Ugrás a Főoldalra!

A kassai bombatámadás az akkor Magyarországhoz tartozó Kassát ért, máig nem tisztázott légi támadás volt 1941. június 26-án, amely jelentős károkat okozott mind a város épületeiben, mint a lakosság körében. Az esemény okot adott Magyarország Szovjetunióval szembeni hadviselésére.

Az incidensről értesülve Horthy Miklós kormányzó, Bárdossy László magyar miniszterelnök és egyes németbarátnak vélt politikusok rábeszélésének hatására még aznap, alaposabb vizsgálat és parlamenti jóváhagyás nélkül, bejelentette a hadiállapot beálltát a Szovjetunióval. Ezzel a magyar csapatok a Harmadik Birodalom oldalán bekapcsolódtak a hódító Barbarossa hadműveletbe.

A kassai bombázás a modern kori történelem egyik jelentős rejtélye, mivel a támadó repülőgépek típusát és hovatartozását mind a mai napig nem sikerült kétséget kizárólag megállapítani. A lehetséges felelősökkel kapcsolatban azonban az eset óta számos, többé-kevésbé megalapozott elmélet látott napvilágot (lásd lejjebb).

Események

A kassai bombázás napján, 12:40-kor Rahónál repülőgépről géppuskatámadás ért egy gyorsvonatot. A támadás eltérő források szerint két vagy három embert ölt meg, három súlyos és hat könnyebb sebesülést okozott. A gépeket ekkor a jól látható felségjelek alapján szovjetként azonosították.

13 órakor a Heringes község szélén települt magyar légvédelmi figyelőpont észlelt három nagyméretű, gyors kétmotoros bombázógépből álló köteléket, de a repülőgépek típusát kézi távcsövön át nem tudták felismerni – a gépeken csak a sárga festésű szárny- és törzsjelzéseket figyeltek meg. Az esetről riasztást sem tudtak leadni, mivel tábori telefonvonaluk esőzés miatt beázott, elnémult.

A bombázókötelék alacsony magasságban egyenesen átrepült Kassa városa felett és 13:07 órakor teljes bombaterhét ledobva, éles bal fordulóval távozott. A várost védő gépágyúk a támadás teljes váratlansága miatt csak néhány lövést tudtak leadni, a gépeken találatot nem figyeltek meg – az egyik bombázó azonban feltehetően műszaki probléma miatt rendszertelenül szórta le terhét, az egyik bomba egy szomszédos falu (Enyicke) szélén csapódott be.

Kassára összesen 29 db (+1 a szomszéd falura) légibomba hullott, amelyek a 100 kg-os méretkategóriába tartoztak. A támadás a városban 32 halottat követelt, az áldozatok között 7 postás és 8 katona is volt, a súlyos sérültek számát a források 60 főre teszik. A 30 db légibomba közül kettő nem robbant fel. Mindkettő szovjet típusú, 105 kg-os, légcsavar biztosítású, pillanatgyújtós rombolóbomba volt.

A Kárpátok felett két magyar vadászrepülőgép megkísérelte elfogni a távozó köteléket, azonban a bombázók ekkor felgyorsítottak és a felhőrétegbe emelkedtek, ahol a lassú, kétfedelű, nyitott kabinos Fiat CR-42 típusú magyar vadászgépek nem tudták követni őket. A legkisebb megközelítési távolság mintegy 1000 méter volt, a bombázók típusát ekkor sem sikerült azonosítani.

Lehetséges magyarázatok

Szándékos szovjet provokáció

A hadüzenet utólag közzétett indoklásában a Bárdossy-kormány tényként állította, hogy a támadást szovjet gépek hajtották végre. Ennek bizonyítékaként bemutattak két darab fel nem robbant, 105 kg tömegű szovjet légibombát, amelyeket a bombázás után a helyszínen találtak a tűzszerészek.

A szándékos szovjet támadás elméletével kapcsolatban 1945 óta számos kétség merült fel. A szovjet gyártmányú légibombák a harmincas évek
végén elterjedtnek számítottak Európában, mind a csehszlovák, mind a román légierő rendelkezett ilyenekkel, illetve a spanyol polgárháborúban a köztársasági oldal részére a Szovjetunió jelentős mennyiségben szállított légifegyverzetet – amelyet Francisco Franco tábornok erőinek győzelme után zsákmányanyagként értékesítettek. A támadást tehát más országból érkezett, de szovjet fegyverzettel feltöltött gépek is végrehajthatták. Ennek ugyan ellentmond az, hogy a bombák a bombavetőt is meghatározzák, provokatív bombázás esetén a gép jelentős átépítése lett volna szükséges.

A szovjet provokáció kapcsán az indíték kérdése sem tisztázott. A Szovjetunió a harmincas évek végétől enyhülési politikát folytatott Magyarország irányában, hogy a németekhez való túlzott közeledést megakadályozza. Bebörtönzött kommunista vezetők (köztük Rákosi Mátyás) moszkvai emigrációba kiengedéséért cserébe 1940-ben sor került a cári orosz seregek által zsákmányolt mintegy negyven darab 1848-as honvédzászló visszaadására, amelyet a Horthy-rendszer jelentős gesztusként értékelt.

A Szovjetunió elleni német támadás másnapján (június 23-án, a kassai bombázás előtt 3 nappal) Molotov szovjet külügyminiszter tájékoztatta a fejleményekről a moszkvai magyar követet és közölte vele, hogy: „a szovjet kormánynak, mint, azt már több ízben kijelentette, nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben”. Az erről szóló tájékoztatás Bárdossynál elakadt, és nem került el a kormányzóhoz. A német villámháborús stratégiával meglepett Szovjetuniónak az 1941. június 26-ára már teljes egészében kialakult súlyos hadihelyzetben nyilvánvalóan nem volt érdeke, hogy egy további - mégoly csekély katonai erőt képviselő - országgal is hadban álljon. Kivéve persze, ha a Szovjetunió is eleve támadóháborúra lett volna felkészülve, és területi igényeinek érvényesítésében ellenére lett volna, ha Magyarország ismét (Lengyelország esete) semleges marad.

Kun Miklós szerint a kassai bombatámadást szándékosan, az NKVD utasítására hajtották végre. A szovjet elméletet támogató hadtörténészek többsége azonban jelenleg a támadást téves célazonosításnak (véletlen bombázásnak) tulajdonítja.

Szovjet bombázás tévedésből

Fennáll a lehetősége, hogy a bombázást téves célpontot támadó szovjet gépek hajtották végre. A Kassától északra, az akkor a német hadsereg által ellenőrzött szlovák területen található Eperjes városa a levegőből mind fekvése, mind körvonala alapján meglehetősen hasonlít Kassára, ráadásul a támadás idején a városban működött a Wehrmacht egyik fontos híradó központja, amely számos géptávíró vonalat és egy nagyteljesítményű katonai rádióadót kezelt.

Feltételezhető, hogy a szovjet légierő tervezte ennek a fontos német információs csomópontnak a megsemmisítését, azonban a ledobott bombamennyiség hordozására képes szovjet Iljusin Il-4 (DB-3Bisz) bombázógépek legközelebbi lehetséges támaszpontja is mintegy 1000 kilométerre volt a Felvidéktől. Ilyen repülési távolságon háborús körülmények között akár 50 kilométeres navigációs hiba is előfordulhat, az USAAF Liberatorai például 1943 és 1945 között több alkalommal is bombázták tévedésből a semleges Svájcot.

Egyes szakértők a három közepes bombázóval végrehajtott támadást is a szovjet elmélet bizonyítékának tekintik, mivel az orosz légierő csak az
1943-as kubáni légicsaták után tért át a világszerte megszokott, két géppárból álló raj alakzatra, korábban a háromgépes trojka formációt repülték.

Román bombatámadás

Ez az elmélet elsősorban a támadó repülőgépeket megfigyelő szemtanúk beszámolóira támaszkodik. A román légierő rendelkezett egy igen ritka, kevéssé ismert, azonban a formai leírásoknak megfelelő bombázótípussal, amellyel a támadást kivitelezhették. A hárommotoros olasz Savoya-Marchetti SM-79 Sparviero (Karvaly) nehéz torpedóvető sikeres, elterjedt repülőgéptípusnak számított, azonban a Román Királyi Légierő részére épített megerősített, két csillagmotoros, üvegezett orrú nehézbombázó változatából mindössze 12 db készült.

Harci terhelése és nagy sebessége alapján ez a típusváltozat képes lehetett a Kassán tapasztalt pusztításnak megfelelő bombamennyiség célba juttatására és az üldöző vadászrepülőgépek elöli elmenekülésre, a szemtanúk által említett sárga alakzatok vagy törzsre festett csíkok pedig megfeleltethetők
az akkori, sárga vaskeresztet formázó román felségjelzésének. (Említést érdemel azonban, hogy a szemtanúk egyike sem látta a támadó gépeket egy kilométernél közelebbről).

A román támadás elméletét támogató repüléstörténészek indítékként Bukarest hátbatámadástól való félelmét vetik fel. A román csapatok a németek oldalán harcolva az első naptól kezdve nagy erőkkel vettek részt a Szovjetunió elleni támadásban, mivel céljuk a besszarábiai területek visszafoglalása volt. A román csapatok távolléte felvetette annak a lehetőségét, hogy a Szovjetunió elleni hadjáratban akkor nem érintett Magyarország a második bécsi döntésen túllépve, katonai erővel foglalja el Dél-Erdélyt. Ennek megakadályozására alkalmas lehetett egy olyan provokatív támadás, amely a Szovjetunió elleni hadbalépésre kényszerítette a Magyar Királyságot.

Német bombatámadás

Egyike annak a két elméletnek, amelyet az állampárti rendszer 40 éve alatt kutatni lehetett. A felvetés szerint Hitler rendelte el a provokatív bombázást, azért, hogy Magyarországot is bevonja a keleti hadjáratba. Az elmélet azonban igen gyenge lábakon áll.

A támadó repülőgépeket a szemtanúk (köztük képzett pilóták és légvédelmi tüzérek) nem tudták azonosítani, ami kizárja a német típusok alkalmazását. A magyar légierő kiképző akadémiája 1938 óta Kassán működött, a város repülőterén a német légierő géptípusai megszokott vendégnek számítottak, így azok hangját, sziluettjét nemcsak a katonák, hanem a helyi civil lakosság is jól ismerte.

Egyes felvetések szerint a támadást a németek az 1939-es lengyel hadjáratban zsákmányolt PZL.37 Łoś típusú bombázógépek korai és ritka, egyvezérsíkos változatával hajtották végre – ezek azonban gyenge motorjaik miatt valószínűleg nem lehettek képesek olyan mennyiségű bombaterhet szállítani, amennyit a Kassát ért károkról készült felmérések alapján a szakértők feltételeznek.

A német elmélet másik fő hiányosságát az indíték gyengesége jelenti. A Barbarossa hadművelet negyedik-ötödik napján a németeknek még nem volt szükségük a magyar hadbalépésre, mivel saját gépesített csapataik minimális ellenállás mellett, nagy tempóban nyomultak a Szovjetunió belseje felé.

A magyar honvédek, jó motiváltságuk és harckészségük dacára akkoriban igen gyengén voltak felszerelve, elsősorban a harckocsik és szállító gépjárművek hiányoztak – a gyors hadrafoghatóságú magyar alakulatok is csak kerékpárral voltak ellátva, amellyel képtelenek lettek volna követni a német támadás ütemét. Ekkoriban Hitlernek még megszálló, rendfenntartó alakulatokra sem volt szüksége, mivel a szovjet partizánmozgalom csak a Wehrmacht moszkvai vereségét követően, 1942-től vált szervezetté.

Magyar önbombázás

A másik, az állam-szocialista rendszerben emlegetett elmélet a kassai bombatámadásról, miszerint a Horthy-rendszer ukrajnai területhódítások reményében önbombázással kívánta önmagát belevonni a keleti hadjáratba, napjainkban már kevés támogatást élvez. A magyar légierő két közepes méretű bombázótípusa közül ugyanis a régebbi Junkers Ju 86 sem sebessége, sem teherbíró képessége alapján nem lehetett alkalmas a támadásra, a nagyobbik, olasz gyártmányú Caproni Ca-135 viszont jól ismert repülőgépnek számított és jellegzetes formája miatt a civilek is felismerték volna.

A másik kifogás a támadás rossz helyszínválasztását érinti. A magyar katonai repülés a trianoni tiltások miatt mindössze 1936 óta működhetett nyíltan, ezért a légierő még 1941-ben is komoly pilótahiánnyal küzdött. Mivel a repülőakadémia bázisa és laktanyája is Kassán működött, a város elleni provokatív bombatámadásba becsúszó legkisebb hiba megtizedelhette volna a légierő utánpótlását és oktatói állományát, ezért a kassai célpont kiválasztása önbombázás esetén teljesen értelmetlennek tekinthető.

Cseh vagy jugoszláv támadás

Egyes kevéssé hihető feltevések szerint a német megszállás alatt álló két ország valamelyikének bábkormánya rendelte el a kassai támadást, azért, hogy a Felvidék, illetve a Délvidék visszafoglalását megtorolja Magyarországon. Tekintettel a Jugoszlávia rendelkezésre álló brit Bristol Blenheim típus és a cseheknél szolgáló, szovjet Tupoljev licenc alapján gyártott Avia B-71 (SB-2) bombázógépek csekély teherbíró képességére, egy háromgépes kötelék nem lett volna képes a Kassán tapasztalt bombamennyiséget célba juttatni, ezért ezek az elméletek alaptalannak tekinthetők.

A britek által végrehajtott bombázás lehetőségét a hatalmas repülési távolság (Angliából oda-vissza közel 4000 km) miatt egyértelműen kizárhatjuk.

Következtetés

A fentiek alapján a legvalószínűbbnek a Szovjetunió által tévedésből elkövetett bombázás látszik.