A kaukázusi front

A sarıkamışi csata során az Orosz Birodalom döntő győzelmet aratott az Oszmán Birodalom hadserege fölött a Kaukázusban az első világháborúban. A hatalmas véráldozatokkal járó csatát a törökök azóta is Sarıkamış Faciası – sarıkamışi tragédiának hívják.

Előzmények

Az Oszmán Birodalom belépése a központi hatalmak oldalán az I. világháborúba azt eredményezte, hogy az Orosz Birodalmat délen – Dardanellák, Kaukázus – elvágták az antant hatalmaktól. Az orosz erőknek immár két fronton kellett harcolnia: a keleti fronton és a kaukázusi frontvonalon. Az Orosz Birodalmat nem érte váratlanul az oszmán támadás, 1877 óta, amikor az oroszok megszerezték az Oszmán Birodalomtól Karsot, fel voltak készülve egy esetleges török ellentámadásra. A török hadicélok is Kars és Batumi elfoglalására korlátozódtak, mindenképpen szerették volna visszaszerezni az egykori kaukázusi területeiket.

Haderők a térségben

Az oroszok már a török hadba lépése idején is mintegy 100 000 fős hadsereget állomásoztattak a Kaukázusban, így egyelőre nem volt szükség erősítésre. A hadsereg parancsnoka Illarion Ivanovics Voroncov-Daskov tábornok volt. A kaukázusi frontról 1914 végén orosz csapatokat vontak át a keleti frontra a megerősödő német és monarchiabeli csapatok támadásainak megállítására. Mikor a török csapatok a Kaukázus térségébe érkeztek már Jugyenyics vezérkari főnök vezette a kaukázusi orosz csapatokat Sarıkamış védelménél. Ekkor a létszám már csak 60 000 fő volt.

A török csapatokat Enver pasa, háborús miniszter irányította a térségbe. Az egész 3. török hadsereg a Kaukázusba érkezett, létszáma 95 000 és 190 000 fő között mozgott. Enver pasa személyesen irányította a hadsereget. A dezertálások száma igen magas volt, a tél beállta miatt és az utánpótlási nehézségek miatt tömegesen fagytak meg a katonák. A 3. hadsereg létszáma 1914 végére mintegy 80 000-re csökkent.

A csata

1914. december közepén Enver pasa csapatai benyomultak a Kaukázusba, Örményországba, elérték Sarıkamışt. Enver terve az volt, hogy azonnal megtámadják a sarıkamışi orosz erődöt. Liman von Sanders, a Német Birodalom katonai tanácsadója veszélyesnek tartotta az akciót, és megpróbálta a pasát meggyőzni arról, hogy a támadás kivitelezhetetlen. Enver azonban hajthatatlan volt. Az orosz hadvezetésben is vita volt arról, hogy továbbra is védeni kell-e sarıkamışt, vagy vissza kell vonni az orosz erőket. Voroncov tábornok a hadsereg visszavonulását akarta, míg Jugyenyics Sarıkamış megvédése mellett érvelt és az orosz csapatok végül a térségben maradtak.

A török csapatok 1914. december 29. és 1915. január 3. között érkeztek meg Sarıkamış városához. Az először megérkezett török hadosztályok nem várták be a hadsereg többi részét, hanem rögtön támadást indítottak az oroszok ellen, akik így könnyen megverték a kimerült és kisebb létszámú hadosztályokat. Az oroszok egymás után verték meg a szakaszosan támadó török seregeket, a törökök végzetes hibát követtek el abban, hogy nem totális támadást készítettek elő. A koordinálatlan török csapatok végül január 4-én befejezték a támadást és a hegyekbe vonultak vissza, ahol utánpótlás nélkül, a fagyos téli időjárásban tömegesen haltak meg.

Eredmények

A török veszteségek ismeretlenek, a hivatalos török források szerint 60 000 ember halt meg, de ez valószínűleg túl alacsony szám, egyes vélemények szerint akár 175 000 ember is meghalhatott, ha a 3. török hadsereg létszámát 190 000 emberre becsüljük. A veszteségek elsősorban az utánpótlási nehézségek, a téli időjárás, és a rossz ruházat miatt következett be. Az orosz erők vesztesége maximum 35 000 fő lehetett. A hatalmas véráldozat miatt a törökök a Kaukázus térségében a háború további szakaszában csak nagyrészt védekezésre álltak át, a további támadásokat elkerülték. A 3. török hadsereg megsemmisült. Jugyenics tábornokot a győzelem után kinevezték a kaukázusi orosz csapatok főparancsnokának, ő vezethette 1915 nyarán a támadást Erzincan és a Van-tó térsége ellen.

Enver pasa lemondatta a 3. török hadsereg formális vezetőjét, Hafiz Hakkit a csata után, míg maga Enver is tekintélyt vesztett a szultán előtt a vereség után. 1915 májusában Enver pasa, hogy a közvélemény haragját elkerülje a vereség miatt, meghirdette az örmények elleni polgárháborút, melynek eredménye az Oszmán Birodalomban élő örmények tömeges lemészárlása, az örmény népirtás lett.

A malazgirti csata a kaukázusi front egyik csatája volt az első világháborúban 1915-ben, az Oszmán Birodalom és az Orosz Birodalom csapatai között. A csatát a törökök kezdték meg, hogy visszafoglalják a Van-tó körüli, korábban orosz kézre került területeket.

Előzmények

Miután 1915 májusában az oroszok elfoglalták Van várost, csapataikat Malazgirt város erődjébe vonták vissza. Előkészítettek egy átfogó, Oszmán Birodalom elleni támadást, mely során az orosz csapatok mélyen benyomulnának török területekre. A törökök azonban még az orosz támadás és csapatösszevonás előtt megtámadták Malazgirt erődjét 1915. július 23-án.

A csata

A csata meglehetősen egyenlőtlen létszámú volt, a török csapatok csaknem ötször annyian voltak mint az oroszok. 1915. július 26-án az oroszok kitörtek Malazgirt erődjéből, de a török csapatok visszaverték az orosz ellenrohamot. Július 28. és július 30. között a törökök meg-megújuló támadásokat vezettek az erőd ellen, de az orosz géppuskatűz megakadályozta, hogy komolyabb sikereket érjenek el. Végül augusztus 1-jén foglalták el az erődöt, az oroszok visszavonultak Malazgirt városából. A török lovasság a visszavonuló orosz csapatokat végig támadta, megtámadta az orosz utánpótlási vonalakat.

Eredmények

A malazgirti csata eredményeképpen a törökök visszafoglalták a Van-tó környékét. A török veszteségek elérték a 6000 főt, míg az oroszoké a 7000 főt. A malazgirti orosz különítmény csaknem teljesen megsemmisült, azonban a 7000 főnyi veszteség nem rendítette meg az orosz erőket a Kaukázusban.

Az I. Kara Killisse-i csata a kaukázusi front egyik csatája volt az első világháborúban az Oszmán Birodalom és az Orosz Birodalom csapatai között. A csatára 1915 nyarán, Kara Killisse (magyarul: „Fekete templom”) város közelében került sor. Az Oszmán Birodalom hadserege elvesztette a csatát és visszavonult a vereség után.

A csata

A malazgirti csata után az orosz erők Oganovszkij tábornok irányítása alatt észak felé vonultak vissza, Baiburt térségébe. 1915. augusztus elején Jugyenyics tábornok, a kaukázusi orosz erők főparancsnoka 22 000 kozák lovast és gyalogost gyűjtött össze Tahir körül és megkezdte a támadást a törökök ellen Kara Killisse városához közel. A török katonák a hadoszlopaikat elhagyták, totális fejetlenség uralkodott a csapatok soraiban. Abdul Kerim nem tudta irányítani a hadseregét, a katonák szétszéledtek. Az orosz győzelem nem volt kérdéses, elfoglalták Kara Killisse városát.

Eredmények

Az orosz veszteségekről nem maradtak fenn adatok, a törököknél 6 000 ember eltűnt, és 10 000 ember megsebesült vagy meghalt.

A Van-tó melletti csata (örményül: Վանի Հերոսամարտa) kaukázusi front egyik csatája volt az első világháborúban az Oszmán Birodalom és a lázadó örmény csapatok között. A csatára 1915 augusztusában került sor, a Van-tó (Törökország) térségében, ahol oszmánok döntő győzelmet arattak az örmény lázadók felett.

1915 áprilisában a Van-tó körüli lakosság – döntően örmények – fellázadtak az Oszmán Birodalom ellen és elfoglalták Van városát. Saját kormányzati szervezetet állítottak fel, irányításuk alá vonták a vidéket. 1915 májusában az orosz csapatok bevonultak Van városába és átvették a hatalmat. 1915 augusztusában a malazgirti csata miatt az oroszok elvonultak a térségből észak és keleti irányba. Van városa és az örmények így magukra maradtak. Ennek hatására a török csapatok (a 3. török hadsereg) hamarosan a város határához értek és megkezdték a település ostromát, hogy így fojtsák el az örmény lázadást a Van-tó környékén.

Az oszmán erők közeledésének hírére minden 18 és 25 év közötti környékbeli örmény férfit behívtak a városban lévő orosz erődbe, hogy ott felfegyverezzék őket, és kiképezzék a védőharcra. A törökök augusztus 15-én érkeztek a város határába, ekkor már több ezer helyi örmény volt felfegyverezve a városban. Augusztus 16-án megkezdődött az ostrom, majd augusztus 19-én a török csapatok benyomultak a városba, amelyet házról házra haladva foglaltak el. A fanatikus örmény ellenállás igen erős volt, a várost augusztus 25-ére sikerült elfoglalni, de még néhány napig súlyos harcok voltak egyes városnegyedekben.

Az I. kara killissei csata után nem egész egy hónapon belül az Oszmán Birodalom seregei visszafoglalták az oroszoktól és örményektől Van városát, amely az örmény ellenállás egyik fontos fészke volt, majd felgyújtották, lerombolták. A város védőit nem ismerték el hadifoglyoknak, így tömegesen végezték ki őket. Van város ostroma után az örmény népirtás még nagyobb méreteket öltött az Oszmán Birodalomban. Az orosz csapatok augusztusban nem nyújtottak segítséget a Van-tó környéki örményeknek, csak 1915 szeptemberében foglalták vissza újból Van városát.

Az erzurumi csata a kaukázusi front egyik csata-sorozata volt az első világháborúban, az Oszmán Birodalom és az Orosz Birodalom csapatai között. A hadjárat során orosz kézre került Erzurum városa és környéke.

Az Orosz Birodalom a sarikamisi csata során döntő vereséget mért a török erőkre, mégsem tudta a győzelmet kihasználni, létszámhiány miatt. 1915 augusztusában a Van-tó környéke is elveszett az oroszok számára (1 hónapon belül visszafoglalták) és ez arra ösztönözte az orosz hadvezetést, hogy nagyobb erőket csoportosítsanak a Kaukázusba és egy nagy hadjáratot kezdjenek a törökök ellen. 1915 szeptemberében Miklós nagyherceg érkezett a Kaukázusba, mint az Orosz Birodalom alkirálya. A nagyherceg felhatalmazta Jugyenyics tábornokot egy Oszmán Birodalom elleni, 1916. évi támadás előkészítésére. Jugyenyics tábornok terveiben Erzurum elfoglalását tűzte ki feladatul az orosz haderőnek, mely város az 1914-es török támadás kiindulópontja volt. A Dardanellák ostroma miatt a törökök 8 hadosztályt vontak ki a Kaukázus térségéből, Jugyenyics úgy gondolta, hogy egy gyors offenzívával el tudják foglalni Erzurum városát, mielőtt a török hadosztályok visszaérkeznének.

1916. január 11-én Jugyenyics tábornok, meglepve a török haderőt, megtámadta az Oszmán Birodalmat. Az oroszok, haderejüket megosztva, az egyik hadtesttel Erzurumtól északra, a másik hadtesttel a várostól délre vonultak előre. Az orosz erők jól felszereltek voltak, rendelkeztek téli ruházattal, szemben a török csapatokkal. 3 napon keresztül az oroszok nem ütköztek ellenállásba, egészen január 14-éig, mikor sor került a koprukoji és a taftai csatára.

Az egyik előrenyomuló orosz hadtest január 14-én elérte Koprukoj város határát, ahol török csapatok állomásoztak. Az orosz csapatok rögtön megtámadták a város körüli oszmán erődöket, a legtöbb erőd még aznap megadta magát. Az utolsó erődítményt január 15-én foglalták el. A törökök kivonultak a városból, az oroszok pedig rögtön folytatták tovább az előrenyomulásukat Erzurum irányába.

A másik orosz hadtest Tafta városához érkezett január 13-án. A török csapatok kivonultak a városból és összegyűjtötték erejüket a város közelében. Az oroszok január 13-án bevonultak Tafta városába. Január 14-én a várost a törökök elkezdték lőni, mire az orosz csapatok kiözönlöttek a városból és a török hadseregnek támadtak, melyet bekerítettek. Az oszmán csapatok megsemmisültek és megverve szétszéledtek. Az oroszok a csata után két órával folytatták útjukat Erzurum városába.

A második orosz hadtest január 17-én érte el Erzurum külvárosát. Erzurum városát Semirum erődje védte, az erődöt mindenképpen el kellett foglalni ahhoz, hogy be lehessen nyomulni a városba. Az oroszok még január 17-én megkezdték az erőd ostromát, melyből január 18-án a török csapatok kitörtek, és az orosz vonalak felé támadást indítottak. Az orosz géppuskatűz azonban megállította a török rohamot. A török kudarc után az oroszok könnyen elfoglalták Semirum erődjét.

Január 18-án Semirum erődjének elfoglalása után a második orosz hadtest Erzurum város határában állomásozott. Jugyenyics tábornok elhatározta, hogy addig nem támadja meg a várost, amíg az első orosz hadtest nem érkezik meg a városba. Ez Január 19-én megtörtént és az oroszok felkészültek Erzurum ostromára. Karim pasa, a török erők parancsnoka a városban, elhatározta, hogy feladja Erzurumot, nem akarta vállalni a csatát a többszörös túlerőben lévő orosz sereggel. Január 20-án az orosz csapatok fegyverlövés nélkül vonultak be a kiürített Erzurumba.

A 9 napos hadjárat során az orosz erők 13 000 hadifoglyot ejtettek, 323 löveget zsákmányoltak. Az Oszmán Birodalom elvesztette a legfontosabb keleti erődjét, a harmadik török hadsereg megsemmisült, immár másodszorra (Sarıkamışi csata). Az oroszok mélyen benyomultak Anatóliába. Örményország északi része orosz uralom alá került. Márciusban elfoglalták Musht, Bitlist, és Örményország déli részét is. Áprilisban oroszok vonultak be Trabzon kikötővárosba. A vereség hatására Karim pasát leváltották a hadsereg vezetésének éléről, helyére Vehip pasa került.

Az orosz előrenyomulás a hadtörténetben kiemelkedő, abból a szempontból, hogy rövid idő alatt, nagy területen, téli időjárási körülmények között, viszonylag csekély létszámú hadsereggel, döntő fontosságú stratégiai célokat sikerült megvalósítaniuk.