Nemzetgyülési választások Németországban

1919 Január 19.

A háborús összeomlás nyomán kikiáltott köztársaság alkotmányozó nemzetgyűlési választására 1919. jan. 19-én kerül sor. Németország egész háború előtti területén lebonyolítják ugyan, de már szó sem lehet lengyel (illetve általában kisebbségi) pártok indulásáról.

A választáson a 37.362,1 ezer jogosult (a lakosság 63,1 %-a) 81,7 %-a vesz részt. Az érvénytelen szavazatok száma 124,5 ezer (0,4 %).

Győz 37,9 %-al és a 421-ből 163 parlamenti hellyel a Szociáldemokrata Párt (a keleti hadseregnek fenntartott két mandátummal együtt 165 a 423-ból). Csak Posenben (a Német Nemzeti Néppártnak), Lipcse körzetében és a déli Szász tartományban (a Független SZDP-nek), Badenben és Rajna tartományban (a Centrum Pártnak), valamint Dél- és Kelet-Bajorországban (az országos eredményben a Centrum Pártnál feltüntetett Bajor Néppártnak) kénytelen átengedni az elsőséget.

Második a Centrum Párt 19,0 %-al (91 mandátum). Harmadik a Haladó Néppárt utódaként a Német Demokrata Párt 18,6 %-al (75), negyedik a konzervatív pártok utódaként a Német Nemzeti Néppárt 10,3 %-al (44), ötödik az újonnan létrejött Független SZDP 7,6 %-al (22), hatodik a Nemzeti Liberális Párt utódaként a Német Néppárt 4,4 %-al (19).

A nemzetgyűlés 1919. február 6-án Weimarban ült össze, mivel a harcok nyomán Berlinben kialakult helyzetet nem ítélték megfelelőnek a nemzetgyűlés megtartására. Ebertet február 11-én ideiglenes köztársasági elnökké választották, míg Philipp Scheidemannt február 13-án az újonnan megalakult koalíciós kormány vezetőjévé választották. Scheidemann rövid ideig töltötte be a kancellári pozíciót, mivel az antant szigorú békefeltételei elleni tiltakozásként júniusban lemondott. Scheidemann lemondását követően Gustav Bauer lett a német kancellár. A weimari alkotmányt 1919. július 31-én fogadták el, és Ebert mint ideiglenes köztársasági elnök augusztus 11-én írta alá. Ebert 1919. augusztus 21-én tette le a köztársasági elnöki esküt. Ezt követően Németországot ismét Berlinből irányították.

A weimari alkotmány egyrészt viszonylag sok lehetőséget nyújtott a közvetlen demokrácia számára, például referendumok formájában, másrészt viszont a 48. cikkelye az elnök számára lehetővé tette, hogy fellépjen a parlamenti többség ellen a hadsereg segítségével, amennyiben szükséges. Ez a lehetőség a későbbiekben fontos szerepet játszott a német demokrácia lerombolásában.

 

KAPCSOLÓDÓ

FORRÁS

Wikipédia