Ugrás a Főoldalra!

A II. világháború a vége felé közeledett a szovjet Vörös Hadsereg már Magyarország területén harcolt, amikor (román mintára) Horthy Miklós megpróbált „kiugrani” a háborúból.

Horthy Miklós kormányzó a román kiugrás (augusztus 23.) keltette káoszban lemondatta Sztójay Dömét, helyére Lakatos Géza került. E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár. Immár nyilvánvalóvá vált, hogy Horthy a Szovjetunióval lesz kénytelen tárgyalni. Faragho Gábor tábornok, a csendőrség és a rendőrség felügyelője előzetes fegyverszüneti bizottsága Moszkvába ment, ahol október 8-án kapta meg a feltételeket (a szovjet csapatokkal szembeni ellenségeskedés beszüntetése, hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé). Miután ezt Horthy elfogadta, a küldöttek október 11-én aláírták az egyezményt. Ugyanezen a napon a szovjet csapatok átkeltek a Tiszán, elfoglalták Szegedet, Debrecen térségében pedig a háború második legnagyobb páncéloscsatáját vívták a német és magyar alakulatokkal.

Október 15-én megkezdődött a kiugrási kísérlet, ami a nyilas és a németbarát tisztek ellenállásán megbukott. Bakay Szilárdot, a budapesti I. hadtest parancsnokát tőrbe csalták.

Október 15-én, délelőtt, egy német SS-különítmény Otto Skorzeny vezetésével elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, a kormányzó még élő utolsó gyermekét. A németek a következő napokban az ő sorsával is zsarolni tudták a fiáért aggódó idős kormányzót.

A koronatanács ülése


Horthy Miklós

Ifjabb Horthy Miklós elrablása miatt néhány perc késéssel, délelőtt fél tizenegykor kezdődött a Várban a kormány ülése, amelyen ezúttal a kormányzó elnökölt. Horthy bejelentette, hogy fegyverszünetet kért az ellenségtől, a Szovjetunió kormányától. Elhallgatta, hogy a Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalásokon már október 11-én megszületett a megegyezés, a magyar és a szovjet fél képviselői aláírták az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Az elhallgatásra persze jó oka volt: a magyar kormányban számos németbarát miniszter foglalt helyet, akik minden elhangzott szót jelentettek a német követnek. A bejelentés után Horthy fel is kérte a döntését nem támogató minisztereket, hogy távozzanak a kormányból. Meglepetésre a kormány lemondott, de régi összetételében alakult újjá – a németbarát miniszterek maradtak. A kormányülés után Horthy egy másik szobában fogadta dr. Veesenmayert, a Német Birodalom követét, aki az ország német megszállása óta „teljhatalmú megbízottként” működött. A kormányzó felháborodottan kérte számon a követen fia elrablását, majd amikor Veesenmayer – rutinos diplomataként – közölte, hogy mit sem tud az ügyről, de majd tájékozódik, Horthy dühösen az asztalra dobta a délelőtti incidens helyszínén talált német töltényhüvelyeket.

Kiáltvány a nemzethez


Edmund Veesenmayer

Horthy Miklós 1944. október 15-i hadparancsa

HORTHY MIKLÓS 1944. OKTÓBER 15-I HADPARANCSA

Honvédek!

Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja a súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.

Horthy Miklós

 

A tárgyalás színhelyéül szolgáló szoba ajtaját kissé nyitva hagyták: az ajtó mögött Horthy Istvánné, a kormányzó 1942-ben repülőbaleset áldozatául esett, idősebbik fiának özvegye hallgatózott. Amikor a megbeszélés folyamán Horthy kiejtette száján a fegyverszünet szót, menye jelzett kezével, s a Várból azonnal utasították a Magyar Rádiót, hogy az adást megszakítva olvassák be a kormányzónak a nemzethez intézett kiáltványát.

Az ideiglenes fegyverszünet aláírásáról és az október 15-ére tervezett átállás előkészületeiről – bár a Magyar Front vezetőit Horthy tájékoztatta – az ország lakossága és a Honvédség szinte semmit sem tudott. A németek viszont erről is pontos információkkal rendelkeztek, s minden szükséges ellenlépést időben megtettek. Veesenmayer már október elején közölte Szálasival, hogy készüljön, mert Hitler őt szemelte ki a politikai vezetésre.

Ilyen előzmények után és helyzetben hangzott el a proklamáció a rádióban. A moszkvai tárgyalásokra való minden utalás nélkül a kormányzó ebben csak annyit jelentett be, hogy „fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől és megszüntetjük az ellenségeskedést velük szemben.”

Déli egy órakor (miután a bemondó előre közölte, hogy fontos közlés következik) egymás után háromszor hangzott el a kiáltvány szövege. Ebből mindenki megtudhatta, hogy a kormányzó szerint a németek a háborút már elveszítették, ezért – a további vérontás elkerülése érdekében – előzetes fegyverszünetet köt addigi ellenségeivel. A kiáltvány utalt a németek által az ország megszállása előtt és után elkövetett törvénytelenségekre, rablásokra és rombolásokra.

„Minden becsületesen gondolkodó magyar embert felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján” – zárult a kormányzói proklamáció.

Ennél is súlyosabb zavart okozott azonban az, hogy a vezérkar nem küldte ki a csapatokhoz Horthy hadparancsát az átállásról. A három hadsereg parancsnoksága ehelyett olyan értelmű utasítást kapott, hogy a kormányzói proklamációt nem szabad fegyverszünetként értelmezni, vagyis a harcot folytatni kell. Ennek lett következménye, hogy a kiugrás csúfos kudarcot vallott.

Az 1. hadsereg parancsnoka, Dálnoki Miklós Béla, vezérkari főnökével, Kéri Kálmánnal együtt, de csapatai nélkül ment át az oroszokhoz; a 2. hadsereg parancsnokát, Dálnoki Veress Lajost pedig, aki Horthy segítségére akart sietni, a németek letartóztatták.

Remény és bizonytalanság

„Horthy egész hosszú életében nem volt olyan népszerű, mint abban a nyúlfarknyi időben, amennyi a proklamáció elhangzása és a nyilas bemondó színre lépése között eltelt. Hát mégis katona a kormányzó? Mégsem nyugodott bele abba, hogy a németek lakájaként végezze napjait? Hát mégis volna politikai érzéke, esze?” – emlékezett Kolozsvári Grandpierre Emil író.

Budapest főbb útjai gyorsan megteltek reménykedő emberekkel; a hatágú sárga csillaggal megbélyegezett zsidók leszedték a csillagot ruháikról és az úgynevezett csillagos házak kapuiról. A szemtanúk mégis az általános elbizonytalanodást tartották az októberi vasárnap jellemző érzésének.

Nyilas hatalomátvétel



Szálasi Ferenc a Honvédelmi Minisztériumba érkezik (1944 októbere)

Eleinte tanácstalanság, sőt kétségbeesés uralkodott a hatalomátvételre áhítozó nyilas vezetők körében is, ám a németek ekkora elszánták magukat, hogy Horthyt félreállítják, és kormányra segítik Szálasit. Délután a rádió már katonaindulókat, majd további kitartásra buzdító parancsokat sugárzott. Több Horthyhoz hű parancsnokot lefogtak. Budapest útvonalain német tankok jelentek meg, megszállták a főváros stratégiai pontjait, a hidakat, a Rádiót, a postát. A Várat körülzárták a németek – mindössze 300 testőr maradt a helyén. Teherautókon száguldozó, röpcédulákat osztogató, felfegyverkezett nyilasok vették át az irányítást az utcákon. Október 15-én estére az előkészítetlen kiugrási kísérlet összeomlott, a nyilas hatalomátvétel befejeződött.

Másnap, október 16-án Horthy a német zsarolásra aláírta lemondó nyilatkozatát, visszavonta proklamációját, fölmenti Lakatos Géza miniszterelnököt és kormányát, valamint kinevezte miniszterelnökké Szálasi Ferencet. Az államcsíny legalizálására Veesenmayer azzal tudta rávenni a kormányzót, hogy „becsületszavát” adta az elrabolt ifjabb Horthy Miklós szabadon bocsátására.

A Horthy lemondásával megürült államfői posztot az ország legfőbb közjogi méltóságaiból álló Országtanács 1944. október 27-én ideiglenes jelleggel Szálasira mint „nemzetvezetőre” ruházta. Ezt a döntést november 3-án a képviselők kevesebb, mint ötöde – 55 fő – és az ugyancsak felettébb foghíjas felsőház is jóváhagyta.


HORTHY MIKLÓS 1944. OKTÓBER 15-I KIÁLTVÁNYA A MAGYAR NEMZETHEZ

Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika legfontosabb célkitűzése volt a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak legalább részbeni megszüntetése a békés úton elérni kívánt revízió által. A Népszövetség működéséhez fűzött remények ezen a téren nem valósultak meg.

Az újabb világkrízis beálltakor sem idegen területek megszerzésének vágya vezette Magyarországot. A Csehszlovák Köztársasággal szemben sem voltak támadó szándékai, és nem háború útján kívánta a tőle előzőleg elvett területek egy részét visszaszerezni. A bácskai területre is csak az akkori jugoszláv kormányzat bekövetkezett összeomlása után vonultunk be saját véreink védelmére. A Románia részéről tőlünk 1918-ban elvett területekre nézve is az általa a tengelyhatalmaktól kért békés döntést fogadtuk el.

Magyarország a szövetséges államok elleni háborúban a geográfiai helyzetünk következtében reánk nehezedő német nyomás folytán sodródott bele, de ennek kertében sem voltak hatalmi céljaink, és senkitől sem akartunk elvenni egy négyzetméternyi területet sem.

Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell hogy vonják ennek következményeit, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy már elveszett háborúban szolgalelkűséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedi tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.

Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Német Birodalom a szövetségi hűséget a maga részéről velünk szemben már régen megszegte. Már hosszabb idő óta a magyar haderőnek egyre újabb és újabb részeit kívánságom és akaratom ellenére az ország határain túl vetette harcba. Ez év március havában pedig a Német Birodalom vezére, éppen a magyar haderő visszahozatalára irányuló sürgetéseim folytán, tárgyalásra hívott meg Klessheimbe, és ott közölte velem, hogy Magyarországot német csapatok szállják meg, és tiltakozásom dacára ezt foganatosította azalatt, míg engem odakint visszatartottak. Egyidejűleg az országba benyomult a német politikai rendőrség is, és letartóztatott számos magyar állampolgárt, közöttük a törvényhozó testület több tagját, valamint akkori kormányom belügyminiszterét, és a miniszterelnök is csupán úgy tudta a letartóztatást elkerülni, hogy egy semleges követségre menekült.

A Német Birodalom vezérétől kapott arra a határozott ígéretre, hogy ha olyan kormányt nevezek ki, amely a németek bizalmát bírja, megszünteti a magyar szuverenitást ért sérelmeket és korlátozásokat, kineveztem a Sztójay-kormányt. A németek azonban nem tartották meg ígéretüket. A német megszállás védelme alatt a Gestapo az általa e téren másutt is követett módszerek alkalmazásával kezébe vette a zsidókérdésnek az emberiesség követelményeivel ellenkező, ismert módon való intézését. Amidőn a háború az ország határához közeledett, sőt azt át is lépte, ismételten megfelelő segítséget ígértek a németek, de ezt az ígéretüket sem tartották meg az ígért módon és mértékben. Az ország területét visszavonulásaik alkalmával fosztogatások és rombolások színterévé tették.

A szövetségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket azzal a nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay Szilárd altábornagyot a belső rend fenntartása érdekében tett intézkedései közben a német Gestapo ügynökei egy ködös októberi reggelen, a rossz látási viszonyok felhasználásával, lakása előtt autójából kiszállásakor orvul megtámadva, elhurcolták. Ezt követően német repülőgépekről a mai kormányzat ellen lázító röpcédulákat dobáltak. Megbízható értesüléseket kaptam arra nézve, hogy német politikai színezetű csapatok erőszakos felfordulás útján az általam időközben kinevezett törvényes magyar kormány megbuktatásával saját emberüket szándékoztak uralomra segíteni, miközben az ország területét a Német Birodalom utóvédharcainak színterévé kívánták tenni.

Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden elleségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani.

A honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven, egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni.

Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján."