a Principális-csatorna nyugati partjára támaszkodó ellenállási vonal. Kerecseny - Magyarszerdahely - Nagykanizsa - Fityeháza - Murakeresztúr vonalában építették ki. 1945. ápr. 1-2-án a 2. német páncéloshadsereg ellenében az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg gyorsan áttörte.

Gizella-állás

A Róza-állás és a Karola-vonal között északnyugat-délkelet irányában húzódó, a Karola-vonalat keletrõl lezáró támpontok rendszere. Déli pontja Sátoraljaújhely, ettõl északra a Ronyva-patak jobb partján a Széphalom - Alsóregmec - Felsõmihály terepszakaszt követte. Felsõmihálynál kapcsolódott a Róza-álláshoz. 1944. nov. végétõl az 1. magyar hegyidandár és a 4. német hegyihadosztály három hétig feltartóztatta a 18. szovjet hadsereget a Gizella-állásra támaszkodva.

Hunyadi-állás

Az északkeleti Kárpátok hágóit lezáró erõdítések legkülsõ vonala. Nem képezett összefüggõ védelmi vonalat. Mûszakilag megerõdített támpontokból, völgyzárakból, mûszaki zárakból és az azokat fedezõ beton-, fa- és földerõdök, illetve reteszállások rendszerébõl állt. A Kelet-Beszkidekhez és a Máramarosi-havasokhoz vezetõ utakat zárta le a völgyek bejáratánál. déli végpontja a Csorna Hora elõterében lévõ Zabie ‹Zaibe, Zsabje› és Mikulicsin ‹Jaremcsa›, fontosabb támpontjai a Javornik és a Gorgan elõterében a Tatár-hágó felé vezetõ utakon Delatynig ‹Gyeljatyin›, majd az Arsica elõtti Sztaryj Mizuny, a Toronyai-hágó elõtt Zielona, a Vereckei-hágóba felvezetõ úton Stryj ‹Sztrij›, északi végpontja a Magura lábainál az Uzsoki-szoros felé vezetõ völgyben Turka.
A német Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága szorgalmazta a Hunyadi-állás elõretolt állásának kiépítését (Prinz Eugen-Stellung). Ehhez hozzá is kezdtek, de a magyar csapatoknak nem volt elég erejük és eszközük két erõdvonal egyidejû építéséhez Galíciában. - 1944. júl. második felében a 4. Ukrán Front elõl az 1. magyar hadsereg és a XI. német hadtest a Hunyadi-állásba vonult vissza, majd augusztusban a Hunyadi-állásra támaszkodva az Árpád-vonalba.

lövészárok-hunyadi lövészárok-mikulicsin lövészárok-tatarow1 lövészárok-tatarow2

Jenő-állás

A Balaton - Sió-csatorna - Duna között húzódó megerõdített terepszakasz a Margit-vonal keleti szektorának elõterében. nyugati szektora Siófok - Balatonszabadi - Mezõkomárom között a Sió-csatorna bal partján húzódott. Simontornya és Dunaföldvár között természetes akadályra nem támaszkodó keleti szektora Simontornya - Cece - Alap - Alsószentistván - Elõszállás - Baracs - Kisapostag - Dunaföldvár (Duna) vonalában húzódott. Balszárnyát a Duna bal partján kialakított Solti hídfõ fedezte. Tábori jellegû erõdítésekbõl állt. 1944. nov. 10-tõl magyar mûszaki csapatok kezdték meg kiépítését. 1944. dec. elsõ harmadában a német LVII. páncélos- és LXXII. hadtest magyar és német alakulatai nem tudták a Jenõ-állásban feltartóztatni a még építés alatt álló Margit-vonal keleti szektora felé elõretörõ 3. Ukrán Front 4. gárdahadseregét, amely a természetes akadállyal fedezetlen keleti szektort támadta.

Kapos-állás

A Balatontól délre a Kapos folyó mentén kiépített állások össze nem függõ rendszere. Balszárnya a Jenõ-állásra (a Sió-csatornára) támaszkodott. Fõbb támpontjai és reteszállásai: Pincehely - Döbrököz - Dombóvár - Szabadi - Nagyberki - Taszár - Kaposvár - Kaposfõ - Kiskorpád. 1944. dec. 1-2-án a szovjet 57. hadsereg és 4. gárdahadsereg menetbõl áttörte

Karola-vonal

A német hadászati-hadmûveleti védelem Észak-Magyarországot lezáró, elõre kiépített egyik fõ eleme a Kárpát-medencében. A Mátra, Bükk és a Zempléni-hegység déli lejtõin építették ki. Jobbszárnya Aszódnál csatlakozott az Attila-vonalhoz. Aszód - Hatvan szakasza lezárta a Zagyva völgyében a Balassagyarmatra és a Salgótarjánba vezetõ utakat, a nógrádi bánya- és iparvidéket. A Mátra elõterében az Ecséd - Nagyréde - Gyöngyös - Abasár terepszakaszon, a Bükk elõterében az Egerszólát - Egerszalók - Andornaktálya - Szomolya - Noszvaj vonalon húzódott. A Karola-vonal második vonalát a Mátrafüred - Gyöngyössolymos, illetve az Egerbakta - Sirok terepszakaszon létesítették. Balszárnya a miskolci irányt (borsodi hadiüzemek) és a Hernád völgyét zárta le a Bodrogra támaszkodva. Fontosabb reteszállásai a Tibolddaróc - Emõd - Tiszaluc - Tisza folyó - Tokaj terepszakaszon, majd a Bodrog folyó jobb partján a Hegyalján és Sárospatakon át Sátoraljaújhelyig húzódtak. Sátoraljaújhelynél csatlakozott hozzá a Gizella-állás. 1944. nov.- december folyamán a 6. német hadsereg védte a 2. Ukrán Front fõerõivel szemben, amelyek csak fokozatosan tudták magukat „átrágni" rajta. Mátrai szektorát a XXIX. német hadtest dec. 20-án ürítette ki.

Klára-állás

A Margit-vonal mögött az Északnyugat-Dunántúlt Komárom - Kisbér - Veszprémvarsány - Zirc - Veszprém - Balatonfûzfõ vonalában lezáró tábori erõdítések rendszere. Sündisznóállásokból állt. Fõvédõöve a Bakonyszentkirály - Zirc - Lókút szakaszon a Gyõr - Veszprém vasútvonaltól nyugatra húzódó magaslatokon épült ki. Jobbszárnya az Eplény - Veszprém-D (pályaudvar) szakaszon a 8-as fõút Márkó - Kislõd - Devecser közti szakaszát zárta le. Veszprémtõl délre fõvédõöve a Geleméri-major - Litér - Magyaros-hegy vonalon húzódott. A fõellenállási vonal itt Villonya - Kiskovácsi között volt. Második állásának jobbszárnya a Veszprém-DNy - Csatárhegy - Nemesvámos - Veszprémfajsz - Alsóörs vonalon épült ki, balszárnya a Gic - Bakonytamási - Pápateszér - Csót közötti országút mentén. Harmadik állása a Nagydém - Lovászpatona - Vonyola terepszakaszon létesült. 1945. márc. 23-25. között a 3. Ukrán Front fõerõi és a 2. Ukrán Front 46. hadserege nehézség nélkül áttörte a visszavonuló 6. német hadsereg és a 6. SS-páncéloshadsereg fedezõ erõit.

Margit-vonal

A német hadászati-hadmûveleti védelem legfontosabb, elõre kiépített eleme a Kárpát-medencében. Létesítését az OKH 1944. szept. 22-én rendelte el a Dunántúlon. A 220 km hosszú terepszakaszon, önálló támpontokból álló, három védõövet magába foglaló állásrendszer nyugati szektorát a Dráva (Gyékényes) és a Balaton (Balatonszentgyörgy), keleti szektorát a Balaton (Balatonvilágos), a Velencei-tó és Érd között építették ki.
Rudolf Konrad, a hegyicsapatok tábornoka parancsnoksága alatt, a magyar Országos Erõdépítési Parancsnokság, a német 13. erõdítési sáv-parancsnokság irányításával magyar, német és szlovák mûszaki csapatok a polgári lakosság bevonásával építették.
A fõellenállási öv fõellenállási vonala a Duna - Nagytétény vasútállomás - Szent László puszta - Baracska-D - Kápolnásnyék-D - Kisvelence-D - Velencei-tó északi partvonala - Dinnyés - Nádor-csatorna nyugati magaslatai - Belsõbáránd - Pötölle - Tác-D - Polgárdi-D - Füle-D - Balatonfõkajár-D - Balatonakarattya-DK - Balaton északi partvonala - Keszthely - Fenékpuszta - Zala-folyó torkolata - Határárok-csatorna - Pat - Iharosberény - Márjás-patak - Csurgó - Gyékényes - Dráva terepszakaszon húzódott. A Duna-Velencei-tó között a fõvédõöv második vonala Kismarton-É - Martonvásár-D - Baracska vasútállomás - Pázmánd-D vonalon épült ki.
A fõellenállási öv és a második védõöv 16-20 km harcászati mélységben épült ki. A fõvédõöv 2-3 állásból állt, amelyek mélysége 5-7 km volt. A második védõövben 1-2 állást építettek ki. A védõövek lövész- és összekötõárkokból, körvédõképes támpontokból, fa-, föld- és betonkiserõdökbõl álltak, amelyeket mûszaki zárakkal, aknamezõkkel, harckocsiakasztókkal, drótakadályokkal is védtek. A védõövek elõtt átlagosan 5 m széles, 3 m mély harckocsiárok volt. A Margit-vonalba esõ településeket körkörös védelmi állásokkal erõsítették meg.
Maximális hadmûveleti feladata az Ostmark (Ausztria), így az Alpesi Erõd felé vezetõ utak lezárása, az osztrák iparvidék védelme. Minimális hadmûveleti feladata a zalai olajvidék (1944 második felétõl a még német kézen lévõ területek kõolajtermelésének 80 %-a), a dunántúli magyar ipar-, vegyipar, kõolaj-finomító és bányavidék, a nyugat-magyarországi mezõgazdasági körzetek fedezése, valamint Budapest nyugati irányú átkarolásának megakadályozása volt.
A nyugati szektort a 2. német páncéloshadsereg, a keletit a 3. magyar és a 6. német hadsereg védte. Nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket, a keleti szektort 1944. dec. 20-tól a szovjet 4. gárda- és 46. hadsereg, a nyugatit 1945. márc. 30-tól az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg gyorsan áttörte.

Olga-állás

Margit-vonal mögött a fõvédõöv peremvonalától átlagosan 25 km mélységben húzódó harmadik védõöv neve. A Balatonfûzfõ - Péti-hegy - Peremarton - Pétfürdõ - Várpalota - Csór - Iszkaszentgyörgy - Moha - Sárkeresztes - Borbála-major - Borbála-puszta - Zámoly - Forna-puszta - Csákvár - Bodmér - Szár terepszakaszon húzódott. 1945. márc. 16. után szerepe volt abban, hogy a 6. SS-páncéloshadsereg ki tudta vonni magát a 3. Ukrán Front fõerõinek bekerítõ hadmûvelete alól.

Pesti-hidfő

A Margit- és a Karola-vonalat összekapcsoló, az Attila-vonallal védett hadmûveleti szintû német-magyar támpont. Védelme 1944 õszén merült fel azzal, hogy 1945 tavaszától a pesti hídfõbõl lesz megindítható egy nagy erejû német ellentámadás.
A Honvéd Vezérkar szept. 11-én adott utasítást a pesti hídfõ mûszaki kiépítésére, okt. 12-én rendelte védelmének megszervezésére a VI. hadtestparancsnokságot (parancsnok Farkas Ferenc altábornagy). Hitler nov. 3-án nevezte ki a pesti hídfõ parancsnokává Hermann Breith páncélos tábornokot, a III. német páncéloshadtest parancsnokát, nov. 23-án erõddé nyilvánította ‹Festung Budapest› a pesti hídfõt. Dec. 1-tõl parancsnoka Otto Winkelmann SS-Obergruppenführer, dec. 5-tõl Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS und General der Polizei, a IX. SS-hegyihadtest parancsnoka. Szálasi nov. 29-én nevezte ki Hindy Iván altábornagyot, az I. magyar hadtest parancsnokát Budapest teljhatalmú katonai biztosává, dec. 29-én Vajna Ernõt kormánybiztosává, de szerepük a német vezetés árnyékában egyre inkább névlegessé vált. A pesti hídfõ védelmét ténylegesen Breith, Pfeffer-Wildenbruch, majd dec. 17-tõl Usdau Lindenau alezredes, a német parancsnokság vezérkari fõnöke vezette.

Prinz-Eugen állás

(Prinz Eugen-Stellung, Jenõ herceg-állás) az 1. magyar hadsereg 1944. máj. közepére megszilárdult arcvonala mögötti megerõdített vonal Galíciában. A magyar fõellenállási vonal mögött 10-15 kilóméterre húzódott, Ottynia és Majdan Sredni kivételével más helységen nem vezetett át. Keletebbre helyezkedett el az Északkelet-Kárpátok átjáróinak bejáratát ugyancsak Galíciában lezáró Hunyadi-állásnál. Kiépítésére 1944. máj.- július között a német Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága az 1. magyar hadsereg közvetlen mûszaki alakulatain és munkaszolgálatos századain kívül az arcvonalban lévõ magyar seregtesteket is utasította. A Prinz Eugen-állást a német hadvezetés az 1. magyar hadsereg második védõállásának, egyben Stanislau, Nadworna és Delatyn körvédelmi támpontjának szánta. A rendelkezésre álló mûszaki erõk és eszközök elégtelensége miatt csak részlegesen sündisznóállásokkal és légvédelmi óvóárkokkal) épült ki.
A lemberg-sandomierzi hadmûvelet alatt a magyar arcvonalat ért szovjet támadás elõtt 3 nappal az 1. magyar hadsereg parancsnoksága a csapatokat határozott idõpont nélkül, 3 ütemben elõbb a Prinz Eugen-állásba, majd a tüzérség részére elõkészítetlen Frundsberg-állásba kívánta visszavonni. Ez nem valósult meg, a magyar alakulatok tervszerû visszavétele helyett kikényszerített, olykor pánikszerû visszavonulás következett be. A 16. magyar gyaloghadosztály júl. 23-án este még a Prinz Eugen-állás mögé tért ki, de a többi magyar seregtest az átkaroló szovjet hadmozdulatok miatt már nem állhatott meg a Prinz Eugen-állásban.

Róza-állás

A Karola-állás mögött kiépített támpontok rendszere. A Sajó (Rima) - Hernád völgyét zárta le Putnok és Kassa között. A Hernád völgyét Garadna - Vilmágy-D - Regéc - Nagybózsva - Felsõmihály; a Bódva völgyét Edelénynél és a Szögliget - Bódvaszilas; a Sajó völgyét a Bánréve - Serényfalva - Gömörszöllõs - Aggtelek terepszakaszon zárta le. 1944. decemberben a 40. szovjet és a 4. román hadsereg a XVII. német és az V. magyar hadtest ellenében lépésrõl lépésre tudta magát „átrágni" a Róza-álláson.

Solti hidfő

A Duna bal partján kialakított, a dunaföldvári átkelõt védõ állásrendszer, amely összekötötte a Duna-védelem Dráva-torkolat - Paks szakaszát a Csepel-szigetivel, illetve a pesti hídfõvel. Mûszaki megerõdítése néhány támpont és harckocsiárkok kiépítésébõl állt, körülbelül 22 km kiterjedésû volt. Védelmét 1944. okt. 12-tõl a Fõvezérség-közvetlen Matolcsy-csoport (a Szegedrõl kiszorult 1. légvédelmi tüzérdandár, parancsnoka Matolcsy Elek vezérõrnagy), okt. 30-tól Kesseõ-csoport (Matolcsy vezérõrnagy sebesülése miatt új parancsnoka Kesseõ László vezérõrnagy) látta el. Két védõkörletbe soroltan állományába tartozott az okt. 8-án megalakított Solt gyalogezred két zászlóalja, egy SS-rendõrzászlóalj, a 105. és VIII. légvédelmi tüzérosztály, két német aknavetõüteg, valamint a Duna jobb partján állásban lévõ 8., 15., 88. tábori tüzérosztály és tartalékként a lõszer hiányában gyalogságként alkalmazott 152. sorozatvetõ tüzérosztály
A solti hídfõ déli szakaszát okt. 30-án érte elõször a 46. szovjet hadsereg budapesti offenzívája, a hídfõt a 34. gárda-lövészhadosztály támadta. Nov. 4-én Dunaegyházánál vissza kellett venni a védõvonalat, amelyet 11-éig az SS-rendõrezred egy másik zászlóalja, majd a 10. magyar gyaloghadosztály erõsen leharcolt 18/III. zászlóalja védett. Ettõl eltekintve nov. 13-ig a Kesseõ-csoport kitartott az eredeti állásokban. E napon, a 40. szovjet gárda-lövészhadosztály harcbavetését követõen Solt elesett. A solti hídfõ legbelsõ állásait nov. 13/14. éjjel ürítették ki, hajnalban felrobbantva a Duna-hidat.


Nagyobb térképre váltás

Szent László-állás

1943. szept.-1944. szept.: a Keleti Kárpátokban épített erődvonal része. - Az Árpád-vonal biztosítási öveként a határvonal mentén építették, az ÉK-Kárpátok és a Máramarosi-havasok átjáróit zárta le. Az I. vh-s állások fölhasználásával - az Árpád-vonallal egy időben - 1939: Kárpátalján, 1940: É-Erdélyben kezdték építeni, műszakilag megerősített völgyzárakból és reteszállásokból állt; 1943: nevezték el ~nak. Nagyobb támadó erő megállítására - jellegéből adódóan - nem volt alkalmas. Fölvételi állásként jelölték ki, hogy a Hunyadi-állás és az Árpád-vonal között legyen egy terepszakasz, ahol a védők visszavonuláskor megkapaszkodhatnak. - Ennek elővédjeként 1941: Galíciában, az oláh határ (a Cseremosz folyó) és a Lengyel Főkormányzóság határa (a San folyó) között munkaszolgálatos alakulatokkal létesítették a Hunyadi-állást, az erődítések legkülső vonalát, az ÉK-Kárpátokba vezető völgyek bejáratánál. Az össze nem függő támpontok láncolatából, azok között műszaki zárakból és reteszállásokból álló állás arra szolgált, hogy a Galíciában harcoló erők ennek fedezetében húzódhassanak vissza a hegyekbe. 1944. VII. második felében az 1. m. hadsereg és a 11. ném. hadtest a Hunyadi-állásba, VIII-IX: a ~ra támaszkodva az Árpád-vonalba vonult vissza. 88

Szabó József János: Az Árpád-vonal. A M. Kir. Honvédség védelmi rendszere a K-Kárpátokban 1940-44. Bp., 2002:170. (A Hunyadi és a Szt László állás) - Ravasz István: Mo. és a M. Kir. Honvédség a XX. sz. vh-ban 1914-1945. (Nagykovácsi?), 2006.

VERECKE

Verecke fogalom a magyarság számára. Egyet jelent az új hazával, a honfoglalással. A verecke elnevezés a „verécke” – kis udvar vagy kertajtó – szavunkból származik. Őseink legutolsó honfoglaló hulláma eme veréckén léptek az új hazába. Ez a kapu a tatárjárás előtt kiépült gyepűvonalon a Keletre vezető átjáróként szolgált. Ezért is emlegették Orosz Kapu néven. De az átjárót a betörő ellenség is ismerte és használta, ezért annak védelemi szempontból óriási szerepe volt.
A Kárpátok gerince itt a legalacsonyabb. A Vereckei-hágó tulajdonképpen nem egy átjárót jelent igazán, hanem több olyan közlekedésre alkalmas nyeregpontot, amiket szükség esetén használni lehet. Az ukrán Kárpátokban hosszú kilométereken keresztül itt a legalacsonyabb a vízválasztó – 8-900 m közötti. A gerinc mindkét oldalán itt a legsűrűbb a településhálózat. Évezreden át fontos közlekedési útvonal haladt e vidéken keresztül (és sokszor tört be itt a hazára rontó ellen), mely elősegítette a települések kialakulását.
A hágó utáni első ukrán településen, Klimecen várták 1703-ban a magyarok a Lengyelországból hazatérő II. Rákóczi Ferencet, hogy a már magyar területen lévő első faluban, Verebesen ünnepélyesen köszöntsék a későbbi vezérlő fejedelmet. A közeli Vezérszállás a Rákóczi iránti tiszteletből vette fel ezt a nevet, mivel a fejedelem itt töltötte első éjszakáját (egy hatalmas tölgyfa asztalon készítettek szállást a nagyságos úrnak).
A Vereckei-hágón már sokszor jártam (a „tiltott” időkben is), de tüzetesen csak 2008-ban néztünk szét az egykori határon. A honfoglalási emlékműhöz vezető út mellett közvetlenül megtalálhatók a Szent László-állás védelmi erődítései. A sűrű bozót miatt nem könnyű felismerni, de vannak jól kivehető szakaszok is. Az Alsóvereckére levezető út mentén is több lőállás, lövészárok fölfedezhető, habár a sok építkezés (gáz- és kőolajvezeték, elektromos távvezeték, közút stb.) keveset hagyott meg belőlük.
Mindenképpen szólni kell a hányatott sorsú honfoglalás-emlékműről. Már a múlt évezredben szerették volna felavatni, de az elvi engedély megadása után (ekkor el is kezdődött az építés) a lembergi hivatalnokok keresztbe tettek, és nem lett meg a végleges engedély. A torzó sok éven keresztül hirdette az emberi butaság és felfuvalkodottság szomorú valóságát. Végre a két köztársasági elnök megegyezett, és 2008-ban elkészült az emlékmű. A történelmi útvonaltól kb. egy km-re, egy félreeső helyen hirdeti a magyar honfoglalást. Az emlékművel párhuzamosan – természetesen az út mentén, pontosan a nyeregponton – elkészült egy olyan igazi szovjet típusú ukrán hősi építmény is. Ezt továbbra sem sok érdeklődő keresi fel – ellentétben a gyönyörű kilátóponton álló egyszerű, de mégis fenséges magyar alkotással. Nyugodtan elmondhatom, hogy a magyar emlékjel sokkal szebb, és méltóbb környezetben hirdeti honfoglalásunkat, mint az ukrán testvére a több évtizede félbehagyott épülettorzók előterében.
A lembergi csinovnyikok azért nem szívlelik az emlékművet, mert állításuk szerint 1939-ben itt lőtték le a magyar katonák az ukrán nacionalista szicseket. Az tény, hogy megtámadták az ott állomásozó katonákat, akik elfogták őket, és átadták a lengyel hatalom képviselőinek. (Akkor Magyarország a Lengyel Főkormányzósággal volt e területen határos. Mivel lengyel területről érkeztek, visszaadták őket az illetékes hatóságnak.)
Álljon itt a témában Alexander Koval nyilatkozata: „a Vereckei-hágóra, ahol a magyar katonák 1939-ben nem lőttek le ukrán ellenállókat (szics-gárdistákat – a szerző megj.), a magyarok akkor is jártak, amikor ott még nem volt emlékjel, és a jövőben is járnának. Akkor miért ne állhatna ott a magyar emlékmű, és miért ne lehetne ezt a hasznunkra fordítani?” (Népszabadság, 2008. 09. 08. A. Koval az Ungvári Állami Egyetem turisztika tanszékének tanára /a szerző megj./). Sajnos az utóbbi idők híre, hogy békétlen és tudatlan alakok megrongálták és lefestették a honfoglalás emlékét.

TORONYAI-HÁGÓ

Felsősebesről több kis település érintésével lehet felmenni a 941 m magasan lévő Toronyai-hágóra. A hágón található I. világháborús temető körkörösen elhelyezkedő keresztfejfáin lévő feliratok igen tanulságosak. A kibetűzhető nevek, adatok mutatják a soknemzetiségű monarchia sok nép fiaiból álló hadseregének összetételét. A környék harcaiban elesett hősi halottak örök nyugalmát őrzi a katonatemető. A mai utódokból egy néma fejhajtást és emlékezést akaratlanul is kivált. A magyarországi és külhoni hősi temetőkről Holló József (tábornok, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója): Emlékek a Hadak útja mentén (I-II. rész) című igényes könyvéből lehet bővebben informálódni.
A hágó mindkét oldalán láthatók a Szent László-állás lövészárkainak maradványai. A hágó és környéke kedvelt kirándulóhely, így a lövészárkok vonalai nehezen vehetők ki. Mintegy 400 m-t kell Galicia felé ereszkednünk, majd az országút baloldalán egy kőzúzalékos út nyílik. Az út mellett, az erdőben lövészárkok garmada szinte érintetlen állapotban fut több sorban, a hegy oldalában. A kövesutat valószínűleg honvéd utászok építették, mert az árkok vonalánál egy tág forduló területén véget ér.

TARAC-FORRÁSVIDÉK

A következő nap Viktorral Németmokrára utaztunk, mivel azon a napon ott rendelt az egészségügyi ponton. Segítségével és hosszas utánajárás után sikerült egy UAZ terepjáróst találnunk, aki hajlandó volt minket kivinni a völgyfő környékére, és hajlandó volt megmutatni az ezeréves határon a Szent László-állás maradványait. Legnagyobb meglepetésünkre a leharcolt terepjárót Iván vezette (előző évben is vele találkoztunk). Az úttalan utakon nagyon ügyesen manőverezett a járgánnyal és sok érdekességet mesélt az érintett területről.
A vad vidéken egy-egy áradás során a folyó a sziklás részek kivételével átrendezi a területet, és gyakorlatilag eltünteti az utakat. 1-2 km-rel feljebb egy lapos kis rét déli végén Iván megmutatta nekünk az egykori vízfogó gát ma is meglévő maradványait, amelyet a víz a mai napig nem tudott szétbontani. A Kárpátokban a kis patakok völgyfői után nagyon sok vízfogó gátat építettek. Ezek lezárásával olyan mennyiségű vizet gyűjtöttek össze, hogy lejjebb, a vízpartra szállított kivágott fákat az egyszerre elengedett és így már nagy mennyiségű víz segítségével szállították le e vad hegyi patakokon. A művelet a szállítást végző „tutajosoktól” rendkívüli tapasztalatot és nagy ügyességet követelt meg. Az itt elindított fák sok esetben Szegedig is eljutottak a Tiszán.
Megmutatta azt a pontot, ahol jó pár évvel korábban egy hatalmas áradás során felszínre került a nemzetközi gázvezeték csőrendszere. Az alátámasztás nélküli csőre felülről ráomlott egy hatalmas szikladarab, ami eltörte a vezetéket és a keletkező szikrák berobbantották a gázt a csőben. A robbanás a sok kilométerre lévő Németmokrát is megrázta. Az emberek fejvesztve menekültek ki éjszaka a házaikból, nem tudván mire vélni a detonációt. „Természetesen” az aránylag közel lévő szakaszoló állomások elzáró csapjai nem működtek, így a völgyben a kiömlő gáz több mint 24 órán keresztül hatalmas fáklyaként égett. Ez olyan meleget teremtett, hogy Németmorkrán a hegyi patak (ekkor az áradás miatt megduzzadt hegyi folyó) meleg vizet szállított. Végül nagy nehézségek árán a két fő betáplálási és ellenőrző ponton (az egyik hely Huszt volt) sikerült elzárni a gázvezetéket és hozzákezdeni a javításhoz. Az egykori erdő helyén most is láthatók a fák elszenesedett csonkjai, és csak most kezd sarjadni az új növényzet.
A völgyfőhöz közel „az erőszakos patakátkelés” után a gázvezeték nyomvonalán elindultunk a gerinc felé. Az izzasztó kaptató után a nyeregponton szembetalálkoztunk a Szent László-állás védrendszerével. Az ukrán oldalon ma is megvan az a szerpentinező szekérút, ami a hágón keresztül vezetett – sajnos a „magyar” oldalon a gázépítés eltüntette a folytatást. Az ezeréves határon szépen sorban megtaláltuk a lengyel-csehszlovák határköveket, a lövészárok-rendszereket, lövészgödröket és egy nagyméretű (kb. 20x8 méteres), egykori tároló vagy föld-fa bunker helyét. A gerinc mögött az ellenség tüzétől már védett helyen kocsival is járható szervízutat találtunk meg.
A Kis-Tarac forrásvidékének és zordon hegyvonulatainak látványát élvezve tértünk vissza az autóhoz, majd Németmokrára utaztunk vissza.

TATÁR-HÁGÓ

A következő túracélpont a Tatár-hágó, és Mikuliczyn, Vorohta környéke. Kőrösmezőn a Mezőháti-patak hídja után jobbra fordulunk és a Havasalja nevű településrészen keresztül jutunk fel a Tatár-hágó meredekére (921 m). Itt voltak kisebb bunkerek, de körülményes ezek nyomára bukkanni. Tatár-hágó népszerű hely, minden nap van kirakodóvásár, és ami feltűnő, hogy a környék legmagasabb része. Nem is egyezik a hágóról alkotott elképzelésekkel. A hágó (hívják Jablonica hágónak is) a tatárok betöréseiről kapta a nevét. Gépkocsival, lóval járható, de erős a gyanú, hogy a mindkét oldalon lévő enyhébb emelkedésű utak voltak használatban, illetve alkalmasabbak a nem gépi erővel történő közlekedéshez. A kirakodóvásártól jobbra a lepusztult szálloda mögött két fenyőgerendákból épült őrbódé, illetve nagyobb épület vonja magára a figyelmet. Valószínűleg a visszacsatolás után határőrizeti célokkal építették. Az ott lévő támfalak, vízgyűjtő medence is ilyen jellegű célokat szolgált. Az őrbódétól balra egy erdei út végén lévő tisztáson kőből-téglából épült házakra lehet bukkanni. Lakó-, raktár-, istálló épületek sorakoznak. A stílusukból csak következtetni lehet, hogy a Monarchia idején épült katonai objektumok voltak (1945 után a szovjet hadsereg is használta). A tisztás fölött lévő úton haladva a legelőnek használt közel sík területen a Szent László-állás lövészárkainak vonulatát könnyedén végig lehet követni. Visszatérőben érdemes végigmenni a másik oldalon lévő úton. Jó látási viszonyok között a felhőalaptól függően (pl. völgyek ködfelhőben) pompás panoráma nyílik a Hoverlára (Hóvár-tető, 2061 m – Ukrajna legmagasabb pontja) és a Pop Iván (2020 m) csúcsaira.
A Tatár-hágón, az árusok mögötti ösvényen ha felgyalogolunk, egy eklektikus (szovjet és egyházi jellegű) emlékhelyhez érünk. A tér után következő zárt terület kerítése mellett az ezeréves határon pár darab csehszlovák-lengyel határkő árválkodik, bizonyítékául a ’20-as évek történelmi valóságának (itt sem zavar senkit). Újabb lövészárok, és a domb mögött fa-föld bunker maradványai láthatók.
A zárt területet követő kis nyeregben, bal oldalt különös fehér színű, csúcsos építmény vonja magára a figyelmet. A látvány őrtorony benyomását kelti és nem véletlenül. A K.U.K. idejében a Magyar Vám- és Adóőrség ellenőrzőpontja volt. Az esztétikus épület (környezetének retróit leszámítva) az alatta húzódó kereskedelmi út forgalmát ellenőrizte. Az utat végigjárva bizonyos, hogy az volt a hágón keresztül vezető közlekedési útvonal (a technikai fejlődés az enyhébb lejtő kínálta lehetőségeket felülírta). A szemben lévő lejtőoldalban gombamód szaporodó ízléstelen, újgazdag építmények a jelenlegi állapotot néhány év alatt meg fogják változtatni.
Az ezeréves határ őrzése sok fejtörést okozhat nem csak az átlag utazónak, de még a határőrség volt tisztjének is. Az érthetőség, eligazodás kedvéért egy rövid, tömör összefoglaló a XIX-XXI. század határőrzésének történetéről. Szervezeti felépítése és változásai időrendi sorrendben: A Magyar Királyi Vám- és Adóőrség (1867-1906), Határrendőrség (1906-1918) tagozódása: Határszéli rendőrkapitányságok (Ungvár, Munkács, Máramarossziget), Határrendőr kirendeltségek (Nagyberezna, Alsóverecke, Volóc, Ökörmező, Kőrösmező). A felépítése később (Trianon után) visszaköszön. Magyar Királyi Vámőrség (1921-1932), Magyar Királyi Határőrség (1932-1945). A létszáma 1939 után tovább nőtt, az ezeréves határ megnövelte feladatait (határvadász-portyázó századok, tiszti őrsök).

 

régi határellenőrző tatárhágó határőr laktanya Felvezető út-sztlászló tatárhágó lövész árok földfa bunker útzár-vereckei2 lövészárok-vereckei1

Volt raktárterület Határkő sztlászló

Ursula-állás

Az Olga-állás mögött hevenyészetten kiépített támpontok rendszere, amely a Bakony- és a Vértes-hegységet elválasztó Móri-árkon átvezetõ (gyõri, tatai, pápai irány) utakat zárta le. Fehérvárcsurgó - Bodajk - Söréd - Csákberény vonalában húzódott, Zámolynál csatlakozott az Olga-álláshoz.

Zsuzsanna-vonal

Az Északnyugat-Dunántúlon kiépített ellenállási öv a bécsi hadászati irány egyik lezárására a Rába folyó mentén. Jellegét tekintve tábori erõdítési elemekkel kombinált folyóvédelem Gyõr - Rábaszentmihály - Mórichida - Rábaszentandrás - Sárvár - Rábahidvég - Körmend fõ támpontokkal, az átkelési pontok védelmére összpontosítva. Északi szárnya a Dunához, déli szárnya a Birodalmi Védõálláshoz csatlakozott. 1944. szept. végétõl német irányítással fõként magyar munkaszolgálatosok építették ki, ám nem sikerült befejezni. A dunántúli hadmûveletek során üldözésbe átmenõ szovjet csapatok (Gyõrnél a 46. hadsereg, Szany - Mórichida között a 4. gárda-hadsereg, Répcelak - Sárvár között a 9. gárdahadsereg, Ikervár - Vasvár között a 26. hadsereg) 1945. márc. 18-19-én menetbõl áttörték.