A Magyar Királyság 1000-től 1918. november 16-ig, majd 1920. március 1-jétől 1946. február 1-jéig a történelmi magyar állam hivatalos elnevezése. A királyság államformaként I. István megkoronázásával jött létre a Kárpát-medence területén a honfoglalástól fennálló Magyar Fejedelemség folytatásaképp. A középkori latin terminológiában a királyság államformáját Regnumnak nevezték. A hungarus népnév szótöve a legvalószínűbb elmélet szerint az onogur népnévből ered, így a latin forrásokban a királyság neve: Regnum Hungariae lett. Az ország az erős német fenyegetettség ellenére is lépést tartott az európai fejlődéssel, és a 14. századra nagyhatalmú pozícióba került. Ez azonban I. (Nagy) Lajos után gyorsan leépült, majd az 1479-es kenyérmezei csata felvezetésével 1521-től megkezdődött a török háborúk kora, amely két évszázadnyi hátrányba hozta Magyarországot Európával szemben.
Magyarországon 1848-ban a 12 pont második követelése volt a felelős kormány (a mai szóhasználattól eltérően minisztérium) felállítása. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Jelenleg a magyar miniszterelnök az öt legfőbb magyar közjogi méltóság közül a második.
Dualizmus (1867–1918)
Az Andrássy-kormány az osztrák–magyar kiegyezést követő első felelős magyar kormány, amely 1867. február 17. és 1871. november 14. között állt fenn. Legnagyobb politikai sikere egyrészt az új, dualista államberendezkedés sikeres elfogadtatása, amit az 1869-es választáson aratott diadal jelzett, másrészt a magyar–horvát kiegyezés megkötése 1868-ban, ami a pont húsz évvel, 1848-ban a forradalom kitörésével megtört kapcsolatok rendezését jelentette az újonnan alakult Osztrák–Magyar Monarchia két vezető állama között.
Deák Ferenc javaslatára I. Ferenc József császár és király Id. gróf Andrássy Gyulát kérte fel kormányalakításra 1867. február 17-én. A kormány 1867. február 20-án lépett hivatalba és egészen 1871. november 14-ig volt hatalmon, mikoris Andrássyt a Monarchia közös külügyminiszterévé nevezték ki. A felkínált pozíció kedvéért lemondott a miniszterelnökségről, amivel az Andrássy-kormány hivatali ideje is lejárt. Kabinetjét Lónyay Menyhért és kormánya váltotta.
A Lónyay-kormány a kiegyezés utáni második magyar kormány volt 1871. november 14. és 1872. december 5. között, mely a kiegyezés szellemében kormányozta az országot a Deák-pártra támaszkodva. A kormányrudat Idősebb gróf Andrássy Gyula adta át gróf Lónyay Menyhértnek, mert kinevezték az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterévé. Lónyai lemondását követően az uralkodó Szlávy Józsefet kérte fel kormányalakításra.
A Szlávy-kormány 1872. december 5. és 1874. március 21. között kormányozta Magyarországot a Lónyay-kormány lemondása után, Szlávy József vezetésével. Lemondása után Bittó István alakíthatta meg saját kormányát.
Bittó István kormánya a Szlávy-kormány lemondása miatt alakult 1874. március 21-én. Az 1875-ös választásokat követően, 1875. március 2-án járt le a mandátuma. A kormányzó Deák-párt egy nappal azelőtt, március elsején egyesült a Balközéppel és alakult át a Szabadelvű Párttá.
A Wenckheim-kabinet az 1875-ös választásokat követően alakult, amit a korábban ellenzéki Balközép Párt és a kiegyezés óta kormányzó Deák Párt egyesüléséből született Szabadelvű Párt nyert meg. Ennek értelmében az új párt (ami hivatalosan március 1-jén alakult és a klasszikus liberalizmus elve mentén szerveződött) adhatta a miniszterelnököt, aki a fúzió előtt Deák-párti Wenckheim Béla addigi király személye körüli miniszter lett. Ebbéli tisztségét kormányfőként is megtartotta.
Wenckheim és kormánya lemondásának „érdekessége”, hogy voltaképp le sem mondott, ugyanis a helyébe alakult Tisza Kálmán-kabinet kivétel nélkül ugyanazokból állt össze (ugyanazon posztokon), vagyis Tisza továbbvitte belügy miniszteri, míg Wenckheim a király személye körüli miniszteri tisztségét. Praktikusan szemlélve Wenckheim lemondásával a változás csupán annyi volt, hogy a kormány egyik tagjáról a másikra szállt a kormányfői szerepkör.
A Tisza Kálmán-kormány Magyarország kiegyezés utáni hatodik kormánya volt, ami azóta is a leghosszabb ideig volt hatalmon 1875 ősze és 1890 tavasza között, azaz közel tizennégy és fél évig. Vezetője a vaskezű miniszterelnök, Tisza Kálmán volt; irányítása alatt épült ki a kapitalizmus intézményi és jogi rendszere, került átfogó megreformálásra a büntető törvénykönyv és a polgári törvénykönyv, alakult újjá a csendőrség, indult, vagy készült el rengeteg, később a teljes dualizmus-kori Magyarországgal azonosított óriásberuházás, mint a folyószabályozások (pl. Vaskapu-szoros), vasútépítések, Szeged teljes újjáépítése a nagy árvíz után vagy épp az Országház ötlete a pályáztatástól a tervek kiválasztásán át az építkezés megkezdéséig.
Ugyancsak a Tisza Kálmán-kormány érdeme a Magyar Királyság történetének egyik legátfogóbb közigazgatási reformja rögtön első hivatali évében, melynek keretében az 1876-os vármegyerendezés során az ország teljes területét (elsőre) 65 vármegyébe szervezték át, felszámolva minden korábbi (szék, kerület, mezőváros, vidék, szabad királyi város stb.) közigazgatási egységet, formát és szokást, egyúttal egységesítve is őket. A közigazgatási reformok átfogó, meghatározó részét végül 1881-ben zárták le, ekkor alakítva ki és egyben véglegesítve a 63 vármegye, plusz a magyar tengermellék (azaz Fiume) monarchia bukásáig fennálló rendszerét. (Utóbbi sem akkor, sem később nem lett soha vármegye)
Nemzetiségi politikája a magyarosításban foglalható össze, kísérletet tett a nemzetiségek kiszorítására a politikai életből és a közigazgatásból, az ő idejében elfogadott iskolatörvények is ebbe az irányba mutattak.
A Szapáry-kormány a kiegyezés utáni hetedik magyar kormány volt, 1890. március 15-étől Szapáry Gyula miniszterelnök 1892. november 19-i lemondásáig. Szapáry később a Szabadelvű Pártból is kilépett, és átmenetileg szakított az aktív politizálással is. Az 1892-es választásokig Wekerle Sándor vezette a kormányt, aki a Szabadelvű Párt által újfent megnyert választások után megalapította első saját kormányát. A kormány egyik nagy politikai sikere volt a (mérsékeltebb) erdélyi szászok megnyerése és ezzel a Szász Néppárt Szabadelvű Pártba olvasztása.
Gazdasági téren egyetlen, ám annál hatalmasabb sikere volt az Osztrák–magyar korona „feltalálása” Wekerle Sándor pénzügyminiszter ötlete nyomán, ami 1892-ben nem csak Magyarország, hanem a teljes Monarchia egységes és egyben első arany alapú fizetőeszköze lett, s mint ilyen konvertibilissé vált a világ többi arany alapú valutájával.
Az első Wekerle-kormány az 1892-es választásokat követően, Szapáry Gyula addigi miniszterelnök november 19-i lemondása után alakult Wekerle Sándor vezetésével, s annak 1895. január 15-i lemondásáig működött.
A Bánffy-kormány a kiegyezés utáni kilencedik magyar kormány volt Losonczi báró Bánffy Dezső vezérletével.
A Bánffy-kabinet Wekerle Sándor lemondását követően alakult, 1895. január 15-én. A kormány a Szabadelvű Párt történetének második legnagyobb arányú győzelmét hozó 1896-os választásokat követően is gyakorlatilag változatlan formában, Bánffy Dezső vezetésével működött tovább. Bukását az ischli klauzulát övező ellenzéki obstrukció, utcai tüntetések, illetve a pártkérdéssé tett Tisza-féle javaslat (Lex Tisza), Tisza Kálmán véderőreform-javaslata okozta. Utóbbi a Szabadelvű Párton belül is szakadáshoz, tömeges kilépéshez vezetett.
A Széll-kormány a kiegyezés utáni tizedik kabinet volt a dualista Magyarországon Széll Kálmán vezetésével. 1899. február 26-án alakult és 1903. június 27-én távozott a hatalomból, elődjéhez hasonlóan politikai kényszerűségből.
Széll nehéz örökséget kapott a Bánffy-kormánytól. Az ischli klauzulát övező ellenzéki obstrukció és utcai tüntetések kívülről, míg a pártkérdéssé tett Tisza-féle javaslat (Lex-Tisza), azaz Tisza Kálmán véderőreform javaslata belülről gyengítette az új kabinetet, utóbbi ugyanis a Szabadelvű Párton belül szakadáshoz, tömeges kilépéshez vezetett.
Széll a „törvény, jog és igazság” jelmondatra igyekezett felfűzni kormányprogramját. Ennek értelmében rövid úton paktumot kötött az ellenzékkel, ami cserébe felhagyott az obstrukcióval, majd egyezséget kötött Apponyi Alberttel is, aki 1900. januárjában pártjával, a Nemzeti Párttal együtt belépett a Szabadelvű Pártba. Az ischli klauzula helyett saját elképzelései szerint rendezte az osztrák-magyar gazdasági viszonyt a bécsi Thun-kormánnyal, illetve az ebből eredő külkereskedelmi szerződéseket több biztosítékkal is körülbástyázva azok Magyarország szempontjából mindenkor egyidejű lejártát.
Az Első Khuen-Héderváry-kormány alig több mint négy hónapig volt hivatalban, 1903. június 27-e és 1903. november 3-a között Khuen-Héderváry Károly vezetésével, aki miniszterelnöki kinevezése miatt július 1-jei hatállyal lemondott az általa 1883 óta betöltött horvát báni tisztségről.
Az első Tisza István-kormány 1903. november 3-án alakult és 1905. június 18-ig irányította az országot. A Tisza István vezette kabinet gyakran erőszakos tevékenysége addig példátlan módon polarizálta a korabeli közvéleményt és gyakorlatilag egyenesen vezetett ahhoz, hogy mandátumának lejárta után közel másfél éven át húzódó súlyos belpolitikai válság alakult ki az országban, valamint ahhoz is, hogy az 1875-től 1905-ig folyamatosan kormányzó Szabadelvű Párt szétessen és jogutód nélkül megszűnjön.
A Fejérváry-kormány az 1905-ös választások eredményeit negligáló Ferenc József király kinevezésével alakult meg 1905. június 18-án. A „darabontkormánynak” gúnyolt kabinet beiktatása súlyos belpolitikai válságot okozott Magyarországon. A kormány a válság feloldásának egyik utolsó mozzanataként 1906. április 8-án lemondott.
A második Wekerle-kormány 1906. április 8-ától 1910. január 17-ig volt hivatalban. A Szabadelvű Párt, mely jogelődét, a Deák-pártot is tekintve a kiegyezés óta az összes országgyűlési választást megnyerte, az 1905-ös választásokon történelmi vereséget szenvedett. A győztes, a 67-es elveket és eredményeket többségében élesen elvető, Ausztria és Magyarország között csak a perszonáluniót fenntartani hajlandó, a választásokra egységbe tömörült ellenzéki pártok, az ún. Szövetkezett Ellenzék komolyan fenyegetett az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésével.
A második Khuen-Héderváry-kormány 1910. január 17-én alakult gróf Khuen-Héderváry Károly vezetésével és 1912. április 22-én oszlott fel.
Ez volt Magyarország történetének legkisebb létszámú kormánya: megalakulásakor mindössze hat tagja volt.
A Lukács-kormány 1912. április 22-én alakult Lukács László vezetésével. Lukács rövid ideig tartó miniszterelnöksége idején zaklatott légkör uralkodott: ekkor történt Tisza István elnöklete alatt a képviselőházi obstrukció kíméletlen elfojtása, a véderőtörvény erőszakos megszavazása majd az ezt követő Tisza elleni (első) merényletkísérlet, valamint a „vérvörös csütörtök”.
Désy Zoltán függetlenségi párti képviselő Lukács Lászlót nem sokkal korábban „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte, mivel pénzügyminisztersége (1910-1912) idején állami üzletek után mintegy 4 millió koronát vett fel a Magyar Banktól, amit az 1910. évi képviselőválasztások költségeinek fedezésére befizetett a Nemzeti Munkapárt kasszájába. Mivel a Désy ellen indított rágalmazási pert elvesztette, kormányával együtt 1913. június 10-én lemondott.
A második Tisza István-kormány a Lukács-kormány kényszerű bukása után jutott hatalomra Tisza István vezetésével 1913. június 10-én, és négy évig és öt napig, 1917. június 15-ig volt hatalmon.
Az Esterházy-kormány – alig két és fél hónapig, 1917. június 15-étől 1917. augusztus 20-áig volt hatalmon. IV. Károly, miután menesztette Tisza Istvánt és kormányát, annak utódjául 1917. június 8-án – meglepetésre – a politikai életben kevéssé ismert, 36 éves Esterházy Móric grófot kérte fel kormányalakításra a szinte mindenki által várt ifj. Andrássy Gyula helyett.
A harmadik Wekerle-kormány 1917. augusztus 23. és 1918. október 31. között volt hatalmon Wekerle Sándor vezetésével. A kabinet az Esterházy-kormány valamennyi tagját átvette.
A Wekerle-kormány végig kitartott a német szövetség fenntartása mellett és mindent megtett, hogy az ország mind anyagi, mind emberi téren eleget tegyen a „nagy háború” követelményeinek, mégis neki jutott a háború elvesztésének tudomásulvétele és ebből eredően az első tűzszüneti és egyéb egyezmények megkötése az antanttal és szövetségeseivel. Közben megpróbálta az előzőleg megindult reformfolyamatokat sikerre vinni, azonban a társadalmi reformokat egyáltalán nem, a politikai reformokat pedig csak korlátozott mértékben tudta sikerre vinni: a választójogot kiterjesztette, még ha nem is az eredetileg elképzelt módon, pl. nők nem kapták meg ezt a jogot.
Hadik János volt Magyarország történelmének legrövidebb ideig regnáló miniszterelnöke, ténylegesen mindössze 17 órán át volt hatalmon, 1918. október 30-án délelőtt 10 órától október 31-én hajnali három óráig, amikor az őszirózsás forradalom hatására lemondani kényszerült. Bár a miniszterelnök letette esküjét, mivel kormányának névsorát csak másnapra kívánta véglegesíteni, a Hadik-kormány meg sem alakulhatott.
Tagjai – Nem tudott megalakulni!
