Hettiták

A hettiták gyökerei

A mai Közép-Törökország területét az i. e. 3. évezredben a hattik lakták. Uralmukat a hódító hettiták az i. e. 3. évezred végén döntötték meg. Az i. e. 3. évezred végén az általánosan elfogadott elmélet szerint jelentős népmozgás söpört végig Anatólián: megjelentek a kaukázusi eredetű hurrik és az indoeurópai hettiták (szorosabban véve a neszaik), luvik és palaik.

A korai hettita időkről nem sokat tudunk. A vidék első írásos forrásai az Óasszír Birodalom intenzív kereskedelmi tevékenységének köszönhetőek. Az asszírok számos autonóm kereskedelmi telepet (kárum) és kisebb lerakatot (wabartum) hoztak létre Assurból kiinduló kereskedelmi útvonalaik végállomásaként anatóliai városokban. Messze a legjelentősebb ezek közül a hatalmas mennyiségű ránk maradt ékírásos anyag miatt Kanis (a hettita időkben Nesza) volt, de megemlítendő még többek között Hattuszasz, Puruszhanda és Calpa (óasszír Ḫattuš, Purušḫattum, Zalpa).

Az óasszír kereskedelem virágzásának időszakában Anatólia településeit indoeurópai nevet viselő, egymással hadakozó uralkodók irányították, a lakosság azonban hatti nyelvű volt. A későbbi hettita királyok legrégebbi őseiknek Pithanaszt és Anittaszt tekintik, akik a máig ismeretlen helyen fekvő Kusszara városából kiindulva meghódították Kanist (Nesza), majd Hattuszaszt és Calpát is. Feltehetően velük hozható kapcsolatba az, hogy az i. e. 19. században Kanis tűzvészben elpusztult. Az ezt követő rétegben találtak egy Anittasz herceg palotája feliratot viselő tőrt.

A Hettita Birodalom történelme nem azonos a hettita nép történelmével. A hettita népre vonatkozóan két alapvető definíció lehetséges. Az egyik szűkebb értelmezés, a másik jelentősen tágabb, és egyik sem esik egybe a Birodalom i. e. 16. századtól i. e. 12. századig terjedő létével.

A nép (szűkebb értelemben)

A szűkebb definíció szerint a hettita nép azon anatóliaiak összessége, akik hettita nyelven beszéltek, az asszír ékírást használták, és területileg jól körülírhatóan elhatárolódtak Anatólia más népességétől. Ebben a megközelítésben a nép története a kanisi kárum II. réteggel kezdődik, az i. e. 19. században. Ekkor a telep öt lakókörzetéből egyben szinte kizárólag helyiek laktak, másik kettőben vegyesen az asszírokkal, és már az asszír írást használták az akkád nyelvű levelezésükben. Előtörténetükre vonatkozóan írásos források hiányában nem lehet megállapításokat tenni, mert nem tudni, mióta beszéltek elkülönülő nyelvet, mikor vették át az ékírást. Az bizonyos, hogy mezopotámiai kereskedők már az i. e. 23. században hagytak nyomokat a környéken.

A hettita nyelv neszai nyelvjárása és az asszír írás innen terjedt el Felső-Hattiban, az asszír kolonizáció által érintett Hattum területén (hettita nyelven mātum elītum). Ez a népesség már a hettita újbirodalom kezdetére feloldódott, és az államban egyre több hurri és luvi elem jelent meg. Ezért a hettita nép e szűkebb definíció szerint az i. e. 14. századra feloldódott, és megszűnt önálló népként létezni.

A nép (tágabb értelemben)

A tágabb értelmezés a kultúra általános jellegzetességei alapján, egyúttal a hatti–hettita kultúrfolytonosság alapján állva a hettita nép etnogenezisének kezdetét az i. e. 23. századra teszi. Akár volt hatti-hettita népességcsere (indoeurópai népvándorlás), akár nem, a kultúra lényeges alkotóelemei ekkortól törésmentesen léteznek, bár nyilván alakultak az évszázadok során. Kultúrahordozó etnikumként tekintve a hettita nép az i. e. 8. század legvégéig feltétlenül létezett az újhettita királyságokban, ekkorra oldódott fel az arameusok áradatában.

A tágabb értelemben vett hettita nép magában foglalja a hattikat, hettitákat, luvikat, palaiakat is, vagyis minden anatóliai nyelvet beszélő törzset, akiknek dokumentumai és nyelvemlékei a hattuszaszi levéltárban fennmaradtak.

A nép eredetének problémája

A hettita nép eredete gyakorlatilag minden szempontból kérdéses, sőt vitatott. Amikor a hettita nép a történész szakma látókörébe került, már az indoeurópai nyelvelmélet volt forgalomban. Ez a nyelvészeti alapokon álló történeti kronológia az egyik legfontosabb keleti nép, a hettita megismerése előtt került felállításra, és az indogermán kultúrprioritás elvén állva a véda-árják szanszkrit nyelvű emlékei alapján állt. Ekkor még úgy gondolták, hogy ezek az árják az i. e. 2. évezred közepe előtt hatoltak be az Indus völgyébe. Ennek alapján dolgozták ki a nyelvfejlődési és differenciálódási elméleteiket.

Ezt a kronológiát súlyosan érintette két későbbi megállapítás: egyrészt a Védák nem keletkezhettek az i. e. 1. évezred kezdete előtt, de inkább az i. e. 10–9. század jöhet szóba. Másrészt feltűntek az újólag megismert hettiták, akiknek nyelvében jelentős indoeurópai elemeket véltek felfedezni, és mindenképpen az i. e. 2. évezred elejéről származnak. Ugyanakkor a hettita nyelvben hangsúlyos nem-indoeurópai elemek is vannak.

Az indoeurópai nyelvelméletet egyetlen módon lehetett megmenteni: feltették, hogy a hettita nyelv két szubsztanciából állt össze, a benne lévő indoeurópai elemeket hordozó nép az indoeurópai őshaza területéről vándorolt be Anatóliába és telepedett rá egy nem-indoeurópai népre, akiket jobb híján hattiknak neveztek el. (Innen ered a keleti és nyugati származás elmélete, aszerint, hogy az indoeurópaiakat európai vagy iráni őshazában képzelik el.) A különböző hettita nyelveket (neszai, luvi, palai, stb) az indoeurópai nyelvcsalád kihalt mellékágaként az anatóliai nyelvek közé sorolják. Jelenleg ez a széles körben elfogadott, konszenzusos hettita eredet-elmélet, amelyet a szakirodalom zöme használ. Az elmélet súlyos problémája azonban, hogy népességcsere és bevándorló népesség régészetileg nem igazolható. A laringális elmélet kiterjesztése a hettitákra erőltetett és a hettita–görög kapcsolat is felborítja az indoeurópai nyelvek differenciálódására és kialakulására kidolgozott modelleket.

Így például a 20. század közepéig a görög nyelvre vonatkozó elmélet szerint a görögök felülrétegzett indoeurópaiak, vagyis maga a népesség eredetileg nem volt az, később átvette az indoeurópait. Ennek bizonyítására többek közt azt hozták fel, hogy a görög nyelvben lévő rengeteg -nt-, -nth-, -ssz-, -ksz- és -kh- betűkapcsolat a nem-indoeurópai alapnyelvük maradványa. Azóta már kiderült, hogy ezek közvetlenül a (kihaltnak gondolt) hettita nyelvből származnak, amelyet viszont teketória nélkül indoeurópainak minősítettek.

Ezen problémák feloldására két alternatív hettita etnogenezis-modell alakult ki. Az indo-hettita hipotézis szerint a hettita nyelv még a protoindoeurópai kialakulása előtt vált el a többi rokon nyelvtől. Ez azonban időrendileg igen messzire, több évezredes írásmentes korba vezetne vissza. A másik lehetőség szerint a hettiták helyben alakultak ki, helyben differenciálódott a nyelvük, kialakítva az anatóliai nyelvcsaládot. Ez esetben az indoeurópai elem jelenlétére két lehetséges magyarázat marad: vagy a régészetileg igazolható koránál jóval régebbi hurri hatás feltevése, vagy az, hogy a hettita nyelv maga a proto-indoeurópai nyelv.

A Hettita Birodalom

A Hettita Birodalom (hettita vagy KUR URUḫa-a/at-ti) az i. e. 2. évezred jelentős anatóliai nagyhatalma volt, az indoeurópainak tartott hettiták állama. Legnagyobb kiterjedése idején uralma Anatólia nagy részén kívül kiterjedt Szíria, Kánaán és Mezopotámia egy részére is. A birodalomnak több virágzó és hanyatló időszaka volt, végül i. e. 1200–1190 körül a tengeri népek támadásai és belső problémáinak következtében összeomlott. Évszázadokig létező hettita utódállamokat hagyott maga után, az újhettita királyságokat, amelyek egészen az i. e. 8. század legvégéig fenntartották a hettita államiságot, kultúrát és nyelvet.

A Hettita Birodalom jelentős szerepet játszott a későbbi anatóliai népek etnogenezisében, így a görögökében is. Kulturális hatása szinte felmérhetetlen abból a szempontból, hogy kapcsolatot jelent az i. e. 3. évezred ókori közel-keleti népei és az i. e. 1. évezred mediterrán népeinek kultúrája között. Felvevő, megtartó és átadó szerepet játszott. Az építészetben a fellegvárak, palotakomplexumok terjedtek Mezopotámiából nyugat felé. A hettita mitológiai elemei megjelennek a nyugatabbra eső, későbbi népeknél. A haditechnikában a görög kardtípusok első megjelenései, a félelmetes hettita harci szekér említendő. Mindemellett jelentős hettita eredetű nyelvelemek is átkerültek a görögbe, majd – valószínűleg etruszk és görög együttes közvetítéssel – a latinba.

A hettita név eredete

Hattum ókori földrajzi és politikai fogalom, amely az i. e. 3. évezred végén alakult ki, és gyakorlatilag azonos a később Kappadókia néven ismert tájegységgel. Az asszírok használták az anatóliai kolonizációval érintett területekre, egyszerűen Nyugati ország jelentésben. Ez az óasszír kereskedelmi útvonalak mentén, az Eufrátesz északi kanyarjától kezdve a Marassanta felső és középső szakaszát jelenti, hozzászámítva még a Tuz-tó környékét és az attól délre lévő kő- és rézbányákat.
A ḫattum név nagy valószínűséggel az akkád ḫattu, vagy sumer ḫa-tum (bronz, bronztárgy) szó származéka.
Másik lehetséges jelentése a Ḫattum vagy Ḫattuš alakban írt település, a későbbi Hattuszasz, azaz „Ḫattuš vára”.
Az asszíriát Anatóliával összekötő útvonalon helyezkedett el Kanis, Hattus, Samuha, Sapinuva, Salativara, Purushattum, Dattassa, Tappasanda, Kathaidvas, Nenassa, Kussar és Vahsusana is, amely települések később fontos szerepet játszottak a Hettita Birodalom kialakulásában.

A régió körülbelül megegyezik a hettiták által mātum elītum néven nevezett Felső-Hattival (érdekesség, hogy a NIM megegyezik az Elámra használt jellel), de a mātum šaplītum (Alsó-Hatti) néhány települése is benne van. Az asszír Hattum és a hettita Felső-Hatti ezért egymást csak részben fedő fogalmak.
Hattum asszír gyarmat státuszában volt, a kereskedők óriási haszonnal járó árucserét folytattak. A helyben lakók az asszíroktól szerezték be azokat a mezőgazdasági termékeket, amelyeket maguk nem termeltek elegendő mennyiségben (például vászon és növényi eredetű élelmiszerek), miközben sokszorosát fizették ezüstben, rézben, ónban és gyapjúban, mint amennyi ugyanezen termékek értéke Asszíriában lett volna. Az óasszír kereskedelem a 800 kilométeres távolság ellenére is 75–100%-os hasznot hozó tevékenység volt. „Hattum népe” (ḫa-at-ti) végül átvette az irányítást. Hattum eltűnik az asszír forrásokból, helyette viszont megjelenik a Hettita Birodalom (KURḪa-at-ti).

A mai használatban a hettita népnév a héber cheta származéka. A biblikus időkben az újhettita népeket értették rajta, amelyek szétszóródtak a Közel-Kelet teljes területén. Ez a névalak azonban közel áll ahhoz, amit a hettiták saját magukra használtak, és mind a saját nyelvükön, mind az asszír nyelven ḫa-at-ti formában írták. A név etimológiája szerint Hattum népe. Az i. e. 2. évezred elején több asszír kereskedőkolónia nevében megtalálható a hattum névelem, például Puruš-Ḫattum település esetén.

Két elképzelést lehet a fenti tényből levezetni. Egyetlen olyan település ismert, amely előtag nélkül, csak önmagában Hattum vagy Ḫattuš, ez pedig – hettita nyelven – Hattuszasz (URUḪa-at-tu-ša-a/aš), vagyis „Hattum vára”. A „Hatti földje” és „Hatti népe” kifejezések már a Hettita Birodalom államiságának kezdeti szakaszából valók, amikor I. Hattuszilisz – amely név jelentése: „ember Hattuszból” – Hattuszaszba tette át a királyi székhelyet. Ebből az is következik, hogy a Hattuszilisz előtt használt népnevet – ha egyáltalán volt ilyen – nem ismerjük.

A másik magyarázat szerint az asszírok az egész általuk kolonizált anatóliai területet Hattumnak nevezték. Ez a hettiták által később Felső-Hattinak nevezett térség. Ez esetben a hattum népe kifejezés az asszír kolóniák és territóriumok őslakosságára vonatkozik, és a hattumiak azonosak a neszai hettitákkal. A hettita név viszonylagos elterjedtsége és egyöntetűsége ez utóbbi feltevést valószínűsíti.

A hettita nép eredete, származása és összetétele

A mai Közép-Törökország területét az i. e. 3. évezredben a hattik lakták. Ennek a népnek sem az etnikuma, sem a beszélt nyelve nem ismert.

A későbbi hettiták eredetére vonatkozóan két alapelgondolás létezik. Az egyik szerint a hettiták idegen, bevándorló etnikumot képeztek, a másik szerint a helyben lakók utódai. A bevándorlást két irányból, nyugatról és keletről is próbálják magyarázni, vagyis a hettiták eredetére gyakorlatilag minden lehetséges variáció elképzelhető. (Anatóliát délről és északról tenger határolja.)

A nyelvcsaládelméletekből következő, ma már hagyományosnak számító elképzelés szerint az i. e. 3. évezred végén jelentős népmozgás söpört végig Anatólián: megjelentek a kaukázusi eredetű hurrik és az indoeurópai neszaiak, luvik és palaik. Ez a keleti származás elmélete.

A nyugati elmélet szerint a Balkán-félszigetről vándoroltak át szintén az i. e. 3. évezred folyamán.

Azonban a régészeti leletek nem támogatnak népességcserés vagy felülrétegződéses elméletet, az egész népvándorlási feltevés csak a nyelvészeti eredményekre támaszkodik. Ezért feltehető az is, hogy nem népmozgás hozta létre a hettita népet, hanem az asszír kolonizáció hatására váltak a korábban helyben lakó különböző népességek viszonylag egységessé. Ezt Colin Renfrew vetette fel. Sokszor hivatkoznak arra, hogy több települést tűz pusztított el ebben az időszakban, harcok, ostromok nyomai kerülnek elő. Azonban a tüzek alatt és felett nincs különbség az anyagi kultúrában, így ez nem bizonyíték a népvándorlásra. Az elpusztított települések lehetnek az őslakosság asszírok elleni lázadásainak nyomai, a későbbiekben pedig a feltörekvő városkirályságok összecsapásainak emlékei.

A három fő hettita népcsoport Anatólia különböző régióiban élt. A palaik északnyugaton, a luvik a fennsík déli szegélyén, a neszaiak az asszír Hattum területén. A luvi nép a Hettita Birodalom története során Dél- és Nyugat-Anatóliában nagy területen terjedt el, luvi nyelvű helyneveket már Trója környékén (Taruisza?), Viluszában is azonosítottak. A nagy földrajzi távolságoknak és a luvik által lakott független országoknak köszönhetően a luvi nép tovább differenciálódva az északi és déli lukkák törzsének őse, amelyeknek nyelve (lükA, lükB és lükC) is a luvi nyelvből származik. A luvik talán az akhájok etnogenezisében is részt vettek, mindenesetre az arzavai térség luviak által lakott részén terült el az i. e. 2. évezredbeli Ahhijava királyság. A luvi nyelv és a luvi írás későbbi nagy jelentősége és elterjedése miatt bizonyos, hogy a hettita etnogenezisben a luvik nagy szerepet játszottak.

A korai hettita időkről nem sokat tudunk. A vidék első írásos forrásai az Óasszír Birodalom intenzív kereskedelmi tevékenységének köszönhetőek. Az asszír territóriumok a Hattum nevű földrajzi egységet képezték, a hettiták által később Felső-Hattinak, hettita nyelven mātum elītum nevű térségre korlátozódnak, amely Anatólia belső vidékeit, a később Kappadókiának nevezett térséget, elsősorban a Marasszanta, a klasszikus kori Halüsz folyó felső és középső szakaszát és a Tuz-tó közvetlen környékét jelenti. Alsó-Hatti, vagyis mātum šaplītum mentes maradt az asszír jelenléttől. Némiképp azonban eltér az asszír és a hettita Hattum és Felső-Hatti megnevezés jelentése, így például a Purushattum nevű asszír kolónia a Hattum területén volt, de a hettita időszakban Puruszhanda Alsó-Hattihoz tartozott.

Bővebben: Hettita történeti földrajz

Az asszír kulturális hatás nyomai a teljes hettita történelemben megjelennek. A mezopotámiai típusú vallási elképzelések terjedése, az akkád, sőt sumer nyelv elemeinek beolvadása, az ékírás átvétele és annak asszír szabályok szerinti használata és később egyszerűsítése, a kormányzati módszerek, a közigazgatás jellege mind asszír mintákra utal. Figyelemre méltó, hogy a Hattum területén kívül lakó hettiták (palaiak és luvik) nem használtak ékírást, és a nyelvük is más jellegeket mutat, valamint a Hettita Birodalom kiépítése is a neszai hettitáktól indult ki. A későbbiekben a hettitának tekintett népcsoportok, így a neszaiak, luvik, palaiak önálló fejlődésen mentek át, önálló nyelveket alakítottak ki, és sajátos kultúrákat hoztak létre. A birodalom vezető etnikuma, a neszai hettiták az i. e. 15. század folyamán erős hurrizálódáson estek át.

Az indoeurópai nyelvek problémája

Bővebben: hettita nyelv, indo-hettita hipotézis, anatóliai hipotézis és kurgán-hipotézis

A hettiták szempontjából lényeges kérdés az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozás elmélete. A klasszikus indogermán elmélet szerint a hettita nyelv az indoeurópai nyelvcsalád anatóliai ágához tartozik, és kihalt a többi anatóliai nyelvvel együtt. Az indoeurópai időrend azonban súlyos problémákkal küzd. Első nyelvemlékei – a hettitákat nem számítva – a Védák szanszkrit irodalma. Ezeket azonban majdnem ezer évvel későbbinek tartjuk ma, mint amikor rájuk alapozva az indogermán elméletet felállították. Az i. e. 1. évezred első felénél nem korábbról származó írásos emlékek alapján i. e. 5000-ig visszanyúló indoeurópai őstörténetet szerkesztettek nyelvi alapon. Ennek eredménye egy olyan nyelvcsaládfa lett, amelyben az anatóliai nyelvek a proto-indoeurópai nyelv kihalt mellékágát képezik.

Ezzel szemben Colin Renfrew már 1989-ben publikálta azt az elképzelését, hogy az indoeurópai népek őshazája Anatólia. Ez alapvetően módosítja az iráni fennsíkról vagy éppen Európából származtatott nyelvcsaládra vonatkozó elképzeléseket, hiszen azt jelenti, hogy az anatóliai nyelvek azonosak a proto-indoeurópai nyelvvel, és nem mellékágát, hanem alapját képezik annak. Ez esetben nem kell a hettita nyelveket beszélő népek i. e. 3. évezred végi bevándorlását feltételezni ahhoz, hogy kapcsolatuk legyen az indoeurópai nyelvekkel, ezenkívül az elmélet magyarázatot ad olyan, még korábbi nyelvelemek indoeurópai nyelvekben közös létére, amelyek már a hettita nyelvekre is hatással voltak.

A hettita kronológia

Bővebben: Hettita uralkodók listája A hettita kronológia

A hettita kronológia egészen a hettita újbirodalom koráig, I. Szuppiluliumasz uralkodásáig nagyon instabil. Szuppiluliumaszt biztosan el lehet helyezni az ókortörténetben az egyiptomi kapcsolódásai révén. Azonban már egy-két generációval Szuppiluliumasz előtt elvész a kronologizálás lehetősége, mivel csak a hattuszaszi uralkodók saját feliratos emlékeire támaszkodhatunk, amelyek töredékesen maradtak fenn. Még az ismert uralkodónevek sem biztosak, nemhogy uralkodásuk sorrendje, vagy uralmuk időtartama. Az ismert hettita uralkodók és a tőlük származó adatok bizonytalansága miatt csak néhány mezopotámiai és szíriai érintkezési pont rögzíti a kronológiában a hettita történelmet. Ezek Pambasz, aki bizonyosan Narám-Szín kortársa volt, valamint Anumhervasz és I. Jarimlím, Anittasz és I. Samsi-Adad, I. Murszilisz és Szamszu-ditána korrelálása. Ez a néhány név és dátum az, aminek alapján a hettita kronológia felállítható, mivel más korai uralkodók a kortárs feljegyzésekben nem jelennek meg, vagy csak olyan helyen, amely szintén bizonytalan.

Problémát jelent még a datálásban, hogy Mezopotámia is három kronológiai rendszerrel írható le (lásd az ókori Közel-Kelet kronológiája), a rövid, középső és hosszú kronológiákkal, ezek közt akár 150 év eltérés is lehet. Ebből következik az, hogy a nagyon gyengén ismert hettita középbirodalom és az azt követő átmeneti jellegű időszak néhány évtizedtől két évszázadig is terjedhet. A hosszú kronológia érvényessége esetén a hettita történelem fél évezredéből kétszáz év teljesen ismeretlen. Ezért a hettita dátumok I. Szuppiluliumasz előtt nagy óvatossággal kezelendők.

A Hettita Birodalom története

Territoriális királyságok kora (i. e. 24 – 18. század)

Asszírok

Bővebben: óasszír kereskedelem

Hattum a fémek (ezüst és réz, a korai időkben ón) kiemelkedő bőségű lelőhelye volt, az itt lakó népek pedig az állattenyésztés révén messze földön híres termékeket hoztak létre, amelyek közül elsősorban a gyapjú említendő. Mezopotámia viszont fémekben szegény, de mezőgazdasági termékekben gazdag terület. Már akkád kereskedők is jártak e tájon, majd az asszírok az óasszír kereskedelem korában e kincsek kiaknázására számos autonóm kereskedelmi telepet (kárum) és kisebb lerakatot (wabartum) hoztak létre Assurból kiinduló kereskedelmi útvonalaik végállomásaként és köztes átrakodó-, pihenőhelyeként Anatóliában. Messze a legjelentősebb ezek közül a hatalmas mennyiségű ránk maradt ékírásos anyag miatt Kanis. E telepen körülbelül 85 év alatt jött létre az írásos anyag első szakasza, I. Érisum és Narám-Szín között, ez Kanis VIII. rétege, másképpen a kárum II. Érdekesség, hogy nem a legkézenfekvőbbnek tűnő útvonalat használták Kanis megközelítésére, hanem a Karkemisen keresztül haladót, ami nagy kitérő volt. Asszíria I. Samsi-Adad idején – amikor Jaszmah-Adad volt Mári kormányzója – Aplahanda karkemisi királlyal nagyon jó viszonyt tartott fenn.

Az asszír áru Karkemisen keresztül jutott Kanisba, majd a csereáru és a bevétel vissza Asszíriába. A második szakaszban, a Kanis VII, vagy kárum Ia réteg körülbelül negyven év szünet után újabb hatvan év termése, a leletszünet és a kisebb mennyiségű anyag valószínűleg azzal magyarázható, hogy I. Samsi-Adad inkább Mezopotámia felé fordult az érdeklődésével. Más vélemény szerint éppen I. Samsi-Adad uralkodása idején élénkültek fel újra a kapcsolatok. Ugyanakkor közrejátszhatott az a körülmény is, hogy Hammurapi erősödésével párhuzamosan Asszíria visszaszorult, elveszítette Márit, Karkemis pedig két tűz közé került félúton Mári és Jamhad között. Ezzel az Anatólia felé vezető kereskedelmi útvonalak biztonsága asszír szemszögből megszűnt. A legfontosabb asszír városok közt megemlítendő Hattuszasz (Ḫattuš), Puruszhanda (Burušḫattum), Tuvanuva (Waḫšušana), Hahhum (Ḫaḫḫum), Calpa (Zalpa) és Turmitta (Turḫumit). Ezek a kárumok valamennyien jelentős helyi államok központjaivá lettek a későbbiekben. Látható módon még a hettita városnevek is megegyeznek az óasszírral, vagy azokból származtathatóak, kivéve Tuvanuvát.

Az asszír kereskedelem óriási hasznot hozott Asszíria számára, az ón 75–100%-os, a gyapjú 100%-os nyereséget termelt a 800 kilométeres út ellenére. A kereskedelmi utak biztosítására létrehozott telepek biztonsági adót szedtek a karavánoktól, ebből tartották fenn hadseregüket a rablók ellen. Ez a rendszer kezdetben jól működött, később azonban a helyi hatóságok és kormányzók egyre több adót követeltek, mire a kereskedők kezdték elkerülni a biztonságos utakat, áruikat nem jelentették be, hanem elrejtették. Nem azokon az utakon jártak, amelyek mentén a vámszedőhelyek voltak, hanem a harrān sūqinnim nevű kerülő mellékutakat használták, melynek neve szó szerint „keskeny út” jelentésű. Ezeket a karavánokat külön csempészkalauz, a mupazzirum vezette, mivel több közülük helyenként életveszélyes volt. A hatalmasságok ettől kezdve már csak sarcot szedtek: a biztonsággal többé nem törődtek, de az adókat erőszakkal is beszedték, a csalókat pedig bebörtönözték. Ezzel kezdődött az államiság Anatóliában.

„A csaták királya” (vagy A háború királya) című ékírásos szöveg alapján – amelyet az amarnai levéltárban találtak – már az i. e. 23. században megkezdődött a territoriális fejedelmek önállósodása és városkirályságokká alakulása. A dokumentum szerint az asszír kereskedők Sarrukínt kérték fel Purushattum hatalmaskodó kormányzójának, Núr-Daggalnak megrendszabályozására. Az irat csaknem egy évezreddel későbbi, valószínűleg aktualizált tartalmú, de nem tekinthető véletlennek, hogy éppen az egyik legnyugatibb városról – mint Asszíriától és Kanistól legmesszebb fekvő településről – és a kereskedők és a város uralkodója közti konfliktusról van szó. Sarrukín unokája, Narám-Szín a különböző források szerint tizenhét vagy húsz anatóliai királlyal vonult harcba, köztük volt Pambasz, az első név szerint ismert hettita király. Valószínű, hogy eredetileg Narám-Szín asszír királyról szólt a történet (i. e. 19. század második fele), ám később a nála híresebb Narám-Szín akkád királyt értették alatta, végül pedig annak nagyapja, Sarrukín lett a főszereplő.

Az asszír gyarmat Assur mintájára Kanis köré szerveződött. Innen igazgatták a hálózatot, Kanist pedig közvetlenül Assurból kormányozták. Minden asszír településnek megvolt a saját igazságszolgáltatása (bíróságok), de minden fellebbviteli ügy Kanisba futott be. Kanis használta fel a bit karim nevű biztonsági alapba befolyt jövedelmeket is, amelyeket többnyire banki betétként kezeltek, de a hatóságokat is ebből tartották fenn.

A fontosabb telepek közelében paloták emelkedtek, amelyekben a helyi kormányzó, később király lakott. Ezek a paloták képezték az alapját a későbbi, az egész korabeli keleten elterjedő hettita fellegvártípusnak, amelyek később is a kormányzati központoknak adtak helyet. Ezek a palotakomplexumok, amelyek nemcsak igazgatási és vallási, hanem gazdasági centrumok is voltak. Legkitűnőbb példája ennek a későkori Hattuszasz, ahol a főtemplom köré óriási raktárház épült. A palotának járó vám a „nishatum” (nišḫatum) megfizettetésén kívül egyfajta árumegállító joga is volt a helyi hatalmasságnak. Az adókat az éppen aktuális rakományból oda-vissza meg kellett fizetni, néha konkrét szerződés szól arról, hogy odaúton ónban (a szállított áru), visszafelé ezüsttel (a bevétel) fizetnek. Az asszír kereskedők „kézi ónt” (annak qātim) tartottak a folyókiadásokra, útivámokra és adókra.

Az őslakosság egy idő után magát a kereskedelmet sem nézte jó szemmel, mert egyoldalú volt, a családi vállalkozások az Asszíriában élő családfő vagyonát gyarapították. Az asszír kereskedelem mégsem lázadások vagy háború miatt szűnt meg, hanem az általánosan gyenge közbiztonság, a politikai széttagolódás és az újabb, könnyebben megközelíthető kaukázusi és elámi nyersanyaglelőhelyek feltárása miatt, fokozatosan halt el. Ez viszont Hatti számára ón és textilhiányt okozott, ezeket helyi forrásokból nem tudták pótolni.

Helyiek

Az i. e. 19. és i. e. 18. század eseményeiből sok töredék került elő, de ezeknek kapcsolata, sorrendje és időbelisége homályos. Az óasszír kereskedelem korából származó táblákon már harmincnál több helyi fejedelem neve szerepel, akik gyakorlatilag önálló módon intézték ügyeiket, önálló kül- és belpolitikával, államszervezettel, hivatalnoki karral. Kanis városából ismert egy Hurmelisz nevű uralkodó, akinek neve (hurmai ember) már a hettita nyelvből vezethető le, ezért a 19. század második felére már az őslakosság és az asszírok kiegyenlítődése valószínűsíthető. Hurmelisz rendszere azonban még mindenestül asszír eredetű, sőt uralkodói címe, a rabâʿum (körülbelül nagyherceg jelentéssel) közvetlenül utal arra, hogy az asszír városkormányzó pozíciója vált szuverén uralkodói hatalommá, és a szó jelentésátvitellel vált király jelentésűvé. Az akkádban a király šarrum, de Asszíria királyai is az óasszír kereskedelem korában a rabâʿum vagy waklum címet viselték. Valószínű, hogy a hettiták a független uralkodók címeként használták, amit a „Nagy rabâʿum” összetétel is erősít. A későbbi korokban áttérnek ugyan az akkádul is királyt jelentő šarrum használatára, de ez nem bizonyítja a korábbi rabâʿumok függő helyzetét. A helyzet hasonló Mári uralkodóinak esetéhez, akik a sumer sagin (akkádul: sakkanakku) címet viselték még akkor is, amikor régen függetlenedtek Sulgitól és Urtól.

Hurmelisz utódja Harpativasz volt, aki azonban már elszenvedett egy nagy vereséget Uhnasztól, Calpa urától. Kanis így került Calpa fennhatósága alá néhány évtizedre, vagy a kronológia bizonytalansága miatt akár egy évszázadra is. Bizonytalan, hogy Inar és Varszamasz uralkodásának idejére az ekkor már Neszának nevezett Kanis hogyan és mikor vált újra függetlenné, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy Nesza nem játszott nagyobb szerepet az i. e. 18. század folyamán, eltekintve Mama királyával Anum-Hirbisszel ismert konfliktusuktól. Ennek az időszaknak a későbbi események és a királyság szervezetének ismeretében Calpa, Kusszara, Hapalla és Puruszhanda voltak a főhatalmai, ezekhez esetleg társulhat Tarhuntasszasz és Nerik, a két szent város, valamint Arinna, a Nap istennőjének városa.

Az óasszír kereskedelem virágzásának időszakában Anatólia településeit egymással hadakozó uralkodók irányították. A későbbi hettita királyok legrégebbi őseiknek Pithanaszt és Anittaszt tekintik, akik a máig ismeretlen helyen fekvő Kusszara városából kiindulva meghódították Kanist, majd Hattuszaszt, Puruszhandát és Calpát is. Feltehetően velük hozható kapcsolatba az, hogy i. e. 1820 körül Nesza és vele az asszír kárum tűzvészben elpusztult. Az ezt követő rétegben találtak is egy „Anitta, a herceg palotája” (É.GAL a-ni-ta ru-bā-im) feliratot viselő, általában tőrként emlegetett tárgyat. Kanis-Nesza jelentősége felmérhető azon a tényen, hogy Anittasz végül szülővárosából Neszába helyezte át uralkodói székhelyét, visszavitette az Uhnasz által elrabolt és Calpába szállított neszai istenszobrot a városba. A költözés oka többrétű lehetett. Az uralkodó jelenléte megakadályozta a további függetlenségi mozgalmakat, de itt volt a legerősebb királyi palota és a legjobban kiépített közigazgatási rendszer is. Anittasz dokumentuma (CTH#1) alapján három jelentős hatalmi központ maradt: Nesza, Puruszhanda és Vahszuszana.

Anittasz végül elfoglalta a maradék kettőt is, hatalmi jelképeiket kisajátította, valamint felvette uralkodói címeiket is. Ilyen módon Nesza vezetésével alakult meg a korai Hettita Birodalom, amelynek mintáihoz a későbbiekben ragaszkodott minden hettita király. Ez vált azonban a birodalom legsebezhetőbb pontjává: teljes fennállása alatt inkább államszövetségi vagy perszonáluniós uralmi formák domináltak, amelyeket a hettita nagykirály katonai erővel vagy szerződéses diplomáciával tartott egyben. Egyetlen pillanatra sem alakult ki egységes hettita állam, részeit királyi hercegek, alkirályok kormányozták, gyakori elszakadási kísérletekkel. III. Tudhalijasz és III. Hattuszilisz idején mindezek az ország teljes széteséséhez vezettek.

Anittasz megteremtette a Hettita Birodalmat a kisebb városkirályságok és a nagyobb territoriális királyságok meghódításával, egyelőre Kusszara vagy Nesza vezetésével. Azonban a friss államalakulat írott forrásai nagyon töredékesen maradtak ránk, ezért rögtön Anittasz után homályos időszak következik. Még az utódja személye sem bizonyos, lehetett Peruvasz (Perva-kammalijasz) és Tudhalijasz is. Peruvaszt néha azért tekintik lehetséges uralkodónak, mert Anittasz és több későbbi uralkodó koronahercegként a rabi simmiltim címét töltötte be, Anittasz idejében pedig Peruvasz volt ugyanennek a címnek a birtokosa.

Anittasz másik lehetséges utódja Tudhalijasz, akinek viszont nem ismert a származása, és neve éppen egy neszai uralkodó, Zuzzu fogsága kapcsán kerül szóba. Ez az adat csak a kérdések számát gyarapítja, elsősorban is, hogy ki volt Zuzzu. Lehetséges, hogy Anittasz utódai elveszítették Neszát, és Tudhalijasz foglalta vissza. De éppúgy az is, hogy Anittasz utódaitól vették el Neszát más városkirályok, így Tudhalijasz egy új uralkodóház képviselője. A problémát tovább bonyolítja, hogy bár Anittasz a CTH#1 alapján elfoglalta és földig rombolta Hattuszaszt és Calpát, mégis úgy tűnik, mindkét városban nem sokkal később egy-egy Huccijasz uralkodott, akik talán azonosak. Egyesek szerint Tudhalijasz a calpai Huccijasz fia. Az is lehet azonban, hogy Tudhalijasz apja egy harmadik személy, a Neszában uralkodó Huccijasz volt, mivel egyes töredékek úgy értelmezhetők, hogy Labarnasz apósának is ez volt a neve. Ehhez a Tudhalijaszhoz kapcsolódik egy további hatalmi jelkép első megjelenése, a kereszt alakú pecsété.

Tudhalijasz utódjának kérdése is épp olyan homályos, mint származása és elődjei. Az, hogy PU-Szarruma lett volna a fia és utódja, csak az időrend miatt kerülhetett szóba. PU-Szarruma még mindig nagyon kevéssé ismert alak, életéről szinte semmit sem tudunk, az általánosan elfogadott álláspont szerint utódja Papahdilmah lett volna, akit azonban Labarnasz megfosztott a tróntól.

A Hettita Óbirodalom (i. e. 17 – 16. század)

A hettita Óbirodalom vagy óhettita kor kezdete az irodalomban nem egységes. Vannak, akik Labarnasszal, és vannak, akik I. Hattuszilisszel kezdik ezt a szakaszt. Ennek megfelelően a korszak időbeli elhelyezése is változó, amihez a középső és rövid kronológiák különbözősége is hozzájárul. A hettita dátumok az Óbirodalom korában öt-hat évtizedes pontossággal értendők. A korszak vége is változó az irodalomban, vannak, akik már I. Murszilisszal befejezik, és utódait átmeneti időszakban tartják nyilván, mások a Telepinusszal kezdődő hettita Középbirodalom idejéig számítják. Szűk értelemben tehát a hettita Óbirodalom mindössze I. Hattuszilisz és I. Murszilisz uralkodását jelenti.

Az első hettita uralkodók az i. e. 17. század közepén vagy az i. e. 16. század elején uralkodó I. Labarnaszt tekintették közvetlen ősüknek, aki délen már kiterjesztette uralmát a Földközi-tenger partvidékéig. Labarnasz rokonsága is ismeretlen, jóval későbbi utódja, Telipinusz dokumentumai szerint I. Hattuszilisz nagyapjának veje (következésképp Hattuszilisz nagybátyja). Ez az adat meglehetősen tág teret hagy a következtetéseknek. Labarnasz nagyszabású hadjáratokat vezetett. E háborúk állomásainak egy része azonos Anittasz korábbi hódításaival, így biztosra vehető, hogy az Anittasz által létrehozott nagy kiterjedésű állam nem volt tartós. Labarnasznak sok fia volt – bár nem ismerjük név szerint mindet –, és a meghódított területeken egy-egy fiát hagyta kormányzónak. A hercegségek kialakításával hosszú életű közigazgatási hagyományt teremtett.

Utódja Hattuszilisz lett. Nem tudjuk, hogy kinek a fia, és milyen jogcímen került trónra. Még azt sem, hogy a neve eredetileg is ez volt-e. Uralkodói névként a Labarnaszt is használta, II. Labarnaszként is említi az irodalom. A Ḫattušiliš név jelentése: ember Hattumból (Ḫattuš + ili, az utóbbi helynévre utaló személynévképző), és ez születési névként vagy uralkodói névként is érthető lenne. A Labarnasz név később köznevesült, és uralkodói címmé vált labarna vagy tabarna alakban. Körülbelül i. e. 1650 és i. e. 1620 között uralkodott, ez idő alatt harcolt a nyugati Arzava ellen, elfoglalta a szíriai Alahtumot és a nyugat-mezopotámiai Varszuvát. Szanahuitta és Caruna környékének birtoklása miatt hároméves konfliktusba keveredett a fiatal Mitannival. Halap ostroma alkalmával szerzett sérülésébe halt bele.

Hattuszilisz uralkodása alatt különös események történtek. Fiát, Huccijaszt kitagadta. Második kijelölt örököse, Labarnasz származása ismeretlen, lehetett Hattuszilisz fia vagy unokaöccse is, de Labarnasz is fellázadt ellene, ezért végrendeletében őt is megfosztotta az öröklés lehetőségétől és száműzte. Végül unokája, I. Murszilisz követte a trónon, akit nagyapja a pankusznak nevezett államtanáccsal ismertetett el Kusszara városában. Murszilisz feltehetően a szugzijaszi hercegi pár, Marattisz és Hasztajarasz gyermeke volt. Ez azonban csak közvetett módon igazolható a végrendelet és a Talmi-Szarruma szerződés összevetésével. A végrendelet szerint Hattuszilisz leánya Hasztajarasz, a szerződés pedig arról tesz említést, hogy Murszilisz Hattuszilisz unokája.

A kiskorú utód helyett eleinte régensek kormányoztak, valószínűleg a Pimpirit és Ammunasz testvérpár, Nenassza és Szugzijasz hercegei. Harry A. Hoffner szerint ők Hattuszilisz testvérei voltak (ilyen módon Papahdilmah vagy PU-Szarruma fiai), a RLA Pimpira címszava Hattuszilisz fiainak tartja őket.[30] Pimpirit valószínűleg azonos a CTH#24 (Pimpira töredék) dokumentumban olvasható Pimpira nevű személlyel, akit itt LUGAL címmel említenek. A CTH#19 szerint azonban a régensek sem tudták megakadályozni a Hattuszilisz halálát követő zavargásokat: „… a hercegek rabszolgái felkeltek, uraik házát dúlni kezdték, gazdáikat elárulták és vérüket ontották”.

Murszilisz harminc évig uralkodott, valamikor i. e. 1620 és i. e. 1526 között. Uralkodása a hadtörténet sikersorozata Telipinusz kiáltványa alapján, ennek ellenére belpolitikailag kudarcot vallott. Anatóliában és Szíriában rengeteg hadjáratot vezetett, II. Hammurapi ellenében végleg megdöntötte a nagy múltú Jamhad királyságát, sőt i. e. 1595-ben az Eufrátesz mentén délkeletre vonult, és könnyedén legyőzte Szamszu-ditánát, kifosztotta Babilont, véget vetve a hosszú idő óta válságban levő Hammurapi-dinasztia uralkodásának. Még a babiloni zikkurat, az Észagíla Marduk-szobrát is Hattuszaszba szállították.

Murszilisz belső kudarcát a későbbi események mutatják. Meghatározhatatlan ideig tartó babiloni tartózkodás után hazaindult, de nem tudni, hogy a fősereggel vagy egy hátramaradt kontingenssel vágott neki az útnak. A hadserege már közvetlenül a hadjárat után hazatért a zsákmánnyal, amelyet alig tudtak megvédeni a hurriták támadásai elől. Hatti nem is gondolhatott arra, hogy az Anatólia és Mezopotámia közé ékelődő Mitanni ellenében Babilont megtartsa, ezért az egész hadjárat csak rablóportya volt valójában. Murszilisz távolléte alatt testvére, Harapszilisz és annak férje, Hantilisz merényletet szerveztek ellene, hazatérte után meggyilkolták. Murszilisz minden katonai sikere szinte azonnal semmivé vált, mert a kialakuló bizonytalan belső helyzetben a birodalom a korábbi hódítások megtartására sem gondolhatott, a szabad prédául hagyott szíriai és középső-eufráteszi tartományokba pedig rögtön benyomult Mitanni. Babilont az addig Máriban időző kassziták szállták meg.

A hettita uralkodóház korábbi tagjainak rokoni kapcsolatai igen homályosak. Ezért nem jelenthető ki, hogy Hantilisz leányági örökösödése lett volna az első ilyen esemény. Sőt sógori viszony korábbról is ismert, csak a sógor személye nem. Az bizonyos, hogy a későbbiekben más államokhoz képest rendkívül sokszor fordult elő hasonló eset, amikor a királyi hercegnő férje vette át a trónt.

Bővebben: Hettita királyok családfája

Első átmeneti időszak (i. e. 16 – 15. század)

Az új uralkodó Hantilisz lett, Murszilisz sógora és gyilkosa. Zavaros és nagyon bizonytalan időszak kezdődik vele, amelyet egyes szerzők az Óbirodalom második felének, mások átmeneti kornak periodizálnak. Ez utóbbi jobban mutatja azt a tényt, hogy a Hattuszilisz és Murszilisz által megkezdett nagyhatalmi politika helyett az elkövetkező négy uralkodó inkább csak a belső problémákkal törődhetett, nem volt módja többé Anatólián kívül még védekezni sem, nemhogy kezdeményezni.

A korszakról későbbi hettita királyok feliratai nyújtanak tájékoztatást, így Telipinusz proklamációja és III. Tudhalijasz évkönyvei. Telipinusz feliratai a hurriták megjelenését isteni bosszúnak tekintik a királygyilkosság miatt, III. Tudhalijasz szerint a kaszkák is Hantilisz idejében jelentek meg az északi határokon. Hatti tehát nemcsak külbirtokait vesztette el nem sokkal Babilon elfoglalása után, de a belső vidékeken is két tűz közé került.

Ennek eredményeképp Hattuszaszban nagyarányú erődépítési munkák kezdődtek. Ekkor épültek a város első falai, mióta Anittasz lerombolta régieket, de nagyobb területen és erősebb verzióban. A kaszka fenyegetés volt a súlyosabb, hiszen a fővárost is veszélyeztették, ezért Hantilisz a feleségét, Harapsziliszt és gyermekeit, trónörökösét, Piszeniszt és leányát (…)-szaltaszt Szugzijaszba küldte. Itt azonban Harapszilisz meghalt, majd Hantilisz halála után (…)-szaltasz hercegnő férje, Cidantasz (Hantilisz veje, aki Telipinusz proklamációja szerint már I. Murszilisz megölésében is segédkezett) meggyilkolta Piszeniszt, és maga ült a trónra.

A fenti információk attól a Telipinusztól származnak, aki Cidantasz veje volt Isztaparijasz hercegnővel kötött házassága révén, ezért meglehetősen hitelesnek mondhatók. Telipinusz trónra lépését azonban további családirtások előzték meg, mivel Cidantaszt fia, Ammunasz ölte meg, Ammunaszt szintén a fia, Huccijasz. Ezt a királyt pedig végül Telipinusz fosztotta meg a tróntól, és száműzetésbe küldte.

A királyi házra nézve katasztrofális időszakban Hatti gyakorlatilag minden külbirtokát elvesztette, még Anatóliában is. Arzava, Luvi, Pala és Kizzuvatna is önállósult, ez utóbbinak első ismert önálló királya, Parijavatri is Ammunasz korára datálható. A szíriai térségben Mitanni vált főhatalommá. Ammunasz idejéből fennmaradt egy krónika, de nagyon töredékesen, amelyben Tipijasz, Hapiszna, Parduvata és Hahha elleni hadjáratokról esik szó. Ezek eredményei nem ismertek, de a korban Arzava fennhatósága majdnem az Eufráteszig kiterjedt, Adanijasz városáig biztosan. Így valószínűsíthető, hogy Ammunasz közvetlen fennhatósága csak Kappadókia területén érvényesült.

A középhettita kor (i. e. 15 – 14. század)

A fentebb tárgyalt átmeneti időszakot számos kutató már középhettita kornak tekinti, bár a kérdésben nincs konszenzus. A középhettita kor (vagy hettita Középbirodalom) időszakába sorolható egészen biztosan a Telipinusztól II. Hattusziliszig uralkodó királyok korszaka, de gyakran I. Hantilisztól ifjabb Tudhalijaszig tárgyalják. Időnként a korszak végén egy második átmeneti időszak beiktatására is sor kerül.

A királyok különféle módszerekkel próbáltak úrrá lenni a helyzeten, ekkor született Telipinusz trónöröklést szabályozó törvénykönyve is. Abból, hogy Telipinusz milyen anatóliai területeket foglalt vissza, látható, hogy a korábbi időszakban mely területekre nem terjedt ki Hattuszasz hatalma. A lista hosszú, és nagyon fontos régiókat tartalmaz, mint Szamuha, Mariszta, Hurma, Szugzijasz, Puruszhanda. A Marasszanta folyótól a Földközi-tengerig, és Arzavától az Eufráteszig helyreállította a hettita befolyási övezetet. Ugyanakkor el kellett néznie, hogy Kizzuvatna királya, Iszpatahszu a vele kötött szerződésben magát nagykirálynak nevezze: „Iszpatahszu, Nagy Király, Parijavatri fia”.

Telipinusz törvényei és a trónöröklés szabályozása azonban valószínűleg nem hozták meg a kívánt eredményeket. Telipinusz halálának oka és körülményei ismeretlenek, utódjának személye és kapcsolata az uralkodóházzal bizonytalan. (Lásd: hettita királyok családfája.) Ismert néhány név, mint Alluvamnasz, Taharvalijasz, Hantilisz, Cidantasz, Huccijasz, Kantuccilisz, akiknek kapcsán a hettita források királyi címeket említenek, de sorrendjükről vagy uralkodásuk eseményeiről nincs adat. Néhány királygyilkosság is történt, például II. Huccijaszt I. Muvatallisz, majd Muvatalliszt az Arany Harci Szekeresek parancsnoka, Kantuccilisz ölte meg.

A korra általában jellemző Mitanni hegemóniája az észak-szíriai és eufráteszi térségben, de a hurrik nyomásának egy részét az egyenrangú és baráti hatalom, Kizzuvatna fogta fel, először Iszpatahszu, majd Eheja, Paddatisszu, Talcu és II. Szunasszura kizzuvatnai királyok uralkodása alatt. Ez alól kivétel Pillijasz, aki a hurrikkal kötött szövetséget. Ez az időszak a Jamhad királyság végleges elmúlásának és jogutódja, Mukis megalakulásának kora, amelynek jellegzetes alakja Idrimi. Az időszak második felében megjelent a térségben Egyiptom is, amelyet a Kurusztama-szerződés, egy hettita–egyiptomi paktum bizonyít. Ennek datálása azonban bizonytalan, Trevor Bryce szerint II. Cidantasz kötötte III. Thotmesz uralkodásának 33. évében, mások II. Amenhotep és I. Tudhalijasz vagy Ammunasz köztinek tekintik. Ezt megelőzte Kizzuvatna bukása, amelyet Mitanni foglalt el, bár az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak szövetségest váltott, és a gyengélkedő Hatti helyett Mitannit választotta. Idrimi és Pillijasz is Mitanni főségét ismerte el, egymás között kötött szerződéseik is erre utalnak.

Második átmeneti időszak (i. e. 14. század)

I. és II. Tudhalijasz hódításai az i. e. 14. század első felében nem bizonyultak tartósnak. I. Tudhalijasszal sok szempontból a hettita történelem új szakasza kezdődik, ezért sokszor ettől az uralkodótól kezdik a hettita újkort. Ekkor kezdődött az a közigazgatási reform, amely rövid időre stabillá tette a birodalmat, a hercegségek és kormányzóságok központi irányelvekkel való ellátása, azaz gyakorlatilag a tartományok „kézi vezérlésre” állítása.

I. Tudhalijasz felesége a hurri származású Nikalmati volt, akit még sok más hurri királyné követett. Ez időtől divatossá vált az uralkodóházban a második név, amely hurri nyelvű lett. A hettita panteonban az istenek nevei fokozatosan kicserélődtek a hurri megfelelőkre, és a nyelvbe is rendkívül sok hurri elem épült be. Egyes kutatók Tudhalijaszban egy hurri eredetű dinasztia megalapítóját látják.[11] I. Arnuvandasz idején már a királyi nagypecsét közepén is megjelennek a luvi hieroglifák, míg a körirat továbbra is ékírásos. A hurri etnikum, nyelv és kultúra expanziója összefüggésben áll a hettita királyok telepítési politikájával. Ennek során a meghódított területekre hettitákat telepítettek, az őslakosságát pedig Anatólia központi vidékeire. Ez áttelepített népek természetesen vitték magukkal saját kultúrájukat és nyelvüket is.

A Tudhalijasszal kezdődő átmenet egy másik fontos jellemzője, hogy a királyi székhely folytonosan vándorolt, mindig a legveszélyeztetettebb helyekre költözött. Ez kettős haszonnal járt, egyfelől a mindig elégedetlenkedő hattuszaszi nemességet és a királyi rokonságot eltávolították a mindennapi életből, másfelől pedig az uralkodó személyes jelenléte a nagyobb háborúkban elősegítette azok győzelmes befejezését.

Tudhalijasz Szapinuvába költözött, a kaszkák miatt, eközben pedig szövetséget kötött a Mitannitól elpártoló Kizzuvatna új királyával, Szunasszurával. Ez a szerződés azonban már nem a hagyományos szövetségesi szerződés, hanem vazallusi megállapodás. Tudhalijasz egy rendkívül gyenge hettita állam kormányzását vette át elődjétől, uralkodása végére azonban stabilizálta a külső helyzetet, sőt majdnem elfoglalta Vassukannit is. Hosszú idő óta az első uralkodó, aki természetes halállal halt meg.

E korban számos új nép és állam jelenik meg Anatóliában, ami jelentős etnikumcserékre, új népek érkezésére utal. Ekkor tűnnek fel először azok a törzsnevek, amelyek később a tengeri népek közt is megtalálhatók, köztük a görög törzsek elődei, így az akhájok (Ahhijava) és a lükiaiak (Lukka). E helyzetben Hatti ismét sok területet elvesztett, bár az I. Arnuvandasz feliratain szereplő nevek jó része azonosíthatatlan. Miközben a kaszkák ellen Hatti tehetetlennek bizonyult, Arnuvandasz legyőzte az ősellenséget, Arzavát. A győzelemből azonban nem származott hosszabb távú haszon, mivel II. Tudhalijasz idején a kaszkák és Arzava is hatalmas területeket foglaltak vissza. II. Tudhalijasz Szamuhában tartotta székhelyét. Halálának idején a kaszkák már Hattuszaszt ostromolták, nyugaton Arzava, keleten Hajasza-Acci nyomult be az országba.

Ekkor lépett trónra I. Szuppiluliumasz.

A Hettita Újbirodalom (i. e. 14 – 13. század)

A hettiták országa számára a fénykor kezdete I. Szuppiluliumasz (i. e. 14. század) uralkodása volt. A középhettita (vagy második átmeneti) kor végére jellemző eseménytörténeti bizonytalanság még az ő személyével kapcsolatban is megmarad, többféle lehetséges verzió létezik származásáról és a trónra kerülésének jogcíméről. Általában azonosítják II. (III.) Tudhalijasz egyik fiával, de az már egyáltalán nem bizonyos, hogy a Tudhalijasz uralkodása alatti időből ismert Szuppiluliumasz nevű sikeres hadvezér azonos-e vele.

Ha igen, akkor már apja életében kitűnt hadvezéri képességeivel, mivel legyőzte az országot északról fenyegető kaszkákat. Kihasználva a kínálkozó helyzetet, meghódította a belviszályban meggyengült Arzavát, majd az ugyanilyen problémákkal küszködő Mitannitól elfoglalta Iszuvát és Kizzuvatnát, végül Tusratta ellenében számos hadjáratban végleg meggyengítette és az asszírok közreműködésével felszámolta Mitannit.

Birodalma átszervezéséhez hozzátartozott, hogy fiait a Szíriában meghódított kis államok élére nevezte ki vazallusnak. Így került Kizzuvatna kormányzója és főpapja, Telipinusz Halap, Pijaszilisz pedig Karkemis élére, és így alapíthattak önálló dinasztiát. Egy másik fiát, Zannanzaszt Egyiptomba küldte, hogy Tutanhamon özvegyét feleségül vegye, ám őt útközben megölték.

Szuppiluliumasz rendkívül nagy területeket birtokolt, és erre a hettita államszervezet nem volt felkészülve. A meghódított területeken családi kapcsolatokkal igyekezett fenntartani a Hatti iránti hűséget, vagy közvetlenül a királyi hercegeket ültette a hercegségek kormányzói székébe. Ez utóbbi módszer azonban folyamatos átszervezéseket igényelt. Pijaszilisz Karkemis irányítását kapta, később hozzá kerültek a meghódított Mitanni nyugati részei is. Telipinusz herceg először Kizzuvatna főpapja és kormányzója, majd Halap alkirálya lett. Halap később Karkemis fennhatósága alá került. Leánytestvérét a hajaszai Hukkana, leánygyermekét, Muvattit pedig a mirai Maszkhuiluva királyhoz adta feleségül. Ismeretlen nevű leányát Sattivaza vette feleségül. Ugyanezen Sattivazának egy másik feleségétől született leánya pedig Szuppiluliumasz fia, Pijaszilisz házastársa lett.

Szuppiluliumaszt fia, II. Arnuvandasz követte, aki azonban az egyiptomi hadjárat során apja mellett volt, megkapta ugyanazt a járványos betegséget – feltehetően pestist, de a tularémia is szóba jöhet –, mint apja, és két éven belül meghalt. A történelemben szokatlan módon a trónt nem Szuppiluliumasz második fia, Pijaszilisz, hanem a negyedik, II. Murszilisz vette át. A szabálytalan trónváltás ellenére a két testvér (Murszilisz és Pijaszilisz) példaszerű együttműködést valósított meg, és Pijaszilisz sosem tört a nagykirályi címre, hanem megmaradt Karkemisben. Ráadásul többször is kisegítette öccsét a saját haderejével. Egymagában állt szemben a hódítani vágyó I. Adad-nirári, majd I. Assur-uballit erőivel, majd mikor az asszírok ellenében biztosította a keleti határt, Murszilisszal együtt vonult északra a kaszkák és nyugatra Apasza ellen, és egy évszázadra biztosította a nyugati határokat.

Ezután az egyetlen ellenlábas nagyhatalom a térségben Egyiptom maradt, amely viszont szilárdan tartotta szíriai állásait. A külpolitika értékelésébe azonban már beleszólt Asszíria is, amely Adad-nirári óta Karkemisnél az Eufrátesz bal partjáig ért. Ettől kezdve sem Egyiptom, sem Hatti nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy Asszíria bármikor betörhet Észak-Szíriába vagy Kelet-Anatóliába. Murszilisz uralkodásának hetedik évétől jelenik meg évkönyveiben az egyiptomi probléma, bár összecsapásokra Horemheb uralkodása alatt még nem került sor. Kádes miatt azonban már érlelődött az is. Egyiptom új uralkodója, I. Széthi ugyanis már uralkodásának első évében Szíriába vonult, és a térségben az egyiptomi haderő újbóli megjelenése igazi meglepetést okozott. Széthi serege Kádesig szinte ellenállás nélkül nyomult előre, itt pedig csatlakozott hozzá Amurrú királya, Bentesina is. A többi észak-szíriai fejedelemség lázas levelezésbe kezdett Hattuszasszal.

Murszilisz uralkodásának kilencedik évében meghalt hűséges támasza, bátyja, Pijaszilisz. Helyét fia, (…)-Szarruma vette át, de még a következő évben Pijaszilisz másik fiát, Szarhurunuvaszt nevezte ki Murszilisz Karkemis kormányzójává. Belső és nyugati problémái miatt nem szállhatott szembe Széthivel, ennek ellenére Kádest az egyiptomiak nem tudták bevenni, később pedig Széthinek haza kellett vonulni líbüai törzsek betörései miatt. Az egyiptomi XIX. dinasztia politikájában központi helyen állt a szíriai hegemónia helyreállítása, Széthi hadjáratai azonban nem eredményezték III. Thotmesz birodalmának helyreállítását. A front a Szór–Dimask vonalon állapodott meg. Az innen északra eső területek a kádesi csatában mindannyian a hettita haderő oldalán vettek részt.

II. Muvatallisz volt az utolsó olyan hettita uralkodó, akinek hadereje még minden ellenfele ellen elegendőnek bizonyult. A híres kádesi csatában mindkét fél saját feliratai szerint győzött, azonban II. Ramszesznek az életét mentve kellett menekülnie a harcmezőről. A hettita harci kocsik elsöpörték az egyiptomi haderő felét, és maguk meglehetősen csekély veszteségeket szenvedtek. A hettita gyalogság bevetésére nem került sor, és ez Muvatallisz számára a győzelem maradéktalan kiaknázását megakadályozta. Ekkor érte el a Hettita Birodalom a legnagyobb kiterjedését; Föníciától Szírián és Mitannin át Hajaszáig és Azziig terjedt a befolyási övezete délen és keleten, ezenkívül Alaszija és gyakorlatilag a teljes Anatólia is. Uralkodásának végére azonban Asszíria elfoglalta Mezopotámia nyugati részét.

Muvatallisz a kaszkák fenyegetése elől székhelyét Tarhuntasszasz városába helyezte, Hattuszaszban bátyja, Hattuszilisz maradt kormányzónak fia, Murszilisz mellett. Ez rossz döntés volt, olyannyira, hogy a Hettita Birodalom bukásához vezetett.

III. Murszilisz csak úgy tudta később átvenni az örökségét, hogy nagybátyjának önálló királyságot biztosított Hakpiszban, aki azonban Hattuszasz után már nem elégedett meg a félreeső uradalommal. Mursziliszt végül III. Hattuszilisz a polgárháborúban legyőzte, és az országot felosztotta saját maga és Murszilisz öccse, Kuruntijasz között. Ezzel az aktussal a Hettita Birodalom végleg kettészakadt (Hattuszasz és Tarhuntasszasz), a harmadik része (a Karkemisi Királyság) pedig már egyáltalán nem ismerte el Hatti fennhatóságát. Hattuszilisz békét kötött II. Ramszesszel, és mivel ekkor eltűnik a forrásokból Murszilisz, valószínűleg kiadta őt Egyiptomnak, vagy éppen Murszilisz Egyiptomba menekült.

Hattuszilisz külpolitikájának megváltozása hátterében a dinamikusan terjeszkedő asszírok fenyegetése játszhatott szerepet. Nem mellékes körülmény azonban az sem, hogy ez időtől a Hettita Birodalom három teljesen önálló részből állt. Hattuszaszban a trónbitorló Hattuszilisz, Tarhuntasszaszban az általa ezzel kifizetett Kuruntijasz, Karkemisben pedig I. Ini-Teszub viselkedett szuverén uralkodóként. Az első az unokája, a második az ükunokája, a harmadik pedig a dédunokája Szuppiluliumasznak. Kuruntijasz felvette a Nagykirály címet, de nem tudni, hogy III. Tudhalijasz előtt vagy után tette ezt, ahogyan azt sem tudni, hogy a Hattuszaszban tapasztalható ostromnyomok kitől származnak. Annyi bizonyos, hogy belháborúból, és az is bizonyos, hogy Tarhuntasszaszban még egy Nagykirály következett, Hartapu. A Hettita Birodalom III. Hattuszilisz unokáival zárta a történetét.

A Hettita Birodalomnak az i. e. 13. században kezdődő népmozgások vetettek véget, a belharcoktól meggyengült Hatti képtelen volt ellenállni, és néhány évtized alatt összeomlott. Az utolsó király, akiről hallunk, II. Szuppiluliumasz volt. Hattuszasz a mushik (phrügök) vándorlása során szűnt meg – de a közvetlen oka egyelőre ismeretlen. Később, Phrügia felemelkedése idején Pteria néven újra benépesült. A hettita név továbbra is fennmaradt az ún. újhettita királyságokban.

Későkor: újhettiták (i. e. 12 – 8. század)

Bővebben: Újhettita királyságok

Tengeri népek kora (i. e. 12 – 11. század)

Bővebben: Karkemis és Alalah–Ugariti Királyság

Bizonyos értelemben az újhettita királyságok közül Karkemis a Hettita Birodalom egyenes folytatása, így elméletileg a hettita államiság története az i. e. 8. század legvégén ér véget. Karkemis uralkodói – legalábbis az első két uralkodóház, a hettita dinasztia és a luvi dinasztia mindenképpen – a hettita nagykirályok, sőt I. Szuppiluliumasz egyenes leszármazottai, és Hattuszasz végleges bukása után Kuzi-Teszub fel is vette a Hatti nagy királya címet. A karkemisi uralkodók országukat Hattinak nevezték, sőt még az asszír III. Sulmánu-asarídu évkönyveiben is (Hattinával egyetemben) matḫa-at-ti a megnevezése, azaz Alalah és Karkemis esetében Hatti népéről és földjéről beszél.

Az újhettita királyságokban az etnikum is nagyrészt hettita volt. I. Szuppiluliumasz ugyanis alkalmazta azt a hatalmi eszközt, amelyet az asszírok és sok más korabeli állam is, az áttelepítést. A szíriai térségben Szuppiluliumasz hódításai után nagyarányú lakosságcsere történt, a helyben lakó amoritákat és hurritákat Anatóliába, helyükre viszont hettitákat telepítettek. A lakosság így olyan nagy mértékben vált hettitává, hogy a hettita nyelv maradványai még jóval az arameus vándorlás után is megtalálhatók. Még az Észak-Szíriától nyugatra eső területeken is kialakult egy hettita–luvi–föníciai–arameus keveréknyelv, a szamali nyelv.

A karkemisi alkirályság már Szarhurunuvasz uralkodása alatt független lett, az önállóságot II. Murszilisz szerződésben biztosította. III. Hattuszilisz idején minden együttműködés megszakadt a két uralkodóház között. Karkemis ekkor viszonylag nagy kiterjedésű középhatalom volt. A későbbiekben több terület elszakadt tőle, először az Alalah–Ugariti Királyság, később Danuna, Szamal is.

Ebben a korban az észak-szíriai és kelet-anatóliai újhettita királyságok mellett Anatólia területén a tengeri népek törzseinek utódállamai alakultak ki, mint a fentebb már említett Danuna és Szamal. Ezek közé számolható még Lükia, Phrügia, Lüdia és a nyugat-anatóliai partvidéken kialakuló korai görög városok is. Lükia a lukkák területe, Lüdiában pedig a lüdök telepedtek meg, mindkét népcsoport eredete a már jó néhány évszázada a térségben lakó luvikra vezethető vissza. A lük nyelv egyenesen a luvi nyelv leszármazottja. Phrügiában a mushik (mušḫi) törzs telepedett meg, és későbbi eredetmítoszaik alapján európai elemekkel (trákok?) kiegészülve alkották a phrüg népet. Ugyanezek a mushik a Kaukázus térségében is megjelentek, mint a görög néven moszkhosz nép, akik a kartvéli törzsek egyikét, így a grúz nép őseit alkották. A nagy népmozgások miatt az írásbeliség visszaesett, ezért a térség e korszakbéli történelme nagyon kevéssé ismert.

Arameus kor (i. e. 10 – 8. század)

Bővebben: Gurgum, Szamal (állam), Kinalua, Danuna és Tabaal

Közvetett módon tudható, hogy Karkemis urai Szangarasz koráig viselték a Hatti nagy királya címet, ugyanis ő volt az, aki elismerte, hogy egyetlen nagykirály, az asszír létezik. A folytonosságot a nyelv, az etnikum, az állam neve és az uralkodóház biztosítja, ezért a Hettita Birodalom utolsó uralkodójának Piszirisz tekintendő, akit i. e. 717-ben fosztott meg trónjától II. Sarrukín. Ekkor már csak Karkemis városa volt az uralkodó birtokában. Ezzel végleg lezárult a kereken egy évezredes hettita történelem. Az arameus vándorlás utáni időszakból ismert továbbá több luvi nyelvű, luvi hieroglifákat használó állam Anatólia keleti részén, mint Tuvana és Tabaal is. Tabaal az i. e. 9. század folyamán megerősödött, amikor huszonnégy fejedelemség egyesülésével létrejött a „Tabaal Királyságok” nevű állam. Ekkor uralkodója, I. Tuvatisz felvette a nagykirály címet, így Karkemis mellé felsorakozott egy másik nagykirály, aki pozícióját erősítendő azt állította, hogy Hartapu, azaz rajta keresztül III. Murszilisz leszármazottja.

Az újhettita királyságok általános sorsa volt az új hatalmi központok, az Újasszír Birodalom és Urartu elleni védekezés, egymással és egymás ellen kötött szövetségek, kiterjedt háborúk indítása és elszenvedése. Azokban az időszakokban, amikor Asszíria és Urartu egymással voltak elfoglalva, az újhettita királyságok hol ide, hol oda orientálódtak, aszerint, ki biztosította számukra a nagyobb függetlenséget. Volt olyan időszak – például II. Szarduri uralkodása idején –, amikor Asszíria és Urartu egyaránt a nyugati hódításokat erőltette, és ez nehéz periódusokat okozott, amelyek során védelmi koalíciók alakultak ki. Végül az újhettita királyságok sorban áldozatul estek a keleti szomszédoknak; az északabbra elhelyezkedők Urartu, a délebbiek Asszíria zsákmányai lettek.