Ugrás a Főoldalra!

A magyar–szlovák kis háború 1939. március 23-ától április 4-éig tartott, az első bécsi döntést követően a Felvidék keleti részén, a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság és a Horthy Miklós vezette Magyar Királyság között a Magyarországhoz visszakerült Kárpátalja és a Szlovákia között húzódó határ nyugatabbra tolásáért.

 

Előzmények

1938 szeptember végén Magyarország támogatást nyújtott Hitlernek, mozgósítva 200 000 - 350 000 fős gyengén kiképzett és felszerelt embert a Szlovákia és Kárpátalja között húzódó határai mentén, Csehszlovákia német megszállásához. A müncheni egyezmény követően, a határra felvonult magyar higgadt magatartást tanúsítottak. A tüzérségi lőszerüket csak 36 órás készenlétben tartották, valamint azt a dezinformációt (blöff) terjesztették, hogy a németeket kötelezve lennének hadseregükkel támogatni, ha a sokkal nagyobb, jobban felszerelt és jobban kiképzett csehszlovák hadsereg a harcot választaná. A csehszlovák hadsereg 2000 kisebb méretű beton ágyúállást épített a határ mentén, ahol nem volt fontosabb folyami akadály.
Eközben Kozma Miklós magyar belügyminiszter felfegyvereztette a rongyos gárdát, amelynek egységei elkezdtek beszivárogni Dél-Felvidékre, és Kárpátaljára.
Ez a háborús helyzet a II. világháború nyitányaként egész Európát is lángba boríthatta volna. Német és olasz szemszögből nézve ez idő előtti lett volna, ezért ők nyomást gyakoroltak a magyar és a csehszlovák kormányra, hogy vitájukban tárgyalóasztal mellett rendezzék. Ennek folyományaként egy nemzetközi döntőbíróság ült össze Bécsben.

 

Az ítélet értelmében 1938. november 2-án Csehszlovákia kénytelen volt átengedni területéből 11 927 km2-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm Szlovákia) déli részét Komárommal, Érsekújvárral, Galántával, Losonccal, Rimaszombattal, Rozsnyóval, és Kassával együtt, benne Kárpátalja déli részével, Ungvárral, Munkáccsal, valamint Beregszásszal.

Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. (Az 1930-as – vitatott hitelességű – csehszlovák népszámlás szerint a magyarok aránya itt 57% volt.) 85 391 szlovák került át a magyar oldalra és kb. 67 000 magyar maradt a szlovák oldalon. (Emellett, a Szlovákiánál maradt 89 000 főnyi zsidók többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.)
Az első bécsi döntés ítéletével teljesen nem volt megelégedve senki. A döntést 22 határincidens követette 1938. november 2. - 1939. január 12. között, melynek folyamán 5 csehszlovák vesztette életét, 6 pedig megsebesült.
Szlovákia miniszterelnöke, Jozef Tiso Berlinben, 1939. március 13-án találkozott Adolf Hitlerel, Joachim von Ribbentropal, Walther von Brauchitschal és Wilhelm Keitelel. Hitler teljesen világosan értésére adta a szlovák vezetésnek, hogy ha nem nyilvánítják ki azonnal a Szlovákia függetlenségét a Harmadik birodalommal szövetségben, ő szabadkezet ad a magyaroknak az ország bekebelezéséhez. 1939. március 14-én Szlovákia kikiáltotta a függetlenségét, amelyre válaszul Hitler deklarálta, hogy a nyugtalanság Csehszlovákiában veszélyt jelent a németek biztonságára nézve, ezért csapatokat küldött Cseh-Morvaországba, melyek ellenállás nélkül megszállták az országot. A szlovákokat meglepte, hogy a magyarok már 1939. március 15-én elismerték új országukat, ez azonban nem jelentette azt, hogy a magyarok elégedettek voltak a Magyarország és Szlovákia között húzódó határral. Ennek eredményeként a magyar hadsereg március 15-18 között visszafoglalta Kárpátalja fennmaradó részét.
A szlovákoknak az alapjában véve hatástalan 20. gyalogsági regiment és határőrző egységével kellett visszavernie egy magyarországi betörési kísérletet, elfoglalva az Ungvárral szemben fekvő 212,9 m magas hegyet.

 


Vitéz Littay András, a magyar hadak vezetője

A Kárpátaljával szomszédos szlovák területen lévő Felsőnémeti és Alsónémeti községeket magyar részről lövések és bombatámadások érték, amelyek szlovák részről 13 halálos áldozatot követeltek. Ezt követően a szlovák fél panaszt tett a németeknél, hivatkozva a Hitler Szlovákiának tett homályos védelmi ajánlatára. 1939. március 14-én a Magyar Külügyminisztérium közölte Németországal, hogy a magyarok azért akarták átlépni a határt, mert ez csak egy csehszlovák belföldi adminisztratív felosztás. Mivel ez nem egy nemzetközileg elismert határ, ezért szükséges lenne azt pontosan meghatározni, most hogy Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz. A magyarok mellékeltek egy térképet, javasolva hogy az új határvonal húzódjon néhány 10 km-re Ungvártól Szobránc felett, aztán fusson északon majdnem a lengyel határig.
A magyar igény részben arra számított hogy a rutének nem voltak szlovákok, és létezett egy jól körülhatárolható rutének lakta terület Északkelet-Szlovákiában. Azonban annak a feltételezésnek, hogy a rutének talán előnyben részesítik a magyarokat a szlovákokkal szemben, nem volt bizonyítható alapja és ellentmondott neki hogy létrejött egy rövid életű független Kárpát-Ukrajna. Igaz, a magyaroknak sokkal gyakorlatiasabb indítékaik is voltak: Ungvár a határhoz való közelsége miatt, és a kulcsfontosságú Lengyelország felé vezető vasútvonalak szintén a határhoz való közelségük miatt nehezen védhetőek.
Ezért a magyarok eltökélten ki akarták terjeszteni a hátországot, biztonságos távolságra nyugati irányban az Ung folyó völgyének a vízgyűjtő területétől. Berlin hozzájárulását adta ahhoz, hogy magyarok a szlovákokkal állapodjanak meg a határmódosításban.
1939. március 18-án a szlovák vezetők Bécsben vonakodva aláírták a szlovák - magyar határkijelölő bizottság megállapodását. A csaták abbamaradtak, mind a két oldal megbarátkozott a helyzettel, és 1939. március 22-én a határkijelölő bizottság befejezte a munkáját.

A háború

1939. március 23-án hajnalban, Magyarország váratlanul lerohanta Szlovákiát Kárpátalja felől nyugati irányban előrehaladva, olyan messze, amennyire csak lehetséges.
A csekély cseh támogatással megerősített szlovák hadsereget váratlanul érte a háború. Északon Takcsányal szemben Matjka őrnagy egybegyűjtött két gyalogsági zászlóaljat és két tüzérségi egységet, délen pedig Štefan Haššik (tartalékos tiszt és helyi Hlinka Szlovák Néppárti titkára) összegyűjtött egy hozzávetőlegesen négy gyalogsági zászlóaljnak megfelelő tüzérekkel kiegészített csapatot. Nyugatabbra Kassa és Eperjes között, a magyarok egy gyalogsági dandárával, Šivica őrnagy csapata állt szemben. A szlovák hátország védelmében egy lovassági csapatot és néhány tankot mozgósítottak Turócszentmártonnál és tüzérségi különítmények álltak készültségben Trencsénben, Besztercebányán és Pozsonyban. Azonban a német beavatkozás szétzüllesztette vagy megbénította az ő lendületüket, különösen érintve az V. hadtestet.

 

A szlovákokat lekötötte a védekezés, miután a magyarok elfoglalták a Homonnába és Nagymihályba vezető vasútvonalat, ezáltal késleltetve az ő utánpótlásukat. A magyar csapatok gyors kelet-felvidéki előrenyomulása meglepte mind a szlovákokat, mind a németeket. A szörnyű zűrzavarban sietve mozgósított szlovák erők, a képzett katonatisztek hiányának ellenére Nagymihálynál gyülekezve ellentámadást kíséreltek meg a következő nap. A helyzetet jobban átlátó hivatásos katonatiszt Kubícek őrnagy átvette a parancsnokságot Haššiktól. Az utánpótlás (széleskörűen elérhető polgári szállításon alapuló tartalékai miatt, 30 eperjesi páncélozott harckocsi segítségével) hamarosan helyreállt és március 24-én reggel elérte Nagymihályt.
A cseh legénység ellátta a rögtönzött szlovákiai rádiós csapatot egyéb műszaki felszereléssel, és azonnal felderítőket küldtek a Nagymihálytól majdnem 15 km-re délre levő Butkára, de ott nem találták magyarok nyomát.
A szlovákok ezek után keleti irányú ellentámadást határoztak el, ott ahol a magyarok előrenyomulása a legelőrehaladottabb volt (előörseik néhány kilométerre Závadka irányában voltak). Szlovák páncélozott harckocsik elfoglalták a magyar katonai katlant szemből, mialatt a szlovák gyalogság körben megdolgozta a magyar oldalszárnyakat. A szlovákok nemsokára visszavonulásra kényszerítették a jelentős számbeli hátrányban lévő magyarokat Závadkából egyenesen az Okna patak vonalán pont Felsőhalasal szemben.

 


Augustin Malár tábornok, a szlovák hadak vezetője

A szlovák harckocsik folytatták az előrenyomulást, mialatt a szlovák gyalogság szétterjedt és kezdett felvonulni a magyarok két oldalán Ubrezs és Felsőrőcse között. Este 11 órakor általános támadás indult a magyarok fővonalán Felsőhalasnál. A magyarok válasza heves és hatásos volt. A szlovákok előrenyomultak a nyílt terepen keresztül 1 km-re az Okna patak irányába, mire a magyar tankok tüzet nyitottak rájuk.
Egyik szlovák harckocsi motorját találat érte, így vissza kellett vonulnia, másikét pedig egy 37 mm-es magyar páncéltörő löveg ütötte ki az út közepén. A tapasztalatlan szlovák gyalogság ismeretlen új katonatiszteivel először vett részt bevetésen, vissza kellett vonulnia, majd a visszavonulás hamarosan pánikká alakult át. Néhányan csak Nagymihály előtt tudtak megállni. A harckocsik géppuskáikkal fedezték a gyalogság visszavonulását rendben, megelőzve lehetőleg a magyarok üldözését.
Március 24-én későn több mint 4 OA vz., 30 harckocsi, 3 LT vz. könnyű páncélos tank és egy 37 mm-es páncéltörő löveg érkezett meg Nagymihályba Turócszentmártonból, a teljes zűrzavarban. Március 25-én reggel a szlovákok keleti irányban szembeszálltak, néha a rendületlenül visszavonuló szlovák gyalogság tüzelése mellett, ezen felül közeledett a magyarok harcvonala a régi Ubrezs és Felsőrőcse vonalhoz, amelyet a magyarok nem birtokoltak. Azonban a páncéltörő szakasz helytelenül túlhajtotta a lerobbant harckocsijait és belefutott a magyarok harcvonalába, ahol elfogták őket.

Háború a levegőben

A leghevesebb tűzharcok a levegőben voltak, miután a magyar előrenyomulás megállt. A csehek és a szlovákok közötti kapcsolat jobb volt a légierőben, mint a fegyveres alakulatokban, mert ott nem voltak szabotázsok. Amikor a magyar légierő március 25-én váratlanul megtámadta a szlovák légvédelem iglói bázisát, 13 személy az életét vesztette, amely heves magyarellenes megmozdulásokat váltott ki a helyi lakosok körében. Ez idő tájt azonban egy fegyverszünet köttetett március 24-én, bár a harcok folytatódtak március 31-éig.

 


Magyarország határa a budapesti békeszerződés után

Következmények

A tűzszünetet követően meginduló tárgyalások során a németek, bár védelmi szerződést kötöttek szlovákokkal, nem támogatták utóbbiak álláspontját. Ennek eredményeként az 1939. április 4-én Budapesten aláírt szerződés értelmében Magyarország területe 1697 km2-el, 78 várossal, valamint 69.930 fő lakossal gyarapodott Szobránc és Takcsány központokkal (kékkel jelölt terület az első térképen).