Német Birodalom

Az 1871-ben alapított Német Császárságot ugyan a német nemzet első egységes államalakulataként tartják számon, fennállása alatt azonban sosem foglalta magába az összes területet, melynek népessége magát német nemzetiségűnek tartotta. Ezek közé tartozik például az 1867-ben megalakult Osztrák–Magyar Monarchia jelentős része, mely az 1866-os háborúig a Német Szövetség (Deutscher Bund) része volt. Ez a jelenség a német egység megalakulásának körülményeire vezethető vissza, mely az Északnémet Szövetségből (Norddeutscher Bund) indult ki, ahol a Porosz Királyság dominanciája érvényesült. Az 1848-as márciusi forradalmak során Poroszország még küzdött az egységes német nemzetállam megalapítására irányuló törekvések ellen, de később mindenekelőtt Otto von Bismarck felhasználta a nemzeti-liberális áramlatokat annak érdekében, hogy a Habsburg–Lotaringiai-ház uralma alatt álló Osztrák Császárságot kiszorítsa a birodalomból, és a német egységet porosz fennhatóság alatt valósítsa meg.

A másik problémakör, mely a német egység megvalósulása folyamán felmerült, az a tény volt, hogy az érintett területeken, főleg azok földrajzi peremén számos nemzet élt, mely magát nem tekintette németnek és nem is akartak azzá válni, vagy az egységes Németország határain belül élni. Ezek közé tartoztak a lengyelek a keleti területeken, a franciák Elzászban és Lotaringiában, a dánok északon. Az utóbbiak annak az 1864-es porosz–osztrák–dán háborúnak következtében kerültek porosz fennhatóság alá, melyet a későbbiekben a három „birodalomegyesítő háború” (Reichseinigungskriege) közül az elsőként tartottak számon. Bismarck 1866-ban az osztrák uralkodó akarata ellenére kikényszerítette a Német Szövetség feloszlatását. A Porosz Királyság magába olvasztotta azon német területek nagy részét – kevés kivétellel – amelyek a Szövetségi Gyűlésben (Bundesversammlung) Poroszország ellen szavaztak, és I. Vilmos számára igényelte a jövendő porosz-német királyság császári koronáját.

A porosz–osztrák háborút Poroszországnak azon lépése robbantotta ki, amelynek során megszegte a gasteini konvenció (Gasteiner Konvention) rendelkezéseit. A Szövetség rendelkezéseket hozott a Porosz Királyság ellen, amely erre kilépett a szövetségből, majd a königgrätzi csatában legyőzte az osztrák és szász seregeket. A Német Szövetséget ezután az 1866. augusztus 23-i prágai béke rendelkezései oszlatták fel. Ezután az észak-német államok porosz vezetés alatt egységbe tömörültek, ez volt az Északnémet Szövetség. Poroszország ekkor még nem törekedett befolyásának kiterjesztésére a Majnán túli délnémet államokra, mivel egy ilyen lépés provokálta volna Franciaországot. Ezt Bismarck ebben az időben még el akarta kerülni.

Bajorország, Württemberg, Baden, valamint a Hesseni Nagyhercegség a Délnémet Szövetségbe (Süddeutscher Bund) tömörültek, melynek azonban nem volt gyakorlati jelentősége. Hessen-Darmstadt, valamint a Majnától északra fekvő területei, Felső-Hessen (Oberhessen) részben az Északnémet Szövetség tagjai lettek. Ausztria, Luxemburg és Liechtenstein, amelyek előzőleg a Német Szövetség tagjai voltak, nem csatlakoztak egyik szövetséghez sem.

A német nyelvterület ezzel három részre tagozódott, mely III. Napóleon francia császárnak igencsak kedvére volt, mivel nem szerette volna, ha európai hatalmi versenytársai egységbe tömörülnek. Az északi és déli német szövetségek azonban titkos szerződéseket kötöttek egy esetleges francia intervenció ellen. Franciaország felismerte a német államok egyesülésének fenyegetését, különösen mivel a Porosz Királyság már két alkalommal demonstrálta katonai erejét a porosz–dán, majd a porosz–osztrák háborúban.

Franciaországot provokálta az emsi sürgöny és a Hohenzollern család igénye a Spanyol Királyság trónjára. A kialakult helyzet 1870-ben háborúhoz vezetett Franciaország és Poroszország között. A háború kimenetele Franciaország számára katasztrofálisan alakult, a német államok Poroszország vezette csapatai legyőzték hadseregét, majd 1871-ben megszállták Párizst. A győzelem és porosz fennhatóság mámorában I. Vilmos a versailles-i kastély tükörtermében 1871. január 18-án kikiáltotta az egységes Német Birodalmat. A porosz király német császár lett. A birodalom azonban erősen föderatív jellegű maradt, gyakorlatilag számos német uralkodó, a porosz király, mint német császár vezette államszövetségeként funkcionált. A birodalom az alábbi széles autonómiával és belső önállósággal rendelkező területekből állt: Porosz Királyság, Anhalti Hercegség, Badeni Nagyhercegség, Bajor Királyság, Braunschweigi Hercegség, Bréma, Hamburg, Hesseni Nagyhercegség, Lippei Fejedelemség, Lübeck, Mecklenburg-Schwerini Nagyhercegség, Mecklenburg-Sterlitzi Nagyhercegség, Oldenburgi Nagyhercegség, Reuß Idősebb-ág Hercegség, Reuß Ifjabb-ág Hercegség, Szász Királyság, Szász-Altenburg Hercegség, Szász-Coburg-Gotha Hercegség, Szász-Meiningen Hercegség, Szász-Weimar-Eisenach Nagyhercegség, Schaumburg-Lippe Fejedelemség, Schwarzburg-Rudolstadt Fejedelemség, Schwarzburg-Sondershausen Fejedelemség, Waldeck és Pyrmont Fejedelemség, Württembergi Királyság. Az egyes királyságok, nagyhercegségek, hercegségek és fejedelemségek mind saját, önálló uralkodóval, parlamenttel, sőt a nagyobbak saját hadsereggel is rendelkeztek. Különválasztották a közös, birodalmi ügyeket, melyeket központilag intéztek és az egyes királyságok, nagyhercegségek, hercegségek és fejedelemségek, szabad városok belső ügyeit, melyekbe a birodalom nem szólhatott bele.