Adolf Hitler öngyilkossága1945. április 30.

Hitler halála

Fájl:Stars & Stripes & Hitler Dead2.jpg
Hitler öngyilkossága körül sok volt a bizonytalanság, a ködösítés, és e köd egy része máig sem oszlott szét. Alkalmas egyébként kételyek támasztására egy Hitlernél megfigyelhető belső ellentmondás is. Az egyik oldalon állnak a következő tények: a Führernek minden ismert adat és jel szerint nemcsak fizikai, de szellemi állapota is egyre romlott. 1944-1945 folyamán katonai lépéseiben már nem lehet felfedezni a realitásérzék minimumát sem.

 

Kétségbeesett, akarnok akciókról, minden értelmet nélkülöző pusztításról, magának Németországnak a tudatos rombolásáról értesülünk, és e rabiátus dühnek még további embermilliók estek áldozatul. Az öldöklés és a romok "termelése" még akkor is folytatódott, mikor Hitler a Testament politique tanúsága szerint már valóban tudatában volt az elkerülhetetlen bukásnak. Ennek ellenére változatlanul ott ült a térkép előtt, rendeleteket és parancsokat osztogatott, olykor olyan hadseregcsoportoknak, amelyek a valóságban már nem is léteztek.

Felmentett és kinevezett, ítélkezett, mi több, halálra ítélt neves náci személyiségeket, és még az is megesett, hogy az utolsó órákban a halálos ítéletnek érvényt tudott szerezni. Mindez arra vall, hogy Hitler ekkoriban már testi-szellemi roncs volt, aki képtelen szembenézni a valósággal, és attól teljesen elrugaszkodva tervezgette úgynevezett akcióit.

Másfelől viszont, szemben azokkal a nácikkal, akik még 1945 áprilisában is egy végső ellenállásra s e célból a Berghofban való "felkészülésre" stb. biztatták, ő pontosan tudta, hogy elérkezett a vég órája. Ezt akkor mondta ki, mikor Bormannnak kijelentette, hogy tévedett a német nép megítélésében, és most be kell látnia, hogy "a keleti nép" bizonyult az erősebbnek. Sőt e végórát képes volt végül saját maga előkészíteni és végrehajtatni úgy, ahogy neki személy szerint a legjobban megfelelt. Fel tudta mérni, miféle sors várna rá, ha a szövetségesek kezébe kerülne, és tudta, mi az egyetlen módja annak, hogy önmaga körül valamilyen legendát teremtsen az utókor számára.

Amikor a berlini véget és az öngyilkosságot választotta, saját szempontjából teljesen racionálisan döntött. Mindebből csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy Hitler ugyan narcisztikus és fanatikus volt, felfedezhetők nála paranoid vonások is, tetteinek emberi következményei a legkisebb mértékben sem befolyásolták, s az általa kezdett játszmát a teljes kilátástalanság ellenére végigjátszotta, de nem őrült meg a vég közeledtének látványától sem. Következetes volt önmagához.

Ami viszont az öngyilkosság módját illeti, az bizony máig sem teljesen világos. Szó volt mérgezéses halálról, a helyszínen egyes tanúk által látott egy vagy több fegyverről, lőtt sebről, továbbá Hitler egy "szigorúan titkos" utolsó parancsáról. A bizonytalanságot éveken át részben az egymásnak, illetve az idő múltával olykor már önmaguknak is ellentmondó tanuk, részben az oroszok tartották fenn. Az oroszok először tagadták, hogy Hitler maradványait találták volna meg. Később mégis állították, hozzátéve, hogy méregtől halt meg, miközben a tanúk mind golyó által ejtett sebről vagy sebekről beszéltek. A tanúk másként nyilatkoztak közvetlen őrizetbe vételükkor, másként a moszkvai kihallgatások során, és egyikük-másikuk új verziót tálalt fel, miután évek múlva hazatért.

Valószínűsíteni lehet, hogy az orosz szakértők azért beszéltek kizárólag a maradványokban fellelt méreg nyomairól, hogy Hitlert megfosszák az önkezűleg végrehajtott lövés nimbuszától. Ám az utolsó, titkos hitleri parancs talán éppen azt tartalmazta, hogy miután a mérget bevette, egy bizalmi embere rálőjön, pontosan e nimbusz biztosítása érdekében. A homály azután lehetővé tette, hogy szárnyaló fantáziával bíró és joggal nagy bevételt remélő írók, írnokok a legkalandosabb meséket tálalják fel az olvasóközönségnek Hitler csodálatos szökéséről és túléléséről. Sőt, arról is olvashatunk, hogy Hitler nem lett öngyilkos, hanem a környezetéből valaki meggyilkolta.

Két dolog biztos. Az első, hogy a kancellária udvarán talált elszenesedett tetem maradékát több szakember és tudós azonosította Hitlerrel. A döntő bizonyíték a fogsor volt. A második: ha ezek az emberek mind tévedtek, netán hazudtak volna, és Hitler mégis megszökött a gyors ítélet elől, úgy az elképzelt utóélet bármely változata felért volna a "führeri" értelemben vett öngyilkossággal.

Néhány tudós biztos forrásból állítja, hogy Hitler és Eva Braun csontjait (koponyatöredékek és fogmaradványok) a háború után a szovjetek magukkal vitték a Szovjetunióba, és a mai napig Oroszországban vannak. 2009-ben Nick Bellantoni, az amerikai Connecticuti Egyetem kutatója Moszkvában mintákat vett a csontdarabokból, és a minták genetikai vizsgálata során rájött, hogy a csontok egyértelműen egy 20 és 40 év közötti korú nőtől származnak. A kutatók szerint nem valószínű, hogy Eva Braun csontjai lennének, ugyanis semmilyen forrás nem utalt rá, hogy a méregkapszula után főbe lőtte volna magát, vagy valaki lelőtte volna őt.

Hitler és Eva Braun csontjait (koponyatöredék és állkapocs kivételével) 1970. április 4-én égették el. Erről két akta született. Az egyik az exhumálást, a másik az égetést dokumentálja:

„a maradványok fizikai megsemmisítését a Magdeburgtól 11 kilométerre lévő Schönebeck térségében nyílt tűzön való elégetéssel, majd a hamunak... a Biederitz folyóba való szórásával végezték el”

 

KAPCSOLÓDÓ

FORRÁS

Wikipédia

  • Bullock: Alan Bullock. Hitler. A Study in Tyranny (1962)
  • Deuerlein: Deuerlein, Ernst. Hitler. Eine politische Biographie (1969)
  • Domarus: Domarus, Max. Hitler. Reden und Proklamationen 1932-1945. I-II (Négy félkötetben) (1965)
  • Fest: Fest, JoachimHitler. New York: Harcourt (1974). ISBN 0-15-602754-2
  • Fest 1978: Fest, Joachim. Der Aufstieg. Der Führer (1978)
  • Frank 2003: Frank (ed), Tibor. Discussing Hitler. New York: CEU (2003). ISBN 963 9241 56 3
  • Franz-Willing, Georg. Die Hitlerbewegung. Der Ursprung 1919-1923., 112-. o. (1962)
  • Goebbels: Goebbels, JosephTagebücher I-V.. München: Ralf Georg Reuth (1992)
  • Hahner 2010: Hahner, Péter100 történelmi tévhit. Budapest: Animus (2010). ISBN 978-963-9884-95-3
  • Hahner 2011: Hahner, PéterÚjabb 100 történelmi tévhit. Budapest: Animus (2011). ISBN 978 963 324 029 8
  • Halder: Halder, FranzKriegstagebuch I-III. (1962-64)
  • Heiden 1937: Heiden, Konrad. Hitler. Budapest: Pallas-Antikvárium (1999 (1937)). ISBN 963 9117 23 4
  • Hofer 1984: Hofer, Walther. Die Entfesselung des Zweiten Weltkrieges. Darstellung und Dokumente. Düsseldorf (1984)
  • Hitler holttestének azonosítása (magyar nyelven). fogaszatiszakerto.hu. [2012. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 1.)
  • Joachimsthaler: Joachimsthaler, A.. Korrektur einer Biographie. Adolf Hitler 1908-1920. (1989)
  • Juhász 1988: Juhász, GyulaMagyarország külpolitikája 1919-1945. Bp: Kossuth (1988). ISBN 963 09 3103 6
  • Kershaw 2003: Kershaw, IanHitler 1889–1936: Hybris. Szeged: Szukits Könyvkiadó (2003). ISBN 963-9441-94-5
  • Kershaw 2004: Kershaw, IanHitler 1937–1945: Nemezis. Szeged: Szukits Könyvkiadó (2004). ISBN 963-497-059-1
  • Kissinger 1996: Kissinger, HenryDiplomácia. Budapest: Panem–McGraw-Hill–Grafo. ISBN 963 545 112 1
  • Kubizek: Kubizek, August. Adolf Hitler. Mein Jugendfreund. (1953)
  • Lukacs 1998: Lukacs, JohnA történelmi Hitler. Budapest: Európa (1998). ISBN 963-07-6328-1
  • Maser 1965: Maser, Werner. Die Frühgeschichte der NSDAP. Hitlers Weg bis 1924. (1965)
  • Mein Kampf, München, 1938: Hitler, Adolf. Mein Kampf (1938). ISBN 1-901338-00-2
  • Ormos 1993: Ormos MáriaHitler. T-Twins (1994). ISBN 963 7977 56 2
  • Ormos 1999: Ormos Mária, Krausz Tamás. Hitler – Sztálin. Budapest: Pannonica (1999). ISBN 963 8469 94 3
  • Schramm 1971: Percy Ernst Schramm. Hitler: The Man and Military Leader. Chicago: Fayard (1971)
  • Speer 1971: Albert SpeerAu coeur du Troisième Reich. Paris: Fayard (1971)
  • Testament: Le Testament politique de Hitler (franciául); Martin Bormann jegyzeteivel és Hugh Trevor-Roper előszavával (1959)
  • Tischgespräche: Picker, Henry. Hitlers Tischgespräche im Führerhauptquartier 1941-1942 (1981)