Ugrás a Főoldalra!

<< vissza a kategórianézethez

Magyar katonák

Álgya-Pap Zoltán
Cserny Miklós
Feketehalmy-Czeydner Ferenc
Aggteleky Béla
Almásy Pál altábornagy
Andorka Rudolf (diplomata)
András Sándor (tábornok)
Bakay Szilárd
Bartha Károly
Béldy Alajos
Beregfy Károly
Bernáth Antal
Csatay Lajos
Csukás Kálmán
Dalos Ferenc
Dávid József
Dékány Sándor
Deszkás János
Duska László
Erdey Sándor
Farkas Endre
Farkas Ferenc (katonatiszt)
Fehér Ernő
Francia Kiss Mihály
Gál Csaba
Gát Zoltán
Gáti Ödön
Gömbös Gyula
Görgényi Dániel
Grassy József
Gyalókay Jenő
Haris Béla
Háry László

Héjjas Iván
Hellebronth Vilmos
Hennyey Gusztáv
Heszlényi József
Hindy Iván
Horthy Miklós
Horthy István
Hollósy-Kuthy László
Jány Gusztáv
Lajtos Árpád
László Dezső (katonatiszt)
Magyarosy Sándor
Málnássy Ferenc
Messik János
Mikulich Tibor
Nagy Jenő
Nagy Vilmos
Pettkó-Szandtner Tibor
Rátz Jenő
Regéczy-Nagy László
Ruszkay Jenő
Ruszkiczay-Rüdiger Imre
Széchenyi Pál gróf
Szentgyörgyi Dezső
Szügyi Zoltán
Tabódy István
Tapody Lajos
Tartsay Vilmos
Ternegg Kálmán
Török Pál Miklós
Veress Lajos
Vörös János (vezérezredes)
Werth Henrik
Zákó András

 

 

Alsókománai Álgya-Pap Zoltán fel

Alsókománai Álgya-Pap Zoltán altábornagy (Budapest 1895. március 15. – Hága 1987. október 16.) 1912-ben változtatta meg nevét az Álgya nemesi családnévről Álgya-Pap névre és ekkor vette fel az előnevet. A két világháború közötti időszakban több országban szolgált katonai attaséként. A II. világháború egyik legkiemelkedőbb bátorságú magyar tábornoka, legmagasabb beosztásában az V. Hadtest parancsnokaként szolgált. A világháborús tevékenységéért huszonöt évi kényszermunkára ítélték. Tíz évet töltött szovjet lágerekben az 1956-os forradalomnak köszönhetően kiszabadult a Budapesti Gyűjtőfogházból és az emigrációban talált menedéket.

Élete

Budapesten született 1895-ben és fiatalon a katonai pályát választotta hivatásul. A II. világháborúban a Magyar Királyi Határőrség határvadászaként éri el katonai karrierje csúcsát. A harcok során tanúsított személyes bátorsága elismeréseképpen egyedüli tábornokként kiérdemelte az Magyar Tiszti Arany Vitézségi érmet.
A háború után letartóztatták és a szovjet bíróság 1947. október 2-án huszonöt évi kényszermunkára ítélte. Tíz évet töltött száműzetésben különböző szovjet lágerekben. A Szovjetunióból 1955-ben hozták haza, de továbbra is börtönben tartották.
Az 1956-os forradalomnak köszönhetően 1956. október 8-án kiszabadulhatott véglegesen és ezt követően külföldre emigrált. A nyugati emigrációban pap lett belőle és több országot is bejárt új hivatásának köszönhetően. 1957 és 1972 között Indiában hittérítő tevékenységet végzett. Hollandiában Huizen városkában töltötte öregkorát a Nemzetközi Teozófiai Központ szeretetházában. Halála előtt elveszítette szeme világát és elhagyatottan 1987. október 16. -án hunyt el Hágában.

II. világháborús tevékenysége

A Magyar Királyi Határőrség állományában teljesített szolgálatot. Az úgynevezett „határvadászok” a magyar állam- és vámhatár őrzésére és védelmére létesített szervezet a korábbi Vámőrség jogutóda volt. A trianoni békediktátum korlátozásai miatt csak 1932. október 1-től működtek hivatalosan határőrség néven, mint fegyveres testület. Békében a Pénzügyminisztérium alárendeltségébe tartoztak, háborúban azonban a honvédelmi miniszter alárendeltségébe kerültek.
Több magasabb parancsnoki beosztást látott el határvadászként, szolgált többek közt az 1940. december 1-től felállított erdélyi biztosító erőbe betagolt határvadász alakulatoknál. Az 1. magyar hadsereg alárendeltségébe tartozó kassai VIII. hadtest vezérkari főnöke lett, Szombathelyi Ferenc tábornok parancsnoksága alatt.
1944. áprilisában, mint Kárpátalja kormánybiztosa mellé beosztott tábornok, Máramaros vármegyében részt vett az ott foganatosított zsidóellenes intézkedések végrehajtásában.
Ezek után harci beosztást lát el az V. hadtest parancsnokaként és megkapja legmagasabb katonai kitüntetését. Október 23-26 között a Kárpátalján folyó harcokban Szolyva és Munkács környékén érdemelte ki az Arany Vitézségi Érmet.Itt súlyos és válságos elhárító harcokat vívott csapataival a sokszoros túlerőben lévő, harckocsikkal megerősített ellenség támadásaival szemben. Példamutató módon maga állt a csüggedni látszók élére, és személyesen vezetett ellentámadással megállította a szovjet csapatok előretörését. Tettével lehetővé vált, hogy a majdnem teljesen körülzárt saját erők kivonásra kerülhessenek.
1945 április végén esett szovjet hadifogságba és ezzel megkezdődött 1956-ig tartó meghurcoltatása.

Fontosabb beosztásai

Katonai szolgálatának fontosabb állomásai:
1932–1934 Bulgáriában katonai attasé.
1934–1937 Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban katonai attasé.
1942–1943 a 105. hadosztály parancsnokaként a keleti fronton harcol.
1943–1944 az V. hadtest parancsnoka.


Cserny Miklós fel

Cserny Miklós (Balatonszentgyörgy, 1921. december 6. – 2007. október 7.) egy második világháborús magyar vadászpilóta volt, 2 igazolt légi győzelmével. A Magyar Királyi Honvéd Légierő pilótájaként, 2 darab Jak-9-es orosz gépet lőtt le.

Élete

1921. december 6-án született Balatonszentgyörgyön. Iskoláit Szegeden végezte. Korán vonzódni kezdett a repüléshez. Középiskola hetedik osztályban sikerült neki a vitorlázórepülő B vizsga. 1940-ben került a Nemzeti Repülőalaphoz, majd az Akadémiára. Előnyt jelentett számára a vitorlázórepülő múlt. Elsőként őt engedték el egyedül Bückerrel. Az Akadémián találkozott Tobak Cicával és örök barátságot kötöttek. 1943. augusztus 20-án avatták hadnaggyá.
Először Mátyásföldre helyezték, legjobb barátjával Tobak Tiborral (Cica) együtt, az 5/I. Vadászrepülő pót-osztályhoz. Csak CR 42-vel repülhettek valamennyit, Messzerről egyelőre nem is álmodhattak, mert azt csak az repülhette, akinek volt már legalább 20 órája Héján és ekkor őket Héjára még ki sem képezték, nemhogy 20 órájuk lett volna. Csak akkor kaptak Héja kiképzést, amikor 1944 áprilisában Kolozsvárra helyezték őket futár-repülőnek és az ottani vadászszázad parancsnoka (Pottyondy László) jóindulatból segített ebben. Júniusban végre sikerült áthelyeztetniük magukat Messzer tanfolyamra (ugyancsak Pottyondy segítségével) Pápára.
Július 27-én jelentkeztek a Pumaszálláson, Veszprémben. Lapos a 101/1. Zongorához került. Repült az amerikaiak ellen, és több ízben harcba is keveredett velük, győzelmet ekkor nem ért el. Légi győzelmeit szovjet gépekkel szemben aratta. Háromszor lőtték le gépét. Első alkalommal megúszta sebesülés nélkül, a gépe viszont kettészakadt a kényszerleszállásnál. Nem sokkal később egy alacsony támadás során megsérült a gép motorja, megpróbált eljutni Veszprémbe, de kigyulladt a motor, sikerült kényszerleszállnia, de az arca megégett.

No. Dátum Ellenséges repülő
1 1945. január 3.
Jak-9
2 1945. január 19.
Jak-9


Harmadik sebesülése egyben az utolsó bevetést is jelentette számára. 1945. március 17-én Il-2-esek ellen riasztották a készültségi rajt. Lapos motorja nem indult, a többiek nélküle indultak el. Mivel Lapos csak később indult, Buday Lajos vezette a rajt. Elég alacsonyan jártak, amikor Lapos átvette a parancsnokságot, ebben a pillanatban támadták meg őket a La-7-esek. Ezt a támadást még sikerült kivédeni, de a következőt már nem. Egy nagy durranás után a motor balra kibicsaklott, képtelen volt felvenni a gépet zuhanásból, ugrania kellett. Ugrás közben jobb lába a vezérsíknak ütődött és térdből leszakadt. Német katonák találták meg, a kórházban azonnal megműtötték (Buday Lajos őrmester hősi repülőhalált halt Urhidánál, 9 légigyőzelmet aratott az amerikai és a szovjet légierő gépeivel szemben). Lapost a tábori kórházból Németországba vitték egy "rendes" kórházba.
A háború vége Prágában érte. 1945 őszén jött haza. Újabb operáció, a műláb helyett kényelmi szempontok miatt inkább a mankót választotta. Megnősült és feleségével Balatonszentgyörgyre költöztek. Sebesülése miatt hadirokkant nyugdíjas státuszba került, de nemsokára az IBUSZ-nál kapott munkát. 1951-ben őt is letartóztatták, 45 hónapot raboskodott. A börtön után sok mindennel próbálkozott, végül 1959-ben a Csepel Autógyárban tudott elhelyezkedni mint grafikus. Többek között a gyár logója is az ő munkája. 10 évig dolgozott itt majd a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumban újabb 10 évig. 1979-ben innen ment nyugdíjba. Ezután már csak fordítóként dolgozott, amit pár éve hagyott abba.
2007. október 18.-án hunyt el.


Feketehalmy-Czeydner Ferenc fel

Fájl:Feketehalmy-Czeydner Ferenc .jpg

Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc (Piski, 1890. november 22. – Zsablya, 1946. november 5.) magyar katonatiszt (legmagasabb viselt magyar rendfokozata vezérezredes) harcolt az első és a második világháborúban. Az újvidéki vérengzés szervezője, majd önkéntes az SS-ben SS-Obergruppenführer rendfokozatban és a Szálasi-kormány alatt a honvédelmi miniszter helyettese volt. A második világháború után tevékenységét elítélték és mint háborús bűnöst kivégezték.

Élete a háborúig

Erdélyi szász családból származott, 1890-ben született Piskin. A középiskola elvégzése után a Mödlingi Katonai Akadémiát végezte el, ahol 1910-ben hadnaggyá avatták. 1912-ben az újonnan felállított honvéd tüzérséghez lépett át és Lugoson teljesített szolgálatot. Az első világháború kitörése után, előbb az orosz, majd később az olasz frontra került, ahol megsebesült. Felépülése után a honvéd vezérkarnál teljesített szolgálatot egészen a háború végéig. A háború után Szegeden és Aradon szolgált a Nemzeti Hadseregben. 1920-21-ben elvégezte a hadiakadémiát, ami után Miskolcra került beosztásba. 1925-ben őrnaggyá léptették elő, 1927-ben vezérkari alezredes, majd 1933-ban a légügyi hivatal főnöke lett, de Horthy Miklós kormányzó 1938-ban leváltotta. 1940 februárjától 1941 júliusáig az 1. hadsereg vezérkari főnöke volt. Vezetése idején gyakoriak voltak a román- és zsidóverések, így leváltották és a szegedi V. hadtest parancsnokává nevezték ki.

A Délvidéki razzia
Bővebben: újvidéki vérengzés (1942)

1941-ben Délvidék visszakerült Magyarországhoz, ahol nagy számban voltak olyan szerb lakosok, akik nem akarták elismerni a magyar fennhatóságot. Már a bácskai bevonuláskor kénytelen volt a magyar hadsereg harci cselekményekbe bonyolódni a lakossággal, később partizán tevékenység is kezdődött a területen, akik megfékezésére vitéz Szombathelyi Ferenc Feketehalmyt küldte ki.
Zsablya környékén súlyos partizánveszélyt jelentettek, tulajdonképpen ez indította el a délvidéki razziát. Mielőtt Feketehalmy a Bácskába érkezett volna, a magyar csendőrség Zsablya határában szétverte a „nagy partizán sereget” és körülbelül 80 szerb lakost őrizetbe vettek. Ezután végigjárta a bácskai községeket egészen Titelig. A látogatás során kiadta parancsba, hogy minden gyanús egyént „távolítsanak el”. A csendőrök engedelmeskedtek a parancsnak és a gyanús embereket kivitték a Duna partjára, ahol leggéppuskázták őket. A legnagyobb ilyen vérengzés Csurogon volt, ahol 260 személyt gyilkoltak le. Ezután elhatározták, hogy a razziát kiterjesztik Újvidékre és környékére is. Január 19-én Feketahalmy magához hívatta a razzia katonai végrehajtóját, Grassy Józsefet, valamint Zöldy Márton csendőr hadnagyot, akiknek kijelentette, hogy nincs megelégedve az eredménnyel. Másnap, január 20-án megkezdődött az az eseménysorozat, mely „újvidéki vérengzés” néven vált hírhedté. Ennek során a kutatások szerint 3808, többségében szerb, vagy zsidó származású személyt végeztek ki. Az újvidéki razzia az egész világ közvéleményében nagy felháborodást keltett. Kállay Miklós miniszterelnök és sokan mások közbenjárására a kormányzó vizsgálatot rendelt el Feketehalmy és társai ügyében. A vádlott felettese, Szombathelyi Ferenc nem tartotta vizsgálati fogságban őket mert, mint később elmondta, nem nézte ki egy katonából, hogy a felelősségre vonás elől megszökjön. Márpedig Feketehalmy és társai ezt tették, a Német Birodalomba menekültek és beálltak a szerveződő SS-be.

Hátralevő élete

Szökése után önkéntesként tagja lett az SS-nek, és ott a valaha szolgált legmagasabb rangú külföldiként SS-Obergruppenführer rendfokozatot ért el. Közben kiderült, hogy gégerákja van. Bécsben megoperálták de nem gyógyult meg, állapota egyre romlott. A német megszállás után hazajött, a nyilas hatalomátvételt követően és ő lett Beregfy Károly honvédelmi miniszter helyettese. Új pozíciójában első dolga volt azokat az embereket és családjaikat meghurcoltatni, akik az ellene folyó perben ellene voltak. Ezenkívül részt vett Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János és társaik perében, akik megpróbáltak ellenállást szervezni a német megszállók ellen. A vádlottakat halálra itélték, a halálos itéleteket Feketehalmy is aláírta.
Gégéjét közben újra megoperálták, melynek következtében örökre megnémult. A háború végén nyugatra menekült, ahol amerikai fogságba került, akik kiadták Magyarországnak. A népbíróság halálra ítélte, de nem végezték ki, hanem cinkostársaival együtt kiadták Jugoszláviának. Itt egy rövid per után újfent halálra ítélték és 1946. november 5-én, Zsablyán felakasztották.


Aggteleky Béla fel

Aggteleky Béla (Sopron, 1890. szeptember 14. – Genf, 1977. augusztus 4.) altábornagy a II. világháborúban.

Élete

A pécsi honvéd hadapródiskolát végezte el 1909-ben. Az I. világháborúban főhadnagy volt. 1917-ben vezérkari tanfolyamot végzett, majd százados és 1921-ig a Ludovika Akadémia tanára. 1922-től a soproni katonai főreáliskolában tanított. 1925-ben Szabályzatismertető Tanfolyamot (SZIT) végzett, 1927 – 1940-ben a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott. 1940. július 1-jétől vezérőrnagy, az I, 1942. november 1-jétől altábornagy, a II. hadtest, 1944. augusztus 1-jétől október 8-áig a III. hadtest parancsnoka volt. Részt vett az Erdélyért vívott harcokban. 1944. augusztus 8-án az I. hadtest parancsnokává nevezték ki, megbízták a háborúból való kiugrás katonai biztosításával Budapesten. 1944. október 15-én a nyilas puccs napján letartóztatták. 1945-ben kiszabadult, 1956-ig Magyarországon élt, majd Svájcba távozott, és 1977-ig, haláláig az 1944. október 15-ei eseményekre vonatkozó dokumentumok összegyűjtésén dolgozott, ezeket a Magyar Néphadsereg Hadtörténeti Intézetére hagyományozta.


Almásy Pál fel

Almásy Pál (Vác, 1902. július 8. – Budapest, 1985. március 17.) altábornagy és gépészmérnök, a II. világháború alatti magyar ellenállás tagja.

Élete

1916-1920 között a soproni honvéd főreáliskola növendéke volt, a Ludovika Akadémia elvégzése után 1924-ben tüzérhadnagy lett. 1929-ig csapatszolgálatot teljesített, közben megszerezte a gépészmérnöki diplomát. 1934-ben századosi rangot kapott. 1939-1944 között a Haditechnikai Intézet lőszeralosztályának vezetője volt. 1942 tavaszán őrnaggyá, majd ősszel alezredessé léptették elő. Tevékenyen részt vett a Kiss János altábornagy vezette ellenállási mozgalomban, ezért annak leleplezése után, 1944 november 22-én elfogták, majd a Dominich Vilmos által elnökölt nyilas haditörvényszék társaival együtt először halálra ítélte, melyet aztán 15 évi börtönre mérsékeltek. Sopronkőhidán raboskodott, a nyilasok Németországba hurcolták, ahonnan csak 1945 májusában, Berlin szovjetek általi elfoglalása után térhetett haza. Ezt követően a honvédelmi Minisztérium csoportfőnöke lett, 1945 októbertől vezérőrnagyi, majd 1946 júniusától altábornagyi rangban. 1947-ben a kommunista fordulat után kivált a honvédségből és gépészmérnökként dolgozott. A koncepciós perek idején az ÁVH a magyar katonai vezérkar sok más tagjával együtt letartóztatta és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte „háborús bűntettek” miatt. 1956 augusztusában szabadult, majd a szabványügyi hivatalban dolgozott haláláig gépészmérnökként. A Sopronkőhidán írt naplóját, még életében, beleegyezésével Simonffy András adta ki.


Andorka Rudolf Rezső (katona diplomata) fel

Andorka Rudolf Rezső (ered. Fleischhacker, Sopron, 1891. november 8. – Budapest, 1961. március 30.) magyar vezérőrnagy, diplomata, Andorka Rudolf szociológus édesapja.

Fiatalkori évei

Korán elmagyarosodott német polgári család sarja, apja Fleischhacker Fridolin, középiskolai tanár volt Sopronban. Rudolf fiatalon árván maradt, ezért az ingyenes soproni hadapródiskolába került. Ezután a Ludovika Akadémiára ment, amit 1914-ben fejezett be. A Ludovikával párhuzamosan jogot is végzett, valamint nyelveket tanult. Németül már gyerekkorában folyékonyan beszélt, később megtanult franciául és angolul is.

Katonai, diplomáciai karrierje

Az I. világháborúban a 306. honvéd gyalogezred tisztjeként szolgált. Egy könnyebb és egy súlyos sebesülést szenvedett, utóbbi következtében majdnem amputálni kellett a karját. Ezután már nem a fronton, hanem a vezérkarnál szolgált. 1919. május-júniusában, a Tanácsköztársaság alatt – hazafias érzelmektől vezéreltetve, illetve Stromfeld Aurél iránt érzett tisztelete miatt – a Vörös Hadsereg vezérkari tisztjeként vett részt az északi hadjáratban. A Horthy-rendszerben – bár átmenetileg Nyíregyházára vezényelték – nem származott hátránya a Vörös Hadseregben betöltött tisztsége miatt, s rövidesen ismét vezérkari tisztként szolgálhatott.
1921-22-ben, Rigában katonadiplomataként vett részt a szovjet-magyar hadifogolycsere tárgyalásokon. 1923 és 1927 között Prágában volt katonai attasé. 1927 és 1931 között Varsóban volt katonai attasé. Nevét Lengyelországba utazása előtt magyarosította. Külszolgálata idején, 1929-ben házasodott meg, felesége Verebély Tibor sebészprofesszor lánya volt.
1931-től 1934-ig Rőder Vilmos vezérkari főnök szárnysegédjeként szolgált. 1934-ben a katonai hírszerzés és elhárítás csúcsszerve, a VKF-2 osztály vezetőjének, Hennyey Gusztávnak volt a helyettese. 1935-37 között – már ezredesként – a Honvédelmi Min. Elnöki B. osztályának vezetője. 1937-től 1938-ig a VKF-2 osztályát vezette. E tisztségében volt jelen a csehszlovákokkal a Felvidék egyes területeinek békés visszaszolgáltatásáról folytatott komáromi tárgyalásokon. Németellenessége miatt fokozatosan elszigetelődött a honvédség tisztikarán belül. Hitlert őrültnek tartotta, s azt hangoztatta, hogy ha Németország kirobbantja, el is fogja veszíteni a háborút. A kárpátaljai bevonulást németellenes lépésként értékelte és támogatta. 1939. január 13-ától a magyar fél vezetőjeként vett részt az oroszvégi határincidenst („vízkereszti csata”) követő cseh-magyar katonai tárgyalásokon.
1939. május 8-ától 1941. június 22-éig – már vezérőrnagyként – madridi nagykövet volt. Kinevezésével Teleki Pál miniszterelnök Spanyolországon keresztül kívánta tartani a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, elsősorban Franciaországgal, Angliával és Amerikával. Budapestet ugyancsak érdekelte, hogyan szándékozik Spanyolország elkerülni a tengelyhatalmakhoz való csatlakozást. Andorka nagykövet Madridban a legjobb diplomáciai kapcsolatot az angolokkal építette ki, ugyanakkor – náciellenessége miatt – a német követséggel rendkívüli módon elhidegült a viszonya. Spanyolországban találkozott Wilhelm Canarisszal, aki előre jelezte neki Lengyelország megtámadásának tervezett dátumát.

A polgári ellenállás évei

Magyarország háborúba való belépését, illetve Teleki Pál öngyilkosságát követően a hivatalos politikával való szembenállását demonstrálandó azonnal lemondott tisztségéről. Az angol követ felajánlotta neki, hogy menjen Londonba, ahol a későbbiekben egy magyar ellenkormány tagja lehetett volna, Andorka azonban visszatért Magyarországra. Hazatérése után óva intette az őt magánbeszélgetésen fogadó kormányzót a Szovjetunió elleni hadba lépéstől. Visszautasította a felajánlott, magas katonai pozíciót, és nyugdíjba vonult. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke, illetve a magyar-belga részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatának igazgatótanácsi tagja lett. Rendszeresen publikálni kezdett a Magyar Nemzet, a Független Magyarország és a Független Magyar Újság című lapokban. Bár nem csatlakozott egyetlen párthoz sem, jó kapcsolatokat ápolt a náciellenes, demokratikus gondolkodású csoportokkal. Politikai kérdésekben Rassay Károllyal különösen jól megértették egymást.
1942-ben Schönherz Zoltán mellett tanúskodott a tárgyaláson. Szombathelyi Ferencnél is közbenjárt érdekében, de igyekezete sikertelennek bizonyult.
Bár egy ideig foglalkoztatta a Habsburg-restauráció gondolata, politikailag egyre inkább balra, a szociáldemokraták felé tolódott.
Közismert náciellenes nézetei miatt a német bevonulását követően az elsők között, 1944. március 22-én tartóztatta le a Gestapo. Mauthausenbe hurcolták, ahonnan csak 1945 után, súlyos betegen szabadult ki. A szovjet titkosszolgálat Bakay Szilárd altábornaggyal együtt először Bécsújhelyre, a főparancsnokságukra vitte, ahonnan néhány hét múlva térhetett csak haza.

A háború utáni évei

A háború után megmaradt a Vasútforgalmi Vállalat igazgatótanácsi tagjaként, majd röviddel később nyugdíjba ment. Az új rendszert illetően rossz előérzetei voltak, semmiféle politikai pozíciót, közszereplést nem vállalt.
1949-ben megvonták tőle a nyugdíját. A következő év tavaszán az Államvédelmi Hatóság egy házkutatást követően letartóztatta. (Farkas Vladimir visszaemlékezése szerint a letartóztatás oka egy 1943-ban kelt, Szakasits Árpádnak írott levele volt, melyben a kommunisták hatalomra jutását megakadályozandó, a polgári erők és a szociáldemokraták összefogására ösztönzött. Ugyancsak közrejátszhatott a tény, hogy az állambiztonság sikertelenül próbálta rábírni; utazzon Németországba, és informátorként épüljön be egykori közvetlen főnöke, a Hennyey Gusztáv vezette kommunistaellenes szervezetbe.) Az Andrássy út 60-ba vitték, hónapokig raboskodott ott, a kihallgatások során többször megverték, eltörték az egyik csigolyáját. Megpróbálták rábizonyítani, hogy idős angoltanárnője kém, aki rajta keresztül küldött utasításokat Szakasits Árpádnak. Tárgyalás és ítélet nélkül a kistarcsai munkatáborba vitték. A családját 1951 tavaszán kitelepítették Besenyszögre, a lakásukat elkobozták. Andorka Rudolfot 1953 szeptemberében háborús és népellenes cselekményekért állították bíróság elé, azzal vádolták meg, hogy segítette a nyilas hatalomátvételt. Mikor védekezésül felhozta, hogy abban az időben Mauthausenben raboskodott, a bíró közölte vele: „az nem számít”. Elítélték, a váci börtönbe került, ahonnan 1954-ben, betegségére hivatkozva engedték szabadon.
Szabadulása után már csak alkalmi munkákat vállalt, éjjeliőrként dolgozott néhány napot, illetve filmben statisztált.
1956-ban tanúskodott a Szakasits-per újrafelvételi tárgyalásán.
1956. decemberében a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételi eljárásban mentette fel.
1960-ban egy besúgó jelentése alapján az állambiztonság letartóztatta, de néhány nap múlva – Szakasits Árpád közbenjárására – elengedték.
Hosszan tartó betegség után, 1961-ben hunyt el. Sírja a Farkasréti temető 38. parcellájában van.

Naplója

Andorka Rudolf röviddel Spanyolországba kerülése előtt, 1938 végén kezdett naplót írni. Az egészen az 1944-es német fogságba kerüléséig rendszeresen vezetett füzeteket 1950-es letartóztatásakor az ÁVH elkobozta, a nyomozati anyagához csatolta, és szabadulásakor sem szolgáltatták vissza neki. Lőrincz Zsuzsa, az Új Magyar Levéltár korábbi párttitkára a hetvenes évek közepén készítette el könyvkiadásra azt a két füzetet, mely időközben az állambiztonságtól a levéltárhoz került, és amelyben az 1938 novemberétől 1940 végéig, illetve az 1941 novemberétől 1943 áprilisáig keletkezett feljegyzések találhatók. A további két (egyes feltételezések szerint három) füzet egyelőre nem került elő.


András Sándor tábornok fel

András Sándor (Lugos, 1899. július 1. – Kismarton, 1985. november 27.) magyar tábornok, a Hadiakadémia parancsnoka (1944).

Élete

1926-ban érettségizett, majd bevonult katonának. Katonai pályafutását a Hadiakadémia hallgatójaként (1926–1929) kezdte. Repülőkiképzését követően (1932–1934) repülő vezérkari szolgálatot teljesített (1934–1941), közben 2 hónapos repülő megfigyelő szolgálatot látott el Spanyolországban (1937). Az 1941 júliusa és augusztusa között teljesített harctéri szolgálata után repülőcsoport-parancsnok (1942. május–október), majd a légierő vezérkari főnöke 1942. november és 1943. december között. A Hadiakadémia parancsnokának helyettese (1944. január–augusztus), majd parancsnoka (1944. szeptember–november). 1944. december és 1945. január között a 10. gyalogos hadosztály parancsnoka. Orosz hadifogságát követően (1945 január–február) katonai csoportfőnök (1945. február–július). 1945. április 1-jétől vezérőrnagy, saját kérelmére helyezték nyugállományba (1945. augusztus 1.). 1946-ban a Magyar Közösség koncepciós perének negyedrendű vádlottjaként állították bíróság elé. Halálra ítélték, majd az ítéletet 10 évi kényszermunkára változtatták. Résztvevője volt 1956 októberében a váci börtönből való kitörésnek. A forradalom és szabadságharc leverése után Kanadába emigrált.1978-ban tért vissza Európába, az ausztriai Eisenstadtban telepedett le.


Bakay Szilárd fel

Bakay Szilárd (Budapest, 1892. szeptember 8. – Sopronkőhida (?), 1947. március 17.) vezérezredes, 1944-ben az I. budapesti hadtest parancsnoka és Budapest vezénylő tábornoka.

Életrajz


Édesapja Bakay Szilárd, az I. honvéd gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka volt. Édesanyja, Németh Mária egy budapesti vasnagykereskedő lánya. Édesapja korán – 46 évesen – 1897-ben szívbénulásban meghalt. Édesanyja huszonhat évesen négy gyermekkel egyedül maradt.

Katonai pálya

Előbb a Kőszegi Katonai Alreáliskola tanulója (1902-ben ), majd 1906–1909 között Morva-Fehértemplomban a császári és királyi főreáliskola tanulója. 1909-ben felvételt nyert a Mária Terézia Katonai Akadémiára, amely Bécsújhelyen volt. Itt 1912-ben jeles eredménnyel végzett és hadnagyá avatták.
1912–1914 között a 44. Gyalogezredhez osztották be. 1914-ben zászlóalját áthelyezték Bécsből Budapestre, ekkor századparancsnok-helyettesi rangba került. Nem maradt Budapesten sokáig, az első világháború kitörésekor szinte azonnal a déli frontra vezényelték.
1915 januárjában a harcokban tanúsított bátorságáért soron kívül főhadnaggyá léptették elő. Alig huszonhárom évesen a 44/4. század parancsnoka lett. 1916-ban megkapta az egyik legmagasabb kitüntetést, a "Vaskorona rend III. osztályát".
Még ebben az évben kinevezték a 72. Rohamzászlóalj parancsnokának. 1918-ban soron kívül századossá léptették elő, és vezérkari tanfolyamot végzett Nagyszebenben. A dél-oroszországi fronton már vezérkari tisztként teljesített szolgálatot.
1919 januárjában megnősült, felesége Jordán Margit. A Tanácsköztársaság idején egy névtelen feljelentés alapján letartóztatták, kihallgatás és tárgyalás nélkül a budapesti Margit-körúti fogházba került.
1920-ban fia született, a negyedik Bakay Szilárd. 1922-ben Pécsre vezényelték. Közben befejezte a Hadiakadémiát és felvették a Vitézi Rendbe. 1925-től a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, egy évvel később előléptették őrnaggyá.
1929-ben a Vezérkari főnökség katonai hírszerzési osztályra került. Ekkor néhány hónapra Londonba küldték. 1931-ben alezredesi rangra emelték. Katonai attasé feladatot látott el 1932–1934 között Belgrádban és Athénben, majd 1934–1939 között Szófiában.
1939-ben attaséként jelentette, hogy a németek megállapodtak az oroszokkal – mindezt két hónappal a német–szovjet megnemtámadási szerződés megkötése előtt. A budapesti központban nem hittek neki. Ugyanebben az évben Debrecenben a 17. Gyalog dandár parancsnoka lett. 1940-ben tábornokká léptették elő. 1940 szeptemberében, amikor Erdélyt visszacsatolták, a dandárjával a támadás középső sávját kapta, amely kelet felé egészen Kolozsvárig nyúlt.
Az 1941-ben a Szovjetunió ellen megindult német offenzíva kezdeti sikerei ellenére ősszel, hadosztálya vezérkari főnökének, Lajtos Árpádnak a következőket mondta: "Ezt a háborút a németek elvesztették!"
1942-ben altábornaggyá nevezték ki, és a Kijevi megszálló erők magyar parancsnoka lett. 1942 augusztusában négyszemközt beszélt angol kapcsolatairól a kormányzó-helyettessel, Horthy Istvánnal, annak repülőgép-szerencsétlensége előtti napokban.
1943-ban Szombathelyre került, a III. hadtest parancsnoka lett. 1944. március 19-én a német megszállás kezdetén megszervezte a fegyveres ellenállást, de erről felsőbb utasításra lemondott. 1944 augusztusától I. budapesti hadtest parancsnoka és Budapest vezénylő tábornoka volt.
1944. október 8-án a németek elrabolták. Először a Gestapo budapesti központjába került, majd rövid kihallgatása után, repülőgépen, a bécsi főhadiszállásra szállították. Erről Horthy Miklós a kormányzó 1944. október 15-én a nemzethez intézet kiáltványában így szólt:


„A szövetségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket végre azzal a nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay Szilárdot a német Gestapo ügynökei egy ködös őszi reggelen orvul megtámadva elhurcolták.”

– Horthy Miklós

1944. októbertől – 1945. május 5-éig a mauthauseni fogolytábor rabja volt. A tábort felszabadító szovjet csapatok ellenőrizték a táborlakók személyi adatait, majd hazaengedték.
A második világháborúban folytatott katonai tevékenységért a Népbíróságon vádat emeltek ellene, de novemberben felmentették. 1946. április 11-én Szombathelyről, a Lipp Vilmos utca 9. szám alatti házból (jelenleg Somlai utca) hurcolták el. 1947. március 17-én ismeretlen helyen (nagy valószínűséggel Sopronban, vagy Sopronkőhidán) kivégezték.

Megjegyzés

2004 júliusában Moszkva Katonai Archívuma megküldte a Magyar Külügyminisztériumon keresztül Bakay Szilárd részletes 90 oldalas, eredeti, de hiányos orosz nyelvű peranyagát. Az anyag tartalmazza a tárgyalás jegyzőkönyveit, az ítéletet és bizonyítékul szolgál a kivégzés módjáról.
2006. december 16-án a Magyar Örökség és Európa Egyesület Bakay Szilárdnak – hazafias helytállásáért – a Magyar Örökség kitüntető címet adományozta.


Bartha Károly fel

Fájl:Bundesarchiv Bild 183-B00407, Berlin, Canaris, Vitez Bartha, v. Glaise-Horstenau.jpg

Vitéz dálnokfalvi Bartha Károly (Budapest, 1884. június 18. – Linz, 1964. november 22.) magyar katona, honvédelmi miniszter

Életrajza

1904-ben végzett a mödlingi műszaki katonai akadémián. Az I. világháború idején magasabb parancsnoki tisztségeket töltött be Budapesten és Triesztben. 1919-ben a Vörös Hadsereg soraiban harcolt előbb a csehek, majd a románok ellen. A Tanácsköztársaság bukása után a Nemzeti Hadseregbe lépett be, ahol 1920-ban alezredesi rangot kapott. 1936-tól a Honvédelmi Minisztériumban volt katonai csoportfőnök, majd 1938-ban táborszernagy lett. Ugyanebben az évben honvédelmi miniszter lett az Imrédy-kormányban. Ezt a tisztségét a Bárdossy-kormányban is megőrizte. 1941-ben vezérezredesi rangot kapott.

Honvédelmi miniszterként

Mandátuma idején történtek a Bécsi döntések, a Bácska és a Muravidék megszállása, valamint Kassa bombázása, amiért 1941. június 26-án Magyarország belépett a II. világháborúba. Szintén mandátuma idején történt a délvidéki razzia, melynek során az általa és Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök által kirendelt Feketehalmy-Czeydner Ferenc által irányított honvédi és csendőri alakulatok - jelentősen túllépve hatáskörüket lebonyolították az Újvidéki vérengzést.
1942. szeptember 25-én Horthy kormányzó a Bárdossy-kormányt feltétlen németbarátsága miatt lemondatta. Bartha Károlyt ezt követően nyugdíjazták.

Nyugdíjztatása után

Bartha Károly nyugdíjaztatása után nem vállalt sem politikai, sem katonai szerepet. A háború után a népbírósággal együtt működő Katonai Bíróság lefokozta és kicsapta a honvédségből, ugyanis őt tekintették az egyi felelősnek azért, hogy Magyarország belépett a II. világháborúba. A kommunista hatalomátvételt követően állandóan figyelemmel tartották, zaklatták, emiatt az 1950-es években nyugatra emigrált, Venezuelában telepedett le, ahol vasútépítő mérnökként dolgozott. 1964-ben, egy európai látogatása után hunyt el az ausztriai Linzben.


vitéz Béldy alajos fel

Az ihnetov munkanaplója. vitéz béldy alajos hadtörténeti levéltárban orzött irataiból 1941-1943

Béldy Alajos (született Bruckner Alajos Budapest, 1889. július 8. – Budapest, 1946. december 22.) sportoló, a II. világháború idején altábornagy.

Élete

Halász álnéven részt vett az 1906-os - soronkívüli - athéni olimpián, ahol 400 méteres gyorsúszásban 4. helyezést ért el. A bécsújhelyi katonai akadémia elvégzése után osztrák-magyar közös tiszt lett, vízből mentésért kitüntetést kapott. Az első világháború után a Magyar Úszó Szövetség alelnökeként a vidéki úszósport megszervezésében vett részt, majd a szövetség társelnöke lett. A második világháborúban Horthy az ifjúság honvédelmének országos vezetőjévé tette (INOV). Béldy parancsára vitték a nyugati frontra a magyar ifjakat, amiért a háború után kötél általi halálra ítélték, de ezt kegyelemből életfogytiglanra módosították. A börtönben megbetegedett és 1946. december 22-én a rabkórházban meghalt. 1994-ben felmentették az ellene emelt vádak alól. A háború idején írt naplóját jelenleg a Hadtörténeti Múzeumban őrzik.


Beregfy Károly fel

Beregfy Károly kihallgatása

Beregfy Károly (szül. Berger Károly, Cservenka, 1888. február 12. – Budapest, 1946. március 12.) sváb származású magyar vezérezredes, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere, vezérkar főnöke, honvédség parancsnoka.

Katonai, politikai pályafutása

1912-ben hadnaggyá avatták, harcolt az I. világháborúban, ahol súlyosan megsebesült. 1919-ben már százados volt a Vörös Hadseregben. Horthy hatalomátvétele után tisztázta magát a Tanácsköztársaság alatt betöltött szerepével kapcsolatban. 1939–1941 között a Hadiakadémia parancsnoka volt.
1941-től a VI. hadtest, 1943-tól a 3. hadsereg, 1944-től az 1. hadsereg parancsnoka, melynek élén 1944 áprilisában súlyos vereséget szenvedett az előretörő oroszoktól. A csatavesztés okait vizsgáló bizottság személyes felelősségét állapította meg, ezért leváltották parancsnoki posztjáról.
Kezdettől fogva szimpatizált a Nyilaskeresztes Párttal, bár annak tagjai sorába nem léphetett be, mivel az érvényes rendelkezések értelmében honvédtisztek nem lehettek politikai pártok tagjai. Miután 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, Szálasi megkereste, és felkérte, hogy segítsen a hatalom átvételében, amennyiben Horthy megpróbálna kiugrani a háborúból.
A nyilas hatalomátvételre október 15-én került sor, melynek idején Beregfy a családjával balatoni nyaralójukban pihent. Szálasi még aznap visszarendelte Budapestre, majd másnap, október 16-án kinevezte honvédelmi miniszterré és a vezérkar főnökévé. Beregfy október 30-án kelt rendeletében Magyarországot hadműveleti területté nyilvánította, és minden elérhető humán-, illetve gazdasági erőforrást a háborúnak rendelt alá. Megalakította a Hunyady SS páncélgránátos hadosztályt. A hadseregben - német mintára - bevezette a hungarista köszöntést és parancsot adott a dezertáló katonák agyonlövésére.
1945. április 30-án – ismét alkalmatlansága miatt – minden tisztségétől megfosztották, majd amerikai fogságba került. Az amerikaiak kiadták, 1946 februárjában megkezdődött tárgyalása. A népbírósági per alatt végig tagadta bűnösségét, rokkantságára, illetve kényszerre hivatkozott. A Jankó Péter vezette népbíróság a védekezését nem fogadta el, és halálra ítélte. 1946. március 12-én akasztották fel, egy napon Szálasival, Vajna Gábor belügy-, Rajniss Ferenc vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, illetve Gera József ideológussal.


Bernáth Antal fel

Bernáth Antal (bernáthfalvi) (Sumony, 1915. március 13. – Pécs, 1965. szeptember 2.) katonatiszt.

Élete

Régi nemes családból származott. Bernáth Antal és Varga Karolina második gyermekeként látta meg a világot. Egy testvére volt, Gyula. Elemi iskoláit Sumonyban végezte, majd 1933-ban érettségizett a pécsi Pius Gimnáziumban. Utána a pécsi Erzsébet Tudományegyetem jog- és államtudományi karán tanult tovább. Az egyetemről átiratkozott a pécsi Magyar királyi Zrínyi Miklós honvéd gyalogsági hadapródiskolába, ahol 1939-ben zászlóssá avatták.
1939. október 2-án a 24. Honvéd Határvadász Zászlóaljhoz helyezték Husztra, szakaszparancsnoki beosztásban. 1939. december 5-én a 23. Zászlóaljhoz vezényelték Mátészalkára. 1940. január 4-én Szolyvára került a Karpaszományos Katonai Kiképző Iskolába oktató tanártisztnek. Kunéry Gábor ezredes, a 25-ös hegyi határvadász zászlóalj parancsnoka, Volócra helyeztette, a portyázó alakulatok parancsnokának. 1940. július 15-én a kassai Bankó-füredi Hadikórházba került fejsérüléssel, ahol egy kórteremben kezelték az I. Magyar Hadsereg parancsnokával, nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredessel, a későbbi honvédelmi miniszterrel. 1941. március 23-án történelmi esemény részese lehetett: ezen a napon adták át a magyar katonai képviselőknek a szovjet hadsereg képviselői és küldöttei Lavocsne határállomáson – Rákosi Mátyásért cserébe – azokat a honvédlobogókat, melyeket még I. Miklós orosz cár csapatai zsákmányoltak 1849-ben a magyar forradalom és szabadságharc leverésekor. Bernáth Antal Rákosi Mátyást kísérte. 1942-ben hadnaggyá léptették elő.
A honvéd vezérkar nem engedte rangon aluli házasságát, ezért leszerelt, és 1942. október 8-án feleségül vette Zsadányi Máriát. 1942 októbere végén, Pécs város főterén találkozott Kunéry Gábor ezredessel, egykori parancsnokával, és másnap SAS-behívóval a IV. Hadtest állományába került, Kunéry Gábor ezredes segédtisztjeként. 1943-ban Békéscsabán a Fiume szállóban csatlakozott a Békepárthoz. 1944 elején a Hadtest Levente Parancsnoksághoz helyezték, testnevelési és sporttisztnek. 1944 szeptemberében hadműveleti területre vezényelték, Békés megyébe, a frontra. 1944. október 15-én egy vezérkari százados letartóztatta és Budapestre, a Vezérkari Főnökségre kísérte, mert nem engedelmeskedett az új vezetésnek. A hadbíróságtól, barátja nagybaczoni Nagy Vilmos mentette meg. 1945. január 24-én született meg fia, László. 1945. március 1-jén a XI. Hadkiegészítő Parancsnoksághoz helyezték Őrihódosra. Itt megakadályozta, hogy egy levente századot a frontra vigyenek a nyilasok. Klagenfurtban – angol megszállási területen – hadifogságba esett, és ott a leventéknek faliújságot szerkesztett. Családjával a klagenfurti iskolában laktak. 1945. október 11-én 70 levente élén átlépte a magyar határt. A már megalakult demokratikus hadseregben nem vállalta a hivatásos állományt, és tartalékos főhadnagyként leszerelték.
1946 elején, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt nagy választmányának országos küldöttje lett. 1946. március 10-étől 1949. február 1-jéig a Kisgazdapárt baranyai irodavezetője. 1949. február 1-jétől a Mezőgazdasági Igazgatóságon, majd a Baranya Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályának Terv és Üzemgazdasági Csoportjánál, mint főelőadó dolgozott. Az 1956-os szabadságharcban, az ujjáalakult Kisgazdapárt városi titkára volt. Neki és társainak köszönhetően, Pécsen elmaradt a fegyveres vérengzés. Megakadályozták a fegyverek polgári kézbe adását. 1957-ben a Magyar Népköztársaság államrendje ellen elkövetett szervezkedésért letartóztatták, és a Fővárosi Bíróság két és fél év börtönbüntetésre ítélte. Végigszenvedte a börtönöket: ÁVH, pécsi börtön, budapesti Markó, Gyűjtőfogház, Kőbánya, Vác, Márianosztra, Karcag-Tiralmas, tököli rabkórház, Főutca, Állampuszta. A börtönben barátságot kötött Darvas Iván színművésszel, aki szintén politikai elítélt volt, és tartotta a lelket rabtársaiban. A már magas vérnyomásban és szívbetegségben szenvedő embert ártalmas gyógyszerekkel kezelték. 1959 áprilisában, két év börtön után, katasztrofális egészségi állapotban, amnesztiával szabadult. Állandó orvosi kezelésre szorult, évente többször volt kórházban. 1965. szeptember 2-án, 50 éves korában, több éves szenvedés után meghalt. 1988. március 24-én özvegye kérésére rehabilitálták, és elismerték katonai, politikai munkásságát. 1990. január 8-án a fővárosi bíróság (Dr. Horváth Ibolya bíró) hitelesítette a Nbf. I. 5060/1958 számú ítélet eltörlését. 1992. február 20-án a köztársasági elnök 1956-os posztumusz emlékérmet adományozott Bernáth Antalnak a Hazáért és Szabadságért.


Csatay Lajos fel

Csatay Lajos rádióbeszédét mondja

Csatay Lajos, Tutzentaller Lajos (Arad, 1886. augusztus 1. – Budapest, 1944. október 16.) magyar honvédelmi miniszter a II. világháború idején.

Élete

A közös osztrák-magyar hadseregben törzskari, majd vezérkari tiszt volt. Harcolt az I. világháborúban, majd 1919-ben a Vörös Hadsereghez állt. 1919-től 1921-ig a budapesti Hadiakadémia tanára, 1921-26 között csapatszolgálatot teljesített, 1926-tól a miskolci I. honvéd tüzérosztály parancsnoka, 1933-tól 1941-ig lőiskolai parancsnok, majd az 5. hadtest tüzérparancsnoka; később a tábori tüzérségi lőiskola parancsnokaként működött. 1941-42-ben a pécsi IV. honvéd hadtest parancsnoka; e hadtesttel 1942. május 1-jétől 1942. december 3-áig harctéri szolgálatot teljesített. 1943 február 1-jén vezérezredesé léptették elő, rövid ideig, a sebesült Jány Gusztáv felépüléséig a 2. magyar hadsereg parancsnoka, majd a 3. magyar hadsereg parancsnoka lett. 1943 június 12-én elvállalta a honvédelmi miniszteri tárcát a Kállay-, majd a Sztójay-kormányban. Többször is le akart mondani, de Horthynak mindig sikerült rábírnia a maradásra. Tisztségében egészen 1944. október 16-áig, Horthy kiugrási kísérletéig megmaradt, ekkor azonban a Gestapo letartóztatta, mire Csatay a feleségével együtt öngyilkosságot követett el.


Csukás Kálmán fel

Reggiane Re.2000 Falco/Heja I/II - Hungary

Vitéz nemes zetényi Csukás Kálmán (Siómaros, 1901. december 13. – Ilovszkoje, 1943. január 19.) Magyar Királyi vezérkari alezredes, a Második Repülődandár parancsnoka.

Életrajz

1901. december 13-án született Siómaroson. Régi nemesi családból származik, ősei 1499-ben nyertek nemességet a törökkel vívott hősies harcban kiemelkedő bátorságukért. Édesapja református lelkipásztor volt, nemzetgyűlési képviselő. Csukás Kálmán a négy középiskolai osztály elvégzése után katonai nevelőintézetbe került, a katonai főreáliskolát Budapest-Hűvösvölgyben fejezte be 1920-ban. Ezt követően a Ludovika Akadémiára jelentkezik, ahol tüzér szakkiképzést kapott és 1924. augusztus 20-án mint évfolyamelsőt avatták hadnaggyá. Nem sokáig maradt eredeti fegyverneménél a repülés vonzotta. Kiváló eredményeket ért el mint sportrepülő. 1926-ban már képzett vadászpilóta. 1929–1932 között hadiiskolát végez, százados lesz és átkerül a vezérkarhoz. Mint vezérkari őrnagy a szovjet fronton közvetlen elöljárója a kormányzóhelyettes Horthy Istvánnak. 1942. október 29-én a II. osztályú vaskereszt mellé megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét hadiszalagon kardokkal díszítve, valamint november 1-től vk. alezredessé léptették elő. 1943. január 19-én az ilovszkojei repülőtér parancsnokaként, az üzemképes repülőgépeket, repülő bajtársait haza küldte, ő maga az oroszok által körbevett területen maradt. A vezérkarral nem volt semmilyen kapcsolata, ezért a dandárjának példát mutatva, 400 önkéntes katonája élén megpróbált kitörni a szovjetek gyűrűjéből. Egy páncélos jármű parancsnoki állásában érte a halál, egy gránát repesz a nyakát, a géppuska záró tűz a mellkasát találta el. A négyszáz hősből csak néhányan tértek vissza a dandárhoz. Másnap a dandár teljes létszámmal kísérelte meg a kitörést, amely sikerrel járt. Az anyaországban lévő pilótái semmit sem tudtak róla, érdeklődésükre a Hadügy kitérő választ adott. Halálának hírét a Pesti Hírlap csak február 9-én közli. Végső nyughelye jelöletlen sírban, orosz földön van.
Halála után Horthy kormányzó vitézzé nyilvánította, ezredessé léptette elő és a Magyar Érdemrend hadidíszítményes és kardos Tisztikeresztjével tüntette ki.(1943. évi 38.sz.H.K.)


Dalos Ferenc

fel

Dalos Ferenc (eredeti néven: Domsa Ferenc, Szombathely, 1913. július 14. – Esztergom, 1988. január) magyar katona.

Érdemei

Huszadikként részesült a Magyar Arany Vitézségi Éremben.
Részt vett az erdélyi és délvidéki bevonulásban, majd mint az I. honvéd felderítő zászlóalj tagjaként került ki az orosz frontra. Százada 1942 augusztus 7-8-án heves és mozgalmas küzdelmet vívott Uryw és Szeljavnoje közötti erdős mocsaras terepen. A küzdelem egyes osztagok részletharcává vált. Szakaszparancsnokát két géppisztolyos orosz támadta, akiket Dalos lelőtt. Mint golyószórós csatár önként vállalta, hogy fedezi szakasza mozgását. Amikor fészkét támadták golyószóróval és kézigránáttal visszaverte a támadást. Új állást foglalt. Gyalogos és harckocsi támadás bontakozott ki, intenzív tüzeléssel megállította azt. Századának sikerült visszavonulnia, de ő már nem tudott mert az ellenség hátába került. Elrejtőzött a terepen, majd a sötétedés beállta után golyószórójával elindult százada felé. Közben sebesült bajtársra akadt, akit elsősegélyben részesített, és akivel még egy napi rejtőzés után sikerült visszatérnie századához.
A háború végén amerikai fogságba kerül, hazatérése után igazolták, majd géplakatosként dolgozott.

Névváltozás

Felettesei - tévesen - szláv hangzású neve miatt megkérték, hogy magyarítson. Nem tudták, hogy a Domsa igen régi magyar név.

A háború után

A szovjet megszállás idején szerény, visszahúzódó életet élt. Családját féltette attól, hogy megtorlásnak teszi ki katonai érdemei felszínre kerülése esetén. Míg élt, kitüntetéseit dugdosta, halála után pedig elvesztek.

Nyughelye

Az Esztergom-szentgyörgymezei temetőben nyugszik (I.parcella 10.sor VII.sír). A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Komárom-Esztergom megyében a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította, mint kiemelkedő személy sírját. A védettség közzététele a Magyar Közlönyben és a Hivatalos Értesítőben történt (HÉ 2009/9).


Dávid József fel

Szentpéteri és isztebnei Dávid József (Budapest, 1886. – Ottawa, Kanada, 1969.) hivatásos katona, címzetes ezredes.

Életútja

Nemesi származású volt, az első világháborúban a szerb és az olasz fronton szolgált. A világégést századosi rangban fejezte be, majd Pilzenbe költözött, ahol megnősült, egy morva-szudétanémet származású hölgyet vett el. Házasságából két leánya született. Hamarosan hazaköltözött Magyarországra, ahol különböző helyőrségekben szolgált Székesfehérváron, Pécsett és Egerben. Szülővárosába visszatérve a fővárosban vívást és német nyelvet oktatott a Ludovika Akadémia növendékeinek. 1935-ben Makóra helyezték, ahol városi és járási parancsnoka lett a leventemozgalomnak. A második világháború alatt Makói Honvéd Állomásparancsnokság parancsnoka, 1944. szeptember 22-én kiadta a város kiürítéséről szóló parancsát a szegedi V. honvéd kerületi parancsnokság rendelete alapján. A hadra fogható férfiaknak az akkori városháza udvarán kellett gyülekezniük, ahonnan Kiskundorozsmán keresztül a Nyugat-Dunántúl felé vezényelték őket. Szeptember 24-én az előretörő szovjet Vörös Hadsereg már nagyon közel járt Makóhoz, rangidősként kézenfekvő lett volna, hogy az ezredes irányítsa a várost védő csapatokat, de ő a parancsnokságot elhárította magától. Makó ostroma 1944. szeptember 25-én este hat órakor kezdődött. Az ezredes nagyhatású beszédet mondott az összegyűlt lakosság előtt, és hitet tett a végsőkig való kitartás, a város megvédése mellett. Ennek ellenére még aznap, az éj leple alatt civil ruhában gépkocsival elhagyta a várost. Hamarosan angol fogságba esett. A világháború után, Franciaországon keresztül kivándorolt a tengerentúlra, Ecuadorban telepedett le. Miután fiatalabb leánya családjával 1956-ban disszidált, felesége pedig egy évvel később illegálisan nyugatra szökött, a családot Kanadában egyesítették újra. Az ország fővárosában, Ottawában telepedett le rokonaival, és ott is halt meg.


Dékány Sándor fel

Fájl:Dékány Sándor.JPG

Dr. Dékány Sándor (Hódmezővásárhely, 1904. július 21. – Budapest, 1974. november 6.) tüzérezredes, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora.

Származása

Dévaványáról eredő, kiterjedt kecskeméti református család leszármazottja, Dékány József szabadságharcos gerillakapitány unokája. Szülei: Dékány Dezső és Kalina Janka.

Élete

Hódmezővásárhelyi református főgimnázium után a soproni magyar királyi katonai főreáliskolában érettségizett, majd a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián képezték az 1922-1926 között. 1929-ig főhadnagyként Kecskeméten volt csapatszolgálaton, a tábori tüzérségnél. Sikereket ért el díjugratásban is. Majd a m. kir. József műegyetemre vezényelték, ahol 1932-ben gépészmérnök lett. 1935-től hadmérnökkari tiszt volt a Haditechnikai Intézetben. Léghajós tüzérségi megfigyelői gyakorlatokat végzett. 1942-ben őrnaggyá léptették elő. A kor csúcstechnikáját jelentő tüzérségi lőelemképző katonai konstruktőre volt. 1943-ban alezredes lett. Az iparügyi tárca Hadi Bombakár Bizottságának katonai delegáltjának nevezték ki. 1944. augusztusban a harmadik Hadsereg parancsnokságára vezényelték. 1945. március 19. és 1948. július 22 között szovjet hadifogságaban volt.
Ezután ismét Haditechnikai Intézetben dolgozott, majd 1949-től tanszékvezető a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karán. 1952-től ezredes, és a Fegyvermérnöki Fakultás parancsnoka. Az MTA 1956. január 31-én a műszaki tudományok doktorává avatta. A forradalomhoz már október 23-án csatlakozott – talán legmagasabb rangú tisztként. A Hadmérnöki Kar dékánjává választották. A forradalom leverése után az ugynevezett tiszti nyilatkozatot megtagadta, ezért állását, rangját elvesztette, és rendőri felügyelet alá került.
Az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület választott elnöke volt több mint egy évtizedig. Az 1960-as években az MTA Műszerügyi Szolgálat tudományos főmunkatársa volt.
„A Hazáért és Szabadságért” 1956-os emlékérmet – a családban harmadmagával – 1991. október 23-án postumus kapta meg. Testvérei, Dékány Tibor és Dékány Dezső gépészmérnökök. Felesége Mehlschmidt Edit Mária. Fiai Dékány Sándor villamosmérnök és Dékány Csaba építőmérnök.

Kitüntetései

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
Magyar Háborús Érdemrend – kard és sisak nélkül
Nemzetvédelmi Kereszt
Tiszti Szolgálati jel III. o.
Erdélyi Emlékérem 1940.
Német Sasrend III. o. kardokkal
Bolgár Háborús Emlékérem
Petzval József-emlékérem 1967. (mérnöki)
A Hazáért és Szabadságért - fekete szalagon, postumus

Fontosabb szakirodalmi művei

Lövegirányzékok, HM, 1949.
Ballisztikai alapismeretek', egyetemi jegyzet, HTI, 1950.
Katonai műszertan, egyetemi jegyzet, BME, 1953.
Kísérleti ballisztika, BME, 1955.
Távcsövek szabálytalan fényveszteségei, doktori disszertáció, 1955.
Plasztikus film – Panorámafilm, MTI, 1955.
A kutatófilmezés alapjai, MTI, 1966.


Deszkás Sándor

fel

Deszkás János (Budapest, 1912. július 14. – Budapest, 1950. január 6.) kommunista politikus, határőr alezredes; a német megszállás alatt az ellenállási mozgalom résztvevője; magyar katonatiszt, aki a kommunizmus idején koncepciós per áldozata lett.

Élete

Budapesten elvégezte a jogi egyetemet, utána tisztvislőként dolgozott, majd 1937-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, ahol a párt jogi csoportjában tevékenykedett. A II. világháború idején részt vett az antifasiszta mozgalomban. 1943-ban behívták katonának és hadnagyi rangban a frontra küldték. 1944. szakaszával együtt dezertált, majd hazatért és a kommunisták oldalán vett részt az ellenállási mozgalomban. 1945 után a pártközpont közigazgatási osztályának helyettes vezetője lett, majd 1948-ban ezredesi rangban a Honvédelmi Minisztérium katonapolitikai osztályának lett vezetője. A Rajk László perével kezdődő, MKP-n belüli tisztogatás őt sem kímélte, 1949-ben letartóztatták, majd a Marschall László nevével fémjelzett perben másodrendű vádlottként 15 év börtönre ítélték. Később azonban perújrafelvételt rendeltek el ügyében, majd Tardi Istvánnal együtt újra bíróság elé állították, kémkedés és szabotázs vádjával. A testi fenyítések hatására Tardi Deszkás János ellen vallott, amiért az ezredest halálra ítélték és felakasztották. Amikor Tardi értesült, hogy Deszkás Jánost az ő vallomása alapján ítélték el, öngyilkos lett.
Deszkás Jánost 1955-ben a Rajk-per és mellékperei elítéltjeivel együtt rehabilitálták.


Vitéz Duska László fel

Vitéz Duska László (Bártfa, 1912. február 5. – Calgary, 1987. október 1.) hivatásos katonatiszt, százados. A 2. magyar hadsereg-hez tartozó 37/III. zászlóaljnak a parancsnoka volt. 1943 januárjában egységével szuronyrohammal áttörte az osztrogorszki gyűrűt és megnyitotta az utat a 13. könnyű hadosztály előtt. Érdemeiért a 2. magyar hadseregből egyedüliként kapta meg a Magyar Tiszti Vitézségi Érmet.

Életrajza

A Magyar Királyi Hondvédségben egyszerű tisztviselőként kezdte. Tanulmányait a Ludovika Akadémián végezte. 1934.09.01-től hadnagy, 1938. november 1-től főhadnagy, 1942. március 30-tól százados. Részt vett a Felvidéki és Erdélyi bevonulásban, majd a Délvidéki hadjáratban.

Az osztogorszki hős

1942-ben a 2. magyar hadsereg alárendeltségébe tartozó 13. könnyű hadosztály 31. gyalogezredéhez tartozó 37/III zászlóalj századparancsnoka. 1942. szeptember 24-én megsebesült. 1943. január elején kinevezték az ismételten felállításra kerülő 37/III. zászlóalj parancsnokának. Az 1943. január 12-i és 14-i áttörést követően a 13. könnyű hadosztály (és néhány hozzá irányított egység) valamint a német 168. hadosztály Osztrogorszkban körvédelemre rendezkedett be.
1943. január 18-án a veszteségek miatt a 31. gyalogezred két-két zászlóalját összevonták, és az így kialakuló 37/III, 31/I közös zászlóaljak parancsnoka lett Duska-csoport néven.
1942. január 19-én a 13. könnyű hadosztály, mint a kitörő egységek utóvédje átvette a város védelmét és megkezdte a kiürítést. A kivonuló csapatok Novij Olsan-nál elakadtak és súlyos harcokba keveredtek. Az útvonal megnyitása Duska László és egysége nevéhez fűződik, akik Novij Olsan-tól délre elérték a szovjet nehéz tüzér állásokat és azt megrohamozták. Az itt elfoglalt állás következtében egy 3-4 km széles rés keletkezett a gyűrűn melyen a 13. könnyű hadosztály egységei el tudtak vonulni. A százados a harcokban kezén és mellkasán is súlyosan megsérül.
Vitéz Duska László százados, így emlékszik vissza: "9 óra 30 perckor kapom a 13. hadosztály parancsnokának személyes szóbeli parancsát: "Biztosítsad a hadosztály bal oldalát." Sok vesztegetni való időnk nincs, mert az oroszok 800 méterre vannak. Ezért a legelső géppuskát személyesen helyezem tüzelőállásba a vasúti töltés oldalán, egy leégett tehervonat tetején. A kezelő idegessége miatt magam kezdem lőni az ellenséget... A vasútvonal mellett vitéz Békássy Szabolcs orvos százados a 30. gyalogezred vezető orvosa jobb kezén és jobb lábfején repeszdaraboktól sebesült, csizmáját és kézfejét elöntötte a vér. Így a hóban térdelve kötözött egy vállán átlőtt honvédet."
Bátorságáért és helytállásáért 1943-ban felveszik a Vitézi Rendbe és egyedüliként megkapja a Magyar Tiszti Vitézségi Érmet.

A frontszolgálat után

Hazatérése és felépülése utána Magyar Királyi Hadiakadémián tanult. 1944 decemberében három társával (Halmai Jenő, Molnár Gusztáv és Trócsányi Pál) Kőszegről a német Hadiakadémiára kerültek a modern szervezésű német gépesített hadosztály szervezete és harcvezetési ismeretek elsajátítására.
A háború végén francia megszállási övezetbe kerül. Itt a magyar alakulatok megtarthatták fegyvereiket (Franciaországgal nem álltunk hadban) sőt parancsnoki beosztást töltött be az ehrenbreitsteini várban.

A háború után

Kanadában, Calgary-ban telepedett le. Geofizikusként dolgozott. Alapító elnöke volt a Széchenyi Társaságnak. Kanadában országos pénzgyűjtési kampányt indított el és 1977-re 300,000 dollárt sikerült összeszedni a kanadai magyarságtól. A pénzösszegből létrejött alapítvány a Torontói Egyetemmel létrehozta a Magyar Tanszéket.
Elnöke lett a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége szervezetnek, amely sok ezer emigráns katonatisztet fogott össze.
2000-ben létrejött a nevét viselő alapítvány: vitéz Duska László Ösztöndíj Alapítvány, amely évente egy hallgató részére biztosít magyar kurzust.

Kitüntetései

Magyar Tiszti Vitézségi Érem
Felvidéki Emlékérem
Erdélyi Emlékérem
Délvidéki Emlékérem
Magyar érdemrend lovagkeresztje hadiszalagon kardokkal
Tűzkereszt I fokozata
Tűzkereszt I fokozata másodszor adományozva

Művei

Magyar Katonai Szemle 1939/8 Repülők felismerése.
Magyar Katonai Szemle 1939/12 Önállóságra neveljünk.
Magyar Katonai Szemle 1943/06 Néhányszáz méterrel...


Erdey Sándor

fel

Erdey Sándor (1920. augusztus 14. – ?) magyar honvédként részt vett a második világháború végén a körülzárt Budáról történt katonai kitörésben. Emiatt kezdte őt zaklatni a "felszabadulás" után újjáalakult, immár kommunista irányítás alá került rendőrség. Első letartóztatására 1945. március 2-án került sor Szentesen. Ettől fogva szinte állandó zaklatásnak volt kitéve a hatóság részéről, míg 1946. június 3-án a Budapesti Népbíróság jogerősen felmentette a vádak alól. Felmentése után azonban nem mehetett haza, még aznap az ÁVO (később ÁVH) rettegett Andrássy út 60. alatti székházába szállították, ahonnan a Buda-déli Internálótáborba került. Innen 1947. szeptember 24-én szabadult. 1948. március 3-án Szombathelyen tiltott határátlépési kísérlet gyanúja miatt ismét letartóztatták. Újra az Andrássy út 60-ba, majd innen a Buda-déli Internálótáborba, és végül a Kistarcsai Központi Internálótáborba került. Ügyében tárgyalás nem történt, ítéletet nem kapott. 1950. augusztus 18-án Kistarcsáról, számos társával együtt az akkor megnyitott recski kényszermunka táborba szállították, ahol - embertelen körülmények és bánásmód mellett - egészen a tábor felszámolásáig raboskodott. 1953. szeptember 18-án szabadult Recskről és újra Kistarcsára került, ahonnan 1953. október 27-én - immár véglegesen - szabadult.
Az elkövetkezendő másfél évtized során állandó rendőri megfigyelésnek, zaklatásoknak volt kitéve. 1957 januárjában egy hétig újra letartóztatták, vallatták, az 1956-os szabadságharcban való részvétele után tudakozódtak, majd elengedték.
Önálló autószerelő műhelyt működtetett Budapesten. Ezt egy ismételt letartóztatása, hosszabb ideig történt fogva tartásának ideje alatt lakásával együtt elvették tőle. Erről 1959 szeptemberében szerzett tudomást, amikor a Gyorskocsi utcából szabadon engedték. Lakásában egy rendőr törzsőrmestert és családját, műhelyében a XI-II. kerületi Vendéglátó Vállalat irodáját találta. Anyagbeszerzőként, majd egy szövetkezet, később egy termelőszövetkezet műszaki vezetőjeként dolgozott. Megnősült, két kisgyermeke született.
1967. február 28-án - miután értesítést kapott arról, hogy ismételten letartóztatását tervezik - legálisan átlépve a határt, elmenekült az országból. Lengyelországban és Csehszlovákiában bujdosott. Végül kalandos úton, hamis papírokkal, Svédországon keresztül sikerült emigrálnia (akkori hazai hivatalos szóhasználat szerint disszidálnia) a Német Szövetségi Köztársaságba, ahová 1967. december 19-én érkezett meg. Münchenben telepedett le, autószerelőként dolgozott. 1968. decemberében sikerült Jugoszlávián keresztül, hamis papírokkal feleségét és gyermekeit is kimenekíteni Magyarországról.
A németországi magyar emigráció életébe tevékenyen kapcsolódott be, jelentős szerepet játszott. Egyik szervezője volt a recski foglyok szabadulásának 30 éves évfordulójának emlékére Münchenben 1983. november 26-án megrendezett kongresszusnak. Itt mutatott be először részleteket a recski fogolytáborról írni tervezett készülő könyvéből, mely azután A recski tábor rabjai címmel 1984-ben jelent meg Münchenben a Herp Kiadónál. Magyarországon ezt az írást először - Nagy Jenő által jegyzett szamizdat formájában - 1985-ben lehetett olvasni. Első legális hazai kiadására 1989-ben került sor a Reform Kiadó gondozásában, lényegesen bővített, nyolcadik kiadása a Püski Kiadó gondozásában 2002-ben került forgalomba. A könyvnek jelentős visszhangja támadt itthon és külföldön egyaránt.
Erdey Sándor a magyar emigráció életében végzett tevékeny munkájáért és irodalmi munkásságáért számos elismerésben részesült. Többek között 1991-ben megkapta a "Pro Cultura Hungarica" emlékplakettet és 2001-ben a forradalom évfordulóján, október 23-án, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.


Farkas Endre fel

Farkas Endre István, boldogfai, (Nova, 1908. október 6. – Caracas, 1994. november 18.) magyar katonatiszt, politikai elemző, író. Budapesten, Kecskeméten, Szegeden, Győrben, Kőszegen és Kolozsvárott szolgált a második világháború alatt. Boldogfai Farkas Sándor szobrász unokatestvére.

Fiatal kora

Farkas Endre magyar nemesi családból származott és Nován, Zala megyében született 1908-ban. Apja boldogfai Farkas István, szolgabíró, és a veszprémi egyházmegyéhez tartozó, 33 községből álló sümegi járás felelős vezetője, elsőfokú rendőrbírája volt. Fiatal korában – a Magyarországi Tanácsköztársaság zűrzavaros idejében – egy nagyobb tömeg betört a lakásukba. Kirabolták a családot, és édesapját kegyetlenül elverték. Nem sokkal később apja megbetegedett és meghalt, ez kényszerítette Endrét, hogy beiratkozzon a Ludovika Akadémiára.
A Ludovika Akadémiát 1930. augusztus 18-án, 22 évesen fejezte be, az 1867-i politikai kiegyezést követő magyar király, I. Ferenc József 100. születésnapjának alkalmából mint Horthy Miklós kormányzó által felavatott, kinevezett tüzérhadnagy. 1932 végén a 24 éves Endre, Gömbös Gyula honvédelmi miniszterrel találkozott magán házi összejöveteleken, amelyeken náciellenes elhatározásokat és elméleteket osztottak meg egymással, teljes egyetértésben (akkori náciellenes állása tovább is tartott még Szálasi Ferenc rövid kormányzása alatt). 1934. októbert 1. és 1937. május 1. között végzett tüzértiszti lovaglótanfolyamot Budapesten, az első lovas tüzérosztálynál, amit „jeles” eredménnyel zárt.

A II. világháború alatt

1939. május 1-jétől kezdve László Dezső v.k. ezredes anyagi alosztályának a vezetője lett. Rövid idő után, Mindszenty József, aki akkoriban Újudvarban szolgált, Farkas Endréhez fordult segítségül – hiszen Endre kiskora óta ismerte Mindszentyt – és az újudvari anyagi nehézségeit megoldta. Július 26-án, a Felvidék visszacsatolásával kapcsolatos különleges helyzetben kiváló és eredményes teljesítményéért honvéd vezérkarfőnöki elismerésben részesült. Fontos szolgálata miatt, 1941. június 18-án vehette át Horthy Miklós kormányzótól az Erdélyi Emlékérmet, Kelet-Magyarország és Erdély egy részének 1940. október 1-jei felszabadulásának emlékére.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után ő szervezte meg Horthy Miklós személyének biztosítását Kolozsvárott, a város Magyarországhoz való visszatérésére rendezett ünnepségen. Október 22-én a kormányzó Észak-Erdélynek a „magyar Szentkoronához” történt visszacsatolása alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta neki.
1941. március 30-án, amikor Jugoszlávia náci megszállása zajlott, vezérkari századosként vezette a jegyzőkönyvet Horthy, Teleki Pál és Werth Henrik közötti tárgyaláson.
1942. május 21-én a budapesti Városmajori plébániatemplomban, a művészi érdeklődésű Lenz Klárával kötött házasságot, és rövid időre a Tisza menti Kocsordosra, vidéki földbirtokukra költöztek, amelyet nászajándékba kaptak Klára szüleitől.

Werth Henrik tábornok felmentése után, 1941 szeptemberétől 1942 végéig a visszacsatolt délvidéki területek katonai közigazgatását irányította. Majd 1943-ban, a budapesti súlyos élelmiszerhiány krízis alatt, felhívták a fővárosba, és január 1. után Közellátási Minisztériumban tevékenykedett Budapesten, a Legfelsőbb Hónvédelmi Tanács vezértitkárságában. Az ott dolgozó polgári tisztviselők közreműködésével búzát, burgonyát, tojást és egyéb alapvető élelmiszert biztosított a fővárosnak, hogy az élelmiszerhiány megszűnjön.
A háború végén, 1944. február 17-én a magyar királyi gyalogság vezérkari őrnagya lett Budapesten. Június 8-án kiküldték Lajtos Árpád leváltására a 24. gyalog hadosztályba, új vezérkari főnökként. Ott vezette a csatát a szovjet sereg ellen a Kárpátok előterében és a támadás után elrendelte a visszavonulást. Augusztus 25-én megérkezett Kolozsvárra, ahol Dálnoki Veress Lajos várta őt az új 2. magyar hadsereg élén. A katonákat a 24. osztályból más hadosztályokba küldte, és sokan csatlakoztak a 2. magyar hadsereghez. Tudtával, hogy Horthy Miklósnak le kell mondania a hivataláról, Dálnoki Veress küldte Endrét Tiszadob térségébe, hogy előkészítsen egy jó és tartós védőállás-rendszert a Tisza keleti oldalán. Amikor október 16-án Szálasi Ferenc lett az új államfő és minden katonatisztnek azonnal föl kellett esküdnie Szálasira, ezt Farkas Endre és még jó néhány katona nem tette meg. A kormányzó lemondása miatt pedig már nem volt tényleges katona és nem volt állandó hadibeosztása sem.
Október végén bekapcsolódott a Magyar Front tevékenységébe és a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett katonai felkelés szervezésébe. Amikor november 22-én a nyilasok letartóztatták a felkelés vezetőit egy budapesti lakásban, a letartóztatást és kivégzést – késése miatt – egyedül ő kerülte el, ugyanis amint észrevette az utcán, hogy fegyveres nyilasok törtek be a lakásba, azonnal eltűnt onnan.

Menekülése és utolsó évei

Farkas Endre – kapcsolatainak köszönhetően – a családját Ausztriába küldte, majd ő is Salzburgba menekült egy katonai különvonaton. Egy héttel ezt követően amerikai fogságba esett, a mühldorfi fogolytáborba került. Az amerikai katonáknak dolgozott egy német vezérkari ezredes, aki Friedrich Paulus közel álló tisztje volt. Mivel megismerte Endrét (mert hivatalos találkozókon vettek részt együtt, amikor Paulus tbk. Budapestre utazott), félrehívta az irodájába, és annak ellenére, hogy ellenpartnerek voltak a háború alatt, megszervezte a menekülését. Endre 1945. május 24-én civil ruhában elhagyta a fogolytábort. Sikeres szökése után Svájcban találkozott apósával, Lenz Józseffel, és onnan az egész családjával 1946. október 6-án Venezuelába, Caracasba érkezett. Ott letelepedett és a szorgalmas munkájával hozzájárult a venezuelai magyar közösség megalapításához. Venezuelában eleinte kereskedelmi vonalon, majd mint a venezuelai Közmunkaügyi Minisztérium műszaki tisztviselőjeként dolgozott.
1954-ben számos indítványt tett, és segített a venezuelai magyar „Mindszenty római katolikus egyházközösség” megalapításában, és hosszú éveken át tagja volt az egyházi tanácsnak. Ezért 1975-ben meghívta látogatóba Venezuelába Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását, aki már ismerőse volt a II. világháború előtt is. Úgyszintén alapító tagja volt a venezuelai MHBK-nak, és többször kommunistaellenes cikkeket írt a dél-amerikai magyar nyelvű Caribi Újságban. Negyven éven keresztül aktív szerepet játszott a venezuelai magyar kolóniában, és minden venezuelai magyar előtt elismert és tisztelt alak volt, akit közvetítőnek, békítőnek tekintettek. 1994. november 18-án halt meg.


Farkas Ferenc fel

Vitéz Farkas Ferenc (kisbarnaki) (Kismarton, 1892. május 27. – Arnstorf, 1980. április 14.) magyar katonatiszt, cserkészvezető. Mivel I. Károly és Horthy Miklós után a II. világháború végén a nyilas uralom alatt is szolgált, történelmi szerepe vitatott. Ő volt a Horthy által alapított Történelmi Vitézi Rend harmadik főkapitánya

Élete

Katonai pályafutása

1912-ben végezte el a Ludovika Akadémiát. Az I. világháborúban kétszer megsebesült, és vezérkari századossá léptették elő. 1927-ben vitézzé avatták.
1938-1943 között a Ludovika parancsnoka volt. A Donnál a pécsi IV. hadtestet, majd 1943-tól a debreceni VI. hadtestet vezette. Az 1944. március 19-ei német megszállás idején Veres Lajossal együtt készült rá, hogy Horthy parancsára a németek ellen forduljanak – a kormányzó azonban végül a háború folytatása mellett döntött. 1944 nyarán a Tatár-hágót védte a Kárpátokban, a szovjet fronton. október 13-ától vezérezredes, a Budapest hídfő parancsnoka. Az októberi kiugrási kísérletben játszott szerepe vitatott: egyes történészek szerint elárulta Horthyt, míg mások szerint lehetséges, hogy csapatai nem értek időben Budapestre. A nyilas hatalomátvétel után hűséget esküdött Szálasi Ferencnek, és szerepet játszott a koronázási jelvények külföldre juttatásában. Arról nincsen bizonyíték, hogy részt vett volna a zsidók deportálásában. 1945-ben Németországba ment, ahol amerikai hadifogságba került, és 1946-ban szabadult.

Emigrációban

1946-tól a nyugati magyar emigráció egyik szervezője volt. A népbíróság 1950-ben távollétében lefokozta, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, háborús bűnök vádjával. Az ítélet valódi indoka azonban a nyugat-németországi magyar emigráció szervezésében vállalt szerepe volt. Több emigráns mozgalom vezetésében szerepet vállalt, majd később a nyugat-németországi magyar cserkészetnek szentelte magát.
Az 1950-es népbírósági ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban megsemmisítette, és a köztársasági elnök visszaállította eredeti rendfokozatát.

Cserkészvezető

A magyar cserkészmozgalom egyik fő szervezője volt. Teleki Pál felkérésére részt vett az 1933-as gödöllői dzsembori megszervezésében. A tábor sikere után megbízták az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus megszervezésével is.
Teleki halála után, 1941. április 3-ától Horthy Farkast nevezte ki Magyarország főcserkészévé, aki mögött ekkor már 22 évnyi cserkészmúlt állt. Vezetése alatt a cserkészet katonai irányba tolódott el, amivel az volt a célja, hogy kihúzza a talajt a rivális Levente Mozgalom alól. A Magyar Cserkészszövetség ebben az időben képes volt megőrizni külföldi kapcsolatait, például Gusztáv Adolf svéd herceggel, a Nemzetközi Bizottság tiszteletbeli elnökével, illetve az emigráns Lengyel Cserkészszövetséggel. Ezek a kapcsolatok azonban a náci megszállás után megszakadtak. A nyilasok a cserkészetet be akarták olvasztani az általuk létrehozott Magyar Őrszem Mozgalomba, de ezt a tervüket nem tudták végrehajtani.

Művei

Tatárhágó visszanéz. Buenos Aires, 1952


Fehér Ernő fel

Fájl:Konyv.jpg

Fehér Ernő (Palánk 1916. –Tüskevár 2010) tartalékos őrvezető, a Magyar Honvédség tagjaként a második világháborúban részt vett Don melletti harcokban. Ottani kimagasló vitézi haditettének köszönhetően a Magyar Arany Vitézségi Érem birtokosa.

Szakmai életrajz

Korai éveiről nincs információ. A második világháborúban a 2. magyar hadseregben harcolt. 1942. decemberében vezényelték a Donhoz, itt a soproni 4. Honvéd Gyalogezred II. zászlóalj, 4. századában szolgált. A doni harcok során kiemelkedett, hogy 1942 augusztus 6.-án megindított szovjet támadás során tizenegy harckocsit lőtt ki. Ebből kilenc kiégett, kettő lánctalpsérüléssel harcképtelenné vált. Ez a hadicselekedet a magyar honvédek körében egyedülálló volt. A magyar királyi honvédelmi miniszter 1943. január 7-én- 1329. eln./8. sz.1943. rendeletével Fehér Ernő címzetes őrvezetőt az Arany Vitézségi Érdeméremmel tüntette ki. Kimagasló katonai tettét pedig a Honvéd Zsebnaptár 1943. évi számának 82. oldalán részletesen közzétették.
Vitéz Fehér Ernő őrvezető így emlékszik vissza: "1942 augusztus 6.-án Szalnejovónál állomásoztunk a Don mellett. Hajnalban nagyon erős támadás kezdődött ellenünk. Én mint őrvezető egy előretolt páncéltörő ágyú irányzója voltam. Állásunk egy kis magaslaton volt - napraforgótáblában. Jól láttuk a 60 darab T-34-est, amint átkeltek a Donon és felénk tartottak. 40 percen át tartott a küzdelem, s kilőttem 11 tankot. Az utolsót egészen közelről 30 méterről, mert ilyen közel kellett engedni, hogy biztos legyen a találatom, s nekem nem volt több gránátom. Ha akkor tévesztek…., de nem így történt. Az ellenség megtorpant, és egy egész hadosztály (10 ezer ember) menekült meg a közvetlen pusztulástól. Végül is ezért kaptam 1943 januárjában a vitézségi aranyérmet."
A későbbi harcok során súlyosan megsérült Peskovatka közelében. Egy repesz a fején találta el széttépte a szájpadlását. Kassára került sérülése miatt hadikórházba, majd Németországban Sonnenbergben épül fel Dr. Eril Sándor vezérőrnagy orvos professzor betegeként.
Vitéz Fehér Ernő életéről Vaczkó László: Rendületlenül címmel könyvet írt.

Kitüntetései

Magyar Arany Vitézségi Érem
Magyar Bronz Vitézségi Érem
Felvidéki Emlékérem
Erdélyi Emlékérem
Tűzkereszt


Francia Kiss mihály fel

Fájl:Francia Kiss Mihály.jpg Fájl:Francia Kiss Mihály sírja.jpg Francia Kiss Mihály élete és halála - Akciós ár: 2240 Ft - Domonkos László  - Püski Kiadó - Francia Kiss Mihály a hazája érdekében vívott élet-halál harcot a kommunizmus

Francia Kiss Mihály (Kecskemét, 1887. november 22. – Budapest, 1957. augusztus 13.) Rongyos Gárda szervező parancsnoka, a magyar gerilla hadviselés specialistája. A második világháborút követően háborús és egyéb bűncselekmények miatt 1948-ban, távollétében halálra ítélték. Az ítéletet hosszú bujdosása miatt, 1957 márciusában történt elfogását követően 1957. augusztus 13-án hajtották végre.

 

Szülei

A Francia előnevet az ősei a franciák elleni harcokban elért helytállásért kapták. Apja I. Francia Kiss Mihály, aki magas kitüntetéseket kapott a boszniai annexióban tanúsított hősies helytállásáért, édesanyja Vörösmarty Julianna, a költő rokona. A család 300 éve a kecskeméti földeken gazdálkodott.

Katonai karrier

1908-tól a 38-as Mollinary ezredben szolgált, ahol a Szerbia elleni csatákban szerzett hírnevet, majd az orosz fronton is harcolt, innen az olasz frontra küldték, ahonnan a románok ellen vezényelték. Egészen 1919 áprilisáig harcolt a Székely Hadosztályban. Ő maga egészen 1924-ig szolgált a Nemzeti Hadseregben felderítőként. Az első világháborúban a 38-as ezredben 3 fivérét veszítette el.

Rongyos Gárda

Az 1919-es események idején azzal szerzett hírnevet, hogy egy áprilisi éjszakán beosont az italozó Vörös Gárdisták közé és onnan megszöktette az édesapját és Héjjas Iván testvérét, Aurélt. Továbbá kimentette a kalocsai érsek két húgát is. 1919 novemberétől a Héjjas-különítmény tagjaként, részt vett a fehérterrorban.
Később a Nyugat-magyarországi felkelés idején, 1920. augusztus 5-én lerohanta Fürstenfeld katonai raktárát és onnan sok fegyvert zsákmányolt a 120 orgoványi és kecskeméti felkelővel. Több csatát is megnyert katonáival, a legjelentősebb ezek közül az első ágfalvi csata, amelyben Kaszala Károlyal és Maderspach Viktorral együtt volt a magyar csapatok parancsnoka.
A gerillataktika magyar specialistája volt. Az általa vezetett gárdisták egy darab géppuskával rendelkeztek, melynek helyét állandóan változtatva, elhitette a határ túl oldalán lévőkkel, hogy a felkelőknek akár több tucat is van. További megtévesztő taktikai elem volt melyet előszeretettel alkalmazott, hogy tüzeket gyújtatott az osztrák állomáshelyek körül, akik ezután rendre elmenekültek a vélt túlerő miatt.
Később feljelentették a Héjjas-különítményben játszott szerepe miatt, valamint Kalmár Vilmos kereskedő meggyilkolásáért, de a vádakat ejtették, Győrfi bíró kimondta, hogy erkölcsileg, katonailag tiszta, majd a bíró lejött a pulpitusról és kezet rázott vele.

Családja és a két háború közti időszak

Leszerelése után feleségül vette a kecskeméti Zombory Karolint, akitől két leány gyermeke született: Karolina és Erzsébet. 1938-ban Héjjas hívására részt vett a felvidéki és a kárpátaljai gerillaharcokban 26 társával egyetemben, akiket sértetlenül haza vitt. Az erdélyi bevonulás után részt vett a rendfenntartásban, de a háborúban már a kora miatt nem vett részt.

Bujdosás és a kivégzése

Sok magyar katona a második világháború után külföldre menekült, de Francia Kiss Mihály maradt az orgoványi pusztákon bujdosásban. 1948-ban távollétében Héjjas Ivánnal együtt halálra ítélték, 66 személy 1919-es meggyilkolása vádjával. Az izsáki plébános adott neki új iratokat, innentől Kovács Józsefként élt. Bujdosásában osztozott két lánya is.
1956-ban a forradalom idején önként jelentkezett a Rendőrségen, perének újrafelvételét kérve. A forradalom leverése után azonban újra elbujdosott, majd egy orgoványi csőszkunyhóban élt, ahol 1957 márciusában egy razzia során elfogták, majd a korábban hozott ítéletet augusztus 13-án végrehajtották rajta.
Francia Kiss Mihály lánya a rendszerváltást követően felülvizsgálati indítványt nyújtott be azért, hogy vizsgálják felül a háborús és egyéb bűncselekmények miatti halálos ítéletét. Az 1994. november 28-án megtartott nyilvános ülésén az 1957-ben kiszabott halálos ítéletet a Bíróság hatályában tartotta.


Gál Csaba fel

Fájl:Gál Csaba.jpg

Gál Csaba (Pomáz, 1892. – Budapest, 1946. június 25.) nyilas országgyűlési képviselő, gépészmérnök, háborús bűnös.

Élete

Székely eredetű református családból származott. A József Műegyetem gépészeti szakosztályán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1913-ban bevonult a közös 85. osztrák-magyar gyalogezredhez, aminek a kötelékében végigharcolta az első világháborút. A fronton háromszor is megsebesült. 1918-ban, mint főhadnagy szerelt le. A háború után kis- és nagy ezüst vitézségi érmet kapott, a harcokban betöltött szerepe elismeréséül.
1926-ban a BSZKRT (a BKV elődje) alkalmazottja lett, ahol lakatosként dolgozott, majd a mérnöki karba került és műszaki tanácsos lett. 1930-ban Horthy Miklós kormányzó Signum Laudis kitüntetésben részesítette.
A Meskó Zoltán által alapított Nyilaskeresztes Párthoz a kezdetektől fogva csatlakozott, majd miután Szálasi Ferenc lett a párt elnöke, Szabolcs és Ung k.e.e. vármegye országgyűlési képviselője lett. Az 1944 október 16-ai nyilas puccs után a személyügyi nemzetpolitikai iroda vezetője lett. A háború után halálra ítélték és 1946. június 25-én kötél által kivégezték.


Gát Zoltán fel

Gát Zoltán (Kisszeben, 1900. – ? ?) ezredes, a VKF-2 tisztje, a háború után – letartóztatásáig – a Katonapolitikai Osztály egyik kulcsfigurája.

Szerepe a háború alatt

A Ludovika Akadémia elvégzése után a VKF-2 osztályán szolgált. Egyes források szerint már a harmincas évektől adatokat szolgáltatott az NKVD-nek. A front közeledtével, jugoszláv területen átment a szovjet csapatokhoz.

A Katonapolitikai Osztályon betöltött szerepe

1945 augusztusától szolgált a Katonapolitikai Osztályon. Kruchina Viktor disszidálását követően Pálffy György helyettese, 1948-tól a hírszerzés és a támadólagos elhárítás vezetője volt.
A szovjetek teljes mértékben megbíztak benne, Pálffy György letartóztatása után ki akarták nevezni tábornoknak és a Katonapolitikai Osztály élére akarták tenni. A ludovikás tisztekkel szemben gyanakvó magyar felső vezetés e kérdésben sokáig vitában állt a szovjet tanácsadókkal, s a kinevezésre végül nem került sor. A Katonapolitikai Csoportfőnök rövid időre Földi Lajos, majd Révész Géza lett, akit varsói követi posztjáról hívtak vissza. Révész az első pillanattól kezdve gyanakodott "horthysta" beosztottjára, de Gátot csak egy évvel később, 1949. december 28-án tartóztatták le. Az egyelőre nem hozzáférhető szovjet irattári anyagok hiányában két elmélet létezik, hogy a szovjetek miért adták be a derekukat. Az egyik szerint Gát tapasztalt hírszerzőként az első pillanattól átlátta a Noel Field-féle vád képtelenségét, így veszélyt jelenthetett a már lezárt Rajk-ügy kezdeti koncepciójára. A másik elmélet szerint saját hibájából lett kegyvesztett. Gátnak ugyanis sikerült beépítenie egy embert az újjászerveződő nyugatnémet titkosszolgálat központjában, Pulachban, a kapcsolat azonban hamarosan elhalt. Gát ahelyett, hogy ezt jelezte volna feletteseinek, élőnek tüntette fel a kapcsolatot. A szovjetek ellenőrizték Gátot, rájöttek, hogy az általa jelzett időpontokban és helyeken nem valósultak meg titkos találkozók, így levették a kezüket az ezredesről. A magyar szervek lépre csalták és őrizetbe vették Gát postását és kiértékelőjét, dr. Tomeket is.
Bár az ellene folyó vizsgálatba sokakat bevontak, vádat mégsem tudtak emelni ellene, így 1950. október 1-jén egyszerűen internálták. Terhelő vallomását felhasználták Kardos György 1951. május 21-én tárgyalt perében. Gát Zoltánt 1953. november 17-én öt év börtönbüntetésre ítélték. Tanúként szerepelt Farkas Mihály 1957-es perében. Nem sokkal később kiszabadult, és a Magyar Lakkfestékipari Vállalatnál helyezkedett el.


Gáti Ödön fel

 

Gáti Ödön (1913. augusztus 14., Sátoraljaújhely – 1978. április 4., Budapest) sütőmunkás. 1932-től az Élelmezésipari Munkások Országos Szövetségének tagja. 1937-ben Spanyolországba ment és szakaszparancsnokként részt vett a polgárháborúban, harcolt Franco ellen. 1939. februártól francia internálótáborok foglya volt, ahonnan Németországon keresztül visszaszökött Budapestre.
Részt vett a függetlenségi mozgalomban. 1942. májusban letartóztatták és hétévi börtönbüntetésre ítélték. Büntetőszázaddal a frontra vitték (1944. május), de útközben megszökött. Ismét elfogták, a dachaui koncentrációs táborba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba került. Mint helyettes barakkparancsnok a gondjaira bízott 800 gyermek ellátását irányította. A buchenwaldi koncentrációs táborban a gyermekeknek március 15-ei ünnepséget szervezett, ahol emlékezetből írták le a 48-as verseket és meghívták a lengyel, szlovák és román foglyokat is. Az SS-től alkatrészenként lopta, lopták el a fegyvereket és a 6-os barakk padlója alatt kialakított 1,5 m*1m*1,5m mély gödörben tárolták azokat. Mikor az SS már tudta, hogy az angol és amerikai csapatok napokon belül elérik a tábort kiadták a parancsot, hogy minden gyerek menjen az Appel placcra, mert „tovább” szállítják őket. Ekkor döntött Kroó László és Gáti Ödön, hogy a gyermekeket nem adják ki és megkezdődött a felkelés. Ebben a táborban volt gyermek a Nobel-díjas Kertész Imre is.
A tábor felszabadulása után 1945 májusában hazatért Budapestre. A háborút követő államosításokban aktív szerepet vállalt, ő államosított Balatonföldváron és a környező településeken. Meggyőződéses kommunista volt. Ennek ellenére nagyon sok párton kívüli „ellenállónak” segített. Sokáig volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke. Nemzetközi kapcsolatainak segítségével sok zsidónak segített elhagyni az országot a Vöröskereszt családegyesítési programjának keretein belül.
Az Élelmezési Munkások Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja lett. 1946-ig a szakszervezetben üzemszervező, majd az MDP székházának gondnoka. 1949-től üdülővezető, majd az Országos Sporthivatal gazdasági osztályának vezetője. 1957–1978 között a Magyar Rádió üzemgazdasági osztályának vezetője. Egyik szerkesztője volt a Memento Magyarország 1944 című antológiának (Budapest, 1975).
Sátoraljaújhelyen emlékét a róla elnevezett utca őrzi.


Gömbös Gyula

fel

Vitéz jákfai Gömbös Gyula (Murga, 1886. december 26. – München, 1936. október 6.), császári és királyi (K. u. k.) vezérkari tiszt, magyar királyi szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok, politikus, országgyűlési képviselő, titkos tanácsos, honvédelmi miniszter, Magyarország miniszterelnöke.

Ifjúsága, út a politikába

Gömbös Gyula 1886. december 26-án született a Tolna vármegyei Murgán evangélikus tanítói családban. Édesapja idősebb Gömbös Gyula, a falu elemi iskolájának evangélikus felekezetű tanítója, édesanyja Weitzel Mária volt. Ősei főként németek voltak, ám magyar nemesi felmenőkkel is büszkélkedhetett. Az elemi iskolát Murgán végezte (1893-1897), majd családjával Sopronba költözött, ahol az evangélikus líceumban (1897-1901) folytatta tanulmányait. 1901-től a pécsi honvéd hadapród iskola növendéke lett. 1905-ben zászlóssá avatták, első állomáshelye a zágrábi 25. honvéd gyalogezred volt. 1912-ben főhadnagyként vonult be a bécsi hadiiskolába, ahol vezérkari tiszti képzésben vett részt. Az I. világháború végére már vezérkari százados volt. 1918-ban Budapestre sietett és a harmadik Wekerle-kormány hadügyminisztériumában vállalt tisztséget: egy ideig katonai attasé volt Zágrábban, illetve a balkáni hadműveletekért felelős csoportot vezette.
Gömbös még 1918 végén sem akarta feladni a háborút. Wekerle Sándornak írt emlékiratában a magyar hadsereg újjászervezésével, a tartalékosok és a „fölöslegessé vált” haderő mozgósításával magyar szempontból még megmenthetőnek tartotta a helyzetet. Még az őszirózsás forradalom után is tett kísérletet megmenteni történelmi magyar területeket; ezen lépések egyike vezetett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalakulásához 1919. január 19-én, a Gólyavárban.

Politikai pályafutása

Károlyi Mihály, majd Berinkey Dénes polgári demokratikus kormánya felismerte, hogy a fegyveres MOVE potenciális veszélyforrás a forradalmi berendezkedésre nézve. Gömbös a letartóztatást elkerülendő Bécsbe emigrált, ahol a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után csatlakozott a Bethlen István vezette ellenforradalmi Anti Bolsevista Comitéhez (ABC), mely legfőbb feladatának a proletárdiktatúra megdöntését tartotta. Az ABC megbízásából Belgrádban tárgyalt a megszálló francia erőkkel, majd Szegedre ment Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányához. Egyes források szerint Károlyi az ő javaslatára hívta Aradra Horthy Miklóst, hogy kormánya honvédelmi minisztere legyen. (Horthy a kormány Aradra költözése után a franciák nyomására kilépett a kormányból és a szerveződő Nemzeti Hadsereg fővezére lett.) Az időközben szegedi ellenkormány által bécsi megbízottnak kinevezett Gömbös a kormánytól függetlenedő fővezért mindvégig támogatta.
A Tanácsköztársaság bukása után belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Kisgazdapártba, amelynek színeiben 1920-ban Törökszentmiklós nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Támogatta Horthy kormányzóvá választását. 1921 októberében a király második visszatérési kísérlete idején fontos szerepet játszott a visszatérő IV. Károly király csapataival szembeszálló kormányhű erők (elsősorban az egyetemi zászlóaljak és a budapesti helyőrség) mozgósításában, és a budaörsi csatában.

A fajvédelemtől a miniszterségig

A kormánypárt és a kisgazdák fúziója révén 1922 februárjában Bethlen vezetésével létrejött Egységes Pártban ügyvezető alelnöki funkciót töltött be. 1924-ben néhány elvbarátjával (pl. Eckhardt Tibor, Bajcsy-Zsilinszky Endre) kilépett az EP-ből, mert szembekerült Bethlennel a bethleni konszolidáció, a Népszövetséghez való csatlakozás és a népszövetségi kölcsön ügyében. Ekkor megalakította a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot, mely ezután a kormánypárt jobboldali ellenzékeként volt jelen a Nemzetgyűlésben. Továbbra is vezető szerepet játszott a MOVE-ben és más, a korra jellemző titkos szervezetekben, így például az Etelközi Vérszövetségben (EX). Szoros kapcsolatot tartott németországi szélsőjobboldali mozgalmakkal, jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarországon menedéket kaptak a müncheni Kapp-puccs vezetői, például Wolfgang Kapp, Erich Ludendorff és Trebitsch-Lincoln.
1928-ban, látva az EP megingathatatlan fölényét, Gömbös feloszlatta a Fajvédő Pártot, hivatalosan is bejelentve, hogy szakít addigi nézeteivel. Ismét belépett az Egységes Pártba. 1928. szeptember 5-étől 1929. november 10-éig honvédelmi államtitkár, majd 1932. november 1-jéig honvédelmi miniszter volt. 1929-ben Horthy szolgálaton kívüli tábornokká nevezte ki és felvételt nyert Vitézi Rendbe (innentől teljes neve vitéz jákfai Gömbös Gyula). Hadügyminiszterként tartózkodott a politizálástól, és sokat tett a hadseregfejlesztés érdekében. Miután a nagy gazdasági világválság hatására Bethlen István lemondott, majd Károlyi Gyula kormánya megbukott, 1932. október 1-jén a határozott programmal fellépő Gömbös lett a miniszterelnök.

Miniszterelnöksége

Kormányra lépését követően kidolgozta kormányprogramját, a 95 pontos Nemzeti Munkatervet (kritikusai elnevezésével „Álmoskönyv”-et), amit publikált is. A Nemzeti Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági, kulturális stb. berendezkedés átalakítását, racionalizálását és korszerűsítését hirdette meg, szociális, és a parasztság helyzetét javító intézkedéseket helyezett kilátásba, egyben lépéseket tett a tekintélyuralmi állam kialakítására (elsősorban olasz mintára). Törekvései egy részének – legalábbis átmenetileg – sikerült megnyernie a harmincas években meginduló falukutató mozgalom sok reprezentánsát, szélsőjobboldali csoportok mellett az ún. népi baloldal egy részét is. A részben Mussolini ihlette program nagyrészt nem valósult meg, azonban kezdeti támogatást biztosított Gömbös számára a néptömegek körében.

Kül- és belpolitikája

Gömbös igyekezett a befolyását továbbra is megtartó Bethlen-csoporttal együttműködve kiutat találni a válságból, közben a bázisát is növelni próbálta. Egyik első lépése a Károlyi Gyula miniszterelnöksége alatt bevezetett statárium felszámolása volt, mivel helyesen ismerte fel, hogy a szükségállapot felesleges, hiszen nem alakult ki tömegmozgalom a fennálló rendszer ellen.
A gazdaság helyzetén protekcionizmussal és exportösztönzéssel kívánt javítani, amiben nagy segítségére voltak tehetséges szakminiszterei, a gazdasági tárcát vezető Imrédy Béla és a külügyek élén álló Kánya Kálmán. Első külföldi útja Rómába vezetett, ahol nemcsak Mussolini, de XI. Piusz pápa rokonszenvét is sikerült elnyernie. 1933-ban kereskedelmi egyezmény született Ausztriával, 1934-ben pedig a római jegyzőkönyvek révén megszületett az osztrák-olasz–magyar hármas szövetség.
Adolf Hitler hatalomra kerülésekor a miniszterelnök sietett gratulálni az újdonsült kancellárnak, majd 1933 júniusában elsőként a vezető európai politikusok közül Berlinbe utazott, ahol kereskedelmi egyezményt kötött Németországgal. Piacszerzés reményében a közép-európai térségben elsőként a magyar állam felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval 1934. április 12-én, miután ezt Magyarország előtt 1933. november 16-án az Egyesült Államok, a nagyhatalmak közt utolsóként, megtette. Erre azért nyílhatott lehetőség, mert a Szovjetunió mérsékelte a versailles-i békék elleni kritikáját, és Németország sakkban tartása végett ki akart törni diplomáciai elszigeteltségéből. A kezdődő magyar-szovjet barátkozás azonban szinte azonnal megrekedt, az 1935-ös szovjet-francia szövetség és az 1936-os Antikomintern Paktum létrejöttével a két állam hamar szembekerült egymással egészen 1939. augusztus 23-áig, a német-szovjet viszony rendezéséig.
Az osztrák, olasz és német piac megnyílása segített a magyar gazdaságnak kilábalnia a válságból. Ennek kézzelfogható eredményei voltak a megindult beruházások, a kommunális és szociális fejlődés, a lakosság életkörülményeinek javulása, a külpolitikai sikerek pedig részben enyhítették a trianoni kudarcélményt. Érdekes módon Gömbös a revízió ügyét csak kevéssé használta fel politikájában. Ilyen irányú elképzelései meglepően enyhék voltak a korabeli elképzelésekhez képest: mindössze a nagyrészt magyarok lakta határmenti területekre szorítkoztak igényei.

Az átalakítási kísérlet

Miután Gömbös helyzete konszolidálódott, hozzálátott a kezdettől fogva tervezett szerkezetváltás megvalósításához. Az addigi konzervatív-liberális bethleni szisztémához képest irányvonalát a jobbra nyitás, a modernizáció és az autokratizmus jellemezte. Egy új, keresztény-nemzeti tekintélyuralmi állam létrehozására törekedett.
Már 1932-ben átalakította az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Pártjává (NEP), amiben fokozatosan háttérbe szorította Bethlent és konzervatív-liberális csoportját. Szándéka szerint modern tömegpártot hozott volna létre. 1933-ban keresztülvitte a kormányzói jogkör kiszélesítését, így megszerezte Horthy támogatását, 1934-ben pedig titkos paktumot kötött a kisgazdákkal, akik támogatásukról biztosították a Bethlen-klikkel szemben – cserébe a titkos választások bevezetését kérték.

Az 1935-ös választás

1935-ben átalakította kormányát, ahova saját híveit (például Kozma Miklós, Darányi Kálmán, Bornemisza Géza) ültette. Elérte, hogy Horthy 22 tábornokot nyugdíjaztatott, így a hadsereg fiatal, Gömbössel rokonszenvező tisztekkel töltődött fel.

Márciusban Horthy feloszlatta az Országgyűlést, mire Bethlen és csoportja kilépett a NEP-ből. Gömbös elérte Horthynál, hogy politikai céljai (Bethlen híveinek és az FKGP-nek a visszaszorítása) érdekében még a titkos szavazás bevezetése előtt írja ki a választásokat, amin igen durva, erőszakos eszközökkel (endrődi sortűz) pártja és támogatói elsöprő győzelmet arattak mind a konzervatív, mind a baloldali erők felett.
A kormánypárt 171 mandátumával megerősödve került ki a küzdelemből. Az eredmény kialakításában a szokásos választási csalások és kormányprivilégiumok felhasználása – az ellenzék ajánlási íveinek visszautasítása, a választók közvetlen befolyásolása, a hatalmas kampánypénzek, a rádiónak, mint propagandaeszköznek a monopolizálása – jelentős szerepet játszott. Az ellenzék szinte minden árnyalata egyetértett abban, hogy ezen a választáson történt a legtöbb törvénysértés és csalás. A legdurvább eset Tarpán történt, ahol Gömbös a hozzá csatlakozni nem akaró Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenében olyan személyt választatott meg képviselőnek, akiről utóbb kiderült, hogy nemcsak a neve hamis, hanem még választójoggal sem lett volna szabad rendelkeznie. Minden addiginál nagyobb számban, összesen 38 mandátumot támadtak meg petícióval, s ebből 17-nél a Közigazgatási Bíróság az eredményt megsemmisítette.

Bukása

Úgy tűnt, hogy Gömbös kísérlete végül sikerrel jár: a parlamentet és a fejlődő hadsereg vezetését is támogatóival, híveivel töltötte fel, és az adminisztrációs rendszer modernizációja is folytatódott. Azonban az átalakítás összességében nem hozta meg a várt eredményt. Hagyományos eszközökkel a magyar politikai rendszerben nem lehetett a totális uralom kialakításának zálogául szolgáló tömegpártot létrehozni a NEP-ből. Ráadásul a tekintélyuralmi állam kialakítását Horthy és a hagyományos vezetőréteg is ellenezte.
1936 elején Gömbös Gyula már bukott politikus volt. Menesztését Horthy csak a miniszterelnök halálos betegségére való tekintettel halogatta. A krónikussá váló hererák végül 1936. október 6-án végzett vele, amikor éppen Münchenben tartózkodott kezelésen. Bár Gömbösnek nem sikerült kialakítania a tekintélyuralmi államot, az általa véghezvitt intézkedések nagyban befolyásolták a későbbi eseményeket, így a magyar–német viszony alakulását és a szerepvállalást a II. világháborúban.

Emlékezete

1932-ben, már miniszterelnökként Orosháza díszpolgárává választották.
1934-ben Esztergom díszpolgárává választotta, de az oklevelet Gömbös nem vette át.
1935-ben Szeged díszpolgárává választotta.


Görgényi Dániel fel

Görgényi Dániel (szül.: Neugeboren Dániel) (Szászrégen, 1898. április 9. – Budapest, 1978. február 18.) gépészmérnök, honvéd vezérőrnagy.
„Erdélyi szász katonatiszti családból származott. Dédapja brigadéros volt Czernovitzban. Nagyapja, Neugeboren Gusztáv csendőrezredes, a honvédelmi minisztérium cserdőrségi osztályának helyettes vezetője volt és az 1848-as szabadságharcban még osztrák oldalon harcolt.”

Életpályája rendkívül szélsőséges volt: 1920-ban belépett a Magyar Királyi Honvédségbe, és vezérkari századosi rangot szerzett. A 2. magyar hadsereg III. hadtestének törzskarához tartozott. Itt kapta első jelentősebb kitüntetését a Signum Laudist. Miután Stomm Marcel feloszlatta a hadtestet ő is a törzskarral menekült és esett fogságba. (Életrajzának ezen részét az 1990 előtt írt lexikonok másként jegyzik: „megmaradt zászlóalj-társaival együtt átállt a szovjet csapatokhoz” ) Fogságba esésekor megakadályozta, hogy Stomm Marcel öngyilkosságot kövessen el. A fogságának ideje alatt kísérlet történt a Magyar Hadifoglyok Nemzeti Bizottságának felállítására , amelyet több emigráns kommunista is támogatott. Stomm altábornagy csak a Horthy kormányzó iránti lojalitás fenntartásával vállalta volna a szervezést, de feltételeit a szovjetek elutasították, így az ő hadosztályának állománya nem állt be szovjetek által szervezett alakulatba. Görgényi százados, 8-10 tiszttársa és 30-40 főnyi legénység viszont belépett a kommunista vezetésű magyar alakulatba.
A háború végén Görgényi a szovjetek oldalán harcoló magyar 6. hadosztály egyik műszaki zászlóalját vezette egészen Ausztriáig, majd a Magyar Néphadsereg vezérőrnagya lett.
Az 1956-os eseményekben játszott szerepe a mai napig nem tisztázott. Neve szerepel Kéri Edit (a Zrínyi Történelmi Egyesület elnöke) által rekonstruált listán, mint azon partizánok egyike, akik Földes László vezetésével tüzet nyitottak a gyülekező tömegre. Ugyanakkor az ELTE BTK nemzetőrségének parancsnoka lett. A második intervenciónál az alárendelt alakulatokat és más felkelő csapatokat fegyverletételre utasította. Bár a nemzetőrség többi parancsnoka az események után több éves börtönbüntetést kapott, őt új állomáshelyre vezényelték. Innen ment nyugdíjba.

A marosvásárhelyi gimnáziumban tanult.
(1915). Az I. világháború kitörése után édesanyjával Ceglédre költözött, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár alkalmazottja lett.
1917 őszén bevonult katonának
1918–19-ben a Székely Hadosztályban harcolt.
1920 nyarán Bécsen át Budapestre utazott, belépett a nemzeti hadseregbe. Egyéves utász-átképzés vesz részt.
1928-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen
1928-30-ban tényleges tiszti tanfolyamot végez.
1930-ban Szegeden a 3. utászzászlóalj hadnagya, majd főhadnagya,
1934-től a Honvédelmi Mininisztériumban főelőadó,
1937 őszétől Szombathelyen a III. hadtestparancsnokság századosa.
1942 karácsonyán a doni fronton kapja meg a kormányzó kitüntetését, a Signum Laudist.
1943. február 2-án fogságba esett. Majd a krasznogorszki hadifogolytáborban antifasiszta iskolát végzett.
1943. dec. 23. csatlakozott azon tisztekhez, melyek kiáltványt adtak ki, melyben közölték a Rákóczi.. Magyar Légió magalakulását.
1944. márc.-júl. Krasznogorszkban antifasiszta isk.-t végzett, frontagitátorként tevékenykedett.
1944-től 1945 februárjáig a 2. Belorusz Front propagandistája volt.
1945. február 26-tól a demokratikus hadsereg műszaki zászlóalj parancsnokaként vett részt a németek elleni harcokban, a há­borút Ausztriában fejezte be.
1945. febr. Frontkatonaként tért haza -ban. Debrecenbe vezényelték, ahol a németek ellen szervezett 1. és 6. hadosztály felállításában segédkezett; mint zászlóaljparancsnok részt vett Ausztria felszabadításában. (1990 előtti lexikonok)
1946–52-ben a Honvédelmi Min.-ban oszt. vez.,
1947-be a Jány-perben Illés Bélával és másokkal együtt hamis tanúvallomást tettek.
1948-tól vezérőrnagy.
1949. május 15-i országgyűlési választásokon a Magyar Függetlenségi Népfront országos listáján pótképviselővé választották, behívására 1949. augusztus 10-én került sor.
1952-től az Országos Tervhivatalban dolgozott.
1956-ban a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség kormánybiztosa volt
1956. október 30. A BM Bp-i Főosztálya Deák téri épületében megalakul az ELTE BTK nemzetőrsége; 200-250 bölcsészhallgatót felfegyvereznek, mely alakulatnak a parancsnoka lesz. Látszólag a forradalomhoz csatlakozik. (hűséget fogad Nagy Imrének)
1956 November 4. azonnal szabotálni kezd és átáll a szovjet agresszorokhoz. (hűséget fogad Kádárnak) Parancsot adott a budai főparacsnokságnak (Szabó János), hogy tegyék le a fegyvert.
nem sokkal a november 4- i intervenciót követöen a karhatalmat szervezte és a Partizánszövetség felfegyverzését sürgette
1957-1963. évi nyugdíjazásáig a Magyar Néphadsereg Központi Műszaki Anyagraktárának parancsnoka volt.
1968-ban jelent meg könyve Signum Laudis — Egy katona emlékiratai címmel.
1971-től a Fegyveres Erők és Testületek Budapesti Nyugdíjas Klubjának elnöki tisztségét látta el.
2009-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem posztumusz Pro Militum Artibus címet adományozott neki.
Alakulatot neveztek el róla: MN 9118 125. Görgényi Dániel Műszaki zászlóalj

Művei

Signum laudis. Egy katona emlékiratai (visszaemlékezések, Bp., 1968).


Grassy József fel

Grassy József (Nagyszőlős, 1894. december 31. – Újvidék, 1946. november 5.) magyar altábornagy a II. világháború idején.

Élete

A Ludovika Akadémián végzett, 1914-ben avatták hadnaggyá. Az I. világháborúban az orosz és az olasz fronton harcolt. 1919-ben a tanácskormány ellen harcoló ludovikások ellenforradalmi megmozdulásának egyik vezetője; annak leverése után csak az antantcsapatoknak köszönhetően menekült meg. Inkognitóban részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben. 1922-24-ben elvégezte a Hadiakadémiát, majd különböző vezérkari beosztásokban szolgált. 1935-38-ban a Ludovika Akadémia harcászat tanára. 1939-41-ben a 7. gyalogezred, majd a 15. gyalogdandár parancsnoka és az Újvidékre kirendelt karhatalom irányítója, állomásparancsnok. Ő vezette az újvidéki razziát, az ő ötlete volt az utcák végiglövetése golyószóróval. Kállay Miklós közbenjárására hadbírósági eljárás indult ellene, amelynek során társaival együtt halálra ítélték, de az ítélethozatal előtt, 1944. január 14-én Németországba szökött, ahol a Waffen-SS Obergruppenführerje lett. A nyilas hatalomátvétel után rehabilitálták, 1944. november 1-jén altábornaggyá léptették elő, s kinevezték a Hunyadi SS páncélgránátos hadosztály parancsnokává. Új tisztségében első dolga volt, hogy azokat a személyeket, akik őt elítélték, börtönbe záratta. A háború végén ideiglenes megbízással átvette a Hungária SS páncélgránátos hadosztály parancsnokságát is. Május 8-a után Ausztriában amerikai fogságba esett, de kiadták a magyar hatóságoknak. A Népbíróság halálra ítélte Zöldy Márton csendőr századossal együtt, de az újvidéki események miatt kiadták Jugoszláviának, ahol Zöldyvel együtt Újvidék főterén nyilvános kivégzés keretében felakasztották.


Gyalókay Jenő fel

Szentgyörgyi és gyalókai Gyalókay Jenő (Nagyvárad, 1874. április 28. – Budapest, 1945. március 10.) katonatiszt, hadtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Pilch Jenő és Markó Árpád mellett a két világháború közötti korszak kiemelkedő jelentőségű hadtörténésze volt, a 15–19. századi magyar hadtörténet számos kérdésével foglalkozott (nemesi felkelések, 1848–1849-es szabadságharc stb.).

Életútja

1891-től a budapesti Királyi József Műegyetem gépészmérnöki karának hallgatója volt, de 1893-ban tanulmányait félbeszakítva önkéntesként csatlakozott a honvédséghez. 1895-től hadnagyi rangban szolgált, 1910-ben századossá, 1916-ban őrnaggyá léptették elő. Végigharcolta az első világháborút, melynek végén a 255. nehéztüzérezred parancsnoka volt. 1919-ben a Horthy Miklós által Szegeden létrehozott Nemzeti Hadsereg fővezérségén volt tüzér előadó. 1920–1921-ben a Debreceni Tudományegyetemen meghívott tanárként tartott magyar hadtörténeti előadásokat. 1921-től 1926-ig a Hadtörténeti Levéltárban dolgozott mint csoportigazgató. 1926-ban ezredessé léptették elő, 1927-ben nyugdíjba vonult.

Munkássága

Fő kutatási területe a 15–19. századi magyar történelem hadi eseményeinek hadtudományi–stratégiai szempontú feldolgozása volt. Foglalkozott Hunyadi Mátyás hadseregszervező tevékenységével és hadjárataival, az 1526-os mohácsi csatával, a hódoltságkori végvárrendszer és a nemesi felkelés intézményének múltjával. Áttekintette Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadjáratait, valamint az 1631–1632. évi parasztfelkelés hadi mozzanatait és a felkelők ellen hadba szálló Zólyomi Dávid szerepét.
Jelentősek az 1848–1849-es szabadságharc hadi eseményeit, különösen az 1849-es tavaszi hadjárat erdélyi hadműveleteit, valamint a segesvári és a debreceni ütközetet elemző tanulmányai. Akadémiai székfoglalóiban szintén a szabadságharc egy-egy hadi mozzanatáról értekezett (A debreceni ütközetről, 1926; A besztercei hadosztály harcai 1849 nyarán, 1937).
Behatóan foglalkozott szűkebb pátriája, Bihar vármegye hadtörténelmi eseményeivel is: az 1604-es Bocskai-felkelés bihari vonatkozásaival, Várad 1660-as török ostromával, a bihari nemesi inszurrekcióval, valamint feltárta a váradi vár múltját.
1922-től 1943-ig szerkesztette a Hadtörténelmi Közlemények című folyóiratot, tanulmányai főként itt és a Századokban jelentek meg.

Társasági tagságai és elismerései

1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1936-ban rendes tagjává választották, s már 1912-től tagja, 1937-től haláláig előadója volt az Akadémia hadtörténeti bizottságának. A római Katonai Építészeti Intézet (Istituto di architettura militare) tiszteleti tagja volt.

Főbb művei

Bihar vármegye és az utolsó nemesi insurrectio. Budapest. 1902.
A magyar nemes-insurrectio 1805-ben. Budapest. 1925.
A mohácsi csata, 1526. augusztus 29. Budapest. 1926.
Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása 1849 tavaszán. Budapest. 1931.
A magyar katona I–II. Budapest. 1933. (Berkó Istvánnal és Pilch Jenővel)
Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Budapest. 1938.


Haris Béla

fel

Haris Béla (Vác, 1901. február 8. – 1979. augusztus 5.) magyar mérnök-alezredes (posztumusz ezredes), a légoltalmi és gépészeti berendezések szaktekintélye, a gellérthegyi sziklaközpont, a budapesti metró, a budai Váralagút, kórházak és katonai létesítmények gépészeti berendezéseinek egyik tervezője.

Életpályája

Édesapja Haris Béla, édesanyja Herczmanszky Etel. Elemi iskoláit a váci népiskolában végezte, majd 1910-ben a váci piarista gimnáziumba kerül. 1918-ban felvételt nyert a Budapesti József Nádor Műegyetemre. Az egyetem csendőr zászlóaljának tagjaként októberben részt vett a IV. Károly elleni, ún. budaörsi csatában, amelyért megkapta a Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetést. Gépészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte meg egy esztendőnyi műszaki gyakornokoskodás után. Ennek színtere a váci Budinszky–Bodenlosz Vasöntöde és Radiátorgyár, amelyben az ifjú mérnökjelölt 23 munkással együtt kezdte meg a radiátorok rendszeres tömeggyártását.
1926-ban mérnökként felvételt nyert a honvédség kebelében működő pécsi Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal Kincstári Építmények Építési és Karbantartási Osztályára és kinevezték „művezető segédtisztviselőnek”. Ezzel egy közel húszéves hadmérnöki karrier vette kezdetét, amely őrnagyi rangot és magas szakmai elismertséget eredményezett. Rövid idő alatt számos laktanya, honvédségi kiszolgáló létesítmény tervezésében, építésében, renoválásában vesz részt. Szeptembertől, már a 7. vegyesdandár parancsnokságán, Miskolcon tevékenykedett.
1931-ben házasságot kötött Faix Ilonával. Házasságukból 6 gyermekük született.
1935-ben a Honvédelmi Minisztérium 11. Építési osztályára vezényelték. Az elkövetkezendő években, országos szinten vett részt a meginduló hadseregfejlesztés által diktált egyre nagyobb ütemű építkezésekben. A háborúra való felkészülés következtében mind több titkos földalatti katonai objektum szellőző- és vízmű rendszerének kialakításába vonták be. Munkásságát, szakmai eredményességét előléptetéssel, dicsérettel és pénzjutalommal ismerték el. 1939-ben kinevezték az Építési Igazgatóság Építési Osztály vezetőjének, majd honvéd építészeti műszaki szolgálat terén kifejtett kiváló és eredményes teljesítményeiért főtisztviselővé léptették elő.

II. világháború alatt

A német megszállást követően mindent megtett zsidó származású kollégái, beosztottai megmentésére. Az orosz csapatok előrenyomulása következtében a nyilas kormányzat alatt számos alkalommal szabotálta a németek által kiadott, pusztításra utasító parancsait. Nem volt hajlandó a korábban talán éppen az ő munkája révén létrehozott építmények lerombolására. Mentette, biztonságba helyezte az Igazgatóság fontos dokumentumait a közeli újjáépítés reményében. 1945. március 27-én visszavonuló alakulatával és családjával együtt Vaskeresztesnél átlépte a határt.

Újjáépítés (1945-1950)

A háború befejezése után hazatért. Szaktudásának köszönhetően 1946–1949 között rengeteg megbízást kapott mind a polgári hatóságoktól (Építési és Közmunkaügyi Minisztérium, Budapesti Építési Hivatal, Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége), mind pedig a hadsereg részéről. A honvédség a kincstári építmények felülvizsgálatára szerződött vele, s ennek keretében végezte a laktanyák, raktárak, lőterek, lokátor állomások, híradó központok és óvóhelyek műszaki felülvizsgálatát.
1949-ben újra a hadsereg tisztje lett. A Haditechnikai Intézet parancsnokának, Molnár Pál altábornagy által felterjesztett jellemzésében „kiváló konstruktőr, a légó és gépészeti berendezéseknek egyetlen jelentős magyar szakembere”-ként szerepelt. Minden bizonnyal erre való tekintettel is soron kívül alezredessé léptették elő.
A metró építését nemcsak tömegközlekedés javításának igénye mozgatta, a fokozódó hidegháborús helyzet miatt katonai szempontok szintén jelentkeztek. Számoltak a metróval légoltalmi és katonai szállítmányok továbbításaként is. Ezért több minisztérium és hatóság létrehozott egy bizottságot, amely a tervezési feladatokat látta el. Ebben a bizottságban másodmagával részt vett Haris Béla is.
Később – mivel országosan előtérbe kerültek légoltalmi fejlesztéseket egy Légoltalmi műszaki bizottság koordinálta, melynek tagjai között szintén megtalálhatjuk.

Koncepciós per

Lásd még: Tábornokok pere

„ Hazámat és népemet rajongásig szeretem ”
– Haris Béla sírfelirata


Az újra behívott és szolgálatot vállaló tisztek elleni tömeges megtorlások 1950. májusában – Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök és társainak letartóztatásával – vette kezdetét. Haris Bélát 1950. augusztus 10-én az ÁVH letartóztatta, és minden ítélet nélkül az ÁVH felügyelete alá tartozó váci börtönbe szállították. Személyével kapcsolatban a vád koncepciója később alakult ki és többször változott.
1951. március 28-án a vádat szabotázsról az enyhébb vesztegetésre módosították és másfél évi börtönbüntetésre, valamint 10 000 Forint pénzbírságra ítélték. Szabadságának elvesztése komolyan megviseli Haris Bélát.
A váci fegyházban, 1950. december 29-én jött létre a második mérnöki iroda, amely a letartoztatott gépész- és villamosmérnököket foglalkoztatta. A 33 éves Haris így a csoport vezetője lesz, műszaki rajzokat készítenek, fordításokat készítenek.

Büntetés utáni évek

A büntetés letöltése után az Építésügyi Minisztériumhoz, majd az Út-és Vasúttervező Vállalathoz (UVATERV) került. 1953-ban az addig alkalmazott szellőztetési rendszer teljesen új elképzelésével és jelentős költség megtakarítást jelentő újítási javaslatot nyújtott be a vállalathoz. Újítását azonban mások kisajátították, és csak hosszú pereskedés után,1973-ban, a Budapesti Fővárosi Bíróság ítélete kötelezte az Országos Találmányi Hivatalt a szabadalom leírásának közzétételére és újításként való elismerésére.
1979-ben meghalt, Vácot temették el.

Rehabilitáció

A rendszerváltás nem hozott olyan gyors változást a rehabilitációjában, mint más ugyan akkor elítélt politikai foglyok esetében. Családja több fórumon követelte a mihamarabbi rehabilitációt.
Az első lépés ennek irányában 1999-ben történt, amikor a bíróság semmisnek nyilvánította a koncepciós perében ellene hozott ítéletet. Katonai rehabilitációja azonban felemásra sikeredett. A minisztérium egyezkedésbe kezdett a hozzátartozókkal az esetleges kártérítés mértékéről. A hozzátartozók írásban lemondtak minden őket illető pénzbeli kárpótlásról, ám a minisztérium vállalásaiból – amely az erkölcsi rehabilitálást szolgálta volna – néhányat nem teljesített.
Szabó János (honvédelmi miniszter) honvédelmi miniszter 2000. április 28-án első lépésben helyreállította Haris Béla alezredesi rendfokozatát, majd posztumusz ezredessé léptette elő. 2001. március 15-én a Honvédelemért I. osztályú kitüntetését ítélik oda, a hivatalos indoklás szerint a második világháború végén az üldözött emberek védelmezésért, anyagi javaik megmentéséért. Még ebben az év május 2-án katonai tiszteletadás mellett újratemették a váci temetőben.
A megállapodásban foglalt magas rangú állami kitüntetés azonban elmaradt.

Emléke

2002-ben Kecelen, Pintér József haditechnikai múzeumában felavatták emléktábláját


Háry László fel

vitéz Háry László (1891 – Kistarcsa, 1952. február 12.) repülő vezérőrnagy, az önálló magyar légierő első parancsnoka.

Pályája

Az első világháború alatt

Az első világháború során, több fegyvernemet megjárva, tábori pilótaként a 4. repülőszázadhoz került, majd a 42. vadászrepülő-század parancsnoka lett. 1918. június 22-éig több mint 300, ellenséges terület feletti repülést hajtott végre és nyolcvan légi harcban vett részt. Ezt követően egy szerencsétlenül végződött felszállás közben súlyos sérüléseket szenvedett. Megkapta az egyik legmagasabb hadi kitüntetést, a Lipót-rendet.

A két háború között

1922-ben parancsnoksága alatt Szegeden megkezdő­dött a pilóta-képzés, amit 1924-től kiegészített a Kenese Waldemár alezredes által irányított szombathelyi Repülőgép-vezető Iskola. Később a Magyar Aero Szövetség vezetője lett. A kormányzó 1938 tavaszán a légierő parancsnokává nevezte ki

1945 után

1945. február 27-én feleségével, két gyermekével és Magyar Sándor óceánrepülővel Olaszországba repült (a Bari város melletti Sanvito faluban landolt), azzal az átalakított Fw-58C Weihe futárgéppel, amit a Horthy Miklós Repülő Nemzeti Alap (HMRNA) elnökeként használt. Rómából 1946-ban tért vissza Magyarországra. 1946. szeptember 25-én a Honvédelmi Minisztérium igazoló bizottsága „dicsérettel igazolta”. Azonban 1946. november 20-án a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elutasította utazási kérelmét Olaszországba. 1947-ben mégis kiutazott Rómába, ahonnét 1948-ban újra visszatért Magyarországra. 1949 július 16.-án Katonapolitikai Osztály nyomozói letartóztatták öccsével, Háry Kálmánal együtt. Vádemelés és bírói ítélet nélkül a kistarcsai internálótáborba zárták, s gyógyszereinek megvonása miatt 1952. február 12.-én – szívelégtelenségben – elhunyt.


Héjjas Iván fel

Héjjas Iván (Kecskemét, 1890. január 19. – Vigo, Spanyolország, 1950. decembere) katona.

Életrajza

A középiskola elvégzése után apja birtokán gazdálkodott. Az I. világháborúban katona volt, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. A Kecskemét környéki ellenforradalmi mozgalmak egyik szervezője és vezetője (1919). 1919-ben õ szervezte ellenforradalmárokká a kecskeméti tanyák népét. Szegeden belépett a nemzeti hadseregbe, melynek karhatalmi osztagparancsnoka lett a Duna–Tisza közén. Irányítója és végrehajtója az ottani vérengzéseknek (1919. nov.) 1921-ben Prónay Pállal együtt õ volt a nyugat-magyarországi felkelés egyik megszervezõje és csapatvezére, a Bruck-Királyhida környékén működő ún. 1. hadsereg parancsnoka (1921. augusztus–november) 1926-ban a kunszentmiklósi választókerület országgyûlési képviselõje lett, majd a kereskedelmi minisztérium közlekedéspolitikai ügyosztályában nyert beosztást, mint miniszteri osztálytanácsos.

Rongyos Gárda és a Lajta Bánság

Vezetője az Ébredő Magyarok Egyesülete (1919–44), szervezője s végrehajtója a fürstenfeldi fegyverrablásnak (1920. július). 1927–1931 között a fajvédő Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt programjával a kunszentmiklósi kerület országgyűlési képviselője. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium közlekedéspolitikai szakosztályának munkatársa, 1940-től a közforgalmi repülési ügyek szakosztályvezetője, a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének társelnöke (1941–44) volt. 1938–1939-ben a kárpátaljai gerillaakciókat végrehajtó Rongyos Gárda egyik vezetője és osztagparancsnoka. 1944 végén a szovjetek elől Németországba ment, majd Spanyolországban telepedett le. Magyarországon távollétében kötél általi halálra ítélték, de mivel nem tért haza, az itéletet nem tudták végrehajtani.


Hellebronth Vilmos fel

Hellebronth Vilmos (Kassa, 1895. február 24. – Budapest, 1971. május 20.) katona a II. világháborúban, politikus, miniszter a Szálasi-kormányban.

Élete

A Ludovika Akadémia elvégzése után az I. világháborúban tüzérfőhadnagy, majd a tüzérségi felügyelőség tisztje. A budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Vezérkari alezredes lett, majd a Honvédelmi Minisztériumban a fegyverzeti anyagellátás osztályvezetője (1938–40); vezérkari ezredes (1939), a légierő V. (anyagi és elvi ügyek) csoportfőnöke (1941–44), a repülőipari kormánybiztosság vezetője (1941), végül vezérőrnagy (1942) lett. A keleti frontszolgálatát követően a nyilas puccs (1944. okt. 15.) után a háborús termelés folyamatos vezetésével megbízott tárcanélküli miniszter (1944. okt. 16. – 1945. márc.), majd altábornagy (1944) lett. Államközi megállapodást kötött a németekkel a hadianyaggyárak kitelepítésére; Németországba telepítette a bombázások után megmaradt Duna Repülőgépgyárat és a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) repülőgép osztályát. Amerikai fogságba esett, hazahozták; mint háborús bűnöst a Népbíróság elsőfokon életfogytiglanra, másodfokon golyó általi halálra ítélte. Köztársasági elnöki kegyelem folytán 1946. október 21-én életfogytiglani börtönt kapott. 1963-ban helyezték szabadlábra. Haláláig fordítóként dolgozott.


Hennyey Gusztáv fel

Hennyey Gusztáv (Kolozsvár, 1888. szeptember 25. – München, 1977. június 14.) magyar vezérezredes, politikus a II. világháború idején.

Élete

1907-ben elvégezte a budapesti hadapródiskolát, majd az első világháborúban a frontra került, ahol 1917-ben századosi rangot kapott. A háború után 1925-ig a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, majd katonai attasé lett Párizsban, Belgrádban és Athénban, ezt a tisztségét 1933-ig töltötte be. 1933–37-ben a vezérkari főnökség 2. osztályának volt vezetője. 1938. november 1-jén vezérőrnagyi rangot kapott, és az 5. gyalogdandár parancsnoka lett. Magyarországnak a II. világháborúba belépte után II. hadtest parancsnoka lett. 1942-ben a gyalogság felügyelőjévé nevezték ki, majd a Honvédelmi Minisztérium csoportfőnöke lett. 1944. augusztus 29-én Horthy unszolására elfogadta a külügyminiszteri tárcát a Lakatos-kormányban. A nyilas hatalomátvételt (1944. október 15.) követően több katonatiszttel és politikussal együtt letartóztatták, majd Sopronkőhidára szállították. A szovjet csapatok előrenyomulása miatt onnét Bajorországba szállították őket, ott szabadultak ki a fogságból. A háború után megalakuló magyar kormány kikérte Hennyeyt, mint háborús bűnöst. Az OSS el is fogta, a különítmény vezetője, Martin Himler azonban kihallgatása után szabadon engedte, kijelentve, hogy nem bűnös. Ezt követően Münchenben telepedett le, ahol megírta emlékiratait. Ott is halt meg.

Művei

Magyar erőfeszítések a második világháború befejezésére (Köln, 1965)
Ungarns Schicksal zwischen Ost und West. Lebenserinnerungen (München–Mainz, 1975)
Magyarország sorsa Kelet és Nyugat között. Egy volt magyar királyi külügyminiszter visszaemlékezései (Budapest, 1992)


Heszlényi József fel

Heszlényi József (1890. – 1945.) (1923-ig Heyszl) tüzér vezérezredes, a 3. magyar hadsereg parancsnoka.

Életrajza

1911-ben végezte el a katonai műszaki akadémiát. Katonai szolgálatát a közös hadseregben kezdte, de miután a honvédségnél is rendszeresítették a tüzérségi fegyverzetet, átlépett, és annak tagjaként harcolt az I. világháborúban.
1919-20-ban minisztériumi szolgálatot látott el, majd miután elvégezte a Ludovika tiszti továbbképző tanfolyamát, a vezérkarhoz került. 1936-ban a honvéd főparancsnok szárnysegéde lett. Ezután csapatszolgálatot látott el dandárparancsnokként, közben megkapta tábornoki kinevezését.
1940 őszétől ismét a minisztériumban dolgozott. 1942 novemberében altábornagy, egyben a IV. hadtest parancsnoka lett. 1944 szeptemberében az ebből létrehozott 3. magyar hadsereg vezetője. Beosztásában a nyilas hatalomátvétel után is megmaradt, 1944. november 1-jétől pedig vezérezredessé lépett elő. 1945 májusában az amerikaiak fogságába esett, ahol rövidesen öngyilkosságot követett el. Halála után néhány nappal távollétében lefokozták és kicsapták a honvédségből.


Hindy Iván

fel

Fájl:Hindy Iván.jpg

Iratok, képek, térképek a Budapestért 1944-45-ben folytatott harcok eseményeiről

Vitéz kishindi Hindy Iván (Budapest, 1890. június 28. – Budapest, 1946. augusztus 29.) magyar tábornok a második világháború alatt, Budapest ostroma idején a várost védő magyar csapatok főparancsnoka volt.

Családja

Nemesi családból származott és felmenői a római katolikus vallást követték. Édesapja Hindy Géza dr. (1850-1895) MÁV tisztviselő, édesanyja Ziska Ilona. Nagybátyja Hindy Árpád dr. (1843-1898) lapszerkesztő. Apai nagyszülei: Hindy Iván dr. (1800-1875) ügyvéd, valamint táblabíró és Nehéz Júlia. Nagyapja testvéröccse: Hindy Mihály (1807-1870) római katolikus pap, Vácott latin és magyar nyelvtanár. Apai dédszülei: Hindy János kisbirtokos és Kovács Kata. Hindy Iván testvérbátyja: Hindy Zoltán dr. (1880-1951) jogász és politikus.

Katonai pályafutása

A kassai hadapródiskola elvégzése után avatták tisztjelöltté. Ekkor zászlós rendfokozatban a Mária Terézia 32. gyalogezredhez osztották be szolgálatra, ahol 1912-ben lett hadnagy. Ezredével az első világháborút végigharcolta. Tehetséges és bátor katona volt, akit érdemei elismeréseként 1915-ben főhadnaggyá majd 1918-ban századossá léptettek elő. Az első világháborúban számos kitüntetést érdemelt ki így a Signum Laudist háromszor adományozták részére, megkapta a Katonai Érdemkeresztet, a Vaskoronarend III. osztályát a Károly Csapatkeresztet, a Sebesülési Érmet, a magyar, az osztrák és a bolgár Háborús Emlékérmeket, a német Marianus Rend Tisztikeresztjét.
A világégést követően továbbra is katonaként szolgálhatott és 1929-ben őrnagy rendfokozatba lépett. 1933. november 1-jétől a Ludovika Akadémia tanára és 1934-ben lett alezredes. 1939-ig az akadémián a német nyelvtanára és a belbiztonság tanára. 1939. május 1-jétől 1940. március 1-jéig a Honvéd Főparancsnokság fegyelmi és becsületügyi előadója volt és 1939-ben lett ezredes. A második világháborús magyar hadműveleteknek tevékeny részese volt. 1942. november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő, egyúttal pedig kinevezték az 1. magyar hadsereg beosztott tábornokává.
Horthy Miklós kiugrási kísérlete idején ő is be volt avatva a tervekbe, ezt kihasználva 1944. október 16-án, a kiugrási kísérlet napján, a nyilasokat támogatva letartóztatta Csatay Lajos honvédelmi minisztert, Ruszkiczay-Rüdiger Imre honvédelmi miniszter-helyettest, valamint Szombathelyi Ferencet. Jutalmul Szálasi Ferenc kinevezte a budapesti 1. hadtest parancsnokává. 1944. november 1-jén altábornagy lett majd november 29-étől szervezte Budapest védelmét és az itt diszlokáló magyar alakulatok főparancsnoka lett.
Miután a szovjet csapatok körülzárták Budapestet, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer alárendeltségében a város védelméért felelt. Budapest védelme során a magyar erők alárendelt szerepet játszottak. 1945. január elején a magyar polgári ellenállók találkoztak Hindyvel és arra akarták rávenni, hogy nyisson rést valahol a frontvonalon azért, hogy a németektől kikényszeríthessék Pest feladását, és így megkíméljék a várost a háború borzalmaitól. Hindy válasza az volt: "Higgyék el nekem, uraim, helyzetemben egy német csicskás többet tud tenni, mint én!"
A védelmi harcok kilátástalansága ellenére, 1945. február 15-én soron kívül vezérezredessé léptették elő. Mikor már tarthatatlanná vált helyzetük a városban, a védők megkíséreltek kitörni a városból, de ez a kísérlet véresen összeomlott, maga Hindy is szovjet fogságba került. A magyar hatóságok 1945. június 19-én lefokozták és a honvédség hivatásos állományából elbocsátották. Mindezek ellenére a szovjet hadbíróság vizsgálata után visszaadták neki a kardját, majd két orosz ezredes kíséretében 1946. február 16-án átadták a magyar hatóságoknak. A Népbíróság kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Az 1946. augusztus 29-én meghozott ítéletet követően bírái nem ajánlottak kegyelemet, hiszen két óra múltán 15.00 órakor Hindyt kivégezték

Kitüntetései

*Signum Laudis háromszor,
*Katonai Érdemkereszt,
*Vaskoronarend III. osztálya,
*Károly Csapatkereszt,
*Sebesülési Érem,
*a magyar, az osztrák és a bolgár Háborús Emlékérmek,
*Marianus Rend Tisztikeresztje,
*Felvidéki Emlékérem,
*Erdélyi Emlékérem,
*Délvidéki Emlékérem,
*Bronz Érdemrend,
*Magyar Érdemrend Lovagkeresztje ,
*Magyar Érdemrend Középkeresztje csillaggal,
*Magyar Érdemrend Nagykeresztje csillaggal hadiszalagon,
*német Vaskereszt II. és I. osztálya,
*Vaskereszt Lovagkeresztje a Tölgyfalombokkal


vitéz nagybányai Horthy Miklós fel

Fájl:Horthyarckép.JPG Fájl:Horthyala.png Fájl:HorthyGellért.jpg Fájl:Horthy Bp népéhez.JPG

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.) az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

Származása, családja

A család őse, Horti István 1635-ben kapott nemesi oklevelet II. Ferdinánd királytól. Az ekkor már Északkelet-Magyarországon élő, székely eredetű család nevéről azonban már jóval korábban, a 16. század végén említést tesznek Debrecen város jegyzőkönyvei. Szerepük azonban nem lehetett jelentős, mivel nevükön kívül más adatot nem jegyeztek fel róluk. A nemesítésre Kolozs vármegyében került sor 1657. június 21-én.
Miklós apja, Horthy István (1830–1904),[2] a magyar főrendiház tagja, egy 1500 holdas birtok tulajdonosa, igen szigorú ember volt – még saját gyermekeivel is. 1857-ben kötött házasságot dévaványai Halassy Paulával (1839–1895). Kilenc gyermekük született: István, Zoltán, Béla, Paula, Miklós, Erzsébet, Szabolcs, Jenő (kétéves korában elhunyt) és Jenő. Horthy fivérei közül István (1858–1937) lovassági tábornokként szolgált az első világháború során és számos magas kitüntetést kapott. Miklóshoz hasonlóan ő is a Mária Terézia-Rend birtokosa volt. Az ellenforradalom idején Székesfehérvárott szolgált, és támogatta öccse törekvéseit, visszavonulásától haláláig pedig Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatóságának képviselője volt.
Horthy Miklós 1901. július 22-én Aradon kötött házasságot
jószáshelyi Purgly Magdolnával (1881–1959), Purgly János és Vásárhelyi Ilona leányával. Négy gyermekük született:


Magdolna (1902–1918), fiatalon meghalt vörhenyben.
Paulette (1903–1940), előbb vitéz Fáy László földbirtokos, majd gróf Károlyi Gyula neje.
István (1904–1942), a MÁV gépgyár főmérnöke, 1940-1942 között a MÁV elnök vezérigazgatója, majd rövid ideig kormányzóhelyettes, hadirepülőgép-szerencsétlenségben halt meg Ukrajnában. Felesége Edelsheim-Gyulai Ilona (1918-) volt.
Miklós (1907–1993), feleségül vette Károlyi Mária Consuelo grófnőt (1905–1976).

Gyermekkora, iskolái

Gyermekkorát nyolc éves koráig a családi birtokon, Kenderesen töltötte. A családi visszaemlékezések szerint eleven és kalandszerető gyermek volt. Emlékirataiban így ír erről: „[Atyám] nem sok megértést tanúsított csínytetteim iránt sem, pedig élénk képzeletem és kalandvágyam el-elcsábított. Így történt aztán, hogy elnéző édesanyám vonakodása ellenére már nyolc éves koromban elszakadtam a meleg családi körből. Debrecenbe kerültem két bátyámmal közös szállásra.”
Elemi iskolai tanulmányait magánúton végezte Kenderesen (1874–1876), majd a Debreceni Református Kollégiumban (1876–1878). Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, a Lähne-tanintézetben (1878–1882) végezte, ahol németül oktatták. Béla bátyja a fiumei tengerészeti akadémia növendéke volt. Hadapróddá avatása előtt két hónappal, hadgyakorlat közben halálos baleset érte. A családi akarattal szembeszegülve 1882 őszén Miklós saját elhatározásból lépett bátyja helyére a fiumei tengerészeti akadémián. A 612 jelentkező közül csak 42 nyert felvételt az akadémiára, köztük Horthy is. Az akadémia szigorúságát az jellemezte a legjobban, hogy a hallgatók harmada kibukott vagy kimaradt. Az akadémia során a matrózoktól megtanult olaszul és horvátul is. Emellett németül, angolul és franciául is beszélt. 1886. október 7-én avatták az osztrák-magyar hadiflotta II. osztályú tengerész-hadapródjává.

Tiszti karrierje

Szolgálatát a háromárbocos, segédgőzgéppel felszerelt vitorlás Radetzky fregatton kezdte meg. 1890-ben már sorhajózászlósként szolgált a Konstantinápolyban horgonyzó Taurus állomáshajó fedélzetén. Kiváló sportember lévén nagy tekintélyt vívott ki a helyi úri körökben. Kiválóan vitorlázott és eredményes középtávfutó volt. Vívásban hadseregbajnoki címet nyert. Emellett kerékpárversenyzőként és teniszben is kiemelkedően teljesített (párosban legyőzte az angol hadseregbajnok párost), valamint elsőosztályú lovas volt. Fenti sporteredményei, jó tánctudása, megnyerő modora és az általa beszélt nyelvek a társasági körökben szívesen látott emberré tették. 1892–1894-ben mint beosztott tiszt vett részt a Saida kelet-ázsiai és óceániai útján, amelynek során érintette Indiát, Ausztráliát és Melanéziát. Útja során csodálattal töltötte el a brit flotta nagysága: „Viktoria angol királynő uralkodása idején (…) korlátlanul érvényesült a büszke mondás: Britannia rules the waves, s ennek utunk folyamán számos mély hatást keltő példáját tapasztalhattuk.” – írta emlékirataiban. 1908-ban és 1909-ben sorhajóhadnagyként a Taurus parancsnoka volt. 1909 és 1914 között I. Ferenc József király szárnysegédje volt – emlékirataiban hangsúlyozott tisztelettel emlékezett meg az uralkodóról. 1914. január 20-án érte el a sorhajókapitányi rendfokozatot, amely a szárazföldi hadseregben az ezredesinek felelt meg.

Az első világháborúban
Bővebben: Harmadik otrantói csata

Az első világháború kitörése után 1914-ig a Pólában horgonyzó 8300 tonnás Habsburg csatahajó parancsnoka, majd a flotta egyik legkorszerűbb egysége, a frissen épült Novara gyorscirkáló kapitánya lett. Az Olasz Királyság hadüzenete után a flotta olasz kikötők elleni 1915. május 23-ai támadásában a Novara vezette hajóraj parancsnokaként Porto Corsini bombázását irányította, majd több hasonló, kisebb akcióban vett részt.
1916. július 9-én a Novara egymaga elsüllyesztett két felfegyverzett brit halászhajót, illetve kettőt megfutamított, kimentve a 9 túlélőt. 1917. május 15-én vezetésével a Novara, az Helgoland és az SMS Saida cirkálók, valamint a Balaton és a Csepel torpedórombolók áttörték az otrantói záróövet, és 12 gőzöst süllyesztettek el. A visszaúton megütközött az Acton ellentengernagy vezette antant-hajórajjal (HMS Darthmouth és Bristol brit és a Marsala olasz cirkálók és 5 olasz romboló). A harcban, amelyben az adriai hadviselés történetében először mesterséges köd bevetésével is próbálkozott a Novara-csoport parancsnoka, maga Horthy is fej- és lábsérülést szenvedett, de sebei ellátása után hordágyon a parancsnoki hídra vitette magát, ahonnan tovább irányította a csatát, amíg el nem veszítette eszméletét. A több találatot kapott Novarát a Saida vette vontába, és a lassan haladó menetet csak a Budapest csatahajó valamint a SMS Kaiser Karl VI. és a SMS Sankt Georg páncélos cirkálók vezette erősítés megjelenése mentette meg.
Felépülése után, 1918. február 1-jén a Prinz Eugen csatahajó parancsnoka lett. A cattarói matrózlázadás elfojtásában (a Sankt Georg, Kaiser Karl VI. és Gäia hadihajókon) a hiedelmekkel ellentétben nem vett részt. 1918. február 27-én ellentengernaggyá és több, rangban felette álló sorhajókapitányt és tengernagyot megelőzve a császári és királyi flotta parancsnokává nevezték ki.
1918 júniusában a teljes flotta élén ismét kifutott, hogy az otrantói védőzárat megtámadja, de a – másik hajóegységet vezető – Szent István csatahajó megtorpedózásának hírére visszafordult. 1918. október 31-én végül IV. Károly király utasítására átadta a flotta hajóit a Szerb-Horvát-Szlovén Nemzeti Tanácsnak; november 1-jétől altengernagy lett. Az összeomlás után kenderesi birtokára vonult vissza. Horthyról, mint tengerésztisztről a szövetséges és ellenséges erők tisztjei egyaránt nagyon jó véleménnyel voltak, több megemlékezésben kiemelték „lovagiasságát”.

Az ellenforradalom élén

„ Károlyi Mihály abból a célból, hogy Magyarország különválását Ausztriától tüntetően kidomborítsa, a hatalom átvétele után magyar részről külön fegyverszünet megkötését kívánta, noha Felső-Olaszországban már a monarchia összes harcoló csapataira nézve aláírták a fegyverszünetet, s ez még hozzá Magyarország területi épségét nem érintette. Károlyinak ez a lépése végzetes lett számunkra. ”
– Horthy Miklós: Emlékirataim

A Tanácsköztársaság idején csatlakozott a francia megszállás alatt álló Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez, gróf Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányában hadügyminiszter lett. Az antant nyomására a testületet leváltották, Horthy pedig kimaradt az új, P. Ábrahám Dezső vezette ellenkormányból. Ekkor függetlenítette magát a szegedi hadügyminisztériumtól, és a Nemzeti Hadsereg élére állt Fővezérként (az alakulat létrehozását még Horthy hadügyminisztersége előtt kezdte meg Gömbös Gyula honvédelmi államtitkár kommunistaellenes tiszti különítményekből). A Tanácsköztársaság bukása idején, 1919 augusztusának elején József főherceg vette át a kormányzást, ám hamarosan le kellett mondania a tisztségről, mert az antant-hatalmak nem nézték jó szemmel a Habsburg-család bármely tagjának politikai szereplését. Horthy Miklós 1919. augusztus 18-án a Szövetséges Katonai Misszió előtt jelentette be, hogy amint arra engedélyt kap, négy napon belül tényleges haderővel rendelkezik, és helyreállítja a rendet Magyarországon. Csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. Halsey E. Yates ezredes augusztus 24-ei jelentése az első, amely Horthy fegyveres erejéről beszámol: 8000 katona géppisztolyokkal és 19 tábori ágyú alkotta a haderőt.

Horthy deklarálta, hogy nem tartozik felelősséggel a budapesti Friedrich-kormánynak, ennek ellenére rendszeresen részt vett a kormányüléseken. A Dunántúlon saját katonai igazgatást vezetett be, körzetparancsnokai teljhatalommal bírtak. Kemény cenzúrát vezettek be, ellehetetlenítették a polgári igazgatás kiépítésére irányuló törekvéseket és az igazságszolgáltatásba is beavatkoztak. E körülmények között zajlott a többek között Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván nevével fémjelzett fehérterror, amelynek kegyetlenségeit az antant képviselői is szóvá tették (igaz, ezzel ellentétes vélemények és jelentések is születtek). A fővezérség az akciókat népítéletnek vagy egyéni kilengésnek titulálta (való igaz, hogy parancsot sosem adott ki a megtorlásokra). Horthy emlékirataiban elismeri, hogy bűntettek történtek, de utólag is a körülményeket, a háborús világ kifordult törvényeit tartja igazi felelősnek: „A földre szabadult poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette” – írja portugáliai emigrációjában.
Horthy helyesen ismerte fel, hogy a zűrzavaros helyzetben kizárólag egy összefogott fegyveres erő képviselhet reális hatalmat: George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten. A katonai diktatúra felállításának tilalmát Horthyval elfogadtató Clerk-misszió eredményeként 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Főhadiszállását ideiglenesen a Gellért Szállóban rendezte be, a különítményesek pedig több saját központot alakítottak ki saját maguknak.
1920. március 1-jén előzetes tárgyalások után a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta Horthy Miklóst (1920. évi II. törvénycikk).

A fővezér felelősségének kérdése

A Nemzeti Hadsereg felkészült, hogy ünnepélyesen bevonuljon a fővárosba. Jövetelük híre kisebb pánikot váltott ki a zsidóságban. Attól tartottak, hogy Horthy katonái Budapesten pogromokat fognak rendezni. Ezért a pesti Izraelita Hitközség delegációt menesztett a főparancsnokság főhadiszállására, Siófokra. Barátságosan fogadták őket. Horthy nyomatékosan biztosította a küldöttséget, hogy nem enged Budapesten pogromot rendezni.
Sokak szerint a Nemzeti Hadsereg főparancsnokaként Horthy Miklóst felelősség terheli a különítményesek kegyetlenkedéseiért – az úgynevezett fehérterror egyesek szerint több száz, mások szerint több mint 1000 főre (Böhm Vilmos, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosának erős túlzása szerint mintegy 5000-re) becsült áldozatáért, akik főként nem a kommunista rémtettek (a vörösterror) elkövetői, hanem a Tanácsköztársasággal rokonszenvező közemberek voltak. Emellett gyakran a Tanácsköztársasághoz nem köthető zsidó származású személyek is áldozatául estek a megtorlásoknak. Ennek fő oka az volt, hogy a különítményesek előszeretettel azonosították a zsidóságot a Tanácsköztársasággal azon az alapon, hogy vezetőinek döntő többsége és sok kommunista is zsidó származású volt. A fehérterror bűncselekményei folytatódtak a budapesti bevonulás után is. A Nemzeti Hadsereg tagjai kereskedőket fosztogattak, a nyílt utcáról hurcoltak el embereket, akiket a különítmények szállásain kínoztak, sokukat meg is gyilkolták. Számos nemi erőszakot is elkövettek. „Olyan dokumentum, amely minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy Horthy fővezérként utasítást adott volna kivégzésekre, mindmáig nem került elő”.
Újabb vélemények szerint a helyzet ennél bonyolultabb. A Magyarországon lévő brit katonai és civil megfigyelők támogatták Horthy tevékenységét annak érdekében, hogy végre konszolidálja az ország helyzetét. Thomas Sakmyster történész szerint Horthy ideiglenes kormányzóvá tételét a szövetségesek katonai missziójának vezetője, Yates ezredes már 1919-ben javasolta a NH siófoki főhadiszállásán. Sir George Clerk, a brit külügyminisztérium 1919. október végén – november elején Kelet-Európába küldött megbízottja azt kérte Horthytól: ha hatalomra kerül, számoljon le mind a szélsőjobboldallal, mind a szélsőballal. Nem mellékes szempont, hogy a Nemzeti Hadsereg egy frissen alakult, meglehetősen szervezetlen testület volt, amelynek tagjai az amúgy is zűrzavaros időszakban akadály nélkül cselekedhettek, parancs nélkül, saját belátásuk szerint (amint ezt a későbbiekben a Rongyos Gárda Sopron környéki tevékenysége is igazolt). Horthy parancsa így szólt a budapesti bevonulás előtt: „ha Budapestre megyünk, mindenki jól tartson össze, tartson fegyelmet, hogy parancsom és reményem ellenére olyan ne történhessék, amit ránk fognak…”, ám ez a kilengéseket nem akadályozta meg.
Megemlíthető, hogy Horthy hatalma a kormányzóvá választásáig az antanttól és a Nemzeti Hadseregtől függött. A forradalmak után bekövetkező, Magyarország kisantant általi katonai megszállása hatalmas károkat okozott. A román megszállás alatt megindult az ország módszeres kifosztása, amely során a becsült kár 1,5 milliárd aranykorona volt. Megemlítendő még, hogy a magyar vöröshadsereg és a Tanácsköztársaság felszámolásában, valamint a fehérterrorban döntő szerep jutott a román hadseregnek. Emellett az is tény, hogy Horthy több esetben vizsgálatot rendelt el a gyilkosságok kivizsgálásának érdekében.

Fővezérből kormányzó

Horthy budapesti bevonulása után nyolc nappal, 1919. november 24-én a keresztényszocialista Huszár Károly vezetésével új kormány alakult, melynek gerincét a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja politikusai alkották, de részt vett benne például a Keresztény Földmíves Párt, továbbá a parasztdemokrata Nagyatádi Szabó István és a szociáldemokrata Peyer Károly is. E kormányt a Tanácsköztársaság bukását követően első ízben az Antant haladéktalanul elismerte, és december 1-jén felszólították a miniszterelnököt, hogy küldje el képviselőit a békekonferenciára. Ez a konszolidáció fontos lépése volt, mivel megszűnt az ország nemzetközi helyzetének teljes bizonytalansága. A belső helyzet stabilizálásához szükséges következő két lépés a nemzetgyűlési választás és az államfő kérdésének rendezése volt.
Az első ügy, a nemzetgyűlési választás megrendezése volt a viszonylag egyszerűbb. Az ehhez szükséges jogi hátteret már az előző, a Friedrich-kormány megteremtette 1919. novemberében kiadott választójogi rendeletével, mely Magyarországon korábban soha ‑ és majd 1945-ig ismét nem látott demokratikus alapokon nyugodott. Titkos, egyenlő, kötelező és a nőkre is kiterjedő választójogot adott, és a 24 év feletti felnőtt lakosság 74 százalékára terjedt ki. A választást 1920. január 25-26-ára hirdették meg. A kormány elkötelezett volt a választások tisztességének és a pártok szabad működésének biztosítása mellett. Azonban az egyetlen szervezett fegyveres erőt vezető Horthy különítményesei és az általuk meg nem fékezett különböző jobboldali szervezetek a fehérterrort folytatva ellehetetlenítették a kormány szándékát, emiatt Peyer Károly január 15-én távozott a kormányból és az SZDP bejelentette, hogy nem indul a választáson. Részben ennek volt köszönhető, hogy a körzetek közel negyedében "egyhangú" volt a választás, vagyis csak egyetlen jelölt indult, az érvénytelen szavazatok aránya pedig meghaladta a 10 százalékot. A Kisgazdapárt és a KNEP biztos többséget szereztek a Nemzetgyűlésben, alig jutott mandátum a többi pártnak.
Az államforma kérdésében a Nemzetgyűlés teljes egységben volt: mindenki elutasította a forradalmakkal összekapcsolódó köztársaságot. A királyság egyöntetű támogatása mellett azonban nagy volt a megosztottság a IV. Károlyt támogató legitimisták és a velük szemben álló szabad királyválasztók között. Az előbbiek nagy része ideiglenes államfőnek valamely Habsburg főherceget támogatta volna, az utóbbiak többsége viszont a Habsburg-házzal való teljes szakítást kívánta. Az Antant és a szomszédos országok háborús okként tekintettek Károly esetleges visszatérésére, és még ideiglenesen sem támogatták volna egy Habsburg államfővé választását.
Mindez tovább erősítette az Antant által amúgy is támogatott Horthy pozícióját. Ő nem kívánt király lenni, mert elvileg elismerte Károly trónigényének jogosságát, az ideiglenes államfői tisztség azonban nagyon is kedvére való volt, és ehhez éppen Károly iránti lojalitásának hangsúlyozásával végül megszerezte a legitimisták egy részének támogatását is. A Nemzetgyűlés februárban ült össze, elfogadta az állami főhatalom ideiglenes gyakorlásáról szóló törvényt, mely a közepesen erős köztársasági elnökökéhez hasonló jogkört adott a leendő kormányzónak. Horthy ezzel elégedetlen volt, ezért jelölésekor ragaszkodott a hatáskörök későbbi kiszélesítéséhez. A választásra 1920. március 1-jén került sor, mely a különítményesek utolsó politikailag jelentős tette is volt egyben: Horthy a biztonság kedvéért fegyvereseinek jelenlétében rendeztette meg a szavazást.

Kormányzósága

A király nélküli királyság biztosítása

Horthy kormányzósága kezdetén IV. Károly király kétszer is visszatért Magyarországra. A király első visszatérési kísérlete 1921. március 26-án kezdődött: a Svájcba települt király néhány főnemesi támogatójával megjelent Szombathelyen, és tárgyalni kezdett Teleki Pál miniszterelnökkel. A nemzetközi politikai konstelláció (bizonytalan francia támogatás, a környező államok ellenségessége) és a magyar ellenállás miatt (Teleki belebukott a gyanúba, hogy támogatja a király visszatérését) végül lebeszélték a restaurációról, és ismét Svájcba küldték, ezúttal messzebb a határtól, Hartensteinbe.
Károlyt az események nem tántorították el attól, hogy legitim uralkodóként megpróbálja visszavenni a trónt: október 21-én már jelentős támogatói bázist tudhatott maga mögött, amikor a dénesfai Cziráky-birtokon landolt repülőgépével. Budapest felé menet több katonai alakulat, az ellenforradalom több vezetője (Ostenburg-Moravek Gyula, báró Lehár Antal, gróf Sigray Antal), valamint a magyar arisztokrácia helyi képviselői herceg Batthyány-Strattmann László vezetésével szintén felesküdtek rá. Károly saját kormányt is kinevezett, nagyrákói Rakovszky István vezetésével.
Horthy úgy döntött, hogy a csehszlovák külügyminiszter, Edvard Beneš azonnal intervencióval való fenyegetőzését komolyan kell venni, így gyorsan le kellett számolnia IV. Károllyal, akinek korábban kétszer is hűséget esküdött, és aki többször felszólította a hatalom átadására. Az uralkodó Ostenburg-Moravek Gyula és Lehár Antal által vezetett csapatai kíséretében október 23-án érkezett meg Budaörsre, ahol megkezdődött az ún. budaörsi csata. A király szentmisét celebráltatott a vasúti síneken, majd látva az ellene kivezényelt diákcsapatokat és halottakat, a vérontást elkerülendő beszüntette a fegyveres harcot. Másnap vidéki alakulatok érkeztek a fővárosba, és azonnal Budaörsre vezényelték őket, ahol bekerítették a királyhű erőket. A király második visszatérési kísérlete is kudarccal végződött: előbb október 25-én Tihanyba internálták, október 31-én pedig családjával együtt az angol Glowworn hadihajón száműzték Madeira portugál kézben levő szigetére. Az antant elvárásainak megfelelve november 6-án a Nemzetgyűlés – a magyar történelem folyamán harmadszor – kimondta a Habsburg-ház trónfosztását Magyarországon (1921. évi XLVII. törvénycikk). A törvényt nem jegyezte ellen a király, Horthy pedig az uralkodó kormányzójaként hirdette ki azt, ami paradox közjogi helyzetet teremtett. A tényleges hatalmi viszonyokat ez már nem befolyásolta, Horthy kormányzósága végleg megszilárdult.
A kormányzói jogkört többször bővítették az idők folyamán, ám az egyre idősödő Horthynak sosem volt diktatórikusnak mondható, totális hatalma. Utódlásának megoldása érdekében is tett lépéseket: 1942-ben kormányzóhelyettessé tette idősebbik fiát, Horthy Istvánt (1942. évi II. törvénycikk), aki még abban az évben elhunyt repülőbalesetben a szovjet hadszíntéren. Halála után nem avattak új kormányzóhelyettest.

Belpolitika

Miután 1920. március 1-jén megválasztották kormányzónak, Horthy kezdettől a Teleki Pál és Bethlen István nevével fémjelzett mérsékeltebb politikusokat támogatta, akik felszámolták a továbbra is önkényeskedő különítményeket, majd 1921 nyarán államfőként gróf Bethlen Istvánt nevezte ki miniszterelnökké, s ezzel hozzájárult a húszas évek konszolidációjához
Horthy kormányzóvá választása után visszavonult a mindennapi politikai életből. Elsőként Teleki Pált tette meg miniszterelnökké, aki megkezdte a helyzet konszolidálását. A különítmények nagy részét feloszlatta (nem egyszer katonai akció keretében számolta fel központjaikat). Nagyatádi Szabó István kisgazda földművelésügyi miniszter földreformot hirdetett. A reform érintetlenül hagyta a nagybirtokokat, azonban körülbelül 2 millió embert földhöz juttatott (1920. évi XXXVI. törvénycikk). Ez többnyire 1–5 holdas birtokot jelentett. Az országtól elcsatolt területekről hazánkba menekülő értelmiségiek tízezreit munkához kívánta juttatni,[40] ezért fogadtatta el az országgyűléssel a numerus clausus („zárt szám”) törvényt, aminek értelmében a nemzetiségek csak etnikai arányuknak megfelelően nyerhettek felvételt felsőoktatási intézményekbe (a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra)(1920. évi XXV. törvénycikk 3.§). A törvényt, amely elsősorban a zsidóságot sújtotta, a Bethlen-kormányzat 1928-ban hatálytalanította (1928. évi XIV. törvénycikk). A kommunista mozgalmat az állami és társadalmi rend védelmének érdekében törvényen kívül helyezték (1921. évi III. törvénycikk).

Teleki ugyanis 1921-ben belebukott az első királypuccsba, ekkor a szintén mérsékelt konzervatív irányzatot képviselő Bethlen István lett a miniszterelnök (1921–1931). Kormányzása első évében kiegyezett a szociáldemokratákkal (Bethlen–Peyer-paktum), így azok legálisan működhettek, ám visszafogták tevékenységüket.[44] A miniszterelnök az erős kormánypárti többség létrehozása érdekében néhány támogatójával együtt 1922-ben belépett a Keresztény Nemzeti Egységpárttal egyesült Kisgazdapártba, amit röviden Egységes Pártnak hívtak. Ezzel sikerült létrehoznia az 1932. október 27-éig kormánypártként működő Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Pártot. Egy 1922-ben hozott miniszterelnöki rendelet garantálta az EP fölényét: vidéken visszaállította a nyílt szavazást, ami manipulálhatóvá tette a választásokat (1925-ben Sopronban, Székesfehérváron és Baján is), és jelentősen szigorított a cenzuson. A szabályozás 1939-ig maradt érvényben. 1922. szeptember 18-án lépett be hazánk a Népszövetségbe, ahonnan 1923-ban nagyarányú hitelt vett fel, mellyel megkísérelte talpraállítani a magyar gazdaságot: 1924-ben felállt a Magyar Nemzeti Bank, 1927-ben pedig új, értékálló pénzt vezettek be, a pengőt.
A nagy gazdasági világválság hatására mindaz, amit Bethlen majdnem tíz évig épített, összeomlott. 1929-ben ipari- és agrárválság söpört végig a világon, amely egyszerű gabonakonjunktúrával indult, hamarosan azonban általános túltermelési válsággá változott, amelyet hitelválság és a pénzvilág összeomlása is kísért. Magyarországon ez az agrárolló kinyílását eredményezte, a parasztság földvesztésével és a napszámok csökkenésével járt. A nehézipar visszaesett, üzemösszevonásokkal, bércsökkentéssel és tartós szabadságolásokkal próbáltak eredményeket elérni. A könnyűipar (főleg a textil-) kevésbé szenvedte meg a változást. A parasztság egy része nincstelenné vált, az ipari munkásság körében drasztikusan megnőtt a munkanélküliség és a munkával rendelkezők is csökkentett bérért dolgoztak. A középrétegekben megjelent az úgynevezett diplomás munkanélküliség.
A gazdaság tönkrement, az egységes kormánypárt felbomlott (az „örökös” kisgazda miniszter, Mayer János lemondott). Bethlen kénytelen volt lemondani, a kormányzó pedig Károlyi Gyulát nevezte ki miniszterelnökké, aki szintén nem ért el jelentős eredményt, noha szigorú takarékossági intézkedéseket foganatosított. Az új miniszterelnök a biatorbágyi merénylet hatására bevezette a statáriumot. Emellett a világválság hatására megerősödtek a szélsőségek is. 1931-ben Böszörményi Zoltán újságíró megalapította a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártot, tagjait röviden kaszáskereszteseknek nevezték. 1932-ben Meskó Zoltán (korábban egységes párti politikus) pedig megalapította a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves- és Munkáspártot. Politikai súlyuk azonban ekkor jelentéktelen volt.
A válságból Gömbös Gyula dinamizmusa és 95 pontból álló Nemzeti Munkaterve tűnt kiútnak, így Horthy régi harcostársát, a diktatórikus ambíciókat dédelgető, feltétlenül olaszbarát politikust tette meg miniszterelnöknek (1932–1936). Gömbös fajvédő múltja miatt a zsidósághoz kapcsolódó nézeteinek nyilvános felülvizsgálatára kényszerült. A pénzügy tekintetében az is megkönnyítette a dolgát, hogy 1932 nyarán a Lausanne-ban megtartott konferencián Magyarország jóvátételi kötelezettségeit eltörölték. Gömbös a kapcsolatok erősítésére törekedett Németországgal és Olaszországgal, valamint 1934-ben felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval. A német és az olasz kapcsolatok gazdasági sikert hoztak, azonban a Szovjetunió esetében nem sikerült kihasználnia a kapcsolatban rejlő lehetőségeket az ideológiai különbségek miatt. A gazdaságot fasiszta mintára korporatív (hivatásrendi) rendszerbe akarta kényszeríteni. Emellett igyekezett a kormánypárt Bethlen vezette mérsékeltebb köreit kiszorítani az országgyűlésből, amit jelzett Imrédy Béla és Kállay Miklós miniszterek eltávolítása is. 1935-ben elérte, hogy a kormányzó feloszlassa a parlamentet, majd a csalásokban és terrorban (endrődi sortűz) bővelkedő választásokon igyekezett visszaszorítani az FKgP-t, így a mandátumok 70%-át pártja szerezte meg az újjáalakuló parlamentben. Hatalmi ambícióit és egyéb törekvéseit mind a munkásságot képviselő szociáldemokrata, mind a kisiparosok és az állami alkalmazottak egy részét képviselő keresztényszociális szakszervezetek is elutasították. Bethlen és köre kibuktatásával azonban Gömbös kivívta Horthy ellenszenvét is, a miniszterelnököt csak azért nem mondatta le a kormányzó, mert az halálos beteg volt, és 1936-ban el is hunyt.
Darányi Kálmán kormányának (1936–1938) már nemcsak a nácik, hanem a magyarországi támogatóik, a különféle nyilas és nemzetiszocialista mozgalmak fenyegetésével is meg kellett birkóznia. 1938-ban hirdette meg a miniszterelnök a hadseregfejlesztésre irányuló győri programot, amely egymilliárd pengőt áldozott a trianoni békeszerződésben kikötötteknek megfelelően kis létszámú és katasztrofális felszereltségű magyar hadsereg fejlesztésére. A tervet 1940-re vitték véghez, ám a Magyar Királyi Honvédség továbbra is igen alacsony szinten állt, és kis erőt képviselt.
Imrédy Béla, a Darányit követő miniszterelnök (1938–1939) – bár a létező mozgalmaktól és pártoktól külön úton – a szélsőjobb irányába sodródott (a „csodás forradalom” megvalósítása az általa alapított Magyar Élet Mozgalomra várt volna). Az eseményeket nyugtalanul figyelő Teleki–Bethlen–Horthy-csoport végül 1939-ben leváltotta a német érdekeknek megfelelően politizáló miniszterelnököt. Magyarázatként azt hozták fel, hogy egyik dédszülője zsidó származású. A sors fintora, hogy épp Imrédy alatt fogadták el az első zsidótörvényt, amely vallási alapon maximálta az egyes értelmiségi pályákon a zsidók létszámát, illetve ekkor terjesztették be a másodikat, ami már nemzetiségi alapon szigorította az előző intézkedést.

Külpolitika

Horthy – és általában a magyarországi pártok – fő külpolitikai törekvése a diktátumnak tekintett trianoni békeszerződés revíziója volt. Módszere azonban csak óvatoskodó és tapintatos lehetett a környező államok ellenséges gyűrűje miatt. Jellemző, hogy még 1927. október 19-én is Bethlen István kijelentette, hogy az időt nem tartja alkalmasnak arra, hogy a békerevízió kérdését a Nemzetek Szövetsége előtt felvesse. 1929-ben a Lord Rothermere által generált euforikus hangulatban is: a kormány csak megfelelő nemzetközi helyzetben hajlandó revíziós követelések felvetésére.
Az ügy támogatására szövetségesekre volt szükség. A környező kisantant-államok természetesen mindvégig ellenségesen viszonyultak Magyarországhoz, és mivel elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia felé orientálódtak, a meggyőződéses antikommunista Horthyék számára a Szovjetunió pedig nem jöhetett szóba partnerként, mindössze Olaszország és (a későbbiekben) Németország maradt meg potenciálisan támogató szándékú nagyhatalomnak. Benito Mussolini ugyanis a Duna-medencében akart olasz befolyási övezetet kialakítani, elsősorban Ausztriában és Magyarországon. A Bethlen-kormány 1927-ben kötötte meg a magyar–olasz örökbarátsági szerződést, 1928-ban pedig a lengyelekkel történt meg ugyanez, akik biztosították Magyarországot a revízió támogatásáról.
A húszas években a németek igyekeztek együttműködni a franciákkal, csak a nagy gazdasági világválság hatására 1933-ban hatalomra kerülő nemzetiszocialisták foglaltak állást a versailles-i békék ellen. A Gömbös-kormány alakított ki először jó kapcsolatot Berlinnel: 1934-ben a német piac megnyílt a magyar termékek előtt. Adolf Hitler kijelentette, hogy csak a Csehszlovákiával szembeni revíziós igényeket hajlandó támogatni, ez pedig nem volt elegendő a politikai elit számára – így továbbra is jelentős maradt az olasz kötődés, sőt gazdasági érdekek miatt a Szovjetunióval is felvették a kapcsolatot.

Mivel a nemzetközi események bebizonyították, hogy Olaszország a hitleri Németország segítségére szorul, egyértelművé vált, hogy Gömbös tevékenysége a Harmadik Birodalom érdekszférájába sodorta Magyarországot. Gömbös halála után a kormányzó utasította Darányi kormányát, hogy igyekezzen elhatárolódni a németektől, így az a brit és olasz kapcsolatot ápolgatta.

1938 augusztusában Adolf Hitler hivatalos látogatásra hívta Horthyt és Imrédyt. A tárgyalások során Hitler közölte velük, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni támadás időpontja. Azt várta a magyar féltől, hogy játssza el az agresszor szerepét, aminek fejében Szlovákia teljes területét felajánlotta Magyarország részére. Ezt Horthyék egyhangúlag elutasították. Az ott tartózkodó Kánya Kálmán szerint Horthy figyelmeztette Hitlert, hogy újabb világháborút fog kirobbantani, amit el fog veszíteni, mivel nem rendelkezik tengeri hatalommal. Hitler ezt követően kiabálni kezdett vele. Horthy figyelmeztette, hogy távozni fog, mivel ez a hangnem megengedhetetlen egy önálló, ezeréves állam képviselőjével szemben. Hitler nyugodt, tiszteletteljes hangnemre váltott, azonban ettől kezdve gyűlölettel viseltetett Horthy irányában.[
Horthy végül azért mondatta le Darányit, mert az tárgyalni kezdett a nyilasokkal és parlamenti képviseletet ígért nekik (a cél az volt, hogy ezzel megszelídítsék őket, ám nem értek el eredményt). Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt végül az időközben szövetkezett német és olasz politika támogatójává vált, főleg miután az első bécsi döntés értelmében részleges revízióra került sor a Felvidéken. A revíziós tárgyalásokat Magyarország kezdeményezte, Hitler és az angol kormány között Mussolini közvetített. A revíziót az angolok, a franciák és a németek írták alá egyhangúlag. Az itthon is hatalmi pozíciót kereső Imrédyt Teleki Pál váltotta a miniszterelnöki poszton. Az ő idején szállta meg a Wehrmacht a cseh és morva területeket, Szlovákia függetlenedett, a magyar haderő pedig – kihasználva az alkalmat – megszállta az inkább stratégiai, mint etnikai szempontból fontos Kárpátalját.

A második világháború

A világháború kitörése és a külpolitikai helyzet magyar szemszögből

Bár Horthy Miklós az 1920-as és 30-as években visszahúzódott a napi politikától, szerepe a terület-visszacsatolások kapcsán ismét megnőtt a magyar hadsereg főparancsnokaként. Teleki Pál miniszterelnök kormányzata igyekezett elszigetelődni a német befolyástól: a második világháború kitörésekor megtagadta, hogy a Wehrmacht csapatai Lengyelország felé menet áthaladjanak Magyarországon. Emellett nagyszámú lengyel menekültet engedtek át Jugoszlávia felé. Egy részük azonban Magyarországon maradt, ahol anyanyelvükön oktatási lehetőséget biztosítottak számukra. Horthy egyetértésével a fegyveres semlegesség jegyében kívánt politizálni, hogy a magyar haderő megmaradjon a háború utáni rendezés idejére. A britekkel szemben is semlegességi kötelezettséget vállalt, illetve a német megszállás esetére ellenállást. Ennek nagyon reális esélyeit mutatja, hogy 1940 folyamán pénzt helyeztek el az amerikai magyar nagykövetségen, hogy esetleg emigráns kormányt alakíthassanak. Teleki belátta, hogy sem a Jozef Tiso vezette Szlovákia, sem az Ion Antonescu által irányított Románia nem számít kiútnak az Anschluss miatt egyre szorultabbá váló helyzetből, így örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, ahol érezhető volt a németellenes tendencia fölénye. 1940-ben a Szovjetunió szövetséget keresett Magyarországgal Románia ellenében, amely során Erdélyt ajánlották fel a magyar félnek. Erre azonban végül a kompromittálódástól való félelem miatt nem került sor. Még ebben az évben Erdélyt illetően a németek javára billent át a mérleg: a II. bécsi döntés részleges revíziót biztosított Magyarország részére.

A jugoszláviai helyzet és annak körülményei magyar szemszögből

1941-ben Teleki politikája végleg csődöt mondott: tavasszal német támadás kezdődött Jugoszlávia ellen, Horthy pedig beleegyezett, hogy átengedje a Wehrmacht seregeit Magyarország területén. Mivel azonban az örökbarátsági szerződés még érvényben volt, a britekkel pedig már az átengedés megrontotta a kapcsolatot, a kormányzat csak azután indított támadást dél felé, hogy a jugoszláv állam hivatalosan megszűnt. Teleki ezt már nem érte meg: búcsúlevelet maga után hagyva, feltételezések szerint öngyilkos lett április 3-án. A magyar csapatok április 11-én lépték át a déli országhatárt, majd Magyarország megszerezte Bácskát, a Muraközt és a Dráva-háromszöget. A késlekedés miatt Hitler nem járult hozzá további területek visszacsatolásához. A magyar honvédség a függelemsértő, németbarát tisztek parancsára (a német hadvezetés utasítása szerint) elkövette az újvidéki mészárlást (az ún. Hideg Napokat). Az áldozatok száma 3800 körül volt. A magyar kormány elrendelte a bűnösök megbüntetését, amely során négy tisztet halálra ítéltek. Azonban a németek a kivégzés előtt Németországba menekítették őket, ahol az SS-ben kaptak szolgálati beosztást. Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a jugoszláv partizánok 1944 és 1945 között, illetve az azt követő időszakban etnikai alapú népirtást hajtottak végre. A délvidéki népirtás során 40-50 ezer (egyes források szerint akár 70-80 ezer) ártatlan, magyar nemzetiségű személyt végeztek ki. Sokakat megkínoztak és koncentrációs táborba hurcoltak, ahol éhen haltak. A 332 ezres német kisebbséget felszámolták. Emellett a horvátokat is érték atrocitások. Az áldozatokat „háborús bűnösként” tüntették fel és a népirtást államilag is támogatták. Fentiekre való hivatkozással, a Horthy-rendszerrel ellentétben meg sem kísérelték a tettesek felelősségre vonását.

A magyar hadba lépés és annak körülményei

A villámgyors német sikerek hatására a magyar vezetés – Horthy-t is beleértve – feladta korábbi aggályainak egy részét. A német megrendelések felvirágoztatták a magyar gazdaságot, megszűnt a munkanélküliség, így a szélsőségek támogatottsága is visszaesett ebben az időben. A kormány az Egyesült Államokba kihelyezett összeget is visszavonta. Teleki utódja Bárdossy László lett a miniszterelnöki székben (1941–1942). Miniszterelnöksége idején, 1941. június 22-én indult meg a Barbarossa terv megvalósítása: a németek és szövetségeseik (Románia, Szlovákia, Finnország, Olaszország és a megszállt államokban toborzott légiók) támadása a Szovjetunió ellen. Június 26-án ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták Kassát, illetve megtámadtak egy vonatot Rahónál, – a körülmények arra utaltak, hogy a támadást szovjetek követték el, – ezért Horthy és Bárdossy kinyilvánította, hogy a beállt fegyveres konfliktus miatt hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval. A döntés meghozatalakor nagy súllyal esett a latba, hogy a feltételezett német győzelem esetén a magyar állam rendkívül hátrányos helyzetbe került volna szomszédaival szemben. Kevesek előtt ismeretes, hogy a szlovák kormány 1941. június 13-án biztosította Hitlert Szlovákia fegyveres részvételéről egy a Szovjetunió ellen indított háborúban. Ennek viszonzásaként a Magyarország elleni területi követeléseinek teljesítését kérte cserébe. A háborúban már résztvevő Romániának szintén területi követelései voltak a magyar állammal szemben. A szlovákiai közállapotokat a Hlinka-gárda magyarok elleni szélsőséges magatartása jellemezte, amely során a szlovákiai magyarok elpusztítását követelték. Egyesek közülük már a trianoni Magyarország északi területeire is igényt tartottak. Ilyen plakátokat ragasztottak ki az utcákra: „Váctól-Miskolcig-Poprádig minden a mienk! Ázsia a tietek, ez a föld a mienk!…” Magyar hadbalépéssel Hitler nem számolt, azonban vele szemben a német katonai vezetés szükségesnek ítélte azt. Ennek oka az volt, hogy a Magyarországgal szomszédos Szovjetunió esetleges támadása esetén (Kárpátalja ellen) a gyenge magyar erők veszélyeztették volna a Lemberg térségében harcoló német erők oldalát és hátát is.Emellett a gyors sikerekben bízó magyar katonai vezetés is nyomást gyakorolt a kormányra a hadbalépés érdekében. Molotov külügyi népbiztos június 23-án biztosította a moszkvai magyar követet a Szovjetunió békés szándékáról és a magyar revíziós törekvések támogatásáról. Bárdossy azonban ezeket (Werth Henrik vezérkari főnök véleményének hitelt adva) elhallgatta mind a kormányzó, mind a parlament előtt.
Magyarország hadbalépése a környező országoknak is érdeke volt, mivel a háborúban való részvétel magyar haderőt kötött le, amely biztosítékként szolgált arra, hogy a magyar kormány addig sem tervezhet irredenta jellegű kárpát-medencei konfliktust. E körülmény miatt kérdéses a mai napig is, hogy a felségjel nélkül Kassát bombázó repülők hová tartoztak: eltévedt szovjet gépek voltak-e (a Szovjetuniónak nyilván nem volt érdeke Magyarország hadba lépése), vagy szlovák, esetleg román provokáció volt-e. Bármelyik volt is, Werth Henrik és Bárdossy László ezt használták fel casus bellinek.
Eleinte csak csekély létszámú haderő ment keletre: a kárpátaljai gyorshadtestet rövid frontszolgálat után megszálló feladatokra rendelték vissza Ukrajnába. 1941 végén Moszkvánál megtört a német támadás ereje, mire a magyar vezetés azonnal visszakozni kezdett. Bárdossy László német nyomásra, a kormányzó és a parlament jóváhagyása nélkül, december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak. Az 1942 elején egy egész hadsereg (2. magyar hadsereg) Szovjetunió ellen indításába beleegyező és a már nemzetiségi alapon hozott III. zsidótörvényt elfogadtató Bárdossyt leváltották. Helyére Kállay Miklós került (1942–1944), aki nem vonhatta vissza a németeknek tett felajánlásokat (sem a katonai, sem a gazdasági jellegűeket): továbbra is folytak a külföldi szállítások (ekkor már jobbára hitelre), áprilisban pedig 200 000 katona és 50 000 munkaszolgálatos ment a doni frontra, ahol 1943 elején katasztrofális vereséget szenvedtek.
Mind Horthy Miklóst, mind a magyar politikát súlyos veszteség érte, amikor a frontszolgálatát teljesítő Horthy István kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-án repülőbalesetben elhunyt. A baleset körülményei ma sem tisztázottak: Horthy István náciellenes nézetei és angolbarátsága közismert volt; egyes vélemények szerint a balesetet is németek idézhették elő, viszont az általa is repült Héja RE2000 típus tervezési hibája, a repülőgépek rossz fordulékonysága is gyakran okozott balesetet.

Tárgyalások a háborúból kilépés érdekében

Horthy parancsára Kállay titkos tárgyalásokat szervezett a britekkel Isztambulban. A tárgyalásokkal Szent-Györgyi Albertet bízták meg, aki 1943. február 7-én érkezett meg Törökországba. A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben Edvard Benešnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar béketapogatózási kísérletről. Hitler követelte is a többször Klessheimbe látogató Horthytól, hogy váltsa le miniszterelnökét és szigorítson a zsidókkal szemben alkalmazott bánásmódon. A kormányzó azonban kiállt Kállay mellett. A zsidóságot érintve antiszemitizmusát bizonygatva próbálta kikerülni Hitler kérését a deportálásukra vonatkozóan. Mivel Hitler hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, így Horthy saját meggyőződésének megfelelően kénytelen volt kérését megtagadni.
A háború, mint 1943-ra bizonyossá vált, elveszett a németek számára. Amikor nyáron Olaszország is kiugrott (mint az első világháborúban), felcsillant a remény, hogy az angolszász csapatok előbb érik el hazánkat, mint a Vörös Hadsereg – azonban az új olasz kormány és a szövetséges hadvezetés sorozatos hibái, késlekedése révén Olaszország északi fele hadszíntérré vált, amit a német erők 1945-ig védelmeztek. A britek még a balkáni partraszállás esélyét is felcsillantották a magyar tárgyalófelek előtt, de Sztálin ellenállása miatt ez nem valósult meg. 1944. február 12-én Horthy a Hitlerhez írt levelében követelte a magyar honvédség hazaengedését a keleti frontról.

A zsidóság helyzete és a német megszállás
Bővebben: Horthy-ajánlat

1939 és 1941 között több tízezer menekült érkezett Magyarországra Németországból és a németek által elfoglalt csehszlovák, osztrák, lengyel területekről. Nagy részüknek menedéket nyújtott az ország, nem így jártak el azonban a menekülő zsidókkal. 1941 nyarán a magyar hatóságok közreműködésével 16-18 000 „hontalan”, „rendezetlen állampolgárságú” zsidó származású személyt a Németország által megszállt Galíciába toloncoltak ki embertelen körülmények között (marhavagonokban, szinte mindenféle ellátás nélkül szállítva őket). Az állítólagos cél a „hontalanoknak” a részben magyar csapatok által megszállt Ukrajnába való áttelepítése lett volna. A kitoloncoltak nagy részét azonban 1941. augusztus végén a Kamenyec-Podolszkij mellett állomásozó SS-alakulatok és ukrán milicisták lemészárolták. 2-3 ezer főnek sikerült csak visszamenekülnie Magyarországra. A német hatóságok ellenzésének és a magyar közvélemény nyomásának hatására a további kitoloncolásokat leállították.
Az átállást tervezgető Magyarországot 1944. március 19-én német csapatok szállták meg. (Előtte Horthyt tárgyalni hívták Klessheimbe, ahol elzárták a külvilágtól, így nem tudott ellenállásra utasítani). Kállay Miklós miniszterelnök március 19-én, a már megszállt országba visszatért kormányzót arra kérte, hogy ne mondjon le. Ez egyébként a németeket kiszolgáló nyilasok azonnali hatalomátvételével fenyegetett volna, ami a zsidóság szempontjából és az ország részéről is katasztrofális lett volna. A katonai ellenállás szakértők szerint hősies, de tragikus esemény lett volna. Erre az eshetőségre a németek, saját egységeik mellett készenlétbe állították a román, szlovák és kisebb horvát csapatokat is. Ez a haderő nemcsak számszerűleg, hanem a felszerelés minőségében is felülmúlta a magyar csapatokat. Kállayt leváltották, utóda Sztójay Döme lett, aki hűségesen kiszolgálta a megszállókat. Ellenkezése dacára Horthy megmaradt ugyan kormányzónak, de gyakorlatilag az ország élére kinevezett Edmund Veesenmayer birodalmi biztos kezében volt az irányítás. Új hadakat menesztettek a rohamosan közeledő keleti frontra.
1944-ig Magyarországon a zsidóságot érintő pogromokra és atrocitásokra nem került sor, szemben Romániával, Jugoszláviával, Szlovákiával. Ezekben az országokban a deportálások már 1942-ben megkezdődtek. Ezekre való tekintettel kb. 100 000 zsidó menekült a szomszédos országokból Magyarországra. A német megszállást követően azonban itt is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció készséges segítségével megkezdődtek a deportálások. 1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437 402 személyt Auschwitz-Birkenauba. A kormány semmilyen dokumentációt nem kért róluk. Itt megemlítendő, hogy 1944. április 10-én Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, két zsidó származású személy megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból. Zsolnába eljutva felvették a kapcsolatot a helyi cionista körökkel. A pozsonyi cionista központ munkatársa április 25-én és 26-án meghallgatta őket. Ez alapján elkészült az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, amely tájékoztatást nyújtott a táborban történtekről. Ezt eljuttatták az isztambuli, genfi, londoni és budapesti cionista körökhöz és a magyarországi zsidótanácshoz is. Az egy hónappal később deportáltak viszont nem is sejtették, hogy mi vár rájuk. Vrba és Wetzler következtetése szerint így az általuk készített jegyzőkönyvet a fenti szervezetek elhallgatták. Fentieket megerősítette a budapesti születésű Ernest Stein cionista ellenálló is. Elmondása szerint Kasztner Rudolf cionista vezető Adolf Eichmannal 1,5 millió dolláros egyezséget kötött 1685 zsidó származású személy kiváltása érdekében (köztük voltak családtagjai, barátai, írók, művészek, rabbik, cionista vezetők). Az általa szervezett „Kasztner-vonat” 1944. június 30-án hagyta el Budapestet és utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba. Stein állítása szerint Kasztner a fenti egyezségre való tekintettel nem volt hajlandó továbbítani a jegyzőkönyvet. A zsidótanács szintén elhallgatta a birtokában lévő információkat és csak június közepe után juttatták el a jegyzőkönyvet a kormánynak, az egyházi vezetőknek és Horthynak is.
A normandiai partraszállás, az erősödő külföldi nyomás, valamint az ekkor már általa is ismert Auschwitz-jegyzőkönyv hatására Horthy június végén le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és Endre László belügyi államtitkárokat és a koronatanácson június 26-án javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes vezetésével – 1944. július 6-án meg nem akadályozták Baky úgynevezett „csendőrpuccs”-át; Horthy ekkor tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását. A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat.
1944. július 18-án Horthy kezdeményezésére a magyar kormány ajánlatot tett a még nem deportált zsidó származású magyarok (különösen a gyermekek) külföldre történő evakuálása érdekében (főként Palesztinába és Svédországba), valamint a nemzetközi segélyszervezeteket a koncentrációs táborokba irányuló segélyszállítmányok küldésére ösztönözte Svájc budapesti külképviseleténél. A kezdeményezés, amelyhez meglepő módon a németek is hozzájárultak, elbukott, mivel az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság politikai okokból sokáig késlekedett a döntéssel és így a hadihelyzet változása miatt végül nem kerülhetett sor az akcióra. A Jad Vasem szerint azonban a kudarc ellenére a Horthy-ajánlat jelentős hatással volt a magyarországi zsidómentő tevékenységre.

 

A kiugrási kísérlet és annak körülményei


A kormányzó a román kiugrás (augusztus 23.) keltette káoszban lemondatta Sztójayt (helyére Lakatos Géza került). E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár. Immár nyilvánvalóvá vált, hogy Horthy a Szovjetunióval lesz kénytelen tárgyalni. Faragho Gábor tábornok előzetes fegyverszüneti bizottsága Moszkvába ment, ahol október 8-án elfogadta a feltételeket (hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé), október 15-én pedig megkezdődött a kiugrási kísérlet, a kormányzói hadparancs beolvasásával kezdődött, de a nyilas és németbarát tisztek ellenállásán az egész akció elbukott. Ennek kudarcában jelentős szerepet játszott az, hogy a nyilas puccskísérletről szerzett információk alapján annak időpontját az eredetileg tervezett október 20-áról 15-re helyezték át. Idő hiányában így a szükséges előkészítést végrehajtani nem lehetett.
A Gestapo 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborba szállították. A kormányzó pedig október 16-án kénytelen volt visszavonni parancsait és lemondani; a hatalmat Szálasi Ferencnek, a nyilasok vezetőjének adta át. Másnap Horthyt családjával együtt a németországi Hirschbergbe internálták. Szálasi Ferenc hatalomátvétele után, ilyen Horthyt gyalázó propaganda plakátok jelentek meg az utcákon „Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc, hazaáruló volt kormányzója…”.

A lemondatás után

A német fogság

A kormányzói családot a meghiúsult kiugrási kísérlet után a németek foglyul ejtették, és a bajorországi Weilheim közelében található Hirschberg kastélyba internálták. A szögesdróttal körbezárt kastélyt egy SS-század őrizte, a kormányzói párt sétáikon kutyás őrök kísérték. A külvilággal semmi kapcsolatot nem tarthattak, még a Vöröskereszt levelét sem bocsátották rendelkezésükre. 1944 decemberétől ellátásuk egyre rosszabb lett. A kormányzó és családja gyakorlatilag éhezett. A fogságban 1945. január 3-án önként csatlakozott a kormányzói családhoz a kormányzó öccse, Horthy Jenő, aki be tudott csempészni rádiót is a kastélyba, így tudomásuk volt a külvilág eseményeiről.
1945 márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: mihelyst a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a politikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni. Ezt azonban Oberführer Klein ellenállása miatt nem hajtották végre: az amerikai csapatok bevonulása előtt két nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt.

Az amerikai fogság

Az amerikai csapatok 1945. május 1-jén érték el a hirschbergi kastélyt, ezzel a volt kormányzó amerikai hadifogságába került. Horthy a fogságban magyarokkal is találkozott és így híreket kapott a szovjet „felszabadításról” is. A kormányzó ebben a korábbi félelmei beigazolódását látta. Több hadifogolytáborban tartották fogva (Spa, Wiesbaden, Frankfurt) változó körülmények között. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, még Sztálin is visszautasította, hogy vádlottként állítsák a törvényszék elé. Tito követelte a kiadatását Jugoszláviának az újvidéki vérengzés miatt, de ez sem történt meg. Gyakran elhangzik az a feltételezés, hogy Horthyt egyedül Sztálinnak köszönhetően nem büntették meg. Ebben azonban csupán annyi igazság van, hogy Sztálinnak sem volt oka őt háborús bűnökért felelősségre vonni. Május 8-án a kormányzó tudomást szerzett fia életbenmaradásáról. Júniusban levelet írt Winston Churchill miniszterelnöknek és az angol uralkodónak, amelyben Magyarország számára igazságosabb békét szeretett volna elérni, azonban leveleit a külügyi hivatalnokok nem juttatták el a címzettekhez. Kihallgatását 1945. augusztus 28-án kezdték meg. Magyar ügyekről nem esett szó, csak német tisztségviselők pereiben tanúskodott. Később, szabadulása után a megszállt Magyarország birodalmi helytartójának, Edmund Veesenmayernek a perében is megidézték.

Az emigráció

A hadifogságból szabadulás után Horthy a Weilheimben élő családjához tért vissza. Pénzadományokból éltek szűkösen – nagyobb támogatást csak a Vatikán nyújtott. Emellett az Egyesült Államok két utolsó nagykövete rendszeresen küldött csomagokat a család részére. 1948 nyarán volt magyar tábornokok részéről felkérés érkezett, hogy álljon a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége élére – amely szervezet a szovjet csapatok kivonását próbálta elérni. Ezt visszautasította azzal az indokkal, hogy ígéretet tett a politikai tevékenységektől tartózkodásra – bár ilyen ígéretéről írásos feljegyzés nem készült. Horthy belátta, hogy életének aktív szakasza lezárult és innentől kezdve ragaszkodott a magánember szerepéhez.

Négy évet élt Bajorországban, majd felesége romló egészsége miatt a salazari Portugáliába költözött, Estoril városába. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ebben több zsidó származású személy részt vett, többek között ifjabb Chorin Ferenc is.Portugáliában írta meg az emlékiratait, amit 1952. augusztus 20-án fejezett be. Először Buenos Airesben adták ki 1953-ban, a magyarországi kiadásra 1990-ig kellett várni. A német és magyar fordítás mellett még franciául (Mémoires de l'admiral Horthy, Hachette, Paris 1954), finnül (Muistelmat, Otava, Helsinki, 1955) és angolul (The Admiral Horthy Memoirs, Spellers, New York 1957) adták ki visszaemlékezéseit.
Az 1956-os forradalom híre előbb fellelkesítette, ám annak későbbi kudarca nagyon megviselte a mindvégig jó egészségnek örvendő Horthyt. A forradalom leverése után apátiába zuhant, bár az orvosok szerint szervi bajban nem szenvedett, nemsokára elhunyt. Estorilban halt meg 1957-ben. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen, a család és a kormány egybevágó szándéka szerint nem állami szertartás keretében.

Megítélése
Bővebben: Horthy Miklós megítélése

Kormányzósága alatt

Horthy Miklós megítélése – bár már saját korában sem volt egységes – kétségkívül kedvező volt a Horthy-korszak nagy részében. A tanácsköztársasággal szembenálló erők az „országmentőt” látták benne az „országvesztőkkel” szemben. Mivel Horthy az aktuálpolitikától viszonylagos távolságot tartott, könnyedén kialakult az egész nemzetet kormányzó tengerész képe. Megítélésének alakulásában szerepe volt a revíziós sikereknek is, amely során békés úton, a politika segítségével Magyarországhoz visszacsatolták az elvesztett, magyarlakta területek döntő többségét. Emellett a jelentős gazdasági fejlődés és modernizációs törekvések is ebbe az irányban befolyásolták a közvéleményt. Bár ezek lendületét a nagy gazdasági világválság az 1930-as évek elején megtörte, azonban a Horthy-rendszernek ismét sikerült a helyzetet stabilizálnia. A jobbára a világválság hatására bekövetkező szegénység leküzdésére szociális intézkedések sorozatát hozták meg.
Több oldalról érték viszont támadások őt és a rendszerét:
Legelőször magyar részről, az első világháborút követő forradalmak összeomlása után érték támadások. A külföldre menekült forradalmárok között sok művelt ember is volt, akik egy része publicistaként erős, sok esetben túlzó kritikát fejtett ki vele szemben. Az egykori szociáldemokrata elit is ellenérzéseket táplált vele szemben. A Magyarországon maradt szociáldemokraták azonban kiegyeztek a rendszerrel a Bethlen–Peyer-paktum során.
A rendszer tekintélyelvűsége, lassú, majd megállíthatatlanná vált jobbratolódása miatt polgári liberálisok ellenérzésével is találkozott személye, például Jászi Oszkár és Márai Sándor, azonban mindketten támadták a kommunisták erőszakos módszereit is.
Hatalomra jutását nem tudta elviselni az elit egy legitimista (királypárti) kisebbsége sem: a katolikus felsőpapság, az arisztokraták és a nagypolgárság egy része, illetve egyes katonatiszti csoportok és a hozzájuk kötődő középrétegek felségárulónak tartották. Horthy valóban ellenállt IV. Károly visszatérési kísérleteinek, azonban ezeknek nem volt realitásuk az antant és a kisantant ellenállása miatt sem. Ezen csoport komoly társadalmi támogatottság híján a háttérbe szorult.
A legnegatívabb képet a Kommunista Párt festette róla. Főleg Horthy haditengerész múltja, a fehérterror eseményei és a Horthy-rendszer antikommunizmusa képezték a támadási alapot, de gyakran hangoztatták a szociáldemokraták érveit is. A párt illegalitásban működött, tagjai folyamatos letartóztatásban álltak. Böhm Vilmos, a tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa ugyancsak erőteljes ellenpropagandába fogott.
Az 1930-as évek második felétől egyre szaporodtak a Horthy elleni szélsőjobboldali támadások. Akár csak a kommunista pártot, a szélsőjobboldaliakat is igyekezett ellehetetleníteni a rendszer: betiltották a Nemzeti Akarat Pártját majd a Hungarista Pártot is. Lemondatása után a nyilasok „hazaárulónak” és „zsidóbérencnek” titulálták Horthyt, amely nézetüket propagandaplakátokkal hirdették. A honvédség németbarát, nyilas kötődésű tisztjei köreiben pedig 1938-tól megjelent a „kormányzógyalázás” jelensége, amely a kormányzó családjára is kiterjedt.

Nemzetközi megítélése

Horthy megítélése – a világháborús hadbalépésig – kedvező volt a nyugati államokban. Hatalomra jutását angolbarát mentalitásának is köszönhette, emellett haditengerészeti múltja is kedvezően befolyásolta megítélését.
Hitler megítélése eleinte pozitív volt Horthy irányában, azonban a Csehszlovákia, majd a Lengyelország elleni agresszióban való részvétel megtagadása után egyre nagyobb ellenszenvet érzett a vele többször is ellenkező kormányzó iránt. Horthy pedig „brigantiknak és bohócoknak” tartotta a nácikat. Hitler külön bírálta, hogy Horthy rendszere vonakodik meghozni a zsidótörvényeket.
Az egykori kisantant propagandistái szintén támadták Horthyt, mivel a trianoni békeszerződésben Magyarországtól megszerzett területek megtartására törekedtek, amit jórészt szintén magyarellenes propagandájuknak köszönhettek. Hitler tárgyalásain gyakran kijátszotta Magyarország és a környező államok ellentéteit: az országokat egymással fenyegetve igyekezett eredményeket elérni.

A második világháború végétől napjainkig

A második világháború utáni marxista történetírás szerzői és ideológusai is saját érdeküknek megfelelően torzították Horthy megítélését. Horthyt minősítették többek között fasisztoidnak, diktatórikusnak és népnyúzónak. A pozitív Horthy-kép megszüntetése érdekében érdemeit elvitatták, tevékenységét pedig a magyar történelem mélypontjaként mutatták be. Az 1970-es évektől a rendszerváltásig terjedő időszakban már valamivel pontosabb Horthy-képet alakítottak ki a történészek. A rendszerváltás után azonban a magyarországi történetírás szakított a korábbi szemlélettel és mostanra jóval objektívabb Horthy-képet tudott kialakítani. Tevékenységének főbb elemeit illetően többnyire megegyeznek a történészek nézetei, azonban számos kérdésekben még mindig nincs egyetértés közöttük. Ilyen például az antiszemitizmushoz való viszonya. A Medián Közvéleménykutató Intézet 1999-es felmérése szerint a magyar lakosság körében a megkérdezettek 9%-a tartotta Horthyt a 3 legpozitívabb magyar politikusok egyikének, 41%-a pedig a 3 legrosszabb egyikének. A 2006-ban végzett felmérésük szerint a megkérdezettek 18%-a inkább pozitívnak, 48%-a inkább negatívnak tartja tevékenységét. A baloldali és a liberális szavazók megítélése sokkal rosszabb Horthy irányában, mint a jobboldaliaké. A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése során a 7. legalkalmasabb államférfinak találtatott Horthy személye a magyar történelmi alakok közül.

Kitüntetései

Katonai Mária Terézia-rend
Magyar Királyi Szent István Rend
Magyar Érdemkereszt
Magyar Érdemrend
Magyar Vöröskereszt díszjelvény érdemcsillaga
Katonai Érdemkereszt II. osztály
Osztrák Császári Lipót Rend lovagkereszt
Osztrák Császári Vaskorona rend III.osztály
Katonai Érdemkereszt III. osztály
Bronz Katonai Érdemérem a katonai érdemkereszt
Osztrák Császári Vaskorona Rend I. osztály
Osztrák Császári Vaskorona Rend
Magyar Koronás Bronzérem
Ferenc József Emlékjel I.osztály
Károly Csapatkereszt
Sebesülési érem
Magyar Háborús Emlékérem
Katonai Tiszti Szolgálati Jel I. osztály
Katonai Tiszti Szolgálati Jel II. osztály
Osztrák-magyar Katonai Tiszti Szolgálati Jel III. osztály
Jubileumi érem fegyveres erők részére
Katonai jubileumi kereszt
1912-13-as mozgósítási kereszt
Vitézi Rend
Szuverén Máltai Katonai Lovagrend tiszteletbeli nagykeresztes tartománynagya
Annunziata Rend
Elefánt Rend
Aranysarkantyús Rend
Seraphim Rend
Szent Sír Rend
Cyrill és Methold Rend
Johannita Rend díszkommendátora
Német Sasrend
Vaskereszt lovagkeresztje
I. osztályú Vaskereszt
Vöröskereszt Díszjelvény
III. Károly Rend
Krizantém Rend
Besa Rend
Osztrák Érdemrend
Lipót Rend
Zvonimir Király Koronája Nagyrend
Muhamed Ali Rend
Fehér Csillag Rend
Fehér Rózsa Rend
Megváltó Rend
Három Csillag Rend
Szent Olaf Rend
Oroszlán Rend
Fehér Sas Rend
Fehér Elefánt Rend
Karagyorgye Csillaga Rend
Saskereszt I.osztály
Szabadságkereszt I.osztálya
Vöröskereszt I. osztályú érdemkereszt
Téli Hadjárat arany emlékérme
Vörös Sasrend II. osztály
Szent Mihály Rend II. osztály
Koronarend II. osztály
Daniló Rend II. osztály
Ozmán Rend II. osztály
Vaskereszt I. osztálya
Török Császári Arany Imtiaz érem
Török Vas Félhold
Porosz Koronarend III .osztály
Vöröskereszt érdemkereszt
Osztrák Háborús Emlékérem
Bolgár Háborús Emlékérem
Montenegrói Jubileumi Emlékérem
Chilei Érdemrend nagykereszt
Német Világháborús Emlékkereszt


Horthy István fel

Fájl:Vitéz nagybányai Horthy István repülő főhadnagy.jpg

Vitéz nagybányai Horthy István, (Póla, 1904. december 9. – Alekszejevka, 1942. augusztus 20.), Horthy Miklós kormányzó idősebb fia, kormányzóhelyettes, gépészmérnök, repülő főhadnagy.

Élete és politikája

1928-ban szerzett gépészmérnök diplomát, majd a Weiss Manfréd gyár repülőmotor osztályán helyezkedett el. A következő évben amerikai útra indult, a Ford gyárban dolgozott, először egyszerű munkásként, később tervezőmérnökként. Hazatérte után MÁVAG gyárban dolgozott. A tervezőcsoport élén sok nagyobb fejlesztésben vett részt, például a 424-es gőzmozdonyéban. 1934-től 1938-ig cégvezetője, 1938-tól haláláig vezérigazgatója volt a cégnek. 1940 februárjától a MÁV elnöke. Kinevezésével a magyar kormány hosszú hagyományt tört meg, ti. először került a MÁV élére nem vasúti szakember. Varga József kereskedelmi miniszter Horthy István kinevezését emberi kvalitásaival indokolta: "A Magyar Államvasutak új elnökének megválasztásánál különös figyelemmel kellett lennünk arra, hogy aránylag fiatal, de elméletileg és gyakorlatilag egyaránt fiatal, tetterõs és munkabiró egyén kerüljön az Államvasutak élére"

1940-ben házasodtak össze gróf Edelsheim-Gyulai Ilonával. 1941. január 17-én megszületett fiuk ifj. vitéz nagybányai Horthy István.
1941-től államtitkár. A politikai elitet nyomasztotta a kormányzói hely utódlásának kérdése a 40-es évek elején Horthy Miklós betegeskedése miatt. A kormányzóhelyettesi intézmény bevezetéséről szóló 1942: II. törvénycikk elfogadása után, 4 nappal később közfelkiáltással választották meg Horthy Istvánt – csak a szélsőjobboldal tiltakozott. Az országban a "kiskormányzó" igen nagy népszerűségnek örvendett, angolbarát politikája egyedülálló volt a térségben. Az országot háborúba vivő Bárdossy László miniszterelnök lemondása után a politikai szövetségesnek számító Kállay Miklóst helyezte miniszterelnöki posztra a kormányzó. A vezetés készülődött az átállásra.
Horthy István 1942-ben tartalékos vadászpilótaként a keleti frontra került. Bár maradhatott volna, nem tette: azzal indokolta, nem érezné magát jogosultnak a hadsereg majdani irányítására háborús tapasztalatok nélkül.

Halála

A frontszolgálat alatt felismerte, hogy a németek már elvesztették a háborút. Hazatérte után Angliába vagy az USA-ba ment volna, hogy kapcsolatai révén előkészítse az ország átállását a szövetséges oldalra (összhangban Kállay Miklós miniszterelnök politikájával)
A magyar politikai vezetés döntése értelmében augusztus 20-át követően Horthy István vadászpilóta-beosztása megszűnt volna, és kormányzóhelyettesi minőségében először protokolláris feladatokat látott volna el a keleti fronton, majd visszatért volna Magyarországra. A visszahívó parancs késéssel érkezett a frontra, de megkapta még 19-én. Emiatt másnap nem vehetett volna részt bevetésen – de felettese nem tudott róla, ő meg nem jelentette. Egy korábbi légi győzelme mellé feltehetően befejezésnek szánta az aznapi bevetést, mivel az a 25. bevetése lett volna.
Deaktiválása előtti utolsó bevetésén az ukrajnai Alekszejevka városka mellett, 1942. augusztus 20-án hajnali 5 óra 7 perckor, röviddel a felszállás után Re.2000 Héja típusú repülőgépével lezuhant. Balesete után amiatt a tény miatt, hogy náciellenes volt, mely véleményét időnként nem is rejtette véka alá, a halálának okához sok legendát és találgatást fűztek, melyekre mind a mai napig nem sikerült megerősítő bizonyítékot felmutatni. A marxista történetírás szerint részegen szállt fel a névnapi ünnepsége után, azonban István reformátusként nem augusztus 20-án ünnepelte névnapját, valamint frontszolgálat alatt sohasem ivott.
Ismert volt a Héja vadászgép rossz repülési tulajdonsága. A gépek nehéz motorjához és légcsavarjához rövid törzs tartozott, utólag kaptak kiegészítő páncélozást, emiatt orrnehezek voltak, szűk fordulóból gyakran dugóhúzóba estek. Horthy István, aki gyors átképzést követően került a típusra, nem rendelkezett kellő gyakorlattal a Héják vezetésében. Sokat repült, tapasztalt, jó pilóta volt, de tapasztalatait más, a Héjától nagymértékben eltérő konstrukciójú gépeken szerezte és 38 évesen már nem biztos, hogy rendelkezett a vadászgépek vezetéséhez szükséges fizikai kondícióval. A katasztrófát követő vizsgálat után holttestét hazahozták és Kenderesen temették el.
A baleset után a német reakció is rendkívül gyors volt: özvegyét, gróf Edelsheim Gyulai Ilonát a németek Hitler főhadiszállására szállították, ahol a Führer személyesen szeretett volna részvétet nyilvánítani. Miután az özvegy nem kívánt találkozni vele, különgéppel szállították haza. Halála nagy veszteséget jelentett az ország vezetésének, ami nem tudta így megállítani a politika és a hadsereg a szélsőjobboldal felé tolódását.


vitéz Hollósy-Kuthy László fel

Vitéz gertenyesi Hollósy-Kuthy László (Buziásfürdő, 1896. augusztus 23. – Székesfehérvár, 1979. július 25.) magyar katonatiszt az első és a második világháború idején.

Élete

A mödlingi császári és királyi műszaki katonai akadémián végzett 1915-ben. Ezt követően az olasz frontra került, ahol megsebesült és olasz fogságba esett. Hazatérte után a Nemzeti Hadseregben teljesített szolgálatot különböző műszaki beosztásokban. A II. világháború idején a 2. magyar hadseregben teljesített szolgálatot. A kecskeméti 13. könnyű hadosztály parancsnokaként ő vezette Osztogorszk védelmét, majd amikor ez lehetetlenné vált, sikeres kitörést hajtott végre, megmentve ezzel a 2. hadsereg becsületét. 1944-ben a 25. gyaloghadosztály parancsnokaként megvívta a tordai csatát, amelyben a magyar honvédek több mint egy hónapig feltartóztatták a szovjet-román csapatokat, megakadályozva, hogy elfoglalják Észak-Erdélyt. A csata közben altábornaggyá léptették elő. A tordai csata befejeződése után az 1. magyar hadsereg hadtest parancsnokaként védte Kárpátalját a szovjetektől, október 16-a után azonban német nyomásra leváltották tisztségéből, mivel Horthy Miklós hívei közé tartozott. A háború végén amerikai hadifogságba esett, akik csak 1945. októberében engedték haza Magyarországra, ahol vezető állásra alkalmatlanná nyilvánították, majd 1951-ben kitelepítették Csanádapácára. Csak 1953-ban, Nagy Imre és a reformpárti kommunisták hatalomra jutása után hagyhatta el kényszerlakhelyét. Ezt követően Székesfehérvárra költözött, ott is halt meg.


Jány Gusztáv fel

Vitéz Jány Gusztáv Colonel General Jány Gusztáv

Vitéz Jány Gusztáv (eredetileg: Hautzinger Gusztáv, Rajka, 1883. október 21. – Budapest, 1947. november 26.) hivatásos katonatiszt, m. kir. honvéd tábornok. Annak a 2. magyar hadseregnek a parancsnoka volt, amely 1943. januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteséget szenvedett.

Pályájának kezdete

Édesapja Hautzinger Sándor (német és lengyel származású), a császári és királyi 76. gyalogezred korábbi őrmestere, szatócs, majd gazdálkodó Lébényben. (Fűszerüzletük, vendéglőjük volt.) Édesanyja Jány Vilma.
1896-ban a család Budapestre költözött, édesapja a Ganz Gépgyárban tisztviselő lett, Jány József – Jány Vilma öccse – pedig kereskedelmi főnök, majd igazgató volt. Hautzinger Gusztáv iskolái: lébényi elemi iskola, soproni evangélikus líceum, Deák Téri Evangélikus Főgimnázium – itt 1902-ben érettségizett –, majd 1902 és 1905 között a Ludovika Akadémia.
1905. augusztus 18-án hadnaggyá avatták. Ezt követően a magyar királyi lugosi 8. honvéd gyalogezrednél három évig szakaszparancsnok és a 8/I zászlóalj tisztese, illetve önkéntes iskolájának oktatótisztje volt. A lugosi alakulat legénysége nagyrészt román anyanyelvű volt, ezért itt a német mellé a románt – élete későbbi szakaszában pedig a franciát is – megtanulta.
Ezt követően a budapesti felsőbb honvéd tiszti tanfolyam hallgatója volt, innen a legjobb nyolc hallgató egyikeként a bécsi császári és királyi hadiiskolába került, ahol a három évfolyam elvégzése után főhadnaggyá lépett elő. 1913. februárjában a magyar királyi 82. gyalogdandár vezérkari tisztje lett. 1914. elején Bécsben és Fischammendben repülő megfigyelővé képző tanfolyamon vett részt.

Az első világháborúban

Az első világháború kezdetén a 82. gyalogdandár vezérkari tisztjeként a keleti hadszíntérre ment. Itt, a galíciai harcok során szerzett először hírnevet. 1914. november 1-jén soron kívül századossá nevezték ki, december 1-jén a vezérkari testületbe átvették. Később a XVIII. hadtest vezérkarában, majd a császári és királyi 55. gyaloghadosztály kötelékében, 1917-től megfigyelőtisztként német seregtesteknél szolgált a nyugati hadszíntéren. Ezt követően újra Galíciába került a 3. hadsereg-parancsnokság hadműveleti osztályára, majd 1918-ban a Honvédelmi Minisztérium 1. osztályára került. 1919. februárjától a Kratochwill Károly ezredes vezette Székely Hadosztály parancsnokságára került Szatmárnémetibe.
A hatalomra kerülő tanácskormány a Székely Hadosztály tevékenységét zavarónak tekintette, ezért akadályozta, majd a lefegyverezését rendelte el a hadosztálynak, így a hadosztály parancsnoksága és alárendelt különítményei Demecsernél 1919. április 27-én letették a fegyvert a román csapatok előtt, kedvező feltételek reményében. Az alakulat legénysége fogolytáborokba, a kb. 600 fős tisztikar a brassói Fehér laktanyába került. A román állam biztonsága és védőképessége ellen elkövetett bűncselekmény miatt 1920. februárjától a szamosújvári fegyházban tartották őket fogva. Hautzinger százados 1920. augusztus végén szabadult.

A két világháború között

1920 októberének végén repatriálták, majd jelentkezett a szerveződő magyar királyi honvédségbe. Őrnaggyá nevezték ki, a debreceni hadosztály, majd az átszervezés után a 6. vegyesdandár kötelékébe tartozott. Először vezérkari főnök volt Debrecenben, majd 1924-től fél évig a 11. honvéd gyalogezred parancsnoka. Ezt követően a trianoni békeszerződésben foglalt tiltások folytán Ludovika Akadámiára átnevezett Hadiakadémián tanított harcászatot. Elöljárói felszólításra az első világháborús teljesítményéért beadta felvételi kérelmét a Vitézi Rendbe. 1924. június 17-én avatták fel, ekkor - ennek feltételeként - magyarosította vezetéknevét édesanyja nevére. 42 évesen már ezredes volt. 1928. május végétől két évig - oktatói tevékenységét megszakítva - a székesfehérvári 2. vegyesdandár vezérkari főnök lett.
1931. szeptember 1-jétől a Ludovika Akadémia I. főcsoportjának parancsnoka. Öt évig vezette az intézményt. Vallásos lévén fontosnak tartotta, hogy a korábban csak katolikus kápolnával rendelkező intézményben protestáns oratórium is legyen. A trianoni döntés visszásságait a növendékeknek bemutatandó, a Ludovikán Irredenta folyosót rendezett be, ahol a csonka ország relikviáit tartották, és kialakíttatta a Hősök folyosóját az első világháborúban elesett ludovikások emlékére. 1934. november 1-jétől tábornok.
1936-ban vált meg a Ludovikától. Seregtest-parancsnok lett: előbb a budapesti 1. vegyesdandár 1. gyalogsági parancsnoka, majd 1936. november 1-jétől 1938 májusáig a szombathelyi 3. vegyesdandár parancsnok volt. Ekkor altábornaggyá léptették elő. 1938. május 24-étől Keresztes Fischer Lajos altábornagy ajánlatára Magyarország Kormányzója Katonai Irodájának főnöke, így Horthy Miklós katonai tanácsadója. Az irodai munkát nem szerette, nem is maradt sokáig. 1938. január 4-étől rövid időre a budapesti I. hadtest parancsnokaként tevékenykedett.
Miután Magyarország 1938-ban fegyverkezési önállóságát visszanyerte, a magyar királyi honvédségnél gyors ütemű fejlesztések kezdődtek a Honvéd Vezérkar 1932-ben elfogadott Huba hadrendfejlesztési terv megvalósítására. 1939 elejétől a korábbi vegyesdandárokból hadtestek alakultak, 1940 tavaszán felállt a három hadsereg-parancsnokság, ezek tisztségébe tapasztalt, a kormányzóhoz hű tábornokok kerültek. Horthy Miklós a 2. magyar hadsereg parancsnokságával Jányt bízta meg 1940. március 1-jétől. Részt vett az erdélyi bevonulásban.

A második világháborúban

1941. május 1-jétől gyalogsági tábornok, augusztustól vezérezredes volt. Szeptemberben az aktívabb háborús részvételt sürgető Werth Henrik vezérezredes helyére, a Honvéd Vezérkar főnöki tisztségébe a Jánynál fiatalabb Szombathelyi Ferenc vezérezredest nevezik ki. Emiatt és 36 éves szolgálati viszonyából következően Jány kérte felmentését és nyugállományba helyezését, de Keresztes Fischer Lajos vezérezredes, főhadsegéd kifejezte azt a legfelsőbb óhajt, hogy maradjon, ami elől nem tudott kitérni. A magyar állam és a Wilhelm Keitel által képviselt német vezetés között megállapodás jött létre, hogy a német vezetésnek a magyar állam egy hadsereget ad át, és ez éppen a Jány vezette 2. magyar hadsereg lett. Horthy hosszú karrierje jutalmaképpen szánta Jánynak a győztes német hadjáratban való részvételt.
A hadszíntéren gyakran látogatta a csapatokat, egy szemléje során, 1942. augusztus 25-én egy aknavető lövedék szilánkjától megsebesült. Budapesti gyógykezelése alatt, augusztus 28. és október 7. között Csatay Lajos altábornagy helyettesítette.
Az 1942. nyári, Don melletti hídfőcsatában súlyos anyagi és személyi veszteségeket szenvedett el hadserege, az utánpótlás helyzete miatt pedig lőszerben, élelmiszerben és üzemanyagban súlyos hiány mutatkozott. A mindössze 80-90 ezer fő által védett arcvonal irreálisan széles volt, a személyi állomány hangulata pedig katasztrofális.
1942 őszén – a hadszíntérre látogató Nagy Vilmos honvédelmi miniszter közbenjárásával – felmentését kérte Horthy Miklós kormányzótól, tiltakozásul a német hadvezetés által a magyar hadseregtől megkövetelt, végrehajthatatlanul nehéz feladatokra, amelyek mellé a kért támogatást a hadsereg nem kapta meg a német vezetéstől a hadsereg fegyverzetének és felszerelésének megerősítésére, arcvonal mögötti kiképzésére. Kérelmét Horthy elutasította.
A Honvéd Vezérkar főnöke Adolf Hitler követelésére 1942. december 27-én elrendelte a doni hídfőállások feltétlen tartását, ami megoldhatatlan feladatnak bizonyult a gyengén kiépített védőállásokban, hiányos felszereléssel rendelkező hadseregnek a kemény télre felkészített orosz haderővel szemben.
1943. január 14-én, az arcvonal kettős áttörését követően a hadsereget már a bekerítés fenyegette. 1943. január 24-én, hadseregének felbomlása után kiadta „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hírhedt parancsát, amely egyrészt a kilátástalanul küzdő magyar honvédek számára megalázó volt, másrészt hivatkozási alapot adott a németeknek.

„294/2. hds. I. a. 43. I. 24. szám

HADPARANCS

[...] 2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.

3. A rendet és a vas fegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa. [...]

vitéz Jány vezds. hds. pk." ”

 

Ezt a parancsát később hatályon kívül helyezte.
Hazatérése után visszavonult (további feladatot nem kapott Horthytól sem), nem volt hajlandó a nácikat és a nyilasokat szolgálni. A szovjet megszállás elől családjával Németországba távozott. A háború végén az amerikaiak felajánlották neki, hogy a Horthy-csoporttal menjen spanyol–portugál területre, de a következőt mondta: ha egyetlenegy magyar, ártatlanul vádolt katonának könnyíti a sorsát azzal, hogy odahaza megtudják az igazságot a második hadsereggel kapcsolatban, akkor bármi történjék is vele, azt szívesen és örömmel vállalja.

Népbírósági pere

A HM 1945. június 19-én mint háborús bűnöst közigazgatási úton lefokozta, és kicsapta a honvédség kötelékéből. 1946-ban, felesége halála után önként hazatért, ehhez kieszközölte az amerikai katonai hatóságoknál az engedélyt. 1946-ban, egy hazatérő hadifogoly-szállítmánnyal érkezett az országba, és feladta magát a magyar hatóságoknak. Előre sejtette, hogy ki fogják végezni, önként vállalta a sorsát. A HM katonapolitikai osztályának kaposvári kirendeltsége vette őrizetbe október 7-én.
1947 szeptemberéig készítették elő a pert, a Kornis Pál, egykori 2. hadsereg-beli munkaszolgálatos által felügyelt, Szörényi Endre őrnagy vezette vizsgálócsoport által készített vádirat-tervezetet a népügyészség többször visszaadta. A csoport dokumentumokat gyűjtött be, és tanúkat is kihallgatott, akik azonban általában 1945 után előléptetett, korábban a 2. hadseregben szolgált tisztek, honvédek, munkaszolgálatosok voltak. A csoport elsősorban a politikai szempontból jelentős tényeket igyekezett kigyűjteni, hiszen a per időpontjában a közvéleményt már nem a háborús bűnösök megbüntetése, hanem a politikai fejlemények foglalkoztatták, illetve az ezzel egy időben zajló per a Magyar Testvéri Közösség ellen. Az 1947-es választásokat követő pártpolitikai csatározások során a kommunista Igaz Szó és Szabad Nép újságok igyekeztek Jány-ellenes hangulatot kelteni, őt a "doni hóhér" néven, és 140 ezer magyar honvéd gyilkosaként emlegették.
A Budapesti Népbíróság 1947. szeptember 25-én, 26-án, 29-én és október 4-én tárgyalta az ügyet dr. Pálosi Béla tanácsvezető bíró vezetésével, a hat koalíciós párt képviselőiből álló tanácsban, a népügyész dr. Gyarmati István volt, a védő dr. Jármay Zsigmond ügyvéd. A védelem tanúi közül csak Nagy Vilmos nyugállományú vezérezredes, 1942–1943 közötti honvédelmi miniszter kihallgatására került sor, mert Veress Lajost, Rácz Jenőt, Cseh Kálmánt és másokat már letartóztattak. Nagy Vilmos próbált a vádlott segítségére lenni.
A bíróság előtt Jány a szolgálati szabályzatra hivatkozott, mondván, hogy ő azt soha nem sértette meg. A színtiszta igazat vallotta, nem érezte magát vétkesnek, hisz ő is parancsot teljesített.
A Budapesti Népbíróság a háborúban betöltött szerepe miatt golyó általi halálra ítélte, mivel egyrészt a háború Magyarországra kiterjesztését, az országnak a háborúba történő fokozottabb belesodródását megakadályozni nem törekedett, másrészről a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértve, emberek törvénytelen kivégzésének és megkínzásának felbujtója volt.
Mindkét vádpontban a bűnösség megállapítása az akkori jogszabályok – így a Népbíróságokról elfogadott, törvénnyel megerősített rendeletek szerint is – jogszabálysértő volt. Az első vádponttal az a probléma, hogy Jányt a kormányzó, vagyis a Honvéd Vezérkar főnöke küldte a frontra, így legfeljebb a parancs egyértelmű megtagadásával próbálhatta volna meg (ami karrierjének végét jelentette volna) „megakadályozni” a háborúba történő fokozottabb belesodródást. A másik vádponttal kapcsolatban pedig maga a Népbíróság állapította meg, hogy az ellentmondásos tanúvallomások miatt nem lehetett egyértelműen bizonyítani, hogy túszok, hadifoglyok, polgári személyek megkínzására sor került volna. Ugyanígy nem lehetett megállapítani, hogy a kettős bíráskodás alapján partizánokat, munkaszolgálatosokat, vagy a feltétlen kitartást elrendelő parancsot megszegő, önkényesen visszavonuló katonákat kivégezték volna. Halálos ítéletet a 2. hadsereg – hadsereg, hadtest, illetve hadosztály – bíróságai csak szökés, illetve az ellenség előtti gyáva magatartás esetében hoztak.

Az viszont tény, hogy Jány 1943-ban kiadott parancsa valóban felkoncolást és megtizedelést parancsba adott a pánikszerű visszavonulás megállítására és a rend helyreállítására, amelyekkel éltek a katonai szolgálati szabályzatok alapján, de kétséges, hogy az adott körülmények között (fagyhalál és éhhalál szélén álló katonák esetében) ennek a parancsnak bármilyen eredménye lett volna. Fölmerül a gyanú, hogy Jány a hírhedt parancsával az egyszerű katonákra próbálta hárítani saját felelősségét és amikor látta ennek hatását akkor próbálta meg nem történtté tenni.
Jány az ítélet meghozatala után nem kért kegyelmet, mert azzal szerinte bűnösségét ismerte volna el. A Budapesti Népbíróság 3:2 arányban, és szótöbbséggel a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre méltónak minősítette Jányt, és dr. Pálosi Béla is kegyelemre terjesztette elő. Tildy Zoltán köztársasági elnök a kegyelmi kérvényt 1947. november 22-én elutasította a Nemzeti Főtanács – az államfői kegyelmi jogkört gyakorló szerv – mellőzésével, a védelem 1947. november 25-én elfogadott felfolyamodását nem bírálták el s az ítéletet 1947. november 26-án végrehajtották a régi Gyűjtőfogház udvarán.
1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványára – Jányt az ellene emelt vádak alól jogilag felmentette.
2011. január 12-én Galli István, Jány Gusztáv ügyvédje az Államfőnél kezdeményezte Jány Gusztáv posztumusz vezérezredessé történő kinevezését.
2011. február 11.-én Schmitt Pál, köztársasági elnök a honvédelmi miniszterhez fordult Jány Gusztáv posztumusz vezérezredesi kinevezése ügyében. A Honvédelmi Minisztérium a beadványt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak bevonásával vizsgálja


Lajtos Árpád fel

Szentmáriai Lajtos Árpád (Pancsova, 1910. november 22. – Budapest, 1986. május 25.) katonatiszt, 1940 és 1949 között vezérkari tiszt, Dayka Margit Kossuth-díjas színművésznő utolsó férje.

Pályája

Út a vezérkarba (1928–1940)

Katonacsalád sarja. Az érettségi után, 1928-tól a Ludovika Akadémián tanult, 1932. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Szolgálatra a Budapesten állomásozó 2. honvéd gyalogezredhez osztották be. 1935-ben főhadnaggyá léptették elő.
1936-ban felvették a vezérkari tiszteket képző, akkoriban a trianoni rendelkezések miatt még fedőnéven – Magyar Királyi Honvéd Tiszti Szabályzatismertető Tanfolyamként – működő Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémiára. 1940-ben próbaszolgálatra a szegedi 14. gyalogdandárhoz, Stomm Marcel parancsnoksága alá osztották be. 1941. április 4-én nevezték ki századossá (1940. május 1-jei rangszámmal). 1940 decemberétől a Debrecenben állomásozó 17. honvéd gyalogezred vezérkari tisztje.

A második világháborúban és a hadifogságban (1941–1948)

1941-ben kinevezték a 6. hadtest vezérkari osztályának vezetőjévé, majd 1942 októberében átvezényelték a fronton harcoló 2. magyar hadsereg hadműveleti osztályára. A doni katasztrófa után a német főhadiszálláson volt összekötő tiszt. A 2. hadsereg maradékainak hazatérése után a Vezérkari Főnökség 1. (hadműveleti) osztályára került. 1943. július 1-jétől a 3. magyar hadsereg, azután az ungvári 24. gyaloghadosztály vezérkari főnöke volt 1944 június 8-áig, amikor Farkas Endre váltotta le.
1944 júliusától a Hadiakadémián harcászatot oktatott. Az 1944. október 15-én megalakult Szent László hadosztály vezérkari főnökévé nevezték ki, immár vezérkari őrnagyként. A nagy veszteségeket elszenvedett hadosztályt a kifejezett német parancs ellenére kivonta a tűzvonalból, és a Balaton térségében pihentette. Az előrenyomuló szovjet hadseregnek – saját elhatározásból – harc nélkül átadta Balatonfüredet. Hadifogolyként a Szovjetunióba került, csak 1948 szeptemberében tért haza.

Börtönben és hivatásától eltiltva (1949–1986)

A Honvédelmi Minisztérium Igazoló Bizottsága 1949 januárjában elbocsátotta a tisztikarból. A döntés ellen fellebbezett, de az 1949. augusztus 17-ei tárgyalás másodfokon jóváhagyta az ítéletet. Augusztus 30-án kémkedés koholt vádjával a Katonapolitikai Osztály lefogatta az úgynevezett Thomson kapitány-ügyben.
1950-ben 7 évi fegyházbüntetésre ítélték, 1956 augusztusában szabadult kegyelemmel. Fizikai munkákból élt (ablakmosás), utóbb műszaki fordítói munkát végzett. Közben, 1961-től az állambiztonság sürgetésére folyamatosan dolgozott a doni 2. magyar hadsereg tragédiáját feltáró emlékiratain. Sára Sándornak sikerült szóra bírnia őt Pergőtűz című, 1981-es, nagy port felvert monumentális dokumentumfilmjében, mely a doni katasztrófával foglalkozik (a filmen minden nyilatkozó csak a monogramjával szerepel).
Emlékiratainak 1989-es megjelentetését már nem érte meg. Felesége, Dayka Margit 1986. május 25-én bekövetkezett halála után, még aznap megmérgezte magát.

Emlékiratai

Lajtos Árpád őrnagy visszaemlékezései = Új Idő, 1989, 3. különszám).
Lajtos Árpád, Emlékezés a 2. magyar hadseregre, 1942–1943, sajtó alá rend., bev. és jegyz. Szabó Péter, Szakály Sándor, Budapest, Zrínyi, 1989 (Sisak és cilinder), ISBN 963-326-928-8.
Lajtos Árpád, Birodalmak árnyékában, bev. és jegyz. Szigethy Gábor, Budapest, Holnap, 2000, ISBN 963-346-372-6.


vitéz László Dezső fel

Fájl:Dezso Laszlo.png

vitéz László Dezső (született: Lancsek Dezső, Lovászpatona, 1893. július 23. – Budapest, 1949. június 8.) magyar katonatiszt a II. világháború idején, 1944 októberétől 1945 áprilisáig az 1. magyar hadsereg főparancsnoka. A háború után háborús bűnök vádjával a NOT előbb 15 év fegyházra, majd később perújrafelvétellel halálra ítélte és kivégezték.

Élete

A hadapródiskola elvégzése után, 1911-ben zászlóssá avatták. Az I. világháborúban főhadnagyi rangban szolgált a szerb froton, az olasz fronton és a keleti fronton. A háború vége fele olasz hadifogságba került, majd kiszabadulása után, 1919-ben a Nemzeti Hadsereg vezérkari tisztje lett.
1920 - 21-ben elvégezte a hadiakadémiát és különböző vezérkari beosztásokban szolgált. 1941 - 43 között a Hadiakadémia parancsnoka volt, majd altábornagyi rangban a fronton lett a 7. (soproni) könnyű hadosztály parancsnoka 1942.08.12-ig.
A nyilas hatalomátvételt követően Szálasi kinevezte az 1. magyar hadsereg parancsnokává, november 1.-én pedig vezérezredesi rangot kapott. Ebben a beosztásban maradt a háború végéig, amikor áprilisban amerikai fogságba esett.
A háborút követően kiadták Magyarországnak, ahol a NOT 1946-ban 15 évi fegyházra ítélte. A kommunista hatalomátvételt követően perújrafelvétellel halálra ítélték, de elnöki kegyelemre ajánlották, amit Szakasits Árpád államfő elutasított, így László Dezsőt 1949. június 8.-án kivégezték.
A rendszerváltást követően, 1999-ben, a Legfelsőbb Bíróság felmentette a bűncselekmény vádja alól.


vitéz Magyarossy Sándor fel

Vitéz Magyarosy Sándor (néhol Magyarossy, 1891 – Cleveland, 1972) magyar katonatiszt (gyalogsági) a második világháború idején.

Élete, pályafutása

1921-től Magyarország Kormányzója Katonai Irodájának beosztottja, mely tisztségét 1926-ig látta el. 1932 - 1934 között az I. vegyesdandár helyettes vezérkari főnöke volt, majd 1936-tól tényleges vezérkari főnöke lett. 1938 - 1940 között a 2. Határvadász dandár parancsnoki tisztét látta el. 1940 -ben a Vezérkar Főnök Kiképzési csoportfőnöke, egyúttal országos levente parancsnok. 1942-től a Honvédelmi Minisztérium légügyi csoportfőnöke volt, egészen 1944. július 1-jéig. Ekkor nyugdíjba ment, de a nyilas puccsot követően, november 5-én reaktiválták, vezérezredessé léptették elő és németországi magyar kormánybiztos lett 1945. január 28-áig, majd ezt követően a háború végéig „vezetői tartalék”. A szovjetek elől Németországba ment, de amerikai fogságba esett, akik kiadták Magyarországnak, mint háborús bűnöst. 1945. június 19-én lefokozták és kicsapták a honvédségből, 1946-ban két év fegyházra ítélték. Kivándorolt Argentínába, majd az Amerikai Egyesült Államokba.


Málnássy Ferenc fel

Vitéz Málnássy Ferenc (Balassagyarmat, 1923. augusztus 26. – Kenyeri térsége, 1945. március 22.) repülő főhadnagy, a második világháborúban a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. "Puma" Vadászrepülő ezred pilótája.

Élete

Gyermekkorát Balassagyarmaton töltötte, a Ludovika akadémián végzett. 1943. augusztus 20-án avatták hadnaggyá Kassán.
75 bevetést repült és 12 igazolt győzelmet aratott.
1945. március 22-én három pilótatársával a század Fw 58 Weihe futárgépével indult Kenyeriből Veszprémbe, mikor a felszállás után egy amerikai P–38 Lightning lelőtte.
1945. március 23-án temették el Kenyeriben, ma is ott nyugszik. Emlékére 2008. december 10-én Balassagyarmaton emléktáblát avattak


Messik János

fel

Messik János (Budapest, 1915 – Budapest, 1944. november 22.) katonatiszt, magyar ellenálló a második világháborúban.

Élete

Gépészmérnökként dolgozott a budapesti Ford-műveknél, majd a második világháborúban besorozták, tartalékos hadnagyként a nagyrákosi lovassági gyakorlótéren teljesített szolgálatot. Kapcsolatba került a Kiss János altábornagy vezette ellenállási mozgalommal, és amikor Kiss Jánost és társait letartóztatták, a foglyok kiszabadítása érdekében szembeszállt a csendőrökkel, és a velük vívott tűzharcban életét vesztette. A háború után posztumusz tartalékos századossá léptették elő.


Mikulich Tibor fel

Mikulich Tibor (Csanádpalota, 1914. május 24. – Budapest, 1960. október 6.) páncélos főhadnagy, a Kiss János-féle szervezkedés elárulója.

A háborúban

Mikulich Tibor a II. világháború alatt a páncélos hadtestnél szolgált, ahol főhadnagy lett. Fodor Károly százados révén került kapcsolatba a Kiss János-féle szervezkedéssel. A szervezkedők Nagy Jenő vezérkari ezredessel való jó kapcsolata miatt nem gyanakodtak rá, pedig Mikulich első dolga volt, hogy felkereste Radó Endre csendőr századost, a Nemzeti Számonkérő Szék nyomozó alosztályának parancsnokát, aki arra biztatta, hogy továbbra is járjon el az összejövetelekre és informálja őt minden fontos részletről. A szervezkedők annyira megbíztak Mikulichban, hogy megbízták fegyverek szerzésével a mozgalom számára. Időközben azonban Radó közbelépett és az éppen ülésező szervezkedőkön rajtaütött. Széchenyi Pál zászlós és Messik János hadnagy megkísérelték kiszabadítani a fogságba esetteket, de a csendőrökkel vívott tűzharcban életüket vesztették. Ezt követően a Dominich Vilmos vezette hadbíróság a főszervezőket halálra ítélte és Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest, valamint Tartsay Vilmos századost Budapesten, Bajcsy-Zsilinszki Endrét pedig Sopronkőhidán felakasztották. Almásy Pál alezredes 15, míg Révay Kálmán és Makay Miklós 10-10 évi fegyházra ítéltetett.

A háború után

Mikulich tette hosszú ideig nem került nyilvánosságra. 1945-ben fogságba került, de még ugyanabban az évben kiszabadult. Radó Endre 1946-os elfogása után, vallomásában beárulta Mikulichot, aki azonban idejében Romániába szökött, Székelykeresztúrra, ahol patikusként kezdett dolgozni, de mikor a román hatóságok felismerték és el akarták fogni, 1947-ben eltűnt. Csak 1958-ban jöttek rá hollétére, egy Imecs Judit nevű nő rejtegette. Elfogása előtt megpróbálta megmérgezni magát, de ezt sikerült megakadályozni és kiadták a magyar hatóságoknak. Mikulich rejtegetése vádjával később öt erdélyi személyt is börtönbüntetésre ítéltek. Mikulichot egy titokban tartott per után kötél általi halálra ítélték és 1960. október 6-án kivégezték.


Nagy Jenő fel

Nagy Jenő (Németújvár, 1898. december 31. – Budapest, 1944. december 8.) magyar katonatiszt, vezérkari ezredes. A nyilaskeresztes hatalom egyik áldozata.

917 végén sikeresen elvégezte a hadapródiskolát. Ezután továbbtanult a Ludovika Akadémián, majd a vezérkari iskolát is befejezte.
A 1940-ben a kolozsvári, majd a kassai hadtest vezérkari főnöke lett.
A II. világháború alatt nemegyszer szembekerült a Hitlert támogató magyar körök politikájával, és 1942-ben hadbíróság elé állították. Kétévi börtönre ítélték, de a büntetés letöltésére haladékot kapott egy kis idő után.
A nyilasokkal való szembenállása miatt a német megszállás után bujkálnia kellett. 1944. október végén bekapcsolódott a Magyar Front tevékenységébe és a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában a katonai felkelés vezérkari főnöke lett.
1944. november 22-én a nyilasok letartóztatták néhány társával együtt Budapesten, Tartsay Vilmos Andrássy út 29. szám alatti lakásában. Másnap halálraítélték és kivégezték. Halála után, 1945 márciusában, vezérezredessé nevezték ki.


vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos fel

„Ő képviseli a mélyen magyar és az egyes-egyedül csak a nemzet és az ország érdekét szolgáló politikát a legtisztábban és legvilágosabban.” (Bajcsy-Zsilinszky Endre, 1943. június 10.)

Nagybaczoni Nagy Vilmos (Parajd, 1884. május 30. – Piliscsaba, 1976. június 21.) vezérezredes, honvédelmi miniszter, katonai szakíró

Élete

A Ludovika Akadémia elvégzése után 1905-ben hadnagy lett.
1909–1912-ben a bécsi Hadiiskolát (Kriegsschule) végezte.
1914-ben vezérkari százados.
Az I. világháború idején különböző vezérkari beosztásokat töltött be csapatoknál és a Honvédelmi Minisztériumban.
1919-ben vezérkari őrnagy, 1927–1931-ben az I. vegyesdandár vezérkari főnöke, 1931–1933-ban a honvédség főparancsnokának szárnysegéde.
1934-ben tábornoká léptették elő.
1935–36-ban a Honvédelmi Minisztérium Katonai Közigazgatási Csoport főnöke, 1937-tól altábornagy.
1938–39-ben az I. hadtest parancsnoka, 1939–40-ben gyalogsági szemlélő, 1940-től 1941-ig, nyugdíjazásáig az 1. magyar hadsereg parancsnoka volt.
1942. szept. 24-től 1943. jún. 12-ig a Kállay-kormány honvédelmi minisztere.
Szálasi hatalomra jutása után letartóztatták. 1945. április végén szabadult. Kiszabadulása után hazatért, és haláláig Piliscsabán (Klotildligeten) élt.
1965-ben a Jad Vasem Intézet – a magyarok közül az elsők között – a „Világ Igazának” ismerte el.

Pályája elején

Székely köznemesi családban született, ősei nemeslevelüket 1676-ban, Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől kapták. A nagybaczoni előnév a családi fészekre utal. Édesapja, a korán elhunyt Nagy Zsigmond vagyontalan bányamérnök, így özvegységre jutott édesanyjának nem volt pénze gyermekei taníttatására. Más lehetőség nem lévén, Béla testvérével együtt a katonai pályát választotta.
A szászvárosi Kun Kollégium főgimnáziumában, 1902-ben jeles eredménnyel érettségizett, ezért a Ludovika Akadémiát „teljesen díjmentesen” végezte 1902 és 1905 között, végig évfolyamelsőként. Avatásától kezdve nem a császári és királyi ezrednél, hanem a Magyar Királyi Honvédségnél szolgált annak ellenére, hogy ez utóbbi kevesebb lehetőséget nyújtott a katonai pályán. Gyorsan kitűnt pályatársai közül: négy évvel tisztté avatása után 1909–1912 között elvégezhette a bécsi Hadiiskolát. Harmincéves korában századosként került át a vezérkari testületbe. Fiatal tisztként harcolt az I. világháborúban, részt vett a Szerbia elleni hadműveletekben, a Kárpátokban zajló téli csatákban, részese volt a gorlicei áttörésnek és a Volhíniában lezajlott küzdelmeknek. 1919-ben, a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari őrnagya, mivel katonai tudását igénybe vették az ország területének védelmében.

Vezénylő főtiszt

Az összeomlás után újjászervezett magyar királyi honvédségben pályafutása töretlenül folytatódott. 1927–1931 között az I. vegyes dandár vezérkari főnöke, 1931–1933-ban főparancsnoki szárnysegéd. 1934. május 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő, majd a HM Katonai Közigazgatási Csoport főnöke. Altábornagyi rendfokozatát 1937. május 1-jén kapta, s a következő évtől az I. hadtest parancsnoka. Az első bécsi döntést követően a Kassára bevonuló hadtestet is ő vezette. Ezután rövid ideig a hadsereg főparancsnokának gyalogsági szemlélője, majd egy év múlva, 1940. március 1-jén kinevezték az újonnan felállított 1. magyar hadsereg parancsnokává, két hónap múlva vezérezredessé léptették elő. A második bécsi döntés nyomán a hadsereg élén vonult be Marosvásárhelyre 1940. szeptember 10-én.
Az 1.hadsereg parancsnokaként szervezte a határok biztosítását, az ideiglenes katonai közigazgatást és a lakosság élelmiszer-ellátását. Meglepő módon az 57 éves tábornokot 1941. március 31-ei hatállyal nyugállományba helyezték. Úgy látszott, ezzel nagybaczoni Nagy Vilmos katonai karrierje a végéhez érkezett.

A miniszter

Horthy Miklós kormányzó 1942. szeptember 21-én felkérte a honvédelmi miniszteri tárca vezetésére. Meggyőződéséhez híven mindent megtett, hogy a honvédséget távol tartsa a politikától. Törekedett az itthon maradt csapatok modernizálására és megőrzésére, hogy az 1918 végéhez hasonlatos összeomlás még egyszer ne következhessen be. Még minisztersége előtt küldték a keleti frontra azt a 2. magyar hadsereget, amely azután Voronyezsnél tragikus módon megsemmisült. A harcban álló csapatokat ugyan nem volt módja hazahozni, de nem feledkezett meg a katonákról és munkaszolgálatosokról. Több intézkedést hozott a munkaszolgálatosok helyzetének, a velük való bánásmódnak javítására. Ezek az intézkedések azonban a minisztérium tisztikarának, és a politikusok egy részében nagy ellenszenvet váltottak ki. Politikai megítélése egyre romlott, hiszen akadályozta a hadseregen belüli antiszemitizmus és a munkaszolgálatosokkal való embertelen bánásmód érvényesülését. Élesen tiltakozott az ellen, hogy a németek kérésére 10 000 magyar zsidó munkaszolgálatost küldjenek a szerbiai Bor rézbányáiba küldjenek. 1943 februárjában határozottan ellenezte, hogy eleget téve a németek követelésének, magyar csapatokat küldjenek a Balkánra. Személye egyenesen veszélyessé vált ellenfelei számára. Zsidóbérencnek titulálták, „tengelyellenességgel” vádolták, interpelláltak ellene, a szélsőjobbosok folyamatosan támadták.
Látva, hogy sem a kormányzó, sem pedig Kállay miniszterelnök nem képes, vagy nem akarja őt megvédeni, 1943. június 8-án benyújtotta lemondását. Utódjává csataji Csatay Lajos vezérezredest nevezték ki. A napilapok méltatták a távozó miniszter személyét, a szociáldemokrata Népszava június 16-ai számában szokatlan elismeréssel írt róla. Bajcsy-Zsilinszky Endre június 10-ei, a kormányzóhoz intézett emlékirata szintén figyelemre méltó módon értékeli a volt minisztert. Marosvásárhely díszpolgárává választotta, de a németek 1944. március 19-ei bevonulása (Margarethe hadművelet) az oklevél átadását már nem tette lehetővé.

Nehéz évek

Nagy Vilmos a háttérből továbbra is támogatta a különbékéért munkálkodókat. A szélsőjobb azonban nem elégedett meg eltávolításával; a nyilas hatalomátvételt követően 1944. november 16-án csendőrök jelentek meg klotildligeti lakásán és letartóztatták. Két napot a svábhegyi Lomnic szállodában lévő nyilas fogházban töltött, majd korábban letartóztatott bátyjával, Bélával és más foglyokkal együtt a sopronkőhidai állami fegyintézetbe szállították. Onnan az oroszok közeledtének hírére Barcsay Árpád csendőr alezredes vezényletével, keserves körülmények között először a bajorországi Passauba, onnan Pfarrkirchenbe került. Innen gyalogmenetben Gschaidre terelték. A Honvédelmi Minisztérium azonban közbelépett, és az időközben Simbachba került foglyokat teherautókon Tannba, a minisztérium állomáshelyére vitték. Ismét szabad emberek lettek. Tannból 1945. április 28-án, vasárnap bátyjával együtt Zimmernbe mentek, ahol egy bajor gazda tanyáján kaptak szállást. Itt érték őket az amerikai csapatok 1945. május 1-jén.
Hazájába 1946-ban tudott hazatérni. A koalíciós időkben rövid ideig a tábornoki nyugdíj bizottság tagja volt. A fordulat éve (1948) után sok más társához hasonlóan őt is méltatlan támadások érték, lakását elvették, nyugdíját megvonták. Kétkezi munkásként a Pilisi Parkerdőgazdaságban ültette-gondozta a csemetéket, majd szegkovácsként helyezkedett el. Az ötvenes évek elején aligha várt esemény következett be Nagy Vilmos életében. Történt ugyanis, hogy az ötvenéves érettségi találkozót dr. Petru Groza, az akkori román államelnök szervezte, akivel annak idején együtt érettségizett. Természetesen Nagy Vilmos is kapott meghívót. Válaszlevelében közölte, hogy sem pénze, sem útlevele nincs, így a találkozón nem vehet részt. A román államelnök szavának azonban súlya volt az akkori magyar politikai élet szereplői előtt, így Rákosi Mátyás kényszeredett segítségével ugyan, de mégis eljutott az ünnepségre. Groza elnök közbenjárására visszakapta nyugdíját is.
Talán némi vigaszt nyújtott a keserűségben, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet ebben az évben a „Világ Igazának” ismerte el. A megöregedett tábornok szellemi frissességben élt haláláig, sokat kertészkedett, írt, olvasott. 1964-ben dolgozta át még 1947-ben megjelentetett „Végzetes esztendők” című művét. A hosszú életű katona röviddel kilencvenkettedik születésnapja után, 1976. június 21-én távozott az élők sorából Piliscsabán.

Munkái

Nagybaczoni Nagy Vilmos nem csak gyakorló katona, de katonai-elméleti szakíró is volt. Számos, saját harctéri és vezérkari tapasztalatai alapján írt műve nélkülözhetetlen eszköz korának megismeréséhez.
Szerbia meghódítása, Budapest, 1929.
A Románia elleni hadjárat, Budapest, 1923.
A támadás, Budapest, 1926.
Végzetes esztendők, 1938–1945. (emlékirat, Budapest, 1947; 2., átdolgozott kiadás Gondolat Kiadó, Budapest, 1986).

Kezdeményezésére – és tervei alapján – épült fel 1939-ben Klotildliget református temploma.

Emlékezete

A méltatlan körülmények között élt és elfeledett tábornok méltatására csak az 1990-es évek végén bekövetkezett politikai változások adtak lehetőséget.
A ezredforduló évében, 2000. szeptember 9-én tartották a „Piliscsabaiak Első Világtalálkozója” ünnepséget, ahol nagybaczoni Nagy Vilmos „Piliscsaba Díszpolgára” (posztumusz) kitüntetést kapott. A régi piliscsabaiaknak - akik még személyesen ismerték és tisztelték őt - régi vágya teljesült azzal, hogy Pilicsaba Önkormányzata a díszpolgárok sorába emelte. A kitüntetést a tábornok unokái, Fáy Andrásné és Nagy Károlyné vették át.
2003. június 18-án a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság – azonosulva a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete javaslatával – emléktáblát állított a volt honvédelmi miniszter emlékének megörökítésére. A már említett szervezetek és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködése eredményeként az emléktábla ünnepélyes felavatására és megkoszorúzására a múzeum díszudvarán került sor.
2004-ben születésének 120. évfordulója alkalmából szülőhelyén, a háromszéki Nagybaconban emléktáblát avattak tiszteletére.
2006. szeptember 9-én a piliscsabai temetőben katonai tiszteletadás mellett nyughelyét a Nemzeti Sírkerthez tartozó temetkezési hellyé nyilvánították.


Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor fel

Fájl:Petko szandtner festmeny.jpg

Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor (Bazin, 1886. június 20. – Leutstetten, 1961. január 6.) katonatiszt, európai hírű lótenyésztő és fogathajtó.

Tanulmányai

Pettkó-Szandtner Tibor Bazinban született és a pozsonyi iskola elvégzése után saját elhatározásából a Georgikonban tanult lótenyésztést. Tanulmányai elvégzése után több ménesnél, majd 1920 és 1927 között Bábolnán is szolgált, ekkor még csak beosztottként, Hajnyi Arthur parancsnoksága alatt. Ebben az időben kezdett el szakfolyóiratok számára cikkeket írni a fogathajtás helyes technikájáról.

Munkássága

1928-as Kiskunlacházára történt áthelyezése után megírta legjelentősebb művét, A magyar kocsizásról címmel (1931), mely a magyar lótenyésztés egyik legjelentősebb könyve. A kiskunlacházi kitérő után 1932-ben ezredesi rendfokozatba lépett és átvette az első világégés nyomait még erősen magán viselő bábolnai ménes parancsnoki tisztét. Ettől kezdve minden erejével a ménes megújításán, és a rossz állapotú épületek felújításán fáradozott. Építő munkájának köszönheti még Bábolna városa a református templomot, melynek oldalán márványtáblát avattak emlékére. A ménes értékét Kohailan Zaid, az egyik utolsó, még nomád tenyésztőknél született csikó megvásárlásával is növelte. Az arab telivér és a Shagya-arab fajták eredményeit is folyamatosan javította. Egy évvel később Bábolna már a legnagyobb európai arab-ménesek sorába tartozott.
1943-ban tábornokká léptették elő és ekkor már a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért volt felelős. 1944-ben a front és a szovjet tankok közeledtével Pettkó-Szandtner Tibor kapcsolatait kihasználva a tenyészállomány válogatott egyedeit (körülbelül: 400 példány) Bergstettenbe menekítette, abban a hitben, hogy így megmentheti a ménes értékes génállományát. Sajnálatos módon azonban a Bergstettent megszálló amerikai katonák áron alul eladták a lovakat, sokuk a Behring Műveknél végezte, ahol szérumtermelésre használták őket. Később csere útján több közülük mégis visszatérhetett Bábolnára. Az első lovak 1947-ben indulhattak hazafelé.
Az amerikai csapatok megbízhatatlannak minősítették Pettkó-Szandtner Tibort, így nem kapott munkát. Haza pedig nem térhetett, mert hazaárulás (a lovak külföldre "szöktetése") miatt minden bizonnyal hadbíróság elé került volna. Ebből a szorult helyzetből Mohamed Taher pasa, az egyiptomi Királyi Földművelésügyi Társaság elnökének meghívása rántotta ki, felkérték ugyanis az egyiptomi Kafr-Farouk királyi ménes vezetőjének. A pasa már egy korábbi bábolnai látogatásán megismerkedett Pettkó-Szandtner Tiborral, így látta elhivatottságát, és szenvedélyét a lovak iránt.
Azonban Egyiptomban ez idő tájt az európaiakat nem látták szívesen, ezért mint Fárúk egyiptomi király személyes vendége maradhatott az országban. Itt 1949 után új tenyésztési módot vezetett be, mely mind a ménest, mind magát Pettkó-Szandtnert világhírűvé tette. Tíz évig állt a ménes élén, és az állományt olyan szintre hozta, hogy komoly európai kereslet alakult ki az egyiptomi lovak iránt.
Élete alkonyán visszatért Európába régi barátja, Lajos bajor királyi herceg fogadta be. Élete utolsó éveit ott töltötte, a sárvári ménes lovai között, melyek a herceg tulajdonát képezték. 1961. január 6-án hunyt el Leutstettenben. A szerény gyászjelentésen Pál apostol szavai voltak olvashatók. Élete vezérfonala volt ez: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Starnbergben a gyönyörű Starnbergi-tó partján nyugszik az arab lovak nagy barátja és ismerője.


Rátz Jenő fel

vitéz Rátz Jenő (Nagybecskerek, 1882. szeptember 20. – Budapest, 1949) magyar katonatiszt, honvédelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes.

 

Élete

Az I. világháborúban a fronton harcolt, a Tanácsköztársaság idején visszavonult a szolgálattól, majd 1920-tól belépett a Nemzeti Hadseregbe. 1922-től a honvéd hadiiskolában tanított, majd 1928 - 1930 között a vezérkar főnökségen teljesített szolgálatot. 1923-ban ezredessé, 1930-ban tábornokká, 1936-ban altábornaggyá léptették elő. 1935 - 1936 között a vezérkari főnök helyettese, 1936 október 1-jétől honvéd vezérkari főnök lett. 1938-ban gyalogsági tábornokká léptették elő, majd még ugyanebben az évben honvédelmi miniszter lett az Imrédy-kormányban. A kormány bukása után 1938-tól 1944-ig országgyűlési képviselő volt. A Magyar Megújulás Pártjának pártvezérhelyettese és a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetség elnöke. 1944. március 22-étől július 19-éig miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter volt a Sztójay-kormányban. Emiatt a háború után háborús főbűnösként népbíróság elé állították, majd a Sztójay Döme nevével fémjelzett perben golyó általi halálra ítélték. Az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre módosították. A börtönben súlyosan legyengült, majd 1949-ben meghalt.


Regéczy-nagy László fel

Regéczy-Nagy László (Budapest, 1925. február 17.) magyar katonatiszt, angol nagykövetségi alkalmazott, akit az 1956-os forradalomban viselt szerepe miatt börtönbüntetésre ítéltek.

Élete

Köznemesi eredetű családból származott. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte. 1936 - 1939 között Pécsett, 1939 - 1940 között Kőszegen, majd 1944-ig Marosvásárhelyen végezte katonai tanulmányait. 1944 novemberében Vasváron tisztté avatták, majd az 1. harckocsiezredhez került, amelynek kötelékében részt vett a szovjetek ellen folytatott harcokban. 1945 elején egységével Németországban folytatta a harcot, itt azonban angol hadifogságba esett.
1946-ban hazatérhetett, de nem igazolták, mivel nyugati hadifogságban volt, ezért katonai működését kénytelen volt félbehagyni. Előbb raktáros lett, majd fuvarozó, 1948-ban az angol nagykövetség szolgálatába került, ahol 1949-től a nagykövet sofőrje lett. A forradalom alatt végig a nagykövetségen tartózkodott. Előbb a követség tisztviselőinek családjait szállította be a követség épületébe, majd a nagykövetet hordozta. November közepén megismerkedett Bibó Istvánnal, akinek egy memorandumát átadta az angol követnek. November végén Göncz Árpád kérésére Nagy Imre egyetlen megmaradt írását is eljuttatta a követségi titkárhoz. 1957 tavaszán háromszor is járt Bécsben a követség megbízásából, de június 19-én letartóztatták. Előbb tanuként halgatták ki a Nagy Imre-perben, majd Bibó Istvánnal és Göncz Árpáddal együtt bíróság elé állították és elítélték őket. Regéczy 15 év börtönt kapott.
1963-ban az általános amnesztia idején nem akarták szabad lábra helyezni, de U Thant ENSZ-főtitkár közbenjárására végül mégis szabad lábra került. Ezt követően segédmunkásként, majd fordítóként dolgozott. 1988-ban a TIB alapító tagja volt, majd részt vett Nagy Imre és társai újratemetésének megrendezésében. Ugyanebben az évben az MDF tagja lett, majd 1990-től a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője, később szárnysegédje lett. 1996-ban ezredesi rangban nyugdíjba vonult, ugyanebben az évben megválasztották a TIB elnökévé.


Ruszkay Jenő fel

Portrait of Colonel-General Jenö Ruszkay

Ruszkay Jenő (szül. Ranzenberger Jenő Oszkár, Budapest, 1887. január 1. – Budapest, 1946. június 22.) magyar vezérezredes, politikus a II. világháború idején, A szélsőjobboldali mozgalmakban vezető szerepet töltött be.

Élete a háborúig

Az I. világháborúban a fronton harcolt, később a Nemzeti Hadsereg katonája lett. Mivel politizált, távozásra kényszerítették a honvédségből. 1940. május 1-jén nyugállományba helyezték, majd november 14-én rendfokozatáról is lemondott. 1940 júliusában a Magyar Nemzetiszocialista Párt vezetője lett, majd közreműködött a Nyilaskeresztes Párt létrehozásában. Innét Pálffyékkal együtt 1941-ben kivált, majd a nyilas hatalomátvétel után újra csatlakozott. 1941-től a német nemzetbiztonság számára szolgáltatott adatokat,erről a berlini levéltárban őrzött jelentései tanúskodnak.Különösen Horthy István kormányzóhelyettessé választása,(1942. február) majd repülőszerencsétlensége körüli időszakban (1942. augusztus)vették jó hasznát a németek az általa közölt információknak


Szerepe a II. világháborúban

A német megszállást követően vezérkari főnöknek jelölték, ám végül mégsem kapta meg a tisztséget. Az 1944. október 16-a után megalakult Szálasi-kormány a németországi nagykövetnek szánta, ám a tisztséget végül nem kapta meg. Kárpótlásul Beregfy Károly honvédelmi miniszter felajánlotta neki a szervezendő Legfelsőbb Külön Katonai Törvényszék vezetését, amit Ruszkay nem fogadott el. November 6-ától nyugállományú altábornagyként reaktiválták, 1945. február 20-ától ő lett az SS magyar alakulatainak felügyelője. Április 10-én átvette az SS XVII. hadtestének parancsnokságát.
1945. május 5-én amerikai fogságba került, akik kiadták Magyarországnak, mint háborús bűnöst. Hazatérésekor már depressziós volt, saját elmondása szerint akarta, hogy minél hamarabb végezzenek vele, mert megúnt élni. Népbírósági perében beismerte tetteit, de nem érezte bűnösnek magát. 1946. március 27-én golyó általi halálra ítélték, június 27-én pedig kivégezték. A kivégzésére kirendelt katonáknak csak annyit mondott: „Jól célozzatok, fiúk!”


Ruszkiczay-Rüdiger Imre fel

Ruszkiczay-Rüdiger Imre (néhol Rusziczkay-Rüdiger, Vaskő, 1889. november 20. – Budapest, 1957. január 11.) magyar vezérezredes, Nagybaczoni Nagy Vilmos, majd Csatay Lajos honvédelmi miniszterek helyettese a II. világháború idején


Élete

Temesváron érettségizett 1907-ben. Elvégezte az Osztrák–Magyar Monarchia Mödlingi Katonai Műszaki Akadémiáját. 1910. szeptember 1-jén avatták tüzérhadnaggyá. A szolgálatot a Lugosi 21. számú Tábori Tüzérezrednél kezdte meg. 1913-ban áthelyezték a Lugosi Honvéd Tábori Tüzérezredhez. 1914. augusztus 1-jén lett főhadnagy, és az orosz frontra vezényelték az 5. számú Honvéd Táboriágyús Tüzérezredhez. Az I. világháborúban 51 hónapig teljesített arcvonalszolgálatot. 1917. április 20-án századossá léptették elő, és Laibachba vezényelték vezérkari tanfolyamra. Utána dandár vezérkari tiszt lett az olasz hadszíntéren. 1918. november 4-én olasz fogságba esett, ahonnét csak 1919. novemberének végén tért haza Temesvárra. A román rendőrség hat hónapra internálta. Szabadulása után mint vaskereskedő-segéd dolgozott.
1921 elején áttelepült Budapestre, és a hadiakadémia előadója lett. 1925. május 1-jén vezérkari őrnagy lett és a honvédvezérkar 7/K, a hadiközlekedési és szállítási osztályán lett beosztott, majd osztályvezető-helyettes, 1933-tól pedig osztályvezető, majd vezérkari alezredessé léptették elő. 1937 tavaszán a hajmáskéri tüzérségi tábor parancsnokává nevezték ki, de a következő év nyarán már a Honvédelmi Minisztérium III. Anyagi Főcsoport főnökének helyettese volt. 1938-ban vezérőrnagy lett. Ezt követően a főcsoport vezetője, majd 1942. november 1-jéig a budapesti I. hadtest parancsnokaként szolgált. Altábornagyként tért vissza 1942. november 1-jén a minisztériumba, és a honvédelmi miniszter állandó helyettesévé nevezték ki. 1943-ban vezérezredesi rangra emelkedett. Magyarország német megszállása után Edmund Veesenmayer, a birodalmi megbízott magához rendelte, és hivatkozva Ruszkiczay-Rüdiger német eredetére, felszólította a Német Birodalom teljes kiszolgálására. Ezt ő természetesen visszautasította. Miniszterhelyettesi tisztét 1944. október 16-áig, a nyilas hatalomátvételig töltötte be, amikor a Gestapo Csatay Lajos vezérezredessel, addigi honvédelmi miniszterrel együtt letartóztatta.
1944. november 19-étől 1945. január 28-áig a sopronkőhidai börtönben raboskodott. Miután kiszabadult, február 1-jén internálták, majd április 3-ától 1948. június 7-éig hadifogságban tartották a Szovjetunióban. Hazaszállítása után a súlyosan beteg embert letartóztatta a HM Katonapolitikai Osztálya, majd a „Hadik” laktanya pincéjébe szállították, ahol vallatták és kínozták. A népbíróság 1949. február 22-én háborús bűntett elkövetése miatt 8 évi fegyházra ítélte, majd a fellebbviteli bíróság 1949. június 8-án büntetését három évre csökkentette, amit a budapesti Gyűjtőfogházban, a szegedi Csillagbörtönben és a Márianosztrai Fegyház és Börtönben töltötte le. Szabadulása napján, 1952. júniusában az Államvédelmi Hatóság a Kistarcsai Internálótáborba szállította, ahonnan csak 1953. október 28-án bocsátották el. 1994-ben felmentették az ellen emelt vádak alól.


Gróf Széchenyi Pál fel

Gróf Széchenyi Pál (Budapest, 1918. szeptember 8. – Budapest, 1944. november 23.) magyar katona, ellenálló a II. világháború idején.

Élete

Széchenyi György gróf, zempléni főispán és vásonkeöi Zichy Anasztázia grófnő fia, Testvérei: Ferenc, Ágost, György, Benedek.
A II. világháború idején besorozták a hadseregbe, tartalékosként a nagyrákosi gyakorlótéren teljesített szolgálatot. Itt került kapcsolatba a Kiss János vezette ellenállási mozgalommal, amely a nyilas uralom megszüntetését, a németek kivonulását az országból és a háborúból való kiugrást akarta elérni. A szervezkedőket Mikulich Tibor páncélos főhadnagy árulása nyomán leleplezték és elfogták. Széchenyi, amikor tudomást szerzett erről, Messik Jánossal együtt megkísérelte kiszabadítani Kiss Jánosékat a Radó Endre vezette csendőrök kezei közül, de a csendőrökkel vívott tűzharcban Messik azonnal meghalt, Széchenyi pedig súlyos sebeket szerzett, amelybe másnap belehalt. A háború után a Minisztertanács posztumusz tartalékos főhadnaggyá léptette elő. Monokon a Széchenyiek családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.


vitéz Szentgyörgyi Dezső fel

Vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós (1915. január 6., Kőkút – 1971. augusztus 28., Koppenhága), a Magyar Királyi Honvéd Légierő legeredményesebb vadászpilótája, szolgálata során 29 igazolt győzelmet ért el.

Kezdetek

1915. január 6-án Kőkúton született még Szánti Dezsőként (Kőkút később összeolvadt Tapaszddal, ezért több helyen Kőkúttapaszd szerepel születési helyként). Édesapja később vette fel a Szentgyörgyi nevet. Miután Enyingre költöztek Szentgyörgyi Dezső itt végezte iskoláit, lakatos szakmát szerzett.

A légierő kötelékében

18 évesen vonult be a légierőhöz, a honvédesküt 1933. szeptember 3-án tette le. Vadászrepülő akart lenni, de megfelelő iskolai végzettség hiányában először csak repülőgép-szerelőnek vették fel. Mivel a repülőgép-szerelő szakiskolát kiváló eredménnyel végezte el, több társával egyetemben lehetőséget kapott arra, hogy pilótaképzésen is részt vehessen. A kétéves repülőgép-vezetői iskolát Székesfehérváron végezte el (1938-ban végzett), kitűnő eredménnyel. Vadászkiképzést kapott és részt vett az 1/2. Ludas Matyi vadászrepülő század kötelékében a kárpátaljai hadműveletekben. 1939. március 24-én átesett a tűzkeresztségen, századával az Iglót bombázó gépeket kísérték. 1941 tavaszán Reggiane Re.2000 repülőgépre kapott átképzést. 1942. nyarán az 1/1. Dongó vadászrepülő századdal együtt került a keleti frontra. Első harci bevetését 1942. július 8-án repülte. Először Re.2000 Héja, majd Bf 109 gépekkel repült. Első légi harca során (1942. augusztus 7-én) tévedésből egy német Heinkel He 111 bombázógépet lőtt le (a német személyzetből két fő megsebesült). 1942. október 7-én kezdődött meg a Dongó század egy részének átképzése Bf 109-re. Dezső is az első csoportban volt, akiket átképeztek. Ezután nagyszámú Jabo (Jagdbomber – vadászbombázó) bevetést repültek, légi harcokra ritkábban került sor. 1942. december 12-én repülte 50. bevetését. 1943. június 26-án a 92. bevetésén sikerült lelőnie első szovjet gépét. A magyar 4/1. bombázórepülő század Ju 88-as bombázóit biztosította Fábián István szakaszvezető kíséretében, amikor szovjet Jak–7B-k támadták meg a bombázókat és az egyiket Dezső lelőtte. Végre megtört a jég. Utolsó bevetését 1943. augusztus 7-én repülte. Frontszolgálata alatt 142 bevetést repült és 6 szovjet gépet lőtt le igazoltan.

Pumák között

1944. május 1-jén megalakult a 101. Puma vadászrepülő osztály. A 101/2. Retek századba került, amely Dezső korábbi szolnoki századából alakult meg. A Pumák között is folytatódtak sikerei. Első amerikai gépét 1944. június 14-én lőtte le, áldozata egy P–38 Lightning volt. 6 amerikai gépet lőtt le 20 más adatok szerint 22 bevetésen. 1944. november 16-án léptették elő zászlóssá. Az „Amerikai szezon” után újra a vörös csillagos gépek lettek az ellenfelek. 1945. március elején repülte 200. bevetését. A háború végéig még 17 szovjet gépet lőtt le, az utolsót 1945. április 16-án. Nagy szakmai tekintélylét nem csak légi győzelmeinek köszönhette, hanem azért is, mert kiválóan repült és sohasem tört pilótahibából gépet. Azon kevés pilóta közé tartozott, akiket soha nem lőttek le, nem fogta a golyó. A háborút kb. 220 bevetéssel és 29 igazolt légi győzelemmel fejezte be. Ő minden idők legeredményesebb magyar vadászpilótája. 1945. május 3-án esett amerikai hadifogságba.

A háború után

A hadifogság után hazajött. 1946–1949 között a MASZOVLET pilótája, megnősült és megszületett az ifjabb Dezső. 1950-ben koholt vádakkal letartóztatják és csak 1956-ban szabadul ki. 1957-től a Malévnál lett pilóta. Több mint ötmillió km-t repült. Legendás szerencséje 1971. augusztus 28-án fogyott el. A Malév koppenhágai járatának katasztrófája során repülőhalált halt az (Iljusin Il–18V típusú, HA-MOC lajstromjelű repülőgéppel. A repülőgép leszállás közben az akkor még ismeretlen meteorológiai jelenségbe, microburstbe (nagy erejű, kis kiterjedtségű leáramló légáramlás) került. Ma már külön időjárás figyelő radar ellenőrzi a repülőtér környékét a microburstből eredő katasztrófák elkerülésére, de akkor még nem volt. Ezzel együtt is helyesen ismerte fel a helyzetet, de az alacsony magasság és a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő a repülőgép megfelelő mértékű gyorsításához.
Nevét a Magyar Honvédség MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis őrzi több emléktábla mellett.

Légi győzelmei

1943

1. 43/06/26 – Jak-7B
2. 43/07/07 – La–5
3. 43/08/03 – La–5
4. 43/08/03 – Il–2
5. 43/08/04 – La–5
6. 43/08/04 – Pe–2

1944

7. 44/06/14 – P–38
8. 44/06/27 – P–51
9. 44/07/02 – B–24
10. 44/07/16 – B–24
11. 44/07/27 – B–24
12. 44/08/22 – B–24
13. 44/11/13 – Jak–9
14. 44/11/16 – Il–2
15. 44/12/08 – Jak–9
16. 44/12/20 – Il–2

1945

17. 45/01/04 – La–5
18. 45/01/08 – La–5
19. 45/01/18 – La–5
20. 45/01/18 – Il–2
21. 45/01/28 – Jak–9
22. 45/01/30 – Jak–9
23. 45/02/12 – Il–2
24. 45/03/09 – Jak–9
25. 45/03/11 – La–5
26. 45/03/19 – Il–2
27. 45/03/20 – La–7
28. 45/03/23 – Jak–3
29. 45/04/15 – Jak–9

Igazolatlan légi győzelmei

1. 43/07/20 – szovjet vadász
2. 43/08/03 – szovjet vadász
3. 43/08/05 – szovjet vadász
4. 43/08/06 – szovjet vadász
5. 43/08/07 – szovjet vadász
6. 45/03/19 – La–5


vitéz Szűgyi Zoltán fel

Vitéz Szügyi Zoltán (Huszt, 1896. február 9. – Budapest, 1967. november 23.) vezérőrnagy, a Szent László hadosztály parancsnoka.

Az I. világháborúban önkéntes volt, helytállásáért hadapród-őrmesterként arany vitézségi érmet, tisztként III. osztálú katonai érdemkeresztet és Vaskoronarendet kapott. 1923-ban száza- dosként reaktiválják. Később a várpalotai lövésziskola tanára lett. A II. világháború alatt 1940–44-ig a kolozsvári hadtestparancsnokságon, majd Pápán az ejtőernyős zászlóalj parancsnoka volt. 1942-től ezredes, a 2. magyar hadsereg 43. gyalogezredének parancsnokaként 1942–43 részt vett a Don menti harcokban és a visszavonulásban. Az 1943 januári szovjet áttörés lassítása és részbeni feltartóztatása miatt kitüntetik. 1944-ben a Szent László hadosztály megszervezésekor annak parancsnoka lett. Részt vett a Garam menti, majd a dunántúli harcokban. Közben felvette a kapcsolatot báró Atzél Ede útján a szovjetellenes nemzeti ellenállással. Céljuk az volt, hogy a hadosztályt nyugatra mentve az odaérkező brit alakulatok előtt kapituláljanak, megtartva ezzel a hadosztályt a háború utánra. 1945. május 10-én, már a háború európai befejezése után, sikerült alakulatai zömét a Kor-Alpok nehéz hegyi útjain az angol megszállási övezetbe átmenteni.

A háború után

A budapesti kormány háborús bűnösség címén kikérte az angoloktól, akik felkínálták neki a szökés lehetőségét, de nem élt vele. A Népbíróság 1948. február 23-án 10 évre ítélte, mely ítéletet a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. november 28-án érvénytelenített, és helyette életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Az 1956-os forradalom idején kiszabadult, de hamarosan ismét börtönbe került. 1957 őszén "kegyelmet" kapott, majd segédmunkásként dolgozhatott.

Emlékezete

Hamvai a Farkasréti temetőben nyugszanak. Szügyi Zoltánt a Legfelsőbb Bíróság 1994. március 31-én a háborús bűnösség vádja alól felmentette.


vitéz Fekésházi és Tabódi Tabódy István

fel

Tabódy István (Budapest, 1921. április 1. – Székesfehérvár, 2000. szeptember 25.) 20. századi magyar katonatiszt, később pap.

Élete

Mivel apja is katonatiszt volt, ő is katonai pályára készült. 1930 és 1938 között a kőszegi katonai főreáliskolában tanult, majd tanulmányait a Ludovikán folytatta, ahol 1941-ben végzett. A 3. Nádasdy Ferenc huszárezred hadnagyaként Nagyváradon, Nagyszalontán és Munkácson szolgált. 1944-ben főhadnagyi rangot kapott és kivezényelték az orosz frontra, ahol szeptember 17-én Varsó közelében súlyos sebesülést szerzett.
1945-től a Honvédelmi Minisztérium lóügyi osztályán szolgált, majd 1947-ben századosi rangot kapott. Még ugyanebben az évben kémkedés vádjával letartóztatták és internálták. A kistarcsai és recski internálótáborban őrizték. 1953-as szabadulása után szállítómunkásként dolgozott, majd bérmakeresztapjának, Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknek a segítségével papi tanulmányokat kezdett. 1955-ben az Állami Egyházügyi Hivatal eltiltotta a szemináriumból, ám Hegedüs András miniszterelnökhöz írt levele nyomán engedélyezték továbbtanulását.
1957-ben diakónussá szentelték és még ugyanabban az évben az 1956-os forradalommal való rokonszenvezése miatt 7 hónapra börtönbe zárták. Szabadulását követően, 1958. június 13-án Shvoy Lajos szentelte pappá. Pár hónapig a szemináriumon volt előadó, majd kizárták, mivel több társával együtt nem jelent meg az országos békepapi gyűlésen. Ezt követően a Közlekedési Múzeumban lett takarító. Néhány paptársával együtt titkos szemináriumot szervezett. Emiatt 1961-ben letartóztatták és „államellenes szervezkedés” vádjával 12 évre ítélték. Büntetését szinte teljesen letöltötte, 1972 december 30-án engedték ki a börtönből. Ez után a székesfehérvári belvárosi templom, majd Csabdi, majd Kisláng és végül Bicske plébánosa lett. 1992-ben székesfehérvári kanonokká nevezték ki, mely tisztséget a haláláig betöltötte. A rendszerváltás után vezérőrnagyi rangot kapott. 1990-t követően paptársával Lipp Lászlóval együtt jelentős szerepet játszott az újrainduló tábori püspökség megszervezésében.
Halála után posztumusz vezérezredesi rangot kapott katonai múltjára tekintettel. 2005-ben Bicskén szobrot emeltek tiszteletére.


Tapody Lajos

fel

Tapody Lajos (Szank, 1901. augusztus 17. – 1984) főtörzsőrmester, a magyar hadsereg tagjaként a második világháborúban a Don melletti harcokban vett részt. A Magyar Arany Vitézségi Érem birtokosa.

Szakmai életrajz

Korai éveiről nincs információ. A második világháborúban a 2. magyar hadseregben harcolt. 1942. decemberében vezényelték a Donhoz, itt a soproni 7. önálló huszárszázad szakaszparancsnokaként irányította az egységet. Az egység feladatai főként felderítések és járőr feladatok voltak.
Nem sokkal megérkezését követően – december 10-én – felterjesztették a Magyar Vitézségi Érem arany fokozatára.
1943. januárjában a szovjetek offenzívába kezdtek. Tapody egységével komoly összecsapásokban vett részt Boldirjovka – Jablocsnoje – Repjevka – Kurszkaja települések körüli harcokban. Érdemeket szerzett a túlerőben lévő ellenséges gyalogsággal és harckocsikkal szembeni harcokban. A harcok során megmentette egyik alárendeltje életét. Ez utóbbi cselekedetéért és az ellenség előtt tanúsított kimagaslóan vitéz magatartásának elismeréseként részesült a Magyar Arany Vitézségi Éremben.
Később szovjet hadifogságban volt (1945 májusától - 1947 júliusáig). Szabadulását követően a civil életben helyezkedett el.
A Kecskeméti Köztemető S parcellájának XVII. sorában a 7. számon található sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2009-ben a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Kitüntetései

Arany, Kisezüst (kétszer) és Bronz Vitézségi Érem
Magyar Bronz Érdemérem
Nemzetvédelmi Kereszt
Szolgálati Jel
Felvidéki Emlékérem
Délvidéki Emlékérem
Német Vaskereszt 2. oszt.
Magyar (kard, sisak nélküli), osztrák és bolgár háborús emlékérem


Tartsay Vilmos

fel

Fájl:Tartsay Vilmos emléktábláa XII kerület.jpg Fájl:Tartsay Vilmos sírja.jpg

Tartsay Vilmos (vagy Tarcsay Vilmos, Érsekújvár, 1901. július 22. – Budapest, 1944. december 8.) vezérkari százados, részt vett a magyar ellenállási mozgalomban a II. világháború idején.

Katonacsaládból származott. A hagyományokat követve elvégezte a Ludovika Akadémiát, utána különböző csapattesteknél szolgált, mint vezérkari tiszt. 1940-ben a nagyváradi huszárezred parancsnoka lett. A háború kitörésekor azonnal nyugdíjazását kérte, 1944 végén azonban Nagy Jenő ezredes hatására bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága katonai vezérkarának munkájába. 1944. november 22-én tartoztatták le saját lakásán, a többi katonatiszttel együtt, akikkel éppen gyűlést tartott. Bíróság elé állították, majd kivégezték. Emlékét az ország számos településén róla elnevezett utca őrzi.


Ternegg Kálmán fel

Ternegg Kálmán (1887 – Váci börtön, 1956) II. világháborús magyar vezérezredes, a légierők főparancsnoka 1945-ben.

Élete

Szegény tisztviselői családból származott, elvégezte a Ludovika Akadémiát, ezt követően tüzérségi százados lett az osztrák-magyar hadseregben, majd 1920 után a magyar királyi hadseregben. 1937-től a Tüzérség II. lovasbrigádjának lett parancsnoka. 1939-től a tüzérségi VIII. hadtest parancsnoka lett. 1941-től a frontra vezényelték. 1942-től tüzérségi vezérezredes lett, majd 1945-től a légierők főparancsnoka. Tisztségében a sikertelen kiugrási kísérlet után is megmaradt, a háború után Nyugatra menekült, de a Martin Himmler vezette OSS elfogta és kiadta Magyarországnak. Magyarországon 15 évre ítélték, a váci börtönben raboskodott, itt is érte a halál 1956 elején.


Török Pál Miklós fel

Török Pál Miklós (Kétegyháza, 1922. március 14.) ny. ezredes.

Élete

Anyai ágon ősei skót főnemesi családból származtak, apai ágon török janicsárok voltak. 1940-ben a szegedi piaristáknál érettségizett. Ezt követően önkéntes katonaként szolgált a békéscsabai karpaszományos iskolában, ahol rangelsőként végzett. Innen került a Magyar Királyi Ludovika Katonai Főiskolára, ahol 1943. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Egyből a bácskai frontra került, összesen három alkalommal sebesült. Ausztriában került szovjet fogságba, ahonnan vonaton szállították előbb egy romániai , később egy szovjet hadifogolytáborba. Három év fogság után tért haza, de a hadseregből eltávolították. 1951-ben végzett mint gyógyszerész. 1956-ban részt vett a forradalomban, ezt követően internálták bebörtönözték, majd a rendszerváltáskor rehabilitálták. Jelenleg Szegeden él nyugdíjasként


Dálnoki Veress Lajos fel

Dálnoki Veress Lajos (Sepsiszentgyörgy, 1889. október 4. – London, 1976. március 29.), m.kir.honvéd vezérezredes, hadtörténész.

Élete

Székely nemesi (primor)családból származott. A Ludovika Akadémián végzett (1910). 1933–35-ben lovashadosztály vezérkari főnöke, 1935–38-ban katonai attasé Bécsben. 1938–40-ben a 15. gyalogdandár parancsnoka, 1940-ben vezérőrnagy és a 2. lovasdandár parancsnoka. 1942-ben az 1. páncéloshadosztály parancsnoka a doni arcvonalon, altábornagy. 1942–44-ben a IX. hadtest parancsnoka, 1944. augusztus 28. – október 15. vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka.
Az október 15-ei kiugrási kísérlet előtt a Horthy Miklós kormányzó akadályoztatása esetére helyettesévé (homo regius) nevezte ki. Németbarát tisztjei árulása folytán a német hadsereg letartóztatta, és átadta a nyilas hatóságoknak; a hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte. 1944. október 16-ától német és nyilas fogságban volt Sopronkőhidán, ahonnan megszökött. 1946-ban nyugdíjazták.
Jobboldali, államellenes összeesküvés koholt vádjával 1947. április 16-án kötél általi halálra ítélték, ítéletét a Népbíróságok Országos Tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. 1956-ban szabadult, november 3-án külföldre távozott, Londonban élt. 1958-tól a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöki tisztségét is betöltötte. Londonban hunyt el, és az Amerikai Egyesült Államokban, Berkeley Springs-ben van eltemetve.

Műve

Magyarország honvédelme a 2. világháború előtt és alatt, I-III., München, 1972.


Vörös János fel

Vörös János (Csabrendek, 1891. március 25. – Balatonfüred, 1968. július 23.) vezérezredes, vezérkari főnök, honvédelmi miniszter.

Élete

A traisskircheni hadapród iskolán végzett, 1911-től zászlós volt a Monarchia közös hadseregében. Átlépett a honvédségbe, s Hajmáskéren a 7. honvéd tüzérezrednél szolgált. Az I. világháborúban az orosz, majd az olasz fronton harcolt. A Hadiakadémia elvégzése után a szombathelyi hadtestnél vezérkari tiszt lett. Később a Honvédelmi Minisztériumba osztották be, majd a harcászat tanára lett a Hadiakadémián. 1939–1940-ben a Honvéd Vezérkari Főnökség 7/ö. (híradó) osztályának vezetője volt, mint vezérkari ezredes. 1941. május 1-jétől vezérőrnagy, a 2. gépkocsizó dandár parancsnoka lett. 1942-ben a Honvéd Vezérkari Főnökség hadműveleti csoportfőnöke, majd a Honvédelmi Minisztériumban anyagi csoportfőnök lett. 1943-tól altábornagy, a székesfehérvári II. hadtest parancsnoka volt. 1944. március 19-étől 1944. október 16-áig vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke. Ő dolgozta ki a Dél-erdélyi hadjárat tervét. A nyilas hatalomátvételt követően átállt a Vörös Hadsereghez. 1944. december 22-étől 1945. november 15-éig az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi minisztere, majd 1945. november 15-étől vezérkari főnök lett, mígnem 1946. szeptember 1-jén kérésére nyugdíjazták.
1945. január 20-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány küldöttségének egyik tagjaként aláírója volt a moszkvai Fegyverszüneti Egyezménynek. 1949. március 25-én a Katonapolitikai Csoportfőnökség kémkedés vádjával letartóztatta. 1950. június 22-én a katonai törvényszék életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1956-ban szabadult ki, ezt követően haláláig visszavonultan élt.


Werth Henrik fel

Werth Henrik (Rezsőháza, 1881. december 26. – ?, 1952. május 28.) magyar katonatiszt, Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnöke.

Élete

Werth Henrik Rezsőházán, német nevén Rudolfsgnad-on születt 1881. december. 26-án. A hadapródisk. elvégzése után Békéscsabán a gyalogezredben szolgált. Onnan került a hadiisk.-ba, melynek elvégzése után a székesfehérvári honvédkerületi parancsnoksághoz osztották be. Az I. világháborúba a pozsonyi hadosztályparancsnoksággal vonult mint vezérkari százados. 1918-ban vezérkari ezredes, 1919. máj. 2-án a hadseregfőparancsnokság megbízottja a román okkupációs erőkkel való fegyverszüneti tárgyaláson. 1920-ban a hadseregben a fővezérségen teljesített szolgálatot, majd a honvédelmi min. hadműveleti osztályának vezetője lett. 1926-tól tábornok, 1931-ben altábornagy; 1936-ban nyugalomba vonult. 1938-ban reaktiválták, és 1938-tól 1941. szept. 5-ig a hadsereg németbarát beállítottságú vezérkari főnöke volt s mint ilyen nagy szerepet játszott – néha a politikai vezetést is megelőzve – a német követelések teljesítésében. Irányítása alatt dolgozták ki Jugoszlávia és a SZU megtámadásának terveit. – Irod. Horthy Miklós titkos iratai (Szerk. Szinai Miklós és Szűcs László, Bp., 1962).
A Hadiiskola elvégzése után átlépett a honvédségbe. Végigharcolta az elsõ világháborút, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg 7. hadosztályparancsnoka.
Csapatszolgálatot és vezérkari pozíciókat is ellátott, tanított a Hadiakadémián, melynek 1926-tól parancsnoka is volt. 1931-tõl vegyesdandárparancsnok. 1936-ban nyugállományba helyezik, de 1938 szeptemberében reaktiválják, õ lesz a Honvéd Vezérkar fõnöke. E minõségében szeretné elérni a hadsereg jelentõsebb politikai tényezõvé válását, valamint szorgalmazza a németekkel való szoros együttmûködést. Horthy Miklós kormányzó parancsára a délvidéki területek közigazgatásának feje Werth Henrik honvéd vezérkari főnök lett, Horthy Miklós 1941 szeptemberében felmentette, és Boldogfai Farkas Endrét, vezérkari őrnagyot tette helyébe 1942 végéig.
Nyugállományban maradt 1945 februárjáig amikor a szovjetek letartóztatták. Távollétében lefokozták és kicsapták a honvédségbõl, majd 1948-ban a Népbíróság háborús bűnök miatt halálra ítélte. Szovjet fogságban hunyt el 1952-ben.


Zákó András

fel

Reszneki Zákó András - Őszi harcok 1944

Zákó András (Brassó, 1898. március 23. – München, 1968. március 13.) magyar katonatiszt a II. világháborúban.

Élete

A Ludovika Akadémia elvégzése után 1916-ban tisztté avatták. Ezt követően az I. világháború végéig a román és orosz fronton harcolt, előbb a 2. brassói székely gyalogezred, majd a 38. rohamzászlóalj kötelékében. A fronton tanusított hősiességéért megkapta a Tiszti Ezüst Vitézségi Érmet. A háború után a vezérkar 2. osztálya hírszerző alosztályának lett a vezetője, megkapva a vezérőrnagyi rangot. 1940 - 1942 között a Hadiakadémián a hadműveleti vezérkari szolgálat tantárgy tanára volt. 1943.-ban a marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály parancsnoka lett, ezzel az egységgel 1944. március 21-én a már Kárpátalja északi felén végighúzódó frontra kivonult és felvette a harcot az oroszokkal. A nyilas hatalomátvételt követően Szálasi Ferenc kinevezte a vezérkar 2. osztályának (hírszerzés) vezetőjévé. Továbbra is részt vett a harcokban, majd 1945. májusában Ausztria területén amerikai fogságba esett. Absam helységben a menekült tábor őre lett. A magyar hatóságok kikérték az amerikaiaktól, mint háborús bűnöst, Szálasi hatalomra jutásának elősegítésével vádolták, de kiadatása elmaradt. 1948. október 23-án Klagenfurtban megalapította a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét, amelynek tagja lett szinte minden Magyarországról emigrálni kényszerült magyar katonatiszt. A szervezet céljának Magyarország szovjet megszállás alóli felszabadítását tűzte ki maga elé. Központja előbb Absam, majd 1955-ben München lett. Zákó András a szervezet lapjának, a Hadak Útjának a főszerkesztője is volt.

Egysége

24. brassói székely gyalogezred, 38. rohamzászlóalj, 27. székely könnyű hadosztály.

Kitüntetései

Tiszti Ezüst Vitézségi Érem

Műve

Őszi harcok 1944 (Bp., 1991


^^^^